Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Burgonyafőzelékek


BABÉRLEVELES BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 80 dkg nyers tisztított burgonya, 1 közepes fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 babérlevél, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tejföl, 1 evőkanál Vegeta, 1 teáskanál piros fűszerpaprika

Elkészítése: Az olajat felforrósítom, rászórom a lisztet, és világos zsemleszínűre pirítom. A tűzről lehúzva belekeverem a megtisztított és nagyon finomra aprított vöröshagymát meg a pirospaprikát. Jól összekeverem, ezután felöntöm három deci vízzel, és simára keverem. A meghámozott, megmosott burgonyát karikákra vágom, fazékba rakom, és annyi vízzel öntöm fel, hogy csak szűken lepje el. Beleszórom a vegetát, beleteszem a babérlevelet és lefedve puhára főzöm. Ezután szűrőn keresztül (nehogy csomós legyen) belecsorgatom az ízesített rántást, és a simára kevert tejfölt is beleöntve, folytonos keverés közben jól kiforralom. Legalább öt percig főzöm, végül a babérlevelet kidobom a főzelékből. Natúrszelet vagy sült kolbász, virsli a hozzávaló feltét.

BÁRÁNYVAGDALT KAPROS KRUMPLIFŐZELÉKKEL
Hozzávalók: 50 dkg bárányhús, 10 dkg kemény sajt, 1 fej vöröshagyma, 2 db egész tojás, 3 gerezd fokhagyma, só, majoránna, zsemlemorzsa (prézli), étolaj
A krumplifőzelékhez: 1 kg krumpli, só, 2 dl tejföl, 2 evőkanál sima liszt, cukor, citromlé, finomra vágott friss kapor

Elkészítése: A megmosott húst ledaráljuk, hozzátesszük a megreszelt kemény sajtot, a durvára reszelt hagymát, a felvert tojásokat, a zúzott fokhagymát, s megsózzuk és megszórjuk majoránnával. Azután az egészet alaposan összekeverjük. A kész masszából tetszetős szeleteket formálunk, majd zsemlemorzsába bundázzuk, és felhevített olajon mindkét oldalról pirosra sütjük.
Krumplifőzelékkel tálaljuk.
Krumplifőzelék elkészítése: A megtisztított krumplit kockákra vágjuk, és enyhén sós vízben puhára főzzük. Közben a tejfölt simára keverjük a liszttel és behabarjuk vele a krumplit. Végül megízesítjük cukorral és citromlével, esetleg utánzózzuk és megszórjuk finomra vágott friss kaporral.

BURGONYAFŐZELÉK 01.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 dl tejföl, 1 csomó zellerzöld, 1 evőkanál Vegeta, 1 evőkanál paradicsom-püré, 1 fej vöröshagyma, só, cukor, törött bors, petrezselyem, olaj

Elkészítése: A meghámozott burgonyát egyforma kockákra vágom. Az olajon a finomra vágott hagymát kissé megpirítom. Hozzáadom a finomra vágott zeller levelet, és a paradicsompürét, és pár percet együtt párolom. Ráteszem a burgonyát, és állandóan kevergetve pirítom. Ráöntök annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Fűszerezem, és fedő alatt készre párolom. A tejföllel simára kevert liszttel behabarom, és keverés mellett kiforralom. Megszórom az apróra vagdalt petrezselyemmel, és letakarva negyedórát állni hagyom.

BURGONYAFŐZELÉK 02.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, só, zsír, babérlevél, bors, tejfel, tej, liszt

Elkészítése: A karikára vágott burgonyát odatesszük főni, annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, sót, borsot, babérlevelet teszünk bele, együtt főzzük. Zsíron két kanál liszttel világos mártást készítünk, felöntjük vízzel, és a burgonyára öntjük kavargatás közben. Ezután két pohár tejfelből, lisztből habarást készítünk, hozzá öntjük, s állandó kavargatás mellett készre főzzük.

BURGONYAFŐZELÉK 03.
Hozzávalók: 80 dkg burgonya tisztán mérve, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, pár csepp ecet vagy citromlé, 1 babérlevél, csipetnyi cukor, ízlés szerint só

Elkészítése: A megtisztított és finomra vágott vöröshagymát a felhevített olajon sárgára fonnyasztom, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet. A tűzre visszatéve ráteszem a karikákra vágott, megtisztított burgonyát, és pár percig folytonos keverés közben pirítom. Ezután annyi vizet öntök rá, amennyi ellepi. Beleteszem a babérlevelet, megsózom, és pár csepp ecettel keményítem a burgonyát (vagyis megakadályozom, hogy szétfőjön). Puhára főzöm. Közben a lisztet simára keverem a tejföllel és 0,5 dl vízzel, majd a forrásban lévő főzelékbe beleöntöm. Állandó keverés közben jól összeforraljuk.

BURGONYAFŐZELÉK 04.
Hozzávalók: 50 deka burgonya, 5 deka zsír, 4 deka liszt, 6 deka vöröshagyma, 1 babérlevél, só, kevés ecet, egy kevés édespaprika

Elkészítése: A megtisztított burgonyát vékony karikákra vágjuk, és jól megmossuk, majd a babérlevéllel és annyi vízzel tesszük fel főni, hogy elfedje. Sóval ízesítjük, és elkészítjük a következő rántást. Felhevítjük a zsírban elkevert lisztet, és ha már pirulni kezd, beletesszük a reszelt vöröshagymát, és az édes-paprikát. Ezután kevés hideg vízzel feleresztjük, a burgonyához keverjük és felforraljuk. Felfőzés után ízlés szerint ecettel vagy tejföllel ízesíthetjük.

BURGONYAFŐZELÉK 05.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál szójaliszt, 3-4 babérlevél, só, ecet, 2 dl tejföl

Elkészítése: A megtisztított burgonyát kockára vágjuk. Annyi hideg vízben kezdjük el főzni, amennyi ellepi, sóval, babérlevéllel együtt. Ha a burgonya puha szójalisztet egy kevés főzelékkel simára keverjük, beleöntjük a főzelékbe az olajjal együtt, takaréklángon 10 percig forraljuk, ízlés szerint ecettel ízesítjük, tejföllel keverve tálaljuk. Készíthetjük majoránnával babérlevél helyett.

BURGONYAFŐZELÉK 06.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 zöldpaprika, I paradicsom, 1-2 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, só, 1 késhegynyi piros-paprika, 2 babérlevél, ecet

Elkészítése: Az olajban a hagymát megpirítjuk, a paprikával
meghintjük, a meghámozott, feldarabolt burgonyát belevetjük, és a zöldpaprikával meg a paradicsommal együtt kevés vízzel puhára pároljuk. Végezetül a tejfölt a liszttel elhabarjuk (ha lisztes maga a burgonya, elég egy kanál, ha nem szétfövő fajta, akkor kettő kell), a főzeléket besűrítjük vele, és azon frissen tálaljuk. Aki szereti, tehet bele főzés közben 1-2 babérlevelet is, és savanyíthatja pár csepp ecettel.

BURGONYAFŐZELÉK 07.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, tyúktojásnyi apróra vágott hagyma, só, olaj, babérlevél, bors, tejfel, tej, liszt

Elkészítése: A karikára, vagy kockára vágott burgonyát feltesszük főni. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Sót, borsot, babérlevelet teszünk bele, együtt főzzük. Zsíron két kanál liszttel világos rántást készítünk. Felöntjük vízzel, és a burgonyára öntjük kavargatás közben. Ezután két pohár tejfelből, lisztből habarást készítünk, hozzá öntjük, s állandó kavargatás mellett készre főzzük. Ha sonkalét is teszünk bele, ugyanúgy fejezzük be, mint a babfőzeléket.
Készíthetjük - ahogy már többször is találkoztam vele - parasztosan is. Na, nem sűrű káromkodások közepette, hanem úgy, hogy úgy kezdjük főzni, mintha paprikás krumplit akarnánk készíteni. Ezt az alapot engedjük fel a vízzel, és főzzük készre. Ugyanígy készülhet a krumplileves is, de jóval hígabbra, és abba csak nagyon vékony tejfölös habarást teszünk.

BURGONYAFŐZELÉK ECETTEL
Hozzávalók: burgonya 1.5 kg, zsír 10 dkg, liszt 1 kanál, hagyma 1/4 fej, babérlevél 2 db, ecet 1 kanál, tejföl 3 dl, só 1 késh.

Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, karikára vágjuk. Készítünk világos, vékony rántást, finomra vágott hagymával, feleresztjük, beleesszük a burgonyát, babérlevelet, sót, végül törött borsot és főni hagyjuk. Tegyünk bele ízlés szerint ecetet és tejföllel tálaljuk.

BURGONYAFŐZELÉK FELTÉTTEL
Hozzávalók: 1,20 kg burgonya, 10 dkg vöröshagyma, 1 dl étolaj, 6 dkg liszt, 2 dl tejföl, pörköltalap fűszerkeverék, őrölt fehér bors, morzsolt majoránna, 1 mokkáskanál ecet, ételízesítő

Elkészítése: A megtisztított burgonyát 4 mm vastag karikákra vágjuk, és annyi vízben tesszük fel főni, hogy ellepje. Ételízesítővel meghintjük, és puhára főzzük. Rászórjuk a morzsolt majoránnát. Világosbarna rántást készítünk, melybe beletesszük a finomra vágott vöröshagymát. Hideg vízzel, a tejföllel simára keverjük. Ezután a rántást a megfőtt burgonyára öntjük. Ecettel, őrölt fehér borssal ízesítjük. Végül jól átforraljuk.
Pörköltalap fűszerkeverékkel készített feltéttel tálaljuk.

BURGONYAFŐZELÉK KARFIOLLAL ÉS UBORKÁVAL
Hozzávalók 6-8 személyre: 1 kg burgonya, 1 db őrölt füzérpaprika, 1 kg karfiol, 1,5 kiskanál kurkuma, 1/2 kg uborka, 1 kiskanál őrölt lepkeszegmag 2 kiskanál római kömény, 1 kiskanál ánizs, 2 kiskanál oregánó vagy szurokfű, 2 evőkanál ghí

Elkészítése: Tisztítsuk meg a zöldségeket. A burgonyát és az uborkát vágjuk kockákra, a karfiolt szedjük rózsáira. Melegítsük fel a ghít egy edényben, és süssük meg benne, sorrendben a köményt, ánizst, paprikát. A sütés végén 5 másodpercre dobjuk bele a lepkeszegmagot és a kurkumát. (Vigyázzunk, nehogy megégjen, mert akkor keserű lesz.)
Adjuk hozzá a burgonyát, karfiolt és a sót, valamint annyi vizet, hogy ellepje a zöldségeket. Fedő alatt főzzük. Amikor már majdnem megpuhult, keverjük az uborkát is bele, és szórjuk a tetejére az oregánót.
Felforralom, ezután csipetnyi cukorral ízesítem. Tálalás előtt még külön is megtejfölözöm.

BURGONYAFŐZELÉK MÁS MÓDON
Elkészítése: Középfajta burgonyát 1 kilót, ha meghámoztunk, nagy kockára vágva, sós vízben puhára főzünk. Ez alatt elkészítjük a rántást, egy kanál zsír, s a szükséges mennyiségű lisztből, s ha már jól habzik, beleteszünk egy kanál tisztított majoránnát, s azután felöntjük az időközben megpuhult burgonyával, s természetesen a levével is. Ügyelnünk kell arra, hogy a burgonya ne főjön szét, hanem egészben maradjanak a darabok. Óvatosan elkeverjük s megrázogatjuk, egy ideig még főzzük, s tetszés szerint tejfelt teszünk hozzá.

BURGONYAFŐZELÉK MIKRÓBAN
Elkészítése: 0,5 kg kockára vágott burgonyát 2,5 - 3 dl vízben ételízesítő és babérlevél hozzáadásával félig puhára párolunk. 8 percig főzzük, max. 600 Watton. Utána pár percig pároljuk, bent hagyva a mikrosütőben.
Elkészítjük a habarékot, tejfölt összekeverünk liszttel. Miután a burgonya megpuhult, belekavarjuk a habarékot, és 2 percig 600 Watton összeforraljuk. Utána megint állni hagyjuk a mikrosütőben 1-2 percig.

GOMBÁS SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 g szárított vagy 200 g friss gomba, 40 g füstölt szalonna, 20 g zsír, 80 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, 5 dl víz, 50 g hagyma, só, 1 babérlevél, ecet, egy kevés cukor

Elkészítése: A szárított gombát forró vízben megmossuk, apróra vágjuk, és sós vízben egy babérlevéllel megfőzzük. (A friss gombát csak megtisztítjuk, megmossuk és összevágjuk.)
A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és karikára vágjuk. Az apró kockára vágott szalonnát a zsírral együtt megolvasztjuk, a liszttel világos rántást készítünk belőle, és megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát.
Összekeverjük a gombával, átforraljuk, és behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. Végül hozzáadjuk a karikára vágott burgonyát, a vizet ecettel meg egy kevés cukorral ízesítjük, és még egyszer felfőzzük.

ÍNYENC BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 60 dkg tisztított burgonya (nem szétfövő fajta), 3 csapott evőkanál finomliszt, 3 evőkanál olaj, 1 pici fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 csokor zellerzöld (vagy 1 cikk zeller és 1 evőkanál vágott petrezselyem), 1 evőkanál vegeta, 1 evőkanál paradicsompüré, csipetnyi porcukor, csipetnyi törött fehér bors, kevés só

Elkészítése: A burgonyát egyforma kis kockákra vágjuk. Lábosban felforrósítjuk az olajat, rátesszük a megtisztított és fokhagymaprésen összezúzott (vagy lereszelt) vöröshagymát, majd kis lángon egy percig kevergetve pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a finomra vágott zellerlevél felét (vagy a megreszelt zellert) és a paradicsompürét, ezt követően tovább pirítjuk egy percig. A burgonyát rátéve, további néhány percig pirítjuk, végül annyi vízzel öntjük fel, amennyi szűken ellepi. Beleszórjuk a vegetát és a borsot. Az edényt befedjük, és az ételt megfőzzük. Közben a lisztet a tejföllel és a burgonya 2 evőkanálnyi főzővizével simára keverjük, majd a már megfőtt burgonyába beleöntjük. Folytonos keverés közben jól kiforraljuk, végül ízlés szerint megsózzuk, és kis cukorral ízesítjük. A tűzről lehúzva belekeverjük a megmaradt és nagyon finomra vágott zellerlevelet (vagy a petrezselyemzöldet), és befedve 10 percig saját gőzében hagyjuk állni, csak azután tálaljuk.

KAPRIBOGYÓS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 80 dkg nyers, tisztított burgonya, 2 dkg vaj (vagy margarin), 1 evőkanál finomliszt, 1 dl tejföl, 2 dl tej, fél fiola kapribogyó, fél citrom leve, 1 csokor petrezselyemzöld, ízlés szerint só, 1 mokkáskanál törött fehér bors

Elkészítése: A meghámozott burgonyát kis kockákra vágom, és nagyon kevés vízben puhára párolom. Közben egy másik edényben a vajat felmelegítem, rászórom a lisztet, és habzásig hevítve felöntöm a tejjel, majd simára keverem. Ezután ízesítem a citromlével, a kapribogyó levével, a sóval, a borssal, és belekeverem a megmosott petrezselyemzöld apróra metélt felét is. A már puha burgonyához öntöm az ízesített fehér rántást, beleszórom a félbe vágott kapribogyó-szemeket, és folytonosan kevergetve felforralom. Legalább ötpercnyi főzés után lezárom alatta a lángot és belekeverem a maradék apróra vágott petrezselyemzöldet. Vagdalt hússal nagyon jó.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc

KAPROS-TEJFÖLÖS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 30 g zsír, 30 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, 2 kemény tojás, 2 evőkanál meg-vágott kapor, só, cukor, ecet, köménymag

Elkészítése: A megmosott, meghámozott és karikára vágott burgonyát serpenyőbe tesszük, megsózzuk, megszórjuk őrölt köménymaggal, vizet öntünk alá, és fedő alatt majdnem puhára pároljuk. A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük vízzel, és simára főzzük. Belekeverjük az elhabart tejfölt, az apróra vágott kaprot meg a megpárolt burgonyát, és cukorral, ecettel ízesítjük. Még egyszer felforraljuk, végül hozzáadjuk a kockára vágott kemény tojást.

KAPROS, TEJFÖLÖS ÚJBURGONYA-FŐZELÉK
Hozzávalók: 1.20 kg újburgonya, 1 csomó friss kapor, 10 dkg vöröshagyma, 6 dkg zsír vagy étolaj, 5 dkg liszt, 2 dl tejföl, KNORR Delikát ételízesítő

Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és kisebb darabokra vágjuk. Megfelelő edénybe tesszük, és annyi hideg vizet öntünk rá, amennyi a burgonyát ellepi. Felforraljuk, majd takaréklángon tovább főzve beletesszük az összevágott friss kapor egyik felét, az ételízesítőt és egy egészben hagyott kis fej vöröshagymát. Ez utóbbit a főzelék elkészülésekor majd eltávolítjuk.
Közben a zsírból, vagy olajból és a lisztből zsemleszínű rántást készítünk, a tűzről levéve hideg vízzel és a tejföllel simára keverjük. Amikor a burgonya megfőtt, az elkészített rántással besűrítjük, és beletesszük a kapor másik felét. Néhány percnyi lassú forralás után tálalhatjuk.
Elkészítési idő: 45 perc

KÁPOSZTÁS-TEJFÖLÖS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1,5 kg burgonya, 200 g savanyú káposzta, 80 g füstölt szalonna, 40 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, 4-5 tojás, só, 1 babérlevél

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és negyedekre vágjuk. Forró sós vizet öntünk rá, és félpuhára főzzük. A savanyú káposztát kifacsarjuk, apróra vágjuk, és megfőzzük. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és a szalonnapörcöket kiszedjük belőle. A zsírjából meg a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük hideg vízzel, és a babérlevéllel simára főzzük. Belekeverjük az elhabart tejfölt, a megfőtt burgonyát és káposztát, és még egyszer átforraljuk.
Tükörtojással és a szalonnapörccel meghintve tálaljuk.

KOLBÁSZOS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 200 g füstölt kolbász, 30 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, só, törött bors, 1 babér-levél, egy kevés cukor
Elkészítése: A meghámozott és megmosott burgonyát kockára vágjuk. A füstölt kolbászt lehéjazzuk, karikára vágjuk, és a burgonyával együtt egy kevés vízben föltesszük főni, megsózzuk, törött borssal meg babérlevéllel fűszerezzük, és fedő alatt puhára pároljuk. Végül besűrítjük a liszttel elhabart tejföllel, átforraljuk, és tetszés szerint egy kevés cukorral, esetleg ecettel ízesítjük.

KRUMPLIFŐZELÉK GOMBÁSAN - FELVIDÉK
Hozzávalók: 1 kg krumpli, 3 dkg szárított vagy 20 dkg friss gomba, 5 dkg füstölt szalonna, 1 ek zsír, 8 dkg sima liszt, 2,5 dl tejföl, 5 dl víz, 1 fej hagyma, só, 1 babérlevél, ecet, egy kevés cukor

Elkészítése: A szárított gombát forró vízben megmossuk, apróra vágjuk, és sós vízben egy babérlevéllel megfőzzük. A friss gombát csak megtisztítjuk, megmossuk és összevágjuk. A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, és karikákra vágjuk. Az apró kockára vágott szalonnát a zsírral együtt megolvasztjuk, a liszttel világos rántást készítünk belőle, és megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát. Belekeverjük a gombát, átforraljuk, és behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel. A krumpli főzővízével hígítsuk. Végül hozzáadjuk a karikára vágott burgonyát, ecettel meg egy kevés cukorral ízesítjük, és még egyszer felfőzzük.

KRUMPLIFŐZELÉK KÁPOSZTÁSAN - PALÓC
Hozzávalók: 1,5 kg krumpli, 20 dkg savanyú káposzta, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dkg sima liszt, 2,5 dl tejföl, 4-5 tojás, só, babérlevél

Elkészítése: A krumplit meghámozzuk, megmossuk, és negyedekre vágjuk. Forró, sós vizet öntünk rá, és félpuhára főzzük. A savanyú káposztát kicsavarjuk, apróra vágjuk, és megfőzzük. A füstölt szalonnát apró kockára vágjuk, kiolvasztjuk, és a szalonnapörcöket kiszedjük belőle. A zsírból meg a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük hideg vízzel, és a babérlevéllel simára főzzük. Összekeverjük az elhabart tejfölt, a megfőtt krumplit, és a káposztát, és még egyszer átforraljuk.
Tükörtojással, és a szalonnapörccel meghintve tálaljuk.

KRUMPLIFŐZELÉK, MAJORÁNNÁS - VAS
Hozzávalók: 12 nagyobb krumpli, tojásnyi zsír, 4 evőkanál liszt, 1 teáskanál majoránna, 1 fej vöröshagyma, 1 pohár tejföl, só

Elkészítése: A megtisztított krumplit karikára szeleteljük, és annyi sós vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi. A zsírból, a liszt egy részéből zsemleszínű rántást készítünk. A hagymát finomra vágjuk, a rántásban elkeverjük, kicsit pirítjuk. Hideg vízzel fölengedjük, felforraljuk, és a puhára főtt burgonyához öntjük. Fűszerezzük majoránnával. A tejfölt elkeverjük a maradék liszttel, és hideg vízzel hígítva a forrásban lévő burgonyára öntünk. Jól kiforraljuk, ha kell, sóval, majoránnával ízesítjük.

MAJORÁNNÁS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1,50 kg burgonya, 100 g zsír vagy olaj, 20 g sima liszt, csontlé, 80 g hagyma, só, törött bors, majoránna

Elkészítése: A meghámozott és megmosott burgonyát karikára vágjuk. Az apróra vágott hagymát zsírban világosra pirítjuk, hozzáadjuk a burgonyát, megsózzuk, megborsozzuk, bőségesen megszórjuk majoránnával, felöntjük csontlével vagy vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk. A lisztből és 20 g zsírból rántást készítünk, belekeverjük a burgonyába, és együtt még egy kis ideig pároljuk. Zöldségsalátával tálaljuk, de sült bárányhoz is kitűnő.

MAJORÁNNÁS SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 pohár tejföl, 2 db babérlevél, 1 kávéskanál morzsolt majoránna, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál almaecet, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál curry, vegeta

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk, és főni tesszük, kb. 3 liter vízben. Hozzáadjuk a babérlevelet, a vegetát, a sót, a majoránnát és a curryt. Közben a tejfölben elkeverjük a lisztet és az almaecetet, majd a megfőtt burgonyához öntjük. Átfőzzük vele. Tálaláskor finomra vágott petrezselyemmel díszíthetjük.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 01.
Hozzávalók: 80 dkg nyers, tisztított burgonya, 2 dl paradicsomlé (lehet ízesített, házi vagy készen vásárolt ivólé, esetleg paradicsompüré-sűrítmény, ez utóbbiból 2 evőkanál, szűk két deci vízzel hígítva), ízlés szerint kevés cukor, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanálnyi törött fekete bors, 1 csokor zellerzöld, 1 evőkanál finomliszt, 2 evőkanál olaj

Elkészítése: A meghámozott és vékony karikákra vágott burgonyát lábosba rakom. Annyi vizet öntök rá, amennyi szűken ellepi és megsózva puhára főzöm. Közben az olajon világos zsemleszínűre pirítom a lisztet, majd a tűzről lehúzva felöntöm a hideg paradicsomlével, és simára keverem. Ezután hozzáöntöm a már puha burgonyához, jól összekeverem, beleteszem a megmosott és nagyon apróra metélt zeller zöldet. Kevés cukorral, esetleg sóval utána ízesítem. Folytonos keverés közben felforralom és legalább öt percig főzöm. (Ha nagyon sűrű, kevés vízzel hígítom.)
Elkészítési ideje: kb. 50 perc

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 02.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 100 g paradicsompüré, 40 g vaj, 40 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, 40 g hagyma, só

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, negyedekre vágjuk, és sós vízben puhára főzzük. A vajban üvegesre fonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, felöntjük vízzel, és a paradicsompürével együtt felfőzzük. A megfőtt burgonyát leszűrjük, hozzáadjuk a paradicsommártáshoz, és átforraljuk. Végül belekeverjük a liszttel elhabart tejfölt, ízlés szerint megsózzuk, és még egy-két percig forraljuk.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 03.
Hozzávalók: 1-1 kg burgonya és paradicsom, 3 ek olaj, 3 dkg liszt, só, pici cukor, zellerzöld, tejföl

Elkészítése: A karikára vágott burgonyát a zellerrel sós vízben megfőzzük. A paradicsomot kevés vízben főzzük, átpasszírozzuk. Világos színű rántást készítünk, felengedjük a paradicsompürével, besűrítjük, és burgonyához adjuk. Borsozzuk, pici cukrot adunk hozzá és összefőzzük. Tálaláskor tejföllel díszítjük.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 04.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 3 dl paradicsomlé (vagy 3 ek sűrített paradicsom és 2 dl víz), cukor, só, bors, 2 ek olaj, 1 púpozott ek liszt

Elkészítése: A vékony karikára vágott burgonyát annyi sós vízben megfőzzük, amennyi éppen ellepi. Világos rántást készítünk, simára keverjük a hideg paradicsomlével. Összekeverjük a burgonyával, cukorral, borssal ízesítjük és állandóan keverve, újra felforraljuk.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 05.
Hozzávalók: 2 kg burgonya, 70 dkg paradicsom, só, bors, liszt

Elkészítése: A 4 felé vágott burgonyát sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Paradicsommártást készítünk, ha szükséges, akkor a burgonya lével hígítjuk. Összeforraljuk a burgonyával.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 06.
Hozzávalók: Burgonya 1.5 kg, zsír 15 dkg, liszt 1 kanál, paradicsom 1 kg, tejföl 3 dl, cukor 3-4 kocka, só 1-2 késh

Elkészítése: A megtisztított és megmosott burgonyával úgy járunk el, mint a rendes burgonyafőzeléknél. Itt hagyma nélküli finom rántást készítünk, a megfőtt paradicsom áttört levével eresztjük fel és beletesszük a nyers burgonyát, sót, kevés cukrot, s ha kész, 3 dl tejfölt.
PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 07.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg paradicsom, 6 dkg cukor, 5 dkg liszt, 0,5 dl olaj, só

Elkészítése: A burgonyát sós vízben megfőzzük, megtisztítjuk és felkarikázzuk. A paradicsomokat negyedekre vágjuk, megfőzzük, majd szűrőn áttörjük. Sóval és cukorral ízesítjük, ismét felforraljuk, és világos rántással besűrítjük.
Beletesszük a burgonyát, és még egyet forralunk rajta. Vagdalthoz vagy sült húshoz kínálhatjuk.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 08.
Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, leszűrjük, s kissé hűlni hagyjuk. 1-1 1/2 kiló paradicsomot is a szokott módon hagyma és zöldpetrezselyemmel főzünk, szitán áttörjük és félretesszük. Rántást készítünk egy jó kanál zsír s a szükséges lisztből, s ha már sárgulni kezd, beleöntjük az áttört paradicsomlét, megsózzuk, kis cukrot is tehetünk bele, s azután főzzük, körülbelül 1/2 óráig. A burgonyát meghámozva, vékony szeletekre belevágjuk a mártásba, elvegyítjük jól az egészet, s még egy ideig lassú tűzön főni hagyjuk. Lehet tejfelt is tenni hozzá, de nem szükséges, ez már ízlés dolga.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 09.
Hozzávalók: 10-12 burgonya, tojásnyi zsír, 1 kg friss paradicsom, 2 szál zellerzöld, 1 fej vöröshagyma, 4 evőkanál liszt, 2-3 evőkanál tejföl, só

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, megmossuk, és karikára szeleteljük. Annyi sós vízben, amennyi éppen ellepi, feltesszük főni.
Hozzáadjuk a tisztára mosott zellerzöldet, és puhára főzzük. A paradicsomot megmossuk, feldaraboljuk és megfőzzük. Átpasszírozzuk, és a megfőtt burgonyához tesszük. A zsírból, három kanál lisztből zsemleszínű rántást készítünk. A tisztított hagymát apróra vágjuk, és a rántásba keverjük. Kicsit pirítjuk, fölengedjük hideg vízzel, kevergetve felforraljuk, és a paradicsomos burgonyához szűrjük. Egy evőkanál lisztet a tejföllel elkeverünk, kevés vízzel hígítjuk, és a főzelékhez szűrjük. Még egyszer jól elkeverjük, felforraljuk, a zellerlevelet kidobjuk, és ha kell, cukorral vagy sóval ízesítjük.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 10.
Hozzávalók: 50 deka burgonya, só, 5 deka zsír, 4 deci paradicsom, 4 deka liszt, 3 deka cukor

Elkészítése: A vékony karikákra vágott és jól megmosott burgonyát annyi vízzel tesszük fel főni, hogy a burgonyát elfedje. Zsírból és lisztből paradicsommal feleresztett világosbarnára pirított rántást készítünk, amelyet a puhára főzött burgonyához keverünk. Ezután sóval és cukorral ízesítjük, ismét felforraljuk.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 11.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 0,5 l paradicsomlé (vagy 4,5 dl víz, meg 1 kis doboz paradicsompüré), 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, só és cukor, ízlés szerint

Elkészítése: A megtisztított burgonyát vékony karikákra vágom. Annyi sós vízben, amennyi szűken ellepi, puhára főzöm. A forró olajon sárgásbarnára pirítom a lisztet, majd állandó keverés közben felengedem a paradicsomlével és felforralom. Ezután átszűröm. Az átszűrt sűrű levet ráöntöm a főtt burgonyára, jól összekeverem és összeforralom. Ezután ízesítem sóval és csipetnyi cukorral.

PARADICSOMOS BURGONYAFŐZELÉK 11.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 50 dkg paradicsom, 6 dkg cukor, 5 dkg liszt, 0,5 dl olaj, só

Elkészítése: A burgonyát sós vízben megfőzzük, megtisztítjuk és felkarikázzuk. A paradicsomokat negyedekre vágjuk, megfőzzük, majd szűrőn áttörjük. Sóval és cukorral ízesítjük, ismét felforraljuk, és világos rántással besűrítjük. Beletesszük a burgonyát, és még egyet forralunk rajta. Vagdalthoz vagy sült húshoz kínálhatjuk.

PARADICSOMOS-SZÓJÁS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, zellerzöld 2-3 szál, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál szójaliszt, 10 dkg paradicsompüré, 4 dkg cukor, só

Elkészítése: A burgonyát karikára vágjuk. Zellerlevéllel, sóval, annyi hideg vízben kezdjük főzni, amennyi ellepi. Ha a burgonya megfőtt a szójalisztet kevés főzővízzel simára keverjük, az olajjal és a paradicsompürével, a burgonyához öntjük, ízlés szerint sóval, cukorral ízesítjük, takaréklángon 10 percig főzzük.

RÓZSASZÍN BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 pohár joghurt, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál cukor, 1 teáskanál só

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk és odatesszük főni, kb. fél liter vízben. Belekeverjük a paradicsompürét, az ízesítőket és puhára főzzük. Közben a joghurtban csomómentesen elkeverjük a lisztet, és a burgonyához adjuk. Összefőzzük vele.

SAVANYKÁS BURGONYAFŐZELÉK, ÚJHAGYMÁVAL
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1 csomó újhagyma, 1 kávéskanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál pirospaprika, csipetnyi tárkonyfűszer, 1 teáskanál só, vegeta

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk. A hagyma zöldjét levágjuk, félretesszük, majd a fehér részeit felkarikázzuk, és az olajban megpároljuk a burgonyával együtt. Rászórjuk a lisztet, a pirospaprikát és a fűszereket. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje. Puhára főzzük. Közben felkarikázzuk a hagyma zöldjét, és a joghurttal együtt a kész főzelékbe keverjük.

SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK 01.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 80 g zsír, 60 g sima liszt, 7,5 dl tej, 50 g hagyma, só, majoránna, törött bors, 1 babérlevél, ecet, egy kevés cukor

Elkészítése: A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, és karikára vágjuk. A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, és megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát. Felöntjük tejjel, megsózzuk, majoránnával, törött borssal meg babérlevéllel fűszerezzük, és felfőzzük. A kész mártásba belerakjuk a felvágott burgonyát, és együtt átforraljuk. Végül ízlés szerint ecettel és egy kevés cukorral ízesítjük.

SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK 02.
Hozzávalók 4 személyre: 1,5 kg burgonya, 6 dkg liszt, 1 babérlevél, 3 dkg vöröshagyma, 1 dkg cukor, ecet, 1 dl tejföl, kis törött bors

Elkészítése: A megtisztított nyers burgonyát karikákra vágjuk, és annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Megsózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet, és puhára főzzük. Zsíron a lisztből világosbarna rántást készítünk, beletesszük a finomra vágott hagymát, a puhára főtt burgonya levével felengedjük (ha nem elég, kevés vizet adunk hozzá), simára keverjük, és a burgonyára öntjük. A berántott főzelékbe tesszük a tejfölt, cukrot, ecetet, törött borsot, és felforraljuk.

SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK 03.
Elkészítése: Egy kiló burgonyát héjában puhára főzünk, leszűrjük, s kissé hűlni hagyjuk. Ez alatt egy nagy kanál zsírt fölolvasztunk egy lábasban, és kellő mennyiségű lisztből rántást készítünk, s ezt világos barnára hagyjuk pirulni. Fél fej finomra vágott hagymát teszünk a rántásba s azután meleg vízzel, vagy csontlével felöntjük, hogy mártás sűrűségű legyen. Megsózzuk, 2 babérlevelet és ízlés szerint jó borecetet keverve bele. Így lassan forrni hagyjuk, míg a rántás szép simára befőtt a lével. Akkor elővesszük a burgonyát, meghámozva, a kész savanyú mártásba, vékony szeletekre vágjuk, jól elkeverjük az egészet, tejfelt teszünk bele s tálalásnál fölül, paprikás zsírral öntözgetjük meg.

SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK 04.
Elkészítése: 2 kg burgonyát meghámozunk, kockára vágunk, és sós vízben megfőzünk. Ha megpuhult, berántjuk petrezselymes-vöröshagymás rántással, belekeverünk egy kis babérlevelet (jó bele a kakukkfű is) és csipetnyi borsot, újra felforraljuk, ecettel ízesítjük és tálaláskor 2 deci tejfölt teszünk bele.

SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK FÜSTÖLT HÚSSAL
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 200 g főtt füstölt hús, 50 g zsír, 50 g sima liszt, 5 dl tejföl, só, köménymag, 1 babérlevél, ecet, egy kevés cukor

Elkészítése: A meghámozott burgonyát megmossuk, karikára vágjuk, egy kevés vizet öntünk alá, megsózzuk, őrölt köménymaggal ízesítjük, és puhára pároljuk. A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, felöntjük vízzel, beledobunk egy babérlevelet, és simára főzzük. Beleöntjük a mártásba az elhabart tejfölt, megsózzuk, és ízlés szerint ecettel, cukorral ízesítjük. Végül hozzáadjuk az apró kockára vágott főtt füstölt húst, a megpárolt burgonyát, és együtt felforraljuk.

SPANYOL BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 10 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 kis doboz paradicsompüré, 1 húsleveskocka, 30 dkg zöldpaprika, só,1 csokor metélőhagyma (snidling)

Elkészítése: Az apróra vágott szalonnát kiolvasztjuk, a megvagdalt vöröshagymát megpirítjuk rajta, a paradicsompürét beletesszük, és vízzel felengedve a húsleveskockát beledobjuk. Ha már elolvadt, a kockákra vágott burgonyát, az ugyancsak kockákra vágott paprikát belerakjuk, és ha a szalonna nem volt elég sós, utánsózzuk. Lassú tűzön megfőzzük, majd rövid lére sütve, a tetejét metélőhagymával sűrűn meghintve tálaljuk.

SZALONNÁS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg apró szemű burgonya vagy újburgonya, 15 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 1 húsleveskocka, só, őrölt bors

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, gőzben vagy sós vízben puhára főzzük, és leszűrjük. A szalonnát felszeleteljük, becakkozzuk, és ropogósra sütjük. A szalonnaszeleteket kivesszük és félretesszük; a zsírjában megpirítjuk az apróra vágott hagymát, a liszttel meghintjük, 1/2 liter krumpli-főző vízzel felengedjük, vagy közönséges vízzel, amelyben a leveskockát feloldottuk. A megpuhult burgonyát belerakjuk, és borssal meghintve néhány percig együtt pároljuk. Tálaláskor a főzelék tetejére rakjuk a ropogós szalonnaszeleteket.

SZÓJÁS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál szójaliszt, 3-4 babérlevél, só, ecet, 2 dl tejföl

Elkészítése: A megtisztított burgonyát kockára vágjuk. Annyi hideg vízben kezdjük el főzni, amennyi ellepi, sóval, babérlevéllel együtt. Ha a burgonya puha szójalisztet egy kevés főzelékkel simára keverjük, beleöntjük a főzelékbe az olajjal együtt, takaréklángon 10 percig forraljuk, ízlés szerint ecettel ízesítjük, tejföllel keverve tálaljuk. Készíthetjük majoránnával babérlevél helyett.

TEJFÖLÖS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 40 g zsír, 40 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, 40 g hagyma, petrezselyem zöldje, só, 1 babérlevél, törött bors, ecet

Elkészítése: A meghámozott burgonyát megmossuk, karikára vágjuk, és sós vízben félpuhára főzzük. A zsírból és a lisztből világos rántást készítünk, és az apróra vágott zöldpetrezselymet meg a hagymát megpirítjuk benne. Megborsozzuk, és összekeverjük a félpuhára főtt burgonyával. Beledobunk egy babér-levelet, és készre főzzük. Végül belekeverjük a tejfölt, és ecettel ízesítjük.

TEJFÖLÖS-PAPRIKÁS ÚJBURGONYA-FŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg újburgonya, 80 g zsír, 20 g sima liszt, 2,5 dl tejföl, csontlé vagy víz, 40 g hagyma, só, 1 kávéskanál pirospaprika

Elkészítése: Az újburgonyát megáztatjuk vízben, ledörzsöljük, megmossuk, és a nagyobbját kettévágjuk. Az apróra vágott vöröshagymát zsírban megfonnyasztjuk, meghintjük 1 kávéskanál pirospaprikával, belekeverjük a burgonyát, felöntjük csontlével vagy vízzel, és fedő alatt puhára pároljuk. Tálalás előtt behabarjuk a liszttel elkevert tejföllel, és még egyszer felforraljuk.

TEJFÖLÖS ÚJBURGONYA-FŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg újburgonya, diónyi zsír, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál színes paprika, 1 pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, só

Elkészítése: Az újburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, kockára vágjuk. A hagymát megreszeljük, és a felhevített zsírba tesszük, kissé pirítjuk, hozzátesszük a színes paprikát, kevés vízzel fölengedjük, belekeverjük a kockára vágott burgonyát, megsózzuk, rövid lében puhára pároljuk. A tejfölt elkeverjük a liszttel, kevés hideg vízzel fölengedjük, és a burgonyára szűrjük. Elkeverjük, jól kiforraljuk és frissensültekkel, vagdalthús pogácsával tálaljuk.

TEJSZÍNES BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 80 dkg nyers burgonya tisztán mérve, 6 dl tej, 2 dl tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál finomliszt, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehérbors

Elkészítése: A burgonyát hámozás után egyforma kis kockákra aprítom, és a tejet ráöntve megsózom, majd puhára főzöm. A tejszínbe belekeverem a lisztet és a törött fehér borsot, ezután folytonos keverés közben besűrítem vele a tejes burgonyát, végül meghintem a megmosott és finomra aprított petrezselyemzölddel. Ötpercnyi forralás után lezárom alatta a lángot.
Natúrszelet a hozzáillő feltét.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc

TOJÁSOS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 dl tej, 4 tojás, 1 ek zsír, 2 ek liszt, só, paprika

A hagymát apróra vágjuk, zsírban üvegesre pároljuk. Elkészítése: Paprikával megszórjuk, és a kockára vágott burgonyát belekeverjük. Pár percig pirítjuk, kevergetve, majd sózzuk és felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi. Lefedjük, és puhára főzzük. A lisztet a tejföllel és a tejjel simára keverjük. A főzeléket behabarjuk, kiforraljuk és a felvert tojásokat villával kevergetve, belecsorgatjuk, s a tüzet lezárjuk alatta.

VASI MAJORÁNNÁS BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 12 nagyobb burgonya, tojásnyi zsír, 4 evőkanál liszt, 1 teáskanál majoránna, 1 fej vöröshagyma, 1 pohár tejföl, só

Elkészítése: A megtisztított burgonyát karikára szeleteljük, annyi sós vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi. A zsírból, a liszt egy részéből zsemleszínű rántást készítünk, a hagymát finomra vágjuk, a rántásban elkeverjük, kicsit pirítjuk, hideg vízzel fölengedjük, felforraljuk, és a puhára főtt burgonyához öntjük. Hozzátesszük a majoránnát. A tejfölt elkeverjük a maradék liszttel, és hideg vízzel hígítva a forrásban lévő burgonyára öntjük. Jól kiforraljuk, megízleljük, ha kell, sóval, majoránnával ízesítjük. Sertéssültet adunk hozzá.

VASI SAVANYÚ BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 10-12 burgonya, tojásnyi zsír, 4 evőkanál liszt, 1 babérlevél, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál színes paprika, 2 evőkanál ecet, 2 szál borsikafű, só

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, és kockára vágjuk. Annyi sós vízben tesszük fel főni, amennyi éppen ellepi, hozzátesszük az egészben hagyott hagymát, a babérlevelet és a borsikafüvet. Fedővel letakarva puhára főzzük. A zsírból, a liszt feléből barnára pirított rántást készítünk, és az apróra vágott fokhagymát elkeverjük benne. Belekeverjük a paprikát, és azonnal hideg vízzel fölengedjük. Jól elkeverjük, és a megfőtt burgonyához szűrjük. A rántást a burgonyában elkeverjük, a hagymát és a babérlevelet kivesszük. Az ecetet kevés vízzel fölhígítjuk, a maradék liszttel behabarjuk, mintha tejfölös habarást készítenénk, és a főzelékhez szűrjük. Még egyszer jól elkeverjük, kiforraljuk, és ha kell, ecettel vagy sóval ízesítjük.
Pirított vagy kövesztett, abált házi sonkát adunk hozzá, de főtt hússal is tálalható.