Fűszeres sütőtök-krém
Az évek műlásával az ízlésem - ízlelésem is változik. Régen még a lakásból is kimentem, ha megéreztem hogy sül a tök, most pedig önszántamból és örömmel készítek krémet belőle…
Egyszerű, gyors, finom és tele van vitaminnal. Reggelire, vacsorára diéta esetén is nyugodtan fogyasztható!
Hozzávalók:
1 sütőtök (kb 1,2-1,5 kg)
1 fej lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
Fűszerek: só, bors ízlés szerint
3-4 ek. olaj (repce)
pár csepp citromlé
Elkészítés:
A tököt (orange-tök) nagyjából egyforma méretű darabokra vágjuk, és egy tepsibe helyezzük és meglocsoljuk egy kevés (repce) olajjal.
Forró, 220 fokos előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Villával megszúrva ellenőrizzük, hogy mindegyik darab megpuhult-e. (Ha nem, akkor további 10-15 percig sütjük)
15-20 percig hagyjuk, hogy hűljön, majd egy kanál segítségével kiemeljük a tököt a héjából, egy nagy szűrőbe tesszük, (alá egy tálat rakunk) majd villával összetörjük a tököt és hagyjuk, hogy a felesleges lé lecsepeghessen.
Amíg hűl a tök, tisztítsuk meg a hagymát és a fokhagymát, vágjuk apróra, majd kevés olajon dinszteljük meg először a hagymát, amikor már majdnem elkészül, adjuk hozzá a zúzott fokhagymát is. Rövid ideig pirítsuk együtt őket és figyeljünk rá, hogy ne égjen meg! (Akinek nem érzékeny a gyomra, nyersen is használhatja a hagymákat!)
Adjuk a hagymákat a lecsöpögtetett tökhöz és fűszerezzük ízlés szerint sóval, borssal. A fűszerekkel vigyázzunk, mert melegen nem érezzük annyira az ízeket.
Hűtsük le, (ezután ellenőrizzük a fűszerezést), majd friss magos kenyérrel, vagy pirítóssal kínáljuk.