Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Vargabéles


Vargabéles Rozi módra

Erdélyi sütemény, főleg Marosvásárhely vidékén készítik.

BOGYÓ - FÉLE VARGABÉLES
Egy nagy csomag réteslap (az a 18 lapos) Senkinek eszébe ne jusson tésztát nyújtani! Az én receptjeim lényege, hogy villámgyorsan össze legyen csapva a kaja.
Hozzávalók: 1 kg túró, 25 dkg mazsola, 5 tojás, 1/2 l tejföl, 1 cs cérnametélt, valamennyi cukor (ízlés szerint) + 1 ek cukor + 2 ek cukor

Elkészítése: A cérnametéltet kifőzzük, lecsurgatjuk. Összekeverjük a túróval, cukorral, a tejföl felével, 3 tojás sárgájával, a forró vízben megmosott - lecsöpögtetett mazsolával, 3 tojás felvert fehérjével /ebbe kell az 1 ek cukor/.
Fogunk egy méretes pecsenyesütőt (nagy legyen!) - beleteregetünk 6 réteslapot, ráöntjük a túrós massza felét. Aztán megint ráteregetünk 6 réteslapot, és a maradék masszát is ráöntjük. Betakarjuk a maradék réteslappal. A tejfölt (már ami maradt) összekeverjük 2 tojással, 2 ek. Cukorral, és szépen elkenjük a réteslap tetején.
Aztán betoljuk a sütőbe és fütyülünk rá, amíg finom édes illatokat nem érzünk. Akkor már lehet lesegetni: ha szépen pirul a teteje, akkor kész.

GYÜMÖLCSÖS VARGABÉLES 01.
Hozzávalók 8 személyre: 2 csomag réteslap, 20 dkg cérnametélt, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 25 dkg vegyes, feldarabolt gyümölcs (befőtt is jó), 4 dl tejföl, 4 egész tojás, 10 dkg mazsola, 10 dkg margarin, 8-10 dkg porcukor, 2 teáskanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, 1 mokkáskanál só

Elkészítése: Az egyik csomag réteslapot szétszedem és egy közepes nagyságú, mélyebb tepsit úgy bélelek ki vele, hogy pereme legyen. A tésztalapok közeit kevés olvasztott margarinnal meglocsolom. Az apróra tört cérnametéltet sós vízben megfőzöm, majd melegen tartom. Az áttört tehéntúrót simára keverem a tojássárgákkal, 5 dkg olvasztott margarinnal, porcukorral, vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal és tejföllel. A tojásfehérjét kemény habbá verem. A gyümölcsöket egészen apróra vágom és lecsöpögtetem.
A főtt tésztát összeforgatom a tojásos túrókrémmel, a gyümölcsökkel és a tojáshabbal. Az egészet beleöntöm a réteslappal bélelt tepsibe, tetejét egyenletesre elsimítom és befedem a második csomag réteslappal, aminek a közeit ugyancsak meglocsoltam kevés olvasztott margarinnal. Előmelegített, forró sütőben pirosas-barnára sütöm, és kockákra vágva, kevés porcukorral meghintve kínálom.

GYÜMÖLCSÖS VARGABÉLES 02.
Hozzávalók: 300 g cérnametélt tészta, 40 dkg tehéntúró, 1 kg sárgabarack vagy más idén gyümölcs, 3 csomag réteslap, 15 dkg vaj, 15 dkg porcukor, 4 tojás, 6 dkg mazsola, 4 dl tejföl, 1 citrom reszelt héja

Elkészítése: A cérnametélt tésztát enyhén sós vízben kifőzzük, lecsepegtetjük. A vajat, cukrot, tejfölt, tojássárgáját, mazsolát, reszelt citromhéjat összedolgozzuk az áttört tehéntúróval. Belekeverjük a kifőtt tésztát és a felvert tojáshabot. A kivajazott tepsit réteslappal béleljük, beleöntjük a metélt felét, réteslappal betakarjuk és meglocsoljuk langyos vajjal. Ráfektetjük a kimagozott, félbevágott gyümölcsöt és rátesszük a maradék tésztát. Réteslappal ismét betakarjuk, és vajjal meglocsoljuk. Közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük.

GYÜMÖLCSÖS VARGABÉLES SZILVÁVAL KÉSZÍTVE
Elkészítési idő: 1,5 óra
Hozzávalók: 4 db (mirelit) réteslap, 15 dkg cérnametélt, 1/ 2 kg túró, 3 tojás, 15 dkg vaj, 25 dkg vaníliás porcukor, 4 dl tejföl, 1 citrom, 1 kg magvaváló, érett szilva

Elkészítése: A cérnametéltet vízben megfőzzük. Vajjal elkeverve hűlni hagyjuk. A túrót tejföllel, 5 dkg vajjal, a tojások sárgájával és vaníliás cukorral elkeverjük. Citromhéjjal, citromlével ízesítjük, a cérnametélttel összeforgatjuk. Egy tepsit vajjal kikenünk, és beleterítjük az egyik réteslapot. Olvasztott, de nem forró vajjal megkenjük, és ráterítünk egy másik lapot. A tojásfehérjét habbá verjük, és a cérnametéltbe forgatjuk. A töltelék felét rákenjük a tepsiben lévő réteslapra, majd fél szilvaszemekkel megrakjuk, és a maradék tölteléket rásimítjuk. Egy újabb réteslappal betakarjuk, az olvasztott vajjal megkenjük, az utolsó réteslapot is ráterítjük, és megvajazzuk. Megsütjük, hogy a teteje piros, ropogós legyen. Kockára vágva tálaljuk.
A sütőből kivett vargabélest a tepsiben hagyva pihentessük bő 1/4 óráig, utána szebben tudjuk darabolni.

VARGABÉLES 01.
Elkészítése:Negyed kiló lisztet 2 egész tojással kemény tésztává dolgozunk, metélt-vékonyra nyújtva, széles csíkokra vágjuk, és mint a metélt tésztákat, sós vízben kifőzzük. A szitán lecsöpögtetett főtt tésztát a következő túrós töltelékkel, egy kanál meleg zsír hozzáadásával keverjük össze.
Túrótöltelék: 30 deka tehéntúrót 2 tojás sárgájával, 1 csomag Váncza-vanilincukorral, a 2 tojás kemény habjával, 6-8 deka mazsolával, 5 deka darált dióval és 12 deka cukorral elkeverünk. Külön készítünk 35 deka lisztből, 1 csomag Váncza-sütőporból, 15 deka zsírból, 1 tojás sárgájából és 10 deka cukorból kevés tejjel könnyen nyújtható tésztát, melyet kétfelé osztunk. Egyik feléből lapot nyújtunk, melyet nagyobb vajazott tepsi aljára helyezünk, és a fenti egész összekevert metéltes túrótöltelékkel beborítunk. A töltelékre a tészta másik felét helyezzük és villával pár helyen megszurkálva, tejfeles tojássárgájával kenjük. Forró sütőben jól átsütjük. Tálaláskor a szeleteket Vanilin-szórócukorral bőven hintjük.

VARGABÉLES 02.
Elkészítése: 3 tojás sárgáját 1/4 kg túrót, 15 dkg cukrot, 1 vaníliás cukrot, 10 dkg mazsolát összekeverünk. Belekeverünk 15 dkg főtt rövidmetéltet (esetleg cérnatésztát), majd a 3 tojás fehérjéből keményre vert habot. Egy közepes tepsit alaposan kiolajozunk, 2-3 réteslappal kibéleljük. Ráöntjük a tésztás masszát. Tetejére szintén 2-3 réteslapot teszünk.
Megkenjük olajjal. Forró sütőbe tesszük, 5 perc múlva kisebbre vesszük a lángot, hogy a közepe is alaposan átsüljön. Körülbelül 40 percig sütjük. Kockákra vágjuk, porcukorral meghintjük a tetejét.

VARGABÉLES 03.
Elkészítése: Húsz dkg lisztből rétestésztát gyúrunk. Harminc dkg lisztből egy tojással és kevés vízzel kemény metélt tésztát készítünk (vagy egy csomag réteslapot és 40 dkg legalább 8 tojásos cérnametéltet vegyünk hozzá), megfőzzük és leszűrjük. Fél kg túrót szitán áttörünk, elkeverjük 4 tojássárgájával, 1 csomag vaníliás cukorral, 2-3 dl tejföllel, 15 dkg cukorral, beleteszünk 5 dkg tisztított mazsolát, végül elvegyítjük a tojásfehérjékből vert, cukrozott kemény habbal és a főtt metélttel. Egy mélyebb tepsit vajjal kikenünk, kibéleljük rétestésztával 3-4 sorban, és közben mindegyiket megkenjük vajjal. Erre tesszük a túrós tölteléket, réteslapokkal borítjuk be, ezeket is meglocsoljuk vajjal. A legfelső lapot kenőtollal vajazzuk meg. Előmelegített, közép-meleg, sütőben sütjük. Ha elkészült, a sütőből kivéve 15-20 percig pihentetjük, porcukorral megszórjuk, és kockákra vágva tálaljuk. (Melegen nem lehet szeletelni.)

VARGABÉLES 04.
Hozzávalók 10 adaghoz: 1 kg túró, 15 dkg kristálycukor, 10 db tojás, 20 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 2 dl tejföl, 3 dkg vaníliás cukor, 15 dkg házi finommetélt, 10 dkg mazsola, 7 db réteslap

Elkészítése: A tojások sárgáját a porcukorral, a vaníliás cukorral, egy citrom reszelt héjával és a vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt és az átpasszírozott túrót. Összekeverjük a mazsolával, hozzáadjuk a tojások felvert habját és a kristálycukrot. A finommetéltet tejben kifőzzük, lecsurgatjuk, és lazán összekeverjük a krémmel. Kivajazzuk a sütőedényt, réteslappal kibéleljük, a kikevert krémnek a felét beleöntjük és leborítjuk egy réteslappal. A megmeredt krémet ráöntjük, majd ismét három réteslapot helyezünk rá. Lekenjük olvasztott vajjal, és 170 °C fokos, előmelegített sütőben, vízgőzön pároljuk 35 percig. Ha kész, a tetejét meghintjük porcukorral és melegen tálaljuk.

VARGABÉLES 05.
Recept Gyugyról
Hozzávalók: 20 deka finom metélt, 2 csomag réteslap, 15 deka vaj, 4 tojás, 20 deka porcukor, 5 deci tejföl, 50 deka, túró, mazsola, fél rúd vanília vagy vaníliás cukor

Elkészítése: A túrót áttörjük, 4 tojás sárgájával, vaníliás cukorral, tejföllel elkeverjük. Hozzáadjuk a mazsolát, a kifőzött metélt tésztát, Hozzákeverjük az 5 deka vajat, a porcukorral habbá vert 4 tojásfehérjét is. Vajjal kikenjük a tepsit, a réteslapokat olvasztott vajjal meglocsoljuk, majd rátesszük a kész masszát. Tetejét letakarjuk 2-3 réteslappal, amit vajjal meglocsoltunk. A tetejét is vajjal locsoljuk; középmeleg sütőbe tesszük, s 25 percig sütjük. Ha kisült, megszórjuk vaníliás cukorral, s melegen éles késsel 10x10 centis kockákra vágjuk. Málna- vagy eperszörpöt is önthetünk rá.

VARGABÉLES 06.
Hozzávalók 1 tepsihez:
A tésztához: 35 dkg tehéntúró, 12 dkg liszt, 4 dkg cukor, 2 tojás, csipet só
A töltelékhez: 4 tojássárgája, 5 dkg vaj, 4 dkg porcukor, vanília, 2 dkg mazsola, 2 dl tejföl

Elkészítése: A tésztát összegyúrjuk, és laskának felvágjuk. Sós vízben kifőzzük, lecsepegtetjük. A tojás- sárgáját vajjal, porcukorral és vaníliával, tejföllel kikavarjuk, összedolgozzuk. Utoljára a tojás fehérjéből habot készítünk, belekeverjük a mazsolát. Ezt mind összeadva a laskához keverjük, és kikent tűzálló tálban vagy tepsiben megsütjük.

VARGABÉLES 07.
Hozzávalók 8 személyre: 60 dkg liszt, 15 dkg zsír, 4 tojás, 10 dkg cukor, 1,5 dl tej, l dl tejföl, l cs sütőpor, só
Töltelékhez: 30 dkg túró, 2 tojás, 8 dkg mazsola, 5 dkg darált dió, 12 dkg cukor, 1/2 cs. vanillincukor

Elkészítése: 25 dkg lisztet két tojással kemény tésztává dolgozunk, majd metélt-vékonyra nyújtjuk, és széles csíkokra vágjuk. Forró sós vízben, mint a levestésztát szoktuk, kifőzzük.
Töltelék elkészítése: a túrót a tojások sárgáival, a vanillin-cukorral, a tojások felvert habjával, a mazsolával, dióval és a cukorral elkeverjük.
Külön készítünk 35 dkg lisztből, a sütőporból, zsírból, 1 tojássárgájából és 10 dkg cukorból kevés tejjel könnyen nyújtható tésztát. Ezt kétfelé osztjuk, és egyik feléből lapot nyújtunk, melyet nagyobb, vajazott tepsi aljára helyezünk, és beborítjuk a főtt tésztával elkevert túrós töltelékkel. Lefedjük a tészta másik felével, és villával pár helyen megszurkáljuk, majd tejfölös tojássárgájával megkenjük. Forró sütőben jól átsütjük. Tálaláskor vaníliás cukorral bőven meghintjük.

VARGABÉLES 08..
Hozzávalók 25 szelethez: 1 csomag réteslap, 10 dkg cérnametélt, 15 dkg tehéntúró, 8 dkg margarin, 2 db tojás, 5 dkg mazsola, 6 dkg fruktóz, 1 dl 12%-os tejföl, 1 citrom reszelt héja

Elkészítése: A tésztát forrásban lévő, sós vízben kifőzzük. Leöblítjük, lecsepegtetjük. Közben egy tepsit kikenünk, és a réteslap felével kibéleljük. A rétegek közé olvasztott margarint kenünk.
A tojássárgákat a fruktózzal elkeverjük, hozzáadjuk az áttört túrót, a tejfölt, a citromhéjat, végül a keményre felvert tojásfehérjét. A túrós masszát lazán összekeverjük a főtt tésztával és a megmosott mazsolával. Rákenjük a réteslapra és befedjük a másik lappal. Előmelegített, forró sütőben, tűpróbáig sütjük. Kockákra vágva tálaljuk.

VARGABÉLES 09.
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg cérnametélt, 25 dkg tehéntúró, 10 dkg vaj (vagy margarin), 3 tojás, 10-15 dkg porcukor, ízlés szerint, 1 dl tejföl, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só

Elkészítése: Egy közepes nagyságú tepsit kibélelek a réteslapok felével úgy, hogy a lapokat egyenként kevés olvasztott vajjal megkenem. A cérnametéltet forrásban lévő sós vízben megfőzöm, meleg vízzel leöblítem, és melegen tartom. Közben a tehéntúrót áttöröm. A tejfölt összekeverem a tojások sárgáival, a sóval, a cukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és 6 dkg olvasztott, de már nem forró vajjal. Ezután belekeverem a túrót és a keményre felvert tojásfehérjét. Végül beleforgatom a főtt tésztát, és az egészet belesimítom a réteslappal bélelt tepsibe. Elegyengetem a tetejét, majd befedem a megmaradt réteslappal, és bekenem az olvasztott vajjal. Előmelegített, forró sütőbe tolva pirosra sütöm a tetejét. Kockákra vágva, nagyon kevés porcukorral vagy vaníliás cukorral meghintve kínálom.

VARGABÉLES 10.
Hozzávalók: 3 csomag réteslap, 1 kg túró, 500 g vaj, 400 g porcukor, 600 g finommetélt, 10 db tojás, 1 db citrom, 1 rúd vanília, 1 l tejföl

Elkészítése: A finommetéltet enyhén sós vízben kifőzzük, lehűtjük, leszűrjük, és felhasználásig félretesszük. A tejfölt előző nap tiszta konyharuhába tesszük, körülbelül 24 óráig felkötve tartjuk, hogy a savó kicsepegjen belőle. A túrót szitán áttörjük. Keverőedénybe tesszük a vajat, tojássárgájával és porcukorral elkeverjük, hozzáadjuk a túrót és a lecsurgatott tejfölt. Reszelt citromhéjjal, mazsolával és vaníliával ízesítjük. Belekeverjük a kifőtt finommetéltet, végül hozzáadjuk a porcukorral keményre felvert tojásfehérjét. Az egészet lazán összekeverjük. Megfelelő nagyságú tepsit vajjal kikenünk, a fele mennyiségű réteslappal kibéleljük, olvasztott vajjal meglocsoljuk. A masszát belehelyezzük, és a visszamaradt réteslappal a tetejét befedjük. Olvasztott vajjal meglocsoljuk, és középmeleg sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük. Tálaláskor a tetejét vaníliás porcukorral meghintjük.

VARGABÉLES 11.
Hozzávalók 10 személyre: 1 kg tehéntúró, 20 dkg vaj, 7 tojás, 30 dkg liszt, két csomag réteslap, zsír vagy vaj, 30 dkg cukor, 3 dl tejföl, 10 dkg mazsola, vanília, citromhéj

Elkészítése: Rétestésztát készítünk, hűvös helyre félretesszük, pihentetjük, majd a lisztből egy tojással laskatésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, tépő mozdulatokkal kisebb darabokra szaggatjuk, kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük.
A vajat előbb cukorral, majd a tejföllel simára keverjük. Hozzáadjuk az áttört túrót és a mazsolát, vaníliás cukorral és kevés reszelt citromhéjjal ízesítjük.
Végül elkeverjük benne a laskatésztát és a habbá vert tojásfehérjét. Egy mélyebb tepsit megvajazunk és a kinyújtott rétestésztával három-négy sorosan, kibéleljük, miközben a rétegeket meglocsoljuk olvasztott zsírral vagy vajjal. Ezen szétterítjük a túrótölteléket, s ezt ismét beborítjuk három vagy négy lappal, miközben rétegenként meglocsoljuk olvasztott vajjal.
A tészta tetejét óvatosan bekenjük olvasztott vajjal, és mérsékelt tűzön 30 percig sütjük, lehetőleg úgy, hogy a teteje megpiruljon, és az egész tészta is jól átsüljön.
Elkészítési idő: 2 óra

VARGABÉLES 12.
Elkészítési idő: 45 perc
Hozzávalók: réteslap 1 csomag, finommetélt 30 dkg, sovány tehéntúró 50 dkg, tojás 4 db, margarin 10 dkg, cukor 20 dkg, mazsola 3 dkg, tejföl 5 dl, vaníliás cukor 1 csomag, reszelt citromhéj

Elkészítése: Az áttört túrót elkeverjük a tojások sárgájával, a vaníliás porcukorral, tejföllel, reszelt citromhéjjal és a megmosott mazsolával. Beletesszük a kifőzött, leszűrt finommetéltet. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és óvatos keverés mellet hozzáadjuk a masszához.
Egy magas szélű tepsit olvasztott margarinnal kikenünk és kibéleljük az egyik réteg réteslappal. Szétterítjük rajta a tölteléket, majd befedjük a réteslap másik részével. A tetejét margarinnal megkenve középmeleg sütőben megsütjük. Egyenlő kockákra vágva tálaljuk.

VARGABÉLES 13.
Valamikor házilag nyújtott rétestésztából, házilag gyúrt finom metéltből készült. Ma készítése sokkal egyszerűbb.

Hozzávalók: 20 dkg finom metélt, 2 csomag réteslap, 15 dkg vaj, 4 tojás, 20 dkg porcukor, 5 dl tejföl, 1 púpozott evőkanál mazsola, 1/2 rúd vanília

Elkészítése: A túrót szitán áttörjük, 4 tojássárgájával, a vaníliás cukorral és a tejföllel elkeverjük, hozzáadjuk a mazsolát, és a kifőzött metélt tésztát, 5 dkg vajat, végül könnyedén hozzákeverjük a porcukorral habbá vert 4 tojásfehérjét.
A tepsit vajjal kikenjük, a réteslapok felével két-háromszorosan ki- béleljük. Minden lapot meglocsolunk olvasztott vajjal, majd rájuk helyezzük az elkészített masszát, a massza tetejét ugyancsak két-háromszorosan letakarjuk a megmaradt réteslapokkal, amelyeket rétegenként meglocsolunk az olvasztott vajjal.
A legutolsóként rátett réteslapot a megmaradt vajjal megkenjük, a vargabélest középmeleg sütőbe tesszük.
A sütéshez körülbelül 25 perc kell.
Amikor kivesszük, megszórjuk vaníliás cukorral, még melegen hegyes, éles késsel 10x10 cm-es kockákra vágjuk, így tálaljuk.
Ízlés szerint, málna- vagy eperszörppel leönthetjük.

VARGABÉLES 14.
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 10 dkg cérnametélt, 15 dkg tehéntúró, 8 dkg vaj vagy margarin, 2 tojás, 5 dkg mazsola, ízlés szerint 2-3 evőkanál cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 dl sűrű tejföl, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj

Elkészítése: Először a tésztát a szokásos módon, forrásban lévő sós vízben megfőzzük, majd meleg vízzel leöblítve, lecsöpögtetjük. Közben egy kis tepsit 2 dkg vajjal kikenünk, és a kibontott réteslap felével kibéleljük. A rétegek közé kevés olvasztott vajat kenünk. A tojásfehérjékből kemény habot verünk. A tojás sárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a villával áttört tehéntúrót, a tejfölt, és 4 dkg olvasztott, de már nem meleg vajat. A citromhéjjal, sóval és a vaníliás cukorral ízesítjük. A túrós masszát lazán összekeverjük a főtt tésztával és a megmosott mazsolával. A bélelt tepsibe belesimítjuk, végül befedjük a megmaradt réteslappal. Tetejére rácsorgatjuk a megmaradt olvasztott vajat, és ez előmelegített forró sütőben tűpróbáig sütjük. (Ha a teteje idő előtt nagyon barnulna, tegyünk rá egy alufólia lapot.)
A vargabélest a tepsiben hagyjuk kihűlni, és kockákra vágva, akár hidegen, akár melegen tálaljuk. 

VARGABÉLES 15.
Hozzávalók: 5 tojás, 5-6 evőkanál liszt, só, 3 dkg vaj, 1 citrom, 50 dkg zsíros tehéntúró, 15 dkg porcukor, 10 dkg mazsola, 5 dl tejföl, zsír, 1 csomag réteslap

Elkészítése: 1 tojásból a liszttel, víz nélkül, tésztát gyúrok. Vastag finommetéltet vágok belőle, és forrásban levő sós vízben kifőzöm. Leszűröm, és egy lábosban olvasztott vajjal keverem össze. A citrom héját lereszelem. A túrót szitán áttöröm.
A 4 tojássárgáját porcukorral habosra keverem, hozzáadom a reszelt citromhéjat, a mazsolát, egy késhegynyi sót, az áttört túrót, a tejfölt és a kifőtt tésztát. A tojásfehérjét habbá verem, és hozzákeverem a túrókrémhez.
Egy teflon-tepsit bekenek zsírral, és beleteszek 3-4 réteg réteslapot, amit forró vajjal meglocsolok. A tölteléket egyenletesen elosztom a tésztán, és lefedem 3-4 sor réteslappal. Olvasztott vajjal meglocsolom.
Közepesen forró sütőben (kb. 30-40 perc alatt) világosbarnára sütöm.
A kész tésztát nagy kockákra vágom, és vaníliás cukorral megszórva tálalom.

VARGABÉLES 16.
Hozzávalók: 40 dkg hosszúmetélt, só, 8 dkg olvasztott margarin, 10 dkg porcukor, 2 dkg vaníliás cukor, 50 dkg tehéntúró, 1 citrom reszelt héja, 4 tojás, 5 dl tejföl, 10 dkg mazsola, 2 csomag (8 db) réteslap, 2 - 3 evőkanál zsemlemorzsa, a szóráshoz vaníliás porcukor

Elkészítése: A tésztát enyhén sós, bő vízben kifőzzük, leszűrjük, összekeverjük 2 evőkanál olvasztott margarinnal. A tojássárgájákat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, a krumplinyomón áttört túrót, a tejfölt, a forró vízben megmosott és lecsepegtetett mazsolát, végül a tojásfehérjékből 1 csipet sóval vert kemény habot, és lazán a tésztához keverjük. Kikenünk vajjal egy közepes méretű, mélyebb tepsit, kibéleljük 4, a tepsi méretére hajtogatott réteslappal, minden lapot vékonyan megkenünk olvasztott margarinnal. Megszórjuk zsemlemorzsával, belesimítjuk a tésztát, betakarjuk a másik 4 réteslappal, a tetejét megkenjük a maradék margarinnal. Mérsékelt tűznél (180°C) a sütőben ropogósra sütjük. Nagyobb kockákra vágjuk, megszórjuk vaníliás porcukorral, és forrón - frissen tálaljuk.

VARGABÉLES 17.
Hozzávalók 4 adaghoz: 1/2 csomag réteslap, 15 dkg finommetélt, 40 dkg tehéntúró, 1/2 pohár zsírszegény tejföl, 2 db tojás, 1 citrom héja, 80-100 csepp Polisett

Elkészítése: Egy kisméretű körülbelül 40x30 cm tepsi alját, vékonyan megkenjük olajjal, és kibéleljük az egyik félbehajtott, olajjal megkent réteslappal.
A finommetéltet kifőzzük, gondosan lecsurgatjuk, langyosra hűtjük. Közben a tojások sárgáját habosra keverjük a Polisettel, a reszel citromhéjjal, majd az áttört túrót, a megmosott mazsolát, s a tejfölt, végül a tésztát. Óvatosan, hogy össze ne törjön, hozzákeverjük a kemény habbá vert tojásfehérjét. A habos masszát egyenletesen elterítjük a kibélelt tepsiben, és ráterítjük a másik olajjal kent, félbehajtott réteslapot. Tetejét kevés olajjal vagy tejföllel megkenve előmelegített sütőbe tesszük, s egyenletesen, jó melegben 30-40 percet sütjük.
Egy adagot leves után második fogásként fogyaszthatunk. Ha desszertnek szánjuk, 8 kis kockára vágható.

VARGABÉLES 18.
Hozzávalók: 1 kg tehéntúró, 35 dkg vaj, 7 tojás, 20 dkg liszt, rétestészta, zsír, 35 dkg cukor, 3 dl tejföl, 10 dkg mazsola, vaníliás porcukor, citromhéj, ízlés szerint

Elkészítése: Elkészítjük a rétestésztát, pihentetjük, majd a lisztből 1 tojással laskatésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, kisebb darabkákra szaggatjuk, kifőzzük, leszűrjük és leöblítjük.  A vajat előbb a cukorral és 6 tojássárgájával, majd a tejföllel simára keverjük. Hozzáadjuk az áttört túrót meg a mazsolát. Vaníliás porcukorral és egy kevés reszelt citromhéjjal ízesítjük. Végül elkeverjük benne a tésztát és a 6 tojáshabbá vert fehérjét.
Egy mélyebb tepsit megvajazunk, és a kinyújtott rétes-tésztát három-négysorosan belehelyezzük, miközben a rétegeket olvasztott zsírral meglocsoljuk. Erre ráborítjuk a túrótölteléket, szétterítjük, és ezt három vagy négy lappal ismét beborítjuk. A tészta tetejét vékonyan bekenjük olvasztott vajjal, és mérsékelt tűzön sütjük 25-30 percig, lehetőleg úgy, hogy a teteje megpiruljon, és az egész jól átsüljön.

VARGABÉLES 19
Hozzávalók: 10 dkg cérnametélt, 5 dkg vaj, 30 dkg tehéntúró, 3 tojás, 15 dkg cukor, 2 dl tejföl, 10 dkg mazsola, vaníliás porcukor, citromhéj, fél l tej

Elkészítése: A vaj felét a cukorral és a tojások sárgájával habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt, a túrót és a mazsolát. Vaníliás porcukorral és citromhéjjal ízesítjük. Végül elkeverjük a kifőtt cérnametéltet és a tojások habbá vert fehérjét. Vajjal kikent tepsibe helyezzük a tészta felét, erre helyezzük a túrótölteléket, rátesszük a tészta másik felét. Tetejét vékonyan bekenjük olvasztott vajjal. 25-30 percig mérsékelt tűzön sütjük.

VARGABÉLES 20.
Hozzávalók 8 személyre: 60 dkg liszt, 15 dkg zsír, 4 tojás, 10 dkg cukor, 1,5 dl tej, l dl tejföl, l cs. sütőpor, só
Töltelékhez: 30 dkg túró, 2 tojás, 8 dkg mazsola, 5 dkg darált dió, 12 dkg cukor, 1/2 cs. vanillincukor

Elkészítése: 25 dkg lisztet két tojással kemény tésztává dolgozunk, majd metélt-vékonyra nyújtjuk, és széles csíkokra vágjuk. Forró sós vízben, mint a levestésztát szoktuk, kifőzzük.
Töltelék elkészítése: a túrót a tojások sárgáival, a vanillin-cukorral, a tojások felvert habjával, a mazsolával, dióval és a cukorral elkeverjük.
Külön készítünk 35 dkg lisztből, a sütőporból, zsírból, 1 tojássárgájából és 10 dkg cukorból kevés tejjel könnyen nyújtható tésztát. Ezt kétfelé osztjuk, és egyik feléből lapot nyújtunk, melyet nagyobb, vajazott tepsi aljára helyezünk, és beborítjuk a főtt tésztával elkevert túrós töltelékkel. Lefedjük a tészta másik felével, és villával pár helyen megszurkáljuk, majd tejfölös tojássárgájával megkenjük. Forró sütőben jól átsütjük. Tálaláskor vaníliás cukorral bőven meghintjük.

VARGABÉLES 21.
Elkészítése: Félkész réteslapot vettem, kiterítettem egyet egy nedves konyharuhára, bekentem olajjal kevert tejföllel, aztán rátettem még egy sor réteslapot és a következővel töltöttem meg:
Fél kg túró összekeverve 2 tojás sárgájával és körülbelül 10 dkg cukorral, valamint a két tojás, habbá vert fehérjével, egy kanál búzadarával, valamint 10 dkg megfőzött cérnametélttel. Miután óvatosan összekevertem, ráöntöttem a réteslapra, a konyharuha segítségével feltekertem, vajjal kikent tepsibe tetten, tojássárgával megkentem, megszurkáltam és előmelegített sütőben pirosra sütöttem.
Amikor kihűlt felszeleteltem, családomnak nagyon ízlett és hamar megvolt.
Másnap hidegen a hűtőből még finomabb, csak addigra alig maradt!

VARGABÉLES 22.
Hozzávalók: 1 kg tehéntúró, 20 dkg vaj, 7 tojás, 20 dkg liszt, rétestészta, zsír vagy vaj, 30 dkg cukor, 3 dl tejföl, 10 dkg mazsola, vanília, citromhéj

Elkészítése: Rétestésztát készítünk, hűvös helyre félretesszük, pihentetjük, majd a lisztből egy tojással laskatésztát gyúrunk. Kinyújtjuk, tépő mozdulatokkal kisebb darabokra szaggatjuk, kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük. A vajat előbb a cukorral és a tojássárgákkal, majd a tej-föllel simára keverjük. Hozzáadjuk az áttört túrót meg a mazsolát, vaníliás porcukorral és kevés reszelt citromhéjjal ízesítjük. Végül elkeverjük benne a laskatésztát és a habbá vert tojásfehérjét. Egy mélyebb tepsit megvajazunk és a kinyújtott rétestésztával három-négysorosan, kibéleljük, miközben a rétegeket meglocsoljuk olvasztott zsírral vagy vajjal. Erre ráborítjuk és szétterítjük a túrótölteléket, s ezt ismét beborítjuk három vagy négy lappal, miközben rétegenként meglocsoljuk olvasztott vajjal. A tészta tetejét vékonyán bekenjük olvasztott vajjal, és mérsékelt tűzön sütjük, lehetőleg úgy, hogy a teteje megpiruljon, és az egész tészta is jól átsüljön 20-30 perc alatt.

VARGABÉLES 23.
Hozzávalók: 50 dkg liszt két levél rétesnek, 1 tojás, 3 dkg olvasztott, langyos zsír, körülbelül 2 dl langyos víz vagy savó, késhegynyi só, ha vizet használunk 1 kávéskanál ecet, 8-10 dkg zsír
Töltelékhez: 1 tojásból, 8-10 dkg lisztből víz nélkül gyúrt tészta, 4 tojás, 15 dkg porcukor, 50 dkg finom, zsíros tehéntúró, 5 d1 (1/2 liter) tejföl, 10 dkg mazsola, 1 citrom reszelt héja, 3 dkg vaj a tészta zsírozásához

Elkészítése: 1 tojásból 8-10 dkg liszttel víz nélkül tésztát gyúrunk, kissé megszikkasztjuk, és 6-7 mm széles metéltnek felvágjuk. 2 levél rétest kihúzunk, megszikkasztjuk, zsírral megpermetezzük, a leírás szerint felhajtogatjuk, és a felhajtogatott rétest úgy hajtjuk össze, hogy a sütőbádoggal egyenlő nagyságúak legyenek az egymásra hajtogatott lapok.
Az összehajtásnál a lapokat olvasztott zsírral megpermetezzük. Az egyik összehajtogatott rétes lesz a tészta alapja, a másik a fedőlapja.
Az elkészített gyúrt tésztát forrásban levő sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és egy lábasban elkeverjük az olvasztott vajjal. 4 tojássárgáját a porcukorral habosra keverünk, hozzáadjuk a megmosott, leszárított citrom reszelt héját, késhegynyi sót, az áttört túrót, tejfölt és a kifőzött tésztát. A mazsolát forró vízzel megmossuk, megszárítjuk, és a túrós keverékbe tesszük. Végül a tojásfehérjét habbá verjük, könnyedén hozzákeverjük a túrókrémhez.
Egy legalább 3 - 4 cm magas peremű sütőlapot zsíros papírral kidörzsölünk, belehelyezzük az egyik összehajtogatott réteslapot, 3-4 evőkanál búzadarával egyenletesen megszórjuk, ráöntjük a tölteléket, elsimítjuk, és leborítjuk a másik összehajtogatott rétessel.
Olvasztott zsírral megkenjük, és középforró sütőben 30 40 percig szép rózsaszínűre sütjük. A megsült tésztát 10 percig pihentetjük, és éles késsel 7 cm-es négyzetekre vágjuk. Vaníliás porcukorral megszórjuk, és széles lapátkéssel tálra rendezzük. A tésztaszeleteket nem szabad egymásra tenni. Frissen, melegen fogyasztjuk.

VARGABÉLES 24.
Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 20 dkg cérnametélt, 25 dkg félzsíros tehéntúró, 4 dl tejföl, 4 egész tojás, 10 dkg mazsola, 10 dkg vaj, 8-10 dkg porcukor, 2 teáskanál vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só

Elkészítése: Az egyik csomag réteslapot szétszedem és egy közepes nagyságú, mélyebb tepsit kibélelek vele úgy, hogy a tésztalapok közeit kevés olvasztott vajjal meglocsolom. Az apróra tört cérnametéltet sós vízben megfőzöm, majd meleg vízzel leöblítve leszűröm, és melegen tartom. Az áttört tehéntúrót simára keverem a tojás sárgákkal, 5 dkg olvasztott vajjal, a porcukorral, a vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal, és a tejföllel, majd a főtt tésztát beleforgatom. Az egészet beleöntöm a réteslappal bélelt tepsibe, tetejét elsimítom és befedem a második csomag réteslappal, aminek a közeit ugyancsak meglocsoltam kevés olvasztott vajjal. Előmelegített, forró sütőben pirosas-barnára megsütöm, és kockákra vágva, porcukorral meghintve kínálom. Melegen jó igazán.

VARGABÉLES Á LÁ ROZI
Hozzávalók: 10 dkg cérnametélt, 25 dkg túró, 1 dl tejföl, 1 csomag réteslap, kristálycukor, mazsola, 2 db tojás, só, citrom, vaníliás cukor, 2 evőkanál margarin

Elkészítése: A túrót áttörjük, hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, a cukrot, a fele felolvasztott margarint, citromhéjat, vaníliás cukrot, sót és mazsolát. Jól kikeverjük, és belekeverjük a főtt finommetéltet. Kizsírozunk egy tűzálló tálat, kibéleljük a réteslappal, majd beleöntjük a masszát. Befedjük a réteslap másik felével. Bekenjük margarinnal, és előmelegített sütőben körülbelül 40 percig sütjük. Vaníliás porcukorral megszórva tálaljuk.

VARGABÉLES ANITA MÓDRA
Tészta: 1 réteslap
Elkészítése: 4 tojásról egészen vékonyra vágott metéltet készítek - lehet ez bolti cérnametélt is, sós vízben megfőzöm, leszűröm, alaposan lecsöpögtetem. 1 kg túrót jól összetörök, hozzáadok 6 tojás sárgáját, 2 vaníliás cukrot, ízlés szerinti porcukrot, kevés reszelt citromhéjat, kevés zsemlemorzsát, vagy búzadarát, jól összedolgozom, belekeverem a kifőtt tésztát, és végül a 6 tojás keményre vert fehérjét.
Magas falú zománcozott tepsit kizsírozok, és kibélelem 4 sor réteslappal (egy elnyújtott, megzsírozott lapot kettéhajtok, ismét megkenem zsírral, majd ismét kettéhajtom), úgy, hogy a tészta széle annyira kilógjon a tepsiből, hogy a végén gond nélkül be lehessen vele takarni a tölteléket. A tésztát megkenem olvasztott zsírral, belerakom a tölteléket, ráhajtom a lapok széleit, szépen eligazítom, ismét zsírozom, és közepesen meleg sütőben lassan megsütöm. Legalább 1 órát kell sülni.
Ha megsült, kiveszem a sütőből, és legalább fél órát pihentetem, majd kockákra vágom, óvatosan lapátkanállal tálcára rakom, vékonyan meghintem porcukorral.
Talán kicsit soknak tűnhet a zsír - ami lehet vaj is, de ha nem rakunk rá eleget, akkor ez a vékony tészta elázik, meglágyul és nem lesz szép leveles, ropogós!

VARGABÉLES ÉVIKE MÓDRA
Hozzávalók 12 szelethez: 15 dkg finommetélt, só, 4 tojás, 6 evőkanál kristálycukor (szerintem ez kevés, én kóstolgattam és tettem még hozzá), 1 vaníliás cukor, 2 dl tejföl, 1 kg tehéntúró, 10 dkg mazsola, 1 evőkanál búzadara, 1 nagyobb narancs vagy citrom reszelt héja, 1 csomag (6 lapos) rétestészta
A sütéshez: 3-4 evőkanál olaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa
A tetejére: porcukor

Elkészítése: A finommetéltet enyhén sós vízben kifőzzük, leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük. A tojások sárgáját a cukorral meg a vaníliás cukorral kikeverjük, majd a tejfölt, a túrót, a mazsolát és a búzadarát hozzáadjuk. Reszelt citrom- (vagy narancs) héjjal fűszerezzük, a jól lecsöpögtetett tésztát beletesszük, végül 2 evőkanál cukorral kemény habbá vert tojásfehérjével lazítjuk.
Egy 20*30 cm-es tepsit kiolajozunk, morzsával behintjük, majd 3 réteslapot belesimítunk úgy, hogy közüket kevés olajjal meglocsoljuk, és morzsával megszórjuk. A tölteléket egyenletesen ráhalmozzuk. A maradék réteslapokkal befedjük (szintén rétegenként olajozzuk és morzsázzuk). 190 fokos sütőben körülbelül 50 percig sütjük. Mielőtt felszeleteljük, 20 percig pihentetjük, végül a tetejére porcukrot szitálunk.

VARGABÉLES ÍNYESMESTER MÓDRA
Elkészítése: Rendes tésztát gyúrunk, és bőven veszünk hozzá tojást. 50 deka liszthez 2-3-at. A kidolgozott, meggyúrt, vékonyra nyújtott tésztát ujjnyi széles metéltre vágjuk, és a rendes módon - sós vízben - kifőzzük. Majd tésztaszűrőre tesszük, nagyon jól lecsurgatjuk róla a vizet, s megvajazzuk, hogy össze ne ragadjon. Ez alatt tölteléket készítünk a következőképpen; 30-35 deka tehéntúrót összekeverünk 2 tojássárgájával és habbá vert fehérjével, ízlés szerinti cukorral, tejföllel, kevés reszelt citromhéjjal és vaníliával, 10 deka mazsolával. Forró zsírban összekeverjük a kifőtt tésztával. Most omlós tésztát készítünk, 2 részre osztjuk. Egyik felét kinyújtva belehelyezzük a tepsibe, tetejére rakjuk a túrós tésztát, és beborítjuk a tészta másik, szintén kinyújtott felével. Tojássárgájával bekenjük és megsütjük.

VARGABÉLES JUTKA MÓDRA 01.
Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (4 db-os), fél kg tehéntúró, 20-25 dkg finommetélt (melyet sós vízben a szokásos módon kifőzünk), Ízlés szerint mazsola (kb. 5 dkg, de én nem mérem, csak úgy saccra). 5-6 tojás (mérettől függően), 20 dkg porcukor, 10 dkg vaj, fél citrom reszelt héja, és leve (ez el is maradhat), 2-3 csomag vaníliás cukor

Elkészítése: A tojások sárgáját a porcukorral alaposan kikeverem, hozzáadom az áttört túrót, mazsolát 1-2 csomag vaníliás cukrot, (a fél citrom reszelt héját és levét) a kifőzött és már eléggé lehűlt tésztát. Összekeverem, végül óvatosan belekeverem a tojások keményre felvert habját. Közepes nagyságú tepsit kizsírozok, kibélelem két réteg réteslappal, amit a közben megolvasztott, de nem forró vaj felével meglocsolok. Az összekevert masszát beleöntöm, elegyengetem, majd a maradék 2 réteslappal letakarom, és meglocsolom a maradék vajjal. Forró sütőbe teszem, és körülbelül 50 percig sütöm. Szép rózsaszínű lesz. (Én gázsütőben 5-ös fokozaton sütök szinte bármit.)
Mikor elkészült, azon melegében vaníliás porcukorral megszóróm, majd a tepsiben kockákra vágom, és úgy tálalom. Melegen is, hidegen is finom.

VARGABÉLES JUTKA MÓDRA 02.
Hozzávalók: 1 csomag 4 lapos rétestészta, 1/2 kg túró, 20 dkg porcukor, 2-3 csomag vaníliás cukor, reszelt citrom héja, (el is maradhat), mazsola (olyan kis kupacnyi), 10 dkg vaj, 25 dkg cérnametélt

Elkészítése: A cérnametéltet sós vízben kifőzöm, hagyom hűlni. A mazsolát beáztatom. A tojásokat szétválasztom, a sárgákat kikeverem a cukorral, vaníliás cukorral. Beleteszem az áttört túrót, a lecsurgatott mazsolát, a reszelt citromhéját, összekeverem. A masszába beleforgatom a kihűlt tésztát, végül óvatosan hozzáadom a keményre vert tojásfehérjét.
Közben felolvasztom a vajat. A kizsírozott tepsibe elhelyezek két réteslapot, kicsit meglocsolom az olvasztott vajjal. Rásimítom a tölteléket, betakarom a másik két réteslappal, rálocsolom a többi vajat, majd az előmelegített sütőbe tolom, és körülbelül 50 percig sütöm, vagyis szép aranysárgára, tűpróbáig.
Mikor kiveszem, vaníliás porcukorral meghintem, felszeletelem.
Ez után már csak arra kell vigyáznom, hogy nekem is jusson.
(Ezt a mennyiséget 30x40 cm-es tepsiben sütöm, gázsütőben 5-ös fokozaton.)

VARGABÉLES MÁSKÉPP
Hozzávalók: l csomag réteslap, 1 kg tehéntúró, 6 db tojás, 20 dkg mazsola, 2 csomag vaníliás cukor, 10-20 dkg cukor, ízlés szerint, kis reszelt citromhéja, 1 csomag Cérnametélt 500 g

Elkészítése: Kifőzzük a cérnametéltet, leszűrjük, és hűlni hagyjuk. Összekeverjük a tehéntúrót a 6 tojássárgájával, cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal az előre beáztatott mazsolával, a 6 tojás, habbá vert fehérjével, és a kihűlt tésztával. A réteslapokat /6 db / előkészítjük: A gázsütő nagy tepsijét kibéleljük alufóliával, és egyenként ráhelyezzük az első 3 réteslapot, mindegyiket óvatosan beolajozva.
Erre jön a töltelék elsimítva, és megint a három réteslap jön olajozva. A gázsütő 5. fokozatán körülbelül 25-30 percig sütjük. Meg lehet még szórni vaníliás cukorral, ízlés szerint.
Ez egy kiadós mennyiség!

VARGABÉLES MIKRÓBAN
Hozzávalók: 4 db réteslap, 20 dkg cérnametélt, 25 dkg túró, 2 dl tejföl, 1 ek búzadara, 2 tojás, 1 citrom reszelt héja, 6 ek cukor, mazsola

Elkészítése: A cérnametéltet kifőzzük. A túrót a tojások sárgájával, a tejföllel, cukorral, búzadarával és reszelt citromhéjjal összekeverjük. Egy mikrózható kör formájú edényt olajjal kikenünk, és 2 db réteslappal kibéleljük úgy, hogy az oldalán is legyen! A túrós masszához hozzákeverjük a cérnametéltet, a mazsolát, végül a felvert tojások fehérjét. Beleöntjük a kibélelt formába, végül még két réteslappal befedjük. A lapok közét és tetejét is meglocsoljuk olajjal. Lefedve 750 W-on 10 percig sütjük, majd fedő nélkül még 3 percig. Természetesen, ha nincs tetőnk, amit a mikróban használhatunk, tető nélkül sütjük. Akkor valamivel több időre van szükség.

VARGABÉLES POLIXENIA MÓDRA (Erdélyi recept)
Hozzávalók: 1 kg tehéntúró, 6 db tojás, 20 dkg mazsola, 2 csomag vaníliás cukor, 10-20 dkg cukor, ízlés szerint, kis reszelt citromhéj, 1 csomag cérnametélt 500 g

Elkészítése: Kifőzzük a cérnametéltet, leszűrjük, és hűlni hagyjuk. Összekeverjük a tehéntúrót a 6 tojássárgájával, cukorral, vaníliás cukorral, citromhéjjal az előre beáztatott mazsolával, a 6 tojás, habbá vert fehérjével, és a kihűlt tésztával.
A réteslapokat /6 db/ előkészítjük: A gázsütő nagy tepsijét kibéleljük alufóliával, és egyenként ráhelyezzük az első 3 réteslapot, mindegyiket óvatosan beolajozva. Erre jön a töltelék elsimítva, és megint a három réteslap jön olajozva.
A gázsütő 5 fokozatán körülbelül 25-30 percig sütjük.
Meg lehet még szórni vaníliás cukorral, ízlés szerint.

VARGABÉLES VILMA NÉNI MÓDRA
Elkészítése: 1/4 kg lisztet 2 egész tojással kemény tésztává gyúrunk. Metélt tészta vékonyságúra nyújtjuk, ujjnyi széles csíkokra vágjuk. Gyengén sós vízben kifőzzük. A szűrőn jól lecsöpögtetjük, két evőkanál meleg zsírral jól összekeverjük. Készítünk 35 dkg lisztből egy csomag sütőporral, 15 dkg zsírral, 1 tojássárgájával, 10 dkg cukorral, kevés tejfellel könnyen nyújtható tésztát, amelyet kétfelé osztunk. Egyik feléből fél centis lapot nyújtunk, amelyet egy nagyobb zsírozott tepsi aljára helyezünk. Elnyújtjuk a másik fele lapot is tepsi nagyságúra. Ekkor elkészítjük a túrótölteléket. 30 dkg túrót pici sóval kigyúrunk. 2 tojássárgáját 12 dkg cukorral, citromhéjjal vagy vaníliával habosra keverünk. Ezzel és 10 dkg mazsolával jól összekeverjük a túrót. A 3 tojásfehérjét habbá verjük. Az elkészített túrót a langyos helyen tartott laskával összekeverjük. Most hozzáadjuk könnyedén a habot, s a tepsiben levő lapra egyenletesen rákenjük a túrósmetéltet. A másik részt elnyújtott lappal beborítjuk. Villával megszurkáljuk, cukros tejfellel megkenjük, forró sütőben megsütjük. Ha megsült, hagyjuk kihűlni. Egyenlő kockára vágjuk, vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.