Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Baklava receptek


ALMÁS BAKLAVA
Hozzávalók: 6-6 db jonatán és borízű alma, 2 evőkanál vaj, 6 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál fahéj 15 dkg dió, 1,2 dl kristálycukor, fél teáskanál reszelt citromhéj, fél teáskanál fahéj, 1 csomag réteslap, 5 dkg vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál méz

Elkészítése: Hámozza meg, és durvára reszelje le az almákat. Keverje össze a kétfajtát, és forgassa bele az olvasztott vajat, a cukrot és a fahéjat. Alacsony hőmérsékleten, folyamatosan keverje, főzze 15-20 percig, míg teljesen elfövi a saját levét. Tegye félre, hogy kihűljön. Közben a darált diót a cukorral, a fahéjjal és a reszelt citromhéjjal keverje össze egy tálkában. Terítsen ki nedves konyharuhára egy réteslapot. Locsolja meg olvasztott vajjal, hintse meg zsemlemorzsával, majd rakjon rá még egy lapot. Ezt is vajazza és morzsázza, és fedje be réteslappal. Bőven szórja meg a lapot a diós keverékkel, majd a lap szélére rakjon az alma töltelékből. A konyharuha segítségével tekerje fel a baklavát, majd tegye kivajazott tepsibe. Az elkészült rudakat 25 perc alatt, 200 fokon süsse aranybarnára. Ekkor kenje meg mézzel, és pár percre még tegye vissza a sütőbe. Hagyja kihűlni, végül felszeletelve kínálja. (görög recept)

BAKLAVA 01.
Hozzávalók: 2 cs. fagyasztott leveles tészta, 250 g olvasztott vaj,
Töltelék: 500 g darál dió, 100 g zsemlemorzsa, 100 g cukor, 1 kk. őrölt fahéj, 0,5 kk. őrölt szegfűszeg, öntet: 200 g cukor, 2,5 dl víz, 5 evőkanál méz, 1 citrom leve és héja

Elkészítése: 25 x 30 x 8 cm-es tepsit kivajazunk. A tésztából 20 vékony lapot nyújtunk. A diót, morzsát, cukrot, fűszereket összekeverjük. A tepsi aljára 5 lapot teszünk, közüket meglocsoljuk vajjal. Ráteszünk a töltelékből, majd 2 tésztalap következik, vajjal meglocsolva. Ezt folytatjuk, míg tart a hozzávaló. A tejére tészta kerüljön, vajjal meglocsolva.
190°C-ra előmelegített sütőben 45-60 percig sütjük. 40 perc után csökkentsük 150°C-ra.
A cukorból, citromléből, - héjból, mézből 10 percnyi főzéssel szirupot főzünk. A kész baklavát leöntjük a sziruppal, kockákra vágjuk, hűlni hagyjuk.
(görög recept)

BAKLAVA 02.
Diós fűszeres aprósütemény
Hozzávalók 4-6 személyre: 35 dkg durvára vágott (sosem darált) dió, 15 dkg összevagdalt mandula, 2 kk. őrölt fahéj, 2 kk. mézeskalács fűszer, 1 evőkanál porcukor, 2 evőkanál olvasztott vaj, 1 evőkanál olívaolaj, 2 cs. (összesen 16 lap) rétestészta
A sziruphoz: 25 dkg cukor, 1.5 dl víz, 3 szem szegfűszeg, 3 kk. citromlé, vaj a formához

Elkészítése: A sütőt 180 C-ra bemelegítjük. Egy közepes (20x40 cm-es) peremes tepsi alját és oldalát vajjal kikenjük. A diót összekeverjük a mandulával, a cukorral meg a fűszerekkel, és háromfelé osztjuk. 4-4 tésztalapot tiszta konyharuhára, egymásra fektetünk, közüket vajjal megkenjük.
Az első 4 lapot tepsibe fektetjük, a diós keverék egyharmadát rászórjuk. Erre ismét 4 tésztalap, rá a második harmada kerül. Ezt a harmadik tésztaréteggel, a töltelék maradékával folytatjuk, majd a negyedik 4 tésztalappal beborítjuk.
A tetejét megkenjük a maradék vajjal, és a felső tésztalapot hosszában 3x behasítjuk. A forró sütőbe tolva 30 perc alatt szép pirosra sütjük.
A sziruphoz valamennyi hozzávalót kisebb edényben összekeverjük, és állandóan kevergetve 10 percig forraljuk. Utána kihűtjük, és a szegfűszeget kidobjuk belőle.
A sütőből kivett tésztát azon forrón a hideg sziruppal meglocsoljuk, és ha kihűlt, négyszögletes darabokra vágjuk.
Összeállítás: 15 perc
Sütés: 30 perc
(görög recept)

BAKLAVA 03.
Hozzávalók: másfél adag Phyllo, 50 dkg mandula, fél csésze morzsa, 2 ek cukor, 20 dkg vaj, késhegynyi fahéj és szegfűszeg. A sziruphoz: 45 dkg cukor, 4 dl víz, 1 citrom leve

Elkészítése: Hat hajszálvékony Phyllo - lapot teszünk egymásra úgy, hogy mindegyik lapot megkenjük olvasztott vajjal. A darált mandulát összekeverjük a morzsával, a cukorral és a fűszerekkel. A felét a tésztára szórjuk, ráteszünk 2 vajjal megkent lapot, majd ismét a mandula és 6 vajjal kent lap következik. Meglocsoljuk fél pohár vízzel, és kis lángon 50-60 percig sütjük. Még melegen öntjük rá a forró szirupot. Fogyasztás előtt 3-4 órát kell állnia. A szirup úgy készül, hogy a citromos vízben 10 percig főzzük a cukrot.

Phyllo (görög baklava-tészta)
A Phyllo hajszálvékonyra nyújtott tészta, amelyet szinte minden édes vagy sós sütemény és pástétom készítéséhez használnak.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 kk só, 4 ek olívaolaj, 2 tojás, fél pohár víz

Elkészítése: A lisztet gyúródeszkára tesszük, a közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojásokat, beleöntjük az olajat és a vizet. Rugalmas, de kemény tésztává dolgozzuk. Cipókra osztjuk, fél órát pihentetjük, és hajszálvékonyra nyújtjuk. Ebből a masszából legalább 10-12 lapot kell nyújtani.
(görög recept)

BAKLAVA 04.
Hozzávalók 1 tepsihez: 3 csomag réteslap, 25 dkg darált dió, fahéj, 3 dl olaj
A cukorsziruphoz: 75 dkg cukor, fél liter víz, 1 evőkanál citromlé

Elkészítése: A diót tálba rakjuk és hozzáadjuk a fahéjat. A réteslap mennyiséget elfelezzük. Az egyik felét lerakjuk egy tepsibe úgy, hogy a réteslapok közé olajat öntünk. Össze is ráncolhatjuk a lapokat. Ha kész, rászórjuk a fahéjas diót, aminek a tetejére rétegezzük a maradék réteslapokat, melyek közé szintén olajat öntünk. Sütés előtt kockákra vágjuk és a tepsi szélébe, valamint a rétes-kockák közé olajat öntünk. Forró sütőben, 1 órát sütjük. Ha kihűlt, ráöntjük a cukorszirupot, amitől karamellszínű lesz.
(Ciprusi recept)

BAKLAVA 05.
Hozzávalók: 1 csomag rétestészta, 25 dkg darált mandula, 30 dkg olvasztott vaj, 2,5 dl áttört sárgabarack (friss vagy konzerv) 20 dkg cukor, 1 citrom leve, 12 kimagozott, félbevágott sárgabarack

Elkészítése: Vajazzunk ki egy alacsony tepsit, és óvatosan laponként rakjuk bele a réteslapot. A lapok közé jó bőven locsoljunk olvasztott vajat, és szórjuk meg a mandulával. A tetejére ne szórjunk mandulát, hanem bőven olvasztott vajat. Közepesen meleg sütőben süssük meg.
Közben a barack léből a cukorral és a citromlével fedő nélkül, állandóan kevergetve, kb. 15 perc alatt, szirupot főzünk. Mikor a baklava megsült, újból meglocsoljuk olvasztott vajjal, és 10 percig állni hagyjuk, majd ráöntjük a meleg barackos mártást. Félretesszük.
(Iráni recept)

BAKLAVA 06.
Hozzávalók: 6 cs. réteslap, 20 dkg olvasztott vaj, 1 tojássárgája, töltelék: 30 dkg darált dió vagy mandula, 30 dkg kristálycukor, 1 teáskanál őrölt kardamom, 2 teáskanál őrölt fahéj, öntet: 15 dkg méz

Elkészítése: Keverjük össze a diót, kardamomot, fahéjat, cukrot. 2 réteslapot tegyünk a kivajazott tepsibe, vajazzuk meg, tegyünk rá a töltelékből, fedjük be 1 lappal, és ezt folytassuk, míg tart az alapanyag. Az utolsó töltelékre tegyünk 3 db vajjal megkent lapot. Kenjük meg tojássárgájával, vágjuk be rombusz alakúra.
Tegyük előmelegített sütőbe, 10 perc múlva vegyük ki a sütőből és locsoljuk meg a maradék vajjal. Süssük tovább, míg aranysárga lesz. A vágások mentén locsoljuk meg az előmelegített mézzel. A sütőben tartsuk benn, amíg kihűl.
(Iráni recept)

BAKLAVA 07.
Hozzávalók: 6 tojás, 45 g búzadara, 20 g liszt, 0,5 citrom héja, 100 g mazsola, 200 g darált dió, vaj, vagy olaj a tepsi kikenéséhez, szirup: 400 g cukor, 2,5 dl víz, 1 citrom leve és héja, vaníliarúd vagy vaníliás cukor

Elkészítése: A kikevert tojássárgákkal elkeverünk 30 g darát. A fehérjét habbá verjük, és a liszttel váltakozva a darához keverjük. A massza feléhez keverjük a diót, mazsolát és így öntjük a kivajazott tepsibe. A tészta másik feléhez hozzáadjuk a többi darát, s ráöntjük az előző tésztára. 170°C-ra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.
Elkészítjük a szirupot.
A kockákra vágott baklavát meglocsoljuk a kissé lehűtött sziruppal.
(Román recept)

BAKLAVA 08.
Hozzávalók: 25 dkg darált dió, 12,5 dkg vaj, 2,5 dl méz, 2 csomag réteslap, 2 dkg vaj a tetejére

Elkészítése: A darált diót, a mézet és a vajat addig keverem, amíg habos, krémszerű nem lesz. Egy közepes nagyságú tepsi alját kibélelem három réteslappal, majd a diós-mézes masszából egy keveset rákenek. Erre egy réteslapot teszek, amit újból bekenek a diós-mézes krémmel. Addig folytatom a rétegezést, amíg csak el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére réteslapnak kell kerülnie, amit a felolvasztott vajjal meglocsolok. Előmelegített, forró sütőben közepes lángon megsütöm a rétest. Még forrón kockákra vágom és melegen tálalom. A magyar ízlésnek szokatlanul édes, ám nagyon finom sütemény. (Török recept)

BAKLAVA 09.
Hozzávalók:
A tésztához: 30 dkg liszt, 0,6 dl víz, 1 tojás, 1 késhegynyi só, 1 evőkanál olaj
A töltelékhez: 30 dkg dió, 10 dkg pisztácia, 12,5 dkg vaj, 1 tojás, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 4 evőkanál méz, fél felhasított vaníliarúd vagy fél csomag vaníliás cukor.
A sziruphoz: 10 dkg cukor, 1,25 dl víz, 2 evőkanál méz, fél citrom héja és leve
Továbbá: sütőlap, 10 dkg olvasztott vaj a kenéshez, 2 dkg pirított szezámmag

Elkészítése: A lisztet a munkalapra szitáljuk, közepébe egy kis mélyedést készítünk. Beleöntjük a vizet, hozzáadjuk a tojást, a sót és az olajat, és lágy tésztát gyúrunk belőle. Tálba tesszük, konyharuhával letakarjuk, 30 percig pihentetjük. Ismét jól átgyúrjuk, lefedjük, és 20 percig pihenni hagyjuk. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük.
A töltelékhez finomra vágjuk a diót és a pisztáciát. Felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a diót, a pisztáciát, a tojást, a fahéjat, a mézet és a kikapargatott vaníliapépet, vagy a vaníliás cukrot és jól összekeverjük.
A tésztát 12 adagra osztjuk, minden adagot kinyújtunk egy 12 cm átmérőjű lapra. Letakarjuk nedves konyharuhával, kicsit pihentetjük, majd tovább nyújtjuk 26 cm-es koronggá.
Vékonyan megvajazzuk a sütőlapot. A baklava 6 dupla tésztalapból és 5 réteg töltelékből áll. Az aljára egy tésztalap kerül, amit megkenünk olvasztott vajjal. Erre fektetjük a következő tésztalapot, amit szintén megkenünk vajjal és az első réteg töltelékkel. A két tésztalap közé kent vaj biztosítja, hogy sütés után ropogós, leveles állagúak lesznek.
Ezután ismét tésztalap következik, amit megkenünk vajjal, és újabb tésztalapot fektetünk rá. Ezt ugyancsak megkenjük vajjal és ráterítjük a második réteg tölteléket. Ezt így folytatjuk, amíg minden elfogy. Az utolsó lapot csak vízzel kenjük meg.
A süteményt 200 C fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük. Sülés közben többször megkenegetjük a tetejét vajjal, hogy ki ne száradjon.
Közben elkészítjük a szirupot. Egy lábaskában elkeverjük a cukrot, a vizet, a mézet, a citrom levét és reszelt héját, és 15 percig főzzük folyamatos kevergetés mellett. A sütőből kivett süteményt még melegen megkenjük a mézes sziruppal, és megszórjuk a pirított szezámmaggal. (Török recept)

BAKLAVA 10.
Hozzávalók: 20-30 vékony leveles tészta lap, 200 g olvasztott vaj
A töltelékhez: 300 g darál dió, 300 g - mandula, sziruphoz: 600 g cukor, 2,5 dl víz, 1 kis vaníliarúd vagy 12 cs. vaníliás cukor

Elkészítése: A vajjal kikent tepsibe 2 tésztalapot teszünk, meglocsoljuk vajjal. Meghintjük darált dióval és mandulával. A rétegezést addig folytatjuk, míg tart az anyagokból, a tetején tészta legyen. A tésztát ferdén kockákra bevágjuk. Minden darabot meglocsolunk vajjal. 200°C-ra melegített sütőben 40-50 percig sütjük. A sütés vége felé 150 fokra csökkentsük a meleget. A vízben oldjuk fel a cukrot, tegyük bele a vaníliát, főzzük szálasra. A kisült baklavát, amikor kissé kihűlt, leöntjük meleg sziruppal, állni hagyjuk, míg teljesen beissza.
(Török recept)

BAKLAVA 11. (MANDULÁS)
Hozzávalók:
A tésztához: 25 dkg mirelit vajas-levelestészta, 25 dkg finomra darált mandulabél, 5 dkg durvára vágott mandulabél, ízlés szerint mez és kevés cukor, 1 citrom reszelt héja és kicsavart leve
A sütemény locsolásához mézes-cukros szirup

Elkészítése: A darált mandulát összekeverjük a citromlével, citromhéjjal, mézzel és cukorral. A tésztát felengedés után lisztezett deszkán egy nagy, de vékony lappá nyújtjuk, és teljes felületén bekenjük a mézes-mandulás krémmel. Ezután szorosan felcsavarjuk, mint a rétest szokás. A hosszú rudat tetszés szerinti alakzatokra vágjuk (kis háromszögekre, vékony rudacskákra stb.) és sütőlemezre rakjuk. Tetejére nyomkodjuk a darabos mandulát és az előmelegített, forró sütőben, de kis lángon szép aranysárgára sutjuk. A mezes-cukros sziruppal meg forrón nyakon öntjük, de csak akkor kínáljuk, ha már teljesen kihűlt. Mire kihűl, a szirupot beszívja. Egy tepsihez kb. Két deci szirup szükséges. Szirup nélkül is lehet készíteni, hiszen a magyar ízlésnek igen szokatlan ez a nagyon édes íz, a keleti világ azonban igencsak kedveli.
Ugyanúgy készülhet dióval, mogyoróval és pisztáciával.

BAKLAVA 12.
Hozzávalók: 30 dkg hámozatlan, apróra vágott mandula, 30 dkg hámozatlan, apróra vágott mogyoró, 4 dl méz, 30 dkg habosra felvert vaj, 2 dl víz, 6 db kész réteslap, +1 dl méz, 5 dkg pörkölt mandulavagdalék, vaj vagy margarin a tepsi kikenéséhez

Elkészítése: A mézet, a vajat és a vizet jól keverjük össze, majd két egyenlő részre osztva két kisebb fazékban, lassú tűzön forrásig főzzük. Ezután az egyik fazékba keverjük bele a mandula vagdalékot, a másikba pedig a mogyoró vagdalékot. Vegyük le a tűzről és hagyjuk kihűlni.
A megfelelő méretű tepsit kenjük ki a vajjal vagy a margarinnal, és tegyünk bele egy réteslapot. Vékonyan kenjük meg mandula-töltelékkel, majd tegyünk rá egy újabb réteslapot, erre vékony mogyorótölteléket kenjünk. Ezt az eljárást váltakozva addig folytassuk, amíg a réteslap vagy a töltelék el nem fogy (szükség esetén a megadottnál több réteslapot is használhatunk). A legfelső réteslapot kenjük meg kb. 0,5 dl mézzel.
Előmelegített 175°C-os sütőben süssük aranysárgára (kb. 35 - 40 percig), majd vágjuk fel kb. 4x4 cm-es négyszögletes darabokra. Ezeket a darabokat helyezzük egy sütőlapra, hogy ne érjenek egymáshoz, és rakjuk vissza 5 percre a sütőbe, hogy kiszáradjanak. Amikor kivettük a sütőből, hagyjuk kihűlni őket a sütőlapon. Ezután mindegyik tetejét vékonyan kenjük meg mézzel és hintsük meg a pörkölt mandulavagdalékkal. Egy rétegben, csipkés papírszalvétával leterített tálcán kínáljuk (azért, hogy a második réteg ne ragadjon az alsó tetejére).
Erős arab kávéval adjuk fel.

BAKLAVA 13.
Hozzávalók: 150 g dióbél, 150 g mogyoróbél, 150 g mandula, 360 g kristálycukor, 150 g méz, 3 kávéskanál őrölt szegfűszeg, 3 kávéskanál őrölt fahéj, 12 db réteslap, 300 g margarin, 1 tojás

Elkészítése: Az összes tölteléket a cukron kívül ledaráljuk, de nem keverjük össze. Hozzájuk keverem külön-külön a cukrot. Mindegyik keverékhez hozzáadok egy csapott kávéskanál őrölt szegfűszeget és egy teáskanál fahéjat, majd elkeverem. Következzek a tészta maga: Felolvasztom a margarint, de nem hagyom felforrni. Bekenem a sütőlap aljat vele. Ráteszem az első réteslapot, és alaposan mindenhol bekenem az olvasztott margarinnal. A következő réteslappal ugyanezt teszem, majd a harmadikkal is. Miután a harmadik lapot is bekentem egyenletesen ráteszem valamelyik magkeverék felet.
Értelemszerűen ugyanez történik a következő öt réteggel. A maradék három réteslapot pedig, a műveletsor elejével azonosan csak ráhelyezzük, és bekenjük. DE a legfelső réteslapot NEM kenem meg margarinnal, hanem az előzetesen egy evőkanálnyi vízzel alaposan elkevert tojással kenem be, és már teszem is az előmelegített sütőbe (hőmérséklet, pl. 8 fokozatú skálán kb. 6-os legyen). A sütőbe tétel előtt mar fel kellene szeletelnem süteményemet, de ez igen körülményes lehet, ezért érdemes megvárni, ameddig a teteje kismértékben megszárad a sütőben, majd ezután kivenni, felvágni tetszés szerint, és azonnal visszahelyezni a sütőbe. Sütés közben a mézet hígfolyóssá melegítem. Amikor elkezd sült színe lenni a remekműnek, akkor kiveszem a sütőből és a mezzel az összes (és csak a) vágást végiglocsolom. Ezután mar megy is vissza a sütőbe, és immár készre sütöm. Lehetőleg a sütőben felülre helyezzük, nehogy leégjen az alja.

BAKLAVA 14.
Hozzávalók: 0,5 kg mandulabél, 0,5 kg dióbél, 2 evőkanál fahéjpor, 1 csésze cukor, 0,5 kg zsíros margarin, 1,5 kg réteslapok
A sziruphoz: 1,5 kg cukor, 1 citrom leve, 3 pohár víz

Elkészítése: Leforrázzuk a mandulabelet, és lehúzzuk a héját.
Ledaráljuk a mandulabelet és a dióbelet, majd egy tálban összekeverjük az egy csésze cukorral és a fahéjjal.
Felolvasztjuk a margarint.
Leterítünk 5-7 lapot egymás között jól bekenve a margarinnal egy körülbelül 22-32 cm-s kikent tepsibe, és megkenjük vastagon a masszával.
Leterítjük egy lappal, megkenjük, rá meg egy lapot, megkenjük és rá a masszából. Ezt addig ismételjük, amíg elfogy a massza, legfelül a maradék lapok kerülnék, megkenve mindegyik. Itt úgy szokták, hogy bemetszik sütés előtt, behúzzák a darabokat.
Szép pirosra sütjük.
Szirup: A hozzávalókat összefőzzük egy lábosban (cukor, citromlé, víz). A forró szirupot egyenletesen a már langyosra hűlt baklavára öntjük.

BAKLAVA 15.
Elkészítése: Sűrű tölteléket készítünk darált dióból, és kevés meleg vízzel folyósra hígított mézből.
Egy csomag réteslapot 2-3 felé választunk (3-4 vékony lap egy rúd sütihez), az adagokat olajjal vagy olvasztott margarinnal megkenjük, majd a szélükre felpakoljuk a tölteléket. Feltekerjük - mint egy vékonyabb, kör keresztmetszetű rétest - és berakjuk a tepsibe (2-3 rúd lesz). Közepesen meleg sütőben sütjük.
Cukorszirupot főzünk (mint befőzéskor!).
A megsült a rudakat gyengén megnedvesítjük a sziruppal, hogy ne pattogzzon a tészta, és ujjnyi szeletekre vágjuk. A szeleteket tálba tesszük, és alaposan megöntözzük a sziruppal (durvára tört diót is szórhatunk rá).

BAKLAVA 16.
Hozzávalók 10 darabhoz: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 15 dkg dió, 2 egész tojás, 20 dkg cukor, 1 citrom héja, 1 rúd vanília, 2 evőkanál olaj, só

Elkészítése: Gyúrjunk rétestésztát 25 dkg lisztből, a tojások sárgájából, olajból, sóból és kevés meleg vízből (vagy mindezt helyettesítsük üzletben kapható 2 csomag rétestésztával). Pihentessük a tésztát 30 percig, majd húzzuk nagyon vékonyra és szabjuk úgy, hogy a tepsibe beleférjen. A töltelékhez 5 dkg lisztet keverjünk össze két tojásfehérjével, és tenyerünk között morzsoljuk szét. Ezt pirítsuk meg vajon. Kihűlés után keverjük össze darált dióval és 10 dkg cukorral. A tepsit vajazzuk ki, tegyünk bele egy réteg tésztát, szórjuk meg a diós töltelékkel, tegyünk rá egy kis vajat. Folytassuk a rétegezést. A tetejére tészta kerüljön. 1 órára tegyük hűtőbe, majd sütjük. A szirup 2 dl vízből, és a maradék cukorból készül. A megsült baklavát leöntjük vele.

BAKLAVA 17.
Hozzávalók: 6 csomag réteslap, 25 dkg margarin, 15 dkg méz, 1 tojássárgája
A töltelékhez: 30 dkg dió (mandula), 30 dkg kristálycukor. 4 teáskanál őrölt fahéj (csak a dióshoz)

Elkészítése: Megdaráljuk a diót, összekeverjük a többi hozzávalóval. Felolvasztjuk a margarint. A sütőtepsit kenjük ki, tegyünk az aljára két kihajtogatott réteslapot. Kenjük meg az olvasztott margarinnal, majd szórjuk meg a töltelékkel. Fedjük be egy újabb réteg réteslappal. Ismét az olvasztott margarin, majd a töltelék következik. Addig folytatjuk, míg a töltelék el nem fogy. A tetejére három db margarinnal megkent réteslap kerül. Kenjük meg a tojássárgájával, s vágjuk rombusz alakú szeletekre. Előmelegített sütőbe tegyük. 10 perc múlva vegyük ki a sütőből és locsoljuk meg a maradék margarinnal. Addig sütjük, míg aranysárga nem lesz. Ezután a vágások mentén locsoljuk meg az előmelegített mézzel. Amíg ki nem hűl, tartsuk a sütőben.

BAKLAVA 18.
Hozzávalók: 2 csomag réteslap, 60 dkg mandula, 1 citrom reszelt héja, 30 dkg mazsola, 1 dl olaj. Az öntethez: 75 dkg cukor, 1 citrom leve, 1 rúd vanília

Elkészítése: A mandula negyedét finomra daráljuk, háromnegyedét durvára vágjuk, összekeverjük a reszelt citromhéjjal és a megmosott mazsolával. Egy jókora tepsit kikenünk olajjal. Belefektetünk egy réteslapot, megkenjük langyos olajjal, majd még 2 réteslapot fektetünk rá ugyanilyen módon. Erre terítjük rá a mandulás-mazsolás keveréket, egyenletesre simítjuk, majd a tetejére réteslapot borítunk. Forró olajba mártott késsel előre kis kockákra vágjuk, majd előmelegített sütőbe tesszük, és fél óráig közepes lángon sütjük. Közben az öntethez való cukorból és citromléből a vaníliával szirupot főzünk, majd kivesszük belőle a vaníliarudat. A megsült süteményt a sziruppal megöntözzük. Kis időre visszatesszük a langyos sütőbe, hogy jól magába szívhassa a szirupot, majd lehűtjük. Két napig szellős helyen pihentetjük, csak ezután tálaljuk. A baklava sokáig eláll.
(Török recept)

BAKLAVA 19.
Hozzávalók: 3 csomag réteslap, 25 dkg darált dió, fahéj, 3 dl olaj
A cukorsziruphoz: 75 dkg cukor, 1/2 liter víz, 1 evőkanál citromlé

Elkészítése: Elkészítése azonos a többivel.
(ünnepi, alkalmi bolgár étel)

BAKLAVA 20.
Hozzávalók a tésztához: 30 db réteslap, 20 dkg sózatlan, olvasztott vaj, 30 dkg darált dió, 10 dkg cukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 15 dkg méz,
A sziruphoz: 1 db citrom, 10 dkg méz, 2-3 dl víz, 1darabka narancshéj

Elkészítése: 15 dkg mézet felmelegítünk, hozzáadjuk a cukrot, és állandóan kevergetve felolvasztjuk. Beletesszük a diót, és jól összekeverjük. Egy tepsit kikenünk vajjal. Ráterítünk két réteslapot, majd megkenjük olvasztott vajjal, ismét két réteslap következik vajjal megkenve, s ezt ismételjük 10 lapig. Erre kerül a diós töltelék fele, majd kettesével váltogatva ismét 10 réteslap következik. Rákenjük a töltelék másik felét, végül betakarjuk a maradék 10 réteslappal, ügyelve, hogy a tetejére bőven jusson olvasztott vaj. A sütemény tetejét éles késsel bevágjuk olyan formára, ahogy szeletelni szeretnénk, de nem vágjuk át az aljáig. A sütőben aranysárgára sütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a szirupot: kicsavarjuk a citrom levét, felöntjük2-3dl vízzel, hozzáadjuk a mézet, összekeverjük, és a narancshéjjal együtt felforraljuk, majd kihűtjük. Amikor elkészült a sütemény, a vágásokat teljesen átvágjuk a tészta aljáig, a forró süteményt meglocsoljuk a kihűlt sziruppal, melyből a narancshéjat kivettük.
Végül hintsük meg a tetejét kevés darált dióval!

BAKLAVA 21.
Hozzávalók 8 személyre: 30 dkg mirelit leveles tészta, 10 dkg őrölt dió, 10 dkg zsemlemorzsa, 1 dkg őrölt fahéj, 15 dkg vaj vagy margarin
A sziruphoz: 30 dkg cukor, 2 evőkanál citromlé

Elkészítése: A cukrot elkeverjük három deci vízzel, majd alacsony hőfokon, öt percen át főzzük. Hozzáöntjük a citromlevet, és még két percig főzzük. Levesszük a tűzhelyről, és hűlni hagyjuk. A leveles tésztát szobahőmérsékleten kiengedjük, és felét téglalap alakban egy kivajazott tepsibe fektetjük úgy, hogy az egyes lapokat mindig egymásra nyomkodjuk. A diót, a zsemlemorzsát és a fahéjat összekeverjük, egyenletesen rászórjuk a tepsiben lévő tésztalapra, majd ráterítjük a maradék tésztalapot is. A baklavát éles késsel óvatosan hatszor hat centis rombuszokra vágjuk, tetejét megkenjük a felolvasztott vajjal, majd 200°C-ra előmelegített sütőben, egy óra alatt aranybarnára sütjük.
Tálalása: Kivesszük a sütőből, leöntjük sziruppal, majd hidegen kínáljuk.

BAKLAVA 22.
Hozzávalók: 500 g rétestészta, 3/4 csésze olvasztott, sótlan vaj, 2 csésze finomra vágott dió, 1 csésze finomra vágott mandula, 1/4 csésze cukor, 2 teáskanál őrölt fahéj, 1/8 teáskanál darált szegfűszeg, 2 evőkanál méz

Elkészítése: Vajazzunk ki egy közepes tepsit és rakjunk az aljára 9 réteslapot. Mindegyiket kenjük meg olvasztott vajjal. Keverjük össze a diót, a mandulát a cukorral és a fűszerekkel és a keverék felét öntsük a réteslapokra. Fedjük be 2 réteslappal, ezeket is kenjük meg az olvasztott vajjal, terítsük szét rajta a maradék diós keveréket, végül tegyük a tetejére a maradék réteslapokat szintén vajjal kenve. Szúrjuk át a felső réteget gyémánt alakban, és hintsük meg vízzel, nehogy a felső réteg összepöndörödjön. Közepesen meleg sütőben süssük 30 percig, majd tegyük melegebb hőfokra a sütőt és itt is süssük 30 percig. Ha a teteje túl gyorsan elkezdene barnulni, fedjük le. Amíg sül készítsünk szirupot: cukor, víz, szegfűszeg, fahéj, citromlé keverékét főzzük össze. Amikor a cukor elolvadt, még 10 percig forraljuk, szűrjük le, majd hűtsük ki. Amikor a sütemény megsült, vegyük ki és még a forró tetejét kenjük meg a hideg sziruppal. Néhány órát hagyjuk állni, mielőtt felvágnánk.

BAKLAVA 23.
Hozzávalók: 45 dkg darált dió, lehet kicsit darabosabb is, 10 dkg cukor, őrölt fahéj, ízlés szerint, 2 csomag 12 lapos réteslap, 22 dkg olvasztott vaj, 35 dkg méz

Elkészítése: Egy nagy tálban összekeverjük a diót, cukrot és a fahéjat. Egy tepsit, amelyben kiterítve elférnek a réteslapok, kikenünk olvasztott vajjal.
Összesen 4 réteg töltelék legyen, alul- felül réteslapokkal, és indulhat az összeállítás. Tehát 5 réteg lap és 4 réteg töltelék, az 4x5 lap és 1x4 a tetejére.
A tepsibe elkezdjük rétegezni a lapokat, minden lapot megkenegetve olvasztott vajjal. Az 5., legfelső lapra a töltelék 1/4-ét halmozzuk, aztán megint jön 5 réteslap, kenegetés közben olvasztott vajjal, diós cucc és így tovább. Legfelülre marad 4 réteslap (kenegetve), és a legfelső lap tetejét én tojással kentem meg. A képen látható módon bevagdostam háromszög alakra, de igyekeztem csak kb. 3/4 mélységig, nem a legaljáig.
Közben a sütőt előmelegítettem 150C-ra (légkeveréses), és kb. 1 óráig sütöttem, amíg aranyszínű nem lett. A recept szerint 85 percig kellene sütni, de 60 perc is elég volt.
Közben mérsékelt lángon megmelegítjük a mézet (ne forrjon), és a forró sütire locsoljuk.
A tálalásig fóliával befedjük, majd befejezzük a szétvágást a süti aljáig.
Az összes mézet beissza, ettől lesz istenien édes, kissé ragacsos és nagyon tömény.

BAKLAVA 24.
Elkészítése: Normál tepsi méret szükséges. Veszel legalább 4 csomag vastagabb, ún. kézi réteslapot. A tepsit kicsit beolajozod. Ráteszel 2 csomag réteslapot, letunkolod. Kb. fél kiló diót darálsz, összekevered legalább 30 deka porcukorral, és ízlés szerint őrölt fahéjjal. Egyenletesen rászórod a réteslapra, ráteszed a másik 2 csomag réteslapot, szintén rátunkolva.
Kb. 30 deka mézet felhígítasz annyi vízzel, hogy azért még viszonylag sűrű maradjon. Ráöntöd a tésztára, és közepes sütőben rózsaszínűre sütöd.
Kihűlés után átlósan vágd fel. Helyes kis háromszögeknek kell lenniük.

BAKLAVA 25.
Hozzávalók: 4 csomag réteslap,, 80 dkg mandula,, 2 csésze morzsa,, 1 csésze olvasztott vaj vagy szezámolaj,, 2-3 evőkanál cukor,, 3 kávéskanál fahéj,, 2 kávéskanál szegfűszegpor
A sziruphoz: 2 kg cukor, 5 csésze víz, 1 citrom leve, 1/2 csésze konyak

Elkészítése: Egy mély tálban alaposan összekeverjük a felaprított mandulát, a cukrot, a morzsát, a fahéjat és szegfűszeget. A vajat egy lábosban megolvasztjuk, majd a tepsi alját kikenjük. Az első lapot rátesszük, megkenjük bőven az olvasztott vajjal, majd rátesszük a következő lapot, így összesen 4 lap kerül a tepsi aljába. Egyenletesen ráterítünk (nem vastagon) egy réteg tölteléket. Erre 2 lap kerül egymás között megvajazva, majd erre megint töltelék. Addig folytatjuk, amíg elfogy a töltelék. Legfelül 4 lap legyen, megvajazva.
Éles késsel bevágjuk a kocka alakú szeleteket, és mindegyik közepébe egy szegfűszeget helyezünk díszítésként. Kicsit meglocsoljuk vízzel, és forró sütőbe toljuk. 15 percig 200 fokon sütjük, majd levesszük 150 fokra és pirosra sütjük.
Közben elkészítjük a szirupot. A hozzávalókat 5-7 percig főzzük (kivéve a konyakot, amit csak a végén teszünk bele). Ahogy a pirosra sült baklavát kivesszük a sütőből, rögtön leöntjük a sziruppal
Tipp: Ha nem kedveljük a mandulát, akkor dióval is helyettesítjük, illetve fele-fele arányban is keverhetjük.

BAKLAVA 26.
Hozzávalók 4 személyre: 1 csomag rétestészta, 25 dkg darált mandula, 30 dkg olvasztott vaj, 2,5 dl sárgabarack-lé, 20 dkg cukor, 12 kimagozott, félbevágott sárgabarack, 1 citrom leve

Elkészítése: Egy tűzálló tálat kivajazunk, egyenként belefektetjük a réteslapokat, mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, és megszórjuk mandulával, a legfelső kivételével. Utána közepes hőmérsékleten 60 percig sütjük.
A baracklevet kikeverjük a cukorral és a citrom levével, majd 15 percig főzzük. A megsült tésztát újra megkenjük olvasztott vajjal, és 10 perc pihentetés után rálocsoljuk a barackos öntetet.
1 napig állni hagyjuk, és a barackkal tálaljuk.
(Iráni recept)

BAKLAVA - UJJAK
Hozzávalók 24 darabhoz:
A töltelékhez: 9 dkg apróra vágott dió, 1 evőkanál barna cukor, 1 kiskanál őrölt fahéj, 2 dkg olvasztott vaj
A tésztához: 8 réteg réteslap, 5 dkg olvasztott vaj
A sziruphoz: 25 dkg cukor, 2 evőkanál méz, 2 kiskanál narancsvirágvíz

Elkészítése: Előmelegítjük a sütőt 210 fokra (gáz 6-7.). Egy tepsit kikenünk olvasztott vajjal vagy olajjal.
A töltelékhez a diót, a cukrot, a fahéjat és a vajat egy kis tálban alaposan összekeverjük.
Egy réteg réteslapot kiveszünk, a többit letakarjuk, hogy ne száradjon ki. A tésztát megkenjük olvasztott vajjal, és félbehajtjuk. Három csíkra vágjuk, és egy púpozott evőkanálnyi tölteléket teszünk a tészta felénk eső végére. Feltekerjük, a széleit betűrjük. Tepsire tesszük, megkenjük olvasztott vajjal.
Ugyanígy elkészítjük a többi tésztát is. 15 percig sütjük, amíg aranyszínű lesz.
A sziruphoz összekeverjük a cukrot, a mézet és 1,25 dl vizet egy kis edényben. Kis lángon kavargatva melegítjük (nem forraljuk fel), amíg a cukor teljesen elolvad. Ekkor felforraljuk, majd kis lángon 5 percig főzzük. Levesszük a tűzről, beletesszük a narancsvizet.
Egy tálca fölött a tésztát rácsra tesszük, és ráöntjük a forró szirupot a meleg tésztára.
Előre elkészíthetjük, és légmentesen záródó dobozban 2 napig eltarthatjuk.
Előkészítés: 30 perc
Elkészítés: 20 perc

BAKLAVA TUPPERWARE-BAN
Hozzávalók a tésztához: 1 cs réteslap
A töltelékhez: 1/2 kg dió, 1/2 kg kristálycukor, 20 dkg kókuszreszelék, ízlés szerint őrölt mandula, pisztácia, olaj
A cukorsziruphoz: 2 Új Hullám Pohár cukor, 1 Új Hullám Pohár víz

Elkészítése: Törjük fel a diót a Törekvővel, majd a Konyhai Malomban vagy a Konyhai Mindentudóban daráljuk le.  Öntsük egy nagy tálba (pl. Új Hullám Nagy Edény) a diót, a kristálycukrot és a kókuszreszeléket, és keverjük össze.
Helyezzünk egy réteg réteslapot a sütőformánk aljára (Kőgrill (kissé olajozzuk meg), Szögletes UltraPlusz, Lasagna UltraPlusz, Szilikon Királynő Forma). A réteslapra tegyünk tölteléket, majd ismét tésztát, folytassuk addig, amíg a réteslap és a töltelék elfogy. Szeleteljük fel a süteményt előre, majd előmelegített sütőben 80-100 fokokon süssük. 2 pohár kristálycukrot keverjünk el 1 pohár vízben, és a Mikro Kannában melegítsük fel. Amikor aranysárgára sült a sütemény, öntsük rá ízlés szerint cukorszirupot, úgy hogy mindenhova jusson. A süteménytészta magába szívja a cukorszirupot.

MANDULÁS BAKLAVA
Hozzávalók:
A tésztához: 25 dkg mirelit vajas-leveles tészta, 25 dkg finomra darált mandulabél, 5 dkg durvára vágott mandulabél, ízlés szerint méz és kevés cukor, 1 citrom reszelt héja és kicsavart leve. A sütemény locsolásához mézes-cukros szirup

Elkészítése: A darált mandulát összekeverjük a citromlével, citromhéjjal, mézzel és cukorral. A tésztát felengedés után lisztezett deszkán egy nagy, vékony lappá nyújtjuk, és teljes felületét bekenjük a mézes-mandulás krémmel. Ezután szorosan felcsavarjuk, mint a rétest szokás. A hosszú rudat tetszés szerinti alakzatokra vágjuk (kis háromszögekre, vékony rudacskákra stb.) és sütőlemezre rakjuk. Tetejére nyomkodjuk a darabos mandulát, és az előmelegített forró sütőben, de kis lángon szép aranysárgára sütjük. A mézes-cukros sziruppal még forrón nyakon öntjük, de csak akkor kínáljuk, ha már teljesen kihűlt. Mire kihűl, a szirupot is beszívja. Egy tepsihez kb. két deci szirup szükséges. Szirup nélkül is lehet készíteni, hiszen a magyar ízlésnek igencsak szokatlan ez a nagyon édes íz, a keleti világ azonban nagyon kedveli. Ugyanúgy készülhet dióval, mogyoróval és pisztáciával.