Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Padlizsánkrémek


CSEH PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók 4 személyre: 4 db közepes padlizsán, 4 db paprika, 2 db paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, olaj, só

Elkészítése: A paprikát és a padlizsánt megsütjük, majd egy kis tálban fakanállal apránként összetörjük. Ha kész, áttesszük egy nagyobb tálba, adunk hozzá zúzott fokhagymát, nyers reszelt paradicsomot és összekeverjük. A tetejét megszórjuk vágott petrezselyemmel. Olajbogyóval díszítjük.

DIÉTÁS PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók: 1 db nagyobb padlizsán, 1 közepes vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál zsírszegény margarin, 1-2 nagyon keményre főzött tojás (ez el is hagyható, de ez dúsabbá teszi, és ha kihagyjuk a sárgáját, nem annyira hizlal), ízlés szerint zsírszegény majonéz, mustár, só, bors

Elkészítése: A padlizsánt hústűvel megszurkáljuk, majd mikróban 15 percig pároljuk (én a maximum hőfokon szoktam). Ha kész, kihűtjük és lehúzzuk a lila külsejét. Darabokra vágjuk, hozzáadjuk a feldarabolt tojást, margarint, hagymákat. Turmixoljuk, majd belekeverjük a majonézt és a mustárt, sóval, borssal ízesítjük. Lehűtjük.

EGYSZERŰ PADLIZSÁNPÜRÉ (LIBANON)
Hozzávalók: 1 kisebb padlizsán, 1-2 ek salátaolaj, 1 tk reszelt vöröshagyma, 1 tk citromlé, só

Elkészítése: A tűzhelyen süssük meg héjastól a padlizsán mindkét oldalát. Folyó csapvíz alatt óvatosan szedjük le a héjat. Aprítsuk fel a gyümölcsöt és törjük össze. Keverjük össze olajjal, fűszerekkel.

ERDÉLYI PADLIZSÁNKRÉM 01.
Hozzávalók: 4-5 közepes fej padlizsán, 3-4 közepes fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma (több is lehet), 4-5 ek citromlé, kb. 2 dl olaj, ecet, ízlés szerint, só, bors

Elkészítése: A padlizsánokat sütés előtt a szára mellett kicsit megszurkáljuk, nehogy felrobbanjon, aztán egyben megsütjük, hogy jó puha legyen mindenhol. Felvágjuk őket, és a héjából kikaparjuk. Finomra felvágjuk (rozsdamentes vagy fakéssel) és ahogy a tálba került, sót és padlizsánonként egy-egy evőkanál citromot öntünk rájuk, nehogy megbarnuljanak. A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, és a padlizsánhoz keverjük. Megszórjuk kevés borssal, és annyi ecetet teszünk bele, hogy kicsit savanykás legyen, de ne kaparja a torkunkat. Végül az olajat lassanként hozzákeverjük, mint a majonéznél, és jól elkeverjük. Másnap jó igazán, addigra kicsit megkeményedik, nem olyan folyós. Pirítós kenyérre kenve csodálatosan finom és eláll akár egy hétig is.

ERDÉLYI PADLIZSÁNKRÉM 02.
Pirítóssal, vagy friss kenyérrel is nagyon finom. Paprikával, paradicsommal szoktam kínálni.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán (kb. 5 darab), kb. 1 dl majonéz, kicsi fej vöröshagyma, ízlés szerint só, pici mustár

Elkészítése: A padlizsánokat héjával együtt sütőben megsütjük. Hagyjuk kihűlni, s a héját lehúzzuk. Turmixgépben a hozzávalókkal kikeverjük.

FOKHAGYMÁS PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók 8 személyre: 2 hosszúkás, vékony padlizsán (45-50 dkg), 1 fej vöröshagyma, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, citromlé, só és törött fekete bors

Előkészítése: a padlizsánt megmosom, héjastul karikára vágom, és mindkét oldalát megsózva, 20 percig hagyom állni. A hagymát megtisztítom, és kockákra vágom. A padlizsán levét leszűröm, és a karikákat leöblítem. Ha lecsöpögött, felkockázom.

Elkészítése: Az olajon sárgára fonnyasztom a vöröshagymát, majd hozzáadom a padlizsánt. Megsózom, megborsozom. Fedő alatt puhára párolom. Turmixgépbe teszem, kevés citromlevet ráöntök, beleszórom a zúzott fokhagymát, és pépesre töröm. Ha kihűlt, még kevés sóval, borssal ízesíthető.

GÖRÖG PADLIZSÁNKRÉM (MELITZANOSALATA)
Hozzávalók 6 főre: 3-4 db közepes méretű, hosszúkás, sötétlila padlizsán. 1 fej fokhagyma, cca. 0,5 dl - lehetőleg olíva - olaj (ízlés szerint csökkenthető, növelhető), 1- 2 mokkás kanál só (ízlés szerint változtatható)

Elkészítése: A padlizsánt lehetőleg faszénparázs felett, rácson, vagy a tűzhelyen, vaslapon/platnin lassan, néha megforgatva átsütjük. (Akkor jó, ha a héja kissé elbarnul, és a padlizsán, tapintásra löttyedt/puha. Nem baj, ha kissé égettnek néz ki.) Még forrón, igen ügyesen a héját lehúzzuk, vagy kikaparjuk belőle, és pépesítjük a húsát. (Villával szétnyomkodjuk és/vagy késsel igen apróra vágjuk, és lehetőleg faeszközöket használunk, hogy ne barnuljon meg a padlizsán.) Hozzákeverjük a sót, olajat, hozzáadjuk a tisztított, fokhagyma nyomón átnyomott fokhagymát. Jól összekeverjük. Finomabb, ha a fogyasztás előtti napon elkészítjük. (Úgy is lehet készíteni, hogy a szeletekre vágott padlizsánt aranybarnára sütjük, a héját óvatosan leszedjük, és úgy vagdossuk, majd keverjük össze a hozzávalókkal. Ekkor azonban nagyon óvatosan kell bánni az olajjal, érdemes rögtön olíva olajban sütni, és már nem is kell többet hozzáadni.)
Két padlizsán tipp: Ültessük le a férjünket a grillsütőhöz, és süssön át 10-12 kg padlizsánt, puhára. Mi kikaparjuk a héjából, és úgy, ahogy van, egészben, adagokra osztva lefagyasztjuk, és egész évben van “igazi rácson sült” padlizsánunk a padlizsánkrémhez. (Mikróban 10 perc alatt felenged, további 3 perc a feldolgozás.)
Ha egyszer nekiállunk, olajban megsütünk annyi padlizsán szeletet, amiből később többször is muszakát készíthetünk. Adagokra osztva, minél laposabb formában fagyasztjuk le.

HIDEG PADLIZSÁNPÜRÉ DIÓVAL (EGYIPTOM)
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 3 gerezd reszelt fokhagyma, 1-1 késhegynyi bors, gyömbér, kömény, só, 2 ek nagyon finomra darált dió, 1-2 tk citromlé, 1 ek finomra vágott petrezselyem, 2-3 ek olaj

Elkészítése: Forró sütőben süsük puhára a padlizsánt, vágjuk ketté, kanállal szedjük ki megsült belsejét, majd a fele olajjal és a fűszerekkel keverjük simára.
Tegyük bele a diót, citromlevet, olajmaradékot. Keverjük habosra, öntsük kis mély tálkákba, szórjuk be petrezselyemmel.

JOGHURTOS PADLIZSÁNKRÉM 01.
Hozzávalók: 2 db nagyobb padlizsán (kb. 50 dkg), 2 evőkanál olívaolaj, 1 pohár joghurt, 2-3 gerezd fokhagyma, só, esetleg bors

Elkészítése: A padlizsánt megmosom, berakom a sütőbe és addig sütöm, amíg összeesik. Aztán kiveszem a sütőből, lehúzom a héját, és a fokhagymával összeturmixolom. Egy jól záródó edénybe teszem, hozzáadom az olívaolajat, a sót és a joghurtot. Jól összekeverem. Pirítós kenyérrel fenséges, és sokáig eláll.
Megjegyzés: Lehet előétel, de önálló vacsoraként is megállja a helyét. Sőt, ha kicsit hígabbra csináljuk (több joghurttal), akkor salátaöntetként is használható.

JOGHURTOS PADLIZSÁNKRÉM 02.
Hozzávalók 1 személyre: 8 dkg padlizsán, 2 evőkanál joghurt, citromlé, olívaolaj, só, fokhagyma, petrezselyemzöld, őrölt fehérbors

Elkészítése: A darabolt (szeletelt) padlizsánt illatos fűszerekkel kevés olívaolajon megpirítunk, majd turmixolunk. Annyi joghurttal keverjük, hogy püré állagot kapjunk egyéb sűrítő anyag nélkül. Citrommal ízesítve tálaljuk.

NYÁRI PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók: 2 padlizsán, 3-4 piros chili, 1 kemény paradicsom, 3 fokhagymagerezd, 1/8 l olívaolaj, só, bors, 1-2 evőkanál citromlé, 1 csipet cukor

Elkészítése: A padlizsánt fóliával kibélelt tepsire helyezzük, s előmelegített sütőben 200 fokon 20-30 percig sütjük. A chilit gázláng fölött megpörköljük, hogy mindenhol egyenletesen barnuljon, a héját lehúzzuk, majd a chili magot és a szárat eltávolítjuk. A paradicsomot meghámozzuk, és a chilivel, a fokhagymával, a padlizsánhússal, sóval, borssal és a citromlével együtt mixeljük a legmagasabb fokozaton, míg sűrű krémet kapunk. Lehet utánízesíteni pici cukorral.
Grillszósznak is felhasználható.

PADLIZSÁNKRÉM 01.
Hozzávalók: 4-5 db padlizsán (közepes méretűek, minél hosszabb annál jobb), 1 közepes fej hagyma, só, bors, citrom leve

Elkészítése: A padlizsánokat a gáztűzhelyre helyezett platnikra rakva lassú tűzön sütjük. Időnként megforgatjuk. Ügyeljünk, hogy a “végénél” és a zöld szárnál is átsüljön. Ha elkezd pöfékelni, mint a gőzös akkor kezd jó lenni. Száránál fogva levesszük, és ujjainkra vigyázva leszedjük a lila hájét, úgy, hogy maga a zöldség egyben maradjon, ne szakadjon le. Ha tiszta, rárakjuk egy nagy deszkára, melynek egyik vége alá magasítás céljából rakunk valamit (magyarul lejtőt képezünk). A padlizsánt két-háromfelé nyitjuk hosszanti irányban, úgy, hogy jól ki tudjon folyni a leve. Még mindig a szárán van.
Rozsdamentes nagy késsel, vagy fakéssel a kicsorgás után leválasztjuk a szárról, és egy deszkalapon egészen apróra egyeljük. Krémszerűre. Lehet turmixolni is.  Amikor kész, olajjal dúsítjuk, mintha majonézt készítenénk. Lehet rajta látni, mikor nem tud már több olajat felvenni. Ekkor borssal, sóval, citromlével és részelt hagymával ízesítjük. Olaj helyett lehet kész majonézvajat használni, ekkor mellőzzük a citromlevet. Kenyérre kenve kell tálalni, paprikával, paradicsommal.

PADLIZSÁNKRÉM 02.
Hozzávalók: 1 padlizsán, 3-4 paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, fél dl olaj, 3 gerezd fokhagyma, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A felhevített olajon sárgára fonnyasztjuk a megtisztított és vékony karikára vágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a meghámozott, kis kockákra vagdalt, megsózott és sós levétől leöblített padlizsánt. Megsózzuk, megborsozzuk, és belekeverjük a szétzúzott fokhagymát. Fedő alatt, gyakori keverés közben üvegesre pároljuk. Ha puha és zsírjára sült, hozzáadjuk a lehéjazott, felszeletelt paradicsomot, együtt sütjük néhány percig, majd a lángot eloltjuk alatta. Villával szétnyomkodjuk, és hűlni hagyjuk. Ekkor megkóstoljuk, és ha szükséges, utánízesítjük. Ha már teljesen kihűlt, üvegbe tesszük, és az üveget jól lezárjuk. Hűtőszekrényben nagyon sokáig eláll.

PADLIZSÁNKRÉM 03.
Hozzávalók: 1 kg padlizsán (minél lilább annál jobb), 2 fej vörös hagyma, só, bors (én mid a három féle színűt szoktam használni), 5 db egész tojást (friss legyen, mert jó majonézt csak abból lehet készíteni) továbbiakban 1/2 liter napraforgó olaj

Elkészítése: A padlizsánt meg kel sütni, Ez elég macerás dolog, de ezt megpróbálom komolyan leírni, biztos van otthon egy olyan lemezetek, amivel lehet sütni az igazi pirítós kenyeret, na erre a lemezre lesz szükség. A lemezt fölteszitek a gáztűzhelyre, és rá raktok annyi padlizsán amennyi ráfér, a padlizsánt addig sütitek, amíg a héja ropogósra sül aztán meg forgatjátok, és addig forgatjátok, míg a padlizsán minden oldala megsül. Ezt követően szabad kézzel meghámozod vigyázz, mert elég forró lesz, ezért használj konyhakesztyűt, de csak a tartására. A héját csupasz kézzel szed le, és tegyél egy kisebb tál hideg vizet a kezed ügyébe, amivel le tudod hűteni a kezed és akkor elviselhetőbb a forróság. Mikor a padlizsán már ott hever előttetek, akkor egy rozsdamentes késsel összedarabolod szinte pépesé, NE TURMIKSZOLD, mert akkor elég gusztustalan lesz, utána tedd félre (férjek, barátok és szomszédok ezt még ne kóstolgassátok, mert ez nem finom még,). A hagymát összedaraboljátok apró kockára. Ne daráljátok, mert úgy nem jó, én már próbáltam és úgy nem jó a hagymát lesózod, és kb. 1/2 óra múlva kézzel ki csavarod a levét, a sózáskor vedd figyelembe a hagyma sósságát. A majonéz elkészítését csak azért írom le, mert nem sokan ismerik az elkészítését: öt tojás sárgáját egy kisebb tálba teszed, és teszel hozzá 1/2 teás kanál olajat és el kezded keverni egy lapos fakanállal. Mikor ez elegyed a tojással akkor jöhet a következő adag olaj az olaj mennyiségét, akkor növeld mikor a majonéz állaga már keménykés, akkor mindig duplázhatod, de a maximum csak 1 kis evőkanálnyi lehet, és ha elfogyót kb. 4 dl olaj, akkor kész van, és ezek után hozzá teszel ízlés szerint mustárt.
Miután ezekkel készen vagytok, akkor összekeveritek a padlizsánt kicsavart hagymát és majonézt, csak borssal ízesíti. Az egészet hűtőbe teszitek, mert csak másnap lesz ez igazi.
Kenyérrel, zöldpaprikával az igazi.

PADLIZSÁNKRÉM, AHOGY A BARÁTAIM SZERETIK
Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 1 kis gerezd fokhagyma, 1 fej hagyma, só, bors, 1 nagydoboz tejföl, 1 evőkanál olívaolaj

Elkészítése: A padlizsánt hosszában 4 felé vágom, tányérban vagy sütőlapon egymás mellé helyezem őket, és mikróban vagy sütőben magas hőfokon puhára sütöm őket. Közben az olívaolajon üvegesre dinsztelem az apróra vágott hagymát. A padlizsánról lehúzom a héját, kockára vágom, és turmixba szórom a vöröshagymával, fokhagymával és a fűszerekkel együtt. Pépesre mixelem, majd átteszem egy tálba, és elkeverem a tejföllel. A padlizsán méretétől függően eltérhet a tejföl mennyisége. Onnan lehet tudni, hogy mikor elég, hogy a színe már inkább fehér, mint padlizsánszínű.

PADLIZSÁNKRÉM, ALIAS VINETE ERDÉLYBŐL
Hozzávalók: 2 közepes padlizsán, 4 húsos sárga paprika, 1 kis fej hagyma, só, bors, olaj

Elkészítése: A padlizsánokat a paprikával alufóliába tesszük, és kb. 50-55 percig sütjük 220 fokon. Ha kész, hideg víz alá tesszük, meghámozzuk, és a belsejét nagyon apróra aprítjuk, szinte péppé. Hozzáreszelünk egy kicsi fej hagymát, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk (én az utóbbiból teszek gazdagon), és kb. 3-4 evőkanál olajat öntünk hozzá. Az olajat addig öntsük, amíg kenhető, krémes állagot kapunk! Mennyei íz, én az erdélyi nagypapámtól tanultam. Friss fehér kenyérrel és paradicsommal együk.

PADLIZSÁNKRÉM ANDI MÓDRA
Hozzávalók: 2 padlizsán, 1 paprika, 2 ek olaj, 1/2 hagyma, pici só, 1 késhegynyi cukor, 1 kk almaecet

Elkészítése: A padlizsánt és a paprikát roston rázogatás közben, bőrében barnára sütöd. A héját lehúzva ledarálod. Olajban összekevered a fűszereket, és a padlizsánkrémmel összekevered.
Hidegen kenyérre kenve fogyaszthatod.

PADLIZSÁNKRÉM ANYU MÓDRA
Elkészítése: Padlizsánt megsütni, folyóvíz alatt megpucolni majd valami nehéz tárggyal lenyomtatni, hogy a leve kifolyjon. Ezután összeturmixolni, 1 tubus majonéz, só, törött bors, 1 fej vöröshagymát belereszelni.

PADLIZSÁNKRÉM LOUISIANAI MÓDRA
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 2 fej hagyma apróra vágva, 2-3 zöldpaprika apróra vágva, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 dl olaj, 2-3 paradicsom hámozva apróra vágva, 3-4 evőkanál apróra vágott petrezselyem zöld, só, bors, ételízesítő

Elkészítése: Forró sütőben süssük meg a padlizsánt egészben teljesen puhára. Vágjuk ketté, és kanállal szedjük ki a puha belsejét. Az olajban pároljuk üvegesre a hagymát, fokhagymát, adjuk hozzá a zöldpaprikát, paradicsomot, petrezselyem zöldet és a padlizsán pürét, kis lángon kevergetve főzzük sűrűre. Hűtsük ki, és 3-4 óra hosszat tartsuk hűtőben. Vajas pirítóshoz vagy sós kekszhez adjuk citromszeletekkel díszítve.

PADLIZSÁNKRÉM MÁSKÉPP
Hozzávalók: 1,5 kg padlizsán, 1 fej fokhagyma, 1-2 fej közepes méretű vöröshagyma, 1 kaliforniai vagy paradicsompaprika, fél (kicsi) tubus csemege piros arany
2 púpozott evőkanál mustár, só és bors, ízlés szerint

Elkészítése: A padlizsánokat meghámozzuk, félbe vágjuk, majd alufóliával kibélelt, olajozott tepsibe helyezzük. A tetejét lefedjük fóliával és kb. 30-40 percig pároljuk. Lábasba olajat öntünk, a felkockázott vöröshagymát és az apróra vágott paprikát megdinszteljük. Rárakjuk a padlizsánt, melyet a tepsiből kivéve krumplinyomóval kissé összepasszíroztunk. Rátesszük az fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát, mustárt, piros aranyat, borsot, sót. Ha úgy látjuk, hogy kezd lesülni, öntünk rá egy kis olajat. Aki nem szereti darabosan, a végén botmixerrel összeturmixolhatja.

PADLIZSÁNKRÉM NAGYAPÓ MÓDRA
Elkészítése: A padlizsánt héjában kell megsütni, még forrón lehámozni, nem mixerrel, hanem fakéssel apróra szétverni. Azért nem mixerrel, mert az a magját is szétzúzza, és attól keserű lesz az egész. Miután pasztává ütögetted, majonézhez kevered, rögtön, másképp megfeketedik. Sózni, kevés mustárt, esetleg pár csepp citromlevet. Én borsot nem teszek hozzá. Mi ezt majdnem minden nap készítjük, és télire is teszek el.

PADLIZSÁNPÁSTÉTOM 01.
A padlizsánpástétom nemcsak saláta, hanem remek téli előétel is.
Elkészítése: 2-2 kiló paradicsompaprikát, zöldpaprikát és padlizsánt a sütőben megsütünk, majd a paprikák héját lehúzzuk, a padlizsánt meghámozzuk. Nagyobb darabokra vágva fél liter olajba rakjuk, és kevergetve krémesre, szárazra pároljuk. Félliteres üvegekbe töltve mindegyikre evőkanálnyi olajat öntünk, és lekötve szárazgőzben hagyjuk kihűlni. Télen kissé megsózzuk, megborsozzuk, és salátalevéllel bélelt kistányérra halmozva, kemény tojással díszítve pirított kenyérrel kínáljuk.

PADLIZSÁNPÁSTÉTOM 02. (ZSIDÓ RECEPT)
Hozzávalók: 4 szem érett padlizsán, l kis fej hagyma, fél csésze olaj, só, cukor, citromlé

Elkészítése: A padlizsánokat platnin vagy a villanysütő közepes fokozatán gyakran forgatva megsütjük. Szenes héjukat lehúzzuk, lemossuk, majd apróra vágjuk. Összekeverjük az apróra vágott hagymával, citromlével, olajjal, sóval, kevés cukorral. Egyes helyeken cukor helyett borsot és apróra zúzott fokhagymát tesznek bele.
Hidegen tálaljuk. Lehet egyforma nagyságú kivájt paradicsomban is tálalni.

PADLIZSÁNPÁSTÉTOM 03.
Hozzávalók 4 személyre: két darab feszes héjú, friss padlizsán, egy közepes fej vöröshagyma, négy evőkanál olaj, ízlés szerint só

Elkészítése: A padlizsánt megmossuk, félbevágjuk, citromlével bekenjük, majd sütőben megsütjük. A héját fakéssel vagy kézzel lehúzzuk, hogy megelőzzük a barnulást. Ismét rácseppentünk pár csepp citromlét. Ezután a padlizsánt és a többi hozzávalót összeturmixoljuk, majd lehűtjük. Egyéves kor előtt a hagymát előbb apróra vágjuk, és kevés olajon megpároljuk, s csak ez után turmixoljuk össze. Nagyobb gyerekeknek és felnőtteknek majonézzel kikeverve is adhatjuk. A majonéz tejet nem, de tojást tartalmaz, ezért egyéves kor előtt semmiképp se adjuk.

PARADICSOMOS PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók: 1 db padlizsán, 2 db lilahagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2-3 db paradicsom, majonéz, petrezselyem, bazsalikom, olaj, só, bors

Elkészítése: A padlizsánt, a hagymát és a fokhagymát felkockázzuk, és kevés olajon addig pirítjuk, amíg megpuhul a padlizsán. Amikor a padlizsán jól összeesett, beletesszük a kockára vágott paradicsomot, és együtt sütjük tovább. Amikor minden jól átsült, leturmixoljuk, és ízlés szerint ízesítjük majonézzel, petrezselyemmel, más fűszerekkel.

PARADICSOMOS-PAPRIKÁS PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók: 50 dkg vöröshagyma (kevesebb is lehet), 1 kg padlizsán, 1 kg húsos paprika (pritamin), 1 kg paradicsom, 1-2 dl olaj, só, bors

Elkészítése: A padlizsánt és a paprikát megsütjük, meghámozzuk, lecsepegtetjük, apró darabokra törjük. Fa vagy műanyag eszközzel dolgozunk, hogy a padlizsán húsa szép fehér maradjon. A paradicsomot forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, apróra vágjuk. A vöröshagymát apróra vágjuk, az olajban megpároljuk. Hozzáadjuk a padlizsánt, paradicsomot és paprikát, sót, borsot. Addig kevergetjük, amíg besűrűsödik. Hidegen kenyérrel fogyasztjuk.

SÜLT PADLIZSÁNKRÉM
Hozzávalók: 3 darab padlizsán, 2 ek liszt, 2 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, só, bors, ízlés szerint, 1 fej vöröshagyma, 2 ek vaj, 4 tojás, 10 dkg főtt, füstölt hús

Elkészítése: A megmosott padlizsánokat és a vöröshagymát sós vízben puhára főzzük. A padlizsánokat kettévágjuk, belsejüket kikaparjuk, a hagymának lehúzzuk a héját, és mindkettőt áttörjük vagy leturmixoljuk.
A vajból, lisztből a tejjel besamelmártást készítünk. Ha kissé kihűlt, belekeverjük a hagymás padlizsánpürét, a tojások sárgáját, a reszelt sajtot, a sonkát, végül a tojások felvert habját. Kissé megsózzuk, borsozzuk és előmelegített sütőben, margarinnal kikent sütőformában pirosra sütjük.

TÖRÖK PADLIZSÁNPÜRÉ
Hozzávalók: 60 dkg padlizsán, 1 dl olívaolaj, 2 dl nem savanyú joghurt vagy kefir, 2 nagy gerezd foghagyma, só, 1 citrom leve, a tetejére 2-3 paradicsom, 2 zöldpaprika,1 csomó újhagyma, egy marék olajbogyó,1 csokor petrezselyem

Elkészítése: Ugyanúgy készül, mint a fenti padlizsánpüré, de a végén még a joghurttal vagy kefirrel is összekeverjük. Tálba töltve a tetejét a cikkekre vágott paradicsommal, a vékony csíkokra vágott zöldpaprikával, a zöldjével együtt egy centisre darabolt vágott újhagymával meg az apróra vágott petrezselyemmel beborítjuk, az olajbogyóval megszórjuk. Follpackkal letakarva a hűtőszekrényben legalább két órán át, pihentetjük, csak utána tálaljuk.

ZSIDÓ PADLIZSÁNKRÉM (BABA GANUSH)
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 4 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, erős paprika, fél citrom leve, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál majonéz, 10 dkg reszelt juhsajt

Elkészítése: Mossa meg a padlizsánt, és néhány helyen szurkálja meg. A 220 fokra előmelegített sütőben süsse puhára. Hagyja kihűlni, majd kaparja keverőtálba a húsát. (Esetleg húzza le a héjat, és villával pépesítse a húsát.) Adja hozzá a többi alkotórészt, fűszerezze ízlése szerint, végül keverje krémesre. Hűtőszekrényben hűtse le. Forró pirítós kenyérre kenve kínálja.