Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Almás sütemények 04.


FLÓDNI 01.
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg sima búzaliszt, 15 dkg baromfizsír vagy olaj, 3 tojás sárgája, 1 evőkanál porcukor, 1 mokkáskanál só, 1 dkg élesztő, fél dl langyos víz
A töltelékhez: 25 dkg reszelt alma, csipet só, ízlés szerint porcukor, 1 evőkanál barchesmorzsa, 25 dkg narancsdzsem (helyette a szilvalekvár is jó), 15 dkg darált dióbél, 15 dkg porcukor, 2 evőkanál bor, fél citrom reszelt héja, 1 evőkanál citromlé. 15 dkg darált mák, 15 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 evőkanál citromlé, fél citrom reszelt héja

Elkészítése: A tésztához az élesztőt simára keverjük a langyos vízzel, majd mély tálban összegyúrjuk az átszitált liszttel, a tojássárgákkal, a sóval, a cukorral és a zsiradékkal. Cipóba formáljuk és pihentetjük egy órán keresztül. Közben elkészítjük a töltelékeket, mindegyiket külön-külön. A darált mákot összekeverjük a cukorral, a leszárazott mazsolával, a citromhéjjal és a citromlével. A diótöltelékhez a bort és a citromlevet ráöntjük a dióra, majd összekeverjük a citromhéjjal és a cukorral. A tésztát öt részre vágjuk és egyforma, tepsi nagyságú lapokká nyújtjuk. A tepsi aljára rakunk egy tésztalapot, amelyet meghintünk cukorral és a barchesmorzsával elkevert reszelt almával. Erre rásimítjuk a második tésztalapot, amit a máktöltelékkel kenünk meg. A harmadik tésztalapra kerül a dzsem, a negyedik lapot betakarjuk a diótöltelékkel, végül az ötödiket ráborítva, legalább még egy órát pihentetjük. Az előmelegített forró sütőben megsütjük, és téglalapokat vágunk belőle.

FLÓDNI 02.
Hozzávalók kb. 30 szelethez: 50 dkg gyorsfagyasztott vajastészta, 50 dkg linzertészta, 1.2 kg almakompót vagy reszelt alma, 80 dkg máktöltelék, 80 dkg diótöltelék, fahéj

Elkészítése: A flódni jellegzetessége abban áll, hogy a kétféle tésztát felengedve összegyúrjuk, három egyenlő részre osztjuk, a sütőeszköz méretére nyújtjuk, az egyiket kisütjük. Az egyik nyers tésztát sütőkeretbe, vagy tepsibe helyezzük és rásimítjuk a 40 dkg darált mákból, 28 dkg Beghin-Say porcukorból, mazsolával, reszelt citromhéjjal és 1 dl vízzel készített forrázott máktölteléket. (Ugyanolyan, mint amilyet a bejglinél használunk.) Rátesszük a már kisütött tésztát, erre kerül - az előzőkkel azonos arányban - az ízesítőanyagokkal készült forrázott diótöltelék. Erre pedig egy almacsík, amihez a befőttet lecsurgatjuk, az almát összevagdaljuk, s amikor egyenletesen felvittük a diótöltelékre, megszórjuk őrölt fahéjjal. Ha nyers almából készül, a reszelt almát 30 dkg Beghin-Say cukorral felfőzzük, kihűtve kenjük fel, s ugyancsak beszórjuk fahéjjal. Mindezek tetejére kerül a harmadik tészta. A széleit lenyomkodjuk, sütés előtt a tetejét megszurkáljuk, és 200-220°C-os sütőben megsütjük. Ha kihűlt, megfordítjuk, felszeleteljük, a tetejét Beghin-Say porcukorral beszórjuk.

FLÓDNI 03.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 60 dkg cukor, 3 tojássárgája, kb. 7 dl bor, l kg alma, 20 dkg darált dió, 20 dkg darált mák, l üveg szilvalekvár, l csomag mazsola, l szelet reszelt csokoládé, 2 evőkanál baracklekvár, fahéj, őrölt szegfűszeg, reszelt narancshéj

Elkészítése: A lisztet, a margarint, a tojássárgáját, ízlés szerint cukorral és borral könnyen gyúrható tésztává gyúrjuk. Öt részre osztjuk, az egyik egy kicsit nagyobb legyen. Vékonyra nyújtjuk, s a nagyobb tésztával kibéleljük a tepsit, majd erre máktölteléket kenünk. Ráhelyezzük a következő tésztalapot, amelyre, a szeletekre vágott, borban párolt alma kerül. Újabb tésztalap, amelyre diótölteléket halmozunk. A negyedik réteg a szilvalekváré, amelyet beborítunk az utolsó tésztalappal, tojássárgájával megkenjük, s lassú tűzön sokáig sütjük.
Máktöltelék: a darált mákot borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt narancshéjat és baracklekvárt teszünk bele.
Diótöltelék: a darált diót borral felfőzzük, cukrot, mazsolát, reszelt csokoládét keverünk bele. Valamennyi tölteléket kihűtve tesszük a tésztába.

FLÓDNI 04.
Hozzávalók:
A tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna, 1 dkg élesztő, 1/2 dl tej, 4 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl tejföl.
A töltelékhez: 1 kg reszelt alma, 3 dkg margarin, 1/2 citrom leve, cukor (ízlés szerint), 3 dl tej, 25 dkg darált mák, 25 dkg darált dió, barackíz

Elkészítése: A lisztben elkeverjük a szódabikarbónát, elmorzsoljuk a margarint, hozzáadjuk a tejben megfuttatott élesztőt, a tejfölt, az ízesítő anyagokat és jól kigyúrjuk. Fóliával letakarjuk, és hűtőszekrényben egy órán keresztül pihentetjük.
Az almát a citrom levével, cukorral ízesítjük, és a margarinnal pépesre pároljuk. A tejet felforraljuk, s az egyik felét a cukros mákra, másikat a cukrozott dióra öntjük. A tésztát négy egyforma lapra kinyújtjuk. Kivajazott, kilisztezett tepsibe rétegezzük, minden lapot lekvárral megkenünk, és a kihűlt töltelékkel megtöltjük. Először a mák-, utána az alma-, majd a diótöltelék következik. Előmelegített, forró sütőben kisütjük. Kihűlés után porcukorral megszórjuk, és hosszúkásra szeletelve tálaljuk.
Sütés előtt a tészta tetejét szurkáljuk meg villával, hogy ne hólyagosodjon fel.

FLÓDNI 05.
Hozzávalók. 60 dkg liszt, 30 dkg vaj, 5 tojás, 10 dkg cukor, a diótöltelékhez: 25 dkg darált dió, 3 evőkanál piskótamorzsa, 25 dkg cukor, 1/2 citrom reszelt héja, 1 evőkanál citromlé
A máktöltelékhez: 25 dkg darált mák, 25 dkg cukor, 1 marék mazsola, 1/2 citrom reszelt héja, 1 kávéskanál citromlé
Az almatöltelékhez: 4 reszelt alma, 10 dkg baracklekvár, fahéj, 1 evőkanál méz

Elkészítése: A lisztbe beleütünk 4 tojást, elmorzsoljuk a vajat benne, hozzáadjuk a cukrot, jól eldolgozzuk. Hűtőben néhány órán át, pihentetjük. Majd a linzer tésztát 5 részre osztjuk, mindegyiket vékonyan kinyújtjuk. Vajazott tepsibe tesszük az elsőt, megkenjük lekvárral, majd rátesszük a második lapot. Erre kerül a diótöltelék, a következőre a máktöltelék, a negyedikre az almatöltelék. Rátesszük az utolsó lapot, tetejét megszurkáljuk villával, megkenjük 1 felvert tojással, hogy szép pirosra süljön és fényes legyen. Lassú tűzön kb. 75 percig sütjük. Kockára vágva kínáljuk.

FLÓDNI 06.
Hozzávalók:
Tésztához: 50 dkg liszt, 20 dkg libazsír (vagy margarin, vagy vaj), 3 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 csomag sütőpor
Töltelékhez: 20 dkg darált dió, 20 dkg darált mák, 40 dkg reszelt alma, 5 dkg szilvalekvár, 1 dl fehérbor (vagy víz), 10 dkg mazsola, 30 dkg kristálycukor, 1 citrom, őrölt fahéj

Elkészítése: Először a tölteléket készítse el.
A diót a cukor egyharmadával, a mazsolával és 2 evőkanál borral keverje össze, negyed citrom levét csavarja bele és dobja bele a kicsavart citromot, majd forrásig hevítse. Folyamatos kevergetés mellett főzze 1 percig, majd hagyja kihűlni.
A mákot a cukor egyharmadával, 3-4 evőkanál borral keverje össze, a maradék citrom levét csavarja bele és dobja bele a kicsavart citromot, majd forrásig hevítse. Folyamatos kevergetés mellett főzze 1 percig, majd hagyja kihűlni.
A reszelt almát a cukor egyharmadával, fahéjjal és 2-3 evőkanál borral keverje össze, majd forrásig hevítse. Folyamatos kevergetés mellett addig főzze, amíg már nem áll alatta lé, majd hagyja kihűlni.
A lisztet keverje el a sütőporral és a cukorral, morzsolja bele a libazsírt, majd adja hozzá a tojássárgákat. Dolgozza össze, ha nagyon száraz, kevés fehérbort adjon hozzá. Gyors mozdulatokkal gyúrja át a tésztát, majd ossza 4 egyforma részre és a lapokat nyújtsa ki vékonyra.
Tegye az első lapot zsiradékkal kikent tepsire és kenje meg a diótöltelékkel. Tegye rá a következő lapot és kenje meg a szilvalekvárral, majd oszlassa el rajta a máktölteléket. Ha valamelyik töltelék vagy a lekvár túl sűrű, nehezen kenhető, akkor kevés fehérborral hígítsa. Tegye rá a harmadik lapot és kenje meg az almatöltelékkel. Borítsa be a negyedik lappal, kenje meg tojással, szurkálja meg villával és süsse alacsony hőfokon (160 C) nagyjából egy órát.

FLÓDNI 07.
Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 25 dkg margarin, 10 dkg cukor, 3 tojássárgája, 1 dl fehérbor, szilvalekvár
A mákos töltelékhez: 20 dkg darált mák, 2 dl fehérbor, 2,5 dkg vaj, 20 dkg cukor, 5 dkg mazsola, reszelt narancshéj
A diós töltelékhez: 20 dkg darált dió, 20 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 2 dl fehérbor, 5 dkg mazsola, 1 tasak vaníliás cukor, reszelt narancshéj
Az almás töltelékhez: 1 kg omlós alma, 10 dkg cukor, fahéj, 1 dl fehérbor

Elkészítése: Készítse el a kiválasztott tölteléket, és tegye félre kihűlni.
A lisztet, a margarint, a tojások sárgáját, a cukrot és a bort gyúrja rugalmas tésztává. Ossza öt egyenlő részre, és lisztezett deszkán vékonyra nyújtsa ki. Az első lappal a tepsi alját bélelje.
Erre egy sor máktölteléket simítson. Takarja be a következő tésztalappal, amire borban párolt, fahéjjal és cukorral ízesített reszelt almát tegyen. Ismét tésztalap, majd a diótölteléket terítse rá.
Megint tésztalap, majd a szilvalekvár következik. Az utolsó tésztalap tetejét kenje meg tojássárgájával, és lassú tűzön süsse aranybarnára.
Hagyja hűlni, majd vágja kockákra, és vaníliás porcukorral meghintve kínálja.

FLÓDNI FEHÉRBOROS ÖNTETTEL
Elkészítési idő: 130 perc + 1-2 óra kihűlés
Hozzávalók 10 személyre:
A tészta: 250 g liszt, 125 g vaj, 13 g porcukor, 2 g só, 100 ml fehérbor, 2 db tojássárga, 5 g élesztő
A máktöltelék: 175 g darált mák, 125 g cukor, 15 g méz, 10 g mazsola, 10 g édes, fehér morzsa, 125 ml víz, citromhéj, vaníliás cukor
A diótöltelék: 150 g darált dió, 125 g cukor, 30 g édes, fehér morzsa, 13 g méz, 15 g mazsola, 125 ml víz, citromhéj, narancshéj, vaníliás cukor
Az almatöltelék: 375 g hámozott, reszelt alma, 30 g mazsola, 22 g darált dió, 22 g édes, fehér morzsa, fahéj
A szilvatöltelék: 550 g nagyon sűrű szilvalekvár
A díszítéshez: porcukor a szóráshoz, fehérbor és étkezési keményítő az öntethez

Elkészítése: A sütőt előmelegítjük 170C-ra.
Először a tésztát készítjük el. Az összes összetevőt egymásra mérjük - ügyelve arra, hogy az élesztő ne érintkezzen közvetlen a sóval -, majd egyneműre gyúrjuk. Ha ez megvan, csomagoljuk be, és tegyük hűtőbe.
A máktöltelékkel folytatjuk a sort. A cukrot, mézet és a vizet gázra tesszük, felforraljuk. Míg ez melegszik, mérjük össze a többi hozzávalót egy kézi üstbe. Ha a folyadék felforrt, leforrázzuk vele a szárazanyagokat, és simára keverjük egy fakanál segítségével.
A diótölteléket a máktöltelék mintájára készítjük el.
Az almatöltelék következik. A hámozott, reszelt almát egy tálba tesszük, rámérjük az összes többi összetevőt, és finoman elkeverjük.
Miután az összes összetevő elkészült, elővesszük a tésztát, és öt egyenlő részre osztjuk. Mind az öt részt karika nagyságúra nyújtjuk. (Mi a szokásos 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát használjuk.) A kinyújtott lapokat villával megszurkáljuk, és hármat kisütünk belőlük. A lapok pár perc alatt aranybarnára sülnek.
Ezután az egyik nyersen hagyott lapot a tortakarika aljába fektetjük, azon pedig egyenletesen eloszlatjuk a máktölteléket.
Erre ráhelyezzük az egyik kisült lapot, lenyomkodjuk, majd ezen a diótölteléket oszlatjuk el.
Ismét rátesszük egyet a kisült lapok közül, lenyomkodjuk, és rárétegezzük a szilvalekvárt.
Rátesszük a lekvárra az utolsó kisült lapot, ezt is lenyomkodjuk, és azon az almatölteléket oszlatjuk el.
Végül rátesszük a legtetejére az utolsó nyersen hagyott lapot, megszurkáljuk villával, és sütőbe tesszük. A 170C-os sütőben kb. 50 percig sütjük.
Ha kisült, hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk körbe egy éles késsel, és szeleteljük, vagy formára szúrjuk ki. Porcukorral díszítve tálaljuk. A tányért a fehérboros öntettel díszítsük.

FORRÓ GYÜMÖLCS
Hozzávalók: 10 dkg liszt, 10 dkg rétesliszt, 1/2 liter tej, 3 tojás, 1/2 pohár fehérbor, 1 csipet só, 1 evőkanál cukor, fahéj, porcukor, vaj, 3 alma, 4 banán, 1 doboz ananászkonzerv

Elkészítése: Hámozzuk meg a banánt és az almát, csepegtessünk rá citromot, egy kevés cukorral és fahéjjal szórjuk meg. Hagyjuk állni egy fél órát. Keverjük össze a lisztet, a sót, a cukrot és egy kevés fahéjat. Adjuk hozzá a tojásokat, majd a tejet és keverjük tésztává. Mártsuk bele a gyümölcsszeleteket (az ananászt is) és vajban süssük pirosra. Forrón tálaljuk, fahéjjal, porcukorral.

FRANCIA SÜLT ALMA
Hozzávalók: 4 db nagyobb alma, 1 doboz camembert sajt, 4 evőkanál tejföl, 4 tojás, 1 dl fehér bor, só, citrom

Elkészítése: Az almákat meghámozzuk, citromlével bedörzsöljük és a felső részét ujjnyi vastagon levágjuk. A közepét a magházzal együtt kivágjuk. A kivágott gyümölcsöt (a magházon kívül) apró kockákra vágjuk, és összekeverjük a szintén kockára vágott sajttal. Az almákba vájt nyílásba rakjuk. A négy evőkanálnyi tejfölt elkeverjük a tojásokkal. Kicsit megsózzuk, és az almákra adagoljuk. A tölteléknél hagyjunk helyet ennek is. Visszahelyezzük a levágott almaszeleteket, tűzálló tálkába helyezzük meglocsolva borral, forró sütőben átsütjük.

FRITULE
Hozzávalók 4 személyre: 1-2 dkg élesztő, 1 liter tej, 3 evőkanál cukor, 70 dkg liszt, 3 db tojás, 5 dkg vaj, 5 dkg mazsola, 2 db alma, 2 db citrom, porcukor, vaníliás cukor, rum, olaj

Elkészítése: Kevés langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd egy nagy tálba öntjük, és fokozatosan, egymást felváltva adjuk hozzá a tejet és a lisztet. Belekeverjük a tojások felvert sárgáját, majd hozzákeverjük a kétféle cukrot, a vajat, a rumba áztatott mazsolát, a citromok reszelt héját, és végül a lereszelt almát.
Az alapanyagokat összedolgozzuk, addig keverjük, míg a tészta elválik az edény falától. Ekkor félretesszük, és 45 percig pihentetjük.
A megkelt tésztából golyókat formázunk, és bő, forró olajban kisütjük.
Porcukorral meghintve, melegen tálaljuk.

GESZTENYÉS-ALMÁS LINZER
Hozzávalók: 50 dkg linzertészta, 50 dkg alma, 25 dkg gesztenyemassza, 1 dl tejszín, 4 evőkanál sárgabaracklekvár, 10 dkg mazsola, 2 evőkanál rum, 1-2 evőkanál porcukor

Elkészítése: A tésztát téglalap alakúra nyújtom és kibélelek vele egy közepes nagyságú tepsit, hogy pereme is legyen. Félreteszem. Az almát meghámozom, kicsumázom és lereszelem. A gesztenyemasszát kenhetőre keverem a tejszínnel és a rummal. A tészta alját megkenem a sárgabaracklekvárral, belesimítom a gesztenyemasszát, erre egyenletesen rászórom a reszelt almát és a megtisztított mazsolát. Kevés porcukorral meghintve az előmelegített, forró sütőbe tolom, és mérsékelt lángon 40-45 percig sütöm. Csak teljes kihűlése után szeletelem fel.

GESZTENYÉS-ALMÁS RÉTES
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 25 dkg gesztenye-massza, 50 dkg tisztított, reszelt alma, 2 dl tej, 1 egész tojás, 5 dkg vaj, 2 evőkanál rum (vagy 1 teáskanál rumaroma), ízlés szerint 10-15 dkg porcukor az alma édességétől függően, csipetnyi só

Elkészítése: A gesztenyemasszát habosra keverem a felvert tojással és annyi tejjel, hogy ne túl lágy, de azért még kenhető krémet kapjak, majd belekeverem a rumot, és a reszelt almával összedolgozom. Az előkészített réteslapot a szélén egy csíkban megkenem a töltelékkel, és felcsavarva sütőlemezre teszem a másik rétes-rúddal együtt. Tetejüket megkenem az olvasztott vajjal és az előmelegített, forró sütőben pirosra sütöm. Még melegen felszeletelem.

GRILLEZETT ALMACSEMEGÉK
Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj, 4 db alma, 20 dkg csiperkegomba, 10 dkg kajszibarack, 5 dkg bacon, 10 dkg sajt, 1 dl olaj, 1 kiskanál Knorr Delikát fűszerkeverék, morzsolt majoránna, őrölt bors

Elkészítése: Az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat eltávolítjuk. A gombát megpucoljuk, alaposan megmossuk, kisebb cikkekre vágjuk. A kajszibarackot meghámozzuk, magtalanítjuk, felszeleteljük. Az apró kockákra vágott szalonnát kevés előhevített olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a megtisztított, megmosott, felkockázott csirkemájat. Ízesítjük a fűszerkeverékkel, morzsolt majoránnával, őrölt borssal. Betöltjük az almakoronákba, meghintjük reszelt sajttal, majd sütőben aranysárgára sütjük.

GURMAND ALAGÚT
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 15 dkg Rama margarin, 1 tojássárgája, 5 dkg cukor
A töltelékhez: 20 dkg mazsola, 10 dkg főzőcsokoládé, 10 dkg porcukor, 10 dkg narancs-héj, 60 dkg reszelt alma, citromhéj, szegfűszegkivonat, fahéj, rum
A díszítéshez: dió, mandula, kandírozott cseresznye vagy vaníliás cukor

Elkészítése: A lisztből, a Rama margarinból, a tojássárgájából és a cukorból omlós tésztát készítünk, amellyel, egy Rama margarinnal kikent őzgerincformát kibélelünk. A mazsolát, a csokoládét, a porcukrot, a narancshéjat, a reszelt almát citromhéjreszelékkel, szegfűszegkivonattal, fahéjjal, rummal finoman elkeverjük. Az így kapott töltelékkel az őzgerincformát megtöltjük, a formából kihajló tésztával beburkoljuk, és közepesen meleg sütőben (kb. 180° C-on) sütjük.
A formából kivéve az alagutat dióval, mandulával, kandírozott cseresznyével díszítjük, vagy vaníliás porcukorral hintjük meg.

GYÜMÖLCSKENYÉR
Hozzávalók: 15 dkg cukor, 2 tojás, 14 dkg liszt, 1/4 csomag sütőpor, 14 dkg mandula, 14 dkg mazsola, 14 dkg apró kockára vágott alma, kevés reszelt citromhéj, 1/2 csomag vanillincukor

Elkészítése: A 15 dkg cukrot a 2 tojással jól kikeverjük, és azután hozzákeverünk 14 dkg lisztet, amelyhez előzőleg hozzákevertük az 1/4 csomag sütőport. Ezután hozzáadjuk a többi anyagot. A tésztatömeget jól kikent és belisztezett hosszúkás sütőformába tesszük, lassan sütjük, és csak másnap (szükség esetén pár órával később) vágjuk fel.
Figyelem: Ha a tészta megsült, a sütőt lekapcsoljuk, ajtaját kinyitjuk, és úgy hagyjuk kihűlni a tésztát! A gyümölcsöt ajánlatos lisztbe forgatni, akkor nem süllyed le.

GYÜMÖLCSÖS PITE (HAMANGEBACK)
Hozzávalók: 1,2 dl cukor, 0,6 dl olaj, 2 evőkanál vaj, 1 tojás, 1 kávéskanál vanília aroma, 4,8 dl liszt, 1 tasak sütőpor, 1 mokkáskanál só
A töltelékhez: 15 dkg aszalt szilva, 5 dkg mazsola, 1 db alma, 2 evőkanál cukor, 5 dkg dió, 1 db citrom, 1,2 dl víz
A tetejére: 0,3 dl tej, 1 tojássárgája, 1 tasak vaníliás cukor

Elkészítése: Kisebb lábosban a kimagozott és elnegyedelt aszalt szilvát a mazsolával összekeverve, gyöngyözve főzze vízben tíz percen át. Amikor besűrűsödött, akkor hagyja kissé hűlni, majd öntse turmixgépbe. Keverje pépesre a meghámozott, kicsumázott és felkockázott almával, a durvára tört dióval, a citrom levével és annak lereszelt héjával, valamint a cukorral együtt. Tegye félre. Keverőtálban géppel dolgozza habosra a szoba-hőmérsékletű vajat az olajjal, a tojással, a cukorral és az aromával. Szitálja rá a sóval és sütőporral elkevert lisztet. Fakanállal forgassa egybe a keveréket, és dagassza sima, egynemű tésztává. Tegye 2-3 órára (vagy egy éjszakára) a tésztát hűtőszekrénybe. Lisztezett deszkán nyújtsa vékonyra a felét. Fektesse kivajazott tepsibe. Erre simítsa a tölteléket, majd takarja be a maradék tésztával. Miután villával megszurkálta a süteményt, kenje meg a tetejét a tejjel elkevert tojással. Végül a 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt süsse aranybarnára. A sütőből kivéve hagyja szobahőmérsékletre hűlni. Ekkor hintse meg a vaníliás cukorral, és felkockázva tegye tálra.

HOLLAND FÁNK (OLIEBOLLEN)
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 3,5 dl tej, só, 25 dkg mazsola, 2 alma
A sütéshez: zsiradék
A tetejére: fahéjas cukor

Elkészítése: A tálba szitált liszt és só keverékének közepébe mélyítsen lyukat. Öntse bele a kevés langyos tejben felfuttatott élesztőt. A mazsolával és a főtt, felkockázott almával együtt dagassza rugalmas tésztával, miközben adagolja bele a kéz-meleg tejet. Letakarva, meleg helyen hagyja duplájára kelni. Bőven melegítsen fel zsiradékot. Két kanalat mártson a zsiradékba, majd ezek segítségével formázzon bele gombócokat, minden alkalommal bezsírozva az evőeszközöket. Időnként megforgatva süsse aranybarnára mindegyiket. Lecsepegtetve, még forrón hintse meg fahéjas cukorral, és azonnal tálalja. Főként Szilveszter éjszakáján fogyasztják Hollandiában.

JOGHURTRÉTES
Hozzávalók: 30 dkg félgrízes liszt, csipetnyi só, 1 tojássárgája, 1 pohár joghurt, 125 g zsiradék (vaj, margarin), reszelt alma, fahéj, mazsola, 3-4 evőkanál tej

Elkészítése: A lisztet gyúródeszkára szitáljuk, hozzáadjuk a tojássárgáját, és a joghurtot, mindezt összegyúrjuk (olyan piteszerűre) és fél órát állni hagyjuk. Ezután nyújtjuk, és a kizsírozott tepsibe tesszük. A tésztára rátesszük az almát, megszórjuk fahéjas cukorral és áztatott mazsolával. Ezután pedig össze kell hajtani és előmelegített sütőben megsütni. Ha megsült, a tetejét még forrón megkenjük tejjel. Ha kihűlt, megszórjuk porcukorral.

KALIFORNIAI ALMA-TÁL (CALIFORNIAN APPLE CASSEROLE)
Hozzávalók: 6 db zöldalma, 3 dl zabdara, 3 dl barna cukor, 4 evőkanál étolaj, késhegynyi szerecsendió és fahéj, darált dió, ízlés szerint mazsola, 1 dl liszt, 3 tojás

Elkészítése: Az almákat hámozza meg, a magházat vágja ki, majd vékonyan szeletelje fel. Valamennyi összetevőt tegye keverőtálba, és géppel alaposan keverje össze. Simítsa kiolajozott 20-30-as tepsibe, fóliával takarja le, és süsse 170 fokon 40 percig. Az utolsó öt percre vegye le a fóliát, és süsse barnára.

KALIFORNIAI SERPENYŐS ALMA
Hozzávalók: 6 db hámozott, felszeletelt zöldalma, 3 dl zabkása, 3 dl barna cukor, 4 evőkanál étolaj, 1-1 csapott kávéskanál őrölt szerecsendió és fahéj, 2,4 dl darált dió, 5 dkg mazsola, 0,8 dl teljes kiőrlésű liszt, 3 db felvert tojás

Elkészítése: Az összes hozzávalót keverje össze, majd simítsa egy kiolajozott tepsibe. Takarja le, és süsse 40 percen át a 180 fokra előmelegített sütőben. Az utolsó öt percre vegye le a fóliát róla.

KARÁCSONYI BEJGLI 01.
Hozzávalók 4 rúdhoz:
A tésztához: 50 dkg liszt, 20 dkg margarin, 2 dkg élesztő, 3 dkg porcukor, 2 tojássárga, csipetnyi só
A diótöltelékhez: 25 dkg darált dióbél, 20-22 dkg porcukor, 1 nagy, savanykás, reszelt alma, 5 dkg sárgabaracklekvár, 10 dkg egészen apróra vágott birsalmasajt (vagy cukrozott gyümölcs, vagy nagyon kemény, régi dzsem). 5 dkg mazsola, csipetnyi só
A máktöltelékhez: 25 dkg darált mák, 20 dkg porcukor, 7 dkg mazsola, 2 dl tej, 1 zacskó vaníliás cukor, 3 szem összetört szegfűszeg, 1 mokkáskanál reszelt narancshéj, csipetnyi só

Elkészítése: A lisztet a margarinnal elmorzsolom. A szétmorzsolt élesztőt a cukorral együtt 1 dl meglangyosított tejbe keverem, és 5 percnyi várakozás után a margarinos liszthez öntöm. Hozzáteszem a tészta összes többi alkotórészét, és jól összedolgozom. Ha már sima, 4 cipóba osztom, és a tetejét is belisztezem. Lisztezett deszkára teszem, és konyharuhával letakarom. Langyos helyen (de nem a meleg tűzhely szélén) eredeti térfogatához képest a duplájára kelesztem. Közben elkészítem a töltelékeket. A dióshoz a cukrot fél dl vízben felforralom, majd hozzáöntöm a dióhoz. Ezután összedolgozom a reszelt almával, a birsalmasajt-darabkákkal, a megmosott és megtisztított mazsolával, a sóval, valamint a sárgabaracklekvárral. A mákoshoz a tejbe belekeverem a mákot, a cukrot, a mazsolát és a fűszereket, majd egyet forralok rajta, és rögtön leveszem a tűzről. Hagyom, hogy egészen kihűljön.
Egy megkelt tésztacipót lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtok, és teljes felületére rákenem a diós töltelék felét. Szorosan összetekerem, két végét kissé benyomkodom, majd sütőlemezre helyezem. Még egy diós bejgli készül, míg a megmaradt 2 cipóból két rúd mákos, összesen tehát két diós, két mákos bejgli lesz. Tojásfehérjével megkenem a tetejüket, és 1 órára hűtőbe teszem. Ezután ismét bekenem tojásfehérjével, és fél óráig szobahőmérsékleten hagyom. Előmelegített, forró, de gőzös sütőben szép barnáspirosra megsütöm. (Akkor lesz gőzös a sütő, ha a rács alá helyeznek egy vízzel teletöltött kis tűzálló edénykét, ami a sütés ideje alatt folyamatosan párolog.)
A rudakat csak akkor szedem le a sütőlemezről, ha már egészen kihűltek. Fóliába csomagolva a hűtőszekrény legkevésbé hideg részén tartom fogyasztásig. Akár három hétig is eláll így, de a mélyhűtőbe is tehető.

KARÁCSONYI BEJGLI 02.
Hozzávalók:
A tésztához: 56 dkg liszt, 21 dkg vaj, 2 dkg élesztő, 3 dkg cukor, csipetnyi só, 2 tojás sárgája
A diótöltelékhez: 30 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, 1,5 reszelt alma, 5 dkg sárgabaracklekvár, 5 dkg mazsola, 8-10 dkg apróra vágott birsalmasajt
A mákos töltelékhez: 30 dkg darált mák, 25 dkg porcukor, 2,5 dl tej, 7 dkg mazsola, 2 evőkanál nagyon apróra vágott ananászbefőtt, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 3 szem összetört szegfűszeg

Elkészítése: A lisztet a vajjal elmorzsolom. Az élesztőt 1 dl langyos tejbe keverem a cukorral együtt, majd 5 percnyi várakozás után hozzáöntöm a vajas liszthez. Hozzáteszem még a tészta összes alkotórészét, és alaposan összedolgozom. Ha már sima, akkor 4 kis cipóba osztom, és lisztezett deszkán, a tetejét is belisztezve, konyharuhával letakarom, és a duplájára kelesztem. Közben elkészítem a töltelékeket. A dióshoz a cukrot 0,5 dl vízben felforralom, és hozzáöntöm a darált dióhoz. Ezután a reszelt almával, a birsalmasajttal, a megmosott és megtisztított mazsolával, valamint a sárgabaracklekvárral jól összekeverem. A mákos töltelékhez a tejbe belekeverem a mákot, a cukrot, a mazsolát és az összes fűszert. Éppen csak egyet forralok rajta, máris leveszem a tűzről és kihűtöm. A megkelt tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtom, és felkenem rá az egyik fajta töltelék felét. Szorosan összetekerem. Az ily módon elkészített 4 rúd bejglit sütőlemezre teszem, egymástól kb. 3 cm távolságra. Tojásfehérjével megkenem a tetejüket, majd hideg helyen hagyom még pihenni. Egy óra múlva újból megkenem tojásfehérjével, és újabb félórai várakozás után az előmelegített, forró, de gőzös sütőben szép barnáspirosra sütöm. Csak akkor veszem le a sütőlapról, ha már teljesen kihűlt, majd follpack fóliába csomagolva hűvös, száraz helyen tárolom. Az ünnep előtt akár 3 héttel is elkészíthető, így nem kell vele bajlódni az ünnepi forgatagban. Ezt a bejglit hónapokra el lehet tenni a mélyhűtőben.

KARÁCSONYI PUDING (CHRISTMAS PUDDING)
Hozzávalók: 20 dkg mazsola, 20 dkg datolya, 2 evőkanál mandulaforgács, 10 dkg margarin, 3 dl liszt, 1 mokkáskanál só, fél-fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg, szegfűbors, fahéj és szerecsendió, 1,2 dl barna cukor, 1 alma, 6 tojás, 1-1 narancs és citrom leve, 1,2 dl tejföl, 7 dl zsemlemorzsa, 1 dl brandy, 40 dkg ribizli

Elkészítése: Vajazzon ki egy kuglófformát. Keverőtálban forgassa össze a mazsolát, az apróra vagdalt datolyát, a szárazon megpirított mandulaforgácsot, a ribizlit és a margarint. Hintse meg 0,6 dl liszttel. Hagyja állni 15 percet, majd adja hozzá a fűszerekkel elkevert maradék lisztet. Tegye bele a tojások cukorral habosra kevert sárgáját, és a reszelt almát. Fakanállal alaposan keverje össze. Dolgozza össze a gyümölcslevekkel elegyített tejföllel is, majd folyamatos keverés mellett annyi zsemlemorzsát adjon hozzá, hogy nokedli sűrűségű keveréket kapjon. Végül forgassa bele óvatosan a tojások keményre felvert habját. Simítsa bele a keveréket a formába, majd a formát tegye gyöngyözve forró víz fölé. Jól takarja le, és így főzze a pudingot 4-5 óra alatt készre. Hagyja a formában teljesen kihűlni, majd tálra borítva kínálja. Díszítheti vaníliás cukorral felvert habbal is. 

KARAMELLÁS ALMA
Elkészítése: Apró kockára vágott almát vajon megpirítunk, cukorral karamellizáljuk. Vajas sütemény lapocskák közé rakva tálaljuk.

KARAMELLÁS ALMA (ANGOL-FRANCIA)
Elkészítése: Apró kockára vágott almát vajon megpirítunk, cukorral karamellizáljuk. Vajas sütemény lapocskák közé rakva tálaljuk.

KARAMELLÁS ALMAROZETTA GYÖMBÉRREL (ROSACE DE POMMES CARAMELISÉES AU GINGEMBRE)
Hozzávalók 4 személyre: 4 alma, 1 teáskanál gyömbérpor, 1 citrom leve, 60 g vaj, 120 g cukor
Előkészítés: 20 perc
Főzés: 30 perc

Elkészítése: Vágjuk négybe a hámozatlan almákat, szedjük ki a magházát. Vágjuk 2be minden negyedet. Locsoljuk meg citromlével.
Készítsünk a cukorból karamellt egy kevés vízzel.
Szórjuk meg gyömbérrel az almát. Egy serpenyőben olvasszuk fel a vajat, süssük meg benne az almát körös-körül. Ha elkészült, ízlésesen elrendezve tálaljuk, öntsük le a karamellel.
Tálaljuk melegen.

KARIKÁS PALACSINTA-BÉLES
Hozzávalók: 60 dkg alma, 10 dkg liszt, 1 dkg élesztő, 3 tojás, 25 dkg porcukor, 5 dl tej, 10 dkg dió, 8 dkg porcukor, 5 dkg mazsola, 2 cl rum, 2 cl cseresznyepálinka, só, 1 dl tejföl

Elkészítése: Kevés tejben felforraljuk az élesztőt. A maradék tejbe belekeverjük a lisztet, a tojások sárgáját, 5 dkg porcukrot és kevés sót. Hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, majd 10 percnyi pihentetés után belekeverjük a felvert tojáshabot. Ebből a kelt tésztából palacsintákat sütünk.
Közben a reszelt almát a porcukorral, a darált dióval, a megmosott mazsolával, rummal és cseresznyepálinkával sűrűre főzzük. Ezzel a töltelékkel megtöltjük a palacsintákat, egyenként feltekerjük, 3 cm vastagra felszeleteljük, és kivajazott tűzálló tálba egymás mellé helyezzük, s tejföllel leöntve megsütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

KELT ALMÁS PALACSINTA
Hozzávalók: 6 dl tej, 1 dkg élesztő, 1 evőkanálnyi cukor, 20 dkg liszt, 4 tojás, só, 2 alma, 1 kávéskanál fahéj, 10 dkg porcukor

Elkészítése: Egy fél pohár langyos tejbe belemorzsolom az élesztőt, kevés cukrot adok hozzá. Meleg helyre teszem, és letakarom konyharuhával. Simára keverem a lisztet, a tojássárgákat, a tejet és egy késhegynyi sót.
Az almákat meghámozom, és vékony szeletekre vágom. A palacsintatésztához keverem az élesztős tejet és az almát. A tojásfehérjékből habot verek, és ezt is lazán a tésztához keverem.
Teflonbevonatú serpenyőben, kevés vajban, vastagabb palacsintákat sütök.
A félhold alakúra hajtott palacsintákat tálaláskor fahéjas porcukorral hintem meg.

KIJEVI ALMA
Hozzávalók: 1 kg alma, 5 dkg cukor, szegfűszeg, 1/2 citrom, 10 dkg dióbél, 15 dkg áfonyalekvár, 5 dkg méz, fahéj

Elkészítése: Az almát megmossuk, belsejét kivájjuk, óvatosan - nehogy szétfőjön - megpároljuk, cukorral, szegfűszeggel, citrommal ízesített lében.
A citromot csak néhány percig hagyjuk a lében, majd a levét kinyomjuk és kivesszük. Amikor lehűlt, megtöltjük az összetört dióbéllel, áfonyalekvárral, a méz keverékével és a sütőben kivajazott tűzálló edényben megsütjük. Melegen tálaljuk, fahéjas cukorral megszórva.

KUKORICAPRÓSZA ERDÉLYIESEN
Hozzávalók: 3 dl kukoricaliszt, 10 evőkanál búzaliszt, 2 tojás, 2 dkg élesztő, 2 alma, 1 vaj, 0,5 l tej, 1 citrom héja, 5 evőkanál cukor, 2-3 evőkanál apróra vágott dió, diónyi zsír, só

Elkészítése: A kukoricalisztet mély tálba tesszük, és 3-4 dl fölforralt tejjel leforrázzuk. Így hagyjuk két óráig. Az élesztőt a megmaradt tejjel és egy kanál cukorral fölkelesztjük.
A tojássárgáját 4 kanál cukorral, a vajjal habosra keverjük, és a kihűlt kukoricás anyaghoz adjuk az élesztős tejjel együtt.
Hozzáadjuk a reszelt almát, a citromhéját, a búzalisztet és jól elkeverjük. A tojás fehérjét felverjük kemény habnak, és a kukoricás anyaghoz könnyedén hozzákeverjük.
Jól kizsírozott tepsibe öntjük. Tetejét megszórjuk vágott cukros dióval és megsütjük. De tehetünk rá kimagozott és apróra vágott aszalt szilvát is.
Közepes nagyságú kockákra vágjuk, és porcukorral meghintve tálaljuk.

LEGENDÁS GYÜMÖLCSÖS (FABULOUS FRUIT KABOBS)
Hozzávalók: 10 dkg vaj, 1 dl juharszirup, 1 evőkanál finomra vagdalt menta, 1 db ananász, 2-2 db körte és alma

Elkészítése: Keverje simára a szoba-hőmérsékletű vajat a sziruppal és a mentával. Hámozza meg, majd darabolja nagyobb kockákra az ananászt. Héjastul vágja cikkekre a magházuktól megfosztott almákat és körtéket. Húzza a gyümölcsöket nyársra, majd alaposan ecsetelje be a vajas krémmel. A közepes hőmérsékletű grillsütőben 3-5 perc alatt süsse pirosra. (Közben forgassa a nyársakat, és a maradék vajas krémmel kenegesse meg.) Forrón kínálja.

LENGYEL ALMÁS LEPÉNY
Hozzávalók: 15 dkg liszt, 12.5 dkg cukor, 1/2 l tej, 5 tojás (lehet kevesebb is), 3 db alma, 3 cl rum

Elkészítése: A tojást, a lisztet és 3 kanál cukrot összekeverni bele a tej és a rum. Olyan legyen, mint a palacsinta tészta. A megpucolt almát vékony szeletekre vágjuk és lerakjuk a kizsírozott tepsibe, és a maradék cukorral megszórjuk, Ráöntjük a tésztát. 
40 percig sütjük. Tálaláskor kiborítjuk, hogy az alma kerüljön felülre.

LUSTA ASSZONY PITÉJE
Hozzávalók nagy tepsihez - kis tepsihez: Rétesliszt 60 dkg 40 dkg, Reszelt alma 60 dkg 40 dkg, Tojás 6 db 4 db, Cukor 30 dkg 20 dkg, Sütőpor 1 csomag 1/2 csomag, Őrölt fahéj késhegynyi

Elkészítése: A hozzávalókból piskótatésztát készítek, végül hozzáadom a reszelt, kicsavart almát. Sütőpapírral kibélelt tepsibe teszem. Közepes hőmérsékleten sütöm tűpróbáig. Tetejét megszórhatom fejtett meggyel, szilvával, lekvárral is megtölthetem, de egyszerűen porcukorral megszórva is finom.

MÁGLYARAKÁS
Hozzávalók: 4 dl tej, 10 dkg cukor, 4 dkg Ráma margarin, 4 tojás, 4 zsemle, 25 dkg alma, 1 dkg őrölt fahéj, 4 dkg búzacsíra, 10 dkg barackíz, 5 dkg mazsola

Elkészítése: A tejből, a cukor és a Ráma margarin feléből meg a tojássárgájából öntetet készítek, amibe a felszeletelt zsemléket beáztatom. Az almákat kicsumázom, felkarikázom, fahéjjal ízesítem, és a saját levében megpárolom.
A maradék Rámával kikent tepsibe teszem a zsemleszeletek felét. Rárakom az almaszeleteket, meghintem a búzacsírával, majd befedem a megmaradt zsemleszeletekkel.
Előmelegített sütőben 25-30 percig sütöm. Közben a tojásfehérjét kemény habbá verem, a maradék cukorral és barackízzel ízesítem.
A megsült tészta tetejére kenem a habot, s a sütőbe visszatéve, szép barnára sütöm. Mazsolával díszítem.
Kockákra vágva, melegen tálalom.

MÁKOS RÉTES
Hozzávalók 16 szelethez: 1 csomag réteslap, 20 dkg mák, 40 dkg tisztított alma, 1 teáskanálnyi folyékony édesítőszer, kevés reszelt citrom- vagy narancshéj, 2 dkg margarin

Elkészítése: A mákot megdaráljuk. Az almát nagy lyukú reszelőn lereszeljük, majd kissé kinyomkodva összekeverjük a mákkal, a citromhéjjal és az édesítőszerrel. A réteslapokat óvatosan szétszedjük, és kettőt egymásra borítunk. Nedves, de jól kicsavart tiszta konyharuhára terítjük, és az olvasztott margarinnal megkenjük. A töltelék felét a szélére egy csíkban, egyenletesen felkenjük, majd szorosan felcsavarjuk, és a rudat sütőlemezre rakjuk. A másik adagot ugyanígy elkészítjük. Mindkettő tetejét megkenjük az olvasztott margarinnal, és az előmelegített forró sütőben szép pirosra megsütjük. Csak hidegen szeleteljük fel. 1-1 rúd 8-8 szeletre vágható.
Elkészítési idő: körülbelül 40 perc

MANDULÁS ALMÁS LEPÉNY
Hozzávalók: 50 dkg linzer tészta, 1 kg savanykás alma, 10 dkg mazsola, 10 dkg mandula, 5 dkg zsemlemorzsa, 25 dkg sárgabaracklekvár (vagy dzsem), csipetnyi só, kevés liszt, cukor (ízlés szerint, az alma édességétől függően), 1 mokkáskanál törött fahéj, 1 citrom leve

Elkészítése: A mandulát forrásban lévő vízbe tesszük, és egy percig forraljuk, majd leszűrjük, és a barna héját lehúzzuk. Az almát megmossuk, kicsumázzuk, meghámozzuk és felszeleteljük. Azonnal meglocsoljuk a citromlével, és annyi cukorral hintjük meg, hogy csak kellemesen édes, de ne túl édes legyen. Sóval, fahéjjal ízesítjük. A tésztát lisztezett deszkán tepsi nagyságúra kinyújtjuk és kibéleljük vele a tepsit. 10 percig elősütjük, majd rákenjük a baracklekvárt. Egyenletesen rászórjuk a zsemlemorzsát és belesimítjuk a tölteléket. Meghintjük a tisztított mazsolával. A fehér mandulát vékony lapokra vágva rászórjuk az almatöltelék tetejére. A tepsit előmelegített forró sütőbe toljuk, és közepes lángon 15-20 percig sütjük. Még melegen kockákra vágjuk. Melegen vagy hidegen tálaljuk.

MANDULÁS-BARACKOS ALMÁS LEPÉNY
Hozzávalók: 50 dkg linzer tészta, 1 kg savanykás alma, 10 dkg mazsola, 10 dkg mandula, 5 dkg zsemlemorzsa, 25 dkg sárgabaracklekvár (vagy dzsem), csipetnyi só, kevés liszt, cukor (ízlés szerint, az alma édességétől függően), 1 mokkáskanál törött fahéj, 1 citrom leve

Elkészítése: A mandulát forrásban lévő vízbe tesszük, és egy percig forraljuk, majd leszűrjük, és a barna héját lehúzzuk. Az almát megmossuk, kicsumázzuk, meghámozzuk és felszeleteljük. Azonnal meglocsoljuk a citromlével, és annyi cukorral hintjük meg, hogy csak kellemesen édes, de ne túl édes legyen. Sóval, fahéjjal ízesítjük. A tésztát lisztezett deszkán tepsi nagyságúra kinyújtjuk és kibéleljük vele a tepsit. 10 percig elősütjük, majd rákenjük a baracklekvárt. Egyenletesen rászórjuk a zsemlemorzsát és belesimítjuk a tölteléket. Meghintjük a tisztított mazsolával. A fehér mandulát vékony lapokra vágva rászórjuk az almatöltelék tetejére. A tepsit előmelegített forró sütőbe toljuk és közepes lángon, 15-20 percig sütjük. Még melegen kockákra vágjuk. Melegen vagy hidegen tálaljuk.

MÉZES ALMA (APPLE IN HONEY)
Hozzávalók: 4 alma, 3 evőkanál méz, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 2 evőkanál búzadara, 5 dkg darált dió, 1 dl tejszín, 4 kávéskanál likőr

Elkészítése: Hámozza meg az almákat, vágja cikkekre, és a magházat vágja ki. Tegyen fel 4 deci vizet a mézzel és a fahéjjal ízesítve forrni. Ha felforrt tegye bele az almagerezdeket, és párolja öt percet. Szűrőkanállal ossza el négy tányérba. A főzőlébe szórja bele a búzadarát, miközben habverővel csomómentesre keveri. Húzza félre a tűzhelyről. Hagyja szobahőmérsékletre hűlni, végül keverje bele a diót és a tejszínt. Öntse az almákra, és locsolja meg a likőrrel. Lehűtve tálalja.

MÉZES ALMAHAB
Hozzávalók: 5 savanykás nyári alma, 2 tojás fehérje, 1-2 dl méz, citromhéj

Elkészítése: A megtisztított, cikkekre vágott almát a citromhéjjal ízesített nagyon kevés vízben puhára főzzük. Áttörjük vagy szétturmixoljuk, a mézzel édesítjük, és a tojások fehérjével együtt sűrű habbá verjük. Üvegtányérokban vagy talpas poharakban tálaljuk.

MÉZES ALMÁSPITE
Hozzávalók: 2 db édes süteménytészta 20 cm-es kerek tésztalaphoz, 12 dl vékony csíkokra vágott, vagy reszelt savanyú alma, 3 dl méz, 1,5 teáskanál citromlé, 0,5 dl liszt, 1 teáskanál őrölt fahéj, 1,5 evőkanál vaj vagy margarin

Elkészítése: Nyújtsuk ki az alsó tésztaréteget és tegyük egy 20 cm-es kerek, (nyitható) sütőformába. Tegyük az almacsíkokat a tészta tetejére. Keverjük össze a mézet, a citromlevet és a lisztet, majd a keveréket öntsük az almára. Hintsük meg a fahéjjal, azután tegyünk rá szétszórtan apró vajdarabkákat. Tegyük rá a felső tésztalapot, igazítsuk, tömködjük el az éleket. Szurkáljunk gőzkieresztő lyukakat a felső tésztalapba, majd süssük az egészet 40 percig, 220C°-os sütőben, amíg az alma meg nem puhul, és a sütemény teteje aranysárga nem lesz.
Felszeletelés után, fogyasztás előtt a piték tetejét ízlés szerint megkenhetjük mézzel, vagy megszórhatjuk porcukorral.

MÉZPUDING MÉZES ALMARAGUVAL
Hozzávalók:
A pudinghoz: 4 tojás, 1 kisebb vaníliarúd, 4 dl tej, 9 evőkanál méz
Az almaraguhoz: 1 kg piros és zöld alma vegyesen, 5 evőkanál méz, 2 evőkanál mazsola

Elkészítése: A tojásokat tálba ütjük, kissé felverjük. A vanília rudat hosszában kettévágjuk, a belsejét kiskéssel kikaparjuk, a tojáshoz adjuk.
A tejjel hígítjuk, majd 3 evőkanálnyi mézet is belecsurgatunk. A többi mézet serpenyőbe töltjük és közepes lángon, kevergetve 3-4 perc alatt világosbarnára karamellizáljuk. 4, egyenként kb. 2 decis tűzálló pudingformát forró vízzel kiöblítünk, és a karamellt beletöltjük. Rövid ideig pihentetjük, a tejes tojásos keverékkel megtöltjük, és vízzel félig telt tepsibe rakjuk. Előmelegített sütőben, a közepesnél kicsit kisebb lánggal (170 fok, légkeveréses sütőben 155 fok) 35-40 percig gőzöljük. Amíg gőzölög a puding, elkészítjük az almaragut.
Ehhez a gyümölcsöt megmossuk, letörölgetjük, majd héjastól - persze a magháza nélkül - kb. 1,5 centis kockákra vágjuk. A mézet nagyobb serpenyőbe töltjük, közepes lángon, kevergetve kb. 3 perc alatt világosbarnára karamellizáljuk, majd az almát meg a mazsolát beleszórjuk.
Továbbra is közepes lángon, meg-megkeverve úgy 8 percig pároljuk.
A kész pudingokat azon forrón 4 tányér közepére borítjuk, és a forró almaragut köré halmozzuk.
Elkészítési idő: 50 perc

MÜZLIS ALMATÖLTELÉK
Hozzávalók réteshez, 2 rúdhoz: 75 dkg alma (tisztán mérve), 10 dkg gyümölcsös müzli, 1 tojás, ízlés szerint kristálycukor, fél citrom leve és reszelt héja, 1 tk őrölt fahéj, csipet só

Elkészítése: Az almát héjastól lereszeljük. Mély tálba öntjük, rászórjuk a müzlit és a cukrot, ráöntjük a felvert tojást. Fahéjjal, citromhéjjal fűszerezzük.
A citromlevet beleöntjük, alaposan összekeverjük. Félórai pihentetés után máris használható.

NORMANDIAI PALACSINTA
Hozzávalók: 8 db francia palacsinta, 4 db alma, 2 dkg vaj, 1 ek almapüré, 3 cl calvados, 1 ek porcukor

Elkészítése: Az almákat hámozzuk, magházukat kivájjuk, kockákra összevágjuk. Forró vajban 5 percig pároljuk. Hozzákeverjük az almapürét, a calvadost.
Megtöltjük a palacsintákat, feltekerjük, porcukorral megszórjuk.

OMLÓS KIFLIK
Hozzávalók:
A tésztához: 20 dkg búzaliszt, 5 dkg szójaliszt, 1/2 csomag ráma margarin, 1/2 pohár zsírszegény tejföl, 1/2 csomagnyi élesztő, 3-4 db Polisett
A töltelékhez: 3 dkg búzacsira, 30 dkg alma, 1/4 citrom héja, ízlés szerint őrölt fahéj, 4-5 db Polisett

Elkészítése: A kétféle lisztet elkeverjük, összemorzsoljuk a margarinnal. Az élesztőt beleszórjuk a tejfölbe, hozzáadjuk a porrá tört Polisettet, majd a liszthez öntve az egészet összegyúrjuk. Vékonyra nyújtva, közepes méretű szaggatóval kiszúrjuk. A korongok egyik felére teszünk egy kávéskanálnyi tölteléket, a másik felét ráhajtjuk, és a széleket egy kicsit lenyomkodjuk.
A töltelék: A hámozott almát lereszeljük, és saját levében megpároljuk. Ízesítjük kevés fahéjjal, reszelt citromhéjjal (ízlés szerint citromlével is) és hozzákeverjük a szárazon megpirított búzacsírát.

PESZAHI ALMÁS RÉTES
Hozzávalók: 7 egész maceszlap, 1 kg hámozott, reszelt alma, 3 tojás, 15 dkg darált dió, 15 dkg cukor, fél kávéskanál fahéj, fél kávéskanál őrölt szegfűszeg, 4 dl bor, 2 evőkanál libazsír

Elkészítése: A tojásfehérjét felverjük, majd belekeverjük a darált diót, és a három kanál cukorral kikevert tojássárgáját. A reszelt almát cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel ízesítjük. Egy tepsi aljába bezsírozott, borral locsolt maceszlapot helyezünk, rátesszük a diós töltelék harmadát, lefedjük egy újabb maceszlappal. Erre is kevés bort öntünk, és rászórjuk az alma harmadát. Egy borral locsolt maceszlap, egy adag diótöltelék, macesz és almatöltelék következik, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Az utolsó maceszlapot újra megzsírozzuk, kicsit több bort öntünk rá, hogy sütés közben meg ne száradjon.
Addig sütjük, amíg szép piros nem lesz. Kicsit pihentetjük, majd kockára vágjuk.

PESZAHI PITE (PESACH PIE)
Hozzávalók: 7 db maceszlap, 1 kg alma, 3 tojás, 15 dkg dió, 15 dkg cukor, fél kávéskanál őrölt fahéj, 4 dl édes fehérbor, 2 evőkanál libazsír, 1 tasak vaníliás cukor

Elkészítése: A kemény habbá felvert tojásfehérjékbe forgassa bele a darált diót. Adja hozzá a kevés cukorral habosra kevert tojássárgákat.
A meghámozott és kicsumázott almákat a maradék cukorral, és a fahéjjal keverje össze.
Zsírozzon ki egy akkora tepsit, amekkora a maceszlap. Fektessen bele egy lapot, és locsolja meg kevés borral. Simítsa rá a diós keverék harmadát. Fedje le újabb maceszlappal.
Erre is öntsön kevés bort, majd szórja rá az alma egyharmadát. Folytassa a rétegezést borral locsolt maceszlappal, diótöltelékkel, újabb boros macesszel, majd almával - míg a hozzávalók elfogynak. A legfelső maceszt zsírozza meg, és a többi lapnál kicsit bővebben locsolja meg a maradék borral. (Így sütés közben nem szárad ki.)
A 180 fokra előmelegített sütőben süsse szép pirosra. Hagyja szobahőmérsékletre hűlni, végül kockára vágva és a tetejüket vaníliás cukorral meghintve kínálja.

PILLE ALMÁS
Hozzávalók10 személyre:
Tészta: 6 tojás, 6 evőkanál Natreen édesítőpor, 1 dl olaj, néhány csepp Natreen, vaníliás cukor (házilag készíthető: a folyékony édesítőszerbe vaníliarudat áztatunk), 1 csomag sütőpor, 14-15 púpozott evőkanál finomliszt, 6 közepes alma
A tepsi kikenéséhez: vaj és finomliszt
A tetejére: 3 dl tejföl, 3 tojás, 3 evőkanál Natreen édesítőpor, mazsola

Elkészítése: A tésztához a tojások sárgáját az édesítőporral habosra keverjük, majd az olajat is belecsurgatjuk. A vaníliával ízesítjük, a sütőporral elkevert lisztet hozzáadjuk, majd a kemény habbá vert tojásfehérjét is beleforgatjuk. Egy körülbelül 27x40 cm-es tepsit kivajazunk, kilisztezünk, a masszát belesimítjuk. Az almákat meghámozzuk, megmossuk, félbevágva kimagozzuk, majd felszeleteljük. Sűrűn a tésztára rakjuk. Előmelegített sütőben közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) körülbelül 20 percig sütjük.
Közben a tojásokat a tejföllel meg az édesítőszerrel összekeverjük. Mazsolát is adhatunk hozzá. Az almás piskótára kenjük, és a sütés erősségét úgy 10 fokkal csökkentve további körülbelül 20 percig sütjük. Fölszeletelve melegen kínáljuk.