Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Eltevések - Dió eltevése


A DIÓ TÁROLÁSA
Finom csemege a friss dió. Ezt nemcsak kora ősszel fogyaszthatjuk, hanem még télen is a következőképpen: szép nagy diókat tegyünk tálba, öntsünk rá hideg vizet, és hagyjuk benne 24 óra hosszat állni. Ekkor a vizet öntsük le róla, a diókat töröljük meg, törjük fel, és a külső kemény héjától megtisztítva belső, vékony héja is könnyen lejön, bele pedig friss, üde fehér.

AZERBAJDZSÁN DIÓLEKVÁR
Hozzávalók: 1 kg tisztított dió, 1,5 kg cukor, 3 g citromsav, 3 g kardamom, 3 g szegfűszeg

Elkészítése: A lekvárt a még éretlen, tejes dióból készítjük, mikor még puha a héja. A héjas diót megszurkálva tartsuk hideg vízben 3 napig, cseréljük a vizet kétszer vagy háromszor naponta. Ezután tegyük 2-3 napra citromleves vagy lime-leves vízbe (fél liter tiszta lime vagy citromlé, 3 liter vízzel elkeverve, és 3-4 órán át ülepítve).
Ezt szűrjük le óvatosan a dióra) Keverjük fel négyszer-ötször egy nap, Szűrjük le a diókat, szúrjuk meg mindegyiket sok helyen szöggel, vagy tűvel, és hagyjuk hideg vízben három napig. Cseréljük rajta a vizet naponta kétszer - háromszor.  Aztán 20 - 25 percig előfőzzük annyi vízzel, ami ellepi. Leontjuk a vizet. Felforraljuk a cukrot 3 dl vízzel, leöntjük vele a diót, Főzzük 2 órát, majd letakarva félretesszük. Ha kihűlt, újra főzzük 2 órát, majd megint szünet, és végül megint két órát főzzük. A főzés végén adjuk hozzá a citromsavat, valamint a szegfűszeget és/vagy a kardamomot.
Nem kevesebb, mint 20 napig hagyjuk állni, mielőtt üvegekbe rakjuk, és eltesszük végső helyére.

DIÓBEFŐTTEK
Dióbél szirupban 01.
Elkészítése: A friss diót feltörjük, a héját letisztítjuk úgy, hogy szép gerezdekben maradjon a dió, és azonnal citromos vízbe tesszük, hogy ne barnuljon meg. Fél kg tisztított dióhoz 30 dkg cukorból 1 dl vízzel sűrű szirupot főzünk egy darabka vaníliával. A diót hideg vízben átmossuk, lecsurgatjuk, és üvegekbe rakjuk, ráöntjük a hideg szirupot, és másnapig állni hagyjuk. Ekkor a szirupot leöntjük, felforraljuk, újból ráöntjük a dióra, az üveget lekötjük, és 10-15 percig gőzöljük. Az üveget a vízben hagyjuk kihűlni.

Dióbél szirupban 02.
Alapadag: 50 dkg tisztított dióbél, 30 dkg cukor, 1 citrom leve, 1 dl víz, fél rúd vanília

Elkészítése: Csak fiatal, friss dióból lesz finom. A diót annyi vízbe teszem, amennyi ellepi, majd a citromlét rácsavarva két órán keresztül hagyom benne. Közben a cukrot beleöntöm a vízbe, hozzáteszem a vaníliát és 5 percig főzöm. Ezután hagyom kihűlni. (A vaníliát kidobom belőle.). A diót leszűrve új, tiszta vízzel leöblítem, lecsöpögtetem, majd kiforrázott, tiszta üvegekbe töltöm. Ráöntöm a már teljesen kihűlt szirupot, és másnapig benne hagyom. Másnap a szirupot leöntöm róla, újból felforralom, és melegen ráöntöm a dióra. Az üvegeket azonnal lekötöm, és nedves gőzben 15 percig gőzölöm. A vízben hagyom kihűlni, majd a végleges helyére teszem. Rendkívül finom csemege, amivel díszíteni és ízesíteni egyaránt lehet.

DIÓCSEMEGE
Ehhez olyan dió kell, amit lehet késsel vágni és fehér a bele. Vagyis még éretlen dió kell hozzá, korai. Ezt szőröstül-bőröstül szintén be kell áztatni 3 napra. 2 literes üvegbe be kell sorakoztatni, fel kell önteni vízzel, de ezt csak azért, hogy tudjuk, mennyi víz kell hozzá, úgyhogy aztán vissza kell önteni kis lábosba. Ebbe a vízbe kell tenni cukrot (80 dkg kb.), hogy szirup legyen, ebbe kell még 2 dl bármilyen szesz, és az egészet ráönteni a diócskákra, mehet a száraz dunsztba. Felhasználásnál negyedbe kell vágni, de egyébként ehető minden része. Húsokhoz eszik.
Ugyanennek a szeszmentes változata több cukorral és még zsengébb dióval készül.

DIÓLEKVÁR
Hozzávalók: 1/2 kg dió, 1/2 kg mazsola, 1/2 kg aszalt sárgabarack, 1/2 kg méz, 1/2 kg citrom, amit előzőleg megsúrolunk, megtisztítunk

Elkészítése: A hozzávalókat ledaráljuk, összekeverjük. Hűvös száraz helyen sokáig eláll.

DIÓ-ÍZESÍTŐ
Az a dió jó hozzá, aminek még egyben van a zöld héja, nem repedt meg. Csak a zöld héjra van szükség, azt 2-3 napig kell áztatni lehetőleg napon, amíg teljesen meg nem feketedik a víz. Akkor azt leszűröd.
Elkészítése: Készítesz 80 dkg cukorból szirupot, beleteszel egy befőző-tartósító zselét, majd öntesz bele ebből a dióaromából annyit, hogy ízre jó legyen. 15 percig főzöd, utána kitöltöd csuprokba. 2 dl-es üvegekben is jó.

DIÓLIKŐRÖK

Diólikőr 01.
Hozzávalók: 15 db zöld dió, 1 l szesz, 8 szem szegfűszeg, fél késh koriander. 1,5 kg cukor, 1/2 kávéskanál fenyőmag

Elkészítése: 15 db diót egész zölden darabokra vágunk, öntsünk rá 1 l tiszta szeszt, teszünk bele szegfűszeget, koriandert, fenyőmagot és 6 hétig állni hagyjuk. Tovább úgy járunk el, mint a gyümölcslikőröknél.

Diólikőr 02.
Alapadag: 30 dkg négyfelé vágott zöld dió, 2 dkg egész fahéj, 1 dkg szegfűszeg, 30-40 dkg cukor, 1 liter gyümölcspálinka

Elkészítése: A hozzávalókat csavaros üvegbe rakjuk, és ráöntjük a pálinkát. Négy hétre napos helyre (ablakpárkány) állítjuk, s naponta megrázogatjuk. Egy hónap elteltével leszűrjük.

Diólikőr 03.
Alapadag: 15 szem zöld dió, 6 dl tiszta alkohol, 1/2kg cukor, 1 l víz, pár szem szegfűszeg, 1/4 rúd vanília
Elkészítése: A zöld diót kettévágjuk, egy 2 literes befőttesüvegbe tesszük, ráöntjük a tiszta szeszt, hozzáadjuk a szegfűszeget, a vaníliát és jó erősen lekötözve 6 hétig, hűvös helyen tartjuk, időnként összerázzuk. A cukorból és vízből szirupot főzünk, hozzáöntjük a szeszhez, és még egy hétig érleljük, többször felrázzuk. Tölcsérbe tett nedves szűrőpapíron keresztül leszűrjük.

Diólikőr 04.
Elkészítése: 30 szem zöld diót kettévágunk és kis rúd vaníliával és kevés fahéjjal, 1,25 liter tiszta szeszben 6 hétig hűvös helyen tartjuk. Naponta rázzuk fel. Ekkor 0,5-1 kg cukorból 1 liter vízzel szirupot főzünk, és ezt hozzákeverjük a dióhoz. Rázogatva 1 hétig állni hagyjuk, és utána leszűrjük.

Zölddió-likőr
Elkészítése: A még fiatal, kötőtűvel átszúrható zöld diót faeszközzel összezúzzuk. Üveg edénybe rakjuk, és annyi szeszt, vagy pálinkát töltünk rá, hogy ellepje. Teszünk hozzá darabka fahájat, szárított narancshájat, s ha van, kis darab gyömbért. 40-50 napig érni hagyjuk. Akkor leszűrjük és ízlés szerint az aroma egy részét cukorszörppel, szesszel hígítjuk. Megint hagyjuk érni 1-2 hónapot. Sötét, száraz, hűvös helyen tartjuk.

DIÓPÁLINKÁK

Diópálinka mézesen
Alapadag: 20 dkg éretlen, puha zöld dió, 1 liter tiszta szesz, 50 dkg méz, 1 dkg szegfűszeg, 1 dkg fahéj

Elkészítése: A diót gondosan megmosom, a bolyhait leszedem, majd apróra összevágva beleteszem a szeszbe. Jól ledugaszolva 4 hétig áztatom. Ezután hozzáadom a szegfűszeget és a fahéjat. 5 dl vízbe beleteszem a mézet és felforralom, majd ha teljesen kihűlt, a habját leszedegetem. Egy nagy üvegbe beleöntöm a diós szeszt (a dióval együtt), és a teljesen kihűlt mézes vizet. Jól összekeverem, és letakarva két hétig érlelem. Ezután finom szűrőn leszűröm, és pálinkás palackokba töltöm. Ekkor már fogyasztható.

Júniusi diópálinka
Elkészítése: 10 szem zöld diót negyedelünk, 0,5 l alkohollal és 1 ek cukorral üvegekbe tesszük. Az üveg literes legyen, s egészítsük ki a betöltött anyagokat vízzel. 2 hónapig napos helyen tároljuk, majd leszűrjük és palackozzuk.

DIÓS MÉZSAJT
Elkészítése: 25 dkg friss vajat elkeverünk 25 dkg mézzel és 20 dkg darabokra vagdalt dióval. A masszát üvegbe öntjük, lekötjük, és lehetőleg a hűtőszekrényben tartjuk. Kekszre, vagy pirított kenyérre kenve időseknek, lábadozóknak, vérszegény gyerekeknek tápláló, erősítő csemege. 

HÁMOZOTT DIÓ BEFŐTT
Elkészítése: Gyenge, de nagy diókat hámozzunk meg a külső zöld héjától, hogy meg ne barnuljon; tegyük jó savanyú citromos vízbe. Ha mind meghámoztuk, főzzük fel kissé cukros vízben s mikor félig puha lett, tegyünk közé citrom- és narancs-héját, szegfűszeget és fahéját. Mindezt üvegbe rakva, öntsünk reá egészen sűrű szirupot, kössük be, s főzzük fel meleg vízben, mint egyéb befőttet szokás. Így nemcsak szép világos lesz a dió, hanem jó is. (Zilahy)

MÉZES DIÓ 01.
Elkészítése: A friss dióbélről a barna hártyát is lehúzzuk, és az így megtisztított gerezdeket kisebb üvegekbe rakjuk. Annyi hígítás nélküli mézet öntünk rá, amennyi jól ellepi, lekötjük, és a víz forrásától számított 10 percig gőzöljük.

MÉZES DIÓ 02.
Alapadag: egészen fiatal, friss dióbél, folyékony méz, tetszés szerinti mennyiségben

Elkészítése: A friss dióbélről lehúzom a héját. Ez úgy a legegyszerűbb, ha kevés vizet forralok, beledobom a dióbelet, és néhány percig forralom. Ezután könnyen lejön a héja. (Ez meglehetősen munkaigényes feladat, de a mézes dió annyira finom csemege, hogy megéri néha rászánni az időt.) A meghámozott diószemeket, kicsi üvegekbe rakom, és felöntöm annyi mézzel, amennyi ellepi. Lekötöm, majd nedves gőzben, a víz forrásától számított 5 percig gőzölöm, végül a vízben hagyom kihűlni.

RENDES DIÓ BEFŐTT
Elkészítése: Vagy száz darab középnagyságú diót áztassunk be hideg vízbe. Reggel és estére mindég friss vizet öntsünk reá. De előbb kötőtűvel szurkáljuk össze a négy oldalát. Három hétig áztatva szépen megbarnul és elveszíti erős keserűségét. Ekkor minden dióba szúrjunk egy szegfűszeget, egy darabka fahéjat, egy kis citrom, és narancs-héjat. Ha mind elkészítettük, főzzük fel kevés ideig vízben, de ügyeljünk, nehogy igen megpuhuljon, vagy nagyon megráncosodjék. Szedjük ki a vízből, és tegyük másfél kiló, cukorból főzött, egészen sűrű szirupba; ebben is főzzük fel kevéssé. Befedve hagyjuk úgy egy éjjelen át, azután a diót rakjuk üvegbe, és a levét sűrítsük addig, amíg mézformán fonódik. Ha ilyen a lé, öntsük az üvegben lévő dióra, s az üveget kössük be hólyaggal. Forraljuk fel vízben s hagyjuk abban kihűlni; úgy tegyük el télire.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 01.
Hozzávalók: 1 kg dió, 1 kg cukor, 10-15 szem szegfűszeg, 1/2 rúd vanília

Elkészítése: Gyenge zöld diót szegfűszeggel megszurkálunk, és annyi hideg vizet öntünk rá, hogy ellepje. Hideg helyre tesszük, s naponként 21 napon keresztül, kétszer friss vizet öntünk rá. Ha letelt a 21 nap, szirupot készítünk, és a dióval együtt főzzük félóráig, szegfűszeggel, és kis vaníliával együtt. Üvegekbe téve, szorosan lekötjük, és 15 percig gőzben kipároljuk.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 02.
Elkészítése: tetszés szerint Félig érett, zsenge diókat (legjobb június közepén) kötőtűvel sűrűn megszurkálunk, nyolc napig vízben áztatjuk őket, a vizet ez idő alatt naponta változtatjuk. Nyolc nap múlva a diókat habüstbe tesszük, és gyönge sziruppal félpuhára főzzük. Ez azt jelenti, oly puhára, hogyha egy kötőtűvel beleszúrunk, az, könnyen hatoljon bele. Ekkor a szirupos diót porcelántálba öntjük, és másnapig pihentetjük. Következő nap a szirupot leszűrjük róla, hozzáadunk egy darabka fahéjat és néhány szegfűszeget, majd a szirupot újból felfőzve, a diókra öntjük; ezt az eljárást hat napig megismételjük, majd üvegekbe téve, szorosan lekötjük, és 15 percig gőzben kipároljuk.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 03.
Hozzávalók: 5 kg zöld dió, 2,5 kg cukor, 1/2 dkg fahéj, 5 szem szegfűszeg

Elkészítése: A zsenge zöld diókat tűvel összeszurkálunk, és 10 napig hideg vízben áztatjuk. A vizet naponta cseréljük! A 10. Napon 1 kg cukorból és 4 dl vízből szirupot forralunk, ezt negyedóráig főzzük, majd leszűrjük és kihűtjük. Vizet forralunk, és a diókat benne puhára főzzük. Ezután a diókat kiszedjük, lecsöpögtetjük, és a hideg szirupba rakjuk. Másnap a diókat kiszedve a szirupot újra felfőzzük a fűszereket, a főzés végén beledobjuk, kihűtjük. Ha kihűlt, a diókat újra belerakjuk. Ezt 4-5 napon át megismételjük. Utolsó alkalommal a lét a diókkal együtt forraljuk pár percig, s ha kihűlt, üvegekbe szedjük. Az üvegeket lezárjuk.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 04.
Hozzávalók 2 db 5/4-es üveghez: 1 kg dió, 3 evőkanál ecet, 1 kg cukor, 4 dl víz, 10 szem szegfűszeg, 3 dkg citromhéj, 3 dkg narancshéj

Elkészítése: A megmosott diót vastag tűvel átszurkálom, és lábosba teszem. Annyi meleg vizet öntök rá, amennyi ellepi. 10 napig áztatom, naponta legalább kétszer cserélve a vizet. Az áztatási idő letelte után a diót ecetes vízben puhára főzöm (1 liter vízhez 3 evőkanálnyi ecetet számítok). Minden 1 kg puha dióra 1 kg cukorból és 4 dl vízből készült szirupot öntök. A cukorszirupot felforralom, a képződött habot eltávolítom, és hozzáadom a szegfűszeget, a citrom- és a narancshéjat. A diót a sziruppal együtt 5 percig főzöm, és 24 óráig állni hagyom. Ezt a műveletet kétszer megismétlem. A harmadik napon a diót kiszedem a szirupból, és széles szájú üvegekbe rakom. Az átszűrt szirupot melegen öntöm a dióra.
A készítményt légmentesen lezárom, és ha kihűlt, fénytől védett helyen tárolom.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 05.
Hozzávalók: 2 kg zöld dió, 70 dkg cukor, szegfűszeg, fahéjdarabkák, citromhéj, tartósítószer

Elkészítése: A befőzésre alkalmas zöld dió hústűvel könnyedén átszúrható. A diókat több helyen megszurkálom, majd hideg vízben áztatom két héten keresztül, de a vizet minden nap cserélem. Ezután enyhén cukros vízben felfőzöm, és 24 óráig a levében hagyom kihűlni. Másnap leszűröm, a diók egy részét szegfűszeggel megszurkálom (üvegenként 3-5 szem, ízlés szerint), és hozzákeverem a fahéjdarabkákat. Egy liter vízzel, 60 deka cukorral és citromhéjjal szirupot főzök, és 5 percig párolom benne a diót. A szirupot szükség szerint sűríthetem még, de a diót leszűröm, és üvegekbe rakom. Ráöntöm a szirupot, borsszemnyi tartósítószert teszek a tetejére, és lekötve 25 percig gőzölöm.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 06.
Elkészítése: A gyenge zöld diókat kötőtűvel több helyen átszúrjuk, nagy üvegekbe tesszük és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. 8 napon át mindig friss vizet teszünk rá. Kilogrammonként 80 dkg cukrot hozzáadva puhára főzzük, ízesíthetjük szegfűszeggel, és citromkarikákkal.

ZÖLDDIÓ-BEFŐTT 07.
Hozzávalók: 1 kg lehetőleg egyforma nagy zöld dió, 2 evőkanál 100%-os ételecet, kb. 1, 5 l víz, 1 kg cukor, 8-10 db szegfűszeg, fél-fél narancs és citrom héja, 0, 5 dl rum
Elkészítés: A zöld dió akkor jó befőttnek, ha belül még puha. Épp ezért egyet vágjunk félbe, mielőtt leszednénk a fáról a szükséges mennyiséget. Ha nem akad meg a kés a héjában, csak akkor jó.
Jól megmossuk a diókat, majd vastag tűvel átszurkáljuk, és lábasba szórjuk. Annyi vizet öntünk rá, amennyi éppen ellepi, és 10-14 napig ebben áztatjuk, egészen addig, míg a dió megfeketedik. Fontos, hogy ez alatt naponta kétszer is cseréljük rajta a vizet!
Ezután a diót kb. 1 liter - ecettel ízesített - vízben, a forrástól számított kb. 10 perc alatt puhára főzzük. A cukorból és 4 dl vízből sűrű szirupot főzünk, habját eltávolítjuk, majd hozzáadjuk a szegfűszeget meg a citrusok reszelt héját. A diót leszűrjük, a szirupba szórjuk, kevergetve 5 percig főzzük, majd 1 napon át, állni hagyjuk. Ezt a műveletet, hogy főzzük, majd állni hagyjuk, még kétszer megismételjük. A harmadik napon a diót a szirupból kiszedjük, és széles szájú üvegekbe rakjuk. Az átszűrt szirupot megforrósítjuk, a rummal ízesítjük, a dióra öntjük, végül jól lezárjuk.

ZÖLD DIÓ CUKORBAN
Elkészítése: A zöld dió akkor jó az eltevéshez, ha annyira zsenge, hogy tűvel könnyen átszúrhatjuk. Kb. 100 szem zöld diót több helyen megszurkálunk, és többször váltott hideg vízben 3 hétig áztatjuk. Ez alatt elveszti keserű ízét. Ekkor a vízből kivesszük, minden dióba beleszúrunk fél szem szegfűszeget, egy darabka fahéjat, citrom- és narancshéjat. A dió súlyával azonos mennyiségű cukorból, nagyon kevés vízzel sűrű szirupot főzünk, belerakjuk a diókat, és rövid ideig főzzük. Ügyeljünk arra, hogy a diók ne legyenek túl puhák vagy ráncosak. Fedő alatt hagyjuk egy napig állni, ekkor a diókat tegyük üvegekbe, a levét főzzük mézsűrűségűre és öntsük rá. Kihűlés után kötözzük le, és 10 percig gőzöljük.

ZÖLD DIÓ ELTEVÉSE MÁSKÉNT
Elkészítése: Az egészen zsenge zöld diókat súrolókefével megsúroljuk, és vastag tűvel megszurkáljuk. Hideg vizet öntünk rá, és néhány napig áztatjuk úgy, hogy a vizet naponta cseréljük, és frisset öntünk rá. Néhány nap eltelte után cukorszirupot főzünk - minden kg cukorhoz 3 dl vizet öntve-, a zöld diókat beletesszük a cukorba, és újra felforraljuk, és állni hagyjuk 2 napig. Majd a diókat kiszedjük, a cukor levét felforraljuk, és néhány percnyi forralás után egész fahéjat, szegfűszeget, 2 db citrom reszelt héját teszünk hozzá. Amikor félig kihűlt, beletesszük a szirupba a zöld diót. 2 napig állni hagyjuk, majd a cukros szirupot a dióval együtt forraljuk fel, és néhány percig keveréssel, fél dl rum hozzáadásával, üvegekbe töltjük, tetejét tartósítószerrel kezeljük, lekötözve hűvös helyen tároljuk.

DIÓS SZILVALEKVÁR
Hozzávalók: 1100g magozott szilva, 150ml vörösbor (esetleg piros szőlőlé), 125 g apróra vágott dió, 1 tasak Dr. Oetker Zseléfix Szuper 3:1, 350 g cukor

Elkészítése: Az előkészített szilvát felaprítjuk, majd összekeverjük a vörösborral és a vágott dióval. A kimért cukorból 2ek-lal elkeverjük a zseléfixszel. Az elegyet a szilvás masszához adjuk, majd az egészet állandó keverés mellett felforraljuk. Ekkor hozzáadjuk a cukor többi részét is, és további állandó keverés mellett 1 percig zubogva forrni hagyjuk, majd levesszük a tűzről. Az elkészült lekvárt azonnal övegekbe töltjük.