Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Almás sütemények 01.


ALMA BESAMELMÁRTÁSSAL
Elkészítése: 1 kg meghámozott, fölszeletelt almát 2 dl cukros fehérborban puhára párolunk, 15 dkg vajból, 4-5 ek lisztből, 5 dl tejből folyékony, pépszerű masszát főzünk. Amikor kissé kihűlt, belevegyítjük 4 tojás sárgáját, 8 dkg porcukrot, 1 citrom reszelt héját és a tojások kemény habbá vert fehérjét. vajjal kikent tűzálló tálba beleteszünk egy réteget a besamellből, tetejére egy sor almát, majd megint besamellt és így tovább. Legfelül besamell legyen cukorral meghintve. 30 percig sütjük a sütőben.

ALMA BUNDÁBAN (ZSÍRBAN SÜLT TÉSZTÁK)
Elkészítése: 5 dl langyos tejbe 1 ek cukrot teszünk, és 2 dkg élesztőt morzsolunk. Adunk hozzá egy tojást, kevés sót és annyi lisztet, hogy jó sűrű palacsintatészta legyen. Kétszeresére kelesztjük. A meghámozott almák magházát eltávolítjuk, és karikákra vágjuk. Az almaszeleteket a tésztába mártjuk, forró zsírban vagy olajban mindkét oldalát megsütjük, és fahéjas cukorral meghintjük. Tartalmas leves után jó ebédétel.

ALMA, CSŐBEN SÜTVE
Hozzávalók: 1 kg alma, fél liter tej, 20 dkg liszt, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 3 db tojás, 2 evőkanál fahéj, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál porcukor, csipetnyi só

Elkészítése: Az almát lehámozzuk, magházát kivájjuk, és kb. fél cm-es karikákra vágjuk. A tepsit kivajazzuk, morzsával megszórjuk, és ráterítjük az almát. A tejet lassú tűzön feltesszük főni, majd habverővel állandó keverés mellett hozzáadjuk a lisztet, és sűrűre főzzük. Hozzáadjuk a cukrot és a sót, majd hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Ekkor belekeverjük a tojássárgákat és a kemény habbá vert fehérjéket. Ezt a masszát az almára simítjuk, majd meleg sütőben, kb. 20 percig sütjük. Ezután megszórjuk a porcukros fahéjjal és langyosan tálaljuk.

ALMADARABKÁK - ALMA NÉLKÜL (AEBLESKIVER)
Hozzávalók 30-35 darabhoz: 25 dkg liszt, 2 evőkanálnyi cukor, 0,5 teáskanálnyi szódabikarbóna, 0,5 dl tej, 2 tojás, 0,5 teáskanálnyi só,1 citrom leve, olaj (a sütéshez), lekvár és porcukor (a tunkoláshoz)

Elkészítése: A tésztagömbök sütéséhez egy - a tarkedli sütőhöz hasonló - speciális sütőformára van szükség, amelyben félgömb alakú mélyedések vannak.
A hozzávalókból keverj tésztát, s azt hagyd fél órát pihenni. A felmelegített sütőformát kend ki az olajjal, s minden mélyedést tölts meg 2/3-áig tésztával. Addig süsd, amíg a tésztának kívül már kérge lesz, de a közepe még folyós. Ekkor fordítsd meg a félgömböket, hogy az így alulra kerülő folyós tésztából megsülhessen a gömb másik fele is. (Ennek az a technikája, hogy a villát belülről kifelé - a folyós részen át - szúrod a kéregbe, s úgy mozdítod meg a tésztát.)
A megsült gömböket még langyosan tálald, a tunkoláshoz való porcukorral és lekvárral.
(Ezt a süteményt a dánok kizárólag decemberben, karácsony előtt fogyasztják és a speciális forralt borukat, azaz a “glögg“-öt isszák hozzá.)

ALMA DESSZERT
Elkészítése: Almát felszeletelünk, citromlével meglocsolgatjuk, megszórjuk törött darabos borssal, dióval, bazsalikommal vegyítjük és francia kenyérrel tálaljuk.

ALMA JÓASSZONY MÓDRA (VEGYES ÉDESSÉGEK)
Elkészítése: 8 közepes nagyságú almát meghámozunk. magházukat kiszedjük és az üregükkel felfelé az almákat kivajazott tűzálló tálba egymás mellé “ültetjük”. Az üregekbe néhány szem jól megmosott mazsolát és valamilyen pikáns gyümölcsízt - málnát vagy meggyet - teszünk, erre egy borsónyi vajdarabkát. Forró sütőbe toljuk, és alma minőségétől függően 10-15 percig sütjük. Közben simára keverünk 2 tojássárgáját 3 ek porcukorral, 1 csomag vaníliás cukorral, 1 ek liszttel meg 5 dl tejjel. Gőzön krémmé főzzük. A gőzről levéve, 2 evőkanálnyi rummal ízesítjük, és azonnal, forrón az almákra öntjük, melegen tálaljuk.

ALMAKOMPÓTOS SÜTI (AEBLEKAGE)
Hozzávalók 1 személyre: 12,5 dkg alma, 0,25 dl víz, darabka vaníliarúd, 0,5 dl zsemlemorzsa, 6-7 dkg cukor, 1,5 dkg vaj, 0,5 dl tejszín

Elkészítése: A meghámozott és kimagozott almát vágd kisebb darabokra, s kevés vízben - a cukor háromnegyedét és a vaníliát hozzáadva - főzd pépesre. A zsemlemorzsát keverd el a maradék cukorral és pirítsd meg az olvasztott vajon, majd hagyd kihűlni. Az almát és a morzsát egy tálkában rétegezd egymásra, hűtsd le és tejszínhabbal díszítve tálald.

ALMA MÉZKÉREGBEN
Hozzávalók: 1/2 dl apróra vágott datolya, 1/2 dl méz, 2 evőkanál durvára darált (pekán, hikori) dió, 2 teáskanál reszelt citromhéj, 1 dl Graham kenyérmorzsa (vagy zsemlemorzsa), 1 teáskanál fahéj, 6 db közepes, savanykás alma, 1 dl olvasztott vaj, 2 dl méz

Elkészítése: Vegyük a fél deci mézet először, ehhez keverjük a datolyát, a diót és a citromhéjat. Keverjük össze a morzsát és a fahéjat is. Fúrjuk ki a magházat az almákból, majd mindegyik alma felső harmadát hámozzuk meg. Tegyük őket egy megfelelő méretű (kb. 25x15x5 cm-es) tűzálló tálba. A datolyás tölteléket töltsük a magházak helyére, majd a maradék vajat és a mézet kanalazzuk az almákra. 200° C-os sütőben süssük őket kb. 30 percig (vagy amíg meg nem puhulnak - ezt a beléjük szúrt vékony késsel vagy tűvel ellenőrizhetjük). A sütés során 8-10 percenként öntözgessük az almákat a tál alján összegyűlt olvadt mézzel. Forrón tálaljuk.

ALMA PONGYOLÁBAN (ZSÍRBAN SÜLT TÉSZTÁK)
Elkészítése: Nagy, borízű almákat meghámozunk, és kerek szeletekre vágunk. Cseresznye vagy meggy-ében, esetleg likőrben megforgatjuk, cukorral meghintjük, majd a megszokottnál valamivel sűrűbb palacsintatésztába mártjuk, és forró olajban szép világosbarnára sütjük. fahéjas cukorral meghintve, melegen tálaljuk.

ALMA TEPSIBEN
Hozzávalók 4 személyre: 2 db közepes nagyságú savanykás alma, 1 db tojás, 20 dkg liszt, 2.5 dl tej, 3 ek porcukor, 5 dkg margarin, 1 tk sütőpor, 1 mk őrölt fahéj, 1 mk só

Elkészítése: Először a tésztát készítjük el. A tojást habosra verjük, hozzáadjuk az olvasztott, de már nem meleg margarin kétharmad részét, a porcukrot, a sót, a sütőport, valamint a fahéjat, majd a tejjel és a liszttel simára keverjük. Egy kisebb tepsit vagy szögletes tűzálló tálat kikenünk a megmaradt margarinnal, és kevés zsemlemorzsával meghintve a hűtőszekrényben jól lehűtjük. A tésztát a tepsibe öntjük. Az almát megmossuk, kicsumázzuk, és karikákra vágjuk. A karikákat szépen elrendezzük a tésztán. Ebbe azok bele is süllyednek. Előmelegített, forró sütőbe toljuk a tepsit, és közepes lángon addig sütjük, amíg a beleszúrt hurkapálca már nem tapad a masszából. A megsült tésztát kiborítjuk, és kockákra vágva tálaljuk.

ALMATÖLTELÉK (APPLE FILLING)
Hozzávalók: 50 dkg alma, 18 dkg cukor, 35 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg mazsola, 15 dkg darált dió

Elkészítése: A hámozott és lereszelt almát keverje össze a cukorral és a mazsolával. Gőz felett párolja puhára. Forgassa bele a diót. A réteslapot locsolja meg olvasztott vajjal, majd hintse meg zsemlemorzsával. A réteslap szélére halmozzon egy sávban a töltelékből, majd a vásznat emelgetve tekerje fel a süteményt.

ALMATÖLTELÉK RÉTESHEZ 01.
Elkészítése: 1 kg savanykás almát meghámozunk, legyaluljuk, és a morzsával meghintett réteslapra terítjük. A te-tejét fahéjas cukorral meghintjük. Mazsolát és ismét morzsát szórunk rá, és összegöngyölve megsütjük. Ha nagyon gazdagon akarjuk készíteni, a felső morzsaréteg helyett diót szórjunk rá.

ALMATÖLTELÉK RÉTESHEZ 02.
Hozzávalók: Alma 1 kg, őrölt fahéj 1/2 kk., citromhéj 1/2 db, cukor 15 dkg, morzsa 1 ek

Elkészítése: Borízű almát meghámozva, vékonyra szeletelünk, összekeverjük fahéjjal, citromhéjjal, kinyomjuk, és a tésztára rakjuk, melyet előzőleg morzsával hintünk be, tetejét cukorral, morzsával meghintjük, felgöngyöljük.

ALMAFÁNK (ÉDES APRÓSÜTEMÉNYEK)
Elkészítése: 1,5 dl vizet felforralunk 10 dkg Ráma margarinnal. Állandóan kevergetve beleszórunk 15 dkg réteslisztet. A tűzön tovább keverjük. Amikor a tészta az edénytől elválik, levesszük a tűzről, és langyosra hűtjük. Egyenként beledolgozunk 3 egész tojást. Lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és nyolc egyforma négyzetet vágunk ki belőle. Amíg a tészta hűl, megtisztítunk 8 közepes almát, magházukat kifúrjuk. Az üregekbe baracklekvárt csepegtetünk. Minden tésztanégyzetre teszünk egy lekvárral töltött almát, és a tészta négy csücskét összefogva, egyenként becsomagoljuk. Kivajazott tepsibe egymás mellé helyezzük, előmelegített sütőbe tesszük. Öt percig teljes lángon, majd takarékon szép pirosra sütjük. Még melegen meghintjük fahéjas cukorral. Kitűnő meleg édesség.

ALMAFÁNK 01.
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 50 dkg savanykás, tisztított, reszelt alma, 1 zacskó szárított élesztő, 1 evőkanál porcukor, 5 dl tej, 4 dkg margarin, 2 egész tojás, 1 mokkáskanál só, olaj a sütéshez

Elkészítése: A sütemény behintéséhez: fahéjas porcukor.1 dl tejben elkeverjük az élesztőt és a porcukrot, majd letakarva, langyos helyen felfuttatjuk. Mély tálba szórjuk az előzőleg átszitált lisztet, és a közepébe egy mélyedést vájunk. Ide öntjük a megkelt élesztőt, a sót, az egész tojásokat és a margarint. Annyi tejjel gyúrjuk össze, hogy közepesen kemény tésztát kapjunk. A cipóvá formált tésztát lisztezett tálba tesszük, a tetejére is szórunk egy keveset, majd tiszta ruhával letakarva, langyos helyen duplájára kelesztjük. Ezután beledolgozzuk a reszelt almát. A 1/2 cm vastagra kinyújtott tésztát közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Bő, forró olajban, fedő alatt sütjük a fánkok alsó felét, majd fedő nélkül a másik felét is pirosra sütjük. Papírtörülközőre vagy itatóspapírra szedjük a megsült fánkokat, hogy az a felesleges olajat felszívhassa. Fahéjas porcukorral meghintve tálaljuk.

ALMAFÁNK 02.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 50 dkg tisztított, reszelt alma, 5 dl tej, 2 egész tojás, fél dkg élesztő, 3 dkg zsír, 1 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál só, olaj a sütéshez, fahéjas porcukor a sütemény behintéséhez

Elkészítése: Fél dl tejben elkeverem az élesztőt és a porcukrot, majd letakarva, langyos helyen felfuttatom (vagyis hagyom, hogy a megkelt élesztő “felfusson” a bögre tetejére). Mély tálba beleöntöm az átszitált lisztet, és a közepébe egy mélyedést vájok. Ide öntöm a megkelt élesztőt, a sót, az egész tojásokat, a zsírt és annyi tejjel gyúrom össze, hogy közepesen kemény tésztát kapjak. A cipóvá gyúrt tésztát lisztezett tálba teszem, tetejére is szórok egy keveset, majd tiszta ruhával letakarva, langyos helyen (de nem a tűzhely szélén) duplájára kelesztem. Ezután beledolgozom a reszelt almát, majd kinyújtva egy közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom a fél centi vastag tésztát.
Bő, forró olajban fedő alatt sütöm a fánkok alsó oldalát, majd fedő nélkül a másik felét is pirosra sütöm. Itatóspapírra szedem, hogy az a felesleges olajat felszívja. Fahéjas porcukorral meghintve kínálom.

ALMAFÁNK 03.
Hozzávalók: 1 kg alma, 2 tojás, 1 csomag sütőpor, 2 evőkanál cukor, 35 dkg liszt, fahéj, zsír a kisütéshez

Elkészítése: Az almát meghámozzuk és megreszeljük. A levét gyengén kinyomkodjuk, ezután hozzáadjuk a tojásokat, a lisztben elkevert sütőport és a cukrot. A masszát összedolgozzuk, majd forró zsírba szaggatjuk evőkanállal. Pirosra sütjük, és fahéjas porcukorral meghintjük.

ALMAFÁNK OLAJSÜTŐBEN
Elkészítése: 0.5 dl tejbe keverve 0.5 dkg élesztőt, 1 ek porcukrot, lefedve, langyos helyen felfuttatjuk. 50 dkg liszt közepébe vájt lyukba beletesszük az élesztőt, 1 kk. sót, 2 tojást, 3 dkg zsírt, annyi tejet, hogy közép-kemény tészta legyen. Cipóvá gyúrva a tésztát, lisztes tálban, tetejét lisztezve, fedve, langyos helyen duplájára kelesztjük. Beledolgozva 50 dkg reszelt almát, 0.5 cm vastagra nyújtva közepes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Kis adagokban 180C-os olajban 2-3 perc alatt pirosra sütjük. Lecsepegtetve, fahéjas porcukorral hintjük.

ALMAFELFÚJT
Elkészítése: 4 jó nagy almát meghámozva, összevagdalva puhára főzzük, ízlés szerint cukorral, kevés fahéjjal és szegfűszeggel ízesítjük. Áttörjük tejben áztatott 2 zsemlével, majd belekeverünk 2 tojássárgáját, 5 dkg vajat és végül 2 tojásfehérje kemény habját. Kikent, meghintett formában megsütjük. Tálaláskor fahéjas cukorral hintjük meg.

ALMAHAB 01.
Hozzávalók: másfél kg savanykás (Jonatán) alma, 20-25 dkg cukor, 1 citrom leve és reszelt héja, 2 tojásfehérje, 5 dkg vaj

Elkészítése: Az almát meghámozom, kicsumázom, és szeletekre vágom. Saját levében, a vajon, citromlével, citromhéjjal fűszerezve, fedő alatt puhára párolom, majd fedő nélkül elpárologtatom a felesleges levét. Ha kihűlt, hűtőben jól lehűtőm. A cukor felével turmixgépben pépesítem. A tojásfehérjékből kemény habot verek, majd a cukrot hozzátéve, tovább verem, amíg fényes nem lesz. Ekkor apránként hozzáadom a pépesre zúzott almát és tovább verem. Habos, nagyon könnyű masszának kell lennie. Talpas poharakban, azonnal tálalom.
Csokoládédarával vagy diószemekkel lehet díszíteni.

ALMAHAB 02.
Elkészítése: Egy kilogramm almát megsütünk, szitán áttörünk, egy tojás fehérjét adunk hozzá, négy-öt evőkanál cukorport, egy jó kanál ribizli- vagy más savanykás ízt. Mindezeket körülbelül egy óráig keverjük, mindig egy irányban, míg szép fehér és jó habos lesz. Piskótával, s habcsókkal díszítve tálaljuk.

ALMAHAB 03.
Hozzávalók: 80 dkg alma, 4 tojásfehérje, 8 dkg cukor, 4 kávéskanál citromlé

Elkészítése: Az almát alaposan megmosom, és sütőben addig sütöm, amíg össze nem töpped.
Ha kihűlt, szitán áttöröm. A tojásfehérjét a cukorral és a citromlével kemény habbá verem, majd belekeverem az almapürét is.
Kehelyben vagy üvegtálban, jól lehűtve tálalom.

ALMAHAB 04.
Hozzávalók: 40 dkg alma, citromlé, édesítőszer

Elkészítése: Az almát tisztítva citromlével kevés vízben puhára főzzük és kihűtjük. A kihűlt almát habosra turmixoljuk és utólag édesítjük.

ALMAHAB 05. (BOSZORKÁNYKRÉM)
Elkészítése: 1 kg almát forró sütőben megsütünk, vagy négybe vágva kevés vízzel megpároljuk. A megpuhult almát elturmixoljuk, még melegen hozzáadunk 20 dkg cukrot, 4 tojásfehérjét és habzásig keverjük. Üvegtálra tálalva, tetejét villával megcifrázzuk, és néhány szem friss vagy főtt gyümölccsel díszítjük. Száraz süteményt adunk hozzá.

ALMA KARAMELLBEN
Hozzávalók: 4 savanyú alma, 10 dkg búzaliszt, 6 evőkanál kukoricakeményítő, 2 tojás, 20 dkg cukor, víz, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál szezámolaj, a sütéshez olaj

Elkészítése: A megmosott, meghámozott, félbevágott alma magházát kivesszük, húsát cikkekre vágjuk. A búzalisztből, kukoricakeményítőből, kevés vízből, a két egész tojásból sűrű palacsintatésztát készítünk. Belemártjuk az almadarabkákat, és bő, forró olajban kisütjük. Rácson lecsöpögtetjük. A cukrot 3 evőkanál vízzel állandóan kevergetve felforraljuk, majd hozzáadjuk az olajat. Amikor a cukor karamellizálódni kezd, belekeverjük a szezámmagot és az almát. Vékonyan beolajozott tálra szedjük. Tálaláskor egy edénybe jeges vizet teszünk. Fogyasztáskor ebbe mártogatjuk a karamelles almát, így a cukorbevonat megkeményedik rajta.

ALMAKENYÉR
Hozzávalók: két db, egyenként fél literes (15 x 7 cm-es) sütőformába való adaghoz: 40 dkg alma, 5 dkg cukor, 13 dkg mandula, 13 dkg finomliszt, 13 dkg Graham liszt, 3/4 csomagnyi sütőpor
Összesen egy evőkanálnyi a következő mézeskalács fűszerekből: őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg, 2-3 szem porrá tört kardamom mag (vigyázat, igen erős az aromája); 1 db porrá tört szegfűbors, egy evőkanál kakaópor, 13 dkg mazsola, liszt és zsiradék a tepsik kikenéséhez (vagy sütőpapír), végül a cukormáz alkotóelemei: két evőkanálnyi citromlé, 7-8 dkg porcukor, pár csepp feketeribizli szörp

Elkészítése: Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel eltávolítjuk, azután héjastól lereszeljük az almát nagy lukú reszelőn. Megszórjuk cukorral, utána 4-6 órán át, állni hagyjuk. A mandulákat forró vízbe dobjuk, a vizet kis idő múlva leöntjük, majd lehúzzuk héjukat. Valamennyi hozzávalót összekeverjük, egyenletes tésztává dolgozzuk. A sütőt előmelegítjük 180°C-ra, a tepsiket bekenjük egy kis margarinnal és meghintjük liszttel. A tésztát az így előkészített formákba öntjük, tetejét elsimítjuk. Az almakenyeret a sütő középső részén süssük kb. 75 percig. Amikor kész, ne borítsuk ki azonnal a formából, hagyjuk állni 5-10 percig. Utána borítsuk rácsra, hogy egyenletesen hűljön ki. A citromléből, pár csepp feketeribizli szörpből és a porcukorból sűrű, rózsaszínű cukormázat keverünk, majd bevonjuk vele a kenyereket. Tört mandulával díszítjük. Hűvös helyen tárolva, akár három hétig is eláll.

ALMA-KUGLI
Hozzávalók: 1 kg hámozott alma, 1 csésze darabokra vágott dió, 2 kanál zsír, 2 tojás, cukor, fahéj

Elkészítése: Az almát nagyobb lyukú reszelőn megreszeljük, hozzáadjuk a diót, a tojást, a zsírt és a fűszereket, majd kizsírozott lábosban lassú tűzön sütjük.

ALMALEKVÁROS MUFFIN 01.
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 1 csipet só, 1 csipet szegfűszeg, 1, 5 tk fahéj, 2 db tojás, 8 dkg vaj, margarin, 10 dkg nádcukor, 125 ml tej, 25 dkg almalekvár, 1 tk citromlé, 2 ek cukor

Elkészítése: A lisztet összekeverjük a sütőporral, sóval, szegfűszeggel és egy tk fahéjjal. Egy másik edényben felverjük a tojásokat és hozzákeverjük a zsiradékot, cukrot, tejet, almalekvárt és a citromlevet. A lisztes keveréket óvatosan hozzákeverjük. A tésztát a formákba töltjük. A maradék fahéj és cukor keverékével megszórjuk a tetejét.

ALMALEKVÁROS MUFFIN 02.
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 3 dkg búzakorpa, 8 dkg barnacukor, 2, 5 tk sütőpor, 0, 5 tk só, 1 késhegynyi fahéj, 150 ml tej, 2 db tojásfehérje, 15 dkg almalekvár, 4 dkg olvasztott margarin

Elkészítése: A lisztet, búzakorpát, cukrot, sütőport, sót és fahéjat összekeverjük. Egy másik tálban krémes állagúra összekeverjük a tejet, tojásfehérjéket, almalekvárt és a vajat. A száraz hozzávalókat hozzáadjuk ez utóbbi keverékhez.

ALMAPISKÓTA
Hozzávalók: 2 tojás, 2 ek víz, 12 dkg cukor, 1 cs. Dr.Oetker vaníliás cukor, 15 dkg liszt, 1.5 sima teáskanál Dr.Oetker sütőpor
Töltelék: 40-50 dkg nem túl savanyú alma

Elkészítése: A tojássárgáját vízzel, habverővel sűrű krémmé verjük, azután kanalanként hozzáverjük a cukor 2/3 részét, addig, míg sűrű krémszerű masszát kapunk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, ebbe azután kanalanként a megmaradt cukrot verjük. A habnak olyan keménynek kell lennie, hogy ha késsel elvágjuk, ez tisztán látható legyen. A tojáskrémbe adjuk, rászitáljuk a sütőporral kevert lisztet, és vigyázva habverővel a krém alá húzzuk. A tészta felét zsírozott felfújt-, vagy tortaformába töltjük. Erre elosztjuk a hámozott és vékony szeletekre vágott almát és befedjük a megmaradt tésztával.
Sütési idő 45 perc, (közép-meleg) sütőben.
Alma helyett kimagozott, száraz cseresznyét is vehetünk.

ALMA PONGYOLÁBAN
Hozzávalók: 1 evőkanál liszt, 1 tojás, 2,5 dl sör, olaj, alma, vaníliás cukor, kevés rum

Elkészítése: A lisztből, a tojássárgájából a sörrel és egy kávéskanál olajjal tésztát keverünk, majd óvatosan beletesszük a tojás felvert habját is. Az almát meghámozzuk, kiszedjük a magházat, karikákra vágjuk, esetleg egy kevés rummal meglocsoljuk. Az almát a tésztába mártjuk, és forró olajban megsütjük. Papírra szedjük, hogy felszívja a felesleges zsiradékot, és vaníliás cukorral meghintve melegen tálaljuk.

ALMAPUDING 01.
Elkészítése: 75 dkg almát lereszelünk, megpároljuk, még melegen belekeverünk 5 dkg margarint. Fahéjjal, szegfűszeggel, édesítőszerrel ízesítjük.
3 zsemlét beáztatunk, áttörjük, és az almához vegyítjük. 5 dkg búzadarával és a 7 tojásfehérje kemény habjával összekeverjük a tésztát, kivajazott tűzálló tálba öntjük, és gőzben 1 órát főzzük.

ALMAPUDING 02. (FELFÚJTAK ÉS PUDINGOK)
Elkészítése: 8 nagy vagy 10 közepes almát meghámozunk, és megreszelünk. Összekeverjük 10-12 dkg zsemlemorzsával, 15 dkg habosra kevert vajjal, 4 tojássárgájával, 10 dkg mazsolával, kevés tört fahéjjal, 5 dkg hámozott, darált mandulával, 20 dkg cukorral, végül 4 tojás keményre vert habjával. Vajjal kikent, lisztezett formába állítjuk, és a sütőben 45 percig főzzük. Borsodóval tálaljuk.

ALMAPUDING 03. (APPLE PUDDING)
Hozzávalók: 7 dkg vaj, 2,4 dl cukor, 1 db tojás, fél-fél mokkáskanál őrölt fahéj, szerecsendió és szegfűbors, 3 db alma, 2 dl liszt, 1 tasak sütőpor, 1 mokkáskanál só
Az öntethez: 3 dkg vaj, 2 dl barnacukor, 6 evőkanál tej

Elkészítése: A cukrot és a vajat keverje habosra, majd dolgozza bele a tojást. Az alma kivételével a többi hozzávalót szitálja össze, majd lassan adagolva keverje a vajas alaphoz. Forgassa bele a meghámozott és apróbb kockákra darabolt almát. Simítsa a keveréket tepsibe, és a 180 fokra előmelegített sütőben süsse 30-35 perc alatt készre. Közben az öntet alkotórészeit keverje simára. Forralja fel, majd tálaláskor öntözze a tészta tetejére.

ALMAPUDING 04.
Elkészítése: 25 dkg finomlisztet, 25 dkg borjú- vagy marhafaggyút, egy púpozott kávéskanál gyömbért, kevés sót összekeverünk, és hideg vízzel olyan sűrű tésztát készítünk belőle, hogy ne ragadjon a kezünkhöz. Nyújtsuk ki, egy mély tálba tegyünk egy tiszta konyharuhát, lisztezzük meg, és szépen egyengetve tegyük bele a kinyújtott tésztát. Töltsük meg négy részre vágott, meghámozott almával, lehetőleg jonatánnal. Az almatölteléket fölül is borítsuk be a tésztával, majd a négy sarkánál kössük össze a konyharuhát. Így a konyharuhában, erősen lobogó vízben, amibe két evőkanál sót is tettünk, főzzük jó két órahosszat. Porcukorral meghintve tálaljuk. A puding még ízletesebb lesz, ha a cikkekre vágott almát, mielőtt megtöltjük vele a tésztát, 20 dkg mazsolával, 5 dkg cukrozott citrom- és narancshéjjal, kevés cukorral és rummal néhány percig vajon pároljuk.

ALMAPUFFANCS
Hozzávalók: 2 nagyobb, savanykás alma, 1 tojás, 20-25 dkg liszt (jó, ha a fele korpás), 2-2,5 dl szódavíz, 1 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 mokkáskanál só, 1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, olaj a sütéshez, sárgabaracklekvár a tálaláshoz

Elkészítése: Mély tálban a tojást a szódavízzel elhabarjuk, és beleszórjuk a fűszereket. Ezután a liszttel egészen simára keverjük. 15 percig hagyjuk állni, addigra a liszt megduzzad. Közben az almákat megmossuk, kicsumázzuk, és héjastól lereszeljük, majd gyorsan - hogy ne barnulhasson meg - hozzákeverjük a tésztához, amelynek galuskamassza sűrűségűnek kell lennie. Legalább háromujjnyi olajat forrósítunk, amelybe apránként, teáskanállal beleszaggatjuk az almás masszát. Fedő alatt sütjük. A kis puffancsok sülés közben megnőnek. Ha az alsó felük pirosra sült, megfordítjuk, de most már fedő nélkül sütjük tovább őket. A felesleges olajat lecsöpögtetve, meleg tálra rakjuk, és fahéjas porcukorral kínáljuk.
Nagyon olcsó és egyszerű édesség.

ALMAPÜRÉ (VEGYES ÉDESSÉGEK)
Elkészítése: A meghámozott almákat negyedekbe vágjuk, kevés víz hozzáadásával ízlés szerint cukrozva puhára pároljuk, majd szitán áttörjük, vagy elturmixoljuk. gyerekeknek, betegeknek és pecsenyéhez körítésnek adjuk. süteményeket is megtölthetünk vele.
ALMÁS - ÁFONYÁS MUFFIN 01.
Hozzávalók: 2 alma, 150 g margarin, 100 g barna cukor, 1 tk fahéj, 2 tojás, 100 g joghurt, 200 g liszt, 1 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 100 g áfonya (kompót)

Elkészítése: Lisztet, sütőport, nátront elkeverni. Egy másik tálban: margarint, cukrot, fahéjat, joghurtot habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, az almát és az áfonyát. 200 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - ÁFONYÁS MUFFIN 02.
Hozzávalók: 2 alma, 1 banán, 260 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 120 g margarin, 120 g cukor, 1 tojás, 50 g tejföl, 120 ml almalé, 120 g áfonya (kompót)

Elkészítése: Lisztet, sütőport, nátront elkeverni. Egy másik tálban: margarint, cukrot, tojást, tejfölt, almalét, összenyomott banánt, áfonyát habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, az almát és az áfonyát. 200 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - BANÁNOS MUFFIN
Hozzávalók: 1 banán, 1 alma, 200 g sima liszt, 50 g teljes kiőrlésű liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 100 g barnacukor, 2 tk fahéj, só, 125 ml író vagy kefir, 50 ml joghurt, 50 ml olaj, 1 tojás, 60 g mazsola

Elkészítése: Lisztet, sütőport, nátront, fahéjat, cukrot, sót elkeverni. Egy másik tálban: kefirt, olajat, tojást, almát, banánt habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, a mazsolát. 200 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - CITROMOS MUFFIN
Hozzávalók: 1 citrom héja, 200 ml író vagy kefir, 80 g margarin, 150 g cukor, 1 cs vaníliás cukor, 250 g liszt, 1/2 cs sütőpor, 2 tojás, 1 alma, 1 citrom leve

Elkészítése: Lisztet, sütőport elkeverni. Egy másik tálban: a margarint habosra keverni a tojással, cukorral, kefirrel, citromlével és a citromhéjjal elkeverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 200 fokon 25-30 percig sütni.

ALMÁS - DIÓS MUFFIN
Hozzávalók: 170 g liszt, 113 g cukor, 2 kk sütőpor, 1/2 kk fahéj, 4 evőkanál margarin, 1 tojás, 125 ml tej, 250 ml alma (reszelt), 4 evőkanál dió a tetejére, 4 evőkanál barnacukor

Elkészítése: Lisztet, cukrot, sütőport, sót és fahéjat elkeverni. Egy másik tálban: margarint, tojást, tejet habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, a mazsolát és az almát. A dió és a cukor keverékével megszórni. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - FAHÉJAS MUFFIN 01.
Hozzávalók: 2 alma, 80 g Cini-Minis, 250 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 1 1/2 tk fahéj, 2 tk szegfűszeg, 1 késhegynyi szerecsendió, 120 g cukor, 1 cs vaníliás cukor, 2 tojás, 120 g margarin, 160 g író vagy kefir, 2 evőkanál cukor, 1 evőkanál fahéj

Elkészítése: Az almát apró darabokra vágni. A Cini-Minis-t összetörni. Lisztet, sütőport, nátront, Cini-Minist, fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót elkeverni. Egy másik tálban: cukrot, vaníliás cukrot, tojást, margarint, kefirt habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni. 

ALMÁS - FAHÉJAS MUFFIN 02.
Hozzávalók: 250 g margarin, 200 g cukor, 5 tojás, 250 g liszt, 1 cs sütőpor, 1 tk fahéj, 1 alma

Elkészítése: Lisztet, sütőport, fahéjat elkeverni. Egy másik tálban: cukrot, tojást, margarint habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - FAHÉJAS MUFFIN 03.
Hozzávalók: 12,5 dkg vaj, 3 alma, 12,5 dkg cukor, 25 dkg liszt, 1/2 cs sütőpor, 2 tk fahéj, 2 tojás, 2 dl tej

Elkészítése: Az almát meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. Lisztet, sütőport, cukrot, fahéjat, sót, almát elkeverni. Tojást, margarint, tejet habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, a mazsolát és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - FAHÉJAS MUFFIN 04.
Hozzávalók: 2 tojás 2 ek cukor 3 szép nagy alma 1/2 ek fahéj 1 tk sütőpor 25 dkg liszt 15 dkg vaj v. margarin v. olaj

Elkészítése: 2 tojás fehérjét 2 ek cukorral keményre verek. Belereszelek 3 szép nagy hámozott almát. Hozzáadok kb. fél ek reszelt fahéjat. Beleszitálok annyi lisztet, hogy szép massza keletkezzen + teszek bele 1tk sütőport és kb. 1 ek Vajat, vagy más zsiradékot. Lehet bele szórni mazsolát is.
Kapszliba, formába kb. 20-25 percet sütöm

ALMÁS - FÖLDIMOGYORÓ-VAJAS MUFFIN 01.
Hozzávalók: 2 alma, 280 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 2 tojás, 120 g cukor, 100 g mogyoróvaj, 80 ml olaj, 200 ml író vagy kefir

Elkészítése: Az almát apró darabokra vágni. Lisztet, sütőport, nátront elkeverni. Egy másik tálban: tojást, cukrot, mogyoróvajat, olajat, kefirt habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - FÖLDIMOGYORÓ-VAJAS MUFFIN 02.
Hozzávalók: 1 alma, 240 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 40 g zabpehely, 2 tojás, 120 g cukor, 40 ml olaj, 100 g mogyoróvaj, 100 g Nutella, 200 g joghurt

Elkészítése: Az almát apró darabokra vágni. Lisztet, sütőport, nátront, zabpelyhet elkeverni. Egy másik tálban: tojást, cukrot, olajat, mogyoróvajat, Nutellát és joghurtot habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - FŰSZERES MUFFIN
Elkészítése: Összekeverünk 1, 5 pohár lisztet, 1 ek sütőporral, 1 kk. fahéjjal, 1/4 kk. szerecsendióval, 1/4 kk szegfűszeggel és 1 csésze müzlivel vagy gabonapehellyel.
Jól kikeverünk 2 tojást, 2/3 csésze tejjel, 1/4 csésze olajjal és 2/3 csésze cukorral.
Legvégül hozzáadunk 1 csésze aprított almát
Előmelegített sütőben 180 C-on 15-20 percig sütjük.

ALMÁS - JOGHURTOS MUFFIN
Hozzávalók: (12 db) 2 csésze liszt, 1/2 csésze cukor, 1 csomag sütőpor, 1/2 mk szódabikarbóna, 1/2 tk őrölt fahéj, 1/2 tk őrölt szerecsendió, 1/2 tk só, 1 csésze natúr joghurt, (2, 5 dl) 1 nagy tojás, 1/2 csésze olvasztott vaj. 2 tk reszelt citromhéj, 3 finomra kockázott alma, 1/2 csésze cukor, 2 tk őrölt fahéj

Elkészítése: Egy nagy tálban keverd össze a lisztet, a fél csésze cukrot, a sütőport, a fél tk fahéjat, a szerecsendiót és a sót, majd tedd félre. Egy kisebb tálban keverd krémesre a joghurtot, majd add hozzá a felvert tojást. Ehhez jön még az olvasztott vaj és a reszelt citromhéj. A két tál tartalmát finoman keverd össze, majd add hozzá az almadarabkákat. Töltsd meg ezzel a muffin formákat. A tetejére rakj a negyed csésze cukor és a két tk fahéj keverékéből még így, amikor nyers a tészta. Tedd be sülni, és süssed 20-25 percig, (Légkeveréses: 20 perc 160 fokon) amíg aranybarna nem lesz. Hagyd kihűlni.

ALMÁS - JUHARSZIRUPOS MUFFIN
Hozzávalók: 2 alma, 240 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 80 g durvára vágott mogyoró, 1 tojás, 70 g cukor, 80 ml olaj, só, 120 ml juharszirup, 160 ml joghurt

Elkészítése: Az almát apró darabokra vágni. Liszt + sütőpor + nátron + mogyoró => elkeverni. Egy másik tálban: tojás + cukor + olaj + só + joghurt + juharszirup => habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - KIVIS MUFFIN
Hozzávalók: 1 db alma, 1 db kiwi, 28 dkg liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk szódabikarbóna, 2 db tojás, 12 dkg cukor, 80 ml olaj, 160 ml alma-kivi ital (vagy valami hasonló)

Elkészítése: Az almát és a kivit megmossuk, apró darabokra daraboljuk. A lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát összekeverjük. Egy másik tálban habosra keverjük a tojásokat, cukrot, olajat és a gyümölcslevet. Ez utóbbihoz hozzáadjuk a lisztes keveréket és a gyümölcsöt.

ALMÁS - MÁKOS MUFFIN
Hozzávalók: 2 alma, 150 g teljes kiőrlésű liszt, 2 tk sütőpor, 2 tk nátron, 50 g őrölt mogyoró, 150 g őrölt mák, 150 g margarin, 120 g barnacukor, 4 tojás, csipet só

Elkészítése: Az almát lereszelni. Lisztet, sütőport, nátront, mogyorót, mákot elkeverni. Egy másik tálban: margarint, cukrot, tojást, sót habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - MAZSOLÁS MUFFIN 01.
Hozzávalók: 80 g mazsola, 5 evőkanál rum, 1 alma, 300 g liszt, 2 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 3 tojás, 150 g cukor, 60 ml olaj, 70 g joghurt (natúr vagy almás), 80 g almalekvár, 50 g vörös áfonyabefőtt, 1/2 tk fahéj, csipet só

Elkészítése: A mazsolát kb. 1 óráig a rumba áztatni. Az almát apró darabokra vágni. Lisztet, sütőport, nátront elkeverni. Egy másik tálban: tojást, cukrot, olajat, joghurtot, lekvárt, áfonyabefőttet, fahéjat, sót habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, a mazsolát és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - MAZSOLÁS MUFFIN 02.
Hozzávalók: 130 g mazsola, 125 ml író vagy kefir, 1 alma, 150 g teljes kiőrlésű liszt, 1/2 cs sütőpor, 2 evőkanál kakaópor, 2 tk fahéj, 1-1 késhegynyi szegfűszeg és kardamom, 3 tojás, 100 g margarin, 150 g méz

Elkészítése: A mazsolát a kefirrel elkeverni. Az almát lereszelni. Lisztet, sütőport, kakaóport, fűszereket, almát elkeverni. A tojásokat felverni, majd a margarinnal és a mézzel habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket. 190 fokon 25-30 percig sütni.

ALMÁS - MAZSOLÁS MUFFIN 03.
Hozzávalók: 350 g liszt, 80 g őrölt mogyoró, 1 cs sütőpor, 1/2 tk nátron, 140 g margarin, 80 g cukor, 2 tojás, 320 g almalekvár, 1 tk fahéj, 2 csipet só, 140 ml tej, 100 g mazsola

Elkészítése: Lisztet, sütőport, nátront, mogyorót elkeverni. Egy másik tálban margarint, cukrot, tojásokat, lekvárt, tejet habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket és a mazsolát. 190 fokon 25-30 percig sütni.

ALMÁS - NARANCSOS MUFFIN
Hozzávalók 6 db-hoz: 1 csésze liszt, 1/2 csésze narancsos joghurt, 2 tojásfehérje, 2 evőkanál almaszósz, 3 evőkanál cukor, 1/4 teáskanál só, 3/4 teáskanál sütőpor, 3/4 teáskanál reszelt narancshéj, 1/2 teáskanál vanília aroma, 1 csésze apróra vágott alma, 1 evőkanál almalé, 1/8 teáskanál szódabikarbóna, 1/8 teáskanál fahéj

Elkészítése: A sütőt 200 fokra kell előmelegíteni. Összekeverni a lisztet, sütőport, sót, fahéjat és a szódabikarbónát.
Felverni a tojásfehérjéket, majd hozzáadni a joghurtot, az alma szószt, cukrot, az aromát, az almalevet, a narancshéjat és az almadarabokat. Gyors mozdulatokkal összekeverni a kettőt, nem baj, ha csomós stb. marad, nem szabad túl keverni.
2/3-ig tölteni, és 20-25 percig sütni. 

ALMÁS - RÉPÁS MUFFIN
Hozzávalók: 2 csésze liszt, 3/4 csésze cukor, 2 teáskanál szódabikarbóna, 1 1/2 teáskanál fahéj, 1/2 teáskanál só, 3 tojás, 1/2 csésze olaj. 1/2 csésze tej, 1 1/2 teáskanál vanília aroma, 2 csésze hámozott alma apróra vágott alma, 2 csésze reszelt répa, 1/2 csésze kókuszreszelék, 1/2 csésze mazsola, 1/2 csésze durvára vágott mandula

Elkészítése: Keverjük össze a lisztet, a cukrot, szódabikarbonát, fahéjat, sót. Egy másik tálban verjük fel a tojást, adjuk hozzá az olajat, tejet, vaníliát majd óvatosan keverjük hozzá a száraz anyagokat. Legvégül adjuk hozzá az almát, a répát, a kókuszt, a mazsolát és a mandulát.
A kikent formákat 3/4-ig töltve 180 C-on 20-25 percig vagy tűpróbáig sütjük.

ALMÁS - SZILVÁS MUFFIN
Hozzávalók: 1 alma, 10 szilva, 50 g kukoricapehely, 260 g liszt, 2 tk sütőpor, 1 tk fahéj, 1 csipet szegfűszegpor, 1 csipet őrölt szerecsendió, 130 g margarin, 60 g barnacukor, 80 g cukor, 2 tojás, 280 ml író vagy kefir

Elkészítése: Lisztet, sütőport, nátront, fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót elkeverni. Egy másik tálban margarint, cukrot, tojást, kefirt habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, az almát és a szilvát. 200 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS - TÚRÓS MUFFIN
Hozzávalók: 2 alma, 380 g liszt, 3 tk sütőpor, 1/2 tk nátron, 180 g margarin, 180 g cukor, 3 tojás, csipet só, 1 cs vaníliás cukor, 200 g túró, 100 g joghurt, 50 ml almapálinka vagy almalikőr

Elkészítése: Az almát apró darabokra vágni. Lisztet, sütőport, nátront elkeverni. Egy másik tálban tojást, cukrot, margarint, sót, túrót, vaníliás cukrot, almapálinkát habosra keverni, ehhez hozzáadni a lisztes keveréket, a mazsolát és az almát. 190 fokon 20-25 percig sütni.

ALMÁS BAKLAVA (APPLE BAKLAVA)
Hozzávalók: 6-6 db jonatán és borízű alma, 2 evőkanál vaj, 6 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál fahéj 15 dkg dió, 1,2 dl kristálycukor, fél teáskanál reszelt citromhéj, fél teáskanál fahéj, 1 csomag réteslap, 5 dkg vaj, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál méz

Elkészítése: Hámozza meg, és durvára reszelje le az almákat. Keverje össze a kétfajtát, és forgassa bele az olvasztott vajat, a cukrot és a fahéjat. Alacsony hőmérsékleten, folyamatosan keverje, főzze 15-20 percig, míg teljesen elfövi a saját levét. Tegye félre, hogy kihűljön. Közben a darált diót a cukorral, a fahéjjal és a reszelt citromhéjjal keverje össze egy tálkában. Terítsen ki nedves konyharuhára egy réteslapot. Locsolja meg olvasztott vajjal, hintse meg zsemlemorzsával, majd rakjon rá még egy lapot. Ezt is vajazza és morzsázza, és fedje be réteslappal. Bőven szórja meg a lapot a diós keverékkel, majd a lap szélére rakjon az alma töltelékből. A konyharuha segítségével tekerje fel a baklavát, majd tegye kivajazott tepsibe. Az elkészült rudakat 25 perc alatt, 200 fokon süsse aranybarnára. Ekkor kenje meg mézzel, és pár percre még tegye vissza a sütőbe. Hagyja kihűlni, végül felszeletelve kínálja.

ALMÁS BATYU 01.
Hozzávalók 10 db tésztához: 18 dkg búzaliszt, 2 dkg szójaliszt, 1/2 csomag Ráma margarin, 1 db tojás, 1-2 evőkanál zsírszegény tejföl, 1/4 citrom, 25-30 csepp Polisweet
Hozzávalók a töltelékhez: 40 dkg reszelt alma, 2 dkg búzacsíra, 1/4 tojás, késhegynyi őrölt fahéj, 30-40 csepp Polisweet

Elkészítése: A megadott hozzávalókból omlós tésztát készítünk. Miután hűtőben pihentettük, vékonyra nyújtva 10 négyszögletes darabokra vágjuk. Közben a hámozott almát vékonyan felszeleteljük, megforgatjuk a búzacsíra, fahéj, Polisweet keverékében és arányosan szétosztva a tésztára halmozzuk. A kockák széleit, mint a batyut összefogjuk vagy egymásra hajtva, tojással megkenjük. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. Ízlés szerint más gyümölccsel is készíthető.

ALMÁS BATYU 02.
Hozzávalók: 23 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1 db tojássárgája, egy csipet só, negyed citrom leve, 1 ek tejföl, 50 dkg alma, 5 dkg diétás sárgabarack lekvár, 1 db. egész tojás a kenéshez

Elkészítése: A lisztből, margarinból, édesítőszerből, tojássárgájából, citromléből és a tejfölből omlós tésztát gyúrunk, amit két órán át, pihentetünk a hűtőszekrényben. Ez alatt az almát megtisztítjuk, felszeleteljük, víz hozzáadása nélkül megpároljuk. A forró almába belekeverjük a lekvárt és hagyjuk kihűlni. A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, négyzetekre vágjuk. Minden négyzetre egy-egy evőkanál almás tölteléket teszünk, majd a tészta négy sarkát egymásra hajtjuk. Kizsírozott tepsibe téve egész tojással megkenjük, majd előmelegített sütőben aranybarnára sütjük a batyukat.

ALMÁS BATYU 03. (NAGY GÁZTEPSIRE VALÓ MENNYISÉG)
Hozzávalók: 1 doboz mirelit leveles-vajas tészta, 1 kg borízű (savanykás) alma, 1 csapott teáskanál őrölt fahéj, 1 db egész tojás, ízlés szerint kristálycukor, késhegynyi tört szegfűszeg, a tetejére kevés fahéjas porcukor

Elkészítése: Először a tölteléket készítjük el: az almát megmossuk, almacsumázóval kitoljuk a magházát, és héjastól egy centis karikákra szeleteljük. A felengedett tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk, és 8 x 8 centis négyzeteket vágunk belőle. Egy-egy tésztadarabra ráteszünk egy almakarikát, ezt meghintjük kevés fahéjjal és szegfűszeggel összekevert cukorral, majd még egy almakarikát rátéve, a cukrozást megismételjük. Ezután a tésztalap négy sarkát összefogjuk, mint amikor túrós táskát készítünk. A kis batyukat óvatosan, lapát segítségével sütőlemezre helyezzük, a tetejüket felvert tojással bekenjük, és az előmelegített, forró sütőbe toljuk. A lángot azonnal mérsékeljük, és 18-20 perc alatt szép aranysárgára megsütjük. Még melegen levesszük a sütőlemezről (ugyancsak lapát segítségével), és kevés porcukorral meghintjük. Csak hidegen tálaljuk. Elkészítési ideje: kb. 70 perc.

ALMÁS BÉLES 01.
Elkészítése: Réteslisztből tejföllel, 1 tojással, kevés rummal és langyos sós vízzel rétestészta keménységű tésztát készítünk. Vékonyra kinyújtjuk, és a közepére teszünk a liszttel egyenlő súlyú megtisztított, kétszer átdarált hájat. Összehajtjuk, és 15 percig pihentetjük. Háromszor kisodorjuk, hajtogatjuk, közben mindig 15 percet pihentetjük. A harmadik kisodrás után összehajtva 24 óráig hűtőszekrényben tároljuk, majd kinyújtjuk, két részre osztjuk, egyik felét kikent tepsibe tesszük, és rákenjük a megpárolt, cukros, reszelt, citrommal ízesített almatölteléket. A tészta másik felét ráborítjuk, tojásfehérjével megkenjük, vagdalt mandulával meghintjük, és jó erős tűznél megsütjük.

ALMÁS BÉLES 02.
Elkészítése: Összegyúrunk 30 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 5 dkg zsírt, 2 ek cukrot, 1 egész tojást, 1 ek tejfölt, csipetnyi sót majd két lapba kinyújtjuk. A nagyobbik lapot tepsibe tesszük, egy marék dióval vagy mazsolával meghintjük, rákenjük az almatölteléket, majd ráhelyezzük a másik lapot, és a tetejét tejjel vagy tojással megkenjük és megsütjük. sütés után deszkára borítjuk, kockákra vágjuk, cukorral meghintjük. Melegen tálaljuk.
Töltelék: 1 kg almát a magháztól megtisztítunk, legyaluljuk, addig pároljuk, míg a levét elfövi. 10 dkg cukorral, fahéjjal ízesítjük, hidegen kenjük a tésztára.

ALMÁS BÉLES 03.
Hozzávalók:
A tésztához: 1 doboz tejföl, 1 doboz zsír, 1 doboz cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1/2 csomag sütőpor, 1 csomag szárított élesztő, amennyi lisztet felvesz.
A töltelékhez: 1 kg alma, búzadara, ízlés szerint cukor, fahéj

Elkészítése: A tésztához valókat jól összedolgozzuk, és két cipót formálunk. Pihentetjük, közben elkészítjük a tölteléket. Az almát lereszeljük, jól kinyomkodjuk, adunk hozzá búzadarát (hogy a levét feligya) és cukorral, fahéjjal ízesítjük. A tészta egyik felét egy közepes tepsibe nyomkodjuk, megszórjuk vékonyan búzadarával és ráterítjük az almás tölteléket, majd a tészta másik felével beborítjuk. A tetejét megszurkáljuk villával, és előmelegített sütőben, közepes lángon készre sütjük.

ALMÁS BÉLES 04. (HÁJAS TÉSZTÁK)
Elkészítése: Réteslisztből tejföllel, 1 tojással, kevés rummal és langyos sós vízzel rétestészta keménységű tésztát készítünk. Vékonyra kinyújtjuk, és a közepére teszünk a liszttel egyenlő súlyú megtisztított, kétszer átdarált hájat. Összehajtjuk, és 15 percig pihentetjük. Háromszor kisodorjuk, hajtogatjuk, közben mindig 15 percet pihentetjük. A harmadik kisodrás után összehajtva 24 óráig hűtőszekrényben tároljuk, majd kinyújtjuk, két részre osztjuk, egyik felét kikent tepsibe tesszük, és rákenjük a megpárolt, cukros, reszelt, citrommal ízesített almatölteléket.
A tészta másik felét ráborítjuk, tojásfehérjével megkenjük, vagdalt mandulával meghintjük, és jó erős tűznél megsütjük.

ALMÁS BÉLES 05. (OMLÓS TÉSZTÁK VAGY LINZEREK)
Elkészítése: Összegyúrunk 30 dkg lisztet, 10 dkg vajat, 5 dkg zsírt, 2 ek cukrot, 1 egész tojást, 1 ek tejfölt, csipetnyi sót majd két lapba kinyújtjuk. A nagyobbik lapot tepsibe tesszük, egy marék dióval vagy mazsolával meghintjük, rákenjük az almatölteléket, majd ráhelyezzük a másik lapot, és a tetejét tejjel vagy tojással megkenjük és megsütjük. sütés után deszkára borítjuk, kockákra vágjuk, cukorral meghintjük. Melegen tálaljuk.
Töltelék: 1 kg almát a magháztól megtisztítunk, legyaluljuk, addig pároljuk, míg a levét elfövi. 10 dkg cukorral, fahéjjal ízesítjük, hidegen kenjük a tésztára.

ALMÁS BÖGRÉS
Hozzávalók: 10 evőkanál liszt, 8 evőkanál cukor, 3 evőkanál olaj, 2 db tojás, 1 cs vaníliás cukor, 1 cs sütőpor, 1 doboz tejföl (helyettesíthető: 2,5 dl tejjel is), csipetnyi só, 1 db alma

Elkészítése: A hozzávalókat jól kikeverjük, az almát kisebb kockára darabolva belekeverjük, és tepsibe öntve, közepes hőmérsékletű sütőben kb. 40 percig sütjük. Hagyjuk a tepsiben kihűlni, csak utána szeleteljük. Az almát helyettesíthetjük meggyel, cseresznyével, vagy bármilyen más gyümölccsel is.
Ez egy kis adag, nagyobb létszámú család esetén érdemes dupla mennyiségben elkészíteni.

ALMÁS BUKTA
Hozzávalók:
A kovászhoz: 3 dkg élesztő, 1 evőkanál porcukor, 1 dl tej
A tésztához: 50 dkg liszt, 2 evőkanál porcukor, 3 tojássárga, 4 dkg vaj vagy margarin, kevés tej, csipetnyi só
A töltelékhez: 3 szép, aromás, savanykás alma, 2 evőkanál sárgabarack lekvár

Elkészítése: Először elkészítem az élesztőt. A langyos tejbe belekeverem a szétmorzsolt élesztőt és a porcukrot, majd letakarva, langyos helyen felfuttatom. A lisztet mély tálba öntöm, közepébe vájok egy mélyedést és beleöntöm a megkelt élesztőt, a tojássárgákat, a porcukrot, a sót és annyi tejet, hogy közepesen kemény tésztát kapjak. Ezután beledolgozom a vajat is, majd lisztezett tálba téve a cipóvá formált tésztát, a tetejét is belisztezem, és ruhával letakarva, dupla nagyságúra kelesztem. Lisztezett deszkán fél centi vastagra kinyújtom. Ötször nyolc centis darabokra vágom, és még negyedóráig hagyom pihenni. Közben az almákat meghámozom, kicsumázom, és negyedekbe vágom. Egy-egy almadarabot megkenek kevés sárgabaracklekvárral, majd a tésztadarabra teszem. Úgy csomagolom be az almát, hogy ne látsszék ki a tésztából egy darabkája sem. Két végét benyomkodom és felcsavarom. Kikent tepsire vagy sütőlemezre állítom és előmelegített, forró sütőben közepes lángon megsütöm. Ugyanígy szoktam készíteni sárgabarackkal, körtével, esetleg kimagozott meggyel vagy cseresznyével. Ez utóbbiakból három-négy darabot teszek egy-egy buktába. Mindenkor a gyümölcshöz illó lekvárral vagy dzsemmel kenem meg a gyümölcsöt.

ALMÁS BUKTA OMLÓS TÉSZTÁBÓL
Elkészítése: 25 dkg lisztből, 12 dkg vajból, 4 dkg zsírból, kevés cukorból, csipet sóból, 2 tojássárgájából, 1 ek fehérborból és annyi tejfölből, hogy az túl lágy, vagy kemény ne legyen, tésztát gyúrunk. Félujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, kis négyszögeket vágunk belőle, és ezeket megtöltjük fahéjas almapürével. A kockák szélét összefogjuk, tojással megkenjük, és kikent tepsiben megsütjük.

ALMÁS CSÓK
Hozzávalók kb. 20 darabhoz: 40 dkg liszt, 25 dkg vaj vagy főzőmargarin, 20 dkg cukor, 4 tojás, 1,5 kg alma, 1/2 zacskó sütőpor, 1 zacskó vaníliás cukor, 1 /2 citrom leve, 1 /2 teáskanál őrölt fahéj csipetnyi só, a tepsi kikenéséhez zsiradék a szóráshoz porcukor

Elkészítése: A vajat vagy a főzőmargarint a cukorral, a vaníliás cukorral és a sóval habosra keverjük. Egyenként belekeverjük az egész tojásokat. A lisztet átszitáljuk, összekeverjük a sütőporral, majd a vajas (vagy margarinos) krémbe keverjük, és simára eldolgozzuk.
Az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat kiemeljük. Meghámozzuk, majd lehetőleg egyforma, apró darabokra vágjuk. és citromlével meglocsoljuk, hogy meg ne barnuljanak. Végül a gyümölcsdarabokat a tésztába keverjük, és őrölt fahéjjal ízesítjük.
Margarinnal vagy más zsiradékkal kikenünk egy sütőlemezt, és az almás tésztából vízbe mártott kanállal kisebb halmokat rakunk rá
A tésztát előmelegített sütőben (villanytűzhelynél 200 fokon, gáztűzhelynél 3-as fokozaton) 15-20 perc alatt rózsaszínűre sütjük. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Elkészítési idő kb. 1 óra

ALMÁS DIÓFELFÚJT
Hozzávalók: 60 dkg tisztán mért alma, 12 dkg dióbél, 6 egész tojás, 15 dkg porcukor, 6 dkg vaj vagy margarin, 5 dl tej, 7 dkg liszt, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 4 evőkanál rum (vagy 1 evőkanál rumaroma), 1-1 mokkáskanálnyi reszelt citromhéj és őrölt fahéj, csipetnyi só, 1 dkg vaj a forma kenéséhez

Elkészítése: A meghámozott, kicsumázott, és kis kockákra vágott almát tűzálló tálba teszem, rálocsolom a rumot, és a forró sütőben üvegesre párolom. Közben a vajat a liszttel habzásig hevítem, majd a tejjel felengedve állandó keverés közben sűrűre főzöm. Ha már nem nagyon forró, belekeverem a darált diót, a párolt almát és a fűszereket. Ezután adom hozzá a tojássárgákkal alaposan kikevert cukrot, végül beleforgatom a tojások fehérjéből vert kemény habot is. Kivajazok egy mélyebb formát, beleszórom a zsemlemorzsát és beletöltöm a masszát. A tetejét egyenletesre simítom, majd előmelegített forró sütőbe tolom, és közepes lángon 45-50 percig sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm, hogy a közepe is átsült-e már. Még tűzforrón kiborítom egy melegített tálra, és cikkekre vágva azonnal kínálom. Nagyon finom mellé a megforrósított sárgabaracklekvár.

ALMÁS FÁNK
Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 2,5 dl tej, 10 dkg cukor, 50 dkg liszt, 6 dkg vaj 1 db egész tojás 1 db citrom reszelt héja, 3 db nagy alma, porcukor, só

Elkészítése: Az élesztőt a tejjel és egy csipet cukorral felfuttatjuk. Hozzáadjuk a lisztet, a cukrot és egy csipet sót, majd hozzákeverjük a vajat is. A felvert tojást és a reszelt citromhéjat is beledolgozzuk a tésztába. Majd 1/2 órát kelesztjük. Ezután a kockákra vágott almát is beletesszük, majd újabb 15 percet kelesztjük. Forró olajba a tésztából kis halmokat szaggatunk, és 2-3 perc alatt kisütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk.

ALMÁS FÁNKOCSKÁK
Hozzávalók 25-30 darabhoz: 50 dkg liszt, 50 dkg jonatán alma, 15 dkg cukor, 5 dl tej, 8 dkg mazsola, 7 dkg cukrozott citromhéj, 2 dkg élesztő, 1 zacskó vaníliás cukor, fahéj, só

Elkészítése: A lisztet összekeverjük a tejben feloldott élesztővel, a cukorral, a vaníliás cukorral. Rugalmas tésztát gyúrunk belőle. Az almát félbe vágjuk, felkockázzuk. Az almát, a mazsolát és a citromhéjat a tésztába keverjük. Egy órát kelesztjük. Bő, forró olajba evőkanállal beleszaggatjuk az almás tésztát. A maradék cukrot összekeverjük az őrölt fahéjjal, és a kisült fánkokat beleforgatjuk. Lehetőleg azonnal tálaljuk.
Elkészítési idő: kb. 1 1/4 óra

ALMÁS FLÓDNI
Tészta: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna, 1 dkg élesztő, fél dl tej, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tejföl
Töltelék: 1 kg reszelt alma, 3 dkg margarin, fél citrom leve, cukor (ízlés szerint), 3 dl tej, 25 dkg darált mák, 25 dkg darált dió, barackíz

Elkészítése: A lisztben elkeverjük a szódabikarbónát, elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a tejben megfuttatott élesztőt, a tejfölt, az ízesítő anyagokat és jól kigyúrjuk. Fóliával letakarjuk, és hűtőszekrényben egy órán keresztül pihentetjük
Az almát a citrom levével, cukorral ízesítjük, és a margarinnal pépesre pároljuk. A tejet felforraljuk, s az egyik felét a cukros mákra, másikat a cukrozott dióra öntjük. A tésztát négy egyforma lapra kinyújtjuk. Kivajazott, kilisztezett tepsibe rétegezzük, minden lapot lekvárral megkenünk, és a kihűlt töltelékkel megtöltjük. Először a mák-, utána az alma-, majd a diótöltelék következik. Előmelegített, forró sütőben kisütjük. Kihűlés után porcukorral megszórjuk, és hosszúkásra szeletelve tálaljuk. Sütés előtt a tészta tetejét szurkáljuk meg villával, hogy ne hólyagosodjon fel.

ALMÁS GYÜMÖLCSKENYÉR
Hozzávalók: 4 nagy alma, 15 dkg cukor, 1 tojás, 25 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 mokkáskanál fahéj, 3 szem tört szegfűszeg, csipet só, 4 evőkanál apróra vágott gyümölcsbefőtt, 2 evőkanál apróra vágott cukrozott narancshéj, 10 szem dióbél, 2 evőkanál törött mandula, 2 dkg vaj, 1 evőkanál liszt

Elkészítése: Az almát meghámozom, kicsumázom, lereszelem, és a cukorral jól elkeverem. Hozzáadom a nyers tojást, a lisztet meg a sütőport, ezután addig keverem, amíg habos, egynemű masszát nem kapok. Fahéjjal, szegfűszeggel, csipet sóval fűszerezem, majd hozzáadom a mazsolát és a feldarabolt gyümölcsöket, apróra vágott narancshéjat, diót és mandulát. Szögletes, hosszúkás formát kivajazok, liszttel meghintem, az almás masszát belesimítom, és alufóliával letakarom. Előmelegített forró sütőbe teszem, és a lángot azonnal közepesre mérsékelem. Egy órányi sütés után hurkapálcával ellenőrzöm, hogy a közepe is jól átsült-e. Még forrón deszkára borítom, és hagyom tejesen kihűlni. Ha már hideg, alufóliába csomagolom, és hűvös helyen tartom. Sokáig elálló sütemény; tea vagy kávé mellé kínálom.

ALMÁS HAJDINAPALACSINTA
Hozzávalók: fél kg alma, 100 g búzaliszt, 65 g hajdinaliszt, 65 g búzadara, 2 tk sütőpor, 1 csomag vaníliás desszert-krémpor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 tojás, fél liter tej, szezám-mag, kevés só, 60 g margarin a sütéshez, fahéj, tejszínhab és méz a díszítéshez

Elkészítése: A liszteket, a vaníliás cukrot, a sütőport és egy csipetnyi sót öntse egy tálba. Üsse bele a tojások sárgáját, majd lassan keverje az egészet csomómentesre a tejjel. Tegyen hozzá ízlés szerinti mennyiségben szezámmagot és a meghámozott, vékony szeletekre vágott almát. hagyja állni egy fél órát, majd verje a tojásfehérjéket kemény habbá, és keverje bele a tésztába.
A forró margarinon pirítson egy evőkanál szezámmagot, öntsön rá a masszából, és süsse ropogósra. Nem kell, hogy a tészta az egész sütőben elterüljön, kisebb lepényeket érdemes készíteni. A kész palacsintákat díszítse mézzel ízesített, fahéjas tejszínhabbal.

ALMÁS KALÁCS
Hozzávalók: 30 dkg búzaliszt, 5 dkg szójaliszt, 2,5 dkg élesztő, 2-2,5 dl zsírszegény tej, 10 dkg Delma margarin, 80 dkg alma, 8-10 csepp Polisett, 3 dkg búzacsíra, 1/2 mokkáskanál őrölt fahéj, kevés só

Elkészítése: Az élesztőt mokkáskanálnyi liszttel elkevert fél deci langyos tejbe morzsoljuk, majd amikor felfutott, a szójaliszttel átszitált búzaliszthez öntjük. Beletesszük az olvasztott, de nem meleg margarint, csipet sót, a feloldott Polisett felét, és annyi langyos tejet, hogy jól formázható, de nem kemény tésztát kapjunk.
Kézzel, vagy robotgéppel addig dagasztjuk, amíg fényes lesz, és elválik a táltól. Lisztezett tálba téve, konyharuhával letakarva langyos helyen körülbelül 30 percig (amíg kétszeresére duzzad) kelesztjük.
Gyorsan átgyúrva még kb. 20 percig tovább kelesztjük, majd lisztezett gyúródeszkán kisujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk. Egyenletesen rászórjuk a szárazon kissé megpirított búzacsírát, majd a héjastól durvára reszelt, kinyomkodott a fahéjjal és az édesítő maradékával ízesített almát. Szorosan feltekerjük és egy margarinnal vékonyan kikent sütőlapra téve, negyedórát kelesztjük. Kevés tejjel megkenve tesszük 10percre az előmelegített, középmeleg sütőbe, Ha túl gyorsan pirulna, egy papírlappal, vagy alufóliával fedjük be. Amikor kihűlt, akkor vágjuk szeletekre.

ALMÁS KENYÉR
Elkészítése: 50 dkg almát megreszelünk és összekeverünk 30 dkg kristálycukorral, majd legalább 4 óra hosszat állni hagyjuk. 5 dkg mazsolát is beleteszünk. Ezután hozzáadunk 2 egész tojást, 30 dkg lisztet, 1 csomag sütőport és 5 dkg durvára vágott diót. Vajazott, lisztezett őzgerinc formában, előmelegített sütőben kb. 40 percig sütjük.

ALMÁS KEVERT
Hozzávalók: 4 tojás, 50 dkg cukor, 50 dkg liszt, 1 kg reszelt alma, 2 csomag sütőpor, 1 dkg őrölt fahéj

Elkészítése: A tojást a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a sütőporral, fahéjjal összekevert lisztet.(Elég kemény masszát kapsz, de ne ijedj meg!) Hozzákeverjük a reszelt almát.(A levét nem kell kifacsarni!) Már sütheted is.(A nagy tepsiben!) Ha nagyon finomat akarsz, a tetejét vond be olvasztott csokival. Ha a krémeset szereted, bármilyen krémmel töltheted, vagy pudingot teszel a tetejére és arra a csoki-öntetet.

ALMÁS KEVERT SÜTEMÉNY
Hozzávalók: 50 dkg reszelt alma tisztán mérve, 30 dkg kristálycukor, 10 dkg mazsola, 15 dkg durvára vágott dióbél, 25 dkg liszt, 2 egész tojás, 1 evőkanál sütőpor, fél citrom reszelt héja, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 dkg vaj, kevés liszt

Elkészítése: A sütemény készítése előtti napon a reszelt almát a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a megmosott és szárától megtisztított mazsolát. Betakarva állni hagyom. Másnap ehhez a keverékhez hozzáadom a tojásokat, a sütőport, a lisztet, a citromhéjat, a vaníliás cukrot és addig keverem, amíg könnyű, habos massza nem válik belőle. Ezután beleteszem a diót is, majd az egészet egy kikent, kevés liszttel meghintett, közepes nagyságú, mélyebb tepsibe öntöm. Előmelegített, forró sütőbe téve, közepes lángon addig sütöm, amíg a beleszúrt tű száraz marad. A tepsiben hagyom kihűlni, és kockára vágva kínálom.

ALMÁS KOSÁRKÁK
Hozzávalók: 30 dkg nyers linzertészta (otthon készített vagy mirelit), 2 savanykás alma, 2 tojás, fél dl tej, 2 csapott evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, 1 csapott evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, csipetnyi só

Elkészítése: A tojásokat a tejjel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, az olajat, a sót, a fahéjat és a porcukrot. Híg, palacsintatészta-szerű masszát kapunk. A kész linzertésztát nagyon vékonyra kinyújtjuk, és kicsi kosárkaformákat kibélelünk vele. (Legalább 12 darabot készítsünk. ) Előmelegített, közepesen meleg sütőbe toljuk, és halvány-sárgára, vagyis félig megsütjük. Amíg a tészta sül, az almákat héjastól szeletekre vágjuk, és a szeleteket felcsíkozzuk. A félig sült kosárkákat megtöltjük az almacsíkokkal, majd felöntjük a palacsintamasszával. A sütőbe visszatesszük, és addig sütjük, amíg a folyékony masszából szilárd nem lesz, vagyis a beleszúrt tűre (hurkapálcára) már nem tapad a masszából. A kosárkákat a sütőlapon hagyjuk kihűlni, majd óvatosan leszedjük, és tálra rakjuk. Csak hidegen fogyasztjuk. Alma helyett készíthetjük körtével, esetleg banánnal, vagy kimagozott és lecsöpögtetett meggyel-cseresznyével. Legkésőbb másnapig el kell fogyasztani, de a kész sütemény hosszú ideig mélyhűtőben tárolható.