Ha Karácsony, akkor halászlé…
Nincs Karácsony halászlé nélkül, nálunk legalábbis valóban nincs.
Nejemmel kezdtük megszülni a karácsonyi menüt. Több dologban – tyúkhúsleves, mártások, rántott hal, stb. – sikeresen megegyeztünk, ámde akkor Nejemasszonyőfőméltósága kijelentette: HALÁSZLÉ IS LESZ!
Na, ezt addig is tudtam, de jó, ha az asszony mondja ki a végszót. Bár az igazi végszó akkor is az enyém, miszerint: ÉRTETTEM!
Az indok is egyszerű volt, Dia lányunk ugyebár hazajön karácsonyozni, szereti a halászlét, Andris fiam ugyancsak, Rozipajtás szintúgy, jómagamról pedig amúgy is köztudott a dolog. Ergo, lesz halászlé. Menyem és az unokák majd kapnak mást.
Hogy morcosságom kissé csillapodjon – nem igazán lelkesedek a téli halpucolásért – Rozi felajánlotta, hogy majd beszerzi a kellékeket, nekem „csak” a készítés marad. Mit tehet egy háziember ilyenkor, nos, csak azt, hogy rábólint.
Így aztán az Asszonytárs megkérdezte, hogy miből mennyit?? Mondom, hogy kellene vagy kétkilónyi apróhal, egy 2.5-3 kilós potyka, és nem ártana egy 2 kiló körüli harcsa sem. Bólintás, 10 rugó az erszényemből ki, a Zasszony el. Úgy másfél óra múltán rogyadozó térdekkel és három böszme nagy szatyorral meg is érkezett, én meg csak néztem, mint a moziban.
Először is a jó 4 kiló nem egészen apró halat vettem szemügyre, kissé sokalltam, de… na, mindegy, ennyi van és kész! Aztán a következő szatyorból kivergődött egy igencsak termetes tükörponty. Úgy ötkilós lehetett a kedves. Miközben szemügyre vettem, a harmadik szatyorban is kitört a ribillió! Nem csoda, az egy olyan 3/4 méteres harcsa tartózkodási helye volt addig. Na, ekkor kezdtem el gyanakodni!
- Mennyit is fizettél ezért a rengeteg halért?
- Ó, nem volt olyan sok, még kaptam is vissza a 12 rugóból párszáz forintot.
Kissé elakadt a lélegzetem, de ekkor Őnejemsége villámgyorsan rákérdezett, hogy mikorra is leszek készen a pucolással. Ebből is látszik, a Nejek tudják pontosan, hogyan kell a pasikat elhallgattatni!
A hányás szemre tehát elmaradt, nekiláttam a műveleteknek. Először ugyebár a kivégzés következett. Na, nem a Nőt, hanem a halakat végeztem ki. Miért, Te mire gondoltál? Jó lesz, ha vigyázol!! Leginkább akkor, ha van Nejed..
Kezdtem az aprónéppel. A vetkőztetés gyorsan ment, sózás, az aránylag tiszta hal félre. Jöhet a következő. Nejem közben kihozta az ecetes, jó forró vizet, amiben a halacskák sorban megfürödtek. Tisztaságuk kifogástalannak tűnt, jött hát a lefejezés, belezés, uszonyok eltávolítása, darabolás, kész!
Potyka Úrnő következett. Ez már kicsit tovább tartott, de jó húsz perc elteltével, két fürdetés után már tisztának minősítettem. Szétkaptam, mint foxi a lábtörlőt. Ennek már a feje is bekerült az alaplének szánt darabok közé, az ikra ment a többihez egy kisebb tálkába, aztán szépen kifiléztem. Majd 30 szelet jött ki belőle, a maradék szintén ment az alaplébe.
És most következett az igazi kínszenvedés, a harcsa. Ilyen trutyis, nyálkás döggel életemben nem találkoztam. Hat sózás és ugyanennyi ecetes-forróvizes fürdetés után került csak elfogadható állapotba. De került. Ezt is filéztem természetesen, elvégre rántott hal lesz belőle, a gerinc, meg egyéb apróságok mentek az alaplébe. Ő-harcsasága viszont Úr volt, ugyanis vagy kétmaréknyi tejet is leltem benne.
Na, végre, minden a helyére került, kezdődhetett az alaplé főzése. Ennek a metodikájáról nem szólok, elvégre már számtalanszor elmondtam-leírtam, olvasd el, ha érdekel a dolog.
A történések eddig a teraszon zajlottak Mínuszék társaságában – voltak néhányan – ideje volt bevonulni a konyhába. A lábam helyén lévő két jégtömb a melegben lassacskán felengedett, közben Rozi előkészítette és megpucolta a hagymákat, én meg előszedtem a nyolcliteres fazekat, és megpakoltam.
Atyavilágúristen! Tele lett. Bő egy óra múlva már a csontok kiszedésével és a darálással is végeztem, jött a turmixolás, olyan sűrű alaplét kaptam, hogy talán a konyhakés is megállt volna benne. Kissé soknak tűnt, így aztán jó kétliternyit beleszedtem egy műanyag dobozba, az ment a mélyhűtőbe, egy kis hígítás és ízesítés következett, felforralás, és a sózott halszeletek szépen elhelyezkedtek a lében. Újraforralás, kész a halászlé.
Én is kész voltam, de vigasztalt a tudat, miszerint másnap a reggelim halkocsonya lesz pirítós kenyérrel.
Úgy is lett!