Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Ananászos pulykák


AMERIKAI SAJTOS-GYÜMÖLCSÖS PULYKAMELL TOASTON
Hozzávalók: pulykamell 40 dkg, vaj 8 dkg, liszt 3 dkg, pirítós kenyér 4 szelet, ananász 4 karika, Pannónia sajt10 dkg, gyömbér, őrölt fehér bors, só

Elkészítése: A pulykamellből négy egyforma szeletet vágunk, kissé kiverjük, megsózzuk, meghintjük egy kevés őrölt fehér borssal, és lisztbe mártjuk. Serpenyőben vajat hevítünk és megsütjük benne a hússzeleteket. A pirítós kenyereket vékonyan megkenjük vajjal, ráhelyezzük a húst, meghintjük reszelt gyömbérrel, majd a tetejére teszünk egy-egy ananászkarikát. Mindegyik kenyérszeletet beborítjuk egy-egy sajtszelettel, és a sütőben addig sütjük, amíg a sajt megolvad a tetején.

ANANÁSZOS PULYKA
Hozzávalók: 50 dkg filézett pulykamell, 1 doboz ananász, 10 dkg mandarin, 10 dkg dióbél, 2 dl tejszín, 2 cl narancslikőr, 1 dl étolaj, 1 evőkanál szárnyas fűszerkeverék, őrölt curry

Elkészítése: A megmosott, lecsepegtetett pulykamell-filéből 4-5 dkg-os szeleteket vágunk. Besózzuk, meghintjük szárnyas Fűszerkeverékkel, majd előhevített olajon elősütjük. Hozzáadjuk a leszűrt ananászdarabokat, a tisztított, durvára vágott dióbelet és a gerezdekre szedett mandarint. Felöntjük a tejszínnel, meghintjük curryvel, és lassú tűzön forraljuk. Kevés narancslikőrrel utóízesítjük. Vajas, tejjel kikevert burgonyapürével körítjük.

ANANÁSZOS PULYKAMELL 01.
Elkészítése: Személyenként egy nagyobb (kb. 15 dekás) vagy két kisebb pulykamellfilét picit klopfoljunk ki, kevés sóval, ételízesítővel szórjunk meg, majd olajjal megkent kontakt-grillen mindkét oldalát süssük meg. A hús után két-két, jól lecsöpögtetett ananász-karikát, forrósítsunk át a grillen, majd tálaljuk a hússal együtt. Rizzsel és/vagy burgonyakrokettel tálaljuk.

ANANÁSZOS PULYKAMELL 02.
Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg pulykamellfilé, 10 dkg főzőmargarin, vagy 4-5 evőkanál olaj, 30 dkg ananászkonzerv, 6 dkg reszelt sajt, 4 dl tej, 8 dkg liszt, 2 tojássárgája, só, bors, szerecsendió

Elkészítése: A kisujjnyi vastagra vágott pulykamell szeleteket megsózzuk, megborsozzuk és serpenyőben, a jól felhevített olaj kétharmadában, mindkét oldalon megsütjük. A visszamaradt olajban megpároljuk az ananászt is, amelynek levét leöntöttük. Vigyázzunk arra, hogy ne égessük meg. mert akkor megkeseredik. A lisztből és a többi olajból rántást készítünk. forró tejjel, állandóan kevergetve, felöntjük, s addig főzzük, míg tejszínsűrűségű mártást kapunk. Levesszük a tűzről. s amikor félig kihűlt. jól elkeverjük benne a két tojássárgáját, hozzáadjuk a reszelt sajtot. szerecsendiót, s a mártást a forró tálra helyezett hússzeletekre öntjük, és az egészet még tíz percig sütjük. A tálalásnál a hús köré tesszük a melegen tartott ananászt és burgonyapürét adunk még hozzá.

ANANÁSZOS PULYKAMELL 03.
Hozzávalók: 1 kg pulykamell, 1 doboz darabolt ananász konzerv, fél deci olaj, vagy vaj, só, delikát, őrölt gyömbér
Elkészítése: A filézett húsokat közepes csíkokra vágjuk, sóval, kevés ízesítővel megszórjuk, kicsit pihentetjük. Olajon, vagy vajon megfehérítjük a húst, majd őrölt gyömbérrel ízesítjük. Hozzáadjuk az ananászt, kevés levével együtt, majd lefedve készre pároljuk. A fogyatkozó nedvességet, az ananászlével pótolhatjuk. Köretnek burgonyapürét, és pirított mandulás/diós párolt zöldbabot ajánlok mellé.

ANANÁSZOS PULYKAMELL MAZSOLÁS RIZZSEL
Hozzávalók: egy fél pulykamell, 5 dkg vaj, 1 doboz ananász, 20 dkg aszalt szilva, 2 evőkanál borecet, 5 dkg cukor, 2-3 összetört szegfűszeg, só, bors
Körethez: 25 dkg rizs, 1 fej vöröshagyma, 3 dkg vaj, 8 dkg mazsola, só, bors

Elkészítése: nyissuk szét a pulykamellet, a közepére tegyünk egy szép sor kimagozott aszalt szilvát, tekerjük össze és tűzzük össze hústűvel, sózzuk, dörzsöljük be borssal és forró sütőben süssük 30 percig, (kell egy kis zsiradék alá, ha nagyon száraz a hús). Olvasszuk fel a vajat, öntözzük meg vele a pulykát, majd süssük másfél órát, többször locsolgatva a sziruppal, melyet borecetből, cukorból, szegfűszegből kevertünk. (Szép fényes lakkrétegnek kellene képződnie)
Melegítsük meg az ananászdarabokat vajban és pirítsuk aranysárgára. a mazsolát tegyük forró, sós, borsos vízbe és főzzük letakarva 20 percig, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük. A rizst megfőzzük, a hagymát apróra vágjuk, aranysárgára pirítjuk vajon (olajon) s összekeverjük a rizzsel, mazsolával.
A pulykamellet felszeletelve tálaljuk az ananászkörítéssel és a rizzsel.

FEJEDELMI PULYKATÁL
Hozzávalók 8 személyre:
A pulyka-galantinhoz: 90 dkg pulykamellfilé, 1 csapott evőkanál só, 1 evőkanál zselatinpor, 1 fej saláta, 1 tojás, 2 dl tejszín, 1 evőkanál búzadara, 1-1 késhegynyi őrölt szegfűbors és őrölt gyömbér, 5 dkg marinált paprika, 10 dkg őszibarackbefőtt, 1 pár virsli, 1 húsleveskocka
A zöldséges pulykakocsonyához: 2 közepes sárgarépa, 25 dkg pulykamellfilé, 5 dl szűrt húsleves (leveskockából is jó), 20 dkg brokkoli (fagyasztott is lehet), 5 dkg zselatinpor, 1 főtt tojás fehérje, negyed csokor petrezselyem
A díszítéshez: 8 karika konzervananász, néhány szem fagyasztott ribiszke, 1 narancs, néhány mentalevél, 1-1 sárga és zöld cukkini, 5 dkg vaj, 4 közepes paradicsom, 1 hegyes zöldpaprika

Elkészítése: A pulykamellből két, egyenként 20 dekás szeletet levágunk. Két zsírpapír közé téve vékony, téglalap alakú szeletté verjük. A fele sóval meg a zselatinporral megszórjuk. A salátát leveleire bontva megmossuk, és a hússzeletekre fektetjük úgy, hogy kettőnél több ne kerüljön egymásra (a felesleg jó lesz salátának). A maradék 50 deka húst ledaráljuk, a tojással meg a tejszínnel jól összedolgozzuk. A búzadarát hozzáadjuk, megsózzuk, a szegfűborssal és a gyömbérrel fűszerezzük. A marinált paprikát meg az őszibarackbefőttet lecsöpögtetjük, az előbbit apróra, az utóbbit kis kockákra vágjuk, és az előzőekhez adjuk.
A masszát egyenletesen a hússzeletekre kenjük, a lebőrözött virslit a közepükbe nyomkodjuk. Henger alakúra összehajtjuk úgy, hogy a hús két oldala középen találkozzon, majd megnedvesített alufóliába csomagoljuk szorosan. Lábasba rakjuk, annyi meleg vizet öntünk alá, amennyi ellepi, és a leveskockát belemorzsoljuk. Gyöngyöző forralással 25-30 percig főzzük. Ezután a galantinokat – a szakácsok így nevezik – a lábasból kiemeljük, tálcára rakjuk, majd kissé lepréseljük. Legegyszerűbb a húsvágódeszkát rátenni, és egy dobozos üdítőt ráfektetni. Ha kihűlt, a hűtőszekrénybe rakjuk.
A zöldséges pulykakocsonyához a répát megtisztítjuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, majd a hússal együtt 10 percig a levesben főzzük. A brokkolit kisebb rózsáira bontjuk, és az előzőekhez adva megpuhítjuk. A friss zöldségnek kb. 8 perc, a fagyasztottnak 3-4 perc is elég. Ha kész, leszűrjük, majd levét újra fölforraljuk. A zselatint kevergetve beleszórjuk. Kis lángon 4-5 percig főzzük, majd ritka szövésű ruhán (tüllzacskón) átszűrjük. Amikor langyos, őzgerincformába töltjük, jeges vízbe állítjuk. 2 perc elteltével az ízes aszpikot kiöntjük belőle. Ha ügyesen dolgoztunk, a forma aljára és oldalára is egy vékony réteg aszpik kocsonyásodott.
A főtt tojásfehérjét meg a petrezselymet apróra vágjuk, az aszpikos forma aljára és oldalára szórjuk. A puha húst szeletekre vágjuk és a répával meg a brokkolival rétegezzük. A maradék aszpikot – amit, ha megkocsonyásodott, fölolvasztunk – ráöntjük, végül megdermesztjük.
A köretként is szolgáló díszítés elkészítésekor a konzervananászt lecsöpögtetjük, ahogyan a szobahőmérsékleten fölengedett ribiszkét is. Az ananászra ribiszkeszemeket és narancscikkeket fektetünk, mentalevéllel díszítjük. A zöld cukkinit ujjnyi vastag szeletekre vágjuk (még szebb, ha felületüket cikcakk alakban bevagdossuk), a vajon 3-4 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük, majd paradicsomszeletekkel díszítjük.
A sárga cukkíniből csinos kis szeleteket vágunk, és egy-egy karika zöldpaprikával díszítve tálra tesszük. A tálalás előtt az őzgerincformát fél percre meleg vízbe állítjuk, majd tartalmát deszkára borítjuk, és forró vízbe mártott késsel kisujjnyi vastagra fölszeleteljük, szépen tálra fektetjük, a valamivel vékonyabban fölszeletelt galantinnal együtt. A gyümölcs- és a zöldségdíszítést köré rakjuk.
Elkészítési idő: 2 óra + hűtés

FLORIDAI PULYKANYÁRS
Elkészítése: 2 cm-es darabokra vágott pulykamellet, ananász befőttet, sonkát és olajbogyót többször megismételve fémnyársra vagy kihegyezett és méretre vágott hurkapálcára tűzünk. Olajjal meglocsoljuk, és zsemlemorzsába mártjuk. Az előkészített roston minden oldalát pirosra sütjük.

GYÜMÖLCSÖS PULYKAMELL
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, fél dl olaj, 10 dkg vaj, 2 narancs, 1 kivi, 10 dkg ananász, 10 dkg aszalt szilva, 2 dl félédes fehérbor, só

Elkészítése: A pulykamellet besózzuk, és olajozott tepsiben, forró sütőben megsütjük. Sütés közben a saját levével locsolgatjuk. Ne süssük túlságosan hosszan, mert nagyon kiszáradhat a pecsenyénk. (Tegyünk egy edénybe a sütő aljába vizet, ez csökkenti ezt a veszélyt.) Amíg sül, addig a narancsot hámozzuk meg, és bontsuk gerezdjeire. A kivit meghámozzuk, hosszában ketté, majd szeletekre vágjuk. A kimagozott szilvát legalább tíz percre áztassuk langyos vízbe. Az ananászt fél karikákra szeljük. Ha a hús megsült, kivesszük a tepsiből, és melegen tartjuk. A tepsiből leöntjük az olajat, és a benne maradt barnás pörzsanyagra öntjük a bort. Kevergetve a felére forraljuk, ez alatt a teljes íz anyag feloldódik az edényről. Hozzáadjuk a vajat, és addig forraljuk, amíg elolvad. Beletesszük az előkészített gyümölcsöket, és újra felforraljuk.
A rostokra merőlegesen felszeletelt húst tálra rendezzük, meglocsoljuk a mártással, köré rakjuk a gyümölcsöket. Forrón tálaljuk.

GYÜMÖLCSÖS PULYKAMELL CURRY MÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 14 dkg pulykamell filé, 6 dkg rizs, 3 dkg vaj, 0,5 dl tejszín, 1 kávéskanál currypor, 1 db alma, 1 karika konzervananász, 4 db aszalt szilva, 0,5 dl fehérbor, 1 evőkanál méz, só, őrölt bors, őrölt gyömbér, őrölt koriander

Elkészítése: Párolt rizst készítünk. Vajon a darabolt gyümölcsöket átforgatjuk, ízesítjük sóval, őrölt gyömbérrel és mézzel, beletesszük a curryport, felengedjük fehérborral és tejszínnel. A sütőzacskóba tesszük a párolt rizst. Ráöntjük a gyümölcsös curry mártást, a tetejére helyezzük a sóval, őrölt borssal ízesített pulykamell szeletet. A lezárt sütőzacskót tepsibe helyezzük és sütőben 200 fokon 20 percig pároljuk.
Elkészítési idő: 40-45 perc

HAWAII PULYKANYÁRS
Elkészítése: A pulykamellből 3 cm-es kockákat vágok, amelyeket legalább egy órára beleteszek a mustárból, olajból, ketchupból, borsból és ételízesítőből álló marinádba. A kockákat egyenként Bacon szalonna szeletbe, csomagolom és a hasonló méretű ananászkockákkal váltakozva, felhúzom a nyársakra. Utána grillezem.

INDIAI PULYKA-APRÓ
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg pulykamell, 5 dkg vaj, 1-1 banán, kivi, 1 doboz ananászbefőtt, 2 dl tejszín, liszt, só, bors, currypor

Elkészítése: A pulykamellet felcsíkozzuk, megsózzuk, kevés olajban készre pirítjuk. A gyümölcsöket összedaraboljuk, vajban megpirítjuk, felengedjük vízzel, majd negyed-óráig főzzük. Ezt követően összeturmixoljuk. Tejszínnel, lisztből habarást készítünk, ezt ráöntjük a gyümölcsturmixra, felforraljuk, befűszerezzük, majd a húsra öntjük. Főként rizskörettel tálaljuk.

KELETI NYÁRS
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, 15 dkg füstölt szalonna, 35 dkg ananász, 1 evőkanál ketchup, 1 evőkanál barackíz, 2 evőkanál olaj, csipet curry, Cayenne bors, gyömbér, só

Elkészítése: A húst vágjuk 2 x 2 centis kockákra. Az olajat keverjük el a ketchuppal, a barackízzel, és ízesítsük curryvel és Cayenne borssal, majd forgassuk bele a húskockákat. Fedjük be a tálat, és tegyük a hűtőbe érlelni legalább 3 órára. A füstölt szalonnát vékonyan szeleteljük, majd kockázzuk fel. Az ananászt daraboljuk a húshoz hasonlóra. Csepegtessük le a húst, majd húzzuk nyársra, felváltva a szalonnával és ananásszal. Helyezzük forró grillrácsra, és állandóan forgatva süssük 15 percig, amíg megpuhul. Ezután sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg gyömbérrel. Kínáljunk hozzá édes-savanyú mártást, vagy sárgadinnyét.

PAKISZTÁNI PULYKACURRY
Elkészítési idő kb. 30 perc
Hozzávalók 2-3 személyre: 35 dkg pulykamell, 1 kis doboz körszeletes ananászbefőtt, 1 csomó zöldhagyma, 2 dl zöldséges erőleves (kockából is készülhet), 0,5 dl száraz fehérbor, 2-3 teáskanál sárgabarack-lekvár, 1 csapott evőkanál étkezési (kukorica) keményítő, 1-2 evőkanál citromlé, só, 1 evőkanál Curry szójamártás

Elkészítése: A pulykahúst megmossuk, megtöröljük, és kb. 1 cm széles, 3 cm hosszú csíkokra vágjuk. A levest mikrohullámú készülékben, 600 watton 1 perc alatt felmelegítjük. Belekeverjük a bort és a sárgabaracklekvárt, majd a szója-mártással ízesítjük. A húsdarabokat széles és lapos jénai vagy kerámiatálba fektetjük, meghintjük Curryvel és meglocsoljuk kb. 5 evőkanál ízesített erőlevessel. A tálat mikrohullámú készülékbe toljuk, és lefedve, 600 watton 3-4 percig pároljuk. Közben a húst egyszer megkeverjük. A megtisztított zöldhagymát megmossuk, ferdén felszeleteljük, és a húshoz adjuk. A kukoricakeményítőt a kihűlt levesbe keverjük, és a húsra öntjük. Lefedve, 600 watton 5-6 percig pároljuk, közben megkeverjük. Az ananászbefőttet lecsöpögtetjük. A gyümölcsszeleteket apró darabokra vágjuk, majd a húshoz adjuk, és változatlan teljesítménnyel 1 perc alatt átmelegítjük. A pulykaragut lefedve, 1 percig pihentetjük, majd sóval és citromlével ízesítjük. Párolt rizzsel tálaljuk. Hagyományos módon: Á húsdarabokat a fent leírt módon ízesített erőlevesben kb. 30 percig pácoljuk, majd lecsöpögtetjük, és serpenyőben, kevés olajon körös-körül megpirítjuk. Felöntjük a páclével, és kb. 10 percig főzzük. Hozzáadjuk a zöldhagymát meg az ananászdarabokat, és további 5 percig főzzük. Végül a levesben elkevert kukoricakeményítővel besűrítjük.

PULYKAMELL CURRYS MÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, olaj, só, 1 fej vöröshagyma, 1 kiskanál curry, 2,5 dl zöldséglé, 35 dkg ananászkompót, 2,5 dl tejföl, törött bors

Elkészítése: A húst megmossuk, szárazra töröljük és felszeleteljük. Felhevített olajon kicsit megsütjük, megsózzuk és félretesszük. A visszamaradt olajon megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, megszórjuk curryvel, és tovább pirítjuk, majd féldeci ananászlével, és tejföllel felöntve felforraljuk. A kész mártásba visszarakjuk a hússzeleteket meg a felszeletelt ananászt, azután megsózzuk, megborsozzuk, és öt percig melegen tartjuk, de már nem forraljuk.
Főtt rizzsel tálaljuk.

PULYKAMELL FILÉ ANANÁSSZAL ÉS SAJTTAL BEBORÍTVA
Elkészítése: A pulykamell-filéket gyengéden fólia alatt kiveregettem, beszórtam pulykahús fűszerkeverékkel, majd mindkét oldalát bekentem szójaszósszal. Félretettem állni egy kicsikét. Egy csésze rizst 1 ek olívaolajjal megpirítottam a mikróban. Felöntöttem 2 csésze, forró vízzel (már egy-két Jénaim bánja a hideg vizet), ici-picit megsóztam, s beleszórtam annyi mazsolát, amennyiről úgy gondoltam elég lesz. Aranymazsolát használtam. Külsőleg nagyon szép, és állítólag biotermék is. A rizst 13 percig főztem a mikróban fedő nélkül, majd fedővel 10 percig pihentettem. Amikor a rizs elkészült, nekiálltam a húsok kisütésének. Nem sütöttem sokáig őket, így puhák maradtak. Ráraktam őket a crips-tálra, mindegyik hússzeletre tettem egy szelet gépsonkát, egy keresztben félbevágott ananászt, s megszórtam reszelt sajttal. A cripsben rápirítottam a sajtot egy kicsit, s máris lehetett tálalni. Muskotályos pezsgővel koccintottunk. Crips helyett lehet használni a hagyományos sütőt is.

PULYKAMELL-SZELETKÉK NYÁRSON SÜTVE
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, 1/4 doboz ananászkonzerv, 2 piros alma, 1 mokkáskanál currypor, 2-3 evőkanál olaj, só

Elkészítése: A kicsontozott és bőrétől megtisztított pulykamellet kb. 4x8 cm-es csíkokra, az ananászkarikákat kétfelé vágjuk. A húst megsózzuk. Minden pulykamell-csíkba egy-egy ananászdarabkát teszünk, és a nyársra húzzuk. A hús után ananászcikk következik. A nyárs elejére és végére vastag almaszeletet húzunk. Curry porral körben meghintjük, olajjal megkenjük és parázs fölött, rövid idő alatt színesre megsütjük.

PULYKÁS ÉTVÁGYFALATOK
Hozzávalók: 25 dkg füstölt házi sonka, 20 dkg pulykasonka, 20 dkg trappista sajt, 20 dkg juhsajt, 25 dkg kolbász, 3 hónapos retek, 3 ananászkarika, 2 zöldpaprika, olajbogyó, diógerezdek, 1 fej fehér káposzta, színes műanyag kardocskák

Elkészítése: A káposzta külső leveleit leszedjük, a torzsájánál egyenesre vágjuk, hogy ne billegjen. Papírtörölközővel töröljük át, hogy ne legyen rajta szennyeződés. A retket, zöldpaprikát mossuk meg, töröljük szárazra. Az ananász, olajbogyó levét szűrjük le, majd a díszítőelemeket aprítsuk kisebb darabokra. A sonkát, sajtot kockákra, a kolbászt karikákra vágjuk. A kis kardokra először a díszítőket szúrjuk fel, majd sonkát, sajtot vagy kolbászkarikát tűzzünk hozzá. A sajthoz olajbogyót, diógerezdet, a sonkához ananászt, a kolbászhoz retket, paprikát tegyünk. A kardocskákat szúrjuk a káposztafejbe, és tálaljuk.

PULYKASÜLT MAZSOLÁS RIZZSEL
Hozzávalók: 1-2 nagyobb pulyka felső comb, 10 dkg margarin, 20 dkg rizs, 5 dkg mazsola, 1 doboz ananász konzerv

Elkészítése: A pulyka felső combot kicsontozzuk, leszárítjuk, mindkét oldalát bedörzsöljük sóval, borssal, fűszerekkel, majd összegöngyöljük és un. csomagkötéssel összekötjük. A margarin felét serpenyőben felforrósítjuk, leöntjük az előkészített pulykacombot, kb. 2-3 dl erőleves, vagy zöldséges leves kockából forralt lével leöntjük, alufóliával lefedjük, kb. 30 perc 200 fokos sütőben (nálam 1 óra) pároljuk, majd levesszük a fóliát és további 30 perc alatt szép pirosra sütjük. Közben beáztatjuk a mazsolát, megmossuk a rizst. A rizst a margarin maradékán megfuttatjuk - míg átlátszóvá nem válik-, hozzáadjuk a mazsolát, csipet borsot, majd felöntjük dupla mennyiségű vízzel, kb 20 perc alatt puhára pároljuk. Serpenyőben felforrósítjuk a maradék margarint, az ananászkarikákat átforrósítjuk, átsütjük.
A pulykasültről a zsinegeket leszedjük, felszeleteljük, mazsolás rizzsel és ananászkarikákkal tálaljuk.