Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Almás csirkeételek


ALMÁS CSIRKE 01.
Elkészítése: A feldarabolt csirkét vajjal, finomra vágott hagymával együtt az edénybe helyezzük, és egészen kevés vizet öntünk alá. Sóval, törött borssal, sáfránnyal, finomra vágott petrezselyemmel fűszerezzük. Lassú tűzön félig puhára pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a negyedelt almákat, kevés fahéjjal és Cayenne borssal meghintjük. Újra kevés vizet öntünk alá, és lefedve készre főzzük.
Tarhonya körettel tálaljuk.

ALMÁS CSIRKE 02.
Elkészítése: Általában csirkemellet használok, de el lehet készíteni egész csirkéből is. A melleket kicsontozom, besózom. A burgonyát megtisztítom, az almát is. (alma kb. 1 kiló).

Elkészítése: A tepsit körberakom szalonnával, az aljára is teszek 3-4 szeletet. (vékonyra szeletelve). Rákarikázok egy sor nyers burgonyát, ezt megsózom, majd rászeletelem az almát, erre teszek 5-6 késhegynyi Rámát. Így rétegezem, amíg a tepsibe fér, majd a tetejére teszem a besózott húst. (A burgonyát mindig enyhén sózom). A hús alá és fölé alma kerüljön. Erre is teszek Rámát. A tepsit alufóliával letakarom, kb. 1 órát párolom, majd ha puha, kissé megpirítom.

ALMÁS CSIRKEFASÍRT
Hozzávalók 3-4 személyre: 30 dkg csirkemellfilé, 20 dkg alma, 1.5 zsemle, 1 tojás, 1 kisebb vöröshagyma, olaj, zsemlemorzsa, tej, borsikafű, só

Elkészítése: A csirkét daráld le, az almát gyaluld szálasra, a hagymát vágd apróra. A zsemlét áztasd tejbe és csavard ki. A ledarált húshoz keverd hozzá az almát, a hagymát, a zsemlét és a tojást. Ízesítsd borsikafűvel és sóval. Az alaposan összedolgozott masszát tedd egy olajjal kikent és zsemlemorzsával megszórt őzgerincformába, és közepes tűzön süsd pirosra.
Ha nincs őzgerincformád, akkor a masszából formázz rudat, kend meg olajjal, szórd meg zsemlemorzsával, és alufóliába tekerve süsd meg egy tepsiben.

ALMÁS CSIRKEMÁJ
Hozzávalók: 2 alma, 60 dkg csirkemáj, 2 vöröshagyma, 10 dkg margarin, fél dl almapálinka, majoránna, bors, só

Elkészítése: A nagyobb darabokra vágott májat a vajban megpirítom, majd kiveszem a serpenyőből. A hagymát szeletekre vágom, és a visszamaradt margarinban karikáira szedegetve megsütöm. Az almát gerezdekre vágom, és a hagymához adom. Rövid ideig együtt párolom, majd beleöntöm a pálinkát, fűszerezem majoránnával és borssal. A májat is hozzáadom, sózom, és 4-5 percig párolom.

ALMÁS CSIRKEMÁJAS SERPENYŐ
Hozzávalók 4 személyre: 4 szép libamáj, 50 dkg alma, 3-4 evőkanál olaj, 1 csokor zsálya, 40 dkg csirkemáj, só, őrölt bors, 1dl almabor

Elkészítése: Az almát és a libamáját megmossuk, megtisztítjuk, és felvágjuk őket. A forró olajba dobjuk bele a zsályalevelet, és forgassuk át. Miután átforgattuk vegyük ki, és a zsályás olajba tegyük bele a hagymát és a maját. és pirítsuk meg. Ízesítsük őrölt borssal, és adjuk hozzá az almadarabokat.
Öntsük rá az almabort, és nagy lángon rázogassuk addig, míg a máj megpuhul.
Ezután már sózhatjuk, és a tetejére helyezzük a zsályaleveleket,
Köretnek ajánljuk mellé a hagymás tört burgonyát.

ALMÁS CSIRKEMELL 01.
Hozzávalók: 2 kicsi (vagy 1 nagy) csirkemell, 50 dkg alma (birsalma is lehet), 2 evőkanál liszt, 1 dl tejszín, 5 dkg reszelt trappista sajt, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, őrölt fahéj, őrölt gyömbér, ízlés szerint só és törött fehér bors, kevés cukor

Elkészítése: A lebőrözött csirkemellet úgy csontozom ki, hogy lapjában szeletelhető legyen. Szép szeleteket vágok belőle, és jól megsózom. Tűzálló tálba fektetem a felét, és beborítom a meghámozott, kicsumázott és gerezdekre vágott alma felével. Csipet sóval és cukorral megszórom, majd a maradék mellszeletekkel és az almával folytatom a rétegezést. Ezután belekeverem a tejszínbe a fűszereket, kevés sót és cukrot is adok hozzá, majd rálocsolom. A tálat szorosan lefedem és előmelegített, forró sütőben 40 percig közepes lángon párolom. A sütés befejeztével a fedőt leveszem a tálról, rászórom az ételre a reszelt sajtot, és csak annyi időre teszem vissza a sütőbe, hogy a sajt elolvadjon. Párolt rizzsel kínálom.

ALMÁS CSIRKEMELL 02.
Hozzávalók: 2 közepes csirkemell, 4 alma, 5 dkg vaj, 5 dkg sajt, só (vagy grill fűszer-keverék), késhegynyi reszelt szerecsendió

Elkészítése: A csirkemelleket kettévágjuk, sóval bedörzsöljük, és kivajazott tűzálló edénybe téve, letakarva a sütőben majdnem puhára pároljuk. Az almákat megtisztítjuk, karikákra vágjuk, majd a húst betakarva vele, szerecsendióval megszórjuk, és a sütőbe visszatesszük. Együtt puhára pároljuk, végül a reszelt sajttal megszórjuk és egy-két percig - míg a sajt ráolvad - még pirítjuk. Vegyes párolt zöldséggel, de külön sült almával is tálalhatjuk.

ALMÁS CSIRKEVAGDALT
Hozzávalók: 2 kisebb csirkemell (45-50 dkg), 1 dl tejszín, 2 tojássárga, 1 nagy alma, 10 dkg reszelt ementáli jellegű sajt, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés zsemlemorzsa, 1 púpozott mokkáskanál só, ízlés szerint őrölt fehér bors, olaj a sütéshez

Elkészítése: A csirkemellet kicsontozom, bőrét lehúzom, és a húst darálón áteresztem, majd hozzákeverem a tojássárgákat, a tejszínt, a meghámozott, kicsumázott, lereszelt és kicsavart almát, a reszelt vöröshagymát, a sót, a borsot. Addig gyúrom, míg az összes folyadékot felveszi. Vizes kézzel kis pogácsákat formálok a masszából, zsemlemorzsában meghempergetem és bő, forró olajban mind a két oldalán pirosra sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem, és a pogácsákat tűzálló tálra teszem. Megszórom a reszelt sajttal, és csak annyi időre rakom a forró sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon, de meg ne piruljon. Salátával és burgonyapürével kínálom. Hidegen is nagyon finom, akkor majonézes salátát kínálok mellé. Az alma helyett néha 1-2 db nagy, tisztított, reszelt gombát szoktam hozzákeverni vagy 5 dkg-nyi reszelt parmezán, vagy parmezán jellegű sajtot.

ALMÁS CURRYS CSIRKE 01.
Hozzávalók 4 személyre: 3 alma, 1 kg-os csirke, 3 fej vöröshagyma, 2 sárgarépa, 4 ek olaj, 2 ek ketchup, 2,5 dl húsleves (kockából), 1 ek liszt, 2 ek tejszín, curry-por, só

Elkészítése: A csirkét megmossuk, leszárítjuk, majd négy részre vágjuk. sóval és curryvel fűszerezzük, majd forró olajban megpirítjuk. A hagymát felaprítjuk, az almát és répát lereszeljük, majd maradék olajon megpirítjuk. Belekeverjük a ketchupot és a curry-t, és amikor megpirult hozzáöntjük a levest. Felforraljuk, és hozzáadjuk a csirkét. Lefedjük, majd alacsony fokozaton 40 percig főzzük. Utána behabarjuk a liszt és tejföl keverékével.
Rizzsel és salátával tálaljuk.

ALMÁS CURRYS CSIRKE 02.
Hozzávalók 4 személyre: 2 egész csirkemell, felhasítva, bőrtelenítve, kicsontozva, 1 csésze (250 ml) almalé, 1/4 kávéskanál (1 ml) só bors, csipetnyi. 1 közepes alma, 1 közepes hagyma, 1 1/2 csésze (375 ml) sima kruton, 1/4 csésze (62,5 ml) mazsola, 2 kávéskanál (10 ml) barna cukor, 1 kávéskanál (5 ml) curry por. 1/4 kávéskanál (3,75 ml) baromfihús fűszer, 1/8 kávéskanál (0,5 ml) fokhagymapor, 2 alma, felszeletelve és friss kakukkfű szál, a díszítéshez

Elkészítése: Előmelegítjük a sütőt 180°C-on (350°F). Kissé kizsírozunk egy kör alakú 11-es tepsit. Az így előkészített tepsibe, egy rétegbe rakjuk le a csirkét. Keverjük össze az 1/4 csésze (kb. 65 ml) almalevet, sót és borsot egy kis tálban. Kenegessük meg a húst vele. Vágódeszkán az almát felnégyeljük, eltávolítva a kocsányát, magházát egy hámozó késsel. A negyedeket, további 1,25 cm-es (1/2 inch) darabokra aprítjuk, és egy nagyobb tálba belerakjuk. Előkészítjük a hagymát. Héjától megtisztítjuk és félbevágjuk. A hagymát a vágott felével lefordítjuk a vágódeszkán. Ha durvára akarjuk vágni, akkor a kést vízszintesen tartjuk, és mélyen beleszeletelünk, anélkül hogy teljesen átszelnénk rajta. Most függőlegesen átvágunk az előzőleg átvágott szeleteken, és keresztbe szeljük őket egészen a gyökérig. Tegyük a hagymát az almához. 6. Az alma hagyma keverékhez adjuk a krutont, barnacukrot, curryport, baromfihús-fűszert, hagymaport. Locsoljuk meg a maradék 3/4 csésze (187 ml) almalével.
Szórjuk a krutont a csirkére. Fedjük le fóliával, vagy fedővel, süssük 45 percig, hogy a hús megpuhuljon. Díszítés, ízlés szerint.

ALMÁS SÜLT CSIRKE
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg-os csirke, fél kg savanykás aromás alma, 1 citrom leve és reszelt héja, 1 evőkanál Vegeta, 1-1 teáskanál majoránna és kristálycukor, 1 mokkáskanál törött bors

Elkészítése: A megtisztított csirkét kívül-belül bedörzsölöm sóval, majoránnával, törött borssal, és tepsibe fektetem. Köré rakom a megmosott, kicsumázott és negyedekbe vágott almát, amelyet citromlével azonnal meglocsolok. Rászórom a citromhéjat és a kristálycukrot, a tepsit szorosan lefedem, és az előmelegített, forró sütőbe tolom. Közepes lángon egy óráig párolom. A fedőt levéve mindkét oldalán szép pirosra pirítom. Párolt rizs a hozzávaló köret, amelyet beborítok a párolt almadarabokkal.

ALMÁS TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 nagy csirke, 1 kg savanykás alma, 5 dkg vaj, 3 szem összetört szegfűszeg, késhegynyi őrölt fahéj, csipet borsmenta, kevés kristálycukor, 1 evőkanál citromlé, ízlés szerint só és őrölt fehér bors

Elkészítése: Az almát megmosom, meghámozom, kicsumázom, és gerezdekre vágom. A kívül-belül megtisztított csirke hasát sóval jól bedörzsölöm, és annyi almagerezdet teszek bele, amennyi belefér. A nyílást összetűzöm, majd a csirkét nagy tűzálló tálba teszem. Köré rakom a maradék almát, rászórom a fűszereket, rácsöpögtetem a citromlevet, és a vajat borsónyi darabkákban a csirke tetejére tördelem. Előmelegített, forró sütőben, gyakori locsolgatás mellett puhára sütöm. Amikor a hús megpuhult, az almát kevés kristálycukorral megszórom, a csirkére rákenek a tál alján összegyűlt almás pecsenyeléből, majd mindkét felét pirosra pirítom. A sütőből kivéve 10 percet pihentetem a szárnyast, ezután felszeletelem. Körete a sült alma és kis gombócokra formázott párolt rizs. Más gyümölccsel is készíthető, pl. sárga- vagy őszibarackkal, esetleg meggyel.

ALMÁVAL TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, 2 nagy alma, 2 fej vöröshagyma, só, bors, majoránna

Elkészítése: A megtisztított egész csirkét kívül-belül alaposan kimosom, szalvétával leszárítom. Kevés majoránnát szórok a hasüregébe, majd beletöltöm a kis kockákra vágott almából és apróra vágott hagymából készített, sóval, borssal fűszerezett keveréket. A nyílást hústűvel megtűzöm. A csirkét kívül is megsózom, majoránnával megszórom. Alufóliába csomagolom, és előmelegített sütőben megsütöm. Amikor félig megpuhult, kibontom a fólia tetejét, hogy szépen megpiruljon.

ALMÁVAL TÖLTÖTT CSIRKE, VAGY KACSA
Hozzávalók: 1 csirke vagy pecsenyekacsa, 3 alma, 2 fej vöröshagyma, só, bors, majoránna, zsír vagy olaj

Elkészítése: A kacsa vagy csirke máját elkaparjuk és egy kevés olajban vagy zsírban, az összevágott hagymával együtt megpároljuk. Ha kihűlt, összekeverjük a hámozott, kis kockákra vágott almával, megsózzuk, borsozzuk. A szárnyas hasüregét sóval és majoránnával fűszerezzük, beletöltjük az almás tölteléket, hústűvel összefogjuk, tűzálló tálba tesszük, egy kevés vizet öntünk alá, és időnként locsolgatva puhára sütjük.

AUGE - VÖLGYI CSIRKE (POULET VALLÉE D’ AUGE)
Hozzávalók: 2 csirkemell, 1 dl konyak vagy Calvados, 2 ek vaj, 2,5 dl almalé, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1/2 kk kakukkfű, 1 ek dijoni mustár, 1 alma

Elkészítése: A melleket bőrözze le, csontozza ki, a hagymát szeletelje, a fokhagymát törje át, az almát szeletelje és magozza ki. Serpenyőben olvassza meg a vajat, süsse rajta a csirkét közepes hőn oldalanként kb. 3 percig aranybarnára. Adja hozzá az almalevet, hagymát, fokhagymát és kakukkfüvet, fedve főzze 10-12 percig, míg a csirke megpuhul. Vegye ki a csirkét, tartsa melegen. Vegye erősre a hőt, töltse az edénybe a konyakot, gyújtsa meg, hagyja égni, míg kialszik. Főzze a szószt, míg enyhén besűrűsödik. Tegye bele a mustárt és almát, jól keverje össze. Tálalja a csirkére kanalazva a mártást.

BARACKOS-SZILVÁS SÜLTCSIRKE
Hozzávalók: 4 db csirkemell-filé, 1-1 evőkanál vaj és olaj, 45 dkg szilvakompót, 12 dkg sárgabarack kompót, 1 mokkáskanál reszelt gyömbér, 1 db apró csípős paprika, 2 db alma, 1 evőkanál balzsamecet, ízlés szerint só és őrölt bors

Elkészítése: Az összemelegített vajon és olajon az elfelezett filéket lassú tűzön, időnként megfordítva párolja puhára. Közben az apróra vagdalt kompótokat és hámozott almákat, a többi hozzávalóval ízesítve, kevés vízzel felöntve, gyöngyözve főzze pépesre. Emelje tálra a sült csirkemelleket. A visszamaradt zsiradékot keverje a mártásba, végül a húsokra öntve forrón tálalja. Párolt rizst adjon mellé.

BAROMFIMELL PÁROLT ALMÁVAL
Hozzávalók: 60 dkg baromfimell (pulyka-, csirke-, kacsa- vagy libamell), olaj, só, curry, baromfihúslé, 80 dkg alma, 2 dl fehérbor, 2 szál zsenge póréhagyma

Elkészítése: A baromfimellet lenyúzzuk, kicsontozzuk, megmossuk, szárazra töröljük, és csíkokra vágjuk. Azután a felhevített olajra dobjuk, megsózzuk, megszórjuk curryvel, és állandóan kevergetve megpörköljük, majd felöntjük húslével, és puhára pároljuk. A húst kiszedjük, és melegen tartjuk, a levet zsírjára pirítjuk, belerakjuk a meghámozott és magházától megtisztított, karikákra vágott almát, felöntjük fehérborral, s félig megpároljuk. Később hozzátesszük a karikákra vágott póréhagymát, s puhára pároljuk.
Tálalása: Végül a melegen tartott húsra öntjük és rizzsel vagy burgonyapürével tálaljuk.

BRANDY-MÁZAS CSIRKE-ROLÁDOK
Hozzávalók 4 személyre: 4 csirke-kotlett, 5 gramm (1 kiskanál) só, 2,5 gramm (1/2 kiskanál) citrombors, 2,5 gramm (1/2 kiskanál) turbolya vagy kakukkfű, 30 gramm (2 evőkanál) vaj vagy margarin, 60 ml (1/4 csésze) almalé, 15 ml (1 evőkanál) citromlé. 30 ml (2 evőkanál) méz, 5 gramm (1 kiskanál) kukoricaliszt, 60 ml (1/4 csésze) brandy
A díszítéshez pirított almaszeletek és friss kakukkfű

Elkészítése: A csirke-kotlettet finoman verje ki. Szórja meg sóval, a citromborssal és a turbolyával. Göngyölje össze, és fa fogpiszkálókkal szúrja át.
A vajat közepes lángon olvassza meg a Wok sütőben. Adja hozzá a csirkét és főzze addig, amíg a csirke mindkét oldalán megpirul.
Egy kis tálban jól keverje el az almalevet, a citromlevet és a mézet. Ezzel locsolja meg a csirkét. Vegye lejjebb a lángot közepesen kicsire. Fedje be és főzze addig, amíg a csirke meg nem puhul.
A húsokat szűrőkanállal vegye ki és helyezze meleg tálalóedényre. Ha akarja, eltávolíthatja a fogpiszkálókat.
Tegye a kukoricalisztet egy kis tálba. Keverje el a brandyvel, amíg sima nem lesz. Adja hozzá a Wokban lévő léhez és főzze addig, amíg sűrű nem lesz. Locsolja rá a csirke roládokra.
Almaszeletekkel és kakukkfűvel tálalja.

BURGONYÁBAN SÜLT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke (kb. 80 dkg-os), 50 dkg burgonya, 2 tojás, 2-3 dl tej, 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, 2 közepes nagyságú alma, 5 dkg reszelt sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fehér bors

Elkészítése: A csirkét kívül-belül jól megtisztítom. Belülről megsózom, a hasába bedugom a meghámozott, kicsumázott és negyedekbe vágott almát, majd alufóliába csomagolva, előmelegített, forró sütőben, közepes lángon 40 percig sütöm. Közben a burgonyát alaposan megmosom és héjastól puhára főzöm. Meghámozom, és melegen áttöröm. Belekeverem a felveretlen, nyers tojást, a megtisztított és a lereszelt vöröshagymát, a pépesre zúzott fokhagymát, sót, borsot, a felolvasztott vaj felét, és annyi tejet, hogy nem túl sűrű, kenhető masszát kapjak. A közben puhára sült csirkét kicsomagolom az alufóliából, darabjaira szeletelem, és a megmaradt vajjal kikent tűzálló tálra szorosan egymás mellé fektetem. Minden egyes húsdarabot vastagon bekenek a burgonyás masszával (az, teljesen fedje be), majd a csirke hasában lévő almát villával pépesre zúzom, és azt is ráteszem a tetejére. Végül vastagon beszórom a reszelt sajttal, és fedetlenül a forró sütőbe teszem. 15-20 percig pirítom. Akkor van készen, ha szép világossárga a teteje.
Saláta illik hozzá.

CSIRKE ALMÁVAL
Hozzávalók 6 személyre: 1,8 kg csirke vegyesen, 2 ek vaj, 2 ek olaj, 8 cl konyak, 4 alma, 2 hagyma, 2,5 dl almabor vagy almalé, 2,5 dl tejföl, 1 ek liszt, 2 ek vágott petrezselyemlevél, 1 kk tárkony, 1 kk paprika, só, bors

Elkészítése: A csirkét vágja bontási darabokra, az almát hámozza meg, szeletelje, magozza ki, a hagymát vágja finomra. Mély serpenyőben vagy lábasban hevítse a vajat és olajat, süsse rajta a sózott-borsozott csirkét aranybarnára. Másik serpenyőben melegítse fel a konyakot, gyújtsa meg, öntse a csirkére, hagyja kialudni. Tegye rá az almát és hagymát. Keverje simára az almabort, tejfölt, lisztet és fűszereket, öntse a csirkére. Főzze fedve, közepes hőn (180 C°) kb. 1 órát, míg a csirke megpuhul. Indulhat kétszeres mennyiségű almaborral és liszttel is, tejfölt ne tegyen többet. A tárkonyt helyettesítheti azonos arányú szerecsendió, fahéj és szegfűszeg őrölt keverékével.

CSIRKEHÚSSAL TÖLTÖTT ALMA
Hozzávalók: 6 nagy savanykás alma, 6 ek darált, főtt csirkemell, 2 ek főtt, passzírozott sárgaborsó, 2 ek reszelt hagyma, 1 mk őrölt fahéj, 1/4 mk őrölt szegfűszeg, késhegynyi bors, só, 2 ek vaj, 1 ek citromlé, 2 dl víz, 1 ek zsemlemorzsa, 1 tk porcukor

Elkészítése: Pirítsuk üvegesre a hagymát 1 ek vajon, tegyük bele a húst, fahéjat, szegfűszeget, borsot, borsót. Keverjük össze, vegyük le a tűzről. Vágjuk le az alma tetejét, óvatosan szedjük ki mélyen a magos részt, úgy, hogy nagy üreg legyen. Töltsük meg a hússal. Törjük át a kikapart almamaradékot, keverjük össze a cukorral, vízzel, citromlével és öntsük az almákra. Szórjuk le zsemlemorzsával, tegyünk rájuk darabka vajat.
Közepesen meleg sütőben sütjük 30 percig.

CSIRKEKOKTÉL
Hozzávalók: 10 dkg sült csirkehús, 1 alma, 1 csomag dió (45 g), 125 ml tejföl, 1 ek majonéz, 2 ek whisky, 1/2 doboz zellersaláta (330 g), 4 levél lollo saláta, 4 levél piros saláta, só, bors
Szósz: Keverjük össze a tejfölt, majonézt, whiskyt és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Elkészítése: A zellert egy szitán csepegtessük le. Vágjuk a csirkét darabokra. Mossuk meg az almát, és szintén vágjuk fel. 4 diót tegyünk félre, a többit daraboljuk fel. Osszuk szét a megmosott salátát négy, koktélos pohárba. Keverjük össze a zellert, almát, csirkét, diót és tegyük rá a salátára. Öntsük rá a szószt és tálaljuk meleg pirítóssal.

CSIRKEMELL ALMAKARIKÁKKAL
Hozzávalók: 4 nagy, kicsontozott csirkemell (700 g), só, fekete bors, 2 alma (nem szétfövő fajta, pl. Granny Smith), 2 evőkanál vaj vagy margarin, 1 evőkanál olaj, 1/8 l tyúkhús alaplé, 4 evőkanál főzőtejszín, 1/2 teáskanál szárított kakukkfű, morzsolt, 1/8 l almalé, 1 teáskanál étkezési keményítő
Előkészítés: 5 perc
Főzés: 19 perc
Tálalás: Ehhez a gyorsan elkészíthető ételhez ízletes köret a vajban és petrezselyemben megforgatott főtt újburgonya.

Elkészítése: A csirkemelleket sóval és borssal ízesítjük. A hámozatlan almákból kiszedjük a magházat, és az almát 5 mm vastag karikákra vágjuk. 1 evőkanál vajat felforrósítunk közepes méretű serpenyőben, beletesszük az almakarikákat, és 3 percig pároljuk; közben egyszer megfordítjuk. Az almadarabokat habszedő kanállal óvatosan kivesszük, és lefedve melegen hagyjuk.
A maradék vajat és az olajat ugyanabban az edényben közepes hőmérsékleten felforrósítjuk. A csirkemelleket beletesszük, és minden oldalról 5-6 percig sütjük, amíg aranybarna nem lesz. A kész csirkehús-darabokat habszedő kanállal kiemeljük a serpenyőből, majd egy tálra helyezve melegen tartjuk.
A serpenyőbe beleöntjük a levest, a tejszínt és a kakukkfüvet, majd felforraljuk. Az almalét az étkezési keményítővel kis tálkában csomómentesen elkeverjük, beleöntjük a serpenyőbe, és állandó keverés mellett újra felforraljuk. Körülbelül 1 percig főzzük tovább, amíg a mártás besűrűsödik. Leöntjük vele a csirkemelleket majd almakarikákkal díszítve tálaljuk.

CSIRKEMELL KARÁCSONYRA
Elkészítése: A csirke mellet kicsontozzuk, bőrét lefejtjük, késsel a húsba zsebet szúrunk, amit megsózunk, és 1/4 almaszeletekkel kitöltünk. Ezután a mellet sós húsos szalonna csíkokba göngyöljük, tepsibe tesszük, és körül rakjuk meghámozott alma gerezdekkel, és megsütjük. Annyi fél mell kell hozzá, ahányan az asztal körül ülünk. Külön köret nem kell, hisz ott a mellette megsült almagerezd.
Pulykamellből is elkészíthető, akkor egy mellet 4 főre számolunk.

CSIRKEVAGDALT
Hozzávalók: 20 dkg alma, 1 db zsemle, 1 tojás, 3 dkg vöröshagyma, 40 dkg csirkemell vagy comb, 1 gerezd fokhagyma, só, bors

Elkészítése: A csirkehúst a meghámozott almával, hagymával, fokhagymával, a vízbe áztatott és kicsavart zsemlével ledaráljuk. Sózzuk, borsozzuk, a tojással összekeverjük, és rudat formálunk belőle. Alufóliát vékonyan megkenünk olajjal, a hús rudat szorosan beletekerjük. Sütőben megsütjük, a végén az alufóliát kinyitjuk, hogy szép piros legyen a vagdalt.

CURRYS BAROMFIMELL
Hozzávalók: 25 dkg pulyka- vagy csirkemell, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg gomba, 1 alma, ízlés szerint őrölt köménymag, gyömbér, só, bors és curry, olaj

Elkészítése: A csont nélküli húst vágja kedve szerint kisebb darabokra. A Remoskát olajozza ki, és melegítse fel. A vékony szálakra vagdalt hagymát párolja meg aranybarnára benne. Tegye rá a feldarabolt mellet. Sózza és borsozza, majd amikor a hús minden oldaláról kifehéredett, akkor hintse meg a többi fűszerrel és a zúzott fokhagymával. Kevergetve pirítsa 3 percet, végül dobja rá a felszeletelt gombát. Takarja le a fedővel, és 5 percre kapcsolja be a készüléket. Hagyja saját levében puhára párolódni. Fedő alatt hűljön szobahőmérsékletre. Párolt rizzsel tálalja.

DÁN RAKOTT CSIRKE
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell, 25 dkg aszalt szilva, 25 dkg bacon, 3 db alma, 30 dkg füstölt sajt, só, cukor, fahéj, 3 dl tejszín, olaj

Elkészítése: A felcsíkozott csirkemellet enyhén sózd meg, forgasd meg fahéjban, és olajon pirítsd meg. A maradék (sós, fahéjas) olajhoz hozzá adjuk a tejszínt, 1 ek cukrot, és melegítsd fel. Egy üvegedényben a csirkemell hosszúkás szeletekre rétegezd rá tetszés szerint az almaszeleteket, a füstölt sajtot, az aszalt szilvát, ezután a bacont. Tedd be a sütőbe, úgy 30-40 percre!

GYÜMÖLCCSEL TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 db 1-1,5 kg-os csirke, só, bors, paprika, 3 ek olvasztott vaj
Töltelék: 15 dkg magozott aszalt szilva, 15 dkg aszalt sárgabarack, 1 ek mazsola, 1 alma apró kockára vágva, 1 zsemle, 3 ek tejszín, 1 tojás

Elkészítése: A csirkét kívül-belül besózzuk, borsozzuk, paprikázzuk, majd állni hagyjuk, míg a töltelék elkészül. A töltelékhez az aszalt szilvát és a barackot kisebb darabokra vágjuk, és kevés vízzel rövid ideig összeforraljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük sorjában a megmosott mazsolát, a megaprított almát, a tejszínt, a beáztatott és kicsavart zsemlét, végül pedig a felvert egész tojást.
A megtöltött csirkét összevarrjuk, vagy hústűvel összetűzzük, meglocsoljuk az olvasztott vajjal, majd előmelegített sütőben lefedve sütjük, amíg a hús meg nem puhul. Ezután óvatosan megfordítjuk, és néhány percig fedő nélkül pirítjuk a borét. Burgonyapürével, vagy hercegnő burgonyával tálaljuk, a sütés után visszamaradt pecsenyelevet pedig tejföllel, vagy tejszínnel összeforraljuk, és külön mártásként adjuk az asztalra.

GYÜMÖLCCSEL TÖLTÖTT, MÉZES SÜLTCSIRKE
Hozzávalók: 1 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, fél-fél teáskanál só és pirospaprika, negyed teáskanál őrölt bors, 1-1 narancs és citrom, 2 kg-os csirke, 20-20 dkg szilva, barack, alma és körte, 2 dl édes fehérbor, 1 mokkáskanál rozmaring, 1 dl méz

Elkészítése: Az olajban keverje el a zúzott fokhagymát, a paprikát, a sót, a borsot, valamint a narancs és a citrom reszelt héját. A keverékkel kívül-belül alaposan kenje be a konyhakész csirkét. Egy éjszakára tegye hűtőszekrénybe. Másnap a kimagozott és negyedelt szilvát, a meghámozott és felkockázott barackot áztassa bele a borba. Fél óra múltán szűrőkanállal szedje a gyümölcsöket egy másik tálba. Keverje hozzá a hámozott, és kockákra vágott almát és körtét, valamint a morzsolt rozmaringot. Töltse a keveréket a csirke hasüregébe, majd varrja be a nyílást. Fektesse tepsibe, és a mézzel kenje be a csirkét. Öntse köré a gyümölcsök áztatásából visszamaradt bort. A 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig süsse. Locsolja meg a saját levével, majd csökkentse a hőfokot 170 fokra. Többször meglocsolgatva süsse készre. Ha szép barnára sül, vegye ki a sütőből, és 10 percet hagyja pihenni, majd darabolja fel. Mazsolás rizzsel tálalja. A pecsenyelevet kis tálkában, külön kínálja.

GYÜMÖLCSPÜRÉVEL TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 kg csirke, 1 mokkáskanál grill fűszerkeverék, 1 csomó petrezselyemzöld, 2 alma, 1 körte, 2 evőkanál cukor, 10 szem szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, 1 citrom, 4 dkg dió, 1 zsemle, 1 dl tej, 1 tojás

Elkészítése: A csirke bőrét a nyakánál benyúlva a mellén és a combján fellazítom. A csirke belsejét bedörzsölöm grill fűszerkeverékkel, és beleteszem a petrezselyem-zöldet.
Gyümölcspürét készítek. Az almát és a körtét meghámozom, cikkekre vágom, és 1-2 percig gyengén cukros vízben forralom. Fűszerkivonatot főzök: kevés vízben szegfűszeget, egész fahéjat és citromhéjat (csak a sárga részét) kb. 6-8 percig forralom. Az almát és a körtét lehűtöm, szitán áttöröm, és egy kevés fűszerkivonattal, citromlével ízesítem.
A gyümölcspéphez hozzáadom a finomra darált diót, az előzőleg tejben áztatott, kicsavart, (tésztaszűrőn) áttört zsemlét és az egész tojást. Az egészet jól összekeverem.
A csirke bőre alá töltöm a tölteléket, és grillsütőben vagy hagyományos sütőben, rácsra téve kb. 45 perc alatt megsütöm.

HAWAII CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, só, bors, 5 dkg olaj, 2 dl húsleves, curry, bors, 2 karika ananász, 2 banán, 10 dkg alma, petrezselyem, liszt

Elkészítése: A lisztben megforgatott csirkedarabokat olajban megpirítjuk, majd a húslevessel fölengedve puhára pároljuk. Hozzáadjuk a felaprított gyümölcsöket és fűszerezzük. Ribizlit adunk köretnek.

ÍNYENC BAROMFIMELL-FILÉ, ROLNIBA ÉS BUNDÁZVA
Hozzávalók: 60 deka pulykamell (Vagy bármilyen baromfimell filé, de nagyon jó a sertéscomb is), 3 db friss, közepes méretű tormagyökér, vagy 10 deka ecetes torma, (+ borecet, fehér, vagy frissen csavart citromlé). Kb. 30- 35 dkg friss tehéntúró, kb. 5 dkg friss vaj, annyi szelet gépsonka, vagy baromfisonka, ahány szelet filénk van, 4 db friss tojás, 15 - 20 dkg aszalt gyümölcs (Sárgabarack, szilva, alma), kb. 20 dkg zsemlemorzsa, liszt, kb. 3 dl étolaj, só

Elkészítése: A húst mindenekelőtt megmossuk, és tiszta ruhával leszárogatjuk, majd éles - széles - pengéjű késsel egyenletes vastagúra szeljük. Meghintjük sóval és húskalapáccsal szépen - fólián keresztül - kiklopfoljuk. Ezután a hússzeleteket vékonyan ecetes tormával megkenjük - de nekem jobban bejön, ha friss tormát lereszelek, azt leforrázom, húslevessel, hagyom szűrön át lecsöpögni, majd kevés fehér borecettel, vagy frissen csavart citromlével ízesített tormával kenem be a húst - erre az alapra tesszük rá az általunk használt sonkafélét, majd arra tesszük a tojás sárgájával és a vajjal kikevert túrót.
A szeletek hossztengelyébe tesszük ezután, az általunk használt valamilyen aszalvány gyümölcsöket, majd szorosan feltekerjük, rolniba. Azért, hogy ne essen szét a rolnink, tűzzük meg hústűvel, majd forgassuk bele panírba. Előre felhevített forró olajban arany barnára sütjük a tekercseket, rolnikat - ha kész - szalvétára szedjük, hogy a sütőolajat a szalvéta elszívja.
Szerecsendióval, frissen őrölt fehér borssal ízesített burgonyapürével, vagy csészében formázott - currys - párolt rizzsel, salátaágyon tálaljuk.

JUHTÚRÓVAL TÖLTÖTT CSIBE (CHICKEN STUFFED WITH SHEEP-CURD)
Hozzávalók: 1 db konyhakész csirke, 15 dkg juhtúró, 1 db alma, 1 kis fej vöröshagyma, 1 db kemény tojás, 1 szelet zellergumó, csipet só, 1-1 mokkáskanál őrölt bors és pirospaprika, 2 dl édes fehérbor, 1 dl tejszín, 1 evőkanál vaj

Elkészítése: A lereszelt zellert, vöröshagymát, kemény tojást és almát, valamint a fűszereket dolgozza sima keverékké a túróval. Ezzel a töltelékkel tömje meg a csibe hasüregét. A nyílást tűzze meg, vagy varrja össze. Fektesse tepsibe, öntse alá a bort, majd kenje meg olvasztott vajjal. Közepes hőfokon süsse ropogósra. Időnként saját levével locsolgassa meg a tetejét. A visszamaradt levét a tejszínnel elkevert liszttel sűrítse mártássá. Végül a feldarabolt csirke mellé tálalva a mártást, párolt rizzsel adja asztalra.

KALIFORNIAI RAKOTT CSIRKE
Hozzávalók: 25 dkg darált sertéshús, 1 közepes fej hagyma, 1 csokor petrezselyem, só, bors, olaj, 2 nagyobb kicsontozott csirkemell, 1 gerezd fokhagyma, 1 csipet Cayenne bors vagy fekete, 1 dl száraz fehérbor, 1 nagyobb alma, 4 dl besamelmártás, 2 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt, 60 dkg zöldbab

Elkészítése: A lerakás sorrendje alulra a csirkemellet, erre a darált húsos keveréket, almát, végül a besamellt tenném. A végén tegyünk rá egy pici reszelt sajtot is, és így pirítsuk aranysárgára.
Zöldbabként zöld színű ceruzababot használunk.

MAJDNEM SÜLT FŰSZERES CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, 1 savanykás alma, 1 teáskanál majoránna, 1 mokkáskanál törött bors, 1 teáskanál só, 2 evőkanál olaj

Elkészítése: A konyhakész, tisztított csirkét kívül-belül megmosom, lecsöpögtetem. Az almát megmosom, kicsumázom, és gerezdekre vágom. A csirke hasát belülről sóval, borssal, majoránnával bedörzsölöm, majd az almagerezdeket beletömöm. A nyílást fogvájóval összetűzöm, és a szárnyast kívülről is befűszerezem. Az olajjal bekenem, majd a mellével felfelé, kis tepsibe fektetem. Előmelegített, forró sütőbe tolom, és erős lángon 25 percig sütöm. Ezután megfordítom, és a lángot mérsékelve újabb 25 percig tovább sütöm. A sütőből kivéve hagyom, hogy kihűljön. A majdnem kész csirkét ezután szorosan belecsomagolom alufóliába, és a mélyhűtőben lefagyasztom. Fogyasztás előtt ismét tepsibe teszem a már teljesen felengedett szárnyast, és forró sütőben 15-20 perc alatt befejezem a sütését.

MAZSOLÁS CSIRKE ALMASZÓSSZAL
Hozzávalók: 1 csirke, só, bors, majoránna, 20 dkg mazsola, 2 dl muskotályos bor, 20 dkg rizs, 4-5 alma, hagyma, fokhagyma, ételízesítő, 1 ek cukor

Elkészítése: Egy szép, méretes csirkét előző este kívül-belül sózz, borsozz be, hajíts bele teáskanálnyi majoránnát, és tedd reggelig hűtőbe. 20 dkg mazsolát áztass be 2 dl édes borba (pl. muskotályos), önts még rá1 dl vizet, ebben a lében pihizzen ugyancsak reggelig. Másnap reggel leszűröd a mazsit, a levét félreteszed, a mazsit betöltöd a csirekbe, esetleg beletunkolsz még pár gerezd egyéb gyümölcsöt (alma, körte, narancs), majd bestoppolod a csirit és irány a sütő kb. 1 órácskára. Közben előkészítesz 20 dkg rizst, a hagyományos módon készre főzöd, de ételízesítővel, hagymával, és gerezdnyi zúzott fokhagymával is ízesíted.
Míg a csirke meg a rizs sül-fő, meghámozol 4-5 almát, kikapod a magházát és a mazsola áztatólevében, 1 ek cukor társaságában megfőzöd, s jó alaposan összetöröd. Ha a madár szép pirosra sült, kiszeded belőle a mazsit, a rizst egy kerek tál közepére halmozod és beteríted a mazsival, majd szépen körberakod a csirkedarabokkal. 
Tálalásig melegen tartod.
Mártás: A csirkesütésből megmaradt tunkot egy lábosba áttöltöd, s mintha rántást készítenél, liszttel besűríted, majd rátöltöd az összetört almát, és állandó kevergetés közben mártás sűrűségűre főzöd.
Megjegyzés: Ha meg nagyon csicsázó kedvedben vagy, akkor egy műanyag edényt kikensz Rámával, belegyömöszölöd a rizst, így borítod ki a tál közepére.
Egy kisebb edénykével, meg a mazsolával ugyanezt műveled, és ezt a rizs tetejére rakod ügyesen. (Ehhez a művelethez levágtam egy nagyobb margarinos doboz tetejéről a peremet, és a kiborításhoz ezt használom segédeszköz gyanánt!)
Az egész művet díszítheted még felkarikázott paprikával és paradicsommal. Minél színesebb, annál mutatósabb.
Persze az íze se kutya!

MÉZES-ALMÁS CSIRKEMELL
Hozzávalók: 4 csirkemell filézve, só, bors, mustár, kb. 6 evőkanál akácméz, 1 kg alma

Elkészítése: A csirkemelleket kettévágom, sózom, kicsit borsozom, jó sok mustárral mindkét felét megkenem. Amíg egy kicsit áll, addig az almát megpucolom, magházát kivágom, gerezdekre vágva közepes tepsibe rakom. Kevés vizet öntök alá, majd fóliával lefedve a sütőbe rakom párolódni. A csirkemelleket kevés olajon hirtelen megpirítom mindkét oldalán, majd hozzáöntöm a mézet, azzal együtt még egyszer átrottyantom. Kiszedem a pecsenyeléből, rárakom a kicsit megpárolt almára, majd a pecsenye levével meglocsolom az egészet. Ezzel együtt még egy kicsit visszateszem a sütőbe. Akkor jó, ha az alma már péppé párolódik. Krumplipürével tálalom.

MONACÓI TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, 2 pár virsli, 5 dkg lángolt kolbász, 2 db paradicsom, 1 alma, 5 dkg vaj, só, törött bors, csipetnyi majoránna, 1 dl bor

Elkészítése: A csirkét kívül-belül megsózzuk, megborsozzuk, hasüregébe szórunk majoránnát, belehelyezzük a virslit, kolbászt, félbe vágott paradicsomokat, kettévágott almát, egy diónyi vajat, a nyílást lezárjuk hústűvel. Tűzálló tálba tesszük, leöntjük forró vajjal, ráöntjük a bort, és letakarjuk így pároljuk puhára. Ha megpuhult levesszük a fedőt, és szép pirosra sütjük. Tálalásnál a csirkét feldaraboljuk, a virslit, kolbászt felszeleteljük, a csirke tetejére rakjuk, a paradicsomot, almát is felszeleteljük és mellétesszük, pecsenyelével leöntve forrón tálaljuk.

MONTEVIDEÓI CSIRKE
Elkészítése: A darabolt csirkéket tűzálló edénybe helyezzük. Sózzuk, reszelt szerecsendióval ízesítjük. Tisztított zeller- és almadarabokat teszünk mellé. A vajat megolvasztjuk, és szűrt citromlével elkeverjük. Ráöntjük a csirkére, és a hús megpuhulásáig előre melegített sütőben sütjük, időnként saját levével locsoljuk.

MAZSOLÁS - CURRYS CSIRKE
Hozzávalók: 2 csirkemell, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 3 nagy alma, 1 maréknyi mazsola, 5 dkg napraforgómag vagy fenyőmag, 1 dl kókusztej vagy 4 evőkanál kókusztejpor, 3 evőkanál currypor, só, fekete és vörös bors, sáfrány, 2 evőkanál garam masala, a körethez: rizs, vadrizs, ananász

Elkészítése: Az apróra vágott hagymát és fokhagymát pirítsuk aranyszínűre egy kis olajban. Adjuk hozzá a felkockázott csirkehúst, és ízesítsük curryvel, kókusztejjel, sáfránnyal, pár szem borssal, sóval. Öntsük fel 2 dl vízzel, hogy puhuljon. Ha a hús megpárolódott, adjuk hozzá a kockára vágott almát, a megpirított napraforgómagot, és a mazsolát, pároljuk össze ezekkel is, kb. 10 percig. Ízesítsük Garam masalával, és további pár percig pároljuk.

NORMANN CSIRKE
Hozzávalók: 4 csirkemell-filé, 5 dkg vaj, 2 db alma, 20 dkg gomba, 1 dl Calvados, 2 dl főzőtejszín, 1 csokor petrezselyem

Elkészítése: A filéket ízlése szerint dörzsölje be fűszerekkel. A serpenyőben habzásig melegített vajon tíz perc alatt mindkét oldalukon süsse barnára a húsokat.
Szűrőkanállal emelje tálra a szeleteket. Dobja rá a zsiradékra a vékonyra szelt gombát és kevergetve párolja 4 percig. Ekkor a korábban meghámozott, kicsumázott és vékonyra vagdalt almát szórja rá. Pár perc múlva tegye vissza a filéket. Forgassa össze, öntse rá a tejszínt és a Calvadost. Fedő alatt gyöngyöztesse 10-12 percig. Végül hintse meg a vagdalt petrezselyemmel.
Ropogósra sütött burgonyával adja fel.

SÖRÖS CSIRKE GYÜMÖLCSÖS RIZZSEL
Hozzávalók: 1 csirke, 10 dkg vaj, 1 nagyobb fej hagyma, 1 dl Tuborg, 1 zsemle, 5 dkg mazsola, 0,5 húsleveskocka főzete (0,5 tasak húsleves), 40 dkg almakompót, 1 csipetnyi curry, só, bors

Elkészítése: Négy részre vágjuk az egész csirkét, besózzuk, megborsozzuk, s a vajon megpirított egy fej hagymán puhára sütjük. Sütés közben a levével öntözzük. Kivesszük a húst, sörbe áztatott zsemlével sűrítjük a levét, jól átfőzzük, majd átszűrjük. Aztán hozzáadjuk a vízben áztatott mazsolát, beletesszük a csirkét, és átmelegítjük. A főtt rizshez hozzáadjuk az almabefőtt darabokat, curryvel fűszerezzük, átforrósítjuk, majd a csirkével együtt tálaljuk.

SÜLT CSIRKE ÍZES MÁRTÁSBAN
Hozzávalók: 2 kisebb csirke, 1 ek olaj, 1 ek citromlé, 1 kk. só, 1 mk curry, kevés fokhagymapor, őrölt bazsalikom
A mártáshoz: 2 dl tejföl, 1 ek aprított snidling, 1 kisebb uborka és 2 alma kockára vágva, 2 ek mustár, só, bors, citromlé

Elkészítése: A felezett csirkéket néhány órával sütés előtt a fűszerekkel összekevert olajjal bekenjük. Faszén-grillen, grillsütőben, vagy sütőben kb. 30-40 percig sütjük. A mártást elkészítjük és hidegen adjuk a csirke mellé. Ribiszkével tálaljuk.

SÜLT CSIRKE, KÜLÖNLEGESEN
Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 2 borízű alma, 10 dkg reszelt trappista és füstölt sajt vegyesen, 1 dl tejszín, 5 dkg darált dió, 5 dkg vaj, 1 tojás, 1 evőkanál rizsliszt, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fehér bors

Elkészítése: A megtisztított csirkét négyfelé vágom és megsózom. 2 dkg vajon mindkét oldalán jól átsütöm, és nagy, lapos tűzálló tálra egymás mellé teszem. Az almát meghámozom, kicsumázom, lereszelem, majd összekeverem a felvert tojással, a tejszínnel, a darált dióval, a reszelt sajttal, a rizsliszttel, a szétzúzott fokhagymával, a sóval, a borssal. Az így kapott sűrű krémet vastagon rákenem a csirkedarabokra, majd a maradék vajat a tetejére tördelem. A tálat lefedem, és előmelegített, forró sütőben, de nem nagy lángon 35-40 percig sütöm. A sütés végén a fedőt leveszem, és addig pirítom, amíg sárgásbarnára (de nem sötétre) sül.
Sült hasábburgonya és kimagozott meggybefőtt illik mellé.

SÜLT TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke 1,3 kg, 1 kis alma, 1 zeller vagy petrezselyem, 1 friss paprika, 1/2 kis hagyma, 1 ek olaj, 3 ek olasz dresszing, 3 ek Worchestershire szószemélyre

Elkészítése: Reggel a csirkét sózza-borsozza kívül-belül, kenje meg olasz dresszinggel és Worchestershire szósszal, tegye hűtőbe. A sütés előtt töltse meg az egészben hagyott hagymával, paprikával, petrezselyemmel és almával. Tegye jól kikent tepsibe, fedje fóliával. Előmelegített sütőben, közepes hőn (180 C°) süsse 75 percig, időnként kenve levével, majd fólia nélkül, míg bőre megpirul.

SZABOLCSI TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, 5 dkg füstölt szalonna, 1 alma, 2 dl tejföl, só, bors, 1 dl bor

Elkészítése: A csirke bőre alá nagyon vékony szalonna csíkokat dugunk. Különösen a mellénél és a comboknál. Belsejébe tesszük a megtisztított, kettévágott almát, belül enyhén meg is sózhatjuk. Egy kevés bort aláöntve, lefedve, puhára pároljuk.
Ha megpuhult, a belsejében párolódott almát apróra daraboljuk, levében még egy kicsit pároljuk, majd elkeverjük a tejföllel. Ezzel a mártással tálaljuk.

TOLEDÓI TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke, 2 narancs, 2 alma, 2 zsemle, 3 dl tej, só, gyömbér, 5 dkg mazsola, 1 tojás, 3 dkg vaj, 1 csipetnyi majoránna, törött bors, pirospaprika

Elkészítése: A csirkéket kívül-belül bedörzsöljük sóval, borssal, majoránnával, pirospaprikával. Meghámozzuk, és kockára vágjuk a narancsokat, és az almákat elkeverjük 2 dl tejben áztatott zsemlével, a mazsolával 1 tojással, sóval, kevés gyömbérrel. A csirke hasüregébe töltjük, a nyílást lezárjuk. Mély tűzálló tálba tesszük, öntünk alá 1 dl bort 1 dl vizet. Leöntjük forró vajjal, a tálat lefedve sütőben takaréklángon puhára pároljuk. Időközben sokszor meglocsoljuk saját levével. Ha már kezd puhulni, levesszük a fedőt, megkenjük vajjal, és pirosra sütjük.