Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Tokány tokaji módra


Hozzávalók: 50 dkg marhahús, 50 dkg sovány disznóhús, 10 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg tejföl, 2 dl száraz Tokaji Szamorodni, 10 dkg gomba, 1 evőkanál liszt, só, egész bors, pirospaprika, majoránna

Elkészítése: A húsokat megmossuk, felvágjuk tíz centis darabokra. A szalonnát felszeleteljük, feltesszük serpenyőben, majd a zsírjában az apróra vágott vöröshagymát aranyszínűre pirítjuk. Hozzáadunk pirospaprikát, egy kevés vizet és néhány percig főni hagyjuk. Ezután beletesszük a marhahúst, sózzuk, fűszerezzük, ráöntünk a borból, és fedő alatt mérsékelt lángon tovább főzzük. Ekkor a disznóhúst is hozzáadjuk és ráöntjük a maradék bort. Fedő alatt, kis lángon pároljuk tovább, amíg a húsok jól megpuhulnak. Ha szükséges, fövés közben egy kevés vizet adunk hozzá. Eközben külön lábosban, zsiradékban megpároljuk a darabokra vágott gombát. Hozzáadjuk a fövő húshoz, és kb. negyedóráig, együtt főzzük vele. Mikor minden jól átfőtt, levesszük a tűzről, a tejfelt liszttel simára keverjük, beleöntjük a tokányba, és alaposan elkeverjük.

Még néhány percig mérsékelt lángon hagyjuk főni, majd azon melegében tálaljuk.