Rántott hagymakarika, tzatzikivel
Amikor szinte semmi sincs a hűtőben, akkor is tudsz egy könnyű és finom vacsorát készíteni!
Hozzávalók:
2 nagy fej hagyma
10-15 dkg liszt,
2 tojás
10-15 dkg zsemlemorzsa
só, bors ízlés szerint
1 gerezd fokhagyma,
1 nagy görög joghurt
1 kígyóuborka
sütéshez olaj
Elkészítés:
A tzatzikivel kezdünk: az uborkát megmossuk, a héját levágjuk (aki szereti, az rajta is hagyhatja), lereszeljük és lesózva 20 percet állni hagyjuk.
Ha már levet eresztett, kinyomkodjuk az ubit, hozzákeverjük a görög joghurtot és a reszelt fokhagymát (ízlés szerinti mennyiségben). Sózzuk, borsozzuk, majd fogyasztásig a hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízek.
Megpucoljuk a hagymákat, és kb 1 cm-es karikákra vágjuk, majd szétszedjük a rétegeket és félretesszük. (picit lesózzuk, így ízletesebb lesz a hagyma és kiereszti a felesleges levét is.)
Előkészítjük az alapanyagokat a karikák kirántásához: lisztet, zsemlemorzsát öntünk 1-1 tálba, és 2 tojást felverünk 1 mélyebb tálkában.
A hagymákat papírtörlővel kicsit megtöröljük, majd hagyományos módon panírozzuk őket: először lisztbe, majd tojásba és végül zsemlemorzsába forgatjuk.
Forró olajban aranybarnára sütjük a karikákat és azonnal tálaljuk a behűtött tzatzikivel!