Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Édesburgonyás quiche


Szeretem az édesburgonyát és amikor akciózzák a nagy áruházak, akkor bevásárolok belőle. Sokféleképp felhasználható, édes és sós ételek is készíthetők belőle!

Kezdésnek rögtön itt van a quiche!

Hozzávalók:
1 nagy, vagy 2 kisebb édesburgonya
Fél póréhagyma felkarikázva
15-20 dkg sült/főtt csirkehús
4 tojás
3 dl tej
2 gerezd fokhagyma, áttörve
15 dkg friss spenót
10 dkg feta sajt
1-2 ek. zsemlemorzsa
1-2 ek olvasztott vaj
Fűszerek: Só, bors - ízlés szerint

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.

Az édesburgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk és sós forró vízben félpuhára főzzük! Végig figyeljünk rá, mert bár amikor felvágjuk az édesburgonyát az nagyon kemény, de sokkal gyorsabban megfő, mint a hagyományos krumpli! Ha már félpuha, öntsük le róla a vizet és hagyjuk egy picit hűlni. Addig készítsük elő a tölteléket!

Egy tálba tesszük a tojásokat, hozzáadjuk a tejet, és ízlés szerint a fűszerekből (só, bors) majd kézi habverővel kissé felverjük. 

Pucoljuk meg a póréhagymát és vágjuk karikára. Egy serpenyőbe öntsünk kevés olajat és pároljuk meg a póréhagymát. (Egy keveset félretehetünk a díszítéshez.)

Adjuk a póréhagymához a fokhagymát és dinszteljük le. Amikor már majdnem kész, adjuk hozzá a friss spenótot, és alaposan keverjük el. Húzzuk le a tűről a serpenyőt és fedjük le, így a hagymából kiáramló hő hatására összeesnek a spenótlevelek, de nem főnek ki belőlük a tápanyagok.

Ha maradt a vasárnapi ebédről egy kevés sült vagy főtt csirkehús, akkor vágjuk apró kockára. Ha nincs otthon “másnapos” hús, akkor serpenyőben süssünk ki egy kisebb csirkemell filét grillfűszerekkel majd vágjuk kockára. Már jöhet is az összeállítás!

A sütőedényt kenjük ki egy kevés olvasztott vajjal, szórjuk meg zsemlemorzsával, majd béleljük ki az edény alját és oldalát (jó szorosan egymás mellé helyezve) a kihűlt édesburgonyával.

A hagymás – spenótos töltetléket egyenletesen oszlassuk el a tálban, szórjuk meg a felaprózott csirkehússal, majd óvatosan öntsük rá a tojásos keveréket.

A feta sajtot vágjuk apróbb kockára (vagy csak simán morzsoljuk össze) és szórjuk a ttetjére, ügyelve, hogy mindenhova jusson belőle.

Tegyük sütőbe a quiche-t és kb. 30-35 perc alatt süssük készre.  Szórjuk meg a maradék póréhagymával (ez ízlés szerint elhagyható), majd 10 perc pihentetés után már tálalható is!