Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Babfőzelékek


ASZTÚRIAI BAB
Hozzávalók: 40 dkg fehér szárazbab, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 40 dkg füstölt hús (csont nélkül), 8 dkg füstölt szalonna, 15 dkg kolbász, 2 szál sárgarépa, 15 dkg főtt füstölt sonka, 1 babérlevél. 1 teáskanál szárított csombor (borsikafű), 1 teáskanál pirospaprika, 1-2 chili paprika (1 cseresznye-paprika), kevés só (a füstölt húsok mindegyike nagyon sós, ezért csak óvatosan szabad sózni!). 1 dl fűszerezett paradicsomlé, 3 evőkanál olaj

Elkészítése: Nagy lábosban az olajon megpirítjuk a finomra vágott fokhagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, és azonnal ráöntünk 1 liter vizet. Beletesszük a megmosott és lecsöpögtetett babot, a kolbászt, az összes füstölt húst és a szalonnát, a megtisztított sárgarépát, valamint a megmosott, héjas vöröshagymát és ráöntjük a paradicsomlevet. Beletesszük a fűszereket és lefedve, csendes forralással puhára főzzük. A megfőtt ételből a húsokat kiszedjük, és külön-külön mindegyiket négy részre daraboljuk. Félretesszük. A főtt sárgarépát, a hagymát és kevés babot átpasszírozunk (ez fogja az ételt sűríteni), és visszatesszük. A babot a félretett húsokkal együtt cserépedénybe öntjük, és jó forrón tálaljuk.

ÁTTÖRT BABFŐZELÉK
Hozzávalók: Bab 60 dkg, zsír 15 dkg, liszt 1 kanál, fokhagyma 1 cikk, vöröshagyma 1 fej, bors, só 1-1 késh.

Elkészítése: Épp úgy készül, mint a fenti, csak ha a bab megpuhult, szitán áttörjük. Erre kevesebb rántást készítünk. A tetejére nagyon jó (karikára szelt) pirosra pirított vöröshagymát tenni.

BABFŐZELÉK 01.
Hozzávalók: szárazbab 60 dkg, babérlevél 2 db, zsír 10 dkg, liszt 2 kanál, hagyma 1/2 fej, só 1 késhegynyi, ecet 1 kanál, cukor 1-2 kocka, tejföl 2 dl

Elkészítése: A száraz babot megtisztítjuk, megmossuk, és a főzés előtti este hideg vízbe áztatjuk (így gyorsabban puhul meg). Feltesszük főzni, 2 db babérlevéllel. Ha már jó puha, készítünk finomra vágott hagymás rántást, és a megfőtt babbal feleresztjük. Teszünk bele sót, törött borsot és ízlés szerint ecetet. Ezeket jól összeforraljuk. Tálalás előtt, 2 dl tejfölt öntünk bele. (Nagyon jó füstölt húst belefőzni!)

BABFŐZELÉK 02. (TIRPÁK RECEPT)
Hozzávalók: fél kg “cirkás” vagy “libamáj” bab, egy darab füstölt tarja, liszt a rántáshoz, 2 dl tejfel, karikára vágott sült kolbász

Elkészítése: A babot és a tarját odatesszük főzni. Mikor megfőtt, akkor kivesszük a tarját és készítünk egy sárga rántást. Behabarjuk, majd 2 dl tejfelt öntünk bele. Karikára vágott sült kolbásszal tálaljuk.

BABFŐZELÉK 03.
Hozzávalók 6 személyre: 50 dkg fehér vagy tarkabab, só, 1 kis vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 4 dkg liszt, 2 dkg paprika, 1 dkg cukor, 3 cl ecet, 1,5 dl tejföl, zsír

Elkészítése: A megtisztított babot jól megmossuk, és hideg vízben egy éjjelen át, áztatjuk. Hideg vízben tesszük fel főni, megsózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és lassú, egyenletes forrás közben puhára főzzük. (A babnak jó ízt ad a benne főzött füstölt szalonna vagy füstölt sertéscsülök.) Finomra vágott hagymával, piros paprikával világos rántást készítünk, és vízzel felengedjük. A puhára főzött babot, berántjuk, jól felforraljuk, tejföllel, cukorral és ecettel ízesítjük.
Rövid ideig még forraljuk, majd tálalásig félreállítjuk. Mielőtt a babot berántjuk, a befőzött szalonnát, vagy füstölt csülköt kivesszük.

BABFŐZELÉK 04.
Elkészítése: Az előző nap beáztatott 30 dkg fehér vagy tarkababot feltesszük főni. Zsírból, lisztből, kis fej vöröshagymával és egy gerezd szétnyomkodott fokhagymával rántást készítünk. Mikor a bab megfőtt, berántjuk és fűszerezzük sóval, babérlevéllel, borsikafűvel, pici cukorral és ecettel.

BABFŐZELÉK 05.
Hozzávalók: 2 bögre tarkabab, tojásnyi zsír, 4 kanál liszt, 1 kisebb hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 evőkanál ecet, 2 tenyérnyi szalonnabőrke vagy 2 köröm, 2 kanál tejföl, 1 kávéskanál színes paprika, só

Elkészítése: A megtisztított babot megmossuk, egy éjjelen át hideg vízben áztatjuk. A bőrkét vagy a körmöt meleg vízben megmossuk, megkaparjuk, feldaraboljuk, és feltesszük főni annyi vízben, ami ellepi. Ha a köröm vagy a bőrke sós, csak később sózzuk meg az ételt. Ha félig megfőtt, az áztatott babot hozzátesszük, a babérlevéllel együtt. Fedővel letakarva puhára főzzük, közben mindig pótoljuk a vizet. A lisztből és zsírból rántást készítünk, beletesszük az apróra vágott vöröshagymát, fokhagymát, elkeverjük, hozzátesszük a színes paprikát, és vízzel azonnal fölengedjük. Összeforraljuk, és a főzelékbe szűrjük. Ízleljük meg, és ha kell, sózzunk utána. A tejfölt és az ecetet a főzelékbe keverjük, a babérlevelet kidobjuk. A bőrkét és a körmöt a főzelékkel együtt tálalhatjuk. A babfőzelék készítéséhez jól felhasználhatjuk az előző napi füstölt hús levét.

BABFŐZELÉK 06.
Hozzávalók: 30 deka fehér vagy tarkabab, 8 deka zsír, 6 deka liszt, 3 deka finomra vágott hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 deci tejföl, kevés pirospaprika, evőkanálnyi ecet, só

Elkészítése: A babot előző este, miután kiválogattuk, bő vízben beáztatjuk, ezáltal a bab héja felpuhul, megduzzad, és rövidebb idő alatt fő meg. Ezután leöntjük róla a vizet, és hideg vízben feltesszük főni. Csak akkor sózzuk meg, amikor már puhuló félben van.
A zsírból a liszttel világosbarna rántást pirítunk, beletesszük a finomra vágott hagymát, és tovább pirítjuk. Ezután hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, a paprikát, elkeverjük benne, és egy kevés hideg vizet öntünk hozzá, berántjuk a főzeléket.
Tejföllel és ecettel ízesítve jól felforraljuk.

BABFŐZELÉK 07.
Hozzávalók: 45 dkg tarkabab, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csapott evőkanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 1 evőkanál barna cukor, 2 mokkáskanál erős paprikapor, fél-fél teáskanál fokhagymapor és zelleres só, 15 dkg bacon szalonna

Elkészítése: A megmosott babra annyi sós vizet öntsön, ami éppen ellepi. Forralja fel, fedje le és kapcsolja ki alatta a meleget. Legalább egy órán át hagyja állni, majd szűrje és csepegtesse le. Újra öntse fel vízzel, tegye bele a finomra vagdalt hagymát és a felkockázott szalonnát. Ízesítse a maradék hozzávalókkal. Fedő alatt, gyöngyözve főzze 2-3 óra alatt készre.

BABFŐZELÉK 08.
Hozzávalók: 50 dkg fejtettbab, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1-2 darab babérlevél, füstölt szalonnabőr, 2 dkg zsír, pirospaprika, liszt, cukor, 1 evőkanál ecet (20%)

Elkészítése: A hagyma felét lereszelem a fokhagymával együtt és lesózom, félreteszem.
A babot (amit kiválogattam, megmostam és 4-5 órára vízbe áztattam) a hagyma másik felével felengedem annyi vízzel, ami ellepi, beleteszem a szalonnabőrt és a babért, teszek bele egy kávéskanál kristálycukrot és egy késhegynyi szódabikarbónát, és fedő alatt puhára főzöm.
Ha a főzelék megfőtt, belekeverem a rántást: forró zsíron zsemleszínűre pirítok 1-2 evőkanál lisztet, belekeverem a reszelt hagymát és fokhagymát egy csipet pirospaprikával, majd beleöntöm a tejfölt és jól elkeverem a tűzről lehúzva. (Aki nem szereti tejfölösen, hideg vízzel keverje ki a rántást.) Ha a rántást belekevertem a főzelékbe, felöntöm vízzel, és hagyom, hogy még egyet forrjon, megsózom és leveszem a tűzről.
Kevés ecettel vagy citromlével ízesíthetjük, ínyencek egy kis vágott kaprot is tehetnek bele. Feltétnek ízlés szerint adhatunk fasírtot, sült húst, tükörtojást, vagy ezek kombinációját, esetleg pörköltet, rántott párizsit.

BABFŐZELÉK 09. (FEIJOADA)
Hozzávalók: 25 dkg száraz bab, 45 dkg füstölt sonka, 2 gerezd fokhagyma, 1 db babérlevél, 2 db sertéscsülök, 3 dl olívaolaj, 1 nagy fej vöröshagyma, ízlés szerint só és őrölt bors

Elkészítése: A babot áztassa be hideg vízbe legalább nyolc órára, vagy egy éjszakára. Másnap a füstölt sonkát a leszűrt babbal együtt tegye lábosba. Öntse fel annyi vízzel, ami éppen ellepi. Ízesítse babérral, sóval és őrölt borssal. Forrás után, fedő alatt gyöngyözve főzze két órán át. Ekkor dobja ki a babérlevelet, és a sonkát emelje tányérra. A visszamaradt lében a megpucolt és félbe vágott csülköket párolja puhára. Amikor minden megfőtt, akkor az olívaolajon pirítsa meg a vagdalt vöröshagymát. Fűszerezze ízlése szerint, végül forgassa össze a felkockázott sonkával és a kicsontozott csülkös babbal. A főzőlével együtt melegítse össze 15 perc alatt. Friss kenyérrel, forrón tálalja.

BABFŐZELÉK ARAB MÓDRA
Elkészítése: 35 dkg babot áztassunk be 24 órára. 2 fej felaprított hagyma egyikét és 3 gerezd kipréselt fokhagymát 2 ek vajban pirítsuk meg. Aztán tegyük bele a leszűrt babot, és pároljuk vele. Tegyünk hozzá 25 dkg felszeletelt kelkáposztát, 1 ek őrölt koriandert, és vízzel felöntve, pároljuk, amíg a bab megpuhul. Ekkor 1 cs kaprot, 2 kk őrölt édesköményt, sót és 1 kk friss, vágott mentalevelet adunk hozzá. A másik felszeletelt hagymát és 2 gerezd préselt fokhagymát 1 ek vajban megpirítjuk, és néhány friss mentalevéllel a kész bab tetejére tálaljuk. Köretként valamilyen gabonát vagy barna kenyeret adunk.

BABFŐZELÉK BORSIKAFŰVEL
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg szárazbab, 2 evőkanál olaj, 2-3 gerezd fokhagyma, só, 1 kávéskanál szárított borsikafű, egy kevés liszt, a tálaláshoz: 2 dl tejföl

Elkészítése: A babot egy éjszakán át, áztatjuk. Az áztatóvizet leöntjük, és annyi sós vízben, amennyi ellepi, fedő alatt puhára főzzük. Az olajból meg a lisztből a fokhagymával rántást készítünk és besűrítjük vele a főzeléket.
Még egyszer felforraljuk, borsikafűvel ízesítjük. Azon forrón tálaljuk, a tányérjában ki-ki meglocsolhatja tejföllel.

BABFŐZELÉK BURGUNDI MÓDRA (CASSEROLE BOURGUIGNONNE AUX HARICOTS ROUGES)
Hozzávalók: 1 kg száraz tarkabab, 3 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 szegfűszeg, 1 cs. fűszerzöldség (babér, petrezselyem, kakukkfű), 1 ek liszt, 3 dl húslé, 3,5 dl burgundi vörösbor, 15 dkg füstölt, húsos szalonna, 6 dkg vaj, só, bors

Elkészítése: Előző este áztassuk be a babot.
Szűrjük le, öntsük fel 3 l hideg vízzel, forraljuk fel. Törjük össze a fokhagymát, szúrjunk szegfűszeget 1 hagymába, és a zöldségekkel együtt tegyük a fazékba. Lefedve, lassú tűzön 1,5 órán át, főzzük.
A szalonnát apróra vágjuk, a vajon megpirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott 2 hagymát, megpároljuk, megszórjuk liszttel, összekeverjük, felöntjük a húslével, borral.
A puhára főtt babot leszűrjük, kiszedjük a fűszerköteget, hagymát, majd beleöntjük a mártásba. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, fedő nélkül még 15 percig főzzük.
Vágott petrezselyemmel megszórjuk tálaláskor.
Feltét: házi sült kolbász vagy főtt füstölt hús.

BABFŐZELÉK SZÁRAZBABBÓL KLEMI MÓDRA
Hozzávalók: 40 dkg száraz bab, 1-2 apróra vágott hagyma, 2-3 evőkanál étolaj, 2 evőkanál liszt, kiskanálnyi pirospaprika, 2 gerezd fokhagyma 1 dl tejföl, ízlés szerint cukor, ecet és só

Elkészítése: A babot kiválogatjuk, megmossuk, és egy éjjelen át hideg vízben áztatjuk. Másnap friss hideg vizet teszünk rá, beledobjuk a hagymát és feltesszük főni. Mikor a bab megpuhult megsózzuk. (Itt szoktam belerakni a sonkalét!). A zsiradékból, a lisztből és az elkapart fokhagymából világos rántást készítünk, meghintjük a pirospaprikával, elkeverjük kevés hideg vízzel, és berántjuk vele a már puha babot. Felforraljuk, ha valaki igényli, ecettel meg cukorral ízesítjük, aztán belekeverjük a tejfölt. Kissé még forraljuk, majd levesszük a tűzről.
Megjegyzés: ha sonkalével főzöm, tejföl nem kerül bele, csak fokhagymás rántás! (Ha még marad egy kevés másnapra, akkor leves lesz belőle.)
Sült hússal kínáljuk, de pár karika sózott lilahagyma se ront az ízén semmit.
Megjegyzés: A babot, mielőtt megpuhulna, soha ne sózzuk meg, mert akkor jóval nehezebben puhul, tehát a sonkalével is csak a főzés vége felé ízesítsük.

CHILIS BABFŐZELÉK
Hozzávalók: 1/2 kg száraz sötétebb színű (tarka, vörös, vagy barna) bab, 2 csomag Chilis bab fűszerkeverék (Pl.: Kotányi), 2-3 Darált sertéshús konzerv (400 g-osak), 1 nagyobb fej hagyma (ez elhagyható!), kevés zsiradék, só

Elkészítése: A babot előző nap beáztatom, és sós vízben megfőzöm. A húskonzerveket kissé pépesre összetöröm, zsiradékon kicsit lesütöm a hagymával. Rászórom a Chilis bab fűszerkeverékeket, és annyi vízzel engedem fel, amennyit a tasakon írnak. Kevergetve felforralom. A megfőtt babot lecsurgatom, és hozzáadom, majd még egyszer összeforralom.
Babfőzelék sűrűségű egytálételt kapok, amit kenyérfélével lehet fogyasztani.

EGYIPTOMI BABFŐZELÉK
Elkészítése: 35 dkg babot áztassunk be 24 órára. 2 fej felaprított hagyma egyikét és 3 gerezd kipréselt fokhagymát 2 ek vajban pirítsuk meg. Aztán tegyük bele a leszűrt babot, és pároljuk vele. Tegyünk hozzá 25 dkg felszeletelt kelkáposztát, 1 ek őrölt koriandert, és vízzel felöntve, pároljuk, amíg a bab megpuhul. Ekkor 1 cs kaprot, 2 kk őrölt édesköményt, sót és 1 kk friss, vágott mentalevelet adunk hozzá. A másik felszeletelt hagymát és 2 gerezd préselt fokhagymát 1 ek vajban megpirítjuk, és néhány friss mentalevéllel a kész bab tetejére tálaljuk. Köretként valamilyen gabonát vagy barna kenyeret adunk.

LECSÓS BABFŐZELÉK
Hozzávalók: 30 dkg tarkabab, 10 dkg füstölt szalonna, 1 fej hagyma, 1-1 vastag húsú paprika és paradicsom, 1 pohár kefir, 1 evőkanál liszt, 2 pár debreceni

Elkészítése: A megszokott főzelék rendhagyó és igen ízletes változata. Az előzőleg beáztatott tarkababot 10 percig erősen forraljuk, levét leöntjük, és friss vízben közepes hőmérsékleten kezdjük főzni. Amíg fő, az apróra vágott füstölt szalonnát kisütjük, rajta a vagdalt hagymát üvegesre pároljuk. Rátesszük a felkockázott paprikát, majd amikor megfonnyadt, a darabolt paradicsomot. A lecsót a megpuhult babhoz keverjük, beletesszük a felkarikázott debrecenit. Rövid forralás után a kevés liszttel elkevert kefirrel besűrítjük a főzeléket.

MAGYAROS BABFŐZELÉK
Hozzávalók: 40 dkg száraz bab, 2 evőkanál zsiradék, 2 evőkanál darás liszt, kiskanálnyi pirospaprika, 1 dl tejföl, ízlés szerint cukor, ecet és só

Elkészítése: A babot kiválogatjuk, megmossuk, és egy éjjelen át hideg vízben áztatjuk. Másnap friss hideg vizet teszünk rá, és feltesszük főni. Mikor a bab megpuhult megsózzuk. A zsiradékból és a lisztből világos rántást készítünk, meghintjük a pirospaprikával, elkeverjük egy kevés hideg vízzel, és berántjuk vele a már puha babot. Felforraljuk, ecettel meg cukorral ízesítjük, és belekeverjük a tejfölt. Kissé még forraljuk, majd levesszük a tűzről.
Tálalása: Adagonként tányérokba szedjük, és füstölt főtt tarjafeltéttel kínáljuk.
Megjegyzés: A babot, mielőtt megpuhulna, sohase sózzuk meg, mert akkor nehezebben puhul meg.

NYÁRI FEJTETT BAB CITROMMÁRTÁSBAN
Hozzávalók: 1 kg nyári fejtett bab, 2 tojássárgája, 1 citrom leve, só

Elkészítése: A babot sós vízben puhára főzzük. Ha puha, a tojássárgákat a citromlével kikeverjük, habverővel kevergetve beleöntünk egy decit a bab főzővizéből, és gőz felett, a habverővel tovább verve, sűrű mártássá főzzük. A leszűrt babot mély tálba rakjuk, és ezzel a habos-citromos mártással leöntve tálaljuk.

NYÁRI FEJTETTBAB FŐZELÉK
Hozzávalók: 60 dkg kifejtett nyári szemes bab, 1-1 szál sárgarépa meg petrezselyemgyökér, 1 darabka szalonnabőrke, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, só, késhegynyi piros paprika, (1 babérlevél), ecet

Elkészítése: A babot a megtisztított, karikákra vágott zöldséggel meg a szalonna bőrkével annyi vízbe tesszük fel főni, hogy éppen ellepje. (Tehetünk bele egy babérlevelet is, amit tálalás előtt kidobunk belőle.) Ha megpuhult, az olajból a liszttel készült, pirospaprikával ízesített rántással besűrítjük. (Ha diétásabban akarjuk adni, akkor a tejföllel simára kevert liszttel habarjuk be, és olajat nem öntünk bele.) Megecetezve, megtejfölözve adjuk az asztalra.

SÜLT BABFŐZELÉK
Hozzávalók: 25-25 dkg fehér- és tarkabab, 2 fej hagyma, 8 gerezd fokhagyma, 0,5 dl olaj, őrölt kömény, só, bors, 1 erős paprika

Elkészítése: A külön-külön beáztatott és felforralt kétféle babot leszűrjük. Mindkét lábost friss vízzel töltjük fel, beleteszünk 2-2 gerezd fokhagymát, és fedő alatt puhára főzzük. Leszűrjük, ízlés szerint fűszerezzük, beletesszük a félbevágott erős paprikát. Összekeverjük, tűzálló tálba öntjük. A finomra vágott hagymát és a maradék fokhagymát kevés olajban megpároljuk, majd a babra öntjük. Tíz percre közepes hőmérsékletű sütőbe tesszük. Tálalásnál tejfölt kínálunk hozzá.

SZÁRAZBAB FŐZELÉK 01.
Hozzávalók: 1 kg száraz bab, 10 dkg zsír, 1 nagy fej vöröshagyma, pirospaprika, só, liszt, kevés fokhagyma, 2 dl tejföl

Elkészítése: Az előre beáztatott babot sós, fokhagymás vízben megfőzzük, majd vöröshagymás rántással sűrítjük. Tejföllel tálaljuk.

SZÁRAZBAB FŐZELÉK 02.
Elkészítése: 1/2 liter válogatott, megmosott fehér babot lehetőleg folyóvízzel, egy fazékba fölteszünk főni, egy darab disznóhús, füle, vagy lábával. A babnak legalább 3 óra kell, míg puha lesz, s többször kell utána nézni, a víz hamar beforr, s mindig utána kell önteni. Ha már puhulni kezd, megsózzuk, és tovább főzzük, amíg a bab és hús is egész puha lett. Rántást készítünk, ha van pecsenyezsírunk, abból veszünk egy kanállal s egy kanál lisztet. Ha sárgás színe van már, finomra vágott hagymát teszünk a rántásba, hozzáöntjük a babot, jól elkeverjük, 1-2 kanál ecetet, tejfelt teszünk hozzá, s még jó ideig főzzük.

SZÁRAZBAB FŐZELÉK 03.
Elkészítése: A szárazbabot átválogatjuk, leöblítjük, és egy éjjelen át, áztatjuk annyi vízben, amennyi bőven ellepi, mert babunk az áztatástól megdagad. Másnap az áztató vizet leöntjük róla és friss hideg vízben amennyi éppen, hogy csak ellepi, feltesszük főni. Ha van füstölt levünk otthon, akkor abban főzzük, de akkor vigyázzunk a sózással. Tehetünk bele maradék szalonnabőrkét is az íze kedvéért. Fedő alatt lassan puhára főzzük. Világos fokhagymás vagy vöröshagymás rántást készítünk, pirospaprikával meghintjük, kevés vízzel és főzőlével felengedjük, majd besűrítjük vele a babot. Kiforraljuk, és az asztalra tejfölt teszünk, hogy ki-ki, ízlése szerint tehessen a főzelékére.
Megjegyzés: Ha babunk öreg volt és nehezen puhul, késhegynyi szódabikarbónát tegyünk a főzőlevébe. A bab kellemetlen puffasztó hatását elkerülhetjük, ha az első levét forrás után leöntjük róla, és új vízben főzzük puhára.

SZÁRAZBAB FŐZELÉK 04.
Elkészítése: A babot, ha kiválogattuk, megmossuk, és egy fazékba tesszük, öntünk rá vizet és puhára főzzük, szitára öntjük és áttörjük. Készítünk egy lábosban szép piros rántást. Teszünk bele apróra vágott vereshagymát, föleresztjük az áttört bab-lével, összekavarjuk, teszünk bele sót és forrni hagyjuk, ha sűrű, öntünk közé vizet.

SZÁRAZBAB FŐZELÉK VERMONT-MÓDON
Hozzávalók: 45 dkg szárazbab, 2 evőkanál mustár, 2 teáskanál só, csipet őrölt bors, 1,8 dl juharszirup, 15 dkg füstölt hús, 1 nagy vöröshagyma

Elkészítése: Előző este áztassa be a babot, majd másnap az áztatóvízben forralja fel. Öntse le a vizet róla, s frisset ráöntve, fedő alatt gyöngyözve főzze. Amikor félig megfőtt adja hozzá a felkockázott füstölt húst, a finomra vagdalt hagymát, és a szirupban kikevert többi hozzávalót. Körülbelül két óra alatt fő készre. Időnként keverje meg. Ha túl sok a leve, akkor a főzés végén vegye le a fedőt, és párologtassa el a fölösleget.