Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Torták Karácsonyra


ALMÁS LINZERTORTA
Hozzávalók: 10 dkg vaj (kizárólag teavaj lehet), 15 dkg kristálycukor, 1 csomag sütőpor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj, friss gyömbér, 20 dkg liszt, kb. 40 dkg alma, 1 tojás, pici tej, fél citrom leve

Elkészítése: A lisztet, cukrot, tojást, sütőport és a vajat összegyúrjuk. Ha túl kemény a tészta, kevés tejjel lágyítjuk. Legalább fél órára hűtőbe tesszük. Amíg a tészta pihen, az almát meghámozzuk, és vékony negyedes szeletekre vágjuk. A vaníliás cukorral és fahéjjal ízesítjük. A citromlével meglocsoljuk. Ha nem találjuk elég édesnek, még utána lehet cukrozni. Kevés friss gyömbért reszelünk bele, és az egészet jól átforgatjuk. Aki szereti, és igazán különlegeset akar felszolgálni, tehet bele néhány szem félbevágott aszalt szilvát.
Egy gyümölcstortaformát kivajazunk és megszórjuk zsemlemorzsával. A tésztát kinyújtjuk 1 cm vastagra, háromnegyed részével kibéleljük a formát úgy, hogy a peremét is befedje. Villával megszurkáljuk, majd rátesszük az almatölteléket. A maradék tésztából csíkokat vágunk, és a tetejére helyezzük rács alakban. Egy tojássárgáját kissé megcukrozunk, egy kiskanál étolajat belekeverünk, és ezzel kenjük meg a rácsot. A sütő legkisebb fokozatán 45- 50 percig sütjük. Kivesszük és hagyjuk kihűlni, ezután tortaként szeleteljük. Nagyon FINOM! Jó étvágyat.

CSOKOLÁDÉS TRÜFFEL TORTA
Kakaós piskóta: 2 tojás, 3 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál liszt, 1/2 evőkanál kakaópor
Trüffel krém: 3 tojás, 1/2 kg gesztenye massza, 1/2 kg étcsokoládé (ne tortabevonó legyen!), 1/2 liter tejszín

Elkészítése: A piskóta hozzávalóiból hagyományos módon kakaós piskótát készítünk, és egy kapcsos tortaformában megsütjük. Amikor kihűlt a következő krémet töltjük a tetejére:
A krémhez a csokoládét a tojások sárgájával gőz fölött vagy mikróban megolvasztjuk. Közben a gesztenye masszát áttörjük és belekeverjük az olvasztott csokoládét, majd a felvert tejszínhabot és a 3 tojás felvert habját.
A krémet a piskóta tetejére töltjük és kb. 2-3 órára hűtőbe tesszük. Ennyi idő elteltével a krém megköt, ekkor a tortakarimát levesszük, az oldalát tortadarával, a tetejét pedig először porcukorral majd kakaóporral megszórjuk.
Egyszerűn lehet díszíteni, ha kartonpapírból formákat vágunk ki (pl. hóember, fenyőfa) és a kakaó szórása előtt ezeket a tortára helyezzük.
Ha szereti a család (nálunk a gyerekek utálják) a krémbe jól lecsöpögtetett rumos meggyet is lehet keverni.
Ha csak a krémet készíted el, akkor miután megkeményedett golyókat is lehet belőle formálni olvasztott csokiba, vagy csoki reszelékbe forgatni de ezt már Trüffel golyóknak hívják. Ennek a közepébe is jó a rumos meggy.

FAHÉJAS TORTA
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 22,5 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 12,5 dkg vaj + a formához, 3 tojás, 2,5 dl tejszín, 20 dkg darált mandula, 4 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg cukrozott narancshéj (oranzsád), 2 teáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál porcukor

Előkészítés: Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A sütőt 200 fokra előmelegítjük.

Elkészítése: A lisztet összedolgozzuk 7,5 dkg cukorral, a vaníliás cukorral és a vajjal. A formába nyomkodjuk úgy, hogy 2-3 cm magas pereme is legyen.
Az előmelegített sütőben kb. 10 percig elősütjük. Miközben a tészta sül, habosra keverjük a tojásokat a tejszínnel, a maradék cukorral. Beledolgozzuk a mandulát, a zsemlemorzsát, a cukrozott narancshéjat és a fahéjat. A masszát az elősütött tésztára öntjük, és további kb. 45 percig sütjük (tűpróba). Hagyjuk kihűlni.
Papírból kisebb csillag alakú sablonokat vágunk ki, a tortára tesszük, és a tortát megszórjuk porcukorral. Óvatosan levesszük a sablont, így a csillagok helye szépen kirajzolódik.

FENYŐFATORTA
A tésztához: 4 tojás, 4-4 evőkanál cukor és liszt, fél mokkáskanál sütőpor, vaj.
A töltelékhez, díszítéshez: 15-15 dkg vaj és porcukor, rumaroma, 10-10 dkg finomra darált mogyoró és durvára vágott mogyoró, 1 rúd zöld marcipán, színes cukorkák és gyöngyök

Elkészítése: A tojássárgákat alaposan elkeverjük a cukorral, a tojásfehérjét kemény habbá verjük. Habverővel verve a fehérjehabhoz adjuk a cukrozott tojássárgáját, majd fakanállal kevergetve lassan beleszórjuk a sütőporos lisztet. Kivajazott fenyő alakú formába öntjük a masszát, és előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőben megsütjük. A kihűlt piskótát két lapra vágjuk. A krémhez a cukrot a vajjal jól kikeverjük, közben darált mogyoróval és rumaromával íresítjük. A kihűlt tortalapokat megtöltjük mogyorókrémmel, és vékonyan a külsejét is bekenjük, majd a durvára vágott mogyoróval a széleit bevonjuk. A marcipánt átgyúrjuk, kinyújtjuk, és a fenyőforma mentén körbevágjuk, majd a torta tetejére illesztjük. A tetejét színes cukorkákkal, gyöngyökkel díszítjük.

GRÍZTORTA
Hozzávalók: 1 dl vaj, 2 dl cukor, 2 dl tej, 2 dl gríz, 4 dl liszt, 1 tojás, fél csomag sütőpor, reszelt citromhéj, vaníliás cukor, mazsola

Elkészítése: A vajat, cukrot, tojást kikeverem, hozzáadom a többi hozzávalót, jól elkeverem. Mikrohullámú sütőben 500w-on 12 percig (ez FONTOS) sütöm, utána még 5 percig nem veszem ki a mikróból. Kivajazott tálban kell a sütőbe tenni.

HABOS SZTRACSATELLA
Hozzávalók 1 szögletes tortához:  1 szögletes, hosszúkás piskótalap (készen vásárolt vagy 4 tojásból készített), 1 liter tej, 2 zacskó vaníliás pudingpor, 3 dl tejszín, 5 dkg étcsokoládé, 1 narancs, 2 evőkanál narancsszörp, 2 evőkanál zselatinpor, ízlés szerint porcukor, a tetejére díszítő csokoládélapocskák vagy – reszelék

Előkészítése: szögletes tepsiben elterítem a félujjnyi vastagnál nem vastagabb piskótát. (Ha kettőbe vágják az amúgy vastag szögletes piskótát, a tészta a mélyhűtőben eltehető.) Beteszem a hűtőszekrénybe, hogy ne száradjon. A tejszínből kemény habot verek. A frissen kicsavart narancslével összekeverem a szörpöt és a zselatint, majd folyósra melegítem.

Elkészítése: a pudingot az előírásnak megfelelően elkészítem. A forró pudingba belereszelem a megmosott narancs, sárga héját, de ügyelek arra, hogy a fehér részből ne kerüljön bele egyetlen darabka se. Ha már nem forró, hozzáadom a zselatint, valamint az apró darabokra tört étcsokoládét. Ezután óvatosan beleforgatom a cukor nélkül keményre vert tejszínhabot. Az egészet belesimítom a tepsibe, a piskóta tetejére. Fél napra beteszem a hűtőszekrénybe. Tálalás előtt éles késsel kockákra vágom, és a tetejét feldíszítem a csoki-lapocskákkal vagy reszelt, elforgácsolt csokoládéval, esetleg tejszínhabbal.

HAGYOMÁNYOS KARÁCSONYI TORTA (ANGOL)
Hozzávalók: 275 g currants (ribizli), 175 g sultanas (mazsola), 175 g raisins (aszalt szőlő), 3 ek konyak, 225 g liszt, 1/4t k. szerecsendió, 1/2 tk kevert fűszer, 225 g vaj. 225 g cukor, 4 tojás, 50 g apróra vágott mandula, 1 tk juharszirup, 1 citrom és 1 narancs héja, 100 g szárított sárgabarack apróra vágva, 50 g kevert cukrozott gyümölcshéj apróra vágva. 100 g cukrozott cseresznye, beáztatva, megszárítva és negyedelve
Befejezéshez: konyak a töltögetésre, 25 cm tálca, 675 g mandula paszta, 675 g fondant, zöld ételfesték, szalag, gyertya, stb.

Elkészítése: A tortát előző nap kezdjük készíteni. A gyümölcsöket tálba mérjük, hozzákeverjük a konyakot, és éjszakára lefedve állni hagyjuk.
A lisztet, fűszereket, vajat, cukrot, tojást, mandulát, szirupot, citrom- és narancshéjat tálba öntjük. Jól összekeverjük, majd hozzáadjuk a gyümölcsöket. Beletöltjük egy 20 cm “” tortaformába, és egy kanál hátával leütögetjük. A tetejét sütőpapírral befedjük.
140 C-ra előmelegített sütőben 4½-4¾ órát sütjük, vagy tűpróbáig. A formában hagyjuk kihűlni.
Ha kihűlt, szurkáljuk meg egy vékony nyárssal és töltsünk rá egy kevés konyakot. A tökéletesen hideg tortát csomagoljuk be sütőpapírba, és tartsuk három hónapig hideg helyen. Esetenként töltsünk rá még konyakot.

KARÁCSONYI MÉZES TORTA
Hozzávalók a tésztához: 80 dkg liszt, 2 db tojás, 30 dkg kristálycukor, 4 ek. tej, 6 dkg vaj, 6 ek méz, szegfűszeg
A krémhez: 1 liter tej, 6 ek liszt, 40 dkg margarin, 40 dkg kristálycukor
Díszítéshez: marcipán és cukrozott gyümölcs

Elkészítése: A tojást, cukrot, tejet, vajat, a mézet és az őrölt szegfűszeget vízgőzön habosra keverjük, majd a gőzről levéve hozzáadjuk a lisztet, és tésztává gyúrjuk. A tésztából 6 darab torta nagyságú lapot nyújtunk, kisütjük, és ha kihűlt, krémmel rétegesre töltjük. A krémhez a lisztet a cukorral és egy kevés hideg tejjel csomómentesre elkeverjük. A többi tejet felforraljuk, és ha forr, a lisztes keveréket hozzáöntjük, és felfőzzük. Vigyázzunk, hogy ne égjen oda. Ezután lehűtjük, majd 40 dkg vajjal habosra keverjük.
A tetejét a saját krémjével lekenjük, cukrozott gyümölccsel, vagy karácsonyi marcipándísszel díszítjük.

KARÁCSONYI TALJÁN TORTA (TORTA DI NATALE DELL’ITALIA)
Hozzávalók: 15 dkg vaj, 2,5 dl cukor, 3 tojás, 25 dkg ricotta, 2 teáskanál vanília aroma, 1 l liszt, 1 teáskanál só, 1 tasak sütőpor
A töltelékhez: 12 dkg vaj, 15 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor
A tetejére: 2-2 evőkanál csokoládé és kókuszreszelék

Elkészítése: Keverje habosra a vajat a kristálycukorral. Egyesével adja hozzá a tojásokat. Mindegyik tojás után keverje alaposan simára a masszát. A vanília aromával keverje ki villával a túrót. Forgassa össze a lisztet, a sót és a sütőport. A három keveréket részletekben adagolva egymáshoz keverje össze. Öntse a keveréket kivajazott és liszttel meghintett tortaformába. Tíz-tizenkét perc alatt süsse világosbarnára 175 fokos sütőben. Ha kész tegye rácsra kihűlni a tésztát. Amíg a tészta hűl, géppel dolgozza krémesre a vajat, a cukrot és a vaníliát. Ezzel kenje be kívülről a tortát. Szórja meg a tetejét csokoládé- és kókuszreszelékkel - ízlése szerint díszítve a karácsonyi tortát. Fogyasztás előtt tegye pár órára hűtőszekrénybe. 

KARÁCSONYI TORTA 01.
Hozzávalók: 12 tojás, 30 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 30 dkg darált dió, 3 dkg darás liszt

Elkészítése: A tojás sárgáját, porcukorral és vaníliás cukrot fél óráig keverjük. Azután hozzá adjuk a darált diót, a lisztet és végül a keményre vert tojáshabot. A tésztát két egyforma részre osztjuk, és két egyforma, kikent, kilisztezett tortaformában külön-külön sütjük, lassan mérsékelt tűzön.
A teljesen kihűlt két tortát kettévágjuk, megtöltjük, és a lapokat egymásra rakjuk. A tortába így három réteg krém készül. A tetejét és az oldalát rummázzal vonjuk be, és díszítjük.
Krém: 20 dkg porcukor, 20 dkg vaj, 14 dkg őrölt dió, rum, ízlés szerint.
A porcukrot a vajjal jól összekeverjük, azután beletesszük az őrölt diót és a rumot.
Rummáz: 26 dkg porcukor, 2 kanál, forró víz, 2 kanál rum, 1 kávéskanál olaj.
A porcukorra öntjük a forró vizet, a rumot és az olajat, és sűrű mázzá keverjük.

KARÁCSONYI TORTA 02.
Hozzávalók:
A linzertésztához: 30 dkg liszt, 20 dkg margarin, 10 dkg (1cs.) Dr.Oetker Vaníliaízű porcukor, 1 mokkáskanál Dr.Oetker Sütőpor, 1/2 cs. Dr.Oetker Vanillincukor, 1-2 evőkanál víz.
A pozsonyi tésztához: 10 dkg liszt, 4 dkg margarin, 1 evőkanál Dr. Oetker Vaníliaízű porcukor, 1 mokkáskanál Dr. Oetker sütőpor, 1 cs. Dr. Oetker Instant élesztő, 0,3 dl tej, 1 db tojás sárgája, 1 késhegynyi kristálycukor, csipet só
A töltelékhez: 18 dkg őrölt mák/dió, 1 üveg (2 ml) Dr. Oetker citrom aroma, 10 dkg finomra őrölt babapiskóta, 1 kis- kanál fahéj, 10 dkg kristálycukor, 0.5 dl víz, 3 dkg gyümölcslekvár, 3-5 dkg mazsola, 1 cs. Dr. Oetker Vanillincukor, 0,5 dl étolaj, 30-40 dkg kinyomott reszelt alma, 1 evőkanál langyos méz, 5 dkg durvára vágott dió

Elkészítése: Először a tölteléket készítjük el. A vízből és a kristálycukorból szirupot főzünk, beletesszük a mazsolát, az őrölt babapiskótát és a fahéjat, majd a tűzről levéve a többi hozzávalót (az étolajat utoljára) és kb. 25-30 percig hűlni hagyjuk.
A linzer tésztához a porcukrot a vízzel elkeverjük, hozzáadjuk a margarint, a lisztet, és a többi nyersanyagot, majd lazán összegyúrjuk. Félretesszük pihenni, és ez alatt elkészítjük a pozsonyi tésztát. A margarint, a porcukrot, a tojás sárgáját keverőedényben keverjük, hozzáadjuk a lisztet, és a tejjel, kristálycukorral megfutatott élesztőt, valamint a többi nyersanyagot, majd lazán összegyúrjuk és kb. 15 percig pihentetjük. A linzer tészta 2/3-át egy közepes, vagy nagyobb tortaforma alján egyenletesen elterítjük, majd azt 3-4 percig 150 C fokos sütőben félnyersre sütjük és félretesszük. A megmaradt linzertészta 1/3-át a pozsonyi tésztával lazán összegyúrjuk. A máktölteléket tesszük először a félig sült lapra, majd egyenletesen elterítjük. Az összegyúrt tészta felét szintén egyenletesen ráterítjük a máktöltelékre. A diótöltelék következik, amire a kinyomkodott reszelt almát terítjük. Lezárjuk a tortát a megmaradt tésztával, majd azt 150 C fokos sütőben 20 percig sütjük.
Eztán az 1 evőkanál langyos mézzel megkenjük, tetejét durvára vágott dióval megszórjuk, és még 5-8 percig sütjük.
A kihűlő langyos torta oldalát a megmaradt vágott dióval panírozzuk.

KÓKUSZKRÉM-TORTA
Hozzávalók:
A mézes laphoz: 1 evőkanál kakaópor, 1 evőkanál méz, 1 tojás, 10 dkg porcukor, 2,5 dkg margarin, 20 dkg liszt, 1 mokkáskanál szódabikarbóna
A piskótához: 4 tojás, 20 dkg cukor, 4 evőkanál hideg víz, 5 dkg porcukor, késhegynyi szódabikarbóna, 1 evőkanál kakaópor, 20 dkg liszt,
A krémhez: 5 dl tej, 5 evőkanál liszt, 20 dkg margarin, 25 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 5 dkg kókuszreszelék
A tetejére: 1 tábla tejcsokoládés tortabevonó

Elkészítése: A mézes laphoz valókat a felsorolás sorrendjében, a liszt és a szódabikarbóna kivételével tűzálló tálba töltjük, és vízgőzre állítjuk. Kevergetve 5 percig főzzük, majd a tűzről lehúzzuk, és a szódabikarbónával kevert lisztet beledolgozzuk. A masszából sütőpapírral bélelt nagy tepsire 2 kerek, egyenként 21 centi átmérőjű lapot kenünk, ezt nedves késsel a legkönnyebb. (A két lap átlósan fér el a tepsiben.) Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) 16-20 percig sütjük. A piskótához a tojássárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd kanalanként a vízzel tovább verjük. A porcukrot hozzáadjuk, majd a fele liszttel, amiben a szódabikarbónát már elkevertük – összedolgozzuk. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, felét a masszába forgatjuk. Utána, óvatos mozdulatokkal a többi lisztet, kakaót, a maradék tojáshabot is beleforgatjuk. Egy nagy tepsit (35x25 centiset) sütőpapírral kibélelünk, a piskótatésztát egyenletesen belesimítjuk. Ugyan-úgy sütjük, mint a mézes lapot. Következik a krém: ehhez a tejet a liszttel simára dolgozzuk és habverővel kevergetve, sűrűre főzzük. A margarint a porcukorral habosra keverjük, a kihűlt tejes krémet kanalanként hozzáadjuk, végül a vaníliás cukorral és a kókuszreszelékkel ízesítjük. A torta összeállításakor a piskótát hosszában 5 egyenlő hosszú darabba vágjuk, majd ezeket egyenként lapjában is, elfelezzük. Így 10 db, kb. 35x5 centis csíkot kapunk. Egyet a krémmel megkenünk, fölcsavarjuk, az egyik kerek mézes lap közepére állítjuk. A következő tésztacsíkot is megkenjük a krémmel, a már tortalapon lévő tekercs köré tekerjük. Így csigavonalban haladva járunk el a többi piskótával is. Akkor jó, ha a mézes lapot körben befedtük, a krém egyharmada pedig megmarad. Ennek egy részét a tetejére kenjük, erre kerül a másik mézes lap, majd a torta oldalát a maradék krémmel bekenjük. Rövid időre hűtőszekrénybe tesszük, végül a tetejét olvasztott tejcsokoládés tortabevonóval megkenjük, körben pedig egy kevés kókuszreszelékkel meghintjük. Legjobb, ha előző nap elkészítjük, de néhány órát mindenképpen állnia kell, hogy a mézes lap megpuhuljon.
Elkészítési idő: 2 óra 30 perc + hűtés

MIKULÁSTORTA
Hozzávalók:
A diós piskótához: 6 tojás, 6-6 evőkanál porcukor és liszt, fél tasak sütőpor, 10 dkg darált dió, reszelt citromhéj, fahéj.
A diókrémhez és a díszítéshez: 20-20 dkg vaj és porcukor, 15-15 dkg darált dió és durvára vágott dió, rumaroma, 1 piros marcipánrúd

Elkészítése: A tojássárgákat és a cukrot jól összedolgozzuk. A lisztet összekeverjük a sütőporral, majd a fahéjjal, a citromhéjjal és a dióval. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd fakanállal a cukros tojássárgákat lassan belekeverjük. Hozzáadjuk a lisztet, óvatosan, de alaposan elkeverjük, tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben megsütjük. A krémhez a cukrot és a vajat jól kikeverjük, darált dióval és rumaromával ízesítjük.
A kihűlt tortalapot három lapra vágjuk, és megtöltjük a krémmel. Vékony réteggel a külsejét is bekenjük, majd hűtőbe tesszük. A marcipánmasszát átgyúrjuk, 3 milliméter vastagra kinyújtjuk, és Mikulás alakú kiszúróval kis
Mikulásokat formázunk belőle. Tálalás előtt a torta oldalát durvára vágott dióval beszórjuk, a tetejét piros piarcipán Mikulásokkal díszítjük.

NAGYMAMA DIÓSTORTÁJA
Elkészítése: Habosra keverünk 3 tojássárgáját 10 deka puha vajjal vagy margarinnal, késhegynyi szódabikarbónával meg 12 deka cukorral. Hozzáadunk 10 deka őrölt diót, végül felváltva 12 deka lisztet meg a tojások kemény habbá vert fehérjét. Kizsírozott hosszúkás formába öntjük, és a forró sütőben úgy sütjük, akár a piskótát. Deszkára borítva még melegen megkenjük narancs ízzel, és tetejét meg az oldalát sűrűn kirakjuk ép diószemekkel.

NARANCSTORTA
Hozzávalók: 1 egész tojás, 7 tojás sárgája, 20 dkg cukor - ezt habosra keverni.
Hozzáadni: 2 ek zsemlemorzsát, 15 dkg darált mandulát, 2 evőkanál lisztet, 1 narancs levét és reszelt héját, majd a 7 tojás fehérjét kemény habbá verjük és ezt is hozzáadjuk.
Kizsírozott és lisztezett kör alakú formában megsütjük.
Krém: 4 tojás sárgája, 25 dkg. cukor, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál tej, 2 db. narancs reszelt héja és leve. Ezeket gőz fölött sűrűre főzzük, ha kihűlt 20 dkg habosra kevert margarint adunk hozzá
Jó 1-2 nappal előbb elkészíteni.

TEJSZÍNES KARÁCSONYI CSOKOLÁDÉTORTA
Hozzávalók: 1 kerek csokoládés piskótalap, 15 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 5.5 dl tejszín, 4 dkg kakaó, 4 dkg étcsokoládé, 10 dkg erdei gyümölcsíz, 5 cl rum

Elkészítése: A lisztből, vajból és porcukorból linzertésztát gyúrunk. Lemérünk belőle 20 dkg-ot, és kerek tortalapot sütünk belőle, a többiből pedig, kinyújtva, kis csillagokat szúrunk ki és megsütjük. A kettévágott piskótalap egyik felét megkenjük a gyümölcsíz felével, és ráragasztjuk a kihűlt linzerlapot. A kakaót és a csokoládét egy nagyobb edényben vízgőz fölött felolvasztjuk, előbb keveset hozzáadunk a felvert tejszínhabból, és simára keverjük. Beletesszük a maradék gyümölcsízt, a rumot és a többi tejszínhabot, és az egészet jól összekeverjük. Ha van otthon fém tortakarikánk, rátesszük a gyümölcsízzel összeragasztott két tortalapra, s rátöltjük a csokoládés tejszíntölteléket úgy, hogy az a karika háromnegyedéig érjen. Ráhelyezzük a piskótalap másik felét. Erre töltjük a maradék tejszínkrémet, a tetejét egyenesre simítjuk, és hűtőbe tesszük, hogy jól megdermedjen. A hűtőből kiemelve, a karikát levesszük róla, szeletenként egy-egy, porcukorral meghintett linzercsillaggal díszítjük, a közepét pedig kakaóporral szórjuk meg.