Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Almás tengeri halak


ALMÁS HAGYMÁS HAL
Hozzávalók: 80 dkg tengeri hal filé, 40 dkg apró vöröshagyma, 2 nagy alma, 8 dkg vaj, 4 evőkanál liszt, 2 dl száraz fehérbor, 1 erőleveskocka, só, őrölt bors, 1 citrom leve

Elkészítése: A megtisztított hagymákat egészben hagyva 4 dkg vajon aranysárgára pirítjuk. Felöntjük a borral és annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Feloldjuk benne a húsleveskockát, és lefedve, kis lángon a hagymákat kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Ez után a meghámozott cikkekre vágott almát is beletesszük, sózzuk, borsozzuk, és fedő nélkül együtt még öt percig a tűzön hagyjuk. Akkor jó, ha a leve is besűrűsödött. Amíg a hagyma párolódik, felszeleteljük a halat, és citromlével megöntözve 10 percig állni hagyjuk. Ez után lecsepegtetjük, sózzuk, borsozzuk, és lisztben megforgatjuk. A maradék vajon a halszeleteket mindkét felükön megsütjük, és a hagymás almával körítve tálaljuk.

CITROMOS-ALMÁS HAL
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 40 dkg alma, 2 dl tejföl, 1 db tojássárgája, 4 dkg sajt, só, őrölt fehér bors, 2 dkg vaj, fél citrom leve

Elkészítése: Sós, lobogó vízben (ami éppen ellepi), 20 perc alatt főzze meg a filéket. Szűrőkanállal óvatosan emelje tálba a húst, majd villával kissé törje össze.
Rendezze kivajazott tűzálló tál aljába a meghámozott, kicsumázott almakarikákat. Takarja be az összetört haldarabokkal. Csepegtesse meg citromlével, és locsolja rá a tojássárgájával, sóval, borssal kikevert tejfölt. Végül szórja meg a reszelt sajttal, és 10 perc alatt, a 180 fokra előmelegített sütőben süsse aranybarnára a tetejét.

DIÓS-MAJONÉZES HALKOKTÉL
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott tengeri hal (pl. vörös sügér, lepényhal), vagy friss pontyfilé (de akár rákból vagy kagylóból is készülhet) só, őrölt bors, 1 citrom leve, 1 darabka (15 dkg) zeller, 6 evőkanál majonéz, 6 evőkanál tejföl, 1 kiskanál mustár, 10 dkg dióbél, 1 nagyobb alma, 2 közepes csemegeuborka

Elkészítése: A halat szobahőmérsékleten fölengedjük, megsózzuk, megborsozzuk. Egy kis lábasba vagy serpenyőbe ujjnyi magasan vizet öntünk, egy kevés citromlével ízesítjük, majd a halat megpároljuk benne. Utána leszűrjük és megvárjuk, amíg kihűl. A zellert megtisztítjuk, gyufaszálnyi csíkokra metéljük, enyhén sós, citromos vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A majonézt a tejföllel összekeverjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk, egy kevés citromlével meg mustárral ízesítjük, majd a durvára vágott diót is belekeverjük. Az alma magházát kimetsszük, húsát az uborkával együtt - a zellerhez hasonlóan - fölcsíkozzuk. Az ízes mártásba keverjük, a puha lecsöpögtetett zellert, meg a kisebb darabokra tördelt halat hozzáadjuk, salátalevéllel bélelt üvegtálakba vagy pezsgőspoharakba halmozzuk.

HALFILÉ TORMAMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 50 dkg kifilézett tengeri hal, só, fél citrom leve, 1 savanykás alma, 5 dkg reszelt, ecetes torma, 1-2 evőkanál húsleves, 1 dl tejföl, só

Elkészítése: A halat sós, citromlével ízesített vízben megfőzzük (vigyázva, nehogy túlfőjön és szétessen). A vízből kivesszük, félretesszük és kihűlni hagyjuk. A meghámozott almát lereszeljük, hozzákeverjük a tejfölt, a tormát és annyi húslevest, hogy krémes mártást kapjunk (ne legyen túl folyós). Ízlés szerint megsózzuk, majd a néhány órára a hűtőszekrénybe tesszük. A halat a mártással és rozskenyérrel kínáljuk.

LENGYEL HERING TEJFÖLBEN
Hozzávalók: 50 dkg heringfilé, 8 dkg alma, 1 hagyma, 2 dl tejföl, só, cukor, citromlé esetleg mustár, 1 kanál vágott petrezselyemzöld

Elkészítése: A kiáztatott heringfiléket 3-4 darabra vágjuk, salátás tálba helyezzük. A megtisztított almát durva reszelőn lereszeljük, a hagymát apróra vágjuk. Összekeverjük a tejföllel, cukorral, sóval, citromlével ízesítjük.
Hozzáadhatunk egy kevés mustárt. A heringet leöntjük az így elkészített szósszal. Megszórjuk petrezselyemzölddel.

MAKRÉLAKOKTÉL
Hozzávalók: 1 grapefruit (25 dkg), 2 savanykás alma (25 dkg), 1 citrom, 1 doboz makrélakonzerv, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál tejszín, só, 1 csipet cukor, 1/2 fej saláta, 1 zöldpaprika

Elkészítése: A grapefruitot meghámozom, cikkekre szedem, és lehúzom a hártyáját. Négy szép cikket félreteszek a díszítéshez. A többit kisebb darabokra vágom.
Az almát meghámozom, kiszedem a magházát, és ceruza vastagságú, rövid hasábokra felvágom. Citromlével azonnal meglocsolom, hogy ne barnuljon meg.
A makrélakonzervből négy szép darabot félreteszek. A többit kisebb darabokra szedem.
Egy tálban a felfogott grapefruit-léből kevés citromlével, olajjal, tejszínnel, sóval és cukorral öntetet készítek. Ebbe keverem a koktél alapanyagait.
A kehelypoharakba egy-egy salátalevelet teszek, és szétosztom a megkevert salátakoktélt. A tetejét makréladarabokkal, grapefruit-cikkel és egy karika zöldpaprikával díszítem. Jól lehűtve teszem asztalra.

SZARDELLÁS KROKETT
Hozzávalók: fél tubus szardellapaszta, 2 db egész tojás, 2 evőkanál búzadara, 1 dl tejföl, 1 fiola kapribogyó, 1 teáskanál mustár, 1 nagy savanykás alma, 5 dkg reszelt sajt, mokkáskanálnyi cukor, liszt a bundázáshoz

Elkészítése: A tojások sárgáit kikeverjük a tejföllel, majd hozzáadjuk a búzadarát, a szardellapasztát, a félbevágott kapribogyót (levével együtt), a reszelt sajtot és a megmosott, kicsumázott, reszelt héjas almát. Annyi liszttel hintjük meg, hogy formázható, de azért ne nagyon lágy massza legyen, végül beledolgozzuk a tojásfehérjékből vert kemény habot. Nedves kézzel kroketteket formázunk belőle, és a 180 fokra felhevített olajba apránként beletéve, szép pirosra megsütjük (5-7 perc).
Lecsöpögtetve tesszük ital mellé.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, olcsó vendégváró étel.

TENGERI HAL ALMÁVAL ÉS PEZSGŐVEL
Hozzávalók: 60 dkg tonhal, 10 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2,5 dl pezsgő, 1 nagy savanykás alma, 2-3 evőkanál liszt, só és törött fehér bors (ízlés szerint)

Elkészítése: A szeletekre vágott tonhalat megsózzuk, lisztbe mártjuk, és a felforrósított vaj felén mindkét oldalát átsütjük. A maradék vajon megpároljuk a megmosott, kicsumázott és felszeletelt almát, valamint a hagymakarikákat, majd megsózzuk és megborsozzuk, végül a pezsgővel felöntjük. Tálra rakjuk a párolt halszeleteket, és tetejére rendezzük a hagymás almát, majd körülöntjük a ragu levével. Hordó formájúra faragott, sós vízben főtt burgonyát teszünk mellé, és a forró sütőben vagy grillsütőben átpirítjuk.

TENGERI HAL SAJTOS ZÖLDSÉGEKKEL
Hozzávalók: fagyasztott tengeri hal, alma, brokkoli, kelbimbó, karfiol, köményes sajt, joghurt, olívaolaj, só, bazsalikom, citrom, kapor, petrezselyem

Elkészítése: A tengeri halat felolvasztjuk, szárazra töröljük, megsózzuk, citrom levével meglocsoljuk, bazsalikommal fűszerezzük. Alufóliát megkenjük olajjal, rátesszük a halat, majd a tetejére almadarabokat halmozunk. Csomagokat készítünk belőle úgy, hogy ne túl szorosan záródjon. Halanként egy csomag készüljön, és teljesen borítsuk be almaszeletekkel a halat. Közben egy jénaiba teszünk zöldségeket, majd fedővel betakarva pároljuk. Ha a zöldségek megpuhultak, egy kicsi vajjal kikent lapos jénaiban sorba rendezzük. Petrezselyemmel, kaporral ízesített joghurttal leöntjük, és kevés reszelt köményes sajtot szórunk rá. Sütőbe tesszük a halat és a zöldségeket, és 1/2 óráig sütjük.

TÖLTÖTT HERINGTEKERCSEK
Hozzávalók: 1 kg hering vagy 40 dkg heringfilé, 20 dkg apró savanyú uborka, 4 db kemény tojás, 2 fej vöröshagyma, 2 db alma, 10 dkg savanyú zöldborsó, bors, 4 adag majonéz vagy tartármártás

Elkészítése: Az előkészített heringfiléket megtöltjük gerezdekre vágott kemény tojással, egy kis uborkával, és elrendezzük egy salátalevelekkel díszített tálra, melyre hagymát, főtt zöldborsót, almakockákat, olívát és aszalt gyümölcsöket szórunk. Kenyérrel kínáljuk előételnek.

TÖLTÖTT SÜGÉR
Hozzávalók: 1,5-2 kg-os sügér, ízlés szerint só és őrölt bors, 5 dkg olvasztott vaj
A töltelékhez: 5 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 1 kis fej zellergumó, 15 dkg zsemlemorzsa, 1 csokor petrezselyem, 1 tojás, fél teáskanál morzsolt kakukkfű, 1 teáskanál só, fél mokkáskanál őrölt bors, 1 evőkanál tejföl, 1 db alma

Elkészítése: A kívül-belül megtisztított, kimosott és szárazra törölgetett halat sóval és borssal dörzsölje be, és tegye félre 1-2 órára. Közben keverőtálban verje fel a tojást. Reszelje bele a vöröshagymát, a zellert és az almát. Öntse hozzá az olvasztott vajat és a zsemlemorzsát. Adja hozzá a fűszereket, a vagdalt petrezselymet és a tejfölt. Kézzel alaposan dolgozza sima, egynemű masszává. Lazán töltse meg vele a halat, majd tűzze, vagy varrja össze a nyílást. Fektesse kivajazott tűzálló tálba és locsolja meg olvasztott vajjal. Letakarva süsse 250 fokos sütőben 45 percet, majd fedetlenül további 15-20 percen át, hogy ropogós pirosra piruljon a teteje.