Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Mártások áfonyával


ÁFONYAMÁRTÁS 01.
Hozzávalók: 10 dkg szárított áfonyabogyó (gyógynövényboltban kapható), 2 nagy, savanyú alma, 2 dl száraz vörösbor, ízlés szerint só és cukor

Elkészítése: Az áfonyabogyót mozsárban porrá töröm vagy “kiszellőztetett” kávédarálón (fűszerdarálón) ledarálom. Az almát meghámozom és kicsumázom, majd lereszelem. A vörösbort kis lábosba öntöm, beleteszem a reszelt almát, az áfonyaport, és felforralom. Addig főzöm, amíg sűrű, egynemű massza nem lesz belőle. Ekkor megkóstolom, megsózom, megcukrozom és lehűtöm. (Ha rögtön, a forraláskor beleteszem a cukrot, az a főzés során elveszti édes ízét, és ezért sokkal több kell belőle.)
A kihűlt mártást jól záródó üvegbe teszem, és a hűtőszekrényben tárolom. Grillezett szárnyashoz, roston sült húsokhoz és vadsültekhez illik a legjobban. A hűtőszekrényben hetekig eláll.

ÁFONYAMÁRTÁS 02.
Hozzávalók: 10 dkg szárított áfonyabogyó, 10 dkg kristálycukor, 1 dl száraz vörösbor, 1 citrom, csipetnyi só

Elkészítése: A vörösbort felforralom a citromlével, 1 mokkáskanál reszelt citromhéjjal, sóval, majd az előzőleg váltott meleg vízben megmosott áfonyát beleteszem a forrásban levő boros lébe, és a lángot azonnal eloltom alatta. Addig áztatom benne, amíg a lé teljesen ki nem hűl.
Akkor felforralom, 10 percig főzöm, majd hozzákeverem a kristálycukrot és hagyom kihűlni. Jól záródó edényben (üvegben vagy műanyagban) tárolom a hűtőszekrényben. Az áfonyabogyók beszívják az ízes levet, remek pikáns húskísérő készül belőle oly módon, hogy villával összetöröm, és külön kis csészécskében teszem vadsült mellé.

ÁFONYAMÁRTÁS 03.
Hozzávalók: 25-30 dkg jól érett áfonyabogyó, 1,5 dl száraz fehérbor, 1 teáskanál burgonyaliszt (vagy búzakeményítő), ízlés szerint só és cukor, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors

Elkészítése: Az áfonyát folyó víz alatt, szűrőben megmosom, lecsöpögtetem, majd finom szitán átpasszírozom (vagy turmixolom, és a levét lecsöpögtetem). A bort összekeverem a burgonyaliszttel, és sűrűre forralom. Ezután hozzákeverem az áfonyalevet, ízesítem sóval, borssal és cukorral, majd beforralom. Közben állandóan kevergetem, hogy le ne égjen. Ha kihűlt, jól zárható üvegbe töltöm és jéghidegen kínálom vadsült mellé. Egy hétig eláll a hűtőszekrényben.

ÁFONYAMÁRTÁS 04.
Hozzávalók: 40 dkg áfonyaíz, 0,5 dl vörösbor, 1 db citrom, 20 dkg borízű alma, ízlés szerint cukor és só

Elkészítése: A megtisztított almát lereszeljük, citromlével meglocsoljuk, így nem barnul meg. Az áfonyaízt szitán áttörjük, majd a lereszelt almával jól elkeverjük. Cukorral és sóval ízesítjük, majd vörösborral mártás sűrűségűre hígítjuk. A fogások közötti ital azonos a mártáshoz használt vörösborral.

ÁFONYAMÁRTÁS 05.
Hozzávalók: 2 evőkanál szárított áfonyabogyó (gyógynövényboltban kapható), 2 alma, 2 dl majonéz, 1 dl tejszín, 1 dl vörösbor, 2 szem összetört szegfűszeg, mustár, cukor, só és őrölt fehér bors, ízlés szerint

Elkészítése: A szárított áfonyát a vörösborban addig főzzük, amíg sűrű, pépes lesz. Ha kihűlt, hozzákeverjük a majonézt, a meghámozott, kicsumázott és lereszelt almát, a mustárt, a sót, a fehér borsot, kevés cukrot, végül belekeverjük a tejszínből vert kemény habot is. Rögtön fogyasztjuk. Tejszínhab nélkül a hűtőszekrényben sokáig eláll, a tejszínt csak fogyasztás előtt keverjük bele.
Elkészítési idő: 30 perc

ÁFONYAMÁRTÁS 06.
Hozzávalók: áfonyaíz, alma, vörösbor, só, cukor

Elkészítése: Az almát megtisztítjuk, lereszeljük, citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. Áttörjük az áfonyaízt, hozzákeverjük az almát. Sóval, cukorral ízesítjük, vörösborral mártás sűrűségűre hígítjuk.

ÁFONYAMÁRTÁS 07.
Hozzávalók: 20 dkg áfonyalekvár, 1 pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 csipet só, 5 dl víz

Elkészítése: A lekvárt a vízzel felforraljuk, simára keverjük, majd besűrítjük tejfölös-lisztes habarással.
ÁFONYAMÁRTÁS 08.
Elkészítése: Áfonyalekvárt vörösborban forralok, míg sűrűsödik, pici szegfűszeget, fahéjat, gyömbért adok hozzá, ízlés szerint sót. Ha így besűrűsödik, így is jó, de pici tejfölös habarást is kaphat, de úgy nem élénkvörös lesz, hanem tompább színű.

ÁFONYAMÁRTÁS 09.
Hozzávalók: 4,5 dl víz, 1 nagyméretű narancs héja, 4,5 dl cukor, 1,5 dl narancslé, 1 evőkanál citromlé, 7 dl friss áfonya, 1 evőkanál konyak vagy narancslikőr

Elkészítése: Egy kis edényben összekeverjük a vizet, a cukrot és a narancshéjat. Lefedjük, felforraljuk, majd alacsony lángon körülbelül 30 percig főzzük. Ha besűrűsödik kb. 1,8 dl mennyiségűre, akkor tegyük félre belőle a narancshéjat, és öntsük hozzá a narancs- és citromlevet, majd gyakori kevergetés mellett forraljuk fel. Ezután adjuk hozzá az áfonyát és a félretett narancshéjat, majd folyamatos kevergetés mellett, nagy lángon egészen addig forraljuk, amíg az áfonyaszemek szétpukkannak (kb. 5 perc) Vegyük le a tűzről és keverjük hozzá a konyakot vagy a narancslikőrt.

ÁFONYAMÁRTÁS 10.
Hozzávalók: 45 dkg áfonyazselé, 28 dkg narancs lekvár, negyed teáskanál reszelt gyömbér, 4,8 dl friss áfonya, 0,8 dl darált dió

Elkészítése: Bő kétliteres edényben, közepes hőfokon, folyamatos keverés mellett főzze össze a zselét, a lekvárt és a gyömbért 6-8 perc alatt, míg teljesen elkeverednek. Adja hozzá a szeletelt, friss áfonyát, és addig főzze tovább, míg rövidesen a gyümölcs kezd kifehéredni és megpuhulni. (Ne legyen se puha, se túl kemény.) Keverje bele a diót. Amikor kézmelegre hűlt, tegye a hűtőbe. Letakarva 10 napig tárolható. Jól fagyasztható, akár 4 hónapra is.

ÁFONYAMÁRTÁS 11.
Hozzávalók: 25 dkg vörös áfonya, 2 dl víz, 2,4 dl cukor, fél mokkáskanál só

Elkészítése: Szűrőkanálban téve a megtisztított áfonyát, folyóvízben mossa meg, majd hagyja lecsepegni. Alacsony hőfokra téve a lábast, teljes oldódásig keverje össze a vizet és a cukrot. Tegye bele a gyümölcsöt, a sót és forralja legalább öt percen át, mialatt a szemek kipattannak. Hagyja a szószt kihűlni, majd fogyasztás előtt legalább két órára tegye hűtőbe. Sült szárnyasok mellé adja.

ÁFONYAMÁRTÁS 12.
Hozzávalók: 25 dkg vörös áfonya, 2 dl víz, 2,4 dl cukor, fél mokkáskanál só

Elkészítése: Szűrőkanálba téve a megtisztított áfonyát, folyóvízben mossa meg, majd hagyja lecsepegni. Alacsony hőfokra téve a lábast, teljes oldódásig keverje össze a vizet és a cukrot. Tegye bele a gyümölcsöt, a sót és forralja legalább öt percen át, mialatt a szemek kipattannak. Hagyja a szószt kihűlni, majd fogyasztás előtt legalább két órára tegye hűtőbe. Sült szárnyasok mellé adja.

ÁFONYAMÁRTÁS HÚSHOZ
Hozzávalók: 2,5 dl áfonyalekvár, 3 evőkanál jó minőségű sűrített paradicsom, 1-2 evőkanál vörösbor, 1 evőkanál méz, pici bazsalikom, őrölt fehérbors, só

Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük, és lassú tűzön felforraljuk. Vadhúsokhoz kiváló!

ÁFONYAÖNTET (BLUEBERRY CUSTARD)
Hozzávalók: 4 tojás, 25 dkg fagyasztott áfonya, 5 dl tejszín, 1,2 dl cukor, 1,5 teáskanál citromlé, 1 tasak zselatin, 2 dl citromos joghurt

Elkészítése: Tegye az áfonyát turmixgépbe, öntse rá a joghurtot és hagyja kiolvadni. Keverőtálban verje fel a tojásokat, a tejszínt, a cukrot és a citromlevet simára. Forgassa bele a zselatint. Pár percig hagyja állni. Folyamatosan keverve, alacsony hőfokon főzze addig, míg egy fém kanalat belemártva, annak hátoldalán megmarad a krém. Ekkor öntse az áfonyához a turmixgépbe, és magas sebességgel keverje egyneművé. Hidegen felhasználhatja akár süteményekhez, akár grillezett húsok mellé, vagy tejszínhabbal és csokoládéreszelékkel desszertként.

ÁFONYÁS CSATNI (BLUEBERRY CHUTNEY)
Hozzávalók: 1 l feketeáfonya, 1 közepes vöröshagyma, 3,5 dl vörös borecet, 5 dkg aranymazsola, 1,2 dl barnacukor, 2 teáskanál mustár, 1 evőkanál reszelt gyömbér, fél teáskanál őrölt köménymag, 1 mokkáskanál só, 1 teáskanál darált dió, fél teáskanál erős pirospaprika

Elkészítése: Nagy lábosban keverje össze a hozzávalókat, és forralja fel. Időnként megkeverve, fedő alatt gyöngyöztesse 45 percen át. Ha már dzsem állagú, töltse üvegekbe. Zárja le az üvegeket és 10 percre állítsa forró vízbe.
Dunsztba téve hagyja kihűlni.
Ez a csatni főként sült pulyka, kacsa és libaételek mellé kiváló. Tálalás előtt keverhető hozzá majonéz, vagy natúr joghurt is. Ettől igen pikáns íze lesz, s akár salátaöntetként is felhasználható.

BOSTON CHICKEN-FÉLE ÁFONYAMÁRTÁS (BOSTON CHICKEN CRANBERRY SAUCE)
Hozzávalók: 45 dkg áfonya zselé, 28 dkg narancs lekvár, negyed teáskanál reszelt gyömbér, 4,8 dl friss áfonya, 0,8 dl darált dió

Elkészítése: Bő kétliteres edényben, közepes hőfokon, folyamatos keverés mellett főzze össze a zselét, a lekvárt és a gyömbért 6-8 perc alatt, míg teljesen elkeverednek. Adja hozzá a szeletelt, friss áfonyát, és addig főzze tovább, míg rövidesen a gyümölcs kezd kifehéredni és megpuhulni. (Ne legyen se puha, se túl kemény.) Keverje bele a diót. Amikor kézmelegre hűlt, tegye a hűtőbe. Letakarva 10 napig tárolható. Jól fagyasztható, akár 4 hónapra is.

CUMBERLAND MÁRTÁS 01.
Elkészítése: Egy-két narancsnak sárga, vékony héját finom metéltre vágjuk, forró vízben két-három percig főzzük, aztán leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük, hozzáadunk egy-két kanál befőtt piros áfonyát. Egy-két késhegynyi angol mustárport, melyet hideg vízzel simára elkevertünk, egy kevés törött cukrot, egy kávéskanálnyi édes, nemes, pirospaprikát, három-négy narancs levét és fél citromlevet és annyi vörösborral hígítjuk, hogy megfelelő mártás sűrűségű legyen. Külön edényben adjuk, akár a hidegen vagy melegen tálalt vaddisznóhoz, de ép úgy adhatjuk őz- vagy szarvascomb mellé is ezt a mártást.

CUMBERLAND MÁRTÁS 02.
Hozzávalók 4 személyre: 1 citrom, 1 narancs, 1 dl vörösbor, 3 evőkanál ribizlilekvár, 3 evőkanál csipkebogyólekvár, 3 evőkanál áfonyalekvár, 1 kiskanál konyak, 1 kiskanál dijoni mustár, kiskanál chili

Elkészítése: A citrom és a narancs héját lereszeljük, leveiket kicsavarjuk. A reszelt héjat vörösborban megfőzzük, majd hozzáadjuk a háromféle lekvárt. Konyakkal, dijoni mustárral és chilivel ízesítjük, majd 10 percig főzzük.

FŰSZERES BIRSALMA-VÖRÖSÁFONYA CSATNI
Hozzávalók: egy zacskó (30dkg) friss, vagy fagyasztott vörös áfonya, 1 nagy hagyma, vékonyra szeletelve, 1 közepes birsalma, megfőzve, kockázva, 1 chilipaprika, kimagozva, apróra vágva, 10 dkg barnacukor, 0,6 dl almaecet, fél narancs reszelt héja és leve, 1 kk őrölt koriander, 1 kk mustármag, 1 kk só, 2 ek olaj

Elkészítése: A birsalmát negyedekre vágom és kuktában 20-25 perc alatt puhára főzöm (én akkor készítettem, amikor birsalmasajthoz amúgy is nagyobb mennyiségű birsalmát főztem). Meghámozom, csumáját eltávolítom, és felkockázom. A hagymát vékonyan felszeletelem, és egy lábasban 1-2 ek olajon, alacsony lángon félig megpárolom. Közben a mustármagot és a koriandert száraz serpenyőben megpirítom. A hagymához adom a kockázott birsalmát, a vörös áfonyát, a chilipaprikát, a narancshéjat, a fűszereket, végül a cukrot és az almaecetet. Összekeverem, és 30-35 perc alatt sűrűre főzöm. Hűtőben körülbelül 2 hétig áll el.

GYÜMÖLCSMÁRTÁS (SAUCE Á LA CONFITURE)
Hozzávalók: 2 ek áfonya-, ribiszke- vagy csipkebogyólekvár, 1 ek mustár, 1,5 dl tejszín (vagy tejföl), 0,5 citrom leve, pici só

Elkészítése: Mindent összekeverünk.
Hideg vadhúsokhoz, de más hideg sűlthöz is kínálhatjuk.

MÁRTÁS ERDEI GYÜMÖLCSBŐL
Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg áfonya, 10 dkg meggy, 10 dkg ribizli, 2 kiskanál fahéj, 3dl tejföl, 3 evőkanál liszt, só, porcukor

Elkészítése: A kimagozott meggyet, az áfonyát és a ribizlit, cukrot, gyengén sós, citromlével, fahéjjal és szegfűszeggel fűszerezett vízben felfőzzük. Tejfölös habarással sűrítjük, majd jól kiforraljuk. A mártást átszűrjük, és hidegen tálaljuk.

OREGONI ÁFONYÁS CSATNI
Hozzávalók: 2 bögre áfonya, turmixgépben feldarabolva, 1 bögre (2,4) fehér almalé, fehérbor vagy áfonyaecet, 2 bögre (45 dkg) kristálycukor, 2 kávéskanál őrölt gyömbér, 1 kávéskanál őrölt szegfűszeg, 1/4 kávéskanál chilipor. 5-6 csepp erős cseresznyepaprika-szósz. 1 kávéskanál só 2 gerezd fokhagyma, felaprítva, 3-4 közepes, savanykás alma; meghámozva, kimagozva és apró kockákra vágva, 1 bögre (23 dkg) apróra vágott dió vagy mandula
A hozzávalók 1,2 - l,4 I csatni elkészítéséhez elegendőek.

Elkészítése: Az áfonyát 1/4 bögre ecettel együtt daráljuk meg a turmixgépben. Egy mély tálban keverjük össze az első kilenc hozzávalót. 100%-os erősségen főzzük 3 percig. Keverjük meg. Főzzük tovább, amíg fel nem forr (kb. 4-6 perc). Adjuk hozzá az almakockákat. 70%-os erősségen főzzük 13 percig. Közben keverjük meg kétszer, hogy egyenletesen érje a hő. Ellenőrizzük a gyümölcs állagát Ha a keverék sűrű és egyenletesen átfőtt, adjuk hozzá állandó keverés közben a diót. Töltsük steril edényekbe.
Azonnali használatra: Hűtőszekrényben tárolva 4 hétig áll el.
Huzamosabb tárolásra: Fagyasszuk le, 2,5 cm-es teret hagyva a gyümölcs tetején. 6 hónapig áll el.
Üveges tárolásra: Forrón töltsük, a kifőzött üvegekbe. Hagyományos módon gőzöljük ki a lekötött üvegeket 5 percen keresztül.

VÖRÖSÁFONYA-NARANCSSZÓSZ
Hozzávalók 4 személyre: 2 pohár vörös áfonya, 2 teáskanál narancshéj, 3 pohár narancslé, 3 pohár cukor, 1 ek keményítő, 1 ek narancslé

Elkészítése: Tegyük egy nagy edénybe az áfonyát, a cukrot, a narancslevet és a narancshéjat. Főzzük 5 percig. Keverjük ki a keményítőt a maradék narancs levével, sűrítsük be az áfonya-szószt. Tálalásig tegyük hűtőbe. Köretként húsok mellé kiváló.

VÖRÖSÁFONYÁS HAGYMACSATNI (CRANBERRY SHALLOT CHUTNEY)
Hozzávalók: 10 dkg lila áfonya, 2 nagy savanykás alma, 3 dl barnacukor, 0,8 dl málnaecet, 1,2 dl arany mazsola, 3 dkg reszelt gyömbér, fél-fél teáskanál só és curry por, 1 narancs reszelt héja, 2 db mogyoróhagyma, 1,8 dl pörkölt dió

Elkészítése: Az almákat hámozza meg, a magházat vágja ki, majd nagyolja el. A megpucolt hagymát vágja finomra. A dió kivételével valamennyi hozzávalót keverjen össze egy nagyobb tálban. Fedő nélkül, lassú tűzön főzze gyöngyözve mintegy 20 percen át. Ez alatt dzsem sűrűségű péppé fő. Közben a durvára tört diót kissé pörkölje meg, és a főzés utolsó pár percére azt is adja a csatnihoz. Kis üvegekbe adagolva, hűtő-szekrényben 6-8 hétig is eláll.

VÖRÖSBOROS ÁFONYAMÁRTÁS
Hozzávalók: 1 fej lilahagyma, 1 evőkanál reszelt gyömbér, 1 evőkanál olíva olaj, 2dl vörösbor, 3 evőkanál áfonyalekvár, 1 kávéskanál mustár, 5 dkg vaj, só, őrölt bors, ízlés szerint

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát olajon megdinsztelni, hozzáadni a vörösbort, a gyömbért, mustárt. Erős lángon állandó keverés mellett felére főzni. Majd hozzáadni az áfonyalekvárt, sóval, borssal ízesíteni, végül hozzákeverni a vajat. Amikor jól összefőtt, mixerrel pépesíteni.