Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Paradicsomsaláták


AJVÁR-SALÁTA
Elkészítése: Zöldpaprikából, paradicsomból készül oly módon, hogy miután a sütőben megpuhították, s a héját lehúzták, az apróra vágott zöldpaprikát és paradicsomot olajjal, sóval, borssal, paprikával ízesítik.
Eredetileg szerb fogás, de a Délvidéken gyakori kísérője magyaros húsételeknek is.
A forró tűzhelyen fonnyasztott zöldpaprika egyébként - héjától megszabadítva, és kellemesen savanykás salátalével leöntve - alighanem a szerb konyha inspirációjára lett a magyar étkezések kedvenc kísérőinek egyike.

AMERIKAI PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 1 fej saláta, citromlé, 10 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, 1 ek olaj, 1 kk. vöröshagyma, só, bors, borecet, 4 gerezd fokhagyma, 2 ek tej, metélő-hagyma

Elkészítése: A megmosott salátát megszárítjuk, leveleire szedjük, majd összekeverjük a kockára vágott paradicsommal, és snidlinggel, citromlével ízesítjük. Addig hűtőszekrénybe tesszük, amíg elkészítjük a mártást, amit külön tálban adunk fel, hogy mindenki a saját ízlése szerint öntse le vele a salátáját.

AMERIKAI SALÁTA
Hozzávalók: 20 dkg paradicsom, 15-15 dkg- főtt zeller és főtt burgonya, 2 tojás, 1 kis fej hagyma, fél deci csemege, vagy borecet, 3 cl olívaolaj, só, fehérbors

Elkészítése: A paradicsomot megfosztjuk héjától, és vékony szeletekre vágjuk a burgonyával és a tojásokkal egyetemben. A zellert metéltre a hagymát karikákra vágjuk. Kikeverjük a dresszinget (ecet+ olaj+ só+ bors+ víz). Ebbe beleforgatjuk a fölvágott alapanyagokat és hűtőben 2-3 órát állni hagyjuk.

ANANÁSZOS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg paradicsom, 20 dkg ananász (konzerv), 10 dkg szőlő, 5-6 dkg majonéz, citromlé, só, porcukor, diógerezdek, ementáli

Elkészítése: A paradicsomot negyedekre vágjuk, az ananászt (ha nem darabolt) kockákra. Hozzáadjuk a kimagozott szőlőszemeket, a sót és a porcukrot.
A majonézzel együtt óvatosan összekeverjük. Hűtőbe tesszük.
Tálaláskor díszíthetjük diógerezdekkel és sajtszeletekkel.

ANDALÚZ SALÁTA
Hozzávalók: 20 dkg paradicsom, 15 dkg zöldpaprika, 1 kis fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, petrezselyem, fél deci olaj, 15 dkg főtt rizs, kevés almaecet, só, fehér bors

Elkészítése: A paprikát és a héjától megfosztott paradicsomot kockákra vágjuk. A hagymát finomra vágjuk, és forró olajban megfonnyasztjuk.
Beletesszük a paradicsomot, paprikát, a zúzott fokhagymát, a borsot és a sót. Kavargatva átpároljuk, a végén a finomra vágott petrezselyemmel is megszórjuk. Hagyjuk kihűlni, majd a rizzsel összekeverjük. Kevés almaecettel megöntözzük, s hűtőben hagyjuk összeérni.

BAZSALIKOMOS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 1 fej vékony karikákra vágott vöröshagyma, 6 kis hámozott paradicsom kimagozva és vékony karikákra vágva, 3 evőkanál olíva- vagy salátaolaj, 1-2 evőkanál citromlé, só, 2 evőkanál apróra vágott, friss bazsalikom és 1 teáskanál finomra vágott fokhagyma

Elkészítése: Tegyük a hagymát jeges vízbe, hagyjuk állni 1 óráig. Öntsük le róla a vizet, és rakjuk salátástálba a paradicsommal együtt. Keverjük össze az olajat, a citromlevet és a sót, és öntsük a paradicsomra. A tetejét rakjuk körbe bazsalikommal és fokhagymával. Jól lehűtve, előételként vagy salátaként tálaljuk.

BOHÓKÁS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 400 g kemény paradicsom, 1 alma nagyságú zellergumó, 1 kis fej hagyma, 1 csokor petrezselyem, 3-4 friss bazsalikomlevél, 4-5 szem mandula, 4-5 szem dió Az öntethez: 1 ek salátaolaj, 1 citrom leve, 1 ek mustár, 1 ek zsemlemorzsa, só

Elkészítése: A zöldségféléket értelemszerűen megtisztítjuk, megmossuk. A paradicsomot felszeleteljük a zellert gyufaszál vékonyságúra, a hagymát karikára vágjuk, hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet és bazsalikomot.
A hozzávalókból elkészítjük az öntetet, lazán a salátához keverjük, tetejét megszórjuk a durvára vágott mandulával és dióval. Azonnal tálalhatjuk.

BRÓKERSALÁTA
Hozzávalók: 5 húsos paradicsom, 1 kis doboz csöves kukorica, 1 kis doboz gombafej, 20 dkg brokkoli (mélyhűtött), 4 keménytojás, 1,5 dl olivaolaj (extraszűz), 5 ek borecet, 2 tk só, 1/m mk frissen őrölt feketebors

Elkészítése: Az olajat, ecetet, sót és a borsot Vinaigrette mártássá keverem. A brokkolirózsákat sós vízben “ropogósra” főzöm (10 perc) és lecsepegtetem. Sós vízben megfőzöm a gombafejeket (15 perc) és lecsepegtetem. A kukoricacsöveket lecsepegtetem. A paradicsomot megmosom és felszelem. Egy salátástálban összekeverem az összes hozzávalót és nyakon öntöm a Vinaigrette öntettel. Tojás negyedekkel díszítem és jól behűtve tálalom.

BROKKOLI - PARADICSOMSALÁTA PECORINO SAJTTAL
Hozzávalók 2 személyre: 50 dkg brokkoli, 25 dkg koktélparadicsom, 30 g Pecorino sajt (olasz keménysajt).
A dresszinghez: 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, fél kávéskanál mustár, 2 evőkanál balzsamecet, fél kávéskanál jódozott só, bors, 2 evőkanál csíraolaj, 1 evőkanál finomra vágott metélőhagyma, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Elkészítése: A megtisztított brokkolit rózsáira szedjük, vízben fedő alatt 5 percig pároljuk, majd lehűtjük. A koktélparadicsomokat megmossuk, félbevágjuk, a sajtot vékonyra gyaluljuk.
A saláta-dresszinghez a vöröshagymát kockákra vágjuk, a fokhagymát átpréseljük, és a többi hozzávalóval együtt összekeverjük, majd ízesítjük. A brokkolit és a paradicsomokat tálba helyezzük, elkeverjük a saláta-dresszinggel, megszórjuk a sajttal.

BROKKOLISALÁTA PARADICSOMOSAN - DÉLVIDÉK
Hozzávalók: fejenként 15-20 dkg brokkoli, fokhagyma, só, paradicsommártás
Hozzávalók a paradicsommártáshoz: 2 evőkanál paradicsompüré vagy 2 dl paradicsomlé, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál olaj, 1 teáskanál pirospaprika, 1 csapott mokkáskanál majoránna, 1 citrom leve, 2 dl szódavíz vagy savanykás vörösbor
Ha paradicsomlevet használunk, e két utóbbit hagyjuk el.

Elkészítése: A brokkolit kevés sós vízben, pár gerezd egészben hagyott fokhagymával megpároljuk. Amikor roppanósan puha, azonnal átszedjük jeges vízbe, majd miután kihűlt, lecsorgatjuk. Eközben a mártást is elkészítjük. Egy turmixba tesszük az olajat, és belekeverjük a pirospaprikát, beleöntjük a mustárt, majd a paradicsompürét, a majoránnát, végül a citromlét, bort vagy szódavizet. Elkeverjük a mártást a brokkolival.

CEYLONI MAZSOLÁS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 1,5 kg hámozott, kimagozott paradicsom, 1 aprított hagyma, 1 tk. garam masala *, 3 ek citromlé, 0,5 mk. chilipor, 6 ek nagy szemű mazsola

Elkészítése: Vágjuk apróra a paradicsomot, keverjük össze a hozzávalókkal. Hűtsük be.
Hideg és meleg sültekhez kínáljuk.

CURRYS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 60 dkg paradicsom, 4 főtt tojás, 10 dkg vöröshagyma, 1 fejes saláta, 2 dl tejföl, 1 csokor petrezselyem, fél citrom, törött bors, curry, só

Elkészítése: A megmosott és leszárított salátaleveleket tányérra fektetjük, erre rakjuk a karikára vágott paradicsomot, a tojás és hagymaszeleteket.
Megszórjuk vágott petrezselyemmel. A tejfölt összekeverjük a citromlével, sóval, borssal, curryvel ízesítjük, majd ezt az öntetet a paradicsomra locsoljuk.

CSÍPŐS, PARADICSOMOS HALSALÁTA
Hozzávalók: fél üveg pácolt hal (ruszli), 2 ecetes uborka, 1 ek cukor, 2 dl ketchup, 1 dl víz, 1 ek erős paprikakrám, apróra vágott zöldpetrezselyem, csipetnyi só és bors

Elkészítése: A halakat kiveszem a pácból, hosszában kettévágom, gerincét eltávolítom, farkát levágom, majd kétcentis darabokra vágom. A ketchupot összekeverem a vízzel, a sóval, borssal, cukorral, paprikakrémmel, petrezselyemzölddel és a felkarikázott uborkával. A végén belekeverem a halat és a pácolt hagymát, majd legalább egy napra behűtöm.

CSÍPŐS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom
Öntethez: fél tk chilipor, 1 ek cherry vagy tokaji szamorodni, 4 ek fehérborecet (vagy citromlé), 1 tk Worcester mártás, fél kk só, 1 kk cukor, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 2 ek mogyoróolaj

Elkészítése: A paradicsomot meghámozzuk, kimagvaljuk és kockákra vágjuk. Az öntethez a cherrybe keverjük a chiliport, fél órát állni hagyjuk, majd belekeverjük az ecetet, az olajat, a Worcester mártást, a fokhagymát, a sót és a cukrot. Tálalás előtt öntjük a paradicsomra. Fokhagyma helyett egy kis fej finomra vágott lila hagymát is tehetünk bele.

DÓRI SALÁTÁJA
Hozzávalók: 2-2 doboz kukorica és zöldborsó, 2-3 csomag újhagyma, 6 db alma, 2-2 piros és sárga kaliforniai paprika (lehet kápia vagy paradicsom paprika is), fél kiló paradicsom, Emmentáli v. Maasdammer v. eidami sajt, füstölt sajt, tejföl, tejszín, majonéz, mustár, porcukor, citrom, só, bors

Elkészítése: Kikevertem kb. 30 dkg majonézt, fél liter sűrű tejszínt, pár dl tejfölt. Ízesítettem, mustárral, porcukorral, citromlével, sóval, borssal. Kellemes, pikáns ízű, közepesen sűrű legyen. Belereszeltem kb. 20 dkg zsírosabb füstölt sajtot. Aztán minden bele! Az újhagyma zöld részét vékony, a fehérebb része vastagabb karikára vágtam. Az almákat hámoztam, kockákra vágtam. Szintúgy a paprikákat. Belement a levétől lecsurgatott kukorica és borsó is. Lehet persze frisset is használni, vagy akár mirelitet is. Természetesen megfőzve. A maasdammert is hasonló kockákra daraboltam, mint az eddigieket, végül jött a paradicsom. Ezt csak a legvégén kevertem bele, ne áztassa el a salátát.

ERDÉLYI PARADICSOMSALÁTA
Elkészítése: Megmosunk, és karikákra vágunk fél kiló kemény paradicsomot, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk egy kevés borecettel. Egy óráig hideg helyen állni hagyjuk, majd a levét leöntjük róla. Simára keverünk két pohár kefirt két nagy csokor apróra vágott kaporral, csipet sóval, egy kiskanál olajjak pár csepp citromlével meg mokkáskanálnyi cukorral vagy egy szem szacharinnal, és a paradicsomra öntjük.

ERDÉLYI SALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg húsos paradicsom, 40 dkg zöldpaprika, 20 dkg vöröshagyma, 30 dkg uborka, 5 dkg friss tárkonylevél, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál ecet, só, őrölt bors, porcukor

Elkészítése: A száráról letépkedett tárkonylevelet finomra vágjuk. Ráöntünk 1 dl forrásban levő vizet és 3 evőkanál ecetet. Ha kihűlt, hozzáöntjük az olajat. Kevés borssal és porcukorral ízesítjük.
A megmosott, megtisztított paradicsomot, zöldpaprikát, vöröshagymát és az uborkát vékony karikákra vágjuk. Sózzuk, néhány percig állni hagyjuk, majd ráöntjük a tárkonyos salátaecetet.
Jéghidegre hűtve és parázs fölött pirított esetleg grillezett, húsok mellé kínáljuk.

FEJES SALÁTA PARADICSOMMAL
Hozzávalók: 1 fejes saláta, 50 dkg paradicsom, 2 db újhagyma, 2 dl joghurt, 1 citrom, 2 evőkanál olaj, törött bors, só

Elkészítése: A megmosott salátaleveleket kisebb darabokra tépkedjük, összekeverjük a cikkekre vágott paradicsommal és a vékonyra szelt újhagymával. A joghurtba csepegtetjük a citromlevet, hozzáöntjük az olajat, majd sóval, törött borssal fűszerezzük. Az így elkészített öntetet a salátára öntjük, és jól lehűtjük.

FŐTT HALAS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 4 db paradicsom, 40 dkg halfilé, 3 db krumpli, 1 db csemegeuborka, 2 dl majonéz, kapor, só

Elkészítése: A kemény paradicsomot néhány pillanatra forró vízbe mártjuk, így könnyen le tudjuk húzni a héját. Cikkekre vágjuk.
Az uborkát kis kockákra vágjuk. A halat (bármilyen fajta lehet), megfőzzük. Miután kihűlt, kiszálkázzuk és feldaraboljuk.
A krumplit héjában megfőzzük, tisztítás után kockákra vágjuk. Az összes hozzávalót megsózzuk, és összekeverjük a majonézzel. Paradicsommal, kaporral díszítjük.

FRANCIA PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 20 dkg zeller, 1 citrom, olaj, só, cukor, bors, metélőhagyma, Worcester-szósz

Elkészítése: A paradicsomot felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk. A zellert lereszeljük, sóval, cukorral, citromlével ízesítjük, majd hozzáadjuk a Worcester szószt, s az öntetet rálocsoljuk a paradicsomszeletekre. Apróra vágott metélőhagymával megszórjuk.

FRISS SAJT- ÉS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 400 g (14 uncia) mozzarella sajt, 4 érett paradicsom, 2 csokor bazsalikom, 6 evőkanál Bertolli Extra Vergine olívaolaj, só;
Elkészítési idő: 10 perc

Elkészítése: Vágjuk fel vékonyra a mozzarellát és a paradicsomokat. Töröljük át a bazsalikom leveleket nedves konyharuhával. Rendezzük el a mozzarella- és paradicsom szeleteket egy nagy tálon. Helyezzünk bazsalikom levelet minden mozzarella szeletre.
Sózzuk, majd hintsük meg olajjal.
Variációk: bazsalikom helyett használhatunk friss, vagy szárított oregánót.
Adhatunk hozzá olajbogyót, vagy kapribogyót.

FŐZÖTT ZÖLD PARADICSOMSALÁTA (NAGYON JÓ)
Hozzávalók: 2 kg zöldparadicsom, 1 kg vöröshagyma, 3 liter víz, 1 liter 1O%-os ecet, 6-7 evőkanál só, 12 evőkanál cukor, 1 teáskanál szalicil

Elkészítése: A paradicsomot megmossuk és nem túl vékony karikára felszeljük. A hagymát megtisztítjuk, és vékony szeletekre szeljük, a paradicsommal összekeverjük és megsózzuk. 10-12 órát állni hagyjuk. A vizet, az ecetet, a cukrot felforraljuk. A hagymás paradicsomot kissé kinyomkodjuk és a forró lében apránként kifőzzük. Szűrőkanállal kiszedjük. Előmelegített üvegekbe rakjuk, a szalicilt ráhintjük, és a levet ráöntjük. Letakarva egy napig állni hagyjuk, ha a lé leapadna, utánatöltünk. Lekötjük, és helyére tesszük. Nagyon ízletes saláta. Az ősszel be nem érett zöldparadicsomot felhasználhatjuk erre a célra.

FŰSZERES PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 1 dl tejföl, 12 dkg majonéz, 2 evőkanál mustár, fél citrom leve és héja, 1-1 csokor petrezselyem, kapor és metélőhagyma, citromfű, lestyán, só

Elkészítése: A zöldfűszereket finomra vágjuk. Összekeverjük a reszelt citromhéjjal és belekeverjük a majonézbe. Hozzáadjuk a tejfölt, mustárral, citromlével és sóval ízesítjük. Óvatosan, hogy ne törjön, belekeverjük a karikára vágott paradicsomot. Jól lehűtve tálaljuk.

FŰSZEREZETT PARADICSOMMÁRTÁS (SRÍ LANKA)
Hozzávalók: 1 kg hámozott, érett paradicsom felezve, 3 gerezd fokhagyma, 1-1 cm fahéj és gyömbérgyökér, 0,5 dl borecet, só, 1 tk porcukor

Elkészítése: Lassú tűzön, lefedve pároljuk a paradicsomot az ecettel, míg megpuhul. Szitán törjük át. Mozsárban zúzzuk szét a gyömbért, fahéjat, fokhagymát. Keverjük össze a paradicsommal, cukorral, öntsük vissza az edénybe és addig főzzük, míg besűrűsödik.
Hidegen fogyasztjuk.

GÖRÖG PARASZTSALÁTA
Hozzávalók: 1/2 kg paradicsom, 1 kígyóuborka, 2 fej vöröshagyma, 25 dkg gomolyasajt, 10 dkg fekete olajbogyó, 1 doboz ringli, 1 dl olívaolaj, 1 citrom leve, só, bors, 1 csipet majoránna

Elkészítése: A megmosott paradicsomot negyedekre vágom. Az uborkát csak megmosom, nem hámozom meg, és vékony szeletekre vágom. A hagymát (ha lila van, az még jobb) karikára, a gomolyát (palóc vagy Sárrét gyöngye kitűnő ehhez) nagyobb kockára vágom. A feldarabolt hozzávalókat salátástálba teszem, és hozzáadom, a jól lecsöpögtetett olajbogyót és a ringlit. A marinádhoz az olívaolajat jól elkeverem a citromlével, sóval, borssal és majoránnával ízesítem, és a salátára öntöm. Óvatosan megkeverem, néhány percre a hűtőbe teszem, hogy az ízek összeérjenek.

GÖRÖG PARADICSOMSALÁTA
Elkészítése: Karikázzon fel 1/2 fej gyenge vöröshagymát. Kockázzon fel 40 dkg paradicsomot és 20 dkg uborkát. Keverjen el 2 evőkanálnyi friss citromlevet, teáskanálnyi olíva olajat, sót, borsot és kevés kakukkfüvet. A hozzávalókat forgassa össze, adjon a salátához 4 szem fekete olívabogyót is. Egyen hozzá 1 szelet barna-kenyeret és 3 dkg juhsajtot.

GÖRÖG PÁSZTORSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 1 fej saláta, 1 paprika, 1 vöröshagyma, 1 cs metélőhagyma, 4 ek olaj, 2 ek borecet, cukor, só, 1 kk. mustár, 15 dkg juhsajt, olajbogyó

Elkészítése: A megmosott, megszárogatott salátát leveleire szedjük, s egy tálat beborítunk vele. A felszeletelt paradicsomot, paprikát, hagymát a levelekre helyezzük, s meglocsoljuk olajjal. Olajból, sóból, cukorból, mustárból és a metélőhagymából öntetet keverünk, amit a salátára locsolunk. A juhsajtot, s az olajbogyókat a tetejére helyezzük, őrölt borssal fűszerezzük.

GÖRÖGÖS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg paradicsom, 1 fej saláta, 1 salátauborka, 2-3 csemegeuborka, 1 vöröshagyma, majonéz, bors, kapribogyó, petrezselyem, snidling

Elkészítése: A finomra vágott hagymát összekeverjük a felaprított zöld fűszerekkel, kapribogyóval, s belekeverjük a majonézbe, majd az öntettel a felszeletelt paradicsomot és uborkát leöntjük.

GÖRÖG SALÁTA 01.
Hozzávalók: 2-3 nagyobb paradicsom, 1 kígyóuborka, 1 kis fej lila hagyma, 15-20 dkg feta sajt

Elkészítése: Az összes hozzávalót felkockázom, összekeverem és egy kis fűszeres olajjal (2-3 ek olaj, és tetszés szerinti fűszerek: bors, vegeta v. só, oregánó, meg még valami, csak most nem jut eszembe) leöntöm, hűtőbe teszem.

GÖRÖG SALÁTA 02.
Összeállítás: 15 perc
Hozzávalók 6 személyre: 3 szem paradicsom, 1 zöldpaprika, 1 kígyóuborka, 3 szál újhagyma, 1 cm-es darabokra vágva, 25 dkg feta vagy gomolyasajt, 2 cm-es kockákra vágva, 4 evőkanál kimagozott fekete olívabogyó, 2 evőkanál citromlé, 3 evőkanál olívaolaj, só

Elkészítése: A paradicsomokat 8-8 darabba, a zöldpaprikát 2 cm-es négyzetekre vágjuk. Az uborka magját kikaparjuk, a húsát 1 cm-es szeletekre daraboljuk. A paradicsomot az uborkával, a paprikával, a hagymával, a sajttal és az olívabogyóval elkeverjük, megsózzuk, citromlével, olajjal meglocsoljuk, és azonnal kínáljuk.

GÖRÖG SALÁTA 03. (HORIATIKI SZÁLÁTA)
Hozzávalók 2 személyre: 2 nagy paradicsom, 1 kis kígyóuborka, 1 kis hagyma, 5 dkg kimagozott olajbogyó, 8 szardella, 12 dkg feta sajt
A mártáshoz: 3 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál citromlé, só, bors, csipetnyi majoranna

Elkészítése: A lehámozott paradicsomot négybe vágjuk, az uborkát felszeleteljük, a hagymát karikára vágjuk, a sajtot kockára. A mártáshoz elkeverjük az olajat és a citromlét ízlés szerint sóval, borssal, majorannával. Ráöntjük a salátára, jól elvegyítjük, fél órára behűtjük, aztán tálaljuk.

GÖRÖG SALÁTA 04.
Hozzávalók: ízlés szerinti mennyiségben: paradicsom, uborka, hagyma, egy-két vastag szelet feta sajt, marék olívabogyó, olívaolaj, oregánó, só, ezek a klasszikus belevalók, ezen kívül még lehet beletenni akármit, elsősorban paprikát, kapribogyót, apróra vágott petrezselyemzöldet

Elkészítése: A hozzávalókat megmossuk, megpucoljuk, majd szeletekre vágjuk. Egy tálba tesszük, sózzuk, megszórjuk oregánóval, leöntjük bőven olívaolajjal, és azonnal fogyasztjuk. Görögországban az uborkát vastag szeletekre vágják, és a salátákat mindig frissen fogyasztják, nem szeretik azt, amit mi úgy hívunk: “hadd érjenek össze az ízek”. A paradicsomos salátákba nem tesznek sem citromot, sem ecetet, mindazonáltal, aki úgy szereti, az inkább ecettel ízesítsen.
Megjegyzés: Kedvelt tálalási mód Görögországban az, hogy a feta sajtot nem kockázzák, hanem a saláta tetejére helyezik, jól megszórják oregánóval, majd erre öntik az olajat. Az olaj, ahogy lefolyik róla, sárgás mintát hagy maga után, szépen mutat ez a saláta főleg egy parasztosan megterített asztalon.

GÖRÖG SALÁTA 05.
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg paradicsom, 50 dkg uborka, 2 db zöldpaprika, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 evőkanál 10%-os ecet, 15 dkg feta sajt, 1 dl olívaolaj, 10 szem fekete olajbogyó, só, őrölt bors, 3 szál petrezselyemzöld
Elkészítése: A megtisztított paradicsomot, uborkát és zöldpaprikát nagyobb kockákra vágyjuk, a vöröshagymát felaprítjuk, majd nagy salátástálban összekeverjük. Az olívaolajat kikeverjük az ecettel, sóval, borssal ízesítjük, majd óvatosan a zöldségekhez adjuk. Megszórjuk fekete olajbogyóval, és harminc percre a hűtőbe tesszük.
Tálaláskör tetejét meghintjük kockára vágott feta sajttal és petrezselyemzölddel.

GÖRÖG SALÁTA 06.
Hozzávalók: 20 dkg paradicsom, 15 dkg juhsajt, 2 ek olivaolaj, 1 kiskanál mustár, 20 dkg uborka, só, 20 dkg paprika, ecet, 1 cikk fokhagyma, 1 fej saláta, pár szem olajbogyó, 1 apró zöldhagyma

Elkészítése: A juhsajtot, paradicsomot, paprikát, uborkát nagyobb kockákra vágjuk, a fokhagymát, apróra, a salátát darabokra tépkedjük, és egy tálba tesszük. Az olajat a mustárral, ízlés szerint sóval és ecettel kikavarjuk, és a salátába keverjük. Tetejére apróra vágott olajbogyót és zöldhagymát szórunk.

GÖRÖG SALÁTA 07.
Hozzávalók: 3-4 db nagyobb paradicsom, 1 kígyó uborka, 2-3 fej lila hagyma, pár szem olajbogyó, feta sajt, olíva olaj, oregánó, só esetleg egy kis borecet

Elkészítése: A saláta titka az, hogy nem szabad túl korán elkészíteni! A görögök nem szokták hagyni az ízeket összeérni, ezért tálalás előtt készítik el.
Vágjuk fel az uborkát vastagabb szeletekre. Ez azért fontos, mert akkor az uborka nem engedi ki a levét. A paradicsomot 4-5 öt darabra és a hagymát karikákra. Rakjunk mindent egy tálba, sózzuk meg és hintsük meg oregánóval. Ezután öntsünk rá olíva olajat, ízlés szerint egy kis borecetet, adjuk hozzá az olajbogyókat és a feta darabokat! A végén ismét hintsünk rá egy kis oregánót.

IMOLA SALÁTÁJA
Igen egyszerű finomság, sültek ideális kísérője.
Elkészítése: Karikázzunk fel 6-7 közepes, kemény paradicsomot, helyezzük egy tálba.
Hintsük meg ízlés szerint zúzott fokhagymával, öntsük nyakon kevés olívaolajjal. Lazán forgassuk össze, helyezzük hűtőbe.

INDIAI VEGYES SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 2 lila hagyma, 2 banán, diónyi finomra vágott friss gyömbér, 1 citrom leve, 3 ek mogyoróolaj, 1 mentalevél, só

Elkészítése: A paradicsomot kockákra, a banánt és a hagymát vékony karikákra vágjuk. A hozzávalókat behűtjük, és csak tálalás előtt keverjük össze az olajjal és a fűszerekkel. Húsos Curryk mellé ajánlott.
KAPROS PARADICSOMSALÁTA 01.
Elkészítése: Felszeletelünk 50 deka paradicsomot (akinek kényes a gyomra, a héját is lehúzhatja előzőleg), és tálba tesszük. Simára keverünk egy evőkanál borecetet csipetnyi sóval meg cukorral, öt evőkanálnyi olajjal, egy mokkáskanálnyi mustárral meg egy nagy csokor finomra vágott kaporral. A paradicsomra öntjük, és legalább két órát állni hagyjuk tálalás előtt, hogy az ízek összeérjenek.

KAPROS PARADICSOMSALÁTA 02.
Elkészítése: Felszeletelünk 30 deka paradicsomot, meghintjük 15 deka. héjastól kis kockára vágott 10 deka uborkával meg egy csomó, zöldjével együtt felszeletelt újhagymával és jégbe hűtjük. Két deci kefirt simára keverünk egy pár csepp citromlével, egy kevés porcukorral meg sóval, egy csapott kiskanálnyi salátafűszerrel és egy csokor összevagdalt kaporral. Ezt is behűtjük, és közvetlenül tálalás előtt öntjük a salátára.

KAPROS PARADICSOMSALÁTA 03.
Elkészítése: Karikára felszeletelünk fél kiló paradicsomot, 3-4 meghámozott keménytojást, és félig egymásra fektetve, váltogatva, üvegtálra tesszük. Két deci kefirben simára keverünk két nagy csokor összevagdalt kaprot, egy kis tubus majonéz felét, pár csepp citromlevet, egy tabletta szaharint, csipet sót és a tojásos paradicsomra öntjük. Alaposan jégbe hűtjük.

KAPROS PARADICSOMSALÁTA 04.
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 10 dkg juhsajt (például Anikó sajt), 3 evőkanál olaj, 1-1 csokor kapor és snidling, ízlés szerint borecet, só, frissen őrölt bors.

Előkészítése: a paradicsomot megmosom, letörölgetem és karikákra vágom. Ízlésesen elrendezem. A sajtot apró kockákra vágom, a megmosott snidlinget és kaprot felaprítom. Az olajat és a borecetet sóval, borssal összekeverem.

Elkészítése: a sajtot rászórom a paradicsomra, megöntözöm a fűszeres öntettel, és a snidlinggel meg a kaporral meghintem. A tálat befedem, és jól lehűtöm.
(Dupla adagban készítve magában, egy-egy szelet pirított kenyérrel vegetárius vacsorának is megfelelő.) Csak frissen jó!

KETCHUPOS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 2 főtt tojás, 2 dl tejföl, 2-2 evőkanál ketchup és mustár, fél citrom leve, fél csokor metélőhagyma, törött bors, só

Elkészítése: A főtt tojást lereszeljük, és a tejföllel összekeverjük. Mustárral, ketchuppel, sóval, borssal ízesítjük. Az így elkészített öntetbe keverjük a cikkekre vágott paradicsomot. Néhány csepp citromlével meglocsoljuk és megszórjuk apróra vágott metélőhagymával.

KFC® PARADICSOMSALÁTA (KFC® POTATO SALAD)
Hozzávalók: 90 dkg alma-paradicsom, 2,4 dl majonéz, 4 teáskanál édes-savanyú fűszerkeverék, 4 teáskanál cukor, 2 teáskanál reszelt ezüsthagyma, 2 teáskanál mustár, 1 teáskanál ecet, 1 teáskanál vagdalt zellerzöld, 1 teáskanál vagdalt kaliforniai paprika, fél teáskanál vagdalt sárgarépa, negyed teáskanál vagdalt petrezselyem, negyed teáskanál őrölt bors, só

Elkészítése: Nagyjából húzza le a paradicsom héját (nem kell mindet) és vágja nagyobb darabokra, majd 1,2 liter sós, lobogó vízben főzze pár percig. A paradicsomnak kívül puhának, de a közepének roppanósnak kell lennie. Szűrje le és öblítse hideg vízzel.
Öntse közepes tálba az összes hozzávalót, és habverővel keverje addig, amíg teljesen egynemű, sima lesz.
Tegye egy nagyobb tálba a lecsepegtetett paradicsomot, öntse rá a keveréket, és alaposan forgassa össze.
Takarja le, és hűtse legalább négy órán keresztül. Egy éjszaka még jobb.
Mintegy 1,5 liter, azaz 8 adag lesz belőle.

KOKTÉLPARADICSOMOS-SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg koktélparadicsom, 1 kígyóuborka, 1 csokor kapor, 3-3 evőkanál borecet és olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, só, őrölt fehérbors

Elkészítése: Vágja ketté a paradicsomokat. Az uborkát kockázza fel. A hagymát fél-karikákra darabolja. Hintse rájuk a fűszereket, és óvatosan forgassa egybe a zöldségféléket. Végül locsolja rájuk a borecetes olívaolajat. A tetejét a vagdalt kaporral meghintve, lefedve pihentesse tálalásig.

KONYHAFŐNÖK SALÁTÁJA
Hozzávalók: 40 dkg paradicsom, 1 fejes saláta, 10 dkg uborka, 12 dkg sertéssült, 8 dkg reszelt sajt, 12 dkg majonéz, 1 citrom, 2 evőkanál tejszín, fél csokor metélőhagyma, fehér bors, só.
A jól megmosott és leszárított salátaleveleket üvegtálra fektetjük, ráhelyezzük a karikára vágott paradicsomot és uborkát. Megszórjuk a vékony csíkokra vágott sült hússal és a reszelt sajttal. Sóval, őrölt fehér borssal és apróra vágott metélőhagymával fűszerezzük. A majonézt elkeverjük a citromlével és a habbá vert tejszínnel, majd ráöntjük a salátára.

KUBAI PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 6 hámozott, kimagozott paradicsom nagy darabokra vágva, 1 vékony karikákra vágott citrom, 0,5 citrom leve, a paradicsomból kivett magos rész átpasszírozva, só, csipet cukor, bors, 1 ek olaj

Elkészítése: Keverjük össze a citromlevet, átpasszírozott levet, sót, cukrot, borsot, olajat! Tegyük tálba a paradicsomszeleteket, citromkarikákat, öntsük rá az öntetet!
Jól lehűtve tálaljuk.

MAZSOLÁS PARADICSOMSALÁTA (SRÍ LANKA)
Hozzávalók: 1,5 kg hámozott, kimagozott paradicsom, 1 aprított hagyma, 1 tk. garam masala*, 3 ek citromlé, 0,5 mk. chilipor, 6 ek nagy szemű mazsola

Elkészítése: Vágjuk apróra a paradicsomot, keverjük össze a hozzávalókkal. Hűtsük be. Hideg és meleg sültekhez kínáljuk.
MELEG PARADICSOMSALÁTA (IRÁN)
Hozzávalók: 3 nem túlságosan érett paradicsom, 2 ek olvasztott vaj, 0,5 mk őrölt kömény, só

Elkészítése: Vágjuk ketté a paradicsomokat, szórjuk be köménnyel, sóval. Tegyük grillbe, locsoljuk meg olvasztott vajjal. Süssük 5 percig, míg megpirul.

MOZZARELLÁS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 60 dkg kemény paradicsom, 2 fej lilahagyma, 10 db bazsalikomlevél, 3 szál petrezselyem, 2 gombóc mozzarella, 1 kávéskanál oregánó, só, bors, 4 evőkanál olívaolaj, 10 dkg olívabogyó

Elkészítése: A paradicsomokat nem túl vékonyan felszeleteljük. A hagymát vékonyan fél-karikákra daraboljuk. A bazsalikomot és a petrezselymet apróra vagdaljuk. A mozzarellát vékonyan felszeleteljük. Egy nem túl mély tálat kirakunk kissé egymásra csúsztatott paradicsomszeletekkel. Középre rendezzük a sajt felét. Erre ismét paradicsom, majd a maradék sajt következik. Tetejét megszórjuk a hagymával, rárendezzük az olívabogyókat, és megszórjuk a zöldfűszerekkel. Félórára hűtőszekrénybe tesszük. Ezután kevés sóval és borssal megszórjuk, majd azonnal tálaljuk. 

MUSTÁROS-PARADICSOMOS TOJÁSSALÁTA
Hozzávalók: 8 tojás, 50 dkg apró, kemény paradicsom, 2 dl sűrű tejföl, 1 evőkanál mustár, 4 gerezd fokhagyma, késhegynyi őrölt babérlevél, só, őrölt fekete bors, ecet, cukor, ízlés szerint

Elkészítése: Fél l vízbe ízlés szerint teszek ecetet, sót, cukrot, babérlevelet (jó savanyúnak kell lennie) és felforralom. A feltört nyers tojásokat óvatosan, egyenként beleeresztem a forrásban levő vízbe úgy, hogy a forrás egy pillanatra se szűnjék meg (mint amikor savanyú tojáslevest főzök). Nem keverem meg, nehogy a tojások szétfussanak, 8-10 percnyi főzés után leszűröm és nyolcadokba vágom. Még melegen belekeverem az előzőleg elkészített mártásba, amihez a tejfölbe teszem a mustárt, a sót, a cukrot, a tisztított, zúzott fokhagymát, kevés ecetet és az őrölt fekete borsot. Jól összekeverem, majd beleforgatom a megmosott, letörülgetett és negyedekbe vágott paradicsomot. Óvatosan összekeverem, és salátástálba téve lefedem. Egy-két órára beleteszem a hűtőszekrénybe és hidegen kínálom. Pirított kenyérszeleteket adok hozzá.

MUSTÁROS PARADICSOMSALÁTA 01.
Elkészítése: Vékonyra felszeletelünk, és lapos üvegtálra fektetünk húsos paradicsomot. Egy evőkanálnyi mustárt sóval, kevés ecettel, cukorral és bőven olajjal összekeverünk és hideg helyen fél órát állni hagyjuk. Apróra vágunk vöröshagymát, a paradicsom tetejére szórjuk, megöntözzük a mustáros mártással és fél óra múlva már tálalhatjuk is.

MUSTÁROS PARADICSOMSALÁTA 02.
Hozzávalók: 60 dkg paradicsom, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg mustár, 5 dkg cukor, 2 evőkanál ecet, só

Elkészítése: A paradicsomot vékonyra szeleteljük, és üvegtányérra rakjuk. A mustárt sóval, ecettel, cukorral, olajjal összekeverjük, és jól lehűtjük. A hagymát finomra vágjuk, és a paradicsomkarikák tetejére szórjuk, majd megöntözzük a mustáros öntettel.

OLASZ PARADICSOMSALÁTA
Elkészítése: Kockázzon fel és pirítson meg jó 5 deka bagettet vagy zsemlét; hagyja kihűlni. Kockázzon fel 40 deka paradicsomot, keverjen hozzá 5 deka ruccola salátát és 2 teáskanálnyi olíva olajat, illetve 2-3 evőkanálnyi balzsamecetet. Ízlés szerint sózza, borsozza. Közvetlenül fogyasztás előtt keverje bele a pirított kenyér/zsemle kockákat.

OLIVÁS-SAJTOS PARADICSOMSALÁTA
Hozzávalók: 12,5 dkg paradicsom. 7,5 dkg mozzarella sajt. 0,5 evőkanál olívabogyó, 2 evőkanál olívaolaj, só, bors, bazsalikom, petrezselyemzöld

Elkészítése: A jól megmosott, kemény paradicsomokat karikára szeleteljük. A sajtot hasonló nagyságúra és vastagságúra, de kockára vágjuk. Salátástányérra rakjuk, körben, sorban. Azaz 1 paradicsomkarika, erre félig 1 sajtszelet, erre ismét 1 paradicsomkarika. Végül az egészet behintjük sóval, törött borssal, bazsalikommal és finomra vágott petrezselyemzölddel. Rászórjuk az olívabogyót, meglocsoljuk olívaolajjal. Rövid időre hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

PARADICSOM- ÉS ZÖLDPAPRIKA-SALÁTA
Elkészítése: 10 dkg vékony karikára vágott zöldpaprikából és paradicsomból készítjük.

PARADICSOMOS BABSALÁTA 01.
Elkészítési idő: 1, 5 óra (+ a beáztatás)
Hozzávalók 4 személyre: 45 dkg barna közepes szemű bab, 1 gerezd fokhagyma, fél fej fejes saláta, 1 csokor petrezselyem, fél dl olaj, 2 evőkanál (hagymás) ecet, 1 dl sűrített paradicsom, 1 kávéskanál salátafűszer

Elkészítése: A babot előző este beáztatjuk, majd másnap enyhén sós vízben, kb. 1 óra alatt megfőzzük. Vigyázzunk, hogy ne főjön szét. A fokhagymát fokhagymanyomón átpréseljük. A fejes salátát fél cm-es csíkokra vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk. Összekeverjük az olajat, az ecetet és a sűrített paradicsomot.
Hozzáadjuk a fokhagymát, a salátafűszert, a petrezselyem felét, majd alaposan kikeverjük. A babot és a salátát salátástálba tesszük, összekeverjük, és az egészet leöntjük a salátaöntettel. A maradék petrezselyemmel díszítve tálaljuk.
Nyáron készítsük nagy szemű frissen fejtett babból. Sokkal hamarabb megpuhul.

PARADICSOMOS BABSALÁTA 02.
Hozzávalók: 10 dkg bab, 1 ek delikát, 12 babérlevél, tárkony, rozmaring, tárkonyecet, 2 gerezd fokhagyma, cukor vagy édesítőszer, só, 1 nagy vöröshagyma, 2 paradicsom

Elkészítése: A babot előző este beáztatjuk, majd a fűszerekkel együtt feltesszük főni. Ügyelni kell, hogy ne főjön szét, viszont ne is ropogjon. Közben a hagymát vékony karikákra szeljük, kicsit megsózzuk. A paradicsomot és a fokhagymát szintén felkarikázzuk. Ha a bab megfőtt, leszűrjük és hűlni hagyjuk (a levét felhasználhatjuk leveshez.
PARADICSOMOS CUKKINI SALÁTA 01.
Hozzávalók: egy-két kisebb fajta cukkini, néhány paradicsom, inkább keményebb fajta, sok fokhagyma, kis só, cukor (kb. 1 ek), olívaolaj, mustár

Elkészítése: Alaposan megmosom a cukkinit, egy ujjnyi karikára vágom, kicsit mindkét felét megsózom és hagyom állni (kb10-15 perc). Egy serpenyőben forró olívaolajon megpirítom az alaposan megtörölgetett cukkini karikákat. Kiteszem őket egy tálba, és a maradék olajba belehajítom az apróra vágott fokhagymát, kicsit pirítom.
Visszateszem a cukkinit, majd rá a felkarikázott paradicsomot - együtt párolom egy kicsit. Teszek rá egy kis mustárt és cukrot.

PARADICSOMOS CUKKINISALÁTA 02.
Hozzávalók: 40 dkg cukkini, 20 dkg paradicsom, 1 sárga paprika, 2 fej lila hagyma, 3 kemény tojás
A marinádhoz: 2 ek borecet, 1 ek dijoni mustár, só, 1 késhegynyi törött bors, 1 kiskanál kakukkfű, 2 gerezd fokhagyma, 6 ek olívaolaj

Elkészítése: A fiatal cukkíniket megmosom és héjastul vékonyra gyalulom. A paradicsomot csíkokra vágom. A paprikát kicsumázom és apró kockákra, a lila hagymát nagyon finomra vágom. Salátástálban összekeverem, végül hozzáteszem a felszeletelt kemény tojást.
A marinádhoz az ecetet elkeverem a mustárral, a fűszerekkel és a szétzúzott fokhagymával. Fokozatosan hozzákeverem az olívaolajat is.
A krémszerű marinádot a salátára öntöm és tálalásig a hűtőbe teszem. Elkészítését lehetőleg úgy időzítem, hogy egy órát álljon a saláta. Önálló vacsorának is finom, de kiváló köret mindenféle rostonsülthöz és grillcsirkéhez.

PARADICSOMOS EPERSALÁTA
Hozzávalók 2 személyre: 30 dkg eper, 20 dkg paradicsom, friss salátalevelek (jégsaláta vagy lollo rosso vagy kínai kel, de a legjobb a cikória), 1 maréknyi pirított olajos mag (mandula vagy földimogyoró vagy kesudió)
Az öntethez: olívaolaj, ecet, kis méz, só, bors, pici víz

Elkészítése: A kicsire tépkedett salátalevelekkel kibélelt tálba halmozzuk a feldarabolt epret és paradicsomot, a durvára tört magot. Közvetlenül fogyasztás előtt kell ráönteni a dresszinget.

PARADICSOMOS GOMBASALÁTA 01. (ELŐÉTELKÉNT)
Hozzávalók 6 személyre: 1 kg csiperkegomba, 8 fej gyöngyhagyma vagy 2 közepes vöröshagyma, 60 dkg paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, 6 evőkanál olaj, 1 teáskanál koriandermag, 3-4 evőkanál almaecet, 1 csomó metélőhagyma, őrölt fehérbors, só

Elkészítése: A megmosott gombát a szárával együtt vékony szeletekre vágjuk, a hagymát szintén vékonyra felkarikázzuk, a fokhagymát szétnyomjuk. Egy magas falú, öblös serpenyőben felforrósítjuk az olajat, üvegesre pároljuk benne a hagymát, hozzáadva a fokhagymát is, beletesszük a gombát, egészen enyhén megsózzuk és folyton kevergetve, erős lángon átpirítjuk, de egy percnél ne tovább, hogy ne kezdjen el levet ereszteni és megfonnyadni a gomba. Tegyük tálba, adjuk hozzá a cikkekre vágott paradicsomot, sóval, őrölt fehér borssal, mozsárban összetört koriandermaggal, ecettel ízesítjük, keverjük át jól, a tetejét hintsük meg finomra vágott metélőhagymával. Igazi íze akkor jön ki, ha kissé langyosan tálaljuk, de hidegen is fogyasztható.

PARADICSOMOS GOMBASALÁTA 02.
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg gomba, 3 nagyobb paradicsom, 2 vöröshagyma, 1 cs. petrezselyem, só, fehér bors, póréhagyma, 1 cs. snidling, ecet, cukor

Elkészítése: A megtisztított, felkarikázott gombát sós vízzel leforrázzuk, alaplébe tesszük és összekeverjük a többi, felaprított hozzávalóval.

PARADICSOMOS GOMBASALÁTA 03.
Hozzávalók: 1 db fejes saláta, 10 dkg paradicsom, 4 db kemény tojás, 15 dkg gomba, 1 csomag retek, 1 db citrom, olaj

Elkészítése: Egy szép nagy fej salátát leveleire szedve megmosunk, megszárítunk, és laskára vágva összekeverjük a cikkekre vágott paradicsommal, 4 db cikkekre vágott kemény tojással, a nyers, vékony szeletekre vágott gombával meg egy kis csokor megtisztított, karikára vágott piros retekkel. Ráfacsarjuk egy citrom levét, megöntözzük kevés étolajjal, és fél órára jégbe hűtjük tálalás előtt. Kitűnő nyári fogyókúrás vacsoraétel.

PARADICSOMOS GOMBASALÁTA 04.
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csiperkegomba, 25 dkg hagyma, 3 evőkanál olaj, 3 evőkanál paradicsompüré, 1 babérlevél, só, bors, citromlé, reszelt citromhéj, kakukkfű

Elkészítése: A megmosott, megtisztított gombát cikkekre, vagy vastagabb szeletekre vágjuk. A hagymát előbb félbevágjuk, majd vékonyan felszeleteljük, s olajban megfonnyasztjuk. Rátesszük a gombát, a paradicsompürét és egy kicsit lepirítjuk. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, babérlevéllel, kakukkfűvel, reszelt citromhéjjal, citromlével ízesítjük, és fedő alatt puhára pároljuk, de csak annyira, hogy a gombába még bele tudjunk harapni, ne omoljon szét a fogunk alatt. Tálalás előtt jól hűtsük le. A svéd gomba párolásához - mert a hidegkonyhák pultjain közönségesen ezen a néven ismert - van, aki száraz fehérbort is használ, ekkora mennyiséghez 1 deciliternyit.

PARADICSOMOS HAGYMASALÁTA
Hozzávalók: 3 paradicsom meghámozva, 1 ek olaj, mogyorónyi friss gyömbér, 1 ek fekete mustármag, 2 curry levél, 1 kimagozott chilipaprika karikákra vágva, 4 újhagyma karikákra vágva, só, 2 dl joghurt, korianderzöld

Elkészítése: Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsiradékot, majd a gyömbért és a mustármagot 2-3 percig sütjük benne (vigyázat kiugorhat a serpenyőből). A joghurt és a koriander kivételével minden hozzávalót beleteszünk, és 5-6 percig állandóan kevergetve sütjük. Hozzákeverjük a joghurtot, majd a keveréket meghintjük a korianderzölddel, és fél órára hűtőszekrénybe tesszük.

PARADICSOMOS-HAGYMÁS BABSALÁTA
Hozzávalók: 60 dkg főtt bab, 2 fej lilahagyma, 4 szelet kenyér, 20 dkg paradicsom, 1 csomó petrezselyem, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál ecet, 5 dkg kristálycukor, só, őrölt bors, szeletelt bacon

Elkészítése: Keverőtálba a lilahagymát vékonyan felkarikázzuk, a paradicsomot felkockázzuk, a petrezselymet vagdaljuk. Hozzákeverjük a főtt babot. A többi hozzávalóból öntetet keverünk, és a salátára öntjük. Két-három órára hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt a bacont kisebb darabokra vágjuk, és serpenyőben kisütjük. A pörcöt kivéve, a visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a kenyérkockákat. A salátát a szalonna pörcökkel és a kenyérkockákkal megszórva tálaljuk.

PARADICSOMOS KAGYLÓSALÁTA
Hozzávalók: 2 doboz kagylókonzerv, 25 dkg kemény, apró paradicsom, 2 fej saláta, 2 dl tejföl, 1 dl fűszerezett paradicsomlé (vagy paradicsom ivólé), 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor zöldhagyma szárával együtt, só és cukor, ízlés szerint, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors

Elkészítése: A tejfölbe belekeverem a paradicsomlevet, az egyik doboz kagyló leszűrt levét, kevés sót, csipetnyi cukrot, az őrölt fekete borsot és a megtisztított, zúzott fokhagymát. A zöldhagymát tisztítás után felkarikázom, és gyengén megsózom, a megmosott paradicsomot pedig felnégyelem. Salátástálba öntöm a kagylót, a paradicsomot, a zöldhagymát, rácsorgatom a paradicsomos mártást, átforgatom, és a hűtőszekrényben 1-2 óráig hűtöm. A fejes salátát leveleire szedem, megmosom, leszárítom, és csíkokra vágva teszem ugyancsak a hűtőszekrénybe. Közvetlenül tálalás előtt a salátát beleforgatom a paradicsomos kagylóba és azonnal kínálom.

PARADICSOMOS KÍNAIKEL-SALÁTA
Hozzávalók: 60 dkg kínai kel, 40 dkg kemény, apró paradicsom, 2 dl ketchup, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint só és cukor, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése: A kínai kelt leveleire szedve megmossuk, lecsöpögtetjük, és nagyon vékony csíkokra vágjuk. (A kemény torzsarészeket az almareszelő durva fokán lereszeljük.) Megsózzuk és félretesszük. A ketchupbe belekeverjük az olajat, a sót és a borsot, majd annyi cukorral szelídítjük a paradicsomlé savanyú ízét, hogy kellemesen édeskés-pikáns legyen. Ezután belekeverjük a megtisztított és lereszelt vagy nagyon finomra metélt vöröshagymát, valamint a megmosott, lecsöpögtetett és felaprított petrezselyemzöldet. A kelre ráöntjük a paradicsomos öntetet, és alaposan összekeverve, jól behűtjük.
Közvetlenül tálalás előtt a megmosott paradicsomokat nagyon vékony gerezdekre vágjuk. A tányérokra adagolt saláta tetejére rakjuk, és pirított barnakenyér-szeletekkel kínáljuk.
Elkészítési ideje: kb. 45 perc

PARADICSOMOS KUKORICASALÁTA
Hozzávalók: 2 doboz konzerv csemegekukorica, 2 nagy paradicsom, 6 evőkanál olaj, 2 evőkanál borecet, 1/4 csomó petrezselyemzöld, 1 késhegynyi őrölt fehérbors, só.
Elkészítése: Az olajat, borecetet, kevés sóval, borssal fűszerezzük és öntsük rá a gerezdekre vágott, paradicsommal elkevert konzerv csemegekukoricára. Tálaláskor salátalevéllel, paradicsommal díszítjük és meghintjük finomra vágott petrezselyemzölddel.

PARADICSOMOS PAPRIKASALÁTA 01.
Hozzávalók: 2 húsos paradicsompaprika; 40 dkg paradicsom; 2 főtt tojás; 3 evőkanál fehérborecet, 1 mokkáskanál só; késhegynyi őrölt bors; 1 kiskanál mustár; 1 kisebb vöröshagyma; 1 nagy csokor petrezselyem; 2 ecetes uborka; 7-8 evőkanál kukoricacsíra-olaj

Elkészítése: A paradicsompaprikát kicsumázzuk, csinos kis csíkokra vágjuk és leforrázzuk, majd lecsöpögtetve hűlni hagyjuk. A paradicsomok szárát kimetsszük, a szemeket meghámozzuk - ha kell, ehhez először le is forrázzuk - és 1 centis kockákra vágjuk, ahogyan a főtt tojásokat is. Az ecetben a sót, a borsot meg a mustárt lekeverjük, a megtisztított, lereszelt vöröshagymával meg a fölaprított petrezselyemmel fűszerezzük. Az előkészített hozzávalókat az apróra vágott uborkával együtt belekeverjük, az olajat is belecsorgatjuk.

PARADICSOMOS PAPRIKASALÁTA 02.
Elkészítési idő: fél óra
Hozzávalók: 4 db nem túlságosan érett paradicsom, 2 paprika, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál reszelt narancshéj, 2 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál citromlé, só és bors

Elkészítése: A félbevágott paradicsomokat óvatosan megnyomkodjuk, hogy eltávolítsuk a levét és a magokat. A paprikákat félbe, majd negyedbe vágjuk, és a belsejéből eltávolítjuk a magokat. A kétféle zöldséget olajjal kikent edényben lassú tűzön kb. 10 percig sütjük gyakori kevergetés mellett.
Ezután a héjakat lehúzzuk mind a paprikáról, mind a paradicsomról, majd durvára ledaráljuk.
A darált zöldségeket mélytányérba tesszük, megsózzuk, borsozzuk, meghintjük a nagyon apróra vágott vöröshagymával és petrezselyemzölddel, a reszelt narancshéjjal, a citromlével és az olívaolajjal.
Összekeverjük és miután teljesen kihűlt, tálaljuk.

PARADICSOMOS-PAPRIKÁS BABSALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg nagy szemű, fejtett bab, só, 1 babérlevél, 1 zellerlevél, 20 dkg sárga paradicsom, 20 dkg zöldpaprika, 20 dkg paradicsompaprika, 1 nagy fej lila hagyma, 3-4 evőkanál borecet, 4-5 evőkanál olaj, 1 késhegynyi cukor

Elkészítése: A frissen fejtett babot annyi vízzel, amennyi ellepi, felteszem főni. Sóval, babérlevéllel, zellerzölddel ízesítem. Amikor megfőtt, leszűröm és kihűtöm. Közben a paradicsomot cikkekre, a paprikákat kockákra vágom, a lila hagymát vékonyra szeletelem. Borecettel, olajjal, sóval, kevés cukorral öntetet készítek, és ráöntöm a kihűlt babbal összekevert paprika-, paradicsom- és hagymaszeletekre. Ha szükséges, ecettel, sóval utánízesítem. A salátát tálalásig lefedem, és hűtőszekrénybe teszem. Zeller- vagy petrezselyemzölddel díszítve tálalom.

PARADICSOMOS SALÁTA (MEXIKÓ)
Hozzávalók: 6 nem egészen érett, kemény paradicsom szeletekre vágva, 1 felkarikázott hagyma, 3 gerezd fokhagymapép, 1 ek finomra vágott petrezselyem, 3 ek borecet, só, bors, 1,5 ek olívaolaj

Elkészítése: Rétegezve rakjuk le a paradicsomot, hagymát. Öntsük rá az öntetet, szórjuk be petrezselyemmel. Hidegen tálaljuk.

PARADICSOMOS (SVÉD) GOMBASALÁTA
Elk idő: 30 perc
Hozzávalók: 50 dkg gomba, 10 dkg vöröshagyma, 1 db citrom, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, 1 dl étolaj, 1 teáskanál őrölt kakukkfű, 1 kis doboz paradicsompüré, 1 db babérlevél

Elkészítése: Olajban, finomra vágott vöröshagymát dinsztelünk, hozzáadjuk a megtisztított, megmosott, kockákra vágott gombát, sózzuk, és addig pároljuk, amíg a só által kioldott víz elpárolog. Paradicsompürét adunk hozzá, cukorral, citromlével, kakukkfűvel, babérlevéllel ízesítjük és állandó kevergetés mellett, 15 percig együtt pároljuk. Jéghidegre hűtve, citromszeletekkel, esetleg főtt tojással díszítjük.

PARADICSOMOS TOJÁSSALÁTA
Hozzávalók: 6 tojás, 4 kemény paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, másfél dl ketchup (vagy házi paradicsomlé), 1 dl majonéz, 1 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 púpozott mokkáskanál currypor, 1 késhegynyi törött fekete bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A tojásokat sós vízben keményre főzzük, majd meghámozzuk, és nyolcadokra vágjuk. Hagyjuk kihűlni. Közben a mártáshoz mély tálban simára keverjük a majonézt a tejföllel és a ketchuppal, ezután pedig hozzáadjuk a megtisztított, összezúzott fokhagymát, a borsot és a curryport. Beleszórjuk a megmosott, és finomra vágott petrezselyemzöldet is. Jól összekeverjük. A vöröshagymát tisztítás után nagyon vékony karikákra vágjuk, és kissé megsózva, 15 percig hagyjuk állni. Ezután sós levével együtt a mártásba keverjük. A paradicsomokat kis kockákra aprítjuk. A zöldpaprikát kicsumázzuk és kierezzük, majd vékony karikákra vágva - a paradicsomkockákkal együtt - ugyancsak a tálba tesszük. Végül beleforgatjuk a már kihűlt tojáscikkeket, és óvatosan, hogy a tojás ne nagyon törjön, összekeverjük. Jól lehűtjük. Tálalás előtt salátával bélelt tálra halmozzuk, és hidegen kínáljuk.

PARADICSOMOS TONHALSALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg mélyhűtött tonhal (tengeri, szálka nélküli hal), 40 dkg friss, kemény, apró paradicsom, 1 citrom, 5 evőkanál olaj, 15 szem olajbogyó (ez el is maradhat), ecet, cukor, só ízlés szerint, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, salátalevelek

Elkészítése: A még fagyott halat annyi ecetes- sós-cukros, forrásban levő vízbe teszem, amennyi ellepi, és 10 percig főzöm, majd ebben a lében hagyom kihűlni. Ezután leszűröm, és nagyon vékony csíkokra metélem. Közben készítek egy ízes salátalevelet a citromléből, olajból, sóval, cukorral, őrölt fehér borssal, zúzott fokhagymával, finomra vágott snidlinggel. A paradicsom héját lehúzom, és negyedekbe vágom, majd összekeverem a halcsíkokkal. Hozzáadom a kimagozott és finomra vágott olajbogyót, majd nyakon öntöm az egészet a salátalével. Átforgatom, és lefedve teszem be a hűtőszekrénybe. 1-2 órán át, érlelem, ezután megmosott és leszárított salátalevéllel bélelt tálkákba osztom a halas salátát.

PARADICSOMOS TŐKEHALMÁJ-SALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg tőkehalmáj (konzerv), 15-15 dkg hagyma és paradicsom, citromlé, porcukor, fehérbors, só, petrezselyem

Elkészítése: A májat kis szeletkékre vágjuk, s egy keverőedénybe rakjuk. A hámozott, karikára vágott paradicsomot és a szintén felkarikázott hagymát is mellé tesszük. Hozzáadjuk a citromlét, a porcukrot, a sót, a borsot és óvatosan, könnyedén átforgatjuk. Azonnal tálaljuk, tetejét hintsük meg apróra vágott petrezselyemmel.

PARADICSOMOS ZELLERSALÁTA
Elkészítése: A meghámozott, nyers, karikára vágott zellert 1/2 citrom levével, két kanál olajjal, csipet borssal, sóval és annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, letakarva addig főzzük lassú tűzön, míg meg-fő, de nem túl puhára. Addigra elfövi minden levét. Mikor kihűlt, összekeverjük majonézmártással, fejes salátával Körítjük és karikára vágott, meghámozott nyers paradicsommal és zöld-paprikával díszítjük.

PARADICSOMOS ZÖLDBABSALÁTA
Hozzávalók: 60 dkg konzerv zöldbab, 2 evőkanál ketchup, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál 5%-os ecet, 2 késhegynyi őrölt feketebors, 1/2 csomó metélőhagyma, só

Elkészítése: Az olajat, a ketchupot, az ecetet jól összekeverjük. Borssal, sóval ízesítjük és ráöntjük a leszűrt zöldbabkonzervre. Összekeverjük és meghintjük apróra vágott metélőhagymával. Tálaláskor salátalevéllel, paradicsommal és petrezselyemzölddel díszítjük.

PARADICSOMSALÁTA 01.
Hozzávalók: 80 dkg kicsi, kemény paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor snidling, 1 dl olaj, 0,5 dl ecet, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, só és cukor, ízlés szerint

Elkészítése: A megmosott és letörülgetett paradicsomokat 0,5 cm-es karikákra vágom, és salátástálba teszem. Az ecetet, az olajat, a sót, a cukrot, a megtisztított és zúzott fokhagymát összekeverem, majd rálocsolom a paradicsomra. Óvatosan, hogy össze ne törjön, átforgatom, hogy a salátalé mindenütt érje, majd rászórom a finomra metélt snidlinget. Jól behűtve kínálom.

PARADICSOMSALÁTA 02.
Hozzávalók: 80 dkg kicsi, kemény paradicsom, 2 evőkanál frissen reszelt torma, 2 dl tejföl, citromlé, só és cukor, ízlés szerint, salátalevelek

Elkészítése: Először a salátamártást készítem el. A tejfölbe belekeverem a citromlevet, a sót, a cukrot és a reszelt torma felét. A paradicsomokat megmosom, leszárítom, majd karikákra vágva lelocsolom az öntettel. Jól átkeverem, és salátalevelekkel bélelt tálra halmozom. Tetejére szórom a maradék reszelt tormát. Jéghidegen kínálom.

PARADICSOMSALÁTA 03.
Hozzávalók: 0.5 kg paradicsom, 2 dkg porcukor, őrölt fehér bors, só, 0,5 dl ételecet, 1 kávéskanál étolaj, 1/2 csomó metélőhagyma, 1 kis fej finomra vágott vöröshagyma, 1 csomó finomra vágott zöldpetrezselyem

Elkészítése: A kemény paradicsomot megmossuk, majd szűrőkanálba téve egy pillanatra forrásban levő vízbe mártjuk, és a héját lehúzzuk.
Ezután karikákra vágjuk, a metélőhagymát megmossuk, és finomra vágjuk, ugyancsak finomra vágjuk a vöröshagymát és a zöldpetrezselymet is. A paradicsomkarikákat megsózzuk, megborsozzuk, majd meghintjük a hagymával és zöldpetrezselyemmel. Ráöntjük az elkészített cukros, ecetes salátalevet. A salátaöntet elkészítésénél gondoljunk arra, hogy a paradicsomra öntve gyengül az íze, tehát erősebbre kell készítenünk.
Hűtőszekrényben érleljük pár órán át.

PARADICSOMSALÁTA 04. (EGYIPTOM)
Hozzávalók: 1 hagyma, 5 közepes paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, 2-3 ek olívaolaj, citromlé, só, bors, turbolya

Elkészítése: Nagyon finomra vágjuk a hagymát és a fokhagymát, öntsük rá az olajat, sózzuk, borsozzuk, és addig állni hagyjuk, amíg meghámozzuk a paradicsomot. (forró vízben főzzük pár percig, majd kivesszük, bevágjuk, hideg víz alá tartjuk, így könnyen lejön!) Szeleteljük fel karikára a paradicsomot, minél vékonyabban. Erre öntjük a szószt, citrom levével megspricceljük, fogyasztásig hűtőbe rakjuk.

PARADICSOMSALÁTA 05. (BABINI - SZÍRIA)
Hozzávalók: 4-6 paradicsom szeletelve, 3 evőkanál snidling apróra vágva, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál borecet, só, bors

Elkészítése: Az ecetet az olajjal összekeverve ráöntjük a megsózott, borsozott paradicsom-szeletekre. A tetejére snidlinget szórunk.

PARADICSOMSALÁTA 06.
Hozzávalók: 30 dkg paradicsom, 1 fej saláta, 1 salátauborka, 2-3 csemegeuborka, 1 vöröshagyma, majonéz, bors, kapribogyó, petrezselyem, snidling

Elkészítése: A finomra vágott hagymát összekeverjük a felaprított zöld fűszerekkel, kapribogyóval, s belekeverjük a majonézbe, majd az öntettel a felszeletelt paradicsomot és uborkát leöntjük.

PARADICSOMSALÁTA 07. (ENSALADA DE TOMATES)
Hozzávalók: 6 szem paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 3 evőkanál olaj, fél citrom leve vagy 1 evőkanál ecet, 1 kávéskanál só

Elkészítése: A paradicsomokat megmossuk, kettévágjuk, majd vékonyra negyedeljük. Finomra szeleteljük a vöröshagymát, és mélytányérba tesszük. A sóval, és kb. 1 dl vízzel, evőkanállal addig gyúrjuk a vöröshagymát, amíg kissé meg nem puhul. Ezután szűrőkanálba téve a hagymát, folyó csapvízben lemossuk, lecsepegtetjük, és a még benne levő nedvességet kézfejünk segítségével kinyomkodjuk. A paradicsomot tálalótálra rakjuk, beszórjuk a zöldpetrezselyemmel és a vöröshagymával. Tálalás előtt óvatosan összeforgatjuk az olaj és a citromlé keverékével.

PARADICSOMSALÁTA 08.
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 1 fej saláta, citromlé, 10 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, 1 ek olaj, 1 kk. vöröshagyma, só, bors, borecet, 4 gerezd fokhagyma, 2 ek tej, metélőhagyma

Elkészítése: A megmosott salátát megszárítjuk, leveleire szedjük, majd összekeverjük a kockára vágott paradicsommal, és snidlinggel, citromlével ízesítjük. Addig hűtőszekrénybe tesszük, amíg elkészítjük a mártást, amit külön tálban adunk fel, hogy mindenki a saját ízlése szerint öntse le vele a salátáját.

PARADICSOMSALÁTA 09.
Hozzávalók: 40 dkg érett, kemény húsú paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, só, 2 kávéskanál cukor, 1 nagy citrom leve, 1/2 dl olíva olaj, 1 csokor petrezselyem levél, 1 szál lestyán levél
Elkészítése: A megmosott paradicsomot vágja vékony karikára. A vöröshagymát szintén vékonyan szeletelje fel. Egy mélyebb edénybe rétegezze, közben sózza meg. Egy sor paradicsom, egy hagyma, míg a hozzávalók tartanak. Cukorból és citromléből készítsen öntetet, öntse a salátára. Locsolja meg olíva olajjal. Tetejét szórja meg apróra vágott lestyán, és petrezselyem levél keverékével. Jól behűtve tálalja.

PARADICSOMSALÁTA 10. (SALADA DE TOMATE)
Hozzávalók: 8-10 db kemény paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 csomó újhagyma, 1 kávéskanál ecet, 1 evőkanál olívaolaj, só és őrölt bors
A tetejére: 5 dkg sajt

Elkészítése: Mossa meg a paradicsomokat, és darabolja kis kockákra. Tegye salátástálba, majd szórja rá a finomra vagdalt vöröshagymát és petrezselymet, valamint a zöldjével együtt vékonyra karikázott újhagymát. Fűszerezze. Ízlése szerint. Locsolja meg az ecettel és az olívaolajjal. Forgassa össze. Reszelt sajttal meghintve tálalja.

PARADICSOMSALÁTA 09.
Elkészítése: 10 dkg vékony szeletekre vágott paradicsomból készítjük. Hagyományos salátalébe keverjük.

PARADICSOMSALÁTA 10.
Elkészítése: 10-15 dkg paradicsomot vágjunk fel hajszálvékony karikákra, ha szükséges, a magokat dobjuk ki belőle. Rendezzük tányérra, szórjuk meg finomra vágott zöldpetrezselyemmel vagy metélőhagymával, sózzuk meg. Ízlés szerint meglocsolhatjuk néhány csepp citromlével vagy ecetes vízzel és kevés olajjal.

PARADICSOMSALÁTA 11.
Elkészítése: A szép nagy nem túlérett paradicsomot pillanatra forró vízbe mártjuk, és héját vékonyan lehúzzuk. Karikára vágjuk, tálba rakjuk, köréje tehetünk egynéhány megmosott és szintén karikára vágott zöldpaprikát. Megsózzuk, megborsozzuk, citromlével vagy borecettel és néhány kanál finom étolajjal ízesítjük. Hideg helyre (jégre) tesszük egy órára.

PARADICSOMSALÁTA 12.
Hozzávalók: 60 dkg lukullusz paradicsom, 25 dkg túró, 2 dl kefir, 1 ek étolaj, 4 gerezd fokhagyma, citromlé, só, édesítőszer, törött bors

Elkészítése: A kefirt összekeverjük az olajjal, a zúzott fokhagymával, citromlével, borssal, sóval, édesítőszerrel, és a hűtőbe rakjuk. A paradicsomot vékony gerezdekre vágjuk, salátástálba rakjuk, kissé megsózzuk, és a túrót rámorzsoljuk. Ráöntjük a kefires öntetet, és óvatosan összekeverjük. A kész salátát legalább egy órára visszatesszük a hűtőbe, és így hidegeden tálaljuk.

PARADICSOMSALÁTA 13.
Hozzávalók: 60 dkg paradicsom, 10 dkg vöröshagyma, só, ecet, petrezselyemzöldje

Elkészítése: A paradicsomot vékony karikára szeljük, rászórjuk a szintén vékony karikára vágott hagymát, megsózzuk, és egy pár csepp ecettel meglocsoljuk. Apróra vágott petrezselyemmel díszítve tálaljuk.

PARADICSOMSALÁTA 14.
Elkészítése: Az érett paradicsomot megmosva, vékony karikákra vágjuk, üvegekbe rakjuk, gyenge sós vizet forralunk, a paradicsomra ráöntjük, lekötjük, és kigőzöljük.

PARADICSOMSALÁTA 15.
Hozzávalók: 60 deka paradicsom, fél deci ecet, kis csomó metélőhagyma, zöldpetrezselyem, evőkanál olaj, törött bors, só, 2 deka cukor

Elkészítése: A paradicsomsalátához mindig szép, középnagyságú paradicsomot válasszunk ki.
Fontos, hogy ne legyenek éretlenek, de túlérett vagy puha paradicsomokat se használjunk fel, mert az ilyet nem lehet szépen szeletelni. A paradicsomok lehetőleg egyformanagyságúak legyenek, mert így a paradicsomszeletek is szép egyformák lesznek.
A paradicsomot megtisztítjuk, jól megmossuk, és egy pillanatra forrásban levő vízbe tesszük. Onnan kivéve héját lehúzzuk, szép egyenletes, vékony szeletekre vágjuk, és ízlésesen elrendezzük az üveg- vagy porcelán salátástálon. Megsózzuk, gyengén megborsozzuk, és megszórjuk kevés finomra vágott metélőhagymával és zöldpetrezselyemmel. Közben az ecetet kevés vízzel elkeverjük, megsózzuk, és ízlés szerint gyengén cukrozzuk. Ezzel a lével megöntözzük a paradicsomsalátát.
Tetejére egy kevés olajat csepegtetünk.

PARADICSOMSALÁTA 16.
Hozzávalók: 1 kg érett kemény húsú paradicsom, 1 csapott evőkanál só, 1 pohár tejföl

Elkészítése: A paradicsomokat tisztára mossuk, éles késsel vékony karikákra szeleteljük. Egy tálba szépen sorba lerakjuk, picit megsózzuk, tejföllel jól megöntözzük. Ismét paradicsom, só, tejföl következik, amíg el nem fogy. Felül tejföl legyen. Jól hűtsük le. Nagyon kitűnő saláta.

PARADICSOMSALÁTA 17.
Hozzávalók: 4 közepes és 3 nagy paradicsom, 1 közepes vöröshagyma, 1 zöldpaprika
Az öntethez: 3 evőkanál vörös borecet, 1-1 evőkanál olívaolaj és cukor, 1 teáskanál bazsalikom, só

Elkészítése: A paradicsomokat vágja gerezdekre. A hagymát darabolja fél karikákra. A paprikát csíkozza fel. Forgassa össze egy tálban a zöldségféléket. Az alaposan kikevert öntetet locsolja rá, és fogyasztás előtt tegye a salátát rövid időre félre.

PARADICSOMSALÁTA 18.
Hozzávalók: 5 db közepes paradicsom, 1 teáskanál só, negyed teáskanál kakukkfű, 1,2 dl olaj, 1 evőkanál Worcestershire szósz, 1 evőkanál cukor, 1teáskanál bazsalikom, negyed teáskanál őrölt bors, 6 evőkanál borecet, 1 nagyobb vöröshagyma

Elkészítése: A paradicsomot és a vöröshagymát nagyon vékonyan szeletelje fel. A többi hozzávalót alaposan keverje ki. Salátástálban valamennyi alkotórészt forgasson egybe. Tálalás előtt mintegy óra hosszat hűtőben érlelje össze.

PARADICSOMSALÁTA 19.
Hozzávalók: 1 fej saláta, 50 dkg paradicsom, citromlé, 10 dkg krémsajt, 1 dl tejföl, 1 ek olaj, 1 kk vöröshagyma, só, bors, borecet, 4 gerezd fokhagyma, 2 ek tej, metélőhagyma

Elkészítése: A megmosott salátát megszárítjuk, leveleire szedjük, majd összekeverjük a kockára vágott paradicsommal, és snidlinggel, citromlével ízesítjük. Addig hűtőszekrénybe tesszük, amíg elkészítjük a mártást, amit külön tálban adunk fel, hogy mindenki a saját ízlése szerint öntse le vele a salátáját.

PARADICSOMSALÁTA 20.
Hozzávalók: 8 közepes szem paradicsom, egy fél citrom leve, 2 csomag petrezselyem, egy fej hagyma, olivaolaj, só, bors

Elkészítése: A salátának való paradicsomot félbevágva félkarikákra vágjuk, a hagymát felkockázzuk, a petrezselymet apróra metéljük. Egy mély salátás tálba a következőképpen rétegezzük a hozzávalókat: paradicsom, hagyma, só, bors, citromlé, olivaolaj, petrezselyem, és megint paradicsom, hagyma, só. Amíg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére két evőkanálnyi vizet teszünk, lefedjük fóliával és betesszük a hűtőbe. Akkor az igazi, ha két órát áll. (olajból csak nagyon keveset tegyünk rá)

PARADICSOMSALÁTA 21.
Hozzávalók: 80 dkg paradicsom, 1 db vöröshagyma, 1 kk. bazsalikom, 1 kk olaj, 1 cs kapor, 1 cs petrezselyem, 1 ek borecet, bors, víz, só

Elkészítése: A hagymát apróra vágjuk, és elkeverjük a kaporral, petrezselyemmel, borecettel, vízzel meg a sóval. A paradicsomot megmossuk, vékony szeletekre vágjuk, és beleforgatjuk a salátástálba.

PARADICSOMSALÁTA 22.
Elkészítése: Vöröshagymát kockára vagy karikára vágunk, lesózzuk. Amikor levet kezd engedni, hozzáadjuk a karikára vagy gerezdekre vágott paradicsomot. Cukros, ecetes lével felöntjük és 1-2 órára a hűtőbe tesszük. Díszíthető apróra vágott snidlinggel, petrezselyemzölddel.

PARADICSOMSALÁTA 23.
Elkészítése: Karikára vágott paradicsomot leöntünk salátaöntettel, borssal és finomra vágott petrezselyemzölddel szórjuk meg.

PARADICSOMSALÁTA 24.
Hozzávalók: 50 dkg paradicsom, 1 hagyma, 2 ek olívaolaj, 1 ek citromlé, só, bors

Elkészítése: A paradicsomot szeleteljük fel, a hagymát vágjuk nagyon vékony karikákra. Keverjük össze és öntsük le az elkészített salátaöntettel.

PARADICSOMSALÁTA 25.
Hozzávalók: 60 dkg paradicsom, 4 evőkanál borecet, só, 4 evőkanál olaj, 1 késhegynyi őrölt fehérbors, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 fej vöröshagyma

Elkészítése: Csak érett és kemény paradicsomból készítem. Vizet forralok, és egy pillanatra belemártom a forrásban levő vízbe a paradicsomokat, majd hideg vízben lehűlöm őket. Ezután meghámozom.
Tálcára téve a hűtőben tárolom. A paradicsomot szép vékonyan felszeletelem, és ízlésesen kistányérokra rendezem.
Borecettel, sóval, olajjal salátalevelet készítek, amelyet őrölt fehérborssal, valamint finomra vágott petrezselyemzölddel ízesítek; finomra vágott vöröshagymát is adok hozzá. Ezzel az öntettel locsolom meg a felszeletelt paradicsomot.
Mindig jól lehűtve tálalom salátalevélen.

PARADICSOMSALÁTA JUHSAJTTAL (IRA