Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Barackos húsételek 02.


KATALÁN TÖLTÖTT PULYKA (PAVO RELLENO FRÍO)
Hozzávalók 8-10 személyre: egy kb. 2 kg-os pulyka, 50 dkg szilva, 1 kg őszibarack, 20 dkg főzőkolbász, 20 vékony szelet füstölt hús, 1 szelet füstölt sonka, 5 dkg vaj, 2 dl édes vörösbor, 3 babérlevél, egy kevés kakukkfű, majoránna, 1 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, egy kevés só, törött bors

Elkészítése: A füstölthús-szeleteket késsel több helyen bevágjuk, hogy sütés közben ne deformálódjanak. Egyenként összetekerjük, és fonallal, vagy fogpiszkálóval lezárjuk. A tekercseket serpenyőbe téve, közepes tűzön, forgatva, átsütjük, hogy a szalonnás részből a zsír kissé kiolvadjon, majd összevegyítjük a karikára vágott kolbásszal, az apróra darabolt sonkával, a pulyka felszeletelt májával, zúzájával. Mindezt világosra pirítjuk. Ezután hozzáadjuk a kimagozott szilvát, az ugyancsak kimagozott negyedekre vágott őszibarackot, és az édes vörösbort. Lefedve, 20 percig mérsékelt tűzön főzzük.
Tányérra szedjük a füstölthús-tekercseket, néhány szem szilva, és őszibarack darabot. Ezeket lecsepegtetjük, és félretesszük. A maradékkal megtöltjük a pulyka belsejét, hústűvel, vagy fogpiszkálóval lezárva. Egy éjszakán át, hideg helyen állni hagyjuk. Másnap a pulykát bekenjük a vajjal, megsózzuk, behintjük törött borssal, és meleg sütőben másfél óra alatt ropogósra sütjük. Mielőtt a sütőből kivennénk, a hústekercseket, a gyümölcs-darabokat mellé tesszük, hogy átmelegedjenek.
Nagyméretű tálra téve a pulykát, körbe rakjuk a tekercsekkel és gyümölcsszeletekkel. Burgonyapürével kínáljuk. A dúsan terített katalán lakodalmi asztal, fő étke a “povo relleno frío”.

KECSKEMÉTI SERTÉSBORDA
Hozzávalók: 80 dkg sertéskaraj, 4 db sárgabarack, 3 cl barackpálinka, 1 dl olaj, só, törött bors, 2 evőkanál liszt, 8 szelet szendvics kenyér, 10 dkg ementáli sajt, 1 dl olaj

Elkészítése: A kicsontozott karajszeleteket kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, lisztbe mártjuk, és forró olajban megsütjük, majd 1-1 szelet kenyérre helyezzük. A maradék zsiradékon átsütjük a megfelezett sárgabarackokat, a húsokra tesszük. Erre egy vékony sajt szeletet teszünk, majd forró sütőben, így együtt még 10 percig sütjük. Párolt rizzsel tálaljuk, meglocsoljuk a pálinkával a húst és meggyújtjuk.

KUNSÁGI SERTÉSBORDA.
Hozzávalók: 8 szelet sertésborda, 5 dkg vaj, barack kompót, szerecsendió, só, bors

Elkészítése: A karajszeleteket kicsontozzuk, jól kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, és a vajban mindkét oldalát ropogós pirosra sütjük. Tűzálló tálra egymás mellé rakjuk a szeleteket, és minden szeletre egy fél barackot teszünk. Ráöntjük a vajat, amelyben a hús sült, a tetejét meghintjük szerecsendióval, és a sütőben kissé megpirítjuk.

MAROKKÓI GYÜMÖLCSÖS HALFALATOK
Hozzávalók: 65 dkg halfilé, 4 db sárgabarack, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, csipet őrölt gyömbér, 4 evőkanál olívaolaj, 1 nagyobb darab fahéj, 1 kávéskanál sáfrány, 15 dkg fekete olajbogyó, 1 csokor petrezselyem, só, fehérbors

Elkészítése: A barackokat vágja félbe, és vegye ki a magjukat. A halfiléket vágja tenyérnyi darabokra, majd sózza, borsozza, és a gyömbérrel hintse meg. A felforrósított olajban párolja üvegesre, a finomra vagdalt hagymát és a zúzott fokhagymát. Tegye bele a sáfrányt és fahéjat. Ez utóbbit a végén ki kell dobni. Adja hozzá a kimagozott olajbogyót és a finomra vágott petrezselymet. Folyamatosan keverve 5 percig kis lángon pirítsa, majd öntse tűzálló tálba. Fektesse bele a halszeleteket. Rendezze el a tetején a sárgabarackokat. Alufóliával befedve a tálat, tegye 35 percre forró sütőbe.
Főtt burgonyával tálalja.

MAROKKÓI SÁRGABARACKOS CSIRKE 01.
Hozzávalók: 1 egész csirke hat részbe vágva, 2 nagy fej hagyma, olívaolaj, 1 doboz konzerv paradicsom, 20 dkg aszalt sárgabarack (éjszakára beáztatva), 4 gerezd fokhagyma,1 ek koriander mag megpirítva, 1 csokor friss koriander, 8 ek méz, só, 1 kk szerecsendió, 1 kk fahéj, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek fenyőmag

Elkészítése: Az olajon kicsit lepirítottam a karikákra vágott hagymát. Rádobtam a csirkét, és minden oldalán megpirítottam. Ekkor minden mást belekevertem, kivéve a friss koriandert, és a fenyőmagot. Azt csak az utolsó pillanatban került az edénybe. Kicsit többet kell rá figyelni, mint egy csirkepaprikásra, ugyanis a paradicsom a mézzel könnyen lekap. Ha nagyon elfőné a levét, akkor vízzel pótoljuk. 40 perc alatt párolódik puhára. Illik hozzá egy kis erős is, mi most chili pelyhet tettünk bele.
Kuszkusz, vagy pita illik hozzá köretnek.

MAROKKÓI SÁRGABARACKOS CSIRKE 02.
Hozzávalók: 1 maréknyi aszalt sárgabarack, 2 evőkanál extra szűz olívaolaj, 4 db csirkecomb- vagy mellfilé, 1 fej vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma, 2 szál zellerszár, 1 pohárnyi csicseriborsó-konzerv, 4 db paradicsom, fél citrom reszelt héja és kifacsart leve, fél teáskanál őrölt koriandermag, 1 csokor korianderlevél, só, darált bors

Elkészítése: Vágjuk kétfelé a csirkedarabokat, bőrüket húzzuk le. Egy nagy lábasban forrósítsuk fel az olívaolajat, majd tegyük bele a csirkehúst. Közepes lángon addig hevítsük, míg a pirulni nem kezd.
Szórjuk rá a finomra összevágott fokhagymát és a vöröshagymát, majd gyakori kevergetés mellet pároljuk 4-5 percig. Tegyük hozzá a meghámozott és feldarabolt zellerszárat, a csicseriborsót és az aszalt barackot.
Fűszerezzük kevés darált borssal, őrölt korianderlevéllel, citromhéjjal és ízesítsük sóval. Öntsünk alá egy deci vizet, majd fedjük le fedővel, és kis lángon pároljuk fél órán keresztül.
Ha a hús megpuhult, vegyük le a fedőt, ízesítsük még pár csepp citromlével és összevágott korianderlevéllel.
Pita kenyeret kínáljunk hozzá.

MAZSOLÁS-SÁRGABARACKOS CSIRKE
Hozzávalók: 1 kg csirke felső comb, 1 jó nagy fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1-2 dl fehérbor, 5 -5 dkg mazsola, aszalt sárgabarack, 1 dl tejszín, 2 evőkanál olívaolaj, 0,5 dl rum, só, bors, fűszerek, 1 evőkanál cukor, késhegynyi vaj

Elkészítése: A mazsolát és a sárgabarackot előző nap beáztatjuk a rumba. Egy-két kanálnyi olajon megpirítjuk a kettévágott combokat, amit előtte sóztunk, fűszereztünk. Hirtelen mindkét oldalukon kérgesre sütjük. Hozzádobjuk a karikára vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. A sütőtál aljára öntjük a bort, rárétegezzük a csirkehúst, a hagymát, befedjük alufóliával, és 15-20 perc alatt készre sütjük. Levesszük a fóliát, megpirítjuk a tetejét. Miközben a hús sül, elkészítjük a mártást. A cukrot felhevítjük a serpenyőben, rádobjuk a mazsolát és a barackot, néhány percig pároljuk (csak rázogassuk, mert így szebb az állaga) felöntjük a tejszínnel, összeforraljuk és kész! A legvégén rádobjuk a vajat, ettől szép fényes lesz a mártásunk. Rizzsel tálaljuk, díszítsük petrezselyemlevéllel!

ŐSZIBARACKOS CSIRKEMELL
Hozzávalók: 2 csirkemell, 20 dkg őszibarack, 2 dl tejszín, 5 dkg vaj, 1 kk. liszt, 5 dkg mandula, 1 kupica konyak, 1 ek ketchup, só, bors
Elkészítése: A csirkemelleket csíkokra vágjuk. A tejszínt, a konyakot meg a ketchupot összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, a húst beleforgatva legalább egy napig érleljük. Ezután a húst lecsöpögtetjük, és vajban hirtelen átsütjük. A liszttel megszórjuk, és a páclével felengedjük. A kockákra vágott őszibarackokat a húshoz adjuk, addig hagyjuk a tűzön, míg a hús megpuhul, a leve besűrűsödik. Mazsolás párolt rizzsel kínáljuk.

ŐSZIBARACKOS KACSAMELL
Hozzávalók 4 személyre: 2 egész kacsamell, 10 dkg vegyes zöldség, 1 dkg burgonyakeményítő, 50 dkg őszibarackkonzerv, 50 dkg burgonya, 2 tojássárgája, 1 dkg burgonyapehely, 5 dkg mandula, 1,5 dl olaj, só, szerecsendió, néhány szál borsmenta, 3 cl őszibaracklikőr

Elkészítése: A kacsamelleket kicsontozzuk, lebőrözzük, s a húst legalább egy napra beolajozva a hűtőbe tesszük, majd közvetlenül a tálalás előtt enyhén megsózva, forró olajban mindkét oldalát átsütjük. A csontból, zöldségből, keményítővel rövid pecsenyelevet főzünk, amelyet borsmentával és őszibaracklikőrrel ízesítünk. A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, áttörjük, s ha kihűlt, a tojássárgájával, burgonyapehellyel, sóval, szerecsendióval krokett-masszát készítünk, amiből kis pogácsákat vagy rudakat formázunk, durván vagdalt mandulába forgatjuk és bő, forró olajban kisütjük. Tálalásnál a melegen tartott kacsamelleket felszeleteljük, aláöntjük a forró, átszűrt pecsenyelevet, a húsra rendezzük a leszűrt és átmelegített őszibarackot, s az egészet két oldalt körberakjuk a frissen sült burgonyakrokettel.

ŐSZIBARACKOS LAZACNYÁRS (BROCHETTES DE SAUMON AUX PECHES)
Előkészítés: 15 perc
Főzés: 3 perc
Hozzávalók 4 személyre: 400 g friss lazac, 2 őszibarack, 150 g vaj, 2 kávéskanál apróra vágott hagyma, 1 kávéskanál gyömbér, 1/2 kávéskanál currypor, 10 cl húsleves, turbolya, malibu (kókuszízesítésű, édesített fehér rum), vodka, só, bors

Elkészítése: Egy kis vajon pároljuk meg a hagymát, tegyük bele a fűszereket és a beforralt húslevest. Tegyük bele a végén a malibut és a vodkát, szórjuk meg turbolyával. A lazacot vágjuk 2-3 cm-es kockákra. A nyársakra felváltva tűzzük a lazacot és a barackot. Gőzöljük 3 percig, tálaljuk a szósszal.

ŐSZIBARACKOS PULYKA SAJTMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: kb. 1 kg pulykamellfilé, 4-5 őszibarack, kakukkfő, borsikafű, bors, só, bor

Elkészítése: A pulykamell-filéket középen mélyen bevágjuk, hogy szét lehessen hajtani. Kiklopfoljuk, befűszerezzük, fehérborral meglocsoljuk. 1 órát állni hagyjuk. Az őszibarackokat meghámozzuk, 8-10 szeletre vágjuk mindegyiket. Ráhalmozzuk a húsra, összetekerjük, és egyenként alufóliába tekerjük. Sütőben (esetleg grillsütőn) 15 percig sütjük. Majd kivesszük, kicsomagoljuk, (vigyázat csöpög belőle a lé), és kevés olajba, tepsibe tesszük, 15-20 percig sütjük tovább, 5 percenként locsoljuk fűszeres vízzel, hogy ne száradjon ki. A sajtmártáshoz: 10dkg trappista sajt, 5dkg erősebb sajtfajta, 1,5-2 dl tejszín, 1,5-2 dl tej, fehérbor, vaj. Kis vajat felolvasztunk, a tejszínt és a tejet beleöntjük, a sajtot (reszelve) apránként adagoljuk, sűrűre főzzük.

ŐZBORDA ALABÁRDOS MÓDRA
Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet kicsontozott őzborda, 10 dkg ananászbefőtt, 10 dkg őszibarackbefőtt, 15 dkg (lehetőleg erdei) gomba, 10 dkg főtt, füstölt sonka, 1 dl tejszín, só, vaj

Elkészítése: Az őzbordákat kiveregetjük, sóval bedörzsöljük, és vajon mindkét oldalát ropogósra sütjük. A serpenyőből kivéve, melegen tartjuk. A visszamaradt zsiradékon megpároljuk a megtisztított, felszeletelt gombát, majd hozzáadjuk a kockákra vágott sonkát is. Végül belekeverjük a lecsöpögtetett, feldarabolt ananász- és őszibarackbefőttet is. Felöntjük a tejszínnel, ha szükséges, megsózzuk és összeforraljuk. Visszatesszük a hússzeleteket és átmelegítjük. Hagymás-fahéjas rizzsel és burgonyafánkkal kínáljuk.

PÁLINKÁS CSIRKECOMB
Hozzávalók: 4 db csirkecomb, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 dl barackpálinka, 8 db sárgabarack, 2 dl száraz fehérbor, késhegynyi őrölt babérlevél, ízlés szerint só és törött bors

Elkészítése: A füstölt szalonnát nagyon apró kockákra vágom, a zsírját kiolvasztom. Megfonnyasztom rajta a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát. A megmosott, leszárított és félbevágott csirkecombokat a hagymás szalonnazsíron lepirítom. Ezután ízesítem a fűszerekkel, aláöntöm a barackpálinkát meg a bort, és fedő alatt, kis lángon puhára párolom. Ha a csirkehús puha, de a lé sok alatta, a fedőt leveszem, és addig forralom, míg zsírjára nem sül. Ekkor kiveszem a combokat a serpenyőből, helyükre teszem a megmosott, kimagozott fél sárgabarackokat és néhány percig pirítom. Végül a combokat hozzátéve, együtt felforrósítom.
Párolt rizs illik hozzá.
Elkészítési ideje: 45 perc

PEKINGI KACSA
Hozzávalók: 60 dkg kacsamell, 3 evőkanál margarin, 1 doboz ananászbefőtt, 1 doboz őszibarackbefőtt, 1 dl fehérbor, fél citrom leve, 2 evőkanál tisztított mogyoró, 2 evőkanál kínai fűszerkeverék, só, bors, pirospaprika, 1 púpozott evőkanál liszt

Elkészítése: Egy tálba beletesszük a margarint és 3 percig 200 W-on felolvasztjuk. Egy kanál kínai fűszerkeverékkel meghintjük a bőrétől megfosztott húst és 8 percig 500 W-on sütjük. Ezután megfordítjuk és újabb 8 percig 500 W-on sütjük. A sütőből kivesszük, és amíg a mártást elkészítjük, letakarva pihentetjük. Egy edénybe leöntjük az ananász és az őszibarack levét, fehérborral és fél citrom levével ízesítjük, megfűszerezzük a kínai fűszerkeverékkel és lisztet adunk hozzá. A gyümölcsöket feldaraboljuk. A mártást csomómentesre keverjük, és 500 W-on 3 perc alatt besűrítjük. A mártást és az apróra vágott gyümölcsöt a húsra öntjük, és 2 percig 400 W-on együtt pároljuk.

PEKINGI KACSA MIKROHULLÁMON
Hozzávalók: 60 dkg kacsamell, 3 evőkanál margarin, 1 doboz ananászbefőtt, 1 doboz őszibarackbefőtt, 1 dl fehérbor, fél citrom leve, 2 evőkanál tisztított mogyoró, 2 evőkanál kínai fűszerkeverék, só, bors, pirospaprika, 1 púpozott evőkanál liszt

Elkészítése: Egy tálba beletesszük a margarint és 3 percig 200 W-on felolvasztjuk. Egy kanál kínai fűszerkeverékkel meghintjük a bőrétől megfosztott húst és 8 percig 500 W-on sütjük. Ezután megfordítjuk és újabb 8 percig 500 W-on sütjük. A sütőből kivesszük, és amíg a mártást elkészítjük, letakarva pihentetjük. Egy edénybe leöntjük az ananász és az őszibarack levét, fehérborral és fél citrom levével ízesítjük, megfűszerezzük a kínai fűszerkeverékkel és lisztet adunk hozzá. A gyümölcsöket feldaraboljuk. A mártást csomómentesre keverjük, és 500 W-on 3 perc alatt besűrítjük. A mártást és az apróra vágott gyümölcsöt a húsra öntjük, és 2 percig 400 W-on együtt pároljuk.

POTJIE - VEGYES HÚSOSFAZÉK FŰSZERES ŐSZIBARACKKAL
Az ízletes dél-afrikai ételnek - neve potjie, azaz “kis fazék” - pompás ízt ad a fűszerekkel párolt aszalt őszibarack.
Előkészítése: 30 perc
Főzés: körülbelül 2 és 3/4 óra
Hozzávalók 6 személyre: 250 g aszalt őszibarack, 60 g barna cukor, 2 darabka fahéj, 8 szem fekete bors, 2 szegfűszeg, 1 hosszú csík vékonyan lehámozott citromhéj, 2 evőkanál olívaolaj, 450 g sertéslapocka vagy tarja lezsírozva és kockákra vágva, 450 g párolni való marhahús, lezsírozva és kockákra vágva. 30 g sima liszt, 4,5 dl világos sör, 2 közepes fel vöröshagyma megtisztítva, 1 babérlevél, 6 közepes sárgarépa, megtisztítva és nagy darabokra vágva, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 csipet őrölt szegfűbors, 1 mokkáskanál só, frissen őrölt fekete bors. 120 g füstölt sertéskolbász, vastag karikákra vágva

Elkészítése: Tegyük az őszibarackot nagy hőálló edénybe. Öntsünk rá annyi vizet, hogy 2,5 cm magasan ellepje. Adjuk hozzá a cukrot, a fahéjat, a szemes borsot, a szegfűszeget, a citromhéjat és a citromlevet. Forraljuk fel, majd mérsékelt lángon 20 percig főzzük, amíg, az őszibarack meg nem puhul. Öntsük át egy tálba, fedjük le és tegyük félre. Az edényt mossuk el és töröljük szárazra.
Hevítsük fel az olajat az edényben, és 6-8 percig enyhén pirítsuk meg a sertés- és marhahúskockákat. Keverjük hozzá a lisztet és pirítsuk még 1 percig. Öntsük rá a sört, és kevergetve forraljuk fel, amíg a lé be nem sűrűsödik.
Keverjük bele a hagymát, a sárgarépát, a babérlevelet, a fokhagymát, a szegfűborsot, sózzuk és borsozzuk, majd lefedve 2 órát főzzük kis lángon.
Szűrjük le a főtt őszibarackot, a kolbászdarabokkal együtt adjuk a húshoz. Kis lángon főzzük további 15 percig, ekkor vegyük ki belőle a babérlevelet, és rozskenyérrel tálaljuk.

PRESSBURGI PULYKAMELL
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg pulykamell (kb. 4-5 szelet), 10 dkg sonka, 10 dkg sajt, 4 dkg vaj, só, curry, 20 dkg őszibarack kompót. A panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa. Olaj a sütéshez, gyümölcs a díszítéshez. A körethez: burgonya, olaj, vaj, só, köménymag

Elkészítése: A húst kiklopfoljuk és kiterítjük. Sózzuk és hintünk rá curry-t, pirospaprikát. Minden szeletre ráteszünk sonkát, lapkasajtot, vajat, őszibarackot, majd ráhajtjuk a hús szélét a sonkára, és az egészet feltekerjük. Ezután a hústekercset bepanírozzuk, de a szélekre vigyázzunk, nehogy kifolyjon a töltelék. Bő olajban kisütjük.
Köretkészítés: Egy tepsit kikenünk olajjal, beletesszük a felszeletelt krumplit. Megszórjuk sóval, köménymaggal és vajdarabkákkal, majd sütőben 20 percig sütjük. Tálalásnál a húst vastagon felszeleteljük, és hurkapálcikára feltűzdelt gyümölcsökkel díszítjük. (cseresznye, kivi, mandarin).

PULYKAMELL FILÉ TEJSZÍNES GYÜMÖLCSSZÓSSZAL
Hozzávalók: 1 fej fokhagyma, 4 dl tejszín, 1 csomag petrezselyemzöld, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, só, bors, (fehér), barack vagy almabefőtt, leszűrve, felkockázva, 1/2 kg pulykamell filé

Elkészítése: A húst 2×2 cm-es csíkokra vágjuk, a fokhagymát összetörjük, a petrezselyemzöldet apróra vágjuk. Az olajat feltesszük hevülni, és az összetört fokhagymát beledobjuk. Amikor kezd üvegesedni, beledobjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és a húst. Sózzuk, borsozzuk, és puhára pároljuk. Amikor már puha a hús beleöntjük a liszttel elkevert tejszínt. Óvatosan kell vele bánni, mert hamar leég és csomósodik. Mikor már kellően sűrű, akkor tesszük bele a darabolt befőttet. Kettőt forr és kész. Rizs vagy főtt burgonya illik hozzá.

PULYKAMELL-SZELET GYÜMÖLCSRAGUVAL
Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, 30 dkg alma, 20-20 dkg sárgabarack és körte (befőtt is jó), 10 dkg vaj, 2 dkg cukor, 4 dkg liszt, 8 dkg mogyoró, szerecsendió, só

Elkészítése: A mellet felszeleteljük és sózzuk, szerecsendiózzuk. Lisztbe forgatjuk a szeleteket, majd serpenyőben, vajon átsütjük. A szeleteket félretesszük, a visszamaradt vajba tesszük a hámozott, karikákra vágott almát, a lehéjazott, kettévágott barackot és a hámozott, szeletekre aprított körtét. Megszórjuk durvára tört mogyoróval, és kevés cukorral. Addig pirítsuk, míg a gyümölcsök szépen felveszik a cukros vajat, de még nem puhák túlzottan. A melegen tartott hússzeletekre halmozzuk a ragut, köretnek mazsolás, kókuszos rizst ajánlok.

PULYKAMELL-SZELET SÁRGABARACKMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 30 deka sárgabarack, 40 deka pulykamell, só, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér

Elkészítése: A sárgabarackot néhány percre forró vízbe tesszük, hogy könnyebb legyen meghámozni. Hámozás után félbevágjuk, és kivesszük a magját. Apró darabokra szeleteljük, és szűrőbe téve hagyjuk lecsurogni.
A pulykamellből négy szeletet vágunk. Megsózzuk, meghintjük egy kevés gyömbérrel, és meglocsoljuk két kinyomott sárgabarack levével. Kikent teflonserpenyőben vagy elektromos grillsütőben megsütjük.
A sárgabarackot gyömbérporral fűszerezve, 1 deci vízben 10 percig főzzük, majd turmixgéppel pürét keverünk belőle.
Tálaláskor a mellszeleteket félig bevonjuk a sárgabarackpürével, és párolt rizzsel körítjük.

PULYKASZELET MANDULÁVAL ÉS ŐSZIBARACKKAL
Hozzávalók: 4 db 18 dkg-s pulykaszelet, só, frissen őrölt fehérbors, 1 evőkanál liszt, fél kávéskanál őrölt gyömbér, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj, 10 dkg mandulaszirom, 1 friss őszibarack, vagy 2 fél őszibarack a befőttből, 3 evőkanál száraz fehérbor

Elkészítése: A pulykaszeleteket szárazra töröljük, s mindkét oldalát megsózzuk, és megborsozzuk. Egy tányéron összekeverjük az őrölt gyömbért a liszttel. A pulykaszeleteket megforgatjuk a gyömbéres lisztben, a fölösleges lisztet lerázzuk róluk. Az olajat felforrósítjuk, s felolvasztjuk benne a vajat, a pulykaszeleteket oldalanként egy-egy percig sütjük benne. A húst kivesszük, megforgatjuk a mandulasziromban, visszatesszük a serpenyőbe, s közepes lángon mindkét oldalát még két-két percig sütjük. Ez alatt az őszibarackot leforrázzuk, kicsit állni hagyjuk benne, meghámozzuk, magját eltávolítjuk, és szeletekre vágjuk. A pulykaszeleteket egy előmelegített tálon melegen tartjuk. A fehérbort a serpenyőbe öntjük, és a zsírt kevergetve feloldjuk benne.
Tálalása: A pulykaszeletekre fektetjük az őszibarackot, s azonnal tálaljuk, körítésnek fehér zsúrkenyeret, vagy párolt rizst és fejes salátát ecetes-olajos dresszinggel leöntve kínálunk mellé.
Amennyiben őszibarackkompótot használunk, levét lecsurgatjuk, s így szeleteljük fel.

SÁRGABARACKOS CSIRKE GYÜMÖLCSÖS-FŰSZERESMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 200 g aszalt sárgabarack, 500 g filézett csirkemell, só, bors, pirospaprika, 4 kisebb fej hagyma, 3 ek vaj, 1 doboz paradicsomkonzerv, 125 ml tejszín, currypor, őrölt köménymag

Elkészítése: Forró vízbe dobjuk a sárgabarackot. A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A csirkehúst kb. 3-4 cm-es csíkokra vágjuk, majd sózzuk és borsozzuk.
Megtisztítjuk és négybe vágjuk a hagymát, majd a felhevített vajon kb. 5 percig pároljuk. Beletesszük a húst és minden oldalát megpirítjuk.
Hozzáadjuk a paradicsomot, tejszínt, sóval és borssal, pirospaprikával, curry porral, köménymaggal ízesítjük. Az egészet egy tűzálló tálba tesszük és hozzákeverjük a sárgabarackot. 20 percre a sütőbe rakjuk.

SÁRGABARACKOS CSIRKEMELL
Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet csirkemell, 40 dkg sárgabarack, 4 ek szójaszósz, 1 ek méz, őrölt bors, őrölt fahéj, 1 ek olaj

Elkészítése: A sárgabarackot egy pillanatra forró vízbe mártjuk, így a héja könnyen lehúzható. Kockákra vágjuk. A szójaszószt, a mézet, kis őrölt borsot és fahéjat adunk hozzá, összeturmixoljuk. A csirkemellfiléket kissé kiverjük, majd a barackos pépbe mártjuk, és kiolajozott tűzálló tálba fektetjük. Ráöntjük a maradék gyümölcsöt. Letakarva sütőben 30-35 percig sütjük (200 fokon), a fedőt levéve megpirítjuk.

SÁRGABARACKOS KACSAMELL
Hozzávalók: 4 db kacsamell, 20 g gyömbér, 50 g méz, 2 dl barna sör, őrölt bors, 50 g vöröshagyma, 10 db sárgabarack, 50 g baracklekvár
Ízlés szerint: só, őrölt fahéj, 50 g vaj, 50 g dió, 50 g zsír.

Elkészítése: Az alaposan megtisztított kacsamelleket barna sörös pácban néhány órát érleljük. A pác a következőképpen készül. A gyömbért lereszeljük, mézzel, őrölt borssal és sörrel elkeverjük. Ezt öntjük a kicsontozott kacsamellekre. A vastag karikára vágott vöröshagymát egy kisebb jénaiba rakjuk. A pácból kivett kacsa melleket kevés, de forró zsírban kérgesre elősütjük, és a hagymaágyra tesszük. Sózzuk, majd a mag nélküli, felezett, félérett sárgabarackokkal beborítjuk. Vajban a durvára vágott diót áthevítjük, majd hozzátesszük a baracklekvárt, a kacsa pácoló levéből annyit, hogy egy sűrű mártást kapjunk. Ezt jól kiforraljuk. A sárgabarackot őrölt fahéjjal megszórjuk, és a mártással leöntjük. Sütőben 15-20 percig sütjük úgy, hogy míg a kacsamell félangolos maradjon, a hagyma és a barack pedig ropogós puha legyen. Tálaláskor a hagyma talapzatra tesszük a felszeletelt kacsamellet. Sárgabarackkal és a mártással tálaljuk. Burgonya gombóccal vagy krokettel körítjük. Különleges ízű étel.

SASADI SZELET
Elkészítési idő: kb. 25 perc
Hozzávalók: 8 kis szelet csont nélküli borda, 5 dkg vaj, 4 db magvaváló őszibarack (vagy őszibarackbefőtt), 3 szem összetört szegfűszeg, 3 szem összetört szegfűbors, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, só

Elkészítése: A hússzeleteket enyhén kiverjük, megsózzuk, és a fűszerekkel meghintjük. A forró vajon hirtelen, erős tűzön átsütjük mindkét oldalukat, és a serpenyőből kivéve félretesszük. A visszamaradt pecsenyelében megpirítjuk a lehéjazott, félbevágott, mag nélküli őszibarackot is, ezután a hússzeleteket a mártásba visszatéve jól átmelegítjük. Tálaláskor egy-egy szelet hús tetejére egy szem fél barackot helyezünk. Burgonyapüré vagy párolt rizs illik mellé.

TEJSZÍNES BARACKOS CSIRKE
Elkészítése: A csirkemellet feldaraboltam, bepácoltam húsvarázzsal, kis sóval, fokhagymával és olívaolajjal. Olívaolajon megpirítottam a hagymát (most kivételesen csak egy kis fej hagymát) és a fokhagymát. Egy idő után beleraktam a húst és azt is megpirítottam. Fűszereztem fehérborssal, kakukkfűvel, bazsalikommal, köménymaggal, szerecsendióval és egy kis mézzel. Ezután jött bele az aszalt sárgabarack. Felöntöttem folyékony tejszínnel, jött bele egy kis só, a legvégén pedig még több bazsalikom. Ha túl híg lenne, a leve liszttel be lehet sűríteni, de nálam erre nem volt szükség.

TEPSIS TŐKEHAL BARACKMÁRTÁSSAL (PAN-GRILLED TUNA WITH PEACH SALSA)
Hozzávalók: 4 szelet tőkehalfilé,
A pácléhez: 4 ek zöldcitrom-lé, 2 ek mogyoróolaj, késhegynyi reszelt gyömbér, 1 mk só, 1 ek méz, 1 kk paprika-krém, 1 gerezd zúzott fokhagyma
A barackmártáshoz: 25 dkg őszibarack kompót, 1 db paradicsom, 2 szál újhagyma, 1 db zöldpaprika, 2 evőkanál zöldcitrom-lé, 1 teáskanál csípőspaprika-krém, 1 késhegynyi reszelt gyömbér, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál narancslé, fél mokkáskanál őrölt fehérbors, 1 evőkanál méz

Elkészítése: Keverje ki a páclevet, majd öntse sütőzacskóba. Fektesse bele a tonhalszeleteket is. Óvatosan, hogy a filé ne törjön meg, forgassa össze, hogy a páclé befedje a szeleteket. Pár órán át pihentesse hűtőszekrényben. Ekkor tegye tepsibe a zacskót. Forró sütőben 4-6 perc alatt párolja készre.
A meghámozott, apró kockákra darabolt őszibarackot és paradicsomot, a zöldjével együtt vékonyra karikázott újhagymát és zöldpaprikát a mártás többi alkotóelemével kis lábosban alaposan keverje össze. Első gyöngyözésig melegítse össze, majd kézi mixerrel pépesítse. Fogyasztásáig, de legalább 45 percre tegye letakarva hűtőszekrénybe. Tálaláskor a főtt hal mellé párolt rizst, és külön tálkában a hideg mártást adja fel.

TINTAHALAS CSIRKE ZSÁLYÁS SÁRGABARACKKAL
Hozzávalók: 2 csirkemellfilé, 4 szem sárgabarack, 125 g hosszúszemű rizs, 3-4 ek méz, maréknyi friss zsálya, 1 ek vaj, 0,5 ek sherry-ecet, 1cl barackpálinka, 1 ek szójaszósz, frissen tört feketebors, só, olívaolaj

Elkészítése: Mossuk le hideg vízzel a csirkemellfiléket, majd konyhapapírral töröljük szárazra. Vágjuk le a filérészét valamint a zsíros részeket. Egy éles kés segítségével hosszában vágjuk 5-6 csíkra úgy, hogy a vastagabb végén még egyben maradjon - kb. úgy nézzen ki, mint egy tintahal fej nélkül. Egy tálba tegyünk 2-3ek olívaolajat, 1ek szójaszószt, sót és frissen tört feketeborsot, majd ebben hempergessük meg a csirkemelleket. Egy forró serpenyőben süssük a csirkemelleket mindkét oldalról szép pirosra, majd tegyük kb. 150°C-on a sütőbe, hogy átsülhessen és meleg maradjon.
A rizst a csomagoláson feltüntetett módszer szerint főzzük pörgősre.
A sárgabarackot mossuk meg, vágjuk félbe, vegyük ki a magját, majd a barack feleket vágjuk négy szeletre. A zsályát mossuk meg, csipkedjük le a leveleket a szárakról, majd vágjuk csíkokra. Egy lábasban olvasszunk meg 1ek vajat, majd szórjuk bele a zsályát. Közepes hőmérsékletnél adjuk hozzá a barackszeleteket, majd kavarjuk el jól. Ízlés szerint édesítsük 3-5ek mézzel, egy csipet sóval, 0,5ek sherry ecettel valamint 1cl barackpálinkával. A barackot csak melegítsük meg, de ne főjön szét!
Tálaláskor helyezzünk a rizságyra egy csirkemellet, szedjük szét a “lábait”, majd locsoljuk meg a zsályás barackkörettel.

TONHALLAL TÖLTÖTT KAJSZIBARACK
Hozzávalók: 20 dkg tonhal (konzerv), 6 szem nagy kajszibarack (befőtt) félbevágva, kimagozva, 1 tk finomra vágott petrezselyem és metélőhagyma, 1 ek kimagozott és apróra vágott olajbogyó, 1ek citromlé, 2 ek majonéz, 6 kis salátalevél

Elkészítése: Szűrőben csepegtessük le a barackot. Nyomjuk szét a tonhalat villával, adjuk hozzá a többi hozzávalót, töltsük meg vele a barackot.
Salátalevélen tálaljuk.

TÖLTÖTT CSIRKÉS ALMA
Hozzávalók: 8 szép, nagy, egyforma, piros alma, 2 főtt vagy sült csirkemell, 1 dl majonéz, 10 dkg reszelt márványsajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1/2 citrom leve, ízlés szerint só

Elkészítése: A kicsontozott csirkemellet ledarálom, vagy nagyon apróra vágom. Hozzáteszem a majonézt, a reszelt sajtot és a megtisztított, lereszelt vöröshagymát. Alaposan összedolgozom, és felhasználásig hűtőszekrényben tartom. Az almákat megmosom, letörülgetem, de nem hámozom meg. Tetejükről levágok egy “kalapot”, majd kicsumázom. Annyi almahúst vájok ki belőlük, hogy csak egy cm-es faluk maradjon. 3 dl vizet forralok, belecsavarom a citromlevet, és a kivájt almákat meg az almaforgácsot beleteszem. Felforralom, majd leszűröm. Ha az alma szárazra szikkadt, a forgácsokat nagyon apróra vágva belekeverem a majonézes-sajtos krémbe. Szép, nagy üvegtálra egymás mellé ültetem a kivájt almákat, púposra töltöm a krémet, majd visszaillesztem az almák “kalapját”. Hűtőszekrénybe teszem. Jól lehűtve kínálom. Kimagvalt fél őszibarackokat is ily módon megtöltök a csirkekrémmel.
Elkészítési ideje: 50 perc

TUPELO-FÉLE CSIRKE
Hozzávalók: 2,4 dl kukoricapehely, 2 teáskanál durvára tört erőpaprika, 1 teáskanál Cayenne bors, 1 teáskanál köménymag, 1 teáskanál só, fél teáskanál pirospaprika, negyed teáskanál hagymapor, késhegynyi fokhagymapor, 1 tojás, 2 dl tej, 45 dkg csirkemell filé, 2,4 dl liszt, 1 l olaj
A mézes-mustáros mártáshoz: 0,6 dl majonéz, 1,5 teáskanál mustár, 2 teáskanál méz, késhegynyi paprika
Az barackmártáshoz: 2 evőkanál díjóni mustár, 1 evőkanál baracklekvár, 2 evőkanál méz

Elkészítése: Keverje ki külön tálkákban a mártogatós mártásokat, és letakarva tegye hűtőszekrénybe a felhasználásig. Keverje össze a kukoricapelyhet, a szárított paprikát, a fűszereket és a hagymaporokat. Üsse fel a tojást, és keverje ki a tejjel. Öntse tálba a lisztet. Vagdalja a csirkemelleket hosszában bő 1 centi széles csíkokra. Forrósítsa fel az olajat 180 fokra. Sorba panírozza be a húsokat a következő sorrendben: liszt, tojás, liszt, tojás, kukoricapehely. A száraz keverékekbe kissé nyomkodja meg, hogy alaposan bevonja a panír a húsokat. A bő, forró olajban süsse arany-barnára 4-5 perc alatt. Csepegtesse le, majd melegen tálalja a hideg mártásokkal.

TŰZDELT FÁCÁNMELL-FILÉ VARGÁNYÁS KRUMPLIPÜRÉVEL ÉS GYÖMBÉRES ŐSZIBARACKKAL
Hozzávaló 4 személyre: 1 kg fácánmell-filé, só, bors, vadfűszer-keverék, ízlés szerint, pár csepp narancslé, 0,15 dkg szalonna, fél dl olaj, fél dkg vaj.

Elkészítése: A felszeletelt, fűszerezett és szalonnacsíkokkal tűzdelt fácánszeleteket serpenyőben, forró olajon mindkét oldalán elősütjük, vajat morzsolunk rá, és 140°C-os sütőben készre sütjük. Pirított vargányás burgonyapürét és gyömbéres őszibarackot ajánlok hozzá.

VARGÁNYÁS BURGONYAPÜRÉ
Elkészítése: A tejjel, vajjal kikevert áttört főtt burgonyát finomra vágott hagymán pirított, sóval és borssal fűszerezett, apróra vágott vargányával habosra keverjük.

GYÖMBÉRES ŐSZIBARACK
Elkészítése: A vajban karamellizált cukrot kevés fehérborral felengedjük, beforraljuk, hozzáadjuk a friss reszelt gyömbért, a nagyobb kockákra vágott őszibarackkonzervet, és az egészet jól összesütjük.