Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Barackos levesek


ÁFONYÁS ŐSZIBARACKLEVES HIDEGEN KEVERVE
Hozzávalók: 1 kg őszibarack, 15 dkg áfonya, 8 dl tej, 2 dl tejszín, porcukor, vaníliás cukor, őrölt fahéj, citrom

Elkészítése: A tejet hideg vízzel kiöblített lábasba öntjük, és közepes tűzön felforraljuk, közben cukorral, vaníliás cukorral, és kevés őrölt fahéjjal ízesítjük. Aztán levesszük a tűzről, és alaposan lehűtjük. Akár előző nap is felforralhatjuk a tejet, hűtőbe téve alaposan lehűl másnapig. Tálalás előtt a barackok vékony héját lehámozzuk, a gyümölcsöket kimagozzuk. A legérettebbet összeturmixoljuk 2 dl tejszínnel, a többi barackhúst kis falatnyi kockákra vágjuk.
Az áfonyát megmossuk, lecsepegtetjük. A barackos tejszínt elkeverjük az ízesített, forralt tejjel, és ha szükséges cukrot, fahéjat, citromlevet is keverhetünk bele. A barackkockákat és az áfonyát egy üvegtálba tesszük, és ráöntjük a tejes mixet. Néhány vékonyra szelt citromkarikát adunk bele, és egy merőkanállal óvatosan összeforgatjuk.
Üvegtálkákba adagolva azonnal kínálhatjuk. Gyümölcsökkel díszítjük a tálkákat.
Áfonya helyett más apró, színes gyümölccsel készítve is mutatós és finom lesz az őszibarackleves.

CSÜLKÖS ZÖLDBABLEVES
Hozzávalók: 1 füstölt csülök, 1 fej vöröshagyma, 30 dkg zöldbab (lehet gyorsfagyasztott vagy konzerv is), 2 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 nagy csokor kapor (vagy 1 evőkanál szárított kapor), 1 teáskanál pirospaprika, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál baracklekvár, só, sárgabaracklekvár

Elkészítése: Az előző este beáztatott füstölt csülköt másnap friss vízben olyan puhára főzzük, hogy könnyen kicsontozhassuk. A húst csíkokra metéljük és félretesszük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. A felforrósított olajon sárgára fonnyasztjuk, a tűzről levéve megszórjuk a pirospaprikával, és a csülök leszűrt főzőlevéhez hozzákeverjük. A zöldbabot megtisztítjuk, 2-3 centis darabokra vagdaljuk, majd a csülök-lébe beledobva puhára főzzük. (A gyorsfagyasztott zöldbabot még fagyott állapotban hozzáadhatjuk a csülök levéhez, de a konzervbabot csak a legvégén adjuk az ételhez.) Ezután hozzáadjuk a csíkokra vágott csülökhúst, beleszórjuk a nagyon finomra vagdalt petrezselyemzöldet és kaprot, meghintjük sóval, és ízesítjük a tisztított, szétzúzott fokhagymával. Alaposan összeforraljuk, és a tejföllel elkevert sárgabaracklekvárt adjuk hozzá végül, de ezzel már nem forraljuk. (Ne ijedjenek meg a szokatlan hozzávalótól, a lekvár ízét nem érezni a levesen, de az összhatás nagyon finom!)

EGRI GYÜMÖLCSLEVES
Hozzávalók: 75 dkg gyümölcs vegyesen (például őszibarack, szőlő, alma, körte stb., lehet fagyasztott gyümölcs is), 2 dl tejszín, 1 dl tej, 1 dl félédes vörös bor, 1 citrom vékonyan levágott külső sárga héja és kicsavart leve, fél zacskó vaníliás pudingpor, ízlés szerint cukor és só, 4 szem szegfűszeg, kis darabka fahéj

Elkészítése: A gyümölcsöt megmossuk, letisztítjuk, kimagozzuk, és apróra vágjuk. Negyedrészét félretesszük, a többit kis fazékba rakjuk, és ráöntünk 8 dl vizet. Hozzáadjuk a fűszereket és a citromhéjat, beleöntjük a citromlevet és felforraljuk. A forrástól számított 5 percig főzzük. A félretett, nyers gyümölcsöt turmixgépben egészen pépesre törjük, majd összekeverjük a pudingporral, a tejjel és 1 dl folyékony tejszínnel. A pudingos gépet a forrásban lévő levesbe öntjük, közben folyamatosan kevergetve a bort is hozzáöntjük. Ismét felforraljuk. Két perc múlva az edényt a tűzről lehúzzuk, és kevés cukorral ízesítjük, majd kihűtjük. Időnként felkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg a teteje. A már egészen kihűlt levest hűtőszekrényben jó hidegre lehűtjük, és az előzőleg ugyancsak lehűtött leveses csészékbe osztjuk. A megmaradt tejszínből (cukor nélkül) kemény habot verünk, és mindegyik adag tetejére egy kis tejszínhabpöttyöt nyomunk. Egy-egy darabka gyümölccsel díszítve kínáljuk.

ERDÉLYI ZÖLDBABLEVES SÁRGABARACKLEKVÁRRAL
Hozzávalók: 50 dkg zöldbab (lehetőleg a sárga hüvelyű, ún. Juliska bab), 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 2 paradicsom, 2 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csapott evőkanál só, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 púpozott teáskanál liszt, 1 teáskanál sárgabaracklekvár (nem tévedés!)

Elkészítése: A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágom, és a zsírját kiolvasztom. A zsíron üvegesre fonnyasztom a megtisztított és ugyancsak finomra vágott vöröshagymát, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a zúzott fokhagymát. Először folytonos kevergetés közben ráöntök 3 dl hideg vizet, és simára keverem. Forralás közben további 7 dl vízzel felöntöm. Megsózom. Ha már zubog, akkor apránként, hogy a forrás egy pillanatra se szűnjön meg, beleteszem a közben megmosott, megtisztított és darabokra tördelt (nem vágott) zöldbabot. Nagyon hamar megpuhul. Ezután hozzáteszem a gerezdekre vágott paradicsomot és a finomra metélt zöldpetrezselyem felét. A liszttel és a baracklekvárral simára kevert tejfölt folytonos keverés közben beleöntöm. Jól kiforralom, végül a megmaradt petrezselyemzölddel meghintve, a fazekat lefedem. A sárgabaracklekvártól rendkívül finom zamatot kap.

FEHÉRBOROS ŐSZIBARACKLEVES
Hozzávalók: 50 dkg őszibarack (lehet befőtt is), 1 dl fehérbor, 1 tojás, 1 dl tejföl, 2 kanál zsemlemorzsa, 10 dkg cukor, só, betétnek 1 zsemle

Elkészítése: Az őszibarackot megmossuk, meghámozzuk, kimagozzuk és felszeleteljük. (A befőttet, ha olyan, csak fel kell szeletelni.) Fele részét a borral leöntve fedő alatt puhára pároljuk. Közben egy liter, csipetnyi sóval ízesített vizet felforralunk, a zsemlemorzsát beleszórjuk, és a maradék őszibarackot puhára főzzük benne. Ezután az egészet szitán áttörjük, a borban párolt barackra öntjük, megcukrozzuk, és még egyszer felforraljuk. Tálalás előtt a tojással, meg egy kevés levessel simára kevert tejföllel gazdagítjuk.
Szárazon, vagy vajon pirított zsemle-kockával tálaljuk, de ez el is maradhat belőle.

HABART ALMALEVES
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg rétesalma, 2 dl tejföl, 2 dkg liszt, 1 egész tojás, 4-5 dkg cukor, citromlé, fahéj. só

Elkészítése: Az almát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, 2 liter hideg vízzel, cukorral, egy darab fahéjjal, egy darabka citromhéjjal, csipetnyi sóval főni tesszük. Ha puhára főtt, azonnal behabarjuk a tejföllel kevert liszttel. Újra felfőzzük és tojássárgára tálaljuk. Ízlés szerint cukrot, citromlét adunk hozzá. 8-10 perc alatt elkészül. Tálalhatjuk melegen vagy nyáron, lehűtve, hidegen. Ha hidegen tálaljuk, a habarást kevesebb liszttel és több tejföllel készítsük és még egy tojássárgával keverjük el. Ízesíthetjük az almalevest, néhány szem hámozott negyedbe vágott sárgabarackkal vagy beleszelhetünk a végén 1-2 hámozott körtét. Fenti módon készíthetünk egres, cseresznye és meggylevest is.

HIDEG ŐSZIBARACKLEVES 01.
Elkészítése: Nyolcvan dkg meghámozott és kis kockákra vágott őszibarackot pár percig főzzük. Ízesítjük porcukorral, 1 dl édes fehérborral, citromlével, sóval és szegfűszeggel. Ezután turmixgéppel pépesítjük. 2-3 órán át, hűtjük, és egészben hagyott őszibarackkockákkal tálaljuk.

HIDEG ŐSZIBARACKLEVES 02.
Hozzávalók: 6 db őszibarack, körülbelül 1/2 kg cukor, 1 üveg fehérbor, 2 citrom leve

Elkészítése: A meghámozott őszibarackokat vékony szeletekre vágjuk, körülbelül 15 dkg cukorral megszórjuk. Egy liter vízben feloldjuk a maradék cukrot, hozzáöntjük a bort és a 2 citrom levét. Jól összekeverve beletesszük a szeletekre vágott őszibarackot, lehűtve tálaljuk.

HIDEG ŐSZIBARACKLEVES 03.
Hozzávalók 4 személyre: fél liter rostos őszibaracklé (üveges vagy dobozos), 50 dkg őszibarack, 2-3 evőkanál piros színű gyümölcsszörp, fél citrom leve és reszelt sárga héja, 1 teáskanál búzakeményítő, 1 mokkáskanál só, jégkockák

Elkészítése: A búzakeményítőt másfél dl vízben simára keverjük, hozzácsorgatjuk a szörpöt és a reszelt citromhéjat, majd folytonos keverés közben felforraljuk. Egy-két percnyi főzés után beleöntjük az őszibaracklevet és a citromlevet. Éppen csak egyet forralunk rajta, máris lehúzzuk a tűzről és megsózzuk. A fazekat hideg vízzel telt nagy edénybe tesszük, hogy gyorsan lehűljön. Közben az őszibarackot egy pillanatra forrásban lévő vízbe mártjuk, hogy könnyen meghámozhassuk, majd hámozás után félbevágjuk, kimagozzuk és a barackot apró kockákra vágva, azonnal beletesszük a levesbe. Ha kihűlt, levest a csészékben elosztjuk és néhány jégkockát beletéve, azonnal tálaljuk.
Elkészítési ideje: kb. 30 perc (hűtés nélkül)

HIDEG ŐSZIBARACKLEVES MANDULÁS TÚRÓFÁNKKAL
Hozzávalók: 1 kg őszibarack, 30 dkg porcukor, 5 dl száraz fehérbor, 2 db citrom
Tészta: 10 dkg túró, 10 dkg vaj, 10 dkg liszt, 10 dkg őrölt mandula, 2 db tojás

Elkészítése: Az őszibarackot megtisztítjuk, felét apró kockára vágjuk, a másik felét szitán áttörjük és hozzáadjuk a fehérborhoz. A kockára vágott őszibarackra porcukrot szórunk, a citromlével meglocsoljuk, ráöntjük a bort, hűtjük. A túróból, vajból, lisztből és az őrölt mandulából tojással tésztát gyúrunk. Apró pogácsákat szaggatunk és megsütjük. Tálaláskor, az előhűtött, csészékbe mert, leves tetejére tesszük a tésztákat.

HIDEG SÁRGABARACKLEVES
Elkészítése: Nyolcvan dkg kimagozott és hámozott sárgabarackot 8 dl vízben és 3 dl fehérborban puhára főzzük. Ízesítjük csipetnyi sóval és porcukorral.
Mikor a barack megpuhult, akkor áttörjük és a főzőlevéhez 1 dl tejszínt adva, jól elkeverjük.  Hűtve, barack kockákkal, tejszínhabbal tálaljuk.

HIDEG VEGYES GYÜMÖLCSLEVES
Hozzávalók: 1 dl vörös bor, 1 darabka fahéj, 3 szem szegfűszeg, 8 dl narancs juice, 2 dl vegyes (vagy egyéb, tetszés szerinti) gyümölcslé, 1 dl tejszín, 1/2 dl triple sec, 10 dkg málna vagy eper, 10 dkg őszibarack, 10 dkg narancs, 10 dkg mandarin, 10 dkg szőlő, fél citrom, 10 dkg körte, 1 mokkáskanál só

Elkészítése: A borba beletesszük a fahéjat, a szegfűszeget és a sót; legalább 5 percig forraljuk. Leszűrjük, és a levet az előhűtött narancsléhez öntjük. Belecsorgatjuk a gyümölcslevet, a tejszínt, a likőrt, a citrom átszűrt levét és jól összekeverjük.
Az összes gyümölcsöt megmossuk, kicsumázzuk, kimagozzuk és egyforma, apró kockákra vágjuk. Előhűtött leveses csészékben elosztjuk a gyümölcsöt, majd ráöntjük a levet. Jéghidegen tálaljuk, esetleg egy-két jégkockát teszünk minden adagba.

JOGHURTOS DIÓLEVES ASZALT SÁRGABARACKKAL
Hozzávalók: 5 dkg dió, 5 dkg aszalt sárgabarack, 5 dl natúr joghurt, 2 kisebb fej vöröshagyma, 2 ek olaj, 1 ek szárított menta, 7,5 dl forró víz, 2 ek liszt, só, bors

Elkészítése: Az olajon barnulásig pirítom a hagymát, majd ráhajítom a felaprított diót. Két perc után követi a sárgabarack, még egy perc, és meghintem a liszttel és a mentával. Fokozatosan felöntöm a forró vízzel, sózom, borsozom, 15 percig főzöm. A joghurtot jól felkeverem, egy merőkanál levest belekeverek, majd hozzáöntöm a leveshez. Kap még egy-két percet és készen is van. Négy személyes adag.

JOGHURTOS GYÜMÖLCSLEVES
Hozzávalók: 1 l gyümölcsös ivójoghurt. 1 doboz ananászkonzerv, 1 doboz őszibarackbefőtt, 2 banán, 200 g idénygyümölcs

Elkészítése: A joghurtba levével együtt belekeverjük a darabokra vágott konzervgyümölcsöket, a karikára vágott banánokat, a kimagozott, szükség esetén feldarabolt, friss gyümölcsöket. Jól összekeverjük, néhány órára hűtőszekrénybe tesszük.

KÁVÉS-KONYAKOS GYÜMÖLCSLEVES
Hozzávalók: 3 db őszibarack, 2 db kiwi, 1 fürt kékszőlő, 1 csomag hidegen készíthető vaníliás pudingpor, 4 dl tej, 1 dl tejszín, 1 dl presszókávé, 1 dl konyak, 3 evőkanál porcukor

Elkészítése: A vaníliás pudingport tejjel, kávéval, konyakkal, porcukorral simára keverjük, hozzáadjuk a szép egyenletes darabokra vágott gyümölcsöket és a leszemezett szőlőt, majd hűtőbe tesszük. Tejszínhabbal díszítve tálaljuk.

ÖRMÉNY BURGONYALEVES (JÁJNYI)
Hozzávalók 4-5 személyre: 60 dkg burgonya, 50 dkg marhahús, 4 dkg margarin, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál paradicsompüré, 10 dkg aszalt barack vagy szilva, kapor, zöldpetrezselyem, törött bors, só ízlés szerint

Elkészítése: Megfőzzük a húslevest. A vöröshagymát felaprítjuk és enyhén megpirítjuk a margarinban, paradicsompürét teszünk bele, és addig hagyjuk a tűzön, ameddig a paradicsom megsűrűsödik, és a zsiradék megpirul. Az átszűrt húslevesbe beletesszük az így előkészített hagymát, a kockára vágott burgonyát, a megmosott barackot vagy a kimagozott szilvát, sót, borsot, és megfőzzük. Tálalásnál a levest kaporral és zöldpetrezselyemmel meghintjük.

ŐSZIBARACK-KRÉMLEVES
Hozzávalók 10 főre: 3 dl Grand Gold Őszibarack juice sűrítmény, 20 dkg vanília pudingpor (hidegen készíthető), 2,5 liter tej vagy tejszín, 50 dkg őszibarackbefőtt, a díszítéshez: pirított mandula, mentalevél

Elkészítése: A vaníliapudingot a tej felével simára keverjük, majd a Grand Gold Őszibarack juice sűrítménnyel együtt, lassan a többit is hozzáöntjük. Jól behűtve, apró kockákra vágott őszibarackkal tálaljuk. Közepében egy gombóc fagylalttal, tetején pirított mandulával és egy zöld mentalevéllel díszítve látványnak is fenséges.
Elkészítési idő: 30 perc

ŐSZIBARACKLEVES
Hozzávalók: 3 evőkanál kristálycukor, néhány szem szegfűszeg, 1 kis darab fahéj, reszelt citromhéj, 0,5 kg őszibarack, 2 dl tej, csipetnyi só

Elkészítése: 8 dl vizet 3 evőkanál kristálycukorral, csipet sóval, néhány szem szegfűszeggel, kis darab fahéjjal, szeletke citromhéjjal alaposan összeforralunk. A fűszereket eltávolítva beleteszünk 50 dkg meghámozott, szeletekre vagy kockára vágott őszibarackot, és néhány percig főzzük. Közben egy zacskó vaníliás pudingport elkeverünk 2 dl tejjel, kb. 10 percig állni hagyjuk, majd a leveshez öntve besűrítjük. Szobahőmérsékleten tálaljuk, ízlés szerint citromlével, esetleg 1-2 kávéskanál cukorral utóízesítve. Még finomabb, ha a gyümölcs harmadát a sűrítés előtt áttörjük vagy turmixoljuk. Elkészíthetjük tejfölös vagy tejes habarással is, bármilyen gyümölcsből szólóban vagy vegyesen. Különösen étvágykeltő és pikáns a sárgabarack párosítása meggyel.
Fél liter vízzel készítve mártásként fogyaszthatjuk, ami lehűtve uzsonnaétel is lehet.

ŐSZIBARACKLEVES YVETTE MÓDRA
Elkészítése: Ugyanúgy készítem, mint a meggylevest, csak a végén összeturmixolom az egészet.
Levesbetétnek tejszínhab galuskákat adok. Ez igen egyszerű, habszifonban vaníliás cukorral összekevert tejszínhabot készítek, és ezt nyomom a levesbe.

PEZSGŐS ŐSZIBARACKLEVES 01.
Hozzávalók: félliteres üveg őszibarackbefőtt levével együtt, 3 dl félédes pezsgő, csipetnyi só

Elkészítése: A leszűrt gyümölcs felét apró kockákra vágom és félreteszem. A többit az összes levével pépesre turmixolom és jól lehűtöm. Közvetlen tálalás előtt a jégbe hűtött pezsgővel felengedem, és hideg csészékben elosztom. A tetejére teszem a félretett őszibarack-kockákat, és előhűtött csészékben azonnal kínálom.

PEZSGŐS ŐSZIBARACKLEVES 02.
Hozzávalók: 1 kg őszibarack, 4 dl pezsgő, 20 dkg porcukor, 3 dl rizling, citrom, fahéj

Elkészítése: Az érett őszibarackok héját lehúzzuk, kettévágjuk, kimagozzuk. Negyedrészét kockára vágjuk, porcukorral megszórjuk, majd hidegre tesszük. Az őszibarackok magvait feltörjük, megpucoljuk, kevés cukorral összezúzzuk. A fennmaradt őszibarackokat szintén összezúzzuk, hozzákeverjük a magokhoz. A cukrot 1 liter vízben feloldjuk, leöntjük a barackot, hozzáadjuk a kockára vágott barackot, pezsgővel, rizlingborral meglocsoljuk, jól lehűtve tálaljuk.

PEZSGŐS ŐSZIBARACKLEVES 03.
Hozzávalók: félliteres üveg felezett, magozott őszibarackbefőtt levével együtt, 4 dl félédes pezsgő, fél citrom leve, csipetnyi só

Elkészítése: A leszűrt gyümölcs felét egészen apró kockákra aprítom és félreteszem. A többit az összes levével, a citromlével, a sóval és 1 dl vízzel pépesre turmixolom, és jól lehűtöm. Közvetlenül tálalás előtt a jéghideg pezsgővel összekeverem. A leveses csészékben elosztom a félretett gyümölcskockákat és rákanalazom a hideg pezsgős levet. (Eperrel vagy málnával ugyanígy elkészíthető, csak a gyümölcsöt vörös pezsgővel keverjék össze!)

PEZSGŐS ŐSZIBARACKLEVES 04.
Hozzávalók: 1,5 kg őszibarack, 10-15 dkg cukor, 7 dl édes fehér pezsgő, 2 dl. édes fehérbor, egy darabka fahéj, ízlés szerint szegfűszeg

Elkészítése: a levesnek különlegessége, hogy főzés nélkül készül. A gyümölcsöt meghámozzuk, kimagozzuk, és kockára vágjuk.
Felét összekeverjük a cukor felével, és lefedve hűtőbe tesszük. A maradék gyümölcsöt összeturmixoljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot, felöntjük a borral, a pezsgővel, beletesszük a fahéjat, a szegfűszeget. Lefedve jól lehűtjük.
Tálalás előtt a fűszerdarabokat kiszűrjük és lehűtött gyümölcskockákat a leveshez keverjük.
Kis tálkákban, csészékben hidegen kínáljuk.

RÉSZEGES BARACKLEVES
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg barack, 3,5 dl félédes fehérbor, 3,5 dl sárgabarackszörp, 8 dkg cukor, 1 rúd fahéj, fél csomag vaníliás cukor, 3 dkg étkezési keményítő, kevés citromlé

Elkészítése: A megmosott, félbevágott, kimagozott barackot blansírozzuk (forró vízbe mártjuk), a héját lehúzzuk, és cikkekre vágjuk. A bort a baracklével, a cukorral, a vaníliás cukorral, a fahéjjal és az étkezési keményítővel felforraljuk, és állandó kevergetés mellett felduzzasztjuk. Ekkor a fahéjat kivesszük, és a felszeletelt barackot hozzáadva még öt percig állni hagyjuk. A levest ízlés szerinti mennyiségben citromlével ízesítjük, és hűlni hagyjuk.

SÁRGABARACKKRÉM LEVES
Hozzávalók: félliteres üveg sárgabarackbefőtt (vagy 40 dkg friss sárgabarackból készített kompót), fél dl barackpálinka (ha gyerekek is esznek belőle, akkor 1 teáskanálnyi pálinkaaroma), kevés cukor (csak akkor, ha nem elég édes a befőtt), 1 dl tejszín, csipetnyi só

Elkészítése: A leszűrt, kimagozott sárgabarackot 2 dl-nyi levével együtt összeturmixolom, majd annyi vízzel töltöm fel, hogy a lé összesen 8 dl legyen. A turmixpohárba visszatöltve a sóval, kevés cukorral ízesítem, és beleöntöm a barackpálinkát (vagy az aromát). Még egyszer átkeverem. A tejszínből kemény habot verek, majd a csészékbe osztott krémleves tetejére egy-egy evőkanál tejszínhabot teszek.

SÁRGABARACKLEVES
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sárgabarack, 1 csipet őrölt fehérbors, 15 dkg porcukor, 1 db citrom reszelt héja, 2 db szegfűszeg, 1 dl fehérbor, 1 csipet őrölt fahéj, 2 dl tejszín

Elkészítése: A sárgabarackot kimagozzuk, meghámozzuk, körülbelül negyedrészét apró kockákra vágjuk.  Mélyebb üveg vagy porcelántálba tesszük, körülbelül 5 dkg porcukorral megszórjuk, és 1 órára hűtőszekrénybe tesszük.  A többi barackot feldaraboljuk, és a maradék 10 dkg porcukorral, a szegfűszeggel, a fahéjjal, a fehérborssal és a reszelt citromhéjjal 1 l vízben puhára főzzük, majd kicsit lehűtjük.  Alaposan átturmixoljuk, és kihűtjük. Hozzáadjuk a bort, tejszínt, egy csipet sót, és jól összekeverjük. Beletesszük a kockára vágott barackot, megkeverjük, és fél órára hűtőbe tesszük.

TEJSZÍNES ŐSZIBARACK KRÉMLEVES
Hozzávalók: 1 kg friss érett, puhább őszibarack, 4-5 evőkanál cukor, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 db citrom, 1 mokkáskanál vanília kivonat vagy aroma, 1 dl 30%-os tejszín, 2 db tojás sárgája, 1 evőkanál vaníliás pudingpor, friss menta vagy citromfű a tálaláshoz
A levesbetéthez: 2 db keményebb húsú őszibarack, 0,5 dl baracklikőr, 1 evőkanál porcukor, cukrozott tejszínhab

Elkészítése: A friss őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk, nagyobb darabokra vágjuk, fazékba szórjuk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy háromujjnyival ellepje.  Ezután felforraljuk, a cukorral, őrölt fahéjjal, a reszelt citromhéjjal, kevés frissen kifacsart citromlével, vaníliával ízesítjük, közepes tűzön puhára főzzük, majd krémesre turmixszoljuk. Most visszatesszük a tűzre, ha újból felforrt belekeverjük a tejszínnel elkevert tojássárgákat, vaníliás pudingport, és lehúzzuk a tűzről.
Míg hűl, elkészítjük a levesbetétet. 
A meghámozott őszibarackokat kimagozzuk, kisebb kockákra daraboljuk, meglocsoljuk a baracklikőrrel, megszórjuk a porcukorral, összekeverjük, és hűtőben a levessel együtt lehűtjük
Tálaláskor a hideg őszibarack krémlevest tányérokba vagy csészékbe szedjük, megszórjuk a likőrös barackkockákkal, és tejszínhabrózsával, citromfűvel vagy mentával díszítjük.
Az őszibarack krémlevest a tojásos tejszínnel már nem szabad forralni, mert a forralás hatására az kicsapódik, kipelyhesedik, ezáltal betúrósodik, és nem lesz gusztusos.

TEJSZÍNES ŐSZIBARACKLEVES
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg őszibarack, 4 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál búzakeményítő, 2 dl tejszín, 1 evőkanál citromlé, 4 gombóc vaníliafagylalt
Elkészítési idő: 35 perc + hűtés

Elkészítése: Az őszibarackot meghámozzuk, kimagozzuk, a húsát kockára vágjuk. Hozzáadjuk a cukrot, vaníliás cukrot, a citromlevet és egy liter vízben felforraljuk. Egy deci tejszínnel elkevert búzakeményítővel besűrítjük, a tűzről levéve összeturmixoljuk és behűtjük. Hidegen tálaljuk 1-1 gombóc vaníliafagylalttal és a maradék, kemény habbá vert tejszínnel a tetején.

TOKAJI HIDEG ŐSZIBARACKLEVES
Hozzávalók: 60 dkg őszibarack, 1 citrom, 1 dl Tokaji édes szamorodni, 10 dkg kristálycukor, fél citrom héja, 1,5 dl tejföl, 1 dl tejszín, 3 dkg liszt, 1 tojássárgája, fahéj, só

Elkészítése: Az őszibarackot meghámozzuk, és a negyedét apró kockákra vágjuk. Meglocsoljuk citromlével és tokaji borral, majd hűtőbe rakjuk. A megmaradt barackot vízben, kristálycukorral, citromlével, valamint citromhéjjal és fahéjjal 5-6 percig főzzük. A citromhéjat és a fahéjat ezután leszűrjük a levesből, és tejfölös habarással sűrítjük, majd a felforrt levest áttörjük. Ismét felforraljuk, majd a tűzről levéve belekeverjük a tejszínnel elkevert tojássárgáját. Jól lehűtjük. Betétként a borban eltett őszibarackot tesszük bele.

TÚRÓS ŐSZIBARACKLEVES (GÖRÖG)
Hozzávalók: bő fél kiló őszibarack, 10 dkg porcukor, 15-20 dkg tehéntúró, 4 dl tej, 1 dl tejszín, kevés méz, 2 citrom

Elkészítése: A tisztított őszibarackok egyharmadát (a keményebb részeket) meglocsoljuk a citromok levével. A másik részt turmixoljuk a tejjel, a tejszínnel és a túróval. Belekeverjük a porcukrot és a mézet is és jól lehűtjük. Tálaláskor beletesszük a félretett őszibarackot, és reszelt citromhéjjal szórjuk meg.