Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Cukkínis zöldségételek


BOLGÁR CUKKÍNI
Ugyanúgy készül, mint a bolgár padlizsán.
Hozzávalók: 80 dkg cukkíni, só, 1 adag bolgár mártás, a sütéshez olaj

Elkészítése: Meghámozzuk, fél centi vastag szeletekre vágjuk a cukkínit, és besózva 20 percig állni hagyjuk. Ezután a levet leitatjuk róla, és a szeleteket olajban megsütjük. Papírtörülközőre terítve a felesleges olajat lecsepegtetjük róluk, egy tálon elrendezzük őket, a jéghideg bolgár mártást külön edényben kínáljuk.

CUKKÍNI BUNDÁBAN
Elkészítési idő: 40 perc + érlelés és pihentetés
Hozzávalók: 60 dkg cukkíni, 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál sherry, 1 evőkanál borecet, 1 evőkanál cukor, 1 kiskanál chiliszósz
A tésztához: 8 dkg liszt, 1 tojás, 1 dkg élesztő, 1 dl tej, só, őrölt bors
A sütéshez: olaj

Elkészítése: A szójaszószt a sherryvel, a borecettel, a cukorral és a chili szósszal összekeverjük, majd a megtisztított és kisujjnyi csíkokra vágott cukkínit beleforgatjuk.
Legalább fél órán át, érleljük. A lisztet a tojással, tejjel, élesztővel összedolgozzuk, sóval, őrölt borssal ízesítjük. Lefedve szintén fél órán át, pihentetjük. A cukkíni szeleteket lecsepegtetjük, a tésztamasszában megforgatjuk és bő, forró olajban aranysárgára sütjük.
Az olajból kiemelve lecsepegtetjük, és forrón kínáljuk valamilyen fűszeres mártás kíséretében.

CUKKÍNI HAJDINAKÁSÁVAL TÖLTVE
Hozzávalók: 40 dkg zsenge cukkíni, 10 dkg gomba, 5 dkg csirkemáj, 12 dkg hajdina, 2 evőkanál olaj, 5 dkg hagyma, só, petrezselyemzöld, pirospaprika, borsikafű

Elkészítése: Először elkészítjük a kását. A hajdinát folyóvízben először lemossuk, lecsepegtetjük, és egy serpenyőben enyhén megpirítjuk.  Ez után hideg vizet öntünk rá, hogy jól ellepje. Ha felforrt leszűrjük, és új vízben, ami a mag bő másfélszerese újra főzzük. Ízesítjük sóval, ételízesítővel és 10 percig pároljuk, majd lehúzva a tűzről hagyjuk. A cukkínit kettévágjuk, a belét kiszedjük, hogy 1-1.5 cm vastag fala maradjon /a héja rajta marad/. A hagymát megdinszteljük, beletesszük a paprikát pici, vízzel felengedjük. Beletesszük a felkockázott gombát, és félpuhára pároljuk. Mellétesszük az elkapart csirkemájat, a cukkíni belsejét, és az egészet átpirítjuk. Melegen hozzátesszük a petrezselymet, borsikát, ételízesítőt és összekeverjük a kásával.
Az egészet jól összedolgozzuk, és ezzel a töltelékkel megtöltjük a cukkínit. Tűzálló tálba rakjuk töltelékkel lefele, és annyi húslevet öntünk rá hogy ellepje. Sütőbe téve 30-35 percig készre sütjük. Paradicsom vagy cukkíni salátával tálaljuk.
Tálaláskor egészben kínáljuk a cukkínis csirkemell mellé.

CUKKINI-KENYÉR
Hozzávalók: 40 dkg meghámozott, kimagozott, reszelt cukkíni (tisztán mérve), 3 tojás, 25 dkg cukor, 1-2 vaníliás cukor, 35 dkg rétesliszt, 2 dl olaj, 10-10 dkg mazsola és durvára vágott dióbél, 1 kávéskanálnyi fahéj, 1 sütőpor, 1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna

Elkészítése: Jól kikeverjük a tojást a cukorral és az olajjal, belekeverjük a cukkínit, majd a többi hozzávalót. Kizsírozott és lisztezett két őzgerincformába (vagy hosszúkás tepsibe) öntjük. 200 fokos sütőben 10 percig, utána takarékon még kb. 40 percig - tűpróbáig - sütjük. Ha szükséges, sütőpapírral letakarjuk, hogy ne barnuljon meg túlságosan a teteje. Rácsra borítva hűtjük ki.

CUKKÍNI KRÉMMÁRTÁS
Elkészítése: 300 g cukkínit megmosunk, a szárvégződéseket kivágjuk. A cukkínit hosszában félbe-, majd vékony szeletekre vágjuk, 3 evőkanál olívaolajjal együtt üveg- vagy porcelántálba tesszük, 2 fokhagymagerezdet letisztítunk, kipréseljük. Hozzáadjuk. Sóval, frissen őrölt fehér borssal, morzsolt kakukkfűvel, őrölt rozmaringgal fűszerezzük.
Lefedve 700 W-tal kb. 4 percig főzzük. 40 g Gorgonzola-sajtot, 75 g túrósajtot vagy túrót villával szétnyomkodunk, 1 pohár (150 g) tejszínnel, (Créme fraiche) összekeverjük, a cukkínihez adjuk, óvatosan beleforgatjuk és lefedve, 700 W-tal kb. 5 percig forrósítjuk, közben egyszer átkeverjük. 2 evőkanál vagdalt kaprot hozzákeverünk, a mártást esetleg sóval, borssal ízesítjük.
Főzési idő összesen: kb. 9 perc

CUKKÍNI-LECSÓ
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg cukkíni, 50 dkg paradicsom, 4 zöldpaprika, 20 dkg lángolt kolbász, 2 pár virsli, 2 nagy fej hagyma, 5 dkg füstölt szalonna, pirospaprika, só

Elkészítése: A füstölt szalonnát kockára vágjuk, zsírját kiolvasztjuk. Hozzáadjuk a lehéjazott, karikára vágott lángolt kolbászt és megpirítjuk. A kolbászt kivesszük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon üvegesre pároljuk a kockára vágott hagymát, majd hozzáadjuk a csíkokra metélt zöldpaprikát is. A cukkínit meghámozzuk, félbevágjuk, magját kiszedjük. Felszeleteljük, majd kisebb darabokra vágjuk, és a felnegyedelt paradicsommal együtt a lábosba tesszük. Sóval és pirospaprikával meghintve, fedő alatt összepároljuk. Végül beletesszük az egészben hagyott virslit, a félretett, kisütött kolbászt, és összemelegítjük. Friss kenyérrel kínáljuk.

CUKKÍNI LEPÉNY (FRITTATA CON LE ZUCCHINE)
Hozzávalók: 5 evőkanál olívaolaj, 1 fej vöröshagyma, 70 dkg cukkíni, 1,5 kávéskanál só, ízlés szerint őrölt bors, 8 tojás, 1 dl tejszín, 1 mokkáskanál rozmaring, 3 szelet ananász

Elkészítése: Serpenyőben melegítse fel az olajat, és azon párolja üvegesre a nagyon finomra vagdalt hagymát. Tegye rá a vékonyan felszeletelt cukkínit. Sózza, borsozza, és ízlése szerint ízesítse a rozmaringgal, majd fedő alatt, lassú tűzön párolja 2-3 percig. Húzza félre a melegről, és öntse rá a tejszínnel felvert tojásokat. Tegye a tetejére az ananász szeleteket és továbbra is fedő alatt, lassan süsse készre a lepényt. Azonnal, melegen tálalja.

CUKKÍNI MÁRTÁS
Elkészítése: 3 evőkanál vajat felforrósítunk; benne 2 percig párolunk 2 cukkínit, amelyeket előzőleg 3 cm hosszú keskeny csíkokra vágtunk. 200 g csiperkegombát négy részre vágunk, szintén a serpenyőbe tesszük, és addig párolunk, amíg meg nem puhul. 1 evőkanál lisztet szórunk rá, jól elkeverjük a zöldséggel. Ezután 1 l tyúk húsalaplét, 1/8 l főzőtejszínt; 2 evőkanál apróra vágott petrezselymet és jócskán borsot adunk hozzá. Keverés közben felforraljuk. Sóval ízesítjük. A mártást penne tésztához tálaljuk

CUKKÍNI MÁRTÁSSAL (ZUCCHINI BRODETTATI)
Hozzávalók: 0,6 dl olívaolaj, 90 dkg kisebb cukkíni, 1 fej vöröshagyma, só, őrölt bors, 1 dl édes fehérbor
Az öntethez: 1 egész tojás, 1 tojássárgája, 5 dkg parmezán, 1 citrom leve, 1 csokor petrezselyem

Elkészítése: A magmosott cukkíniket szeletelje fel fél centi vastag karikákra. A hagymát gyalulja le uborkagyalun. A petrezselymet vagdalja nagyon finomra.  A közepes hőfokra melegített olajon párolja üvegesre a hagymát. Tegye rá az előkészített cukkínit. Öntse fel a borral. Fedő alatt párolja 20 percet, de közben párszor rázogatással, vagy óvatosan fakanállal forgassa meg a zöldséget. Ezután sózza, borsozza ízlése szerint. Közben az egész tojást a sárgájával verje habosra. Keverje bele a reszelt sajtot és a citrom levét. Tegye a keverőtálat lassan gyöngyöző vízbe, és folyamatos keverés közben sűrítse be. Öntse rá a cukkínire, szórja rá a reszelt sajtot - és forrón tálalja. 

CUKKÍNI PÁROLVA PARADICSOMMAL
Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók: 60 dkg zsenge cukkíni, 30 dkg paradicsom, 6 evőkanál olaj, 2 dl húsleves, 2 evőkanál búzakeményítő, 2 evőkanál szójaszósz, 1 csokor friss koriander

Elkészítése: A cukkínit megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A paradicsomokat egy pillanatra forró vízbe mártjuk, lehűtjük, a héját lehúzzuk és nyolcadokba szeljük. Az olaj felét fölforrósítjuk, beledobjuk a cukkíni kockákat, és nagy lángon 3-4 percig sütjük. Egy tálra borítjuk. A maradék olajat szintén fölforrósítjuk, és a paradicsomdarabokat 1-2 percig pirítjuk benne, azután a cukkíni kockákra rakjuk.
A húslevest a búzakeményítővel és a szójaszósszal simára keverjük, fölforralva a paradicsomos cukkínire öntjük és a fölaprított korianderlevéllel megszórva, melegen kínáljuk.

CUKKÍNI RÓMAI MÓDRA
Elkészítése: 2 kg cukkínit gondosan mossunk meg. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk le. 1/2 liter borecetben (5%-os töménységű) forraljuk fel az összevágott cukkínit. Egy citromot mossunk meg, héjával együtt vágjuk igen vékony karikákra, szedjük ki a magját. Az ecetből szűrőkanállal szedjük ki a cukkínit, és a citromkarikákkal együtt helyezzük üvegekbe. Vegyünk 25 dkg vöröshagymát, tisztítsuk meg, vágjuk vékony karikákra, és forró olajban (legjobb az olívaolaj, de jó a napraforgó is), néhány percig pároljuk, amíg üveges nem lesz, de ne legyen puha. Lecsöpögtetve rakjuk az üvegekbe levő cukkínire. Az ecetet leszűrve forraljuk fel 25 dkg cukorral, 1 evőkanál mustármaggal, 3-4 szelet szárított chilivel, 1 kávéskanál vegyes zöldfűszerrel. (Ebben lehet kevés tárkony, borsikafű, turbolya, illetve variálhatjuk tetszés szerint.) Az egészet felforralva és leszűrve öntsük forrón az üvegekben levő cukkínire, és azonnal zárjuk. Lehetőleg hűvösben, sötétben tároljuk. Nem egész télre, de 3-4 hónapig elálló savanyúság.

CUKKÍNI ROSTON
Hozzávalók: 50 dkg zsenge cukkíni, 3 evőkanál olaj, só, 1 csokor kapor

Elkészítése: A cukkínit ujjnyi vastag karikára vágjuk, sóval meghintjük. Olajjal megkenve faszénparázs felett mindkét oldalát megsütjük. A rostélyról leemelve finomra vágott kaporral megszórva kínáljuk.

CUKKÍNI-TÁL (ZUCCHINI CASSEROLE)
Hozzávalók: 1,5 fej felszeletelt hagyma, 3 cukkíni, 2-3 evőkanál liszt, fél dl olívaolaj, 1 dl tej, 5 dkg sajt

Elkészítése: A cukkínit szeletelje fel, sózza be, majd tegye szűrőkanálba, hogy lecsepegjenek. Az olívaolajon párolja üvegesre a hagymakarikákat. Adja hozzá a cukkínit. Párolja tovább, míg kellően megpuhulnak. Ekkor szórja meg a liszttel, és folyamatosan kevergetve párolja, míg a liszt is kissé megpirul. Öntsön rá kevés tejet, szórja meg a reszelt sajttal. Tegye sütőbe, míg a sajt ráolvad, és barnulni kezd.

CUKKINI TOJÁSBAN
Hozzávalók: 2 kis cukkini, 6 tojás, 4 evőkanál olaj, 2 csapott evőkanál liszt, 4 evőkanál tej, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, késhegynyi törött fehér bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A megmosott cukkinit héjastól felkarikázzuk, és jól megsózzuk. (Ha a cukkini már nagy, akkor hosszában félbevágjuk, magját kivájjuk, és félkarikákra aprítjuk.) A hagymát tisztítás után nagyon finomra összevágjuk. A tojásokat a tejjel és a liszttel habosra keverjük, majd megsózzuk, és a törött borssal ízesítve, a vágott hagymát is belekeverjük. Ezután 2 evőkanál olajat belecsorgatunk. Jó nagy, lehetőleg teflon- vagy palacsintasütő serpenyőbe öntjük a megmaradt olajat. Felforrósítjuk, és rátesszük a cukkíni-karikákat, ezután erős lángon mindkét oldalukat kissé lepirítjuk. Az ízesített tojásmasszát ráöntjük, és keverés nélkül sütjük a lepényt. A zöldséget úgy igazítjuk el benne, hogy mindenhová egyformán jusson. A megsült lepényt még a serpenyőben négy cikkre vágjuk, és salátával tálaljuk. Finom és könnyű vacsora.

CUKKÍNIS BORSÓ TEPSIBEN (FRITTATA AL FORNO)
Hozzávalók: 4 dkg vaj, 1 evőkanál olívaolaj, 2 közepes vöröshagyma, 1 kg cukkíni, 40 dkg zöldborsó, só, őrölt bors, 8 tojás, 5 dkg parmezán, 0,6 dl tej, 1 kávéskanál bazsalikom

Elkészítése: A hagymát vékonyan karikázza fel, a cukkínit hosszában félbevágva fél centi vastagon vagdalja daraboka. Serpenyőben melegítse fel a vajat, és rajta a hagymát párolja üvegesre 5-7 perc alatt. Tegye rá a cukkínit és a zöldborsót, s rázogassa össze. Sózza, borsozza, majd fedő alatt, lassú tűzön párolja 15 percig.  Öntse az olívaolajat 25x38 centis tepsibe, majd simítsa bele a párolt zöldséget. Szórja meg a morzsolt bazsalikommal. Locsolja rá a tejjel felvert tojást, hintse meg a reszelt sajttal, végül a 200 fokos sütőben 15-18 perc alatt süsse készre.

CUKKÍNIS KENYÉR
Hozzávalók: 3 tojás, 2 dl olaj, 5 dl cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 közepes cukkíni, 7,5 dl liszt, 1 evőkanál őrölt fahéj, 2 tasak sütőpor, 1 teáskanál só, 5 dkg dió

Elkészítése: Verje fel a tojásokat habosra. Adja hozzá az olajat, a vaníliás cukrot és keverje simára. Forgassa egybe a meghámozott és lereszelt cukkinival, majd a többi hozzávalóval. Simítsa a tésztát magasfalú, kikent és kilisztezett tepsibe. Szórja meg a darált dióval, végül egy órán át süsse 180 fokos sütőben. 

CUKKÍNIS KENYÉR (ZUCCHINI BREAD)
Hozzávalók: 3 tojás, 2,4 dl olaj, 4,8 dl cukor, 1 teáskanál vanília aroma, 2 db cukkíni, 7,2 dl liszt, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 tasak sütőpor, 1 teáskanál só, 5 dkg darál dió

Elkészítése: A tojásokat alaposan verje fel. Keverje bele az olajat, a cukrot és a vanília aromát. A cukkínit hámozza meg, reszelje le, és adja a keverékhez. Ekkor óvatosan forgassa bele az összes többi hozzávalót, és fakanállal keverje csomómentesre. Simítsa a tésztát kivajazott és liszttel megszórt tepsibe. Süsse 180 fokon, egy órán keresztül.

CUKKÍNIS PIZZA-TÖLTELÉK
Elkészítése: Rézsútosan felszeletelünk 3 cukkínit, 1 fokhagymagerezdet negyedelünk, s összekeverve 6-8 percig pirítjuk 3 ek, olajon. Kihűtjük, és kidobjuk belőle a fokhagymát. Összekeverjük 250 g felkockázott Mozzarella sajttal, 1 maréknyi összevágott mentalevéllel, sózzuk, borsozzuk. A pizzára terítjük, meglocsoljuk olívaolajjal és megsütjük.

CUKKÍNIS, PÓRÉS, JUHSAJTOS LEPÉNY (ZUCCHINI, LEEK, AND CHEVRE TART IN WILD RICE CRUST)
Hozzávalók: 1 db tojás, 5 dkg parmezán sajt, 2 evőkanál citromlé, 3 evőkanál vaj, 6,5 dl főtt vadrizs, só és őrölt bors
A feltéthez: 2 közepes cukkíni, csipet só, 10 dkg vaj, 1 nagyobb póréhagyma, 4 db tojás, 3 dl tejszín, 1 teáskanál dijoni mustár, 5 dkg morzsolt juhsajt, 1 kávéskanál majoránna, csipet őrölt fehér bors

Elkészítése: Verje fel a tojást, és keverje hozzá a reszelt parmezánt, a citromlevet és a puha vajat. Forgassa egybe a főtt vadrizzsel. Fűszerezze ízlése szerint, majd simítsa 18-20 centis tortaformába. Süsse a tetejét ropogósra 15 perc alatt a 180 fokra előmelegített sütőben. Vegye ki, és hagyja szobahőmérsékletre hűlni. Eközben készítse el a feltétet. Ehhez az apróra vagdalt cukkínit tegye szűrőkanálba. Sózza meg, és hagyja fél órát állni. Ekkor kézzel kinyomva tegye keverőtálba. A felmelegített vajon párolja üvegesre a vékonyra gyalult póréhagymát. Kézzel alaposan dolgozza össze a többi hozzávalóval. Kenje rá az elősütött alapra. A 180 fokos sütőben 30-35 perc alatt süsse készre. Akár forró, akár hidegen kitűnő étel.

CUKKÍNIS TOJÁSRÁNTOTTA
Összeállítás: 15 perc
Főzés: 15 perc
Hozzávalók 4-6 személyre: 6 tojás, 4 szelet húsos, füstölt szalonna, 3 kisebb szeletekre vágott cukkini, 1 kisebb, apróra vágott zöldpaprika, 2 nagy, érett paradicsom, 1 nagy fej apróra vágott hagyma, evőkanál olívaolaj, 1/4 teáskanál őrölt bors

Elkészítése: Nagy lábosban felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, a kockára vágott szalonnát, és közepes lángon addig pirítjuk, amíg a hagyma aranybarna színűre, a szalonna, ropogósra sül. Hozzáadjuk a cukkinit és a zöldpaprikát, 3 percig pároljuk. Beletesszük a felaprított paradicsomot, és lassú tűzön 4-5 percig pároljuk. A tojást a borssal felverjük, majd a cukkínis keverékbe öntjük, és addig sütjük, amíg a tojás megszilárdul. Közben időnként megkeverjük. Azonnal tálaljuk, és forró vajas pirítóst kínálunk mellé.
Jó tudni: Ha szeretjük, finomra vágott, friss, piros chilipaprikát (cseresznyepaprikát) is tehetünk bele.

CUKKÍNIVEL RAKOTT BURGONYA (POTATO AND ZUCCHINI LAYER)
Hozzávalók: 6 db közepes burgonya, 1 evőkanál kakukkfű, 3 db újhagyma, 4 db kis cukkíni, 1 db piros húsú paprika, olívaolaj, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg sajt, 1 dl joghurt, só őrölt bors

Elkészítése: A meghámozott és vékonyra szeletelt burgonya felét rendezze kiolajozott tűzálló tálba. Szórja meg kakukkfűvel, zúzott fokhagymával, finomra vagdalt újhagymával, sóval és őrölt borssal. Erre helyezze a szeletelt cukkínit és paprikát. Locsolja meg kevés olívaolajjal. Takarja be a maradék krumplival. Újra sózza és borsozza, majd öntse rá a reszelt sajttal elkevert joghurtot. Fóliával letakarva süsse 200 fokon, 40-45 percet, majd kitakarva 10 perc alatt süsse pirosra a tetejét.

CURRYS CUKKÍNI
Hozzávalók: 1 ek olaj (olivával még jobb), 1-1 tk köménymag, mustármag, 1/2 tk. chilipor, 1/4 tk curry, 25 dkg konzerv paradicsom a levével együtt (ilyenkor 2 percig mikrózott hámozott, darabolt nyers). 1 apróra vágott, kimagozott zöld chili (ha nem szeretitek a csípőset, elhagyható, esetleg nagyon pici darabot lehet használni). 30 dkg nem hámozott cukkíni, fél cm-es karikákra szelve, só, 1 ek lehetőleg kukoricaliszt 3 ek vízben elkeverve

Elkészítése: Az olajba tegyük bele a fűszereket (sót nem) és 600 W-on 2 percig főzzük.
Beletesszük a paradicsomot, a zöld chilit, a cukkínit, lefedjük és maximális fokozaton (900 W) 3 percig főzzük. Ráöntjük a lisztes habarást, sózzuk és további 1percig mikrózzuk maximumon. A fedő alatt 2-3 percig pihentetjük tálalás előtt.
Köret: rizs, de húsételek mellé tálalhatjuk köretként is.
Ez a recept bármilyen zöldségfélével működik, akár vegyesen is. Ám, ha kemény a növényféle, előtte külön 2-3 percig párolni kell. Így ugyancsak megpárolom a gombát.
Chilit, curryt kihagyva egyéb zöld fűszerekkel is ízesíthetsz. Persze, akkor egészen más.

FINOM ZÖLDSÉG EGYVELEG
Hozzávalók: 25 dkg zöldbab, 20 dkg cukkíni, 10 dkg piros húsú paprika, 40 dkg burgonya, 3 evőkanál étolaj, 1 dl joghurt, 5 dkg vöröshagyma, só, bors, édesítőszer

Elkészítése: A darabokra vágott zöldbabot sós vízben előfőzzük, a cukkínit 1 centis szeletekre, a kimagozott paprikát 3 cm hosszú csíkokra, a burgonyát rövidebb hasábokra vágjuk. A felforrósított olajon a zöldségeket külön-külön kb. 4 percig pároljuk, majd valamennyit a főzőedénybe visszatesszük, és 15-20 percig főzzük. Közben elkészítjük a mártást. A joghurtot az apróra vágott hagymát és ízlés szerint édesítőszert, sót alaposan összekeverjük. A zöldségeket melegen, a mártást hidegen kínáljuk.

FOKHAGYMÁS CUKKÍNI
Hozzávalók: 4 db karcsú cukkíni (50-60 dkg), 1 db egész tojás, 1 evőkanál tej, 2 gerezd fokhagyma, kevés liszt, 1 mokkáskanál törött fehér bors, 1 csapott teáskanál só

Elkészítése: A megmosott, héjas cukkínit megtörölgetjük, és ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A tojást a tejjel és a fűszerekkel habosra verjük, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. A cukkíni-karikákat először a lisztbe, ezután a fűszeres tojásba, majd ismét a lisztbe mártjuk, és azonnal beletesszük a 170 fokra felhevített olajjal töltött olajsütőbe. 7-8 perc alatt pirosra megsül, majd jól lecsöpögtetve, papírtörülközővel bélelt tálra rakjuk. Ha melegen tálaljuk, paradicsommártás illik hozzá. Hidegen majonézes salátát és pirított kenyér-szeletkéket kínálhatunk hozzá. A cukkíni helyett zsenge spárgatökkel is ugyanígy készíthetjük; a tököt kimagozzuk, hosszában félbevágjuk, majd fél-karikákra aprítva mártogatjuk lisztbe és a tojásba.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, nagyon olcsó, jóízű étel.

FRISS ZÖLDSÉGES (GARDEN FRESH)
Hozzávalók: 10 dkg gomba, 1 db cukkíni, 1-1 piros és sárga húsú paprika, 1 csomó újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, negyed-negyed teáskanál oregánó és rozmaring, 15 dkg mozzarella, 1 tojásfehérje, 2 dl spagetti szósz, 1 franciakenyér

Elkészítése: Közepes keverőtálban forgassa össze a vékonyan felszeletelt gombát és cukkínit, a felkockázott paprikákkal, valamint a zöldjével együtt karikákra vágott újhagymával. Ízesítse a zúzott fokhagymával, sóval és a fűszerekkel.
A kenyeret előbb hosszában vágja félbe, majd darabolja fel 4-5 ujjnyi részekre. Mindegyikre tegyen egy-egy kanál szószt, erre fektessen 1-1 szelet sajtot, felülre a zöldséges keveréket halmozza. Minden szendvicset borítsa be a keményre felvert tojáshabbal. A 210 fokra előmelegített sütőben, kiolajozott sütőlapon süsse 12-15 perc alatt aranybarnára a szendvicseket.
Melegen kínálja.

GAZDAG ZÖLDSÉGRAGU
Hozzávalók 4 személyre: 10 dkg apró bab, 1 vöröshagyma, 1 burgonya, 1 sárgarépa, 10 dkg karfiol, 1 kisebb cukkini, 10 dkg gomba, 1 paradicsom, 2 kanál paradicsompüré, 2 gerezd fokhagyma, 1 zöldségleves kocka, 1 kávéskanál cukor, kevés chili, 2 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál liszt, só, bors

Elkészítése: A babot főzés előtt fél nappal beáztatjuk, majd egy óráig főzzük. A hagymát vékonyan felszeljük, a fokhagymát szétpasszírozzuk, lábasba tesszük, és az olívaolajjal meglocsoljuk.
Belekeverjük a lisztet, hozzáadjuk a felszeletelt paradicsomot, a paradicsompürét, a leveskockát, a cukrot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, felöntjük vízzel (éppen, hogy ellepje) és takaréklángon 5 percig főzzük. A burgonyát és a répát vékony szeletekre, a cukkinit apró kockára vágjuk, a karfiolt nem túl kis rózsáira szedjük, a raguhoz adjuk, és takaréklángon 10-15 percig főzzük. végül hozzáadjuk a felszeletelt gombát, az előfőzött babot, és addig főzzük, amíg minden teljesen meg nem puhul. Reszelt sajttal, joghurttal és zöld salátával kínáljuk.

GOMBÁS CUKKINI
Hozzávaló: 20 dkg cukkini, 50-50 dkg gomba-hagyma, 2 g fokhagyma, 4 tojás, 2-2 dl tej-tejszín, 2 ek citromlé, 6 szelet szendvicskenyér, 10 dkg ementáli sajt, 5 dkg margarin, só, majoranna

Elkészítése: Egy szögletes tepsit kivajazunk. Az apróra vágott hagymát margarinon üvegesre pároljuk, majoránnával, sóval ízesítjük, és 6 ek vízzel 10 percig pároljuk. A kenyérszeleteket megpirítjuk, és a tál aljára fektetjük. A cukkinit meghámozzuk, hosszában kettévágjuk, és 3 mm-es szeletekre vágjuk.
A fokhagymát a citromlében szétnyomjuk, és a cukkinit megkenjük vele. A hagymát a pirítóson elosztjuk, a megtisztított felszeletelt gombát és a cukkinit soronként rárakjuk, megszórjuk a reszelt sajttal. A tojást a tejszínnel és a tejjel elkeverjük, a zöldségre öntjük, majd sütőben 35 percig alufóliával letakarva sütjük, majd a fóliát eltávolítjuk, és még 10 percig sütjük, pirítjuk.

GRILLEZETT ZÖLDSÉGEK
Hozzávalók: 3 db cukkíni, 2 db padlizsán, 1 db csípős paprika, 1 ek provence-i fűszerkeverék, 2 dl olíva olaj, 2-3 gerezd fokhagyma, kapor, 2 pohár joghurt, só, bors, 1 db citrom, grill zöldség mediterrán fűszerkeverék

Elkészítése: Az apróra vágott csípős paprikát az olíva olajjal, a provence-i fűszerkeverékkel összekeverjük. A cukkínit és a padlizsánt 1 cm vastag szeletekre vágjuk, és az olajos pácba rakjuk, majd a hűtőben pihentetjük legalább egy óráig. A fokhagymát és a kaprot apróra összevágjuk, elkeverjük a citromlével, sóval, borssal. A zöldség szeleteket 3-5 percig grillezzük. Kapros joghurttal tálaljuk.

GRILLEZETT ZÖLDSÉGEK CAMEMBERT SAJTOKKAL
Hozzávalók: 2 db padlizsán, 3 db cukkíni, 4 db csemegepaprika, 2 db paradicsom, 2 db camembert sajt, só

Elkészítése: A zöldségeket alaposan megmossuk, szeleteljük, a paprikát kettévágjuk, és a belsejét eltávolítjuk. A paradicsomot is kettévágjuk. Fölszeletelés után sózzuk. Grillen vagy serpenyőben megsütjük. Sütés közben az ízesített olajokkal kedvünk szerint ízesíthetjük. Szép ropogósra sütjük, s a fölszeletelt camembert-rel tálaljuk. Az ízesített olajakat helyezzük az asztalra, hogy mindenki ízlése szerint használja.

KEFIRES CUKKÍNI
Hozzávalók: 60 dkg cukkíni, 15 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál étolaj, 3 gerezd fokhagyma, 2 dl kefir

Elkészítése: Az apró cukkíniket hámozatlanul 1 cm karikákra vágjuk. Enyhén besózzuk, és 15-20 percig állni hagyjuk. A felaprított vöröshagymát 1 dl vízben megfőzzük, az olajat ráöntjük, és a cukkíniket megpároljuk rajta. Közben a zúzott fokhagymát összekeverjük a kefirrel, és a párolt cukkínire öntjük. Köretként sült csirkéhez nagyon finom.

KÉTBURGONYÁS PARASZTTÁL (TWO POTATO PROVENCAL)
Hozzávalók: 6 nagy burgonya, 2 evőkanál olívaolaj, 1 vöröshagyma, 1 piros húsú paprika, 1 cukkíni, 5 db napon szárított paradicsom, 1 teáskanál rozmaring, 1 citrom leve, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 teáskanál bazsalikom

Elkészítése: Négy burgonyát hámozzon meg, negyedeljen el, majd mikrohullámú sütőben hat percig párolja a legmagasabb fokozaton. A maradék két krumplit meghámozva kockákra vágja. Nagy serpenyőben melegítse fel az olajat. Tegye bele a vékonyra szeletelt hagymát, a felkarikázott paprikát, az uborkagyalun héjastul legyalult cukkínit, a krumpli kockákat és a szárított paradicsomot. Fűszerezze ízlése szerint. Állandóan keverve párolja 5 percig. Ekkor tegye hozzá a mikróban párolt burgonyát, és fedő alatt főzze még 10 percig. Ekkor már ne kevergesse, csak időnként rázogassa meg. Ha zsemleszínűre párolódott, locsolja meg a fokhagymával és bazsalikommal elkevert citromlével, és azonnal tálalja.

MEDITERRÁN SÜLT-ZÖLDSÉG (MEDITERRANEAN GRILLED VEGETABLES)
Hozzávalók: 45-45 dkg vörös-hagyma, piros-, zöld- és sárgahúsú paprika, padlizsán és cukkíni, 2,4 dl olívaolaj, 0,8 dl fűszerkeverék (só, bors, majoránna, rozmaring, oregánó, őrölt babér és kömény)

Elkészítése: A megpucolt hagymákat vágja vastag karikákra. A csumájuktól megszabadított paprikákat hasonlóan karikázza fel. A cukkínik végeit vágja le és dobja ki, majd ferdén vágva úgyszintén szeletelje fél centis darabokra. Hasonlóan készítse elő a padlizsánokat is. Nagyobb keverőtálban forgassa valamennyit össze, közben a fűszerekkel meghintve és az olajjal meglocsolva. Nagyon forró grillrácson (még jobb, ha sütőlapon), folyamatosan forgatva a zöldségeket, öt perc alatt süsse kissé ropogósra azokat. Melegen tálalja önálló fogásként vacsorára. Ebben az esetben juhsajtot morzsoljon a tetejére. Adhatja húsok mellé köretként is. Hűtőben eltartható. (Mikrohullámú sütőben felmelegítve kínálja.)

MEXIKÓI CUKKÍNI (MEXICAN ZUKKINI)
Hozzávalók: 1 teáskanál vaj, 2 teáskanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 3 közepes cukkíni, só, 2,4 dl főtt kukoricaszem, 1 zöld chili paprika

Elkészítése: Forrósítsa fel együtt a vajat és az olajat. Tegye rá a szálasra vágott hagymát és az apróra vagdalt fokhagymát. Pirítsa 1-2 percig közepes hőfokon. Vegye legalacsonyabbra a hőfokot. Dobja a hagymára a felszeletelt cukkínit. Sózza, és párolja 4 percen át. Adja hozzá a kukoricát, a vagdalt chilit, majd 7-10 perc alatt főzze készre. 

MOZZARELLA- LEPÉNYKÉK
Hozzávalók: 4 kisebb cukkíni, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olívaolaj, 4 tojás, 100 g mozzarella sajt, 35 g zsemlemorzsa, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöld, só, 1 késhegynyi durvára őrölt cseresznyepaprika, vaj a sütőforma kivajazásához
Előkészítés: 12 perc
Főzés: 24 perc

Elkészítése: A A sütőt 200°C-ra előmelegítjük. Kivajazunk 4 db 10 cm átmérőjű ramequin- vagy szufléformát. A cukkínit megmossuk, megtisztítjuk, szeleteljük. A fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. Közepes nagyságú serpenyőben az olajat mérsékelt lángon felforrósítjuk, ebben a cukkínit és a fokhagymát kb. 5 percig pároljuk, amíg a cukkíni meg nem, puhul. Ekkor levesszük a tűzhelyről.
A tojásokat nagy tálban jól összekeverjük. A mozzarella sajtot nagyobb darabokra vágjuk, a zsemlemorzsával, petrezselyemmel, sóval és paprikával együtt a tojásokhoz keverjük. Végül a fokhagymás cukkínit is beletesszük.
A masszát az előkészített formácskákban elosztjuk, 10-15 percre a sütőbe toljuk, és forrón tálaljuk.
Ehhez a könnyű ételhez fokhagymás kenyeret és bazsalikomos paradicsomsalátát kínáljunk.

MUSZAKA GYÖNGYBÚZÁVAL
Hozzávalók 6 személyre: 1 cs gyöngybúza (12,5 dkg), 40 dkg darált hús, 40 dkg padlizsán, 40 dkg cukkíni, 3/8 liter tej, 2 gerezd fokhagyma, 30 dkg burgonya, 1/4 kg paradicsom, 1 ek vaj, 1 ek finomliszt, 1 ek reszelt parmezán, só, bors, szerecsendió, leveskocka, olaj

Elkészítése: A A búzát dupla mennyiségű vízbe áztatjuk, sózzuk, majd puhára pároljuk. A darált húst sóval, borssal és szétnyomott fokhagymával ízesítjük. 2 ek. olajat forrósítunk, és a húst ebben megpároljuk. A cukkíni és a padlizsán végeit eltávolítjuk, a zöldségeket megmossuk, majd kb. 1/2 cm vastag szeletekre vágjuk. A paradicsom szárát eltávolítjuk, a paradicsomokat pár másodpercre forró vízbe merítjük, majd hideg vízbe tesszük, és a héját lehúzzuk, a paradicsomokat felszeleteljük. A burgonyát meghámozzuk, karikára vágjuk.
2 ek olajat forrósítunk, majd a padlizsán- és cukkíni szeleteket megpároljuk. A zöldséget lecsepegtetjük. Egy tálat rétegezve megtöltünk a zöldséggel, darált hússal és a burgonyakarikákkal.
Egy kevés vajat habzásig hevítünk, lisztet szitálunk rá, és kevergetés mellett röviden pirítjuk. Tejjel felöntjük, majd sűrű krémmé főzzük, sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és leveskockával ízesítjük.
A zöldséges tálat meglocsoljuk szósszal, majd megszórjuk parmezánnal. A zöldségtálat előmelegített sütőbe helyezzük és 180 Celsius-fokon kb. 40 percen keresztül sütjük. A gyöngybúzával és salátával kínáljuk.

NIZZAI CUKKÍNI
Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 4 vöröshagyma, 1 közepes cukkíni, 50 dkg paradicsom, 2 evőkanál olaj, 4 dkg vaj, 10 dkg parmezán ízű sajt (de bármilyen sajt lehet), só, őrölt bors

Elkészítése: A Az olajat egy mély tűzálló tálba öntjük, és beleterítjük a hagymakarikákat, majd sütőben megfonnyasztjuk, de nem pirítjuk meg. Ezután kerül a tálba egy sor karikára vágott burgonya (előtte jobb, ha megfőzzük), erre a kisujjnyi vastag szeletekre vágott cukkíni (ha zsenge, még meghámozni sem kell, ha öregebb jó ha előtte egy picit megfőzzük), rá a felszeletelt paradicsom. A rétegeket kissé megsózzuk, borsozzuk, és a paradicsom tetejére morzsoljuk a vajat. A tálat alufóliával vagy tetővel letakarva a forró sütőbe tesszük, és erős lángon fél óráig sütjük. Ezután a tetejére csipetnyi reszelt szerecsendióval összekevert reszelt sajtot szórunk, és már fedő nélkül addig sütjük, amíg a teteje szép piros nem lett.

OLAJBOGYÓS VEGYES ZÖLDSÉG
Hozzávalók: 1 padlizsán, 20 dkg cukkini, 20 dkg zöldbab, 1-1 piros és sárga kaliforniai paprika, 30 dkg paradicsom, 3 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg fekete olajbogyó, 5 evőkanál olívaolaj, só, bors, kakukkfű, 15 dkg reszelt eidami sajt

Elkészítése: A wokban felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne a felaprított vöröshagymát, majd hozzáadjuk a felkockázott paradicsomot és padlizsánt, az összevágott zöldbabot, a csíkokra vágott cukkínit. Fűszerezzük, beletesszük a felkarikázott olajbogyót, és készre pároljuk. A tetejét megszórjuk reszelt sajttal. 

OLASZ TÖLTÖTT CUKKÍNI
Összeállítás: 15 perc.
Sütés: 30 perc.
Hozzávalók 4 személyre: 4 közepes nagyságú cukkíni, 2 evőkanál olaj, 1 nagy fej, összevagdalt vöröshagyma, 2 szelet húsos füstölt szalonna, 2 tört fokhagymagerezd, 25 dkg darált sertés- vagy borjúhús (esetleg vegyesen), 3 dl főtt rizs, 1 kis doboz paradicsompüré, 1 kiskanál szárított zöldfűszer, 1/2 kiskanál chilipor, 2 evőkanál reszelt (parmezán) sajt

Elkészítése: A sütőt közepes hőfokúra (180°C-ra) bemelegítjük. Egy vastag falú tepsit olvasztott vajjal vagy olajjal kikenünk. A cukkínit megmossuk, hosszában félbevágjuk, a belsejét kiskanállal kiszedjük, és kockákra vágjuk.
Teflonserpenyőben az olajon a szalonnát kiolvasztjuk, és a kétféle hagymát közepes lángon 3 percig, kevergetve sütjük. A darált húst beleforgatva erős lángon 4 perc alatt aranysárgára pirítjuk. Időnként megkeverjük, hogy a leve elpárologjon. Az apró húsdarabokat villával szétbontjuk.
A rizst a fűszerekkel, a paradicsompürével és a cukkíni-darabokkal összekeverjük, és kissé átsütjük. Ezt a tölteléket a kivájt cukkínik üregébe halmozzuk, és sajttal megszórjuk. A sütőben 30 percig sütjük, ez alatt a cukkíni is megpuhul.

OLASZOS SÜLT ZÖLDSÉG (ROASTED ITALIAN VEGATABLES)
Hozzávalók: 1 közepes padlizsán, 1 zöldpaprika, 1 piros húsú paprika, 1 vöröshagyma, 1 közepes cukkíni, 20 dkg gomba, 1-1 mokkáskanál oregánó és bazsalikom, 3 evőkanál olívaolaj, só, őrölt bors, 2 teáskanál vörös borecet
A tetejére: 1 paradicsom, 5 dkg parmezán

Elkészítése: A zöldségféléket darabolja közel egyenlő, nem túl kis darabokra. Forgassa össze, majd rendezze serpenyőbe. Hintse meg a bazsalikommal. Tálkában keverje össze az olajat, a borecetet és a többi fűszert. Locsolja a zöldségekre. 175 fokon süsse 30 percen át. Ekkor tegye rá a felkarikázott paradicsomot, szórja meg a sajttal, végül tegye vissza 8-10 percre a sütőbe.

PADLIZSÁNOS EGYTÁLÉTEL
Hozzávalók: 1 nagy padlizsán, 2 közepes cukkíni, 2 fej vöröshagyma, 1 piros kaliforniai paprika, 1 fehér édes paprika, 3 paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 2 kanál olívaolaj, só, őrölt fehér bors

Elkészítése: A padlizsánt és a cukkínit megmossuk, vékony szeletekre vágjuk (a padlizsánt 1 cm. míg a cukkínit 5 mm-es vastagságúra), és kissé besózzuk, majd állni hagyjuk. 30 perc múlva, mikor már kioldódott belőlük a keserű íz, a zöldségeket vízzel leöblítjük, és papírral szárazra töröljük. Felforrósított olajban átfuttatjuk az összevágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a padlizsánt, cukkínit és a kockára vágott paprikákat. Egy csipet sót és borsot szórunk rá, majd megpároljuk. Végül a paradicsomokat adjuk hozzá, melyet előzőleg egy pillanatra fövő vízbe dobunk, hogy héját könnyedén le tudjuk húzni, és kockára vágjuk. Az egészet fedő alatt puhára főzzük. Önmagában is fogyaszthatjuk, de húsokhoz is kiváló köretként. 

RAKOTT CUKKÍNI
Elkészítése: A megmosott cukkínit kisujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és 10-15 percig sós vízben főzzük, majd konyhai papírtörlővel leitatjuk róla a vizet. Lisztbe forgatjuk, és kevés olajon pirosra sütjük. Vegyünk 4 tojást, 25 dkg túrót, 5 dl tejet, 10 dkg füstölt reszelt sajtot, l ek ételízesítőt, kevés borsot, 2 gerezd összezúzott fokhagymát. Az egészet turmixban jól összekeverjük. A kisütött cukkíni szeletek felét kivajazott tűzálló tálba rakjuk, ráöntjük a túrós keveréket és beborítjuk a maradék cukkíni szeletekkel. Forró sütőben pirosra sütjük. Hidegen, melegen egyaránt finom.

RATATOULLE
Elkészítése: A 2-3 db cukkínit, 1 db nagy padlizsánt kockára vágunk és kb. 10 percig párolunk kevés olajon, majd 50 dkg felkarikázott paradicsomot keverünk hozzá. Oregánóval és asafoetidával fűszerezzük, kis sót teszünk hozzá, s további 10 percnyi párolás után tálalhatjuk.

ROPOGÓS CUKKÍNI TEJFÖLÖS HAGYMÁVAL
Hozzávalók: 4 kis cukkíni, 2 db egész tojás, kevés szójaliszt vagy rizsliszt, 1 mokkáskanálnyi só, 1 mokkáskanál törött fehér bors
A hagymához: 2 dl tejföl, 3 evőkanál olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió-virág, ízlés szerint só, bors

Elkészítése: A cukkíniket megmossuk, de nem hámozzuk meg. Mintha rósejbnit sütnénk, úgy gyaluljuk vékony karikákra. A tojásokat sóval, borssal felverjük, és a zöldséget először lisztbe mártva megforgatjuk a fűszeres tojásban, majd ismét a szójalisztbe hempergetjük. A 180 fokos forró olajban ropogós-pirosra sütjük (5-7 perc), és leszűrve tálra rakjuk. Nem szabad lefedni, nehogy megereszkedjen. Hagyjuk kihűlni, közben elkészítjük a tejfölös hagymát: a megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágjuk, és a karikákat szétszedjük. A forró olajon megsózzuk, fedő alatt üvegesre pároljuk (3-4 perc), majd meghintjük a törött borssal, és a tűzről lehúzzuk. Ráöntjük a tejfölt, jól összekeverjük, és kihűtjük.
Egyszerűen készíthető, finom vendégváró étel.

ROSTONSÜLT CUKKINI
Hozzávalók: 1 kg cukkini, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, olaj

Elkészítése: A hámozott cukkíniket kb. 1,5 cm vastag szeletekre vágom. Beecsetelem olajjal, sózom, borsozom és megszórom apróra vágott fokhagymával. Faszénparázson oldalanként 4 - 4 percig grillezem.

ROZMARINGOS CUKKÍNI, VAJBAN PÁROLVA
Hozzávalók: 1,2 kg cukkini, 6 dkg vaj, 1 dkg rozmaring, 1 dl fehérbor, só

Elkészítése: A jól megmosott cukkinit a zöld héjával együtt 3-4 cm-es darabokra vágjuk, majd cikkekké szeleteljük. Forró vajba tesszük, meghintjük rozmaringgal, ráöntjük a bort és megsózzuk Fedővel letakarva, 5-6 percig pároljuk, majd fedő nélkül a levét elpárologtatjuk. Sült szárnyasokhoz kiváló köret.

SERPENYŐS CUKKÍNI
Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma, 3 közepes cukkíni, 2-3 evőkanál liszt, tej, 10 dkg cheddar sajt

Elkészítése: A cukkíniket hámozza meg, és reszelje le szálasra. Sózza be, és hagyja állni. Közben a vékonyan fél karikákra darabolt vöröshagymát kevés olívaolajon párolja üvegesre. A cukkínit nyomkodja ki, és adja a hagymához. (A levéből egy keveset tegyen félre.) Párolja tovább, majd adjon hozzá csapott 2-3 evőkanál lisztet. Folyamatosan keverve, kislángon párolja pár percig, mialatt a liszt is megfő. Húzza le a melegről, és egyenletesen dolgozzon bele kevés tejet és kicsavart levet. (Sűrű, galuska tészta állagú keveréket kapjon.) Simítsa kivajazott tűzálló tálba és hintse meg a reszelt sajttal. Tolja a sajt megbarnulásáig forró sütőbe. (Nyugodtan elkészítheti előre is.)

SÜLT NYÁRI ZÖLDSÉGEK - BRIAMI
Hozzávalók: 1/2 kg padlizsán, 1/2 kg cukkíni, 1/2 kg hámozott krumpli, 2 vékonyra szelt hagyma, 2 zöldpaprika, 3/4 kg paradicsom, 3 dl olívaolaj, petrezselyem, só, bors

Elkészítése: Hámozzuk meg a cukkínit és mossuk meg. A többi zöldséggel együtt vágjuk vékony szeletekre és vegyítsük el egy nagy lábosban. Öntsük hozzá az olajat, és 2 dl forró vizet, szórjuk meg sóval, borssal, vágott petrezselyemzölddel. Fedő alatt, középmeleg sütőben 1,5 órát süssük. Az utolsó 30 percre vegyük le a fedőt.
Ha kicsik a cukkínik én nem hámozom meg, jó benne a színhatás! És még egy ötlet: ha hagyod kihűlni, akkor hidegen is nagyon jó, tavaly retsinat (görög gyantás bor) kortyolgattunk hozzá, egész meglepő, új ízt fedeztünk fel úgy együtt.

SÜLT ZÖLDSÉG TOFUVAL
Hozzávalók: 1 db hagyma, 10 dkg tofu, 1 evőkanál szójaszósz, olaj, 1-1 kávéskanál majoranna, borsikafű, vegeta, só, őrölt gyömbér, 40 dkg zöldség, ami lehet brokkoli, kelbimbó, tök, patisszon, cukkíni, padlizsán, sárgarépa, lehet 1 féle vagy 3-4 féle zöldségből is, ki mit szeret

Elkészítése: Tegyünk a lábasba olajat, bele az összevágott hagymát, kicsit kevergessük, majd bele az összevágott zöldségeket.
3 percig sütjük, utána tegyük bele a kockára vágott tofut és a szójaszószt, végül a fűszereket.
Alaposan keverjük össze és kb. 1 perc múlva készen is van.

SZENT GYÖRGY-NAPI NYÁRSAK
Hozzávalók 4 főre: 40 dkg spárga, 20 dkg vékonyra szeletelt, húsos mangalica vagy kolozsvári szalonna, 1db padlizsán, 1db cukkíni, 4 fej erdőszéli csiperke, 1 db piros kaliforniai paprika, 2 fej hagyma, só, fehér bors, kakukkfű, olívaolaj

Elkészítése: A spárgasípokat grillezés előtt megmossuk, megtisztítjuk, és a bütyköket levágjuk. Majd harmadoljuk (kb. 3 egyenlő részre vágjuk). A padlizsánt és a cukkínit karikákra, a paprikát félbe vágjuk, kicsumázzuk, majd ismét félbe vágjuk. A hagymákat megtisztítjuk, majd félbe vágjuk (kereszt irányban). A padlizsánt kissé besózzuk, és kb. 10 percig állni hagyjuk, hogy keserű ízét elveszítse. Majd a padlizsánt lecsepegtetjük és megtörölgetjük. A spárgasípokat egyesével szalonnacsíkokba tekerjük és felváltva a cukkínivel, padlizsánnal, paprikával, gombával és a hagymával a 4 nyársra ráhúzzuk. Az elkészült nyársakat olívaolajjal megkenjük, majd borssal, sóval, kevés kakukkfűvel fűszerezzük.
Izzó parázs fölött forgatva lassan megsütjük.
Keverőtálba öntjük a joghurtot, és habverővel jól elkeverjük. Sóval, porcukorral ízesítjük, végül hozzáadjuk a finomra vágott friss kaprot is. A kapros joghurtos öntetet adjuk a nyársak mellé. (De sült burgonya köretet is tálalhatunk.

TÖLTÖTT CUKKÍNI 01.
Hozzávalók: 5 dkg köles (rizs, búza, árpagyöngy), 2 dl víz, 1 közepes cukkíni, Vegeta, 1 evőkanál olívaolaj, 2-3 gerezd fokhagyma, fél kávéskanál fűszeres só, 2 evőkanál vágott zöld (petrezselyem. lestyán. Zeller zöldje). 1 fej hagyma, 1 kávéskanál vaj, 1 paradicsompaprika, 1 sárgarépa, 10 dkg friss gomba, 1 kávéskanál majoránna, 1 kávéskanál rózsapaprika. 1 evőkanál tejföl, 3 dkg csíkokra vágott sajt, kevés vaj a forma kikenéséhez

Elkészítése: A kölest a forrásban lévő vízbe tesszük, Vegetával ízesítjük, és 25-30 percig főzzük. A cukkínit megmossuk, hosszában kettévágjuk, és a közepét kivájjuk A kivájt részt, később salátához felhasznál hatjuk. Az olívaolajat, a zúzott fokhagymát, a fűszeres sót és a vágott zöldfűszert összedolgozzuk, és megkenjük vele a cukkíni belsejét. Ezután meghámozzuk hagymát, felkockázzuk, és a vajban üvegesre pároljuk.
A paradicsompaprikát kicsumázzuk, és nagyon vékony csíkokra vágjuk. A sárgarépát meghámozzuk, és finomra reszeljük. A gombát megtisztítjuk, és vékonyan felszeleteljük. A paprikacsíkokat, a sárgarépát és a gombát a hagymára dobjuk. és 5-8 percig pároljuk. Ezután belekeverjük a kölest. Majoránnával. rózsapaprikával ízesítjük, és tejföllel dúsítjuk. A köleskásával megtöltjük a cukkínit, és a tetejére sajtcsíkokat teszünk. A megtöltött cukkínit kivajazott tűzálló tálra tesszük, alufóliával letakarjuk, és 200°C-on. kb. 40 percig sütjük.

TÖLTÖTT CUKKÍNI 03.
Hozzávalók: 4 nagy cukkíni, 2,5 dkg vaj, 45 dkg paradicsom, 1 ek finomra metélt petrezselyemzöld, só, bors
A mártáshoz: 5 dkg vaj, 5 dkg liszt, 6 dl tej, 5-10 dkg reszelt sajt

Elkészítése: A cukkíniket hosszában kettévágjuk, magját kivájjuk, enyhén sós vízben puhára pároljuk.
A paradicsomokat pár percre forró vízbe mártjuk, héját lehúzzuk, húsát felaprítjuk. Kevés vajon addig pároljuk, míg össze nem áll, fűszerezzük.
A mártáshoz a felolvasztott vajat és a lisztet elkeverjük, felöntjük a tej harmadával. Nagy lángon, kevergetve sűrűre főzzük, miközben két részletben hozzáadjuk a maradék tejet. Belekeverjük a sajtot, sóval, borssal ízesítjük. A kész mártás felét kivajazott jénaiba tesszük, belehelyezzük a cukkíniket, üregükbe belekanalazzuk a fűszeres paradicsomot. Ráöntjük a mártás másik felét, tetejét megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük.

TÖLTÖTT CUKKÍNI 04.
Elkészítése: Két közepes nagyságú cukkínit megmosunk, hosszában félbevágjuk, a belsejüket kiszedjük, és kockákra aprítjuk. Egy kis fej vöröshagymát összevagdalunk, egy evőkanál olajon megpirítjuk, majd 30 deka megtisztított, cikkekre vágott gombát adunk hozzá. Erős lángon kevergetve 3-4 percig sütjük, majd a kiszedett cukkíni-belsőt beleforgatva sóval, borssal, kakukkfűvel vagy oregánóval fűszerezzük. Két, kockákra vágott paradicsomot is adunk hozzá, és szárazra pároljuk. A kivájt cukkíni-héjba töltjük, és 10 deka reszelt sajttal megszórjuk. A forró sütőbe téve szép pirosra sütjük.

TÖLTÖTT CUKKÍNI 05.
Hozzávalók 4 személyre: 1.5 kg (2 nagyobb) cukkíni, 2 tojás, 50 dkg gomba vagy darált hús, 10 dkg reszelt sajt, kakukkfű, őrölt bors, só, oregánó, 1 nagy fej hagyma, 2-3 evőkanál vaj vagy margarin

Elkészítése: A cukkíniket megmossuk, hosszában félbevágjuk, a belsejét kanállal kivájjuk, és kockára vágjuk. A kivájt cukkíniket lobogó forró, sós vízben főzzük 4-5 percig, majd hideg vízben lehűtjük és lecsepegtetjük, s kivajazott tepsibe tesszük. Az apróra vágott, kakukkfűvel ízesített gombát a vaj egy részén megpirítjuk, a maradék vajon a finomra vágott hagymát pirítjuk meg, hozzáadjuk a felaprított cukkínit, s néhány percig együtt pároljuk. A tojást megfőzzük, megtisztítjuk, apróra vágjuk. A megpirított gombát,
a hagymás cukkínit és a tojást összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, megtöltjük vele a kivájt cukkíniket, mindegyiket gazdagon megszórjuk sajttal, és forró sütőben 20-30 perc alatt megsütjük. Ha darált húst használunk, azt a pirításnál nem kakukkfűvel, hanem őrölt borssal és oregánóval fűszerezzük.

TÖLTÖTT CUKKÍNI 07.
Hozzávalók: 2 közepes cukkíni, 30 dkg alma, 10 dkg trappista, 2 dl joghurt, 1 ek porcukor, fél citrom, só, bors, 1 kemény tojás, 1 paradicsom

Elkészítése: A cukkínit hosszában kettévágjuk, a belsejét kivájjuk. Az almát, a sajtot, a kivájt cukkínit apróra vágjuk, megsózzuk, borsozzuk. A joghurtot sóval, borssal, porcukorral ízesítjük, citromlével savanyítjuk. Az almás-sajtos cikkínira öntjük, összekeverjük, és a kivájt cikkíniba töltjük. Kemény tojással és paradicsomszeletekkel díszítjük. Tálalásig a hűtőben tartjuk, hogy jól összeérjenek az ízek.

TÖLTÖTT CUKKÍNIK, SÜTŐBEN (GÖRÖG RECEPT)
Hozzávalók 6 személyre: 1,5 kg közepes cukkini, 1 teáscsésze olívaolaj, 1 apróra vágott hagyma, 1/2 kg darált marhahús, só, bors, petrezselyemzöld apróra vágva, 2 nagy kétszersült vagy ennek megfelelő száraz kenyér, 1/2 csésze tej, 1 csésze puha reszelt sajt, besamel krém

Elkészítése: A cukkíniket megmossuk, megtisztítjuk, levágjuk a végüket. Hosszában egy hosszú csíkban levágjuk mindegyikről a héját, majd megfőzzük őket. Ehhez sós, lobogó vízbe tesszük a cukkíniket, és körülbelül 8 percig főzzük, hogy megpuhuljanak, de ne főjenek szét. Kivesszük a cukkíniket a vízből, leszűrjük, majd egy kiskanállal a levágott csík mentén kivájjuk a belsejüket. A tepsit kikenjük a zsiradékkal és lehelyezzük a cukkíniket, a kivájt részükkel felfele, egymás mellé.
Zsiradékban, olajban megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, hozzátesszük a darált húst, és addig pirítjuk kavargatva, amíg a hús kifehéredik. Fontos a kavarás, mert ha nem akkor a hús összeáll galacsinokba. Hozzáteszünk egy kiskanál sót, borsot, a petrezselyemzöldet és egy kis vizet. Hagyjuk lassú tűzön főni körülbelül 1/2 órát. Levesszük a tűzről.
A kétszersülteket tejbe áztatjuk, hozzá adjuk a húshoz. A masszához adjuk a sajt 3/4-t és a tojást. Jól összekavarjuk, majd megtöltjük vele a cukkíniket. Minden cukkinit leöntünk besamelmártással, megöntözgetjük a maradék olajjal és közepes sütőben körülbelül 45 percig sütjük.
Megjegyzés: Kedvelt megoldás hogy a cukkínik közötti és körüli szabad helyet kihasználva a tepsiben, kockákra vágott krumplit szurkálnak közéjük. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, akkor a krumplikat egy tálban felvágjuk és megsózzuk, borsozzuk alaposan, majd miután beszurkáltuk őket az étel közé, a tepsibe vizet öntünk, jó egy ujjnyit. Ez szükséges ahhoz, hogy a krumplik is megfőjenek, és finom szaftos maradjon az étel.

TÖLTÖTT VIRÁGKEHELY
Hozzávalók: tucatnyi sárga cukkíni-virág
A töltelékhez: 20 dkg tehéntúró, 1 tojás, 5 dkg zsíros reszelt sajt, 1 ek vágott petrezselyem, só, őrölt bors, esetleg 1 ek tejföl
A sütéshez: 2 ek víz, 2 ek olaj

Elkészítése: A túrót villával összetörjük, majd a tojással, a sajttal, a fűszerekkel és a tejföllel összekeverjük. A virágok szárából 3-4 centit megtartunk. A szirmokat óvatosan széthúzva megtöltjük. A virágkelyhek csúcsát összesodorjuk, nehogy a töltelék kifolyjon.
A szirmokat fogvájóval is rögzítjük. Tűzálló tálban összekeverjük a vizet az olajjal, és a virágokat belefektetjük. Alufóliával letakarjuk és előmelegített sütőben (180°C; légkeveréses sütőben 165°C) 15-20 percet sütjük. Néha a levével meglocsoljuk.
A tölteléket túró helyett darált húsból is készíthetjük.

VEGYES SÜLT ZÖLDSÉG
Hozzávalók: 25 dkg kemény paradicsom, 25 dkg húsos zöldpaprika, 25 dkg hegyes csípős paprika, 25 dkg cukkíni, 25 dkg padlizsán, olaj (a sütéshez), só (ízlés szerint)

Elkészítése: A paradicsomokat megmossuk, tetejüket keresztben bevágjuk. A megmosott és letörölgetett paprikákat csumájukkal és ereikkel együtt felnégyeljük. A cukkínit három centis darabkákra szeleteljük. A padlizsán szárát leszedjük, és ujjnyi vastagra karikázzuk. Az ily módon előkészített zöldségeket sorban, egymás után, fajtánként megsütjük oly módon, hogy ujjnyi magasan olajat öntünk egy serpenyőbe és felforrósítjuk. Néhány percnyi sütés mindkét oldalán, máris készen van. Szűrőkanálban lecsöpögtetjük a felesleges olajat, és megsózva rakjuk meleg tálra. Másik készítési módja, hogy sorban lerakjuk a zöldségeket, leöntjük kevés olajjal, majd a felforrósított sütőben, erős lángon pirítjuk. Ez hosszabb ideig tart, de kevesebb olaj szükséges hozzá.

ZÖLDSÉGEGYVELEG
Hozzávalók: 40 dkg sárgarépa, 20 dkg gyökér, 10 dkg zeller, 20 dkg cukkíni, 3 dkg vöröshagyma, 1 ek paradicsompüré, 2 ek étolaj, 10 dkg paradicsompaprika, só, borsikafű, petrezselyem

Elkészítése: A vöröshagymát finomra vágjuk, és az olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott sárgarépát, gyökeret, és zellert. Meghintjük finomra vágott petrezselyem felével. Ízesítjük sóval, borsikafűvel, és kevés vizet öntünk alá, és pároljuk.
Amikor már majdnem kész, hozzáadjuk a paradicsompürét, a kockára vágott cukkínit és paradicsompaprikát. Kevés vizet öntünk még alá, és zsírjára pirítjuk.
Tálaláskor petrezselyemmel megszórjuk.

ZÖLDSÉGEK NYÁRSON
Hozzávalók: 2 cső zsenge kukorica, 2 kisebb cukkíni, 8 közepes nagyságú kemény paradicsom, 4 paradicsompaprika, 8 fej vöröshagyma, 2 evőkanál szójamártás.

Elkészítése: A kukoricát és a cukkínit két-három cm vastag karikákra vágjuk. Ha kukorica nem elég zsenge, akkor vízben félpuhára főzzük. A paradicsompaprikát elfelezzük, kicsumázzuk, a vöröshagymát megtisztítjuk. A zöldségféléket váltogatva nyársra vagy hurkapálcára fűzzük, és szójamártással megkenve legalább egy óráig állni hagyjuk. Ezután grillsütőben vagy parázs fölött a szabadban, esetleg a hagyományos sütőben – a nyársakat egy tepsi peremén keresztbe fektetve – megsütjük. Sütés közben többször megforgatjuk, nehogy a zöldség megégjen. Kínálás előtt egy kevés szójamártással még egyszer meglocsoljuk, így zamatosabb lesz. Párolt rizs adunk hozzá.

ZÖLDSÉGES EGYTÁLÉTEL (VEGETABLE ONE-COURSE-DISH)
Elkészítése: Mindenféle zöldséget, ami akad otthon (répa, zeller, zöldpaprika, cukkíni, zöldbab) daraboljon egyforma kis kockákra. Adjon hozzá zöldborsót és kukoricát is. A keveréket kevés vajon párolja puhára. Margarinnal kenjen ki egy tepsit, hintse meg zsemlemorzsával, majd simítsa el rajta a zöldségragut. Hintse meg sóval, őrölt borssal és vagdalt petrezselyemmel. Bőven öntsön rá kis tejszínnel felvert tojást. Takarja be az egészet sonkaszeletekkel. Szórja meg reszelt sajttal és kevés zsemlemorzsával. A 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt süsse szép pirosra.

ZÖLDSÉGES LECSÓ
Hozzávalók 4 személyre: 2 nagy fej vöröshagyma, 50 dkg zöldpaprika, 30 dkg héjas, nyers uborka (vagy cukkíni, vagy patisszon, vagy főzőtök), 2 dl tejföl, valamint az összes többi hozzávaló, ami a natúr lecsóhoz szükséges

Elkészítése: Ugyanúgy készítjük, mint a natúr lecsót. Amikor a zöldpaprikát hozzáadjuk az ételhez, akkor adjuk bele a kockákra vágott (kimagozott, esetleg meghámozott) zöldséget is. Az étel elkészülése után keverjük bele a tejfölt, és már nem forraljuk. Sós vízben főtt burgonya, vagy csak egyszerűen puha kenyér a hozzáillő köret.
Elkészítési ideje: kb. 50 perc

ZÖLDSÉGES LEPÉNY (VEGETABLE FRITTATA)
Hozzávalók: 2 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 közepes cukkíni, 20 dkg sonka, 2 db napon szárított paradicsom, 1 póréhagyma, fél mokkáskanál bazsalikom, só, őrölt bors, 4 tojás, 5-5 dkg füstölt sajt és parmezán

Elkészítése: Melegítse fel az olajat. Öt percig párolja rajta a vékonyan felszelt cukkínit és a zúzott fokhagymát. Adja hozzá a gyufaszálra vagdalt, szárított paradicsomot, sonkát és póréhagymát. Fűszerezze ízlése szerint. Fedő alatt párolja, míg megpuhulnak az alkotórészek. Öntse rá a reszelt füstölt sajttal felvert tojást. Fedő alatt kocsonyásítsa. Húzza félre a melegről, hintse meg a parmezánnal. Végül forró sütőben süsse készre 4-5 perc alatt.

ZÖLDSÉGES MELEGSZENDVICS (ROASTED VEGETABLE SANDWICHES)
Hozzávalók: 2 cukkíni, 2 vargánya, 2 zöldpaprika, 1 nagyobb ezüsthagyma, 1 teáskanál fűszerkeverék (bazsalikom, kakukkfű, oregánó, rozmaring) olívaolaj, 4 puffancs, 10 dkg mozzarella, 5 dkg feta sajt

Elkészítése: Valamennyi zöldségfélét vágja fél centi vastag szeletekre. Kissé olajozzon ki egy nagyobb serpenyőt. Rendezze el benne, minél jobban szétterítve az összekevert darabolt zöldségeket. A tetejükre szórja a fűszerkeveréket, és hintse meg kevés olajjal. Fedő nélkül süsse 220 fokos sütőben 20 percet. Félidőben csökkentse a hőfokot, és a zöldségeket fordítgassa meg. A puffancsokat vágja félbe. A vágott felületüket szórja meg reszelt mozzarellával, majd a sütőben pirítsa barnára. Ossza el a sajton a megsütött zöldségkeveréket. A tetejükre morzsoljon feta sajtot. Azonnal tálalja.

ZÖLDSÉGES OMLETT SZALONNÁVAL
Hozzávalók: 5 dkg sárgarépa, 5 dkg cukkíni, 1 kis fej hagyma, 2 vékony szelet húsos szalonna, 1 dkg vaj, 4 tojás, 2 evőkanál tej, 3 dkg vaj vagy margarin, só és curry ízlés szerint

Elkészítése: A répát és a cukkínit megtisztítjuk, kis hasábokra aprítjuk. A hagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk, a szalonnát pedig kis kockákra. A hagymát és a szalonnát az olvasztott vajon pároljuk, később a zöldséget és 4 evőkanál vizet adunk hozzá. Sózzuk, curryvel fűszerezzük, lefedve kb. 5 percig, amíg a víz elpárolog, pároljuk. A tojást, tejet sózzuk, felverjük. Forró vajban omlettet sütünk (lásd: alaprecept). Mielőtt felszíne megszilárdulna, a tölteléket rátesszük. Tányérra vagy tálra csúsztatjuk, és ott összehajtjuk.

ZÖLDSÉGES PADLIZSÁN
Előkészítés: 15 perc
Sütés: 14 perc
Hozzávalók: 1 gerezd fokhagyma 4 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál vörösborecet, 1/2 teáskanál szárított szurokfű (oregánó), morzsolt, só, fekete bors, 1 közepes padlizsán (kb. 300 g), 2 cukkíni (kb. 300 g), 1 paprika (piros vagy sárga húsú), 30 g reszelt parmezán

Elkészítése: A sütőt (csak felül) előmelegítjük 250°C-ra. A fokhagymagerezdeket megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Egy kisebb tálban összekeverjük az olajat, ecetet, szurokfüvet, sót, borsot és fokhagymát.
A padlizsánt megmossuk, ferdén 5 mm vastag szeletekre vágjuk. Ezeket egymás mellé helyezzük egy alufóliával kibélelt sütőlapon, majd megkenjük az olajos keverékkel. A hőforrástól kb. 10 cm-re betoljuk a sütőbe, és mindkét oldalán 4-4 percig sütjük, míg enyhén barna színt nem kap, és el nem készül. Közben a forgatás után ismét megkenjük az olajos keverék-kel.
Ez alatt megmossuk a cukkínit és a paprikát. A cukkínit hosszában vékony szeletekre vágjuk. A paprikát félbevágjuk, eltávolítjuk a magokat és az erét, majd kb. 2,5 cm széles csíkokra vágjuk.
A kész padlizsánt melegen tartjuk. A cukkíni szeleteket, és a paprika- csíkokat sütőlapra helyezzük, megkenjük az olajos keverékkel, sütőbe tesszük, és 3 percig sütjük, majd megfordítjuk, ismét megkenjük az olajos keverékkel, és újra 3 percig sütjük.
A zöldséget 4 tányérra helyezzük, és egyenletesen elosztjuk rajtuk a maradék olajos keveréket. Meghintjük reszelt parmezánnal, és azonnal tálaljuk.

ZÖLDSÉGES RIZOTTÓ
Hozzávalók: 1 l könnyű tyúkhús alaplé, 100 g mélyhűtött zöldborsó, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kisebb cukkíni, 100 g brokkoli, 1 evőkanál vaj vagy margarin, 1 evőkanál olívaolaj, 200 g Arborio- vagy Vialone-rizs (közepes szemű, jó vízfelvevő tulajdonságú rizsfajták), 40 g reszelt parmezán sajt, ízlés szerint parmezán sajt külön
Előkészítés: 10 perc
Főzés: 22 perc

Elkészítése: Felforraljuk a lét, a fagyasztott borsót folyó meleg víz alatt felengedjük. A vöröshagymát és fokhagymát apróra vágjuk. A cukkínit megmossuk, végét levágjuk, és karikákra szeljük. A brokkolit megmossuk, megtisztítjuk, és rózsáira szedjük.
Serpenyőben a vajat és olajat mérsékelt hőfokon felforrósítjuk. A vöröshagymát és fokhagymát 1 percig pároljuk benne. Hozzáadjuk a rizst is, és fakanállal állandóan keverve 2 percig tovább pároljuk. Az alaplé felét lassanként, állandó keverés közben, beleöntjük. Mindig csak akkor öntsünk újra, ha a rizs az előző adagot már felvette.
Kb. 10 perc múlva a cukkínit, brokkolit és egy kevés alaplét adunk hozzá, és 5 percig főzzük fedő nélkül, időnként megkeverve. Ismét hozzátöltünk a léből, amíg a rizottó krémes és puha nem lesz, de még nem főtt szét. (Esetleg nem is lesz szükség az egész alaplére.)
Végül összekeverjük a borsót és sajtot a rizzsel, megszórjuk parmezán sajttal és azonnal tálaljuk.

ZÖLDSÉGES RIZS
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg rizs, 5-6 dl csirkeleves (lehet leveskockából is), 1 vöröshagyma vagy kisebb póréhagyma, 40 dkg uborka, ugyanennyi cukkíni, 10 dkg sovány, főtt sonka, 5 dkg vaj, só, 10 dkg reszelt sajt

Elkészítése: A rizst a levessel az előbbiekben már ismertetett módon puhára pároljuk. Amíg lefedve a rizsszemek megduzzadnak, a vajban megpároljuk a finomra felaprított hagymát, a meghámozott és kockára vágott uborkát és cukkínit. A sonkát vékony metéltre vagy kockára vágjuk. A forró párolt rizst összekeverjük a megpárolt zöldséggel és a sonkával, és tálalásnál a tányéron meghintjük reszelt sajttal. Aki nem kedveli az uborkát vagy a cukkínit, az használhat helyette bármilyen más zöldséget: gombát, sárgarépát, fehérrépát, karfiolt, kelbimbót. Ugyan nem diétás étel, de elfogadhatóan könnyű vacsora. Ha pedig elhagyjuk belőle a sonkát, száraz sültek mellé változatos körítés.

ZÖLDSÉGES TOJÁSSZENDVICS (EGG SANDWICHES WITH VEGETABLES)
Hozzávalók: 6 db kemény tojás, 1 kisebb cukkíni, 1 szál sárgarépa, 1 szelet zellergumó, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg natúr krémsajt, 2 evőkanál majonéz, fél csokor kapor, 1 mokkáskanál mustár, só, őrölt fehérbors

Elkészítése: A kemény tojásokat hámozza meg, és keverőtálban villával nyomkodja szét. Keverje bele a majonézt, a krémsajtot és a mustárt. Sóval, borssal és finomra vagdalt kaporral ízesítse. Durva reszelőn reszelje hozzá a megtisztított zöldségféléket. Forgassa össze, majd hűtőszekrényben fél órát pihentesse. Hidegen kenje forró, zsemleszínűre pirított szendvicskenyér szeletekre. Azonnal kínálja.

ZÖLDSÉGRAGU
Hozzávalók: 2 zöldpaprika, 2 dkg paradicsom, 1 cukkíni, 1 padlizsán, 2 fej vöröshagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, babérlevél, borsikafű, kakukkfű, só, bors, 10 dkg köles

Elkészítése: Az olajon megdinszteljük az apróra vágott vöröshagymát, rátesszük a kockára vágott zöldségeket, majd a pépesre zúzott fokhagymát, a fűszereket és sózzuk, borsozzuk. Kicsit hagyjuk, hogy levet eresszen. Ha a zöldségek majdnem megpuhultak, beletesszük a megmosott kölest. A kölessel még néhány percig fedő pároljuk, és már tálalhatjuk is. Vigyázzunk arra, hogy oda ne égjen, mert a köles hamar megszívja magát a nedvességgel!

ZÖLDSÉGTÁL
Hozzávalók: 30 dkg cukkíni, 30 dkg zöldpaprika, 20 dkg paradicsompaprika, 20 dkg paradicsom, 25 dkg rókagomba, 1 csomag petrezselyem, 1 1/2 dl olaj, 5 dkg vaj, 2 db tojás, 10 dkg liszt, 4 dkg zsemlemorzsa, só, őrölt bors. 5 dkg vöröshagyma, 2 cikk fokhagyma, 20 dkg padlizsán, csipetnyi őrölt bazsalikom, fél citrom, 2 dl tejszín, csipetnyi őrölt babér

Elkészítése: A cukkínit és a zöldpaprikát megmossuk, félujjnyi karikákra vágjuk. Mindkettőt sózzuk, a cukkínit citromlével meglocsoljuk. Lisztben, felvert tojásban, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd forró olajban megsütjük.
A karikákra vágott paradicsompaprikát és a padlizsánt sózzuk, borsozzuk, meghintjük bazsalikommal, vékonyan megkenjük zúzott fokhagymával. Lisztbe mártjuk, kevés olajban hirtelen megsütjük. A megmosott paradicsom tetejét bevagdossuk, sóval, őrölt borssal, őrölt babérral ízesítjük. Olvasztott vajjal meglocsoljuk, és grillsütőben 6-8 perc alatt megsütjük.
A megtisztított, megmosott, gombát 2 dkg forró vajban hirtelen megpirítjuk. Sóval, borssal ízesítjük, ha a levét kiengedte, a tűzről levesszük, leszűrjük, levét félretesszük, a gombát tálalásig melegen tartjuk. Két dkg vajban lisztet pirítunk, megszórjuk vágott petrezselyemmel, felengedjük a gomba levével és két dl tejszínnel. Sóval és zúzott fokhagymával ízesítve mártás sűrűségűre forraljuk. A zöldséget a tálra rakjuk, és a mártással körülöntjük.