Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Vagdalt marhasült


Hozzávalók: 22 dkg gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál étolaj, 20 dkg sovány marhahús, 3,5 dl marhahúsleves, 1 kávéskanál őrölt bors, majoránna és őrölt kömény keveréke, 1 mokkáskanál vaj, só

A bundázáshoz: 2 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál parmezán

A gombákat vagdalja fel, és kevés olajon a finomra vagdalt hagymával addig párolja, míg a levél elfövi. Ekkor adja hozzá a darált marhahúst. Folyamatosan keverve párolja fehéredésig. Vegye le a melegről. Óvatosan fűszerezze, és dolgozza össze. Tegye vissza a melegre, és locsolja meg a sóval elkevert folyékony vajjal. Tegye félre, majd hűtőszekrényben dermessze meg. Közben a tojásokat verje fel egy evőkanál vízzel, és csipetnyi sóval. Dolgozza össze a zsemlemorzsával és a reszelt sajttal. A keményre hűlt húsos keverékből készítsen diónyi golyókat, amelyeket forgasson bele a sajtos keverékbe. Tegye a bundázott golyókat kivajazott tűzálló tálba, és 220 fokra előmelegített sütőben süsse barnára.

Melegen tálalja petrezselymes burgonyával.