Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Louis Armstrong


Hello Dolly falatok - Hello Dolly Squares

Hozzávalók: 6 dkg margarin, 2,4 dl zsemlemorzsa, kókuszreszelék, reszelt csokoládé és darált dió, 3 dl sűrített tej

A vajat olvassza meg egy közepes tepsiben. Az aljára hintsen kevés zsemlemorzsát. Erre szórja az előzőleg összekevert darált diót, csokoládé- és kókuszreszeléket. Locsolja meg a sűrített tejjel, hintse rá a maradék morzsát, majd 4-5 percnyi pihentetés után, 175 fokra előmelegített sütőben süsse készre. Tűpróbával ellenőrizze, hogy átsült-e. Hagyja teljesen kihűlni, majd vágja kockára.

—————————————
Louis Daniel Armstrong (becenevén Satchmo; New Orleans, 1901. augusztus 4. – New York, 1971. július 6.) amerikai dzsessztrombitás, énekes, zenekarvezető, a dzsessztörténet egyik legnagyobb és legismertebb alakja. Miles Davis mondta róla: „Még soha senki sem játszott olyat azon a kürtön, amit Satchmo már rég le ne játszott volna.” Nemcsak dzsesszmuzsikus volt, hanem szórakoztatóművész is, és a dzsessz elterjedése, valamint a fekete bőrű muzsikusok elfogadása nagymértékben köszönhető munkásságának.
Forrás: DPG