Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Torták Újévre


Narancstorta egyszerűen
Hozzávalók: 6 egész tojás, 20 dkg cukor, 1 kis narancs reszelt héja és kicsavart leve, 4-5 evőkanál narancsíz vagy narancsdzsem, 16 dkg búzadara, a tetejére 30 dkg porcukor, 1 kis narancs leve, 1 citrom leve, 1 tojásfehérje

Elkészítése: Előző este a tojássárgákat fehéredésig keverem a porcukorral, majd hozzáadom a citrom- és narancslevet. Ezután a búzadarával is összekeverem. A torta sütése előtt hozzáadom a tojásfehérjékből vert kemény habot és vastagon kikent, belisztezett tortaformába beleöntöm. Közepesen meleg sütőbe tolom és megsütöm. Még forrón deszkára borítom, és hagyom kihűlni. Míg a tészta hűl, elkészítem a tetején lévő narancsmázat. A cukrot addig keverem a tojásfehérjével és a narancslével, amíg habos, nehezen folyó tömeg lesz belőle. A kihűlt tortát három lapba vágom, és a lapokat egyenként bekenem a kevés vízzel hígított narancslekvárral. Eredeti formájára visszaállítva, a tetejére rákenem a narancsos cukorbevonatot, majd késsel szeleteket vonalazok rajta, hogy a máz megszilárdulása után se törjön meg a teteje. A hűtőszekrényben egy hétig is elálló, finom édesség.

Szilveszteri diótorta
Elkészítése: Összegyúrva 20 dkg Ráma margarint, 20 dkg darált dióval, 20 dkg porcukorral, a nagy gáztepsi hátsófelére simítjuk. Megsütjük. Ha kihűlt, óvatosan lecsúsztatva róla (könnyen törik), 3 lapba vágjuk. Elkeverve 2 púpozott ek kakaóport, 2 púpozott ek cukorral, 2 ek tejjel, sűrű krémmé főzzük. A tűzről levéve beleteszünk 10 dkg vajat, 1 ek rumot. Addig keverjük, míg ki nem hűl. A két alsó lapot ezzel a krémmel kenjük, a felsőt pedig citrommázzal vonjuk be.
Mindig fogyasztás előtt pár nappal készítsük el!

Szilveszteri sós torta
Hozzávalók:
A tésztához: 10 tojássárga, 3 tojásfehérje, 15 dkg reszelt sajt (vegyesen, többféle lehet), 20 dkg liszt, 1 mokkáskanál só
A töltelékhez: 10 dkg vaj vagy margarin, 1 fiola kapribogyó, fél tubus szardellapaszta, 15 dkg reszelt márványsajt, fél citrom reszelt héja, kevés tejszín

Elkészítése: Először elkészítjük a tésztát. A tojássárgákat habosra keverjük a sóval, ezután apránként hozzáadjuk a lisztet, a reszelt sajtot, végül a tojások fehérjéből vert kemény habot. A masszát kikent, kilisztezett formába öntjük, és előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepesnél kisebb lángon megsütjük. Hurkapálcával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e. Ha a teteje idő előtt barnulna, tegyünk rá alufólia lapot. A tortát csak akkor borítsuk deszkára, ha teljesen kihűlt. Éles késsel, két lapba vágjuk. Közben elkészítjük a tölteléket. A vajat habosra keverjük a reszelt sajttal, a citromhéjjal, a szardellapasztával, kevés tejszínnel, a kapribogyó levével és az összevágott kapribogyó felével. A kihűlt tortát megkenjük a sajtos krémmel, majd a maradékkal bevonjuk a torta tetejét is. Rászórjuk a maradék kapribogyót, és jól kifagyasztjuk.

Szilveszteri sajttorta 01.
Hozzávalók: 1 egész kerek trappista sajt, 5 dkg darált dió, 3 evőkanál kimagozott rumos meggy (vagy meggybefőtt), 10 dkg reszelt rokfort (márványsajt), 10 dkg tehéntúró, 10 dkg főtt füstölt sonka (vagy egyéb, kicsontozott füstölt hús). 15 dkg vaj, 1 teáskanál frissen reszelt torma, 2 nagy csokor snidling, 1 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál sör. 1 teáskanál piros fűszerpaprika, mokkáskanálnyi törött fekete bors, 1-1 késhegynyi törött fehér bors és köménymag, ízlés szerint só

Elkészítése: A kerek sajt héját lehámozom. Lapjában 6 fél centi vastag szeletet vágok belőle (a többit follpack fóliába csomagolom, és a hűtőszekrényben tárolom tovább). A reszelt rokfortot habosra keverem a vaj felével, a megtisztított és összezúzott fokhagymával, a sóval és a fehér borssal. A főtt füstölt húst nagyon apróra vágom, vagy aprítógépben pépesítem, és 3 dkg vajjal, 1 evőkanál tejföllel valamint a reszelt tormával jól összekeverem. A tehéntúrót áttöröm és összedolgozom a megmaradt tejföllel, a sörrel és a sóval, borssal, pirospaprikával. (Aki szereti a csípős ízeket, tegyen bele kevés csípőspaprika-krémet is.) Végül a megmaradt vajat habosra keverem a nagyon finomra metélt snidlinggel, sóval, borssal. (Összesen tehát négyféle krémet készítek.) Egy sajtlapot megkenek a rokfortos krém felével, és meggyszemeket nyomkodok bele. Erre ráteszek egy másik sajtlapot, ezt pedig a snidlinges vajjal kenem meg. Újabb sajtlapot terítek rá, amit vastagon bekenek a paprikás túrókrémmel, majd a negyedik sajtréteget is rányomkodom. Erre rákenem a megmaradt rokfortos krémet, amit darált dióval hintek meg. Ezután beborítom az ötödik sajtlappal, amire a sonkás krém kerül, végül pedig betakarom a hatodik sajtréteggel. Kicsit összenyomkodom, hogy a levegő kiszoruljon belőle, és alufóliába vagy follpack fóliába csomagolva legalább 1 napig dermesztem a hűtőszekrényben. Tálalás előtt a maradék sajtból két-három evőkanálnyit ráreszelek a sajttorta tetejére, és cikkekre vágom. Jégbe hűtött tartármártást kínálok hozzá. Száraz fehérbor illik mellé, de pezsgővel is nagyon finom!

Szilveszteri sajttorta 02.
Hozzávalók: 1 nagy kerek rozskenyér, 5 dkg reszelt rokfort, 10 dkg tejszínkrémsajt, 10 dkg körözött, 10 dkg paprikás szalámi, 15 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg reszelt trappista sajt, 5 dkg darált dió, 1 dl sűrű tejföl, 2 csokor snidling, 2 gerezd fokhagyma, só, törött bors, currypor, piros fűszerpaprika ízlés szerint

Elkészítése: A reszelt rokfortot 5 dkg vajjal, 1 teáskanál tejföllel, csipetnyi sóval, borssal és 1 gerezd összezúzott fokhagymával habosra keverjük. A krémsajtot a dióval összekeverjük. A körözöttet pirospaprikával és a snidling felével kikeverjük. A szalámi felét nagyon apróra vágjuk, és 5 dkg vajjal meg 1 teáskanál tejföllel ugyancsak kikeverjük. Végül a megmaradt vajat a reszelt sajt felével, 1 kanál tejföllel, a curry porral, törött borssal és az összezúzott fokhagymával habosra keverjük. A kenyeret nagyon éles késsel 5 lapba vágjuk. Az alsó lapot alufóliára fektetjük, és megkenjük a rokfortkrémmel, majd ráborítjuk a második lapot.
Erre körözöttet kenünk. A harmadik lapot a szalámis vajjal, a negyediket a diós krémsajttal, az ötödiket pedig a currys sajtkrémmel kenjük meg. A megmaradt kenyérből egy szeletet levágunk, és apróra morzsoljuk. Ezt a morzsalékot rászórjuk a currys krémmel bekent torta oldalára. Tetejét kirakjuk a megmaradt szalámiból csavart kis tölcsérekkel, és meghintjük a finomra metélt snidlinggel meg a reszelt sajttal. Hűtőszekrényben legalább 2 napig dermesztjük. Tortacikkekre szeletelve tálaljuk.

Trüffel torta
A szilveszteri, újévi asztal méltó gyöngyszeme, finomsága.
Hozzávalók: a tortalaphoz: 9 tojás, 16 dkg kristálycukor, 7 dkg liszt, 17 dkg pörkölt, darált mogyoró, 8 dkg olvasztott csokoládé, fél csomag sütőpor
Krémhez: 52 dkg csokoládé és 6 dl tejszín
Trüffel golyóhoz: 1/2 dl tejszín, 10 dkg tortabevonó csokoládé, csoki morzsa vagy tortadara

Elkészítése: A tojások sárgáját és fehérjét különválasztjuk. Először a sárgáját verjük fel, majd a cukor hozzáadásával a fehérjét.
A megolvasztott csokoládét hozzákeverjük a sárgájához. A csokis tojássárgájába beleforgatjuk a fehérjehabot, majd elkeverjük benne a liszttel elkevert sütőport, és a mogyorót. 16 szeletes tortakarikában kb. 180 fokon kisütjük. Amikor kihűl a tortalap, három lapba vágjuk.
A krémhez a tejszínt és a csokoládét rotyogásig felforraljuk, majd lehűtjük. Ha kihűlt, habverővel verve kikeverjük, és a tortát megtöltjük. A külsejére is hagyunk Trüffel krémet, azt is bevonjuk vele.
A tetejére halmokat spriccelhetünk, valamint minden szelet tetejére 1-1 trüffel golyó kerül, melynek elkészítési módja: felmelegített tejszínben a csokoládét olvadásig kevergetjük, és ha kihűlt, hűtőben kb. félóráig dermesztjük. Hideg vízbe mártott kézzel kis golyókat formázunk és csoki morzsában meghempergetjük. (A golyó készítésénél gyorsan kell dolgozni, mert a kezünk melegétől olvad a golyó.)
Vigyázzatok, mert a tejszínes tortát nem lehet hetekig tárolni, azt kell legutoljára elkészíteni, és 1-2 nap alatt elfogyasztani, mert gyorsan romló eledel. De különben sem áll el sokáig, mert isteni finom, és akit egyszer megérint az íz, nem tud neki ellenállni.
Tetejére tehetünk tűzijátékot, nagyobb cukrászdákban, kellékboltokban lehet kapni.

Túrós narancstorta
Hozzávalók: 25 dkg linzertészta, 50 dkg tehéntúró, 3 db narancs, 15-20 dkg porcukor, 3 egész tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, csipetnyi só

Elkészítése: A töltelékhez a tehéntúrót áttöröm, vagy villával szétnyomkodom, majd összekeverem a tojássárgákkal, a cukorral, a zsemlemorzsával és egy narancs lereszelt héjával. Ezután hozzáadom a meghámozott narancsok kis kockákra vágott húsát. A tojásfehérjékből kemény habot verek, és legvégül azzal forgatom át a narancsos túrókrémet. A kinyújtott tésztával kibélelek egy tortaformát, majd a krémet belesimítom. Előmelegített, forró sütőben közepes lángon megsütöm a tortát. Ha kihűlt, késsel ellazítom a forma oldalától, és a tortalappal együtt csúsztatom tálra. Ha szépen akarom asztalra tenni, akkor tejszínhabbal és narancskarikákkal díszítem.