Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Skót tojás


Már régóta terveztem, hogy elkészítem a skót tojást (főleg mióta Gordon Ramsay receptjét láttam, ahogy a frissen kisütött gombócot felvágva kifolyt a sárgája) és most végre megtörtént!

Igaz, kicsit változtattam az összetevőkön, hogy egészségesebb legyen, de így sem csalódtam a végeredményben!

Hozzávalók (6 db skót tojáshoz):
500 g darált hús (pulyka)
7 tojás (6 félig főzve, 1 nyersen)
2 zsemle (teljes kiőrlésű)
1-2 ek. zsemlemorzsa
1 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
Fűszerek:
2-3 tk. piros paprika
só, bors, petrezselyem ízlés szerint

Panírozáshoz:
tojás, liszt, zsemlemorzsa

Elkészítés:
A tojással kezdjük: forró, lobogó vízben főzzünk 6 kisebb tojást 4 percig! Így a sárgája még lágy, folyós marad, de a fehérje már szilárd. Amint lejárt az idő, tegyük hideg vízbe a tojásokat.

A hagymákat tisztítsuk meg, a vöröshagymát vágjuk kockára és kevés olajon dinszteljük meg. (Én jobban szeretem, ha nem nyers a hagyma.) Amikor már majdnem aranybarnára pirult, adjuk hozzá a lereszelt fokhagymát is és 1 percig pároljuk őket együtt, majd tegyük félre hűlni.

Készítsük el a húsos-kérget: Tegyük tálba a darált húst adjunk hozzá 1 nyers tojást, a fűszereket (só, bors, pirospaprika, petrezselyem) és beáztatott, majd kinyomkodott zsemléket. Alaposan keverjük össze, ha szükséges, kevés zsemlemorzsát adjunk hozzá. Fűszerezzük bátran és ízlés szerint, a pulykahús kívánja a sok fűszert!

A tojással folytassuk: Mivel csak 4 percig főtt, ezért a fehérje ugyan már szilárd, de még mindig nagyon lágy és sérülékeny, így nagyon óvatosan bájunk vele amikor megpucoljuk, nehogy elrepedjen!

Most jön a trükk, amit egy TV-műsorban láttam, így a kezed is tiszta marad és pofon-egyszerűen tudod beburkolni a tojásokat:

Vegyél elő folpack-fóiát, tépj le egy kb. 25×25 cm-es darabot, ennek a közepére tedd a húsos massza 1/6 részét és nagyjából kereszt alakban simítsd el, kb. 1 cm-es vastagságban.

Tedd a hús közepére a tojást, majd a folpack segítségével csomagold be úgy, hogy mindenhol befedje. Óvatosan simítsd el a húst, tekerd meg, és már kész is a gombóc!

Ezután a szokott módon panírozd (liszt, tojás, zsemlemorzsa) és forró olajban süssed ropogósra! 

Ha még egészségesebben szeretnéd elkészíteni, akkor tedd egy hóálló tálba egymás mellé a gombócokat és forró (190-200 fokos) sütőben 20 percig pirítsd!

Ízlés szerint párolt zöldséggel, sült krumplival vagy pürével tálald!

És még 1 tipp:
ha nem szereted a tojást, akkor helyettesítsd egy darab (kb. 3 cm széles × 3 cm hosszú × 1-1,5 cm magas) sajttal!

Ugyanúgy tedd fóliára a húst, a közepére a sajtot és burkold be! Isteni, amikor felvágod és nyúlik belül a sajt!