Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Ananászos édességek 02.


BARACK HAWAII MÓDRA
Hozzávalók: 12 karika konzervananász (a friss még jobb), 6 evőkanál kókuszreszelék, 6 őszibarack, 10 dkg vaj, 10 dkg darált háztartási keksz, 10 dkg darált dió, 6 dkg zsemle- vagy piskóta- morzsa, 6 dkg porcukor, 12 szem meggy, 4-5 evőkanál áfonya (aszalt is lehet), a tálaláshoz: 12 mandulás vagy diós csók

Elkészítése: Az ananászt kissé lecsöpögtetjük, majd az egyik oldalát kókuszreszelékbe forgatjuk, és ezzel a felével lefelé tepsibe rakjuk. Mindegyikre egy-egy fél meghámozott barackot ültetünk. Közben a vajat fölolvasztjuk, a kekszet, a diót, a morzsát meg a porcukrot beleszórjuk. 1-2 percig kevergetve pirítjuk. Utána a barackok üregébe púpozzuk, a kimagozott meggyel meg a fölaprított áfonyával díszítjük. Forró sütőben vagy grillsütőben 5-6 percig sütjük. Mandulás vagy diós csókkal díszítve tálaljuk.
Elkészítési idő: 30 perc

BÉCSI PALACSINTA
Elkészítése: A darált diót porcukorral, tejszínnel, rummal, kis kockákra vágott ananásszal elkeverjük, és lassú tűzön állandó keverés mellett felfőzzük. Az édes tésztából sütött palacsintákat a krémmel megtöltjük, háromszögletűre hajtjuk. Forró csokoládémártással áthúzzuk, tejszín-habbal díszítve, azonnal tálaljuk.

BUNDÁS ANANÁSZ
Elkészítése: Ananászkarikákat (lehet konzerv is), félbevágunk. Közepesen sűrű palacsintatésztát készítünk 1,25 dl tejből, két egész tojásból, egy csipet sóból és egy kupica rumból. Az ananászszeleteket megforgatjuk a tésztában, és bő forró zsírban aranybarnára sütjük. Zsírjától alaposan lecsöpögtetve, porcukorral meghintve tálaljuk.

DIPLOMATAPUDING
Elkészítése: Babapiskótát rumba mártok, tálba teszem. Ezután vaníliapudingot vagy valamilyen vaníliakrémet csinálok, ebbe minden elképzelhető és kéznél levő cukrozott, kandírozott gyümölcsöt, narancshéjat, lecsöpögtetett ananászkonzervet keverek, körömnyire vágva, majd adok bele pirított mandulát vagy mogyorót kicsit durvára törve. Hűtőben hagyom az ízeket összeérni
Pohárban tálalom, a tetejére tehetek akár tejszínhabot, vagy tetszés szerint tortadarával, nyers gyümölccsel, bármi finomsággal díszíthetem.
ÉDES-CSÍPŐS GYÜMÖLCSÖK
Hozzávalók 4 személyre: 1 friss ananász, 20 dkg szilva, 1 mangó, 1-2 piros chili, 1/2 zöldcitrom leve és reszelt héja, korianderzöld

Elkészítése: A gyümölcsöket megtisztítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A csípős paprikát felaprítjuk, tálba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott koriander zöldet, a zöldcitrom levét és reszelt héját (Thaiföldön még sót is). Beleforgatjuk a gyümölcsöket, és azonnal fogyasztjuk.

EMPIRE PALACSINTA (FRANCIAORSZÁG)
Hozzávalók: 8 db francia palacsinta, 2,5 dl tej, 0,5 cs. Oetker vaníliapuding-por, 2 ek ananászkocka, 2 ek. édes morzsa (babapiskóta), 2 ek ribizli-zselé.
Elkészítése: A tejből és a pudingporból a tasakon feltüntetett módon megfőzzük a vaníliakrémet. Hagyjuk kihűlni, közben kevergetjük, hogy ne legyen csomós (én a főzés nélkülit használom, de ebben az esetben kicsit kevesebb tejet kell hozzáönteni).
A kihűtött krémbe tegyük bele az ananászt és a morzsát. Jól keverjük össze.
Töltsük meg a palacsintákat. Hajtsuk négyrét. Zselével díszítjük.

EPRES ANANÁSZ-ÁJULÁS
Hozzávalók: 24 dkg szeletelt eper, 24 dkg vagdalt ananász levével, 2,4 dl víz, 2 tojásfehérje, 3/4 teáskanál vanília aroma, 0,6 dl kristálycukor, 2,4 dl tört jég

Elkészítése: Valamennyi összetevőt turmixolja nagy sebességgel 1 percig. Azonnal fogyassza.

ERZSÉBET KIRÁLYNÉ KEDVENCE
Elkészítése: 3 csomag, főzős vanília pudingot elkészítünk 1,3 liter tejjel. Belekeverünk 20 dkg margarint, fél csomag gesztenyemasszát, tetszés szerint ananász konzervet, meggybefőttet, és babapiskótát rakunk a tetejére.

FAGYLALTOS PALACSINTA
Hozzávalók: 8 db megsütött palacsinta, 35-40 dkg vaníliafagylalt (vagy készen vásárolt jégkrém, esetleg parfé), 1 narancs, 1 csésze apróra vágott, kimagozott, levétől lecsöpögtetett őszibarackbefőtt, 8 karika ananászbefőtt, fél dl rum, fél dl triple sec (gyerekeknek csak aromával készült édességet szabad adni!), 3 dl csokoládéöntet, kevés porcukor

Elkészítése: A narancsot meghámozom, és a lecsöpögtetett ananászbefőttel együtt karikákra, majd kis kockákra vágom. A rumot és a triple sec-et összekeverem, majd a felaprított gyümölcsökre öntöm, és két órán keresztül hagyom benne. Időnként megkeverem, hogy az alkohol mindenütt jól átjárja. A frissen kisütött palacsintákat megkenem a fagylalttal és rászórom a leszúrt gyümölcsöket, majd négyrét hajtva tányérokra teszem, külön-külön adagokban. Leöntöm a forró csokoládéöntettel elkevert, leszűrt rumos-likőrös lével és rögtön kínálom. A jéghideg fagylalt és a forró csokoládéöntet nagyon finom együtt!

FAGYOS KARIBI
Hozzávalók: 3 adag langyos főtt kávé, 3-3 szelet citrom, narancs és ananász, 1 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 dl tejszín, 1 kávéskanál csokoládéreszelék

Elkészítése: A gyümölcs szeleteket tegye tálba, hintse meg a cukorral és öntse rá a kávét. Letakarva tegye egy órára hűtőszekrénybe. Közben a tejszínt verje fel keményre a vaníliás cukorral. A lehűlt kávét gézen keresztül szűrje 3 kávés csészébe, a tetejüket díszítse tejszínhabbal és hintse meg csokoládéreszelékkel. (A gyümölcsöket külön kistányéron tálalja fel.)

FŰSZERES RUDACSKÁK
Hozzávalók: 10 dkg margarin, 20 dkg cukor, 1 teáskanál vanília aroma, 1 tojás, 25 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, 1-1 teáskanál só és fahéj, fél-fél teáskanál őrölt szegfűszeg és borsmenta, 1 kis doboz paradicsompüré, 1-1 kis üveg cseresznye és ananász befőtt, 5 dkg dió

Elkészítése: A sütőt melegítse elő 180 fokra. A cukrot, az aromát és a margarint keverje habosra. Adja hozzá a tojást, és addig forgassa, míg sima, lágy elegyet kap. Szitálja egybe az összes száraz hozzávalót, majd forgassa egybe a krémmel. Tegye hozzá a paradicsomot és a kimagozott, feldarabolt gyümölcsöt. Az egészet simítsa 20x30 centis, kivajazott tepsibe, és süsse 30-35 percig. Vegye ki, s hagyja hűlni. A tetejét kenje meg ízlése szerint sajtkrémmel, vagy vanília pudinggal. Ha teljesen kihűlt, vágja ujjnyi rudacskákra, s hidegen tálalja.

GYÜMÖLCSKEHELY
Hozzávalók: 2 banán, 2 narancs, 2 kivi, 2 mandarin, 1 doboz ananászkonzerv, 2 alma, tejszínhab, mandula, likőr

Elkészítése: A darabolt ananászkonzervet egy üvegtálba öntöm. A nyers gyümölcsöket megtisztítom, megmosom, gerezdekre szedem, illetve felkarikázom, és az ananászhoz keverem. Fagylaltos-kelyhekben tálalom egy kis gyümölcslikőrrel meglocsolom, tejszínhabot nyomok a tetejére. Manduladarabokkal és gyümölccsel díszítem.
Nyáron 1-2 gombóc fagylaltot is teszek bele.
Elkészítési idő: ügyességtől függ

GYÜMÖLCSKOKTÉL
Hozzávalók: 1,2 dl narancsszörp, 1,2 dl édes vörösbor, fél dl konyak, 1 narancs, 4 karika ananász, 2 kivi, 2 evőkanál citromlé, jégkocka

Elkészítése: Hámozza meg a narancsot és a kivit. Valamennyi gyümölcsöt kockázzon fel, és ossza el talpas poharakba. Locsolja meg a konyakkal és tegye félre. Öntse a borba a narancsszörpöt és a citromlevet. Hűtse le, és fogyasztás előtt öntse a gyümölcsökre. Jégkockát adjon mellé.

GYÜMÖLCSÖS ALAGÚT
Hozzávalók: 1 csomag citrom ízű gyümölcskocsonya, 5 dl joghurt, 1 dl tej, 1 csomag zselatin, 4 ananászkarika (konzerv), 1 kivi, 4 db felezett őszibarack (konzerv), 10 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítése: Az őzgerincformát betesszük a hűtőbe, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen. A gyümölcskocsonyát a felhasználási javaslat szerint elkészítjük, és amíg szobahőmérsékletre lehűl, a joghurtot cukorral, vaníliás cukorral kikeverjük, a gyümölcsöket tetszés szerint feldaraboljuk. A lehűlt kocsonyát tegyük hűtőbe, hogy kissé megsűrűsödjön, de mielőtt dermedni kezdene, néhány milliméter vastagon öntsük körbe az őzgerincforma falán, és hűtőben dermesszük meg. A darabolt gyümölcsöket fogpiszkálóra tűzzük, belemártjuk a maradék gyümölcskocsonyába, és a forma falához ragasztjuk. óvatosan körbeöntjük a maradék kocsonyával, és hűtőben dermesztjük. Amíg a gyümölccsel díszített kocsonya megszilárdul, felforralt tejben feloldjuk a zselatint, és a joghurthoz keverjük. A maradék gyümölcsöket feldarabolva beleforgatjuk, majd az egészet a formába öntjük. Hűtőszekrényben dermesztjük. Tálalás előtt az őzgerinc külső falát meleg vízbe mártjuk, annyi időre, amíg a gyümölcskocsonya elválik tőle. Hozzáillesztjük a tálalótálat, és ráfordítjuk az alagutat. Szeletelve kínáljuk.
Elkészítési idő: kb. 45 perc + dermesztés
Készgyümölcskocsonya helyett a kompótok levéből és étkezési zselatinból is főzhetünk gyümölcskocsonyát. A konzerv gyümölcsöket másféle, házi készítési befőttel vagy friss gyümölcsökkel is helyettesíthetjük.

GYÜMÖLCSÖS FAGYLALTKEHELY
Hozzávalók: 30 dkg málna, 2 szelet ananász, 4 fél őszibarack (befőtt), 6 evőkanál málnalikőr, 1/2 liter vaníliafagylalt, 2 dl tejszínhab, 1 csomag vaníliás cukor, 6 evőkanál tojáslikőr

Elkészítése: Olvasszuk fel a málnát. Az ananászt és az őszibarackot vágjuk kis darabokra, keverjük össze a málnalikőrrel és hűtsük le. A poharakat kb. öt percig a fagyasztóban hűtsük le. A fagylaltot 1 órán át jégkocka fagyasztóban vagy 20 percig a hűtőszekrény normál részében engedjük fel. A tejszínhabot a vaníliás cukorral verjük kemény habbá, töltsük be kinyomó zsákba, és tálalásig hűtsük le. A gyümölcsök 3/4 részét osszuk szét a poharakba, és tojáslikőrrel locsoljuk meg. A fagylaltot szeleteljük fel, vagy gombóc formájában helyezzük a gyümölcsre. Tejszínhabbal és a megmaradt gyümölccsel díszítsük.

GYÜMÖLCSÖS KENYÉRPUDING
Hozzávalók: olaj, 5 dl tej, 5 szelet fehérkenyér, 1,2 dl cukor, 50 dkg darabolt ananász, 1 mokkáskanál só, 1 teáskanál vanília aroma, 1,2 dl mazsola, fél mokkáskanál mandula aroma, 10 dkg dió, 4 tojás, 3 evőkanál margarin

Elkészítése: Olajozzon ki egy magasfalú tepsit. A kenyérszeletek héját vágja le, a megmaradt belet kockázza fel. A kenyérkockák felét rendezze el a tepsi alján. A leszűrt ananászdarabokat kanalazza a tepsiben lévő rétegre. Takarja be a maradék kenyérbéllel. Szórja rá a mazsolát, majd a durvára vagdalt diót. Verje fel habosra a tojások sárgáját a tejjel, a cukorral, a sóval és az aromákkal, majd óvatosan forgassa bele a felolvasztott, de nem forró margarint. Locsolja rá a rétegezett anyagokra. Süsse a 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 percig. Akkor sült meg eléggé, ha a közepébe szúrt kés tisztán húzható ki belőle. Simítsa rá a keményre felvert tojáshabot, és tolja vissza a sütőbe, amíg a hab teteje megbarnul. A sütőből kivéve hagyja hűlni 5 percig, majd felkockázva kínálja.

KARÁCSONYI BEJGLI 02.
Hozzávalók:
A tésztához: 56 dkg liszt, 21 dkg vaj, 2 dkg élesztő, 3 dkg cukor, csipetnyi só, 2 tojás sárgája
A diótöltelékhez: 30 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, 1,5 reszelt alma, 5 dkg sárgabaracklekvár, 5 dkg mazsola, 8-10 dkg apróra vágott birsalmasajt
A mákos töltelékhez: 30 dkg darált mák, 25 dkg porcukor, 2,5 dl tej, 7 dkg mazsola, 2 evőkanál nagyon apróra vágott ananászbefőtt, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 3 szem összetört szegfűszeg

Elkészítése: A lisztet a vajjal elmorzsolom. Az élesztőt 1 dl langyos tejbe keverem a cukorral együtt, majd 5 percnyi várakozás után hozzáöntöm a vajas liszthez. Hozzáteszem még a tészta összes alkotórészét, és alaposan összedolgozom. Ha már sima, akkor 4 kis cipóba osztom, és lisztezett deszkán, a tetejét is belisztezve, konyharuhával letakarom, és a duplájára kelesztem. Közben elkészítem a töltelékeket. A dióshoz a cukrot 0,5 dl vízben felforralom, és hozzáöntöm a darált dióhoz. Ezután a reszelt almával, a birsalmasajttal, a megmosott és megtisztított mazsolával, valamint a sárgabaracklekvárral jól összekeverem. A mákos töltelékhez a tejbe belekeverem a mákot, a cukrot, a mazsolát és az összes fűszert. Éppen csak egyet forralok rajta, máris leveszem a tűzről és kihűtöm. A megkelt tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtom, és felkenem rá az egyik fajta töltelék felét. Szorosan összetekerem. Az ily módon elkészített 4 rúd bejglit sütőlemezre teszem, egymástól kb. 3 cm távolságra. Tojásfehérjével megkenem a tetejüket, majd hideg helyen hagyom még pihenni. Egy óra múlva újból megkenem tojásfehérjével, és újabb félórai várakozás után az előmelegített, forró, de gőzös sütőben szép barnáspirosra sütöm. Csak akkor veszem le a sütőlapról, ha már teljesen kihűlt, majd folpack fóliába csomagolva hűvös, száraz helyen tárolom. Az ünnep előtt akár 3 héttel is elkészíthető, így nem kell vele bajlódni az ünnepi forgatagban. Ezt a bejglit hónapokra el lehet tenni a mélyhűtőben.

KARÁCSONYI GYÜMÖLCSÖS
Hozzávalók: 2,4 dl olaj, 3,6 dl porcukor, 4 tojás, 4,8 dl liszt, 1 tasak sütőpor, 2 dl ananászlé, 45 dkg aszalt gyümölcs és mazsola, 5 dkg durvára vagdalt dió, 1 evőkanál vanília aroma, 2-3 teáskanál rum

Elkészítése: Keverje ki az olajat, a cukrot és a tojásokat habosra – kézi, vagy gépi habverővel. Szitálja hozzá a lisztet, miközben hozzá locsolja az ananászlevet, és folyamatosan egybedolgozza az anyagokat. Tegye félre, míg az aszalt gyümölcsöket, a mazsolát és a diót megforgatja a lisztben. Vajazzon ki egy magasfalú tepsit. Simítsa bele a tészta felét. Szórja meg a lisztezett gyümölcsök felével, majd az egészet ismételje meg újra. Tegyen a 130 fokra előmelegített sütő aljára vízzel telt tálat, s a középső rácsra a fóliával letakart tésztát. Mintegy két óra alatt süsse készre. Ekkor vegye le a fóliát, és a sütőben hagyja kihűlni. Hűtőben hetekig, netán egy hónapig is eltartható.

LEGENDÁS GYÜMÖLCSÖS (FABULOUS FRUIT KABOBS )
Hozzávalók: 10 dkg vaj, 1 dl juharszirup, 1 evőkanál finomra vagdalt menta, 1 db ananász, 2-2 db körte és alma

Elkészítése: Keverje simára a szobahőmérsékletű vajat a sziruppal és a mentával. Hámozza meg, majd darabolja nagyobb kockákra az ananászt. Héjastul vágja cikkekre a magházuktól megfosztott almákat és körtéket. Húzza a gyümölcsöket nyársra, majd alaposan ecsetelje be a vajas krémmel. A közepes hőmérsékletű grillsütőben 3-5 perc alatt süsse pirosra. (Közben forgassa a nyársakat, és a maradék vajas krémmel kenegesse meg.) Forrón kínálja.
LEKVÁROS, KÓKUSZOS PALACSINTA (GHÁNA)
Hozzávalók: 2 tojásból palacsinta, 1 kis doboz darabolt ananász, 2 ek kajszi lekvár, 2 cs tejszínhab, 3 ek kókuszreszelék

Elkészítése: Főzzük az ananászkonzerv levét felére, tegyük bele a gyümölcsöt, forraljuk fel, majd szűrjük le a levét. Az ananászt keverjük össze 1 ek lekvárral. Töltsük meg vele a palacsintákat. Tegyük hosszúkás tálra egymás mellé szorosan, kenjük be a maradék lekvárral, borítsuk rá a habot, szórjuk rá a kókuszt.

MANDULÁS - DIÓS MUFFIN ANANÁSSZAL
Hozzávalók 4-5 db kis formához: 9 dkg vaj vagy margarin, 4 kanál tej, 2 kanál cukor, reszelt citromhéj, 1 vaníliás cukor, 1 kanál darált mandula, 2 kanál darált dió, 2 egész tojás, 12 dkg liszt, 1/2 sütőpor

Elkészítése: 9 dkg vajat felolvasztunk 4 kanál tejjel, ízlés szerinti 1-2 kanál cukorral. Ízesítjük vaníliás cukorral, reszelt citromhéjjal. Még melegen elkeverünk benne az 1 kanál darált mandulát és a 2 kanál darált diót. Levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni. Ekkor elkeverünk benne 2 egész tojást habosra. 12 dkg lisztet elkeverünk 1/2 sütőporral és a masszához keverjük. Apró muffin formákat kikenünk vajjal vagy kibélelünk sütőpapírral. Megtöltjük a formákat úgy, hogy a tetejétől 1 cm kimaradjon. Tetejére néhány kocka ananászt teszünk. Előmelegített forró sütőben 15 percig, majd mérsékelt tűznél még 10 percig sütjük.
Melegen porcukorral megszórva kínáljuk.

MÉZES CSODA, ANANÁSZBÓL
Elkészítése: 1 doboz konzervananászt lecsöpögtetünk, cikkekre vágunk, és 3 kanál mézzel elkeverünk. 10 dkg tejcsokoládét apróra darabolunk, vagy reszelünk. 2 dl tejszínt kemény habbá verünk, belekeverünk fél dl krémlikőrt és a darabolt, vagy reszelt csokoládét. A desszertes poharakba rakott ananászkrémre tesszük a csokis habot, tortadarával, vagy egyéb módon díszítjük.

PARFÉS-GYÜMÖLCSÖS PALACSINTA
Elkészítése: A 10 dkg vegyes gyümölcsöt (narancs, alma, meggy, ananászbefőtt) kis kockákra vágjuk.  2 adag vaníliás parfét nagyobb kockákra vágunk, összekeverjük a gyümölccsel, és a palacsintába töltjük. Vaníliaöntettel leöntjük, és sütőben gyorsan átmelegítjük. Ügyeljünk arra, hogy minden munkafolyamatot gyorsan végezzünk el, különben elolvad a parfé.

PEZSGŐSPOHÁR
Hozzávalók 4 személyre: 1 konzerv darabolt ananász, 10 dkg cukor, 3 narancs, 2 citrom, 1 dl konyak, jég, 1 üveg száraz pezsgő

Elkészítése: Az ananászt tálba tesszük, megszórjuk a cukor felével, és kb. 2 óra hosszára betesszük a hűtőbe. Megmossuk a narancsot, a citromot, és karikára vágjuk, tálba tesszük, megszórjuk a maradék cukorral, leöntjük a konyakkal, és ezt is behűtjük. A narancsos keveréket kivesszük a hűtőből, sűrű szitán átpasszírozzuk, és hozzákeverjük az ananászhoz. Visszatesszük a hűtőbe. Tálalás előtt tört jeget készítünk, azaz jégkockákat konyharuhába csomagolunk, és húsklopfolóval összetörjük. Kevés tört jégre kétharmadig adagoljuk a poharakba az ananászos gyümölcsöt, és felöntjük egyharmad rész jéghideg száraz pezsgővel.

PIŇA COLADA MUFFIN
Hozzávalók: 1 1/3 csésze kókuszreszelék, 2 csésze liszt, 1 csésze cukor, 1 ek sütőpor, 2 tojás, 3/4 csésze tej, 1/4 csésze olaj, 1/4 csésze vaj, 1 ek vanília esszencia, 1/3 csésze ananász, lecsöpögtetve

Elkészítése: Melegítsd elő a sütőt 175 fokra. Pirítsd a kókuszreszeléket kb. 10 percig. Keverd össze a lisztet, cukrot, sütőport, sót. Egy másikba a tejet, olajat, vajat, tojást, vaníliát. Öntsd bele a lisztes keverékbe, add hozzá az apróra vágott ananászt és a kókuszt. Süsd meg.

POHARAS ANANÁSZKRÉM
Hozzávalók 20 pohár krémhez: 10 dkg vaníliás pudingpor, 6 tojás, 1 liter tej, 30 dkg kristálycukor, 4 dkg vaníliás cukor, 20 dkg kockacukor, 8 dl tejszín, 1 doboz darabos ananászkonzerv, 1/2 dl triple sec, 2 dkg tortadara, 10 Roletti vagy babapiskóta

Elkészítése: A pudingport a tojássárgájával és kevés tejjel palacsinta sűrűségű péppé keverjük. A többi tejet a kristálycukor felével és a vaníliás cukorral felfőzzük. A tojásfehérjéket a cukor másik felével kemény habbá verjük, miközben a kockacukorból a tejszínnel karamellöntetet készítünk. Az ananászt leszűrjük, és összekeverjük a triple sec-kel. A felforrt cukros, vaníliás tejet állandó keverés közben összekeverjük a pudingporral készített masszával, és az egészet sűrű péppé főzzük. A főzés végén hozzáadom a tojásfehérjéből vert habot. Az így elkészített krémhez tejszínhabot és kockára vágott ananászt keverünk. A poharak vagy kelyhek aljába egyenletesen elosztom a triple sec-kel ízesített ananászt, ráöntöm a karamellszirupot, és végül az ananászos vaníliakrémet. Hűtőben jól kihűtöm, tejszínhabbal, tortadarával díszítve egy-egy Rolettivel kínálom a vendégeknek. Különösen nyáron üdítő édesség.

RÉSZEGES ANANÁSZ
Hozzávalók: 1 doboz (50 dkg) ananászkonzerv, 3 tojássárgája, 5 dkg porcukor, 1 dl rum, 10 dkg vaj, babapiskóta vagy keksz

Elkészítése: Levétől lecsurgatjuk az ananászt, ha a szeletek egyben vannak, feldaraboljuk, és kis üvegtálakba, vagy talpas poharakba osztjuk. A tojássárgáját a porcukorral habosra keverjük, felengedjük az ananász levével, és gőz fölött sűrű krémmé főzzük. A gőzről levéve hozzáadjuk a rumot és a vajat. A krémet addig kavarjuk, amíg teljesen simává, habossá válik. Az ananászra öntjük, babapiskótával vagy keksszel kínáljuk.

RÉSZEG NYÁRVÉGI GYÜMÖLCSKEHELY
Hozzávalók: 1 ananászkonzerv, 2 db őszibarack, vagy befőtt, 2 db kivi, 3 db banán, 1 szelet görögdinnye, fél kisebb sárgadinnye, 1-1 fürt kék és fehérszőlő, 2 dl tojáslikőr, 2 pohár tejszín, 2 evőkanál cukor

Elkészítése: A gyümölcsöket megtisztítjuk, és a szőlő kivételével, körülbelül 1.5 X 1.5 cm-es kockákra vágjuk. Vegyesen kelyhekbe osztjuk, és meglocsoljuk a tojáslikőrrel. A tejszínt kemény habbá verjük a cukorral, és közvetlenül fogyasztás előtt a kelyhekre tesszük. 1-1 szem meggyel vagy szőlőszemmel díszíthetjük.

RIZSKORONA CSÁSZÁRNŐ MÓDRA
Hozzávalók 12 szelethez: 100 g cukrozott narancs- és citromhéj vegyesen, 4 evőkanál mandulalikőr vagy 6-8 csepp mandulaaroma, 6 ananászkarika (konzerv), 1 vaníliarúd, kisujjnyi citromhéj, 6+3 dl tej, só, 200 g kerek szemű rizs, 15 g zselatin (7,5 dl tömeghez való), 3 tojássárgája, 80 g cukor, 50 g csokoládéforgács, 3 dl tejszín
A díszítéshez: 6-8 szem kandírozott cseresznye, vágott narancshéj

Elkészítése: A cukrozott narancs- és citromhéjat apróra vágjuk, meglocsoljuk a likőrrel, lefedjük, egy órát érleljük benne. Az ananászt lecsepegtetjük, apró kockákra vágjuk.
A vaníliarúdat hosszában felhasítjuk, a forró folyó csapvíz alatt megmosott citrom héjával együtt 6 dl tejhez adjuk, felforraljuk. 1 liter vizet 1 csipet sóval felforralunk, beleszórjuk a rizst, 3 percig főzzük. Leszűrjük, azonnal leöblítjük hideg vízzel, a lassú forrásban lévő tejhez adjuk, és szorgalmasan kevergetve pépszerűre főzzük, hagyjuk kihűlni. (A rizst azért tanácsos vízben előfőzni, hogy a benne lévő keményítő egy része “kioldódjon”, így a főzés során jobban magába szívhatja majd a tejet és a cukrot, ízletesebb lesz!)
A zselatint a csomagoláson olvasható javaslat szerint beáztatjuk hideg vízbe. A maradék 3 dl tejet felforrósítjuk. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, apránként hozzáadjuk a forró tejet, és szelíd tűzön vagy vízfürdőben, folyamatosan keverve sűrűsödésig forrósítjuk (nem forraljuk, mert kicsapódik, összeugrik a tojás!). A zselatint a forró krémhez öntjük, olvadásig keverjük benne, majd az egészet a rizshez adjuk, hagyjuk kihűlni.
Egy nagyobb darab étcsokoládéból burgonya-hámozóval 50 g-ot “lefarigcsálunk”, 2 evőkanálnyit félreteszünk a díszítéshez.
A tejszínt kemény habbá verjük, a rizshez adjuk, lazán belekeverjük az ananászt, a cukrozott gyümölcsöket az alkohollal együtt, és a csokoládéforgácsot. Egy 1,5- 1,6 liter űrtartalmú kuglóf-formába simítjuk, fóliával letakarjuk, és legalább 6 órára behűtjük.
Tálaláskor a forma belső szegélyén késheggyel fellazítjuk a masszát, a formát néhány pillanatra meleg vízbe merítjük (óvatosan, nehogy belefolyjon a víz!), majd a rizskoronát nagyobb lapos tálra borítjuk.
Tetejét a cukrozott cseresznyékkel és narancshéjjal, a tál peremét pedig a félretett csokoládés forgáccsal díszítjük. Tortaszerűen szeleteljük, felforrósított narancsdzsemet vagy tejszínhabot kínálhatunk hozzá.

SÜLT ANANÁSZ BANÁNNAL (BUKOBAI RECEPT)
Hozzávalók: 0,25 kg darabolt, friss ananász vagy 1 doboz konzerv, 6 hosszában kettévágott banán, 2 púpozott ek vaj, 0,5 csésze cukor, 1 ek őrölt fahéj

Elkészítése: Tegyük az ananászt hőálló edénybe. Kés hegyével rakjuk közéjük a vajat, majd tegyük rá a banánt. Keverjük össze a cukrot, fahéjat, szórjuk a banánra. Közepesen meleg grillben addig süssük, míg a cukor felolvad, és a gyümölcs aranysárgára pirul. A sütőedényben tálaljuk.
(Nagyon finom, ajánlom, de én egészen kevés fahéjat szoktam használni. Ananász helyett almával vagy körtével is ízlik.

SZULTÁNKENYÉR 01.
Hozzávalók: 4 dl rizs, 2 liter víz, 1,5 kg kockacukor, 2 csepp rózsaolaj, 12 db ananász (konzerv) 1,4 kg mandula

Elkészítése: 4 dl rizst 2 liter vízben péppé főzünk, 1,5 kg kockacukrot vízbe mártva sziruppá főzünk. A rizst átpasszírozzuk, majd a szirupba keverve főzzük, míg az edényről leválik. Két részre osztjuk. Egyik felébe rum aromát, a másikba az ananász darabokat és a vékonyra vágott, hámozott mandulát teszünk. Porcukorral vastagon meghintett deszkára ujjnyi vastagon rákenjük a masszát, kés segítségével. Másnap tetszés szerinti darabokra vágjuk, és porcukorban meghengergetjük.

TEJSZÍNES ANANÁSZKOCKA
Hozzávalók12 szelethez:
A tésztalaphoz: 3 tojás, 10 dkg margarin, 4 evőkanál porcukor, 4 evőkanál finomliszt, 2 evőkanál hideg víz
A krémhez: 12 db ananászbefőtt-karika, 3 dl tejszín, 1 zacskó vaníliás pudingpor, 5 dl tej, 2 evőkanál zselatinpor, 1 evőkanál citromlé, kevés cukor
A tepsihez: 3 dkg margarin, 1 evőkanál liszt

Előkészítés: közepes nagyságú, alacsony peremű tepsi alját a margarinnal bekenem, liszttel meghintem. A tojásfehérjékből a cukor felével habot verek. A tejszínt is habbá verem.
A tojássárgákat a cukor másik felével habosra keverem, hozzáadom a puha margarint és a vizet. Egy percig keverem. Kézi habverővel beleforgatom a lisztet, majd a masszát a kikent tepsibe simítom. Közepesen meleg sütőben kb. 15 percig sütöm. Konyharuhára borítom és kihűtöm.

Elkészítése: a krémhez a tejben simára keverem a pudingport, még 2 dl ananászlét hozzáöntök és megfőzöm a pudingot. Az ízét citromlével és kevés cukorral erősítem. A már kihűlt pudingba habverővel belekeverem az előzőleg 1 dl ananászlében kissé felmelegített, de már kihűlt zselatint és a tejszínhabot. A piskótalapra felkenem a pudingot. Szép sorjában elhelyezem rajta az ananászkarikákat, majd tetszés szerint feldíszítem. A hűtőszekrényben fél napig dermesztem. 12 kockára vágom.
Elkészítési idő: 70 perc

TÖLTÖTT TÁSKA
Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 25 dkg margarin, 2 dl + 1 ek tejföl, 1 kk. cukor, 2,5 dkg élesztő, 2 + 1 tojássárgája, 10 dkg sonka, 1 kk. mustár, 1 kk. szójaszósz, 3 dkg reszelt parmezán, 2 karika ananász, 1 tojás a kenéshez

Elkészítése: A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, meghintjük 1 kk. sóval. Meglangyosítunk 2 dl tejfölt, elkeverjük cukorral, élesztővel és a 2 tojássárgájával, majd összegyúrjuk a margarinos liszttel. Cipót formálunk belőle, letakarjuk, és meleg helyen fél órát kelni hagyjuk. A töltelékhez megdaráljuk a sonkát, hozzáadunk 1 ek tejfölt, a mustárt, a szójaszószt, a reszelt sajtot, 1 tojássárgáját, ízlés szerint sót, borsot. Az ananászt papírkendővel szárazra törölgetjük, egészen apró kockákra vágjuk, a sonkás masszához adjuk. Kibélelünk sütőpapírral 2 sütőtepsit. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát lisztezett munkalapon 3 mm vékonyra nyújtjuk, és 8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral kiszúrjuk. Arányosan elosztva, a korongok közepére halmozzuk a tölteléket, szélüket megkenjük hideg vízzel vagy tojásfehérjével, és félbehajtjuk. Szegélyüket villával nyomkodjuk-megcifrázzuk, és a tepsikbe rakosgatjuk őket. A tojást kissé felverjük, megkenjük vele a táskák tetejét, és 20-25 percig sütjük, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni.

TRÓPUSI FELFÚJT PALACSINTA (TROPICAL PUFF PANCAKE)
Hozzávalók:
A tésztához: 1 evőkanál olaj, 3,2 dl liszt, 1 tasak sütőpor, negyed mokkáskanál só, 4 db tojás, 2,4 dl tej, 2 evőkanál puha vaj vagy margarin
A töltelékhez: 1 evőkanál kukoricaliszt, 5 dl ananász kocka (konzerv), 1,2 dl kókuszreszelék, 1 db közepes banán (szeletelve)

Elkészítése: Melegítse elő a sütőt 200 fokra. Közepes méretű keverőtálban gépi habverő legmagasabb sebességi fokozata mellett dolgozza sima tésztává a lisztet, a sütőport, a sót, a felvert tojásokat és a tejet. Ezt követően forgassa egybe a vajjal. Simítsa a megolajozott és felforrósított, 20 centi átmérőjű serpenyőbe. Süsse 10 percig, mialatt felpuffad és aranysárgára sül a tészta. Közben a liszttel összekevert gyümölcsöket alacsony hőfokon, kislábosban párolja össze. Öntse rá a félig sült tésztára. Hintse meg a reszelékkel, végül pár perc alatt süsse össze a süteményt. Ha félig kihűlt, emelje deszkára és felszeletelve kínálja.

TRÓPUSI KÖRTEKUPAC (TROPICAL STUFFED PEARS)
Hozzávalók: 2 dl tejszín, 25 dkg ananászkocka, 2 dl mályvacukor, 2, dl kókusztej, 1,2 dl darált dió, 85 dkg körtegerezd, salátalevelek

Elkészítése: Keverje össze a tejszínt, az apró ananászkockákat, a mályvacukrot és a durvára darált diót. A tálra rendezett salátalevelekre rendezze el a körtegerezdeket. Locsolja rájuk az öntetet. Főétkezések után – desszertként tálalja.
VANÍLIÁS ANANÁSZ (VANILLA-SCENTED PINEAPPLE)
Hozzávalók: 1 közepes ananász, 1,5 dl víz, 2 mokkáskanál vanília aroma, 1 kávéskanál agar-agar (zselatin), 1,2 dl ananászlé, 3 evőkanál méz

Elkészítése: A megtisztított ananászt szeletelje 8 karikára. Mindegyiket helyezze fagylaltos kehelybe. A többi hozzávalót lábosban keverje simára. Forralja fel és fedő nélkül gyöngyözve főzze 5 percet. Hagyja hűlni - mintegy negyed órát, majd ossza el a gyümölcsökre. Hidegen kínálja.