Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Eltevések - Eltevések cukor nélkül (válogatás)


ALMAPÜRÉ
Elkészítése: Megmosott, meghámozott almákat lereszelünk, és egy kevés vizet öntve alá - nehogy lesüljön - hibátlan zománcú lábosban péppé főzzük. Amikor az alma már egészen szétfőtt, megpuhult és leve sincs, kisebb üvegekbe töltjük, a tetejére egy csipetnyi szalicilt szórunk, és jól lekötözzük. Az üvegeket kigőzöljük, és a vízben hagyjuk kihűlni.

BIRSALMA
Elkészítése: A megmosott birsalmát meghámozzuk, cikkekre vágjuk, magházát kivágva, kisebb kockákra vágjuk, mint ahogyan levesnek vagy mártásnak szoktuk használni. A birsalmakockákat szorosan üvegekbe rakjuk, felöntjük hideg vízzel, a tetejére egy mokkáskanálnyi szalicilt szórunk, lekötjük, és gőzben főzzük 20-25 percig. Ugyanígy tehetünk el almát is, de ezt elég 10-15 percig gőzölni.

BIRSDZSEM
Elkészítése: 4 kg érett, megtisztított birset folytonos keverés közben jól megfőzzük. Mielőtt üvegekbe öntenénk, 2 dl rumot adunk hozzá. Az üvegek tetejét tartósítószerrel kezeljük, és kihűlés után lezárjuk, hűvös helyen tároljuk.

CUKOR NÉLKÜLI BEFŐZÉS 01.
Elkészítése: A megtisztított - meghámozott, kimagozott, felszeletelt - gyümölcsöt üvegekbe rakjuk, légmentesen lezárjuk, és 20-25 percig gőzöljük. A gőzölést másnap és harmadnap megismételjük. Mindenféle gyümölcsből készíthetünk ilyen módon befőttet.

CUKOR NÉLKÜLI BEFŐZÉS 02.
Elkészítése: Cseresznyét, meggyet, egrest, ribiszkét levesnek, mártásnak (a cseresznyét, meggyet kimagozva sütemények töltésére) is úgy tehetünk el, hogy a gondosan megtisztított, megmosott gyümölcsöt kiforrázott, száraz üvegekbe rakjuk. Tetejére egy késhegynyi szalicilt szórunk, szorosan lekötjük, 15-20 percig gőzöljük, utána a vízben hagyjuk, amíg teljesen kihűl. Az így eltett gyümölcsöt használatkor cukrozzuk meg, vagy édesítsük szacharinnal, stb.

EGRESBOR 01.
Elkészítése: 3 kg megmosott egrest összezúzunk, 20 dkg cukrot adunk hozzá és annyi forró vizet, hogy jól ellepje. 30 percig kb. 80 C fokon tartjuk. Ha kihűlt, hozzáadjuk a fajélesztőt, és lefedve 2 napig előerjesztjük. Kétszer kipréseljük, és a nyert musthoz hozzáadunk 1 l vizet, melyben 75 dkg cukrot oldunk fel. Demizsonban erjesztjük, majd óvatosan átfejtjük, ha zavaros egy-két napot várunk, újból lefejtjük és palackozzuk.

EGRESBOR 02.
Elkészítése: 3 kg mosott, édes egrest megzúzunk, hozzáadunk 20 dkg cukrot, 1 g élesztő tápsót, és a zúzatot leöntjük 1 l forró vízzel, végül röviden felforraljuk. Kihűlés után hozzáadjuk a fajélesztőből készített anyaélesztőt, és lefedett edényben 2 napig erjedni hagyjuk. Préselés után a folyadékhoz részletekben 1.5 kg cukor és 1 l víz oldatát adjuk. Kotyogóval ellátott edényben erjedni hagyjuk. Kierjedés után a bort lefejtjük a seprőről, majd 2 napig állni hagyjuk, és palackokba töltjük
Leginkább a vörös és sárga-fajta egres keveréke ajánlható a bor előállításához.
Nagyon fontos, hogy az egres teljesen beérett legyen. Nem szabad a levet túlságosan hígítani, mert akkor hajlamossá válik betegségekre, borhibákra, nyálkásodásra. Borunk leginkább akkor fog megnyálkásodni, ha éretlen, kemény gyümölcsből készítjük.
Nagyon jó bort kapunk ribiszke és egres keverésével.

EGRES CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: A még nem teljesen érett, kemény bogyókat jól megmossuk, szárát és a virágmaradványt lecsípjük, és a bogyókat üvegekbe rakjuk. Annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi a gyümölcsöt ellepi, a tetejére egy mokkáskanálnyi szalicilt szórunk, lekötjük, és 15-20 percig lassan gőzöljük. (Ha a víz, erősen forr, az egresbogyók felrepednek.)

EGRES, MÁRTÁSNAK, LEVESNEK
Elkészítése: A szép nagy szemű, de még kemény egrest mossuk meg, szárát és viráglevélkéjét csípjük le, és tegyük kiforrázott üvegekbe. Az üvegeket kössük le légmentesen, és 15 percig gőzöljük. Az üvegeket a vízben hagyjuk kihűlni.

GYÜMÖLCSLÉ CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: A gyümölcsöt (málna, szamóca, ribiszke, barack stb.) hibátlan zománcú lábosba tesszük, új fakanállal összezúzzuk, az után annyi vízzel, hogy 1 ujjnyira ellepje, teljesen péppé főzzük. Mikor megfőtt, tiszta ruhán átcsepegtetjük, de nem nyomkodjuk. Az átcsepegett levet üvegekbe töltjük, ledugaszoljuk, majd a forrástól számítva 30 percen át lassú tűznél kigőzöljük. Az üvegeket azután még olvasztott szurokkal vagy viasszal is légmentesítjük.
A szűrésből visszamaradt gyümölcsből cukorral dzsemet főzhetünk.

GYÜMÖLCSÖK ELTEVÉSE CUKOR NÉLKÜL LEVESNEK, MÁRTÁSNAK
Elkészítése: A megmosott, megtisztított gyümölcsöt - cseresznyét, meggyet, egrest, ribiszkét, szilvát, almát, birsalmát, körtét stb. - üvegekbe rakjuk. Az utóbbiakat hámozás után citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljanak meg, majd leszűrjük. A gyümölcsre hideg vizet öntünk, hogy kimérjük, mennyi lére lesz szükségünk. Ezt a vizet azután felforraljuk, minden l vízben 1 dkg nátrium-benzoikumot oldunk fel, forrón az üvegekben lévő gyümölcsre öntjük, és száraz gőzbe tesszük.

KÖRTEBEFŐTT CUKOR NÉLKÜL
Hozzávalók: 2 kg körte, 2 citrom, nátrium benzoát

Elkészítése: Az átválogatott körtéket megmosom, meghámozom, gerezdekre vágom, és kivágom a magházukat. Másfél óráig citromos vízben állni hagyom (1 liter vízhez 1 citrom levét keverem). Utána leszűröm, a levét felforralom, majd hozzáadom a gyümölcsöket, és 10-15 percen keresztül főzöm. A leszűrt gyümölcsöket üvegekbe rakom, a léhez literenként 1 késhegynyi nátrium benzoátot keverek, és ráöntöm a körtére. Légmentesen lekötöm az üvegeket, és gyöngyöző vízben 20 percig gőzölöm. Az edényben hagyom kihűlni.

RESZELT ALMA
Elkészítése: A reszelt almához a gyenge minőségű, hullott gyümölcsöt is felhasználhatjuk. Öt kg megtisztított, reszelt almához (ezt a mennyiséget kb. 8-10 kg almából kapjuk) 1 dkg szalicilt vagy benzoesavas nátriumot teszünk.  Az almákat megmossuk, meghámozzuk és lereszeljük, majd elkeverjük a szalicillal. Nagy üvegekbe szorosan lenyomkodjuk, és lekötjük. Ha az alma nagyon leveses, levéből leönthetünk egy külön üvegbe, amit néhány hét múlva, amikor a nagy üvegben a lé leapadt, visszaönthetünk. Az almából bármikor kivehetünk, a maradék nem romlik meg.

RESZELT ALMA CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: 5 kg tisztított, reszelt almához (ez a mennyiség kb. 8-10 kg almából lesz) 1 dkg szalicilt vagy nátrium-benzoikumot számítunk. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, lereszeljük, majd elkeverjük a szalicillal. Nagy üvegekbe szorosan lenyomkodjuk, és lekötjük. Ha az alma nagyon leveses, levéből leönthetünk külön üvegbe, amit pár hét múlva, amikor a nagy üvegben a lé leapadt, visszaönthetünk. Az almából bármikor kivehetünk, a maradék nem romlik meg. A gyenge minőségű, hullott gyümölcsöt is felhasználhatjuk.

RIBISZKE
Elkészítése: A megmosott, leszemezett ribiszkét tegyük befőttes üvegekbe, rázzuk le jól, hogy minél több férjen bele, a tetejére szórjunk egy mokkáskanálnyi szalicilt, kössük le, és a víz forrásától számított 25-30 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni. A gőzölés alatt a ribiszke levet ereszt, amit cukorbetegek diétájában gyümölcsöntetek ízesítésére, krémekhez stb. használhatunk, a gyümölcsöt pedig levesnek, mártásnak vagy sütemények töltésére.

RIBISZKE CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: A megmosott, leszemezett ribiszkét tegyük befőttes üvegekbe, rázzuk le jól, hogy minél több férjen bele, a tetejére szórjunk 1 kk. szalicilt, kössük le, és a víz forrásától számított 25-30 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni. A gőzölés alatt a ribiszke levet ereszt, amit cukorbetegek diétájába gyümölcsöntetek ízesítésére, krémekhez stb. használhatunk, a gyümölcsöt pedig levesnek, mártásnak vagy sütemények töltésére.

RIBISZKEDZSEM
Elkészítése: A leszemezett ribiszkét megmossuk, a vizet lecsurgatjuk, nyersen áttörjük. A sűrűjét vízben átmossuk, rövid idő múlva a magok leülepednek az edény aljára. A víz tetejére feljövő héjat szűrőkanállal leszedve, kinyomkodva visszatesszük az áttört lébe. Ezt addig főzzük, amíg olyan sűrű lesz, hogy tányérra cseppentve gyorsan magkeményszik. Kiforrázott üvegekbe rakjuk, ha kihűlt, lekötjük, és a víz forrásától számított 30 percig gőzöljük. Ugyanígy készíthetünk málnadzsemet is, csak az áttört léből.

SÁRGABARACK BEFŐTT CUKOR ÉS LÉ NÉLKÜL
Elkészítése: A tetszés szerinti mennyiségben, majdnem érett, hibátlan, jó minőségű sárgabarackot tálba rakva, annyi vízzel öntsük le, hogy bőven ellepje, és fél órán át, áztassuk. Alaposan dörzsöljük le, majd váltott vízben addig mossuk, amíg teljesen tiszta nem lesz. Lecsöpögtetve vágjuk félbe, magozzuk ki, rakjuk szorosan kis (amennyi egyszeri fogyasztásra elegendő) üvegekbe, melyeknek alját tenyerünkkel többször ütögessük meg, hogy a gyümölcs jól összetömörüljön, majd szárazon, légmentesen kössük le, vagy csavaros tetővel zárjuk le.
Gőzölő fazékba téve az üvegeket, az edényben lévő vizet fokozatosan melegítsük fel. A víz gyöngyözésétől számított 25-30 percig, kis lángon forraljuk. Az üvegeket a fazékban hagyjuk kihűlni, de még ne vegyük ki, mert másnap és harmadnap a gőzölést félannyi ideig meg kell ismételni. A harmadik gőzölés után kis lé képződik az üvegekben, és a gyümölcs kissé megpuhul, de zamata megmarad.
Felbontás után hűtőben 1-2 napig tárolható, mert cukor és tartósító híján hamar megromlik, ha levegőt kap. Sokféle módon felhasználható, de magában is finom.

SÁRGABARACKDZSEM CUKOR NÉLKÜL 01.
Elkészítése: A barackot meghámozzuk, kimagozzuk, összetörjük. A befőző edényben addig főzzük, míg be nem sűrűsödik, közben állandóan keverjük! Forró, szalicilos vízzel kiöblített kisebb üvegekbe tesszük, lezárjuk, Gőzölő edénybe rakjuk az üvegeket, majd a forrástól számítva 25-30 percig gőzöljük. A gőzölő edényben hagyjuk kihűlni.

SÁRGABARACKDZSEM CUKOR NÉLKÜL 02.
Hozzávalók: 2 kg érett sárgabarack, 10 teáskanál Polisweet édesítőszer

Elkészítése: A sárgabarackokat alaposan megmossuk, többször váltott vízben addig dörzsöljük, amíg a víz teljesen tiszta nem marad. Lecsöpögtetjük, és félbevágva kimagozzuk. Befőző lábosba tesszük, és kézzel kissé összetörjük. Nagyon kis lángon (legjobb lángelosztót használni) legalább 40 percig főzzük, közben többször megkeverjük, hogy ne égjen le. A tűzről levéve befedjük, és 24 órán át, állni hagyjuk. Másnap újra felforraljuk, és takaréklángon addig főzzük, amíg besűrűsödik. Újból letakarjuk, és eltesszük a következő napig. A harmadik napon felforraljuk, de csak 20 percig főzzük. Ekkor már belekeverjük az édesítőt, végül kicsi üvegekbe töltjük. Légmentesen lekötjük, és száraz gőzben hagyjuk másnapig. Megjegyzés: Ha a sárgabarack nagyon érett, az édesítőszer el is hagyható. A háromszori főzés következtében a gyümölcs saját cukortartalmánál fogva kellően besűrűsödik.

SÁRGABARACKDZSEM CUKOR NÉLKÜL 03.
Elkészítése: A barackokat megmossuk, leszárítjuk és kimagozzuk. Fakanállal összetörjük, és lassú tűzön 30 percig főzzük, majd másnapig hideg helyen állni hagyjuk. Ekkor újra felforraljuk, és addig főzzük, amíg elég sűrű nem lesz. Előmelegített üvegekbe rakjuk, lekötjük, és a forrástól számított 40 percig gőzöljük. Másnap a gőzölést fele annyi ideig megismételjük.

SZAMÓCADZSEM CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: A frissen szedett, teljesen hibátlan szamócát szitán vízzel leöblítjük, a vizet lecsurgatjuk, majd ép zománcú lábosban egyszer felforraljuk. Keverni vagy összetörni nem szabad. Kiforrázott, előmelegített üvegekbe töltjük - de nem egészen tele, hogy legyen helye a kiforrandó lének -, lekötjük, és a víz forrásától számított 40 percig gőzöljük. A vízben hagyjuk kihűlni. Másnap és harmadnap, a gőzölést megismételjük, de csak 20-20 percig.

SZILVA NYERSEN, GOMBÓCBA
Elkészítése: A teljesen hibátlan, érett, de nem puha szilvákat jól megmossuk, és olyan nagyságú üvegbe rakjuk, amely egyszeri felhasználásra elég (többnyire fél literes). Az üvegeket teletöltjük hideg vízzel - így mérjük meg, hogy mennyi lére lesz szükségünk -, majd a vizet leöntjük, és literenként egy kávéskanál benzoesavas nátriumot keverünk el benne. Ezt visszaöntjük a szilvára úgy, hogy azt ellepje, lekötjük és hűvös, száraz helyre tesszük. Gőzölni nem kell.

SZILVABEFŐTT CUKOR NÉLKÜL
Elkészítése: A hibátlan, érett, de kemény szilvákat megmossuk, kiforrázott üvegekbe tesszük, a tetejére egy kevés szalicilt szórunk, és erősen lekötözzük. A víz forrásától számítva 25-30 percig gőzöljük, majd a vízben hagyjuk kihűlni.

SZILVALEKVÁR
Elkészítése: Az érett, megmosott magvaváló szilvákat kimagozzuk, zománcos edényben - vagy nagyobb mennyiséget üstben - állandó keverés közben sűrűre főzzük. Arra vigyázzunk, hogy a lekvár le ne süljön, mert akkor kesernyés ízű lesz. Ha a kanál megáll a lekvárban - vagy kevesebb mennyiség főzésénél keverés közben a lábos alja látható -, a lekvár elkészült. A sötét, fényes, sűrű lekvárt kis üvegekbe vagy cserépköcsögökbe töltjük, de csak másnap kötjük le, amikor a teteje már megbőrösödött.

SZILVALEKVÁR HÁMOZOTT SZILVÁBÓL
Elkészítése: Az érett magvaváló szilvákat leforrázzuk, héjából kinyomjuk és kimagozzuk, zománcos edényben - vagy nagyobb mennyiséget üstben - állandó keverés közben sűrűre főzzük. Arra vigyázzunk, hogy a lekvár le ne süljön, mert akkor kesernyés ízű lesz. Ha a kanál megáll a lekvárban - vagy kevesebb mennyiség főzésénél keverés közben a lábos alja látható -, a lekvár elkészült. A sötét, fényes, sűrű lekvárt kis üvegekbe vagy cserépköcsögökbe töltjük, de csak másnap kötjük le, amikor a teteje már megbőrösödött.