Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Barackos saláták


ANANÁSZOS GYÜMÖLCSSALÁTA
Elkészítése: 50 dkg ananászkonzervet apró darabokra vágunk. 2 db őszibarackot, 1 db szaftos érett körtét meghéjazunk, és akkora darabokra vágjuk, mint az ananászt. Meglocsoljuk 1 dl mandulalikőrrel. Letakarva 1-2 órát hűtőszekrényben érleljük.

ÁNIZSOS GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 30 dkg vegyes idénygyümölcs (fagyasztott is lehet), egy citrom, 3 kanál méz, 3 szem csillagánizs vagy egy mokkáskanál ánizsmag, tálaláskor vanília- vagy gyümölcsfagylalt, tejszínhab

Elkészítése: A gyümölcsöket megtisztítjuk, szükség szerint daraboljuk (a barnuló gyümölcsökre: almára, őszibarackra azonnal csavarjunk citromlét), tálban összekeverjük és ráfacsarjuk a maradék citromlét. 3 dl vizet a mézzel, az ánizzsal, a kicsavart citromhéj felével néhány percig forralunk, majd még forrón a gyümölcsökre szűrjük. Hagyjuk kihűlni. Néhány bevált gyümölcskombináció: alma - narancs – banán, alma - banán – kivi, alma - őszibarack – meggy, őszibarack - sárgabarack – ribizli, és a kedvenc: alma - őszibarack - sárgabarack - meggy.

ARANY GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 1-1 doboz őszibarack, mandarin és ananász konzerv, 1,2 dl juharszirup, 1 fürt magnélküli szőlő, 1 kicsi sárgadinnye, 2 banán

Elkészítése: A lecsepegtetett gyümölcsöket vagdalja egyforma kockákra. A szőlőfürtöt szemezze le. A dinnyét hámozza meg, magozza ki, és kockázza fel. A gyümölcsöket óvatosan forgassa össze, és locsolja meg a juharsziruppal, és tegye hűtőszekrénybe. Legalább 3-4 órával a fogyasztás előtt ajánlott elkészíteni. Üvegkelyhekben kínálja, a tetejükre tegye, a frissen falkarikázott banánt. 

BALKÁNI HALSALÁTA
Hozzávalók: 1 kg harcsa (vagy fogas, ponty) vagy 2 doboz füstölt szardínia, 1 dl olaj, 1 kígyóuborka, 4 db érett körte vagy őszibarack, 1/2 citrom, 1 mokkáskanál piros csemegepaprika, 1/2 mokkáskanál törött fehérbors, só

Elkészítése: A halat megtisztítjuk, kibelezzük, fejét levágjuk, alaposan megmossuk, kívül-belül megsózzuk, majd irdaljuk és felszeleteljük. Teflonbevonatú tepsibe olajat forrósítunk és ebben a halakat közepes lángon megsütjük. Ha konzerv füstölt halat használunk, akkor az olajat gondosan csurgassuk le. A kígyóuborkát finom szeletekre vágjuk, gyengén megsózzuk, majd félretesszük. A gyümölcsöt meghámozzuk, magházától megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk. A salátástálba beletesszük a kihűlt halat, a feldarabolt gyümölcsöt, meglocsoljuk a hideg sütőolajjal, és a tetejére helyezzük az uborkaszeleteket. Összekeverjük a citromlét, a borsot, a pirospaprikát és a salátára öntjük.
Körítésnek nyers vagy főtt idényzöldséget kínálunk mellé.

BARACKOS KÁPOSZTASALÁTA
Elkészítése: Nagyon vékonyra legyalulunk vagy felvágunk fél kiló fehérkáposztát, és sós vízzel leforrázva, abban hagyjuk kihűlni. Ezután kevés ecettel, cukorral, egy fej reszelt vöröshagymával ízesítjük, és egy-két napig állni hagyjuk. Tálalás előtt leszűrjük, összekeverjük 2-3 meghámozott, kimagvalt, kockára vágott őszibarackkal meg egy tubus majonézzel, amelyet két deci tejföllel hígítottunk, mustárral, cukorral ízesítettünk.

DÉLTENGERI ÁLOM
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók: 3 narancs, 2 alma, 1 kis üveg vagy konzervdoboz őszibarack, 2 banán, 1 csésze mandula, 50 gr darált mogyoró
A gyümölcsöntethez: 8-9 evőkanál narancslé, 2 evőkanál citromlé, 8-9 evőkanál őszibarack-lé

Elkészítése: Hámozd meg a narancsokat, szedd szét gerezdekre és darabold fel kis kockákra. Mosd meg és hámozd meg az almát, vágd ki a magházát, és ezt is kockázd fel, csak úgy, mint a barackot. A banánt szeleteld fel. Keverd össze egy tálban a narancsot, banánt, a barackot és a mazsolát. Szórd meg mindezt a mogyoróval.
Készítsd el az öntetet: öntsd a saláta tetejére az összekevert narancs-, citrom-, és baracklevet. Takard le a tálat egy darab fóliával és tedd a hűtőszekrénybe fél órára, utána már tálalhatod is.

EGZOTIKUS RIZSSALÁTA
Hozzávalók: 20 dkg hosszúszemű rizs, 50 dkg sárgabarack, 15 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, fél kávéskanál őrölt kömény, fél kávéskanál gyömbér, fél kávéskanál pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi bors, 2 dl joghurt, só

Elkészítése: A rizst sós vízben főzzük puhára. A barackokat vágjuk félbe és magozzuk ki, majd kockázzuk fel. A szalonnát kockázzuk fel, majd serpenyőben olajon pirítsuk aranybarnára. Forgassuk bele a barackot és szórjuk meg a fűszerekkel. A fokhagymát zúzzuk össze, majd azt is adjuk hozzá. Pároljuk pár percig, de ne hagyjuk, hogy a barack szétfolyjon! Forgassuk bele a rizst is, majd forraljuk össze.
Tálalás után öntsünk rá joghurtot.

GAZDAG ZÖLDBABSALÁTA
Hozzávalók: 0.5 kg konzerv zöldbab, 3 csomag újhagyma, 3 db paradicsom, 2 db őszibarack, 10 dkg sajt, 2 dl kefir, Vegeta, citromlé, ecet, majoránna, só, cukor

Elkészítése: A megtisztított újhagymát ecetes- cukros-sós páclében egy-két napig áztatjuk. Ha gyorsabban akarjuk elkészíteni a salátát, egy fej vöröshagymát vágunk karikára, és egy napig áztatjuk. Levétől leszűrünk egy félkilós konzerv zöldbabot, összekeverjük a nyolcrét vágott paradicsommal, egy-két megtisztított, nagy kockára vágott őszibarackkal vagy körtével és a levétől leszűrt hagymával. Ráreszelünk 10 dkg sajtot, és leöntjük a következő mártással.
Egy pohár kefirt pár csepp citrommal, egy mokkáskanálnyi Vegetával, csipet majoránnával kikeverünk.
Készíthetjük a salátát gyümölcs nélkül is, akkor egy gerezd tört fokhagyma is kerüljön a mártásba. Jégbe hűtve tálaljuk.

GAZDAG ZÖLDBABSALÁTA
Elkészítése: Veszünk 3 csomag újhagymát, és a megtisztított gumókat ecetes-cukros- sós páclében egy-két napig áztatjuk. Ha gyorsabban akarjuk elkészíteni a salátát, egy fej vöröshagymát vágunk karikára, és egy napig áztatjuk. Levétől leszűrünk egy félkilós konzerv zöldbabot, összekeverjük 3 nyolcrét vágott paradicsommal, egy-két megtisztított, nagy kockákra vágott őszibarackkal vagy körtével, meg a levétől leszűrt hagymával. Ráreszelünk 10 deka sajtot, és leöntjük a következő mártással: egy pohár kefirt pár csepp citrommal, egy mokkáskanálnyi Vegetával, csipet majoránnával kikeverünk. Készíthetjük a salátát gyümölcs nélkül is, akkor egy gerezd tört fokhagyma is kerüljön a mártásba.
Jégbe hűtve tálaljuk.

GYÜMÖLCSCSALAMÁDÉ
Hozzávalók: 50 dkg vegyes ecetes gyümölcs (házi, eltett savanyú cseresznye, savanyú őszibarack stb.), 1 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg savanyú káposzta, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál mustár, ízlés szerint cukor, só

Elkészítése: A gyümölcsöket leszűröm, kimagozom, és jellegüknek megfelelően apróra darabolom. A gyümölcs ecetes levéből 2-3 evőkanálnyit összekeverek a mustárral, az olajjal, a cukorral, a sóval, majd beleforgatom a feldarabolt gyümölcsöket, az apróra vagdalt savanyú káposztát, a megtisztított és hajszálvékony karikákra vágott, megsózott vöröshagymát. Jól átforgatom, és lefedve érlelem a hűtőszekrényben fél napig. Mindenfajta szárnyas sűlthöz kiváló saláta.

GYÜMÖLCSSALÁTA 01.
Hozzávalók: Alma 2 db, körte 2 db, őszibarack 2 db, sárgabarack 2 db, cukor 15 dkg, só 2 dkg, fahéj 1 dkg, szegfűszeg 1 dkg, citromhéj 1 citromról

Elkészítése: Savanyú almát, őszi- sárgabarackot, körtét meghámozunk, azután cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal puhára pároljuk. Ha megfőtt, tálra rakjuk, s szépen elrendezzük.

GYÜMÖLCSSALÁTA 02.
Elkészítése: A gyümölcssalátához négy személyre két kicsi sárgadinnyét vásárolunk. Megmossuk, vízszintesen félbevágjuk, kimagozzuk, és a húsát a héjból kiszedjük, de a héjat nem dobjuk ki. A kiszedett dinnyét más, kimagozott, felaprított gyümölccsel - őszibarackkal, szilvával, később majd leszemezett szőlővel, apróra vágott almával, körtével - összekeverjük, esetleg egy kevés rumos meggyet vagy meggybefőttet is keverhetünk bele. 8-10 deka cukrot annyi vízzel, hogy ellepje, sziruppá forralunk, és a gyümölcssalátára öntjük. Jól záródó üvegben jégbe hűtjük. Az üres, félbevágott dinnyehéjakba halmozva adjuk asztalra, de nagyon szép, ha a tányéron a dinnye alá valamilyen szép, nagy levelet fektetünk, és a gyümölcssalátát tejszínhabbal is koronázzuk.

GYÜMÖLCSSALÁTA 03.
Elkészítése: Először is kell egy hatalmas üvegtál, amibe majd rakosgatod. Kell egy csomó befőtt úgymint őszibarack, sárgabarack, ananász, cseresznye, meggy, más most nem jut eszembe. Ezek lehetnek nyersek is, de szerintem finomabb, ha inkább mégiscsak befőttek. A cseresznye, meggy legyen kimagozva, mert elég kellemetlen dolog, evés közben magra harapni, arról nem is beszélve, hogy az ember, amikor finomat eszik, akkor önkéntelenül is nagyobbakat harap, hogy minél gyorsabb legyen a táplálkozás. (Gondolom ez még évezredekkel ez előttről maradhatott meg, amikor addig kellett enni, amíg egy erősebb ragadozó meg nem érkezett) S egy ilyenkor odatévedő magocska szerencsétlen esetben meglazíthatja, kitörheti az áldozat fogát. Kell még hozzá nyers gyümölcs is, mégpedig narancs, banán, kivi, mi egy kevés citromot is szoktunk beletenni (mandarint is lehet beletenni, bár az nem annyira nyerő a salátában) eper is kerüljön bele, ha van és málna is, ha nem fagyasztott. Szoktunk még bele rakni egy kevés citrom-dinnyehéj befőttet is. Főzünk egy kis cukros vizet (0.5 kg cukor, 0,5l víz), ha felforrt, akkor beledobáljuk a vékony karikákra szeletelt citromot, és az apró kockákra vágott zöld (külső) rész nélküli dinnyehéjat. Egy tíz-tizenöt percig főzzük. Majd eltesszük üvegekbe, néhány hét múlva már használható /ehető is.). A hozzávalókat felvágjuk nem túl nagyra, nem túl kicsire majd elkezdjük rakosgatni vagy beleöntjük, és utólag összekeverjük.  A rakosgatás lassabb, a keverés viszont összetörheti a puhább gyümölcsöket. Ha ezzel megvagyunk, akkor ráöntünk befőttleveket, mi ananász-, őszibarack- és meggylevet szoktunk ráönteni, (különösképpen, ha vodkás meggyről van szó). Néhány óráig hagyjuk összeérni, majd sok-sok tejszínhabbal fogyasztjuk. (Persze tejszínhab nélkül se rossz, de úgy jobb.)

GYÜMÖLCSSALÁTA 04.
Elkészítése: Lehetőleg többféle gyümölcsből készüljön. Társíthatók friss gyümölcsök a tartósítottakkal, hazaiak az import gyümölcsökkel (narancs, grapefruit, citrom, stb.). Az almát és a körtét meghámozva, magházától megfosztva, hasábokra vagy karikákra vágva, az őszibarackot meghámozva, kimagozva, meggyet kimagozva, a narancsot, grapefruitot, citromot meghámozva, keresztben karikákra vágva, a ribizkét, málnát, szemenként tesszük a salátába. Tegyük tálba a gyümölcsöt. Szükség szerint ízesítjük cukorral vagy mesterséges édesítővel, citromlével, rumaromával.

GYÜMÖLCSSALÁTA 05.
Elkészítése: Először is kell egy hatalmas üvegtál, amibe majd rakosgatod. Kell egy csomó befőtt úgymint őszibarack, sárgabarack, ananász, cseresznye, meggy, stb. Ezek lehetnek nyersek is, de finomabb, ha inkább mégiscsak befőttek. A cseresznye, meggy legyen kimagozva, mert elég kellemetlen dolog, evés közben magra harapni, arról nem is beszélve, hogy az ember, amikor finomat eszik, akkor önkéntelenül is nagyobbakat harap, hogy minél gyorsabb legyen a táplálkozás. (Gondolom ez még évezredekkel ez előttről maradhatott meg, amikor addig kellett enni, amíg egy erősebb ragadozó meg nem érkezett) S egy ilyenkor odatévedő magocska szerencsétlen esetben meglazíthatja, kitörheti az áldozat fogát. Kell még hozzá nyers gyümölcs is, mégpedig narancs, banán, kivi, mi egy kevés citromot is szoktunk beletenni (mandarint is lehet beletenni, bár az nem annyira nyerő a salátában) eper is kerüljön bele, ha van és málna is, ha nem fagyasztott. Szoktunk még bele rakni egy kevés citrom-dinnyehéj befőttet is. Főzünk egy kis cukros vizet (0.5 kg cukor, 0,5l víz), ha felforrt, akkor beledobáljuk a vékony karikákra szeletelt citromot, és az apró kockákra vágott zöld (külső) rész nélküli dinnyehéjat. Egy tíz-tizenöt percig főzzük. Majd eltesszük üvegekbe, néhány hét múlva már használható /ehető is.). A hozzávalókat felvágjuk nem túl nagyra, nem túl kicsire majd elkezdjük rakosgatni vagy beleöntjük, és utólag összekeverjük.  A rakosgatás lassabb, a keverés viszont összetörheti a puhább gyümölcsöket. Ha ezzel megvagyunk, akkor ráöntünk befőttleveket, mi ananász-, őszibarack- és meggylevet szoktunk ráönteni, (különösképpen, ha vodkás meggyről van szó). Néhány óráig hagyjuk összeérni, majd sok-sok tejszínhabbal fogyasztjuk. Tejszínhab nélkül se rossz, de úgy jobb.

GYÜMÖLCSSALÁTA 06. (VASHAJ)
Hozzávalók: 2 dl narancslé, ha friss gyümölcsből készítjük: 6 dkg cukor, 1 dl víz; 2 nagy őszibarack (vagy befőtt), 25 dkg eper, szamóca (vagy befőtt), 20 dkg mandula hámozva, apróra vágva, 2 narancs, mandarin (vagy befőtt), 1 késhegynyi fahéj

Elkészítése: Ha friss gyümölcsből készítjük, előzőleg a vízből, cukorból a fahéjjal főzzünk szirupot, öntsük hozzá a narancslevet, és hűtsük ki. Ha konzervből készítjük, a konzerv levét használjuk fel. Szeleteljük apróra a gyümölcsöt (kivéve az epret), és öntsük rá a levet, végül az apróra vágott mandulát szórjuk a tetejére. Lehet más gyümölcskeverékből is készíteni, ez csupán az egyik javaslat.

GYÜMÖLCSSALÁTA “LAURA” MÓDRA
Hozzávalók 4 személyre:
Télen: alma, narancs, citrom, banán, mirelit sárgabarack, meggy, málna, körte, ananászkonzerv
Nyáron: mindenféle gyümölcs és kisméretű sárgadinnyék, összesen kb.1 kg gyümölcs, konyak aroma, cukor
Elkészítése: A citromot kifacsarjuk, feloldjuk benne a cukrot. Ebbe keverjük az apróra vágott almát, így nem barnul meg. Aztán jöhet hozzá a többi gyümölcs, szintén igen apróra vágva. Utána megöntözzük egy kis konyak aromával, így a gyerekek is ehetik, egészen kicsi korban is. A lényege az egésznek a mirelit málna (nyáron friss), amit a végén kell hozzákeverni. Ettől szép piros színű s érdekes zamatú lesz az egész. Fogyasztás előtt jól be kell hűteni. Önmagában, de még sült vadhúsokhoz is kitűnő csemege. Nyáron, dinnyeszezonban apró sárgadinnyék tetejét levágjuk, jól kibelezzük, a belét a salátába keverjük, majd az egész salátát a kis dinnyékbe töltjük, és így hűtjük be. Így nemcsak az íze finom, de igen gusztusos a kinézete is.
Bokorné György Laura oboaművésznő receptje.

GYÜMÖLCSÖS SZÁRNYAS-SALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg főtt szárnyashús (legjobb a csirke- vagy pulykamell), 2 kivi, 4 nagy sárgabarack, 1 rózsaszín húsú grapefruit
A marinádhoz: 1 teáskanál cukor, 1 citrom leve, 1 narancs leve, 6 evőkanál tejföl, 2 evőkanál rum, frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint, 1 friss mentalevél (vagy 1 mokkáskanál szárított)

Elkészítése: A szárnyas-húst vékony csíkokra metéljük. A kivit és a mangót meghámozzuk, az utóbbinak a magját eltávolítjuk, a gyümölcsöket csíkokra vágjuk, közben a kicsurgó levet felfogjuk. A grapefruitot úgy hámozzuk meg, hogy a fehér héja se maradjon rajta. A gyümölcshúst kockákra vágjuk, a kicsurgó levét ennek is felfogjuk.
Az összes hozzávalót tálba tesszük, és összekeverjük.
A marinádhoz a cukrot a citromlében és a narancslében kevergetve feloldjuk, majd hozzáadjuk a tejfölt. A rumot és a gyümölcsök felfogott levét beleöntjük, és borssal valamint a nagyon finomra vágott mentalevéllel fűszerezzük.
Tipp: Az egzotikus gyümölcsök ideális kiegészítői a szárnyas-salátának. Mangó helyett friss ananászt is használhatunk. A grape fruit fehér héját is eltávolítjuk, így lesz igazán finom.
A marinádot a gyümölcsös szárnyas-húsra öntjük, jól összekeverjük, és kevés mentalevéllel díszítjük. Köret: friss franciakenyér.
Italajánlatunk: fehérbor vagy rozé újbor.

JOGHURTOS GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg őszibarack, 1 üveg meggybefőtt, 5 dkg mazsola, 4 dl joghurt, 4 evőkanál méz, citromlé, vaníliás cukor

Elkészítése: Az őszibarackot kisebb kockákra vágjuk, a meggyet kimagozzuk és félbetépjük, meglocsoljuk egy kevés citromlével. A joghurtot összekeverjük a mézzel, a mazsolával és a vaníliás cukorral. A gyümölcsre öntjük, és óvatosan összekeverjük. 1-2 órai hűtés után kínáljuk.

KAJSZIBARACK SALÁTA
Elkészítése: 50 dkg kajszibarackot és 50 dkg zöld, vagy fehér színű őszibarackot meghéjazunk, és vékony csíkokra vágunk. Megszórjuk porcukorral, 5 dkg hámozott és durvára vágott mandulával. Kevés citromlét csepegtetünk rá, és 0,5 dl barackpálinkával meg- öntözzük. A salátástálat lefedjük, és pár órára hűtőszekrénybe állítjuk.

KELETI GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 10 dkg szárított sárgabarack, 10 dkg füge, 10 dkg datolya, 10 dkg mazsola, 10 dkg porcukor, 10 dkg dió, 10 dkg juhsajt, 1/2 kávéskanál narancsvíz

Elkészítése: A gyümölcsöket egy agyagedénybe tesszük, s annyi forró vizet öntünk rá, hogy a víz éppen csak ellepje.
Néhány óra múlva leöntjük a vizet. Majd újra friss vizet forralunk, és a tűzről levéve cukorral és narancsvízzel ízesítjük, és ezt öntjük a gyümölcsökre. Lehűlés után kis csészékbe szedjük, juhsajttal és őrölt dióval szórjuk meg a tetejét.
Jól behűtve kínáljuk.

KIVIS EPERSALÁTA BARACKÖNTETTEL
Hozzávalók 4 személyre: 6 db kivi, 25 dkg eper, 6 db érett sárgabarack, 2 evőkanál sárgabaracklikőr, 3 evőkanál porcukor

Elkészítése: Hámozzuk meg és szeleteljük fel a kivit, majd az epreket is tisztítsuk meg alaposan, és negyedeljük. A gyümölcsöket tegyük desszertes tányérokra. Ezután daraboljuk fel a sárgabarackot, pürésítsük botmixerrel, adjuk hozzá a baracklikőrt és a porcukrot, végül borítsuk az öntetet a salátánkra. Díszíthetjük csokoládé-darabokkal.

KÜLÖNLEGES KÁPOSZTASALÁTA
Elkészítése: Vékonyan felszeletelünk egy kb. 60 dekás káposztafejet, és enyhén sózva egy napig állni hagyjuk. Másnap belekeverünk két fej kis kockákra vagy vékony szálakra vágott vöröshagymát, s egy nagy, megtisztított kovászos uborkát. Jócskán rakunk bele vegyes gyümölcsöt, például 3-4 megtisztított, kimagvalt, kockákra vágott őszibarackot, illetve szilvát, később majd szőlőt is. Ősszel kerülhet a salátába egy marék darabos dió is. Az egészet egy kevés ecettel, bővebben olajjal meglocsoljuk, tehetünk bele csipetnyi porcukrot is. Néhány óráig hűvös helyen állni hagyjuk, végül levét 1-2 deci tejföllel gazdagítjuk, és az egészet alaposan összekeverjük.

MAJONÉZES GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 1 üveg őszibarackbefőtt, 1 nagy vagy 2 kisebb grape-fruit, 1 adag francia majonéz, 2 dl tejföl, 1/2 doboz ecetes torma, 1 csokor összevagdalt snidling, csipet majoránna

Elkészítése: Leszűrjük, kis kockákra vágjuk az őszibarackot, és összekeverjük a meghámozott, szintén kockákra vágott grape fruittal.  Simára keverjük a majonézt a tejföllel meg a többi ízesítővel, és a gyümölcsre öntjük. Kicsit erősebb ízű a szokottnál a mártás, mert a gyümölcs édeskés. Tálalásig, de legalább egy órára jégbe hűtjük.
Minden hideg és meleg pecsenyének, sült halnak kitűnő körete.

MANDULÁS GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 70 dkg vegyes gyümölcsbefőtt (bármilyen fajta lehet, de a legjobb ananászból, őszibarackból, sárgabarackból, friss eperből), 0,5 dl rum, 0,5 dl konyak, 5 dkg mandula, 2 dl tejszín, kevés porcukor, ízlés szerint
Elkészítése: A gyümölcsöket leszűröm, és kis szeletekre vagy kockákra vágom. Annyi befőttlevet, amennyi a gyümölcsöt szűken ellepi, összeöntök a rummal, és a konyakkal, majd ráöntöm a mély tálba rakott befőttekre. Tetejét befedem, és a hűtőszekrényben legalább 1 napig érlelem. A mandulát forrásban lévő vízbe dobom és 2 percig forralom, majd a héját lehúzom (ez a művelet igen gyorsan és könnyen megy). A fehér mandulaszemeket forgácsokra aprítom, teflonserpenyőben szárazon világos zsemleszínűre pirítom.
Tálalás előtt a gyümölcsöt leszűrve desszertes tányérokra adagolom, a közben kemény habbá vert tejszínnel megrakom, és a negyedrésznyi pirított mandulával meghintve kínálom.
Friss gyümölcsökből is készíthető, ekkor azonban a felszeletelt gyümölcsöt kevés porcukorral meghintem, majd néhány órai várakozás után locsolom csak meg a rummal és a konyakkal.

MÁRVÁNYSAJTOS SÁRGABARACK-SALÁTA
Hozzávalók: 50 dkg nem nagyon érett sárgabarack, 20 dkg reszelt márványsajt, 15 dkg főtt füstölt tarja, 3 dl tejföl, 1 csokor snidling, 1 gerezd fokhagyma, citromlé, só, őrölt fehér bors, cukor, ízlés szerint.

Elkészítése: A sárgabarackokat megmosom, lecsöpögtetem és kimagozom. Vékony gerezdekre vágom, és gyengén megsózom. A tarját apró kockákra metélem. A tejfölbe belekeverem a reszelt sajtot, a finomra metélt snidlinget, az őrölt fehér borssal és csipetnyi cukorral, citromlével fűszerezem. Ezt a sajtos mártást elkeverem a darabolt sárgabarackkal és a tarjával. Salátástálba öntöm, és jól lehűtve tálalom.

MÉZES GYÜMÖLCSSALÁTA
Elkészítése: Összekeverünk egy üveg őszibarackot két narancs meg egy kis citrancs (grapefruit) kis kockára vágott belével, és belereszeljük az egyik narancsnak sárga héját. (Ha van, belevághatunk karikákra két megtisztított banánt is). Simára keverünk két nagy evőkanál mézet egy citrom levével, és ezzel ízesítjük a gyümölcssalátát. (Ha bővebb lével szeretjük, megöntözhetjük még kevés ananászlével is.) Végül közé keverünk öt deka diót, és néhány órára jégbe hűtjük.

NYÁRI GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 3 körte, 3 őszibarack, 1 kisebb sárgadinnye, 20 dkg szilva, 1 csomag mazsola, 5 dkg mogyoró, porcukor, fahéj, 1 dl forralt tej, 1 citrom, 2 tojás, rum

Elkészítése: A gyümölcsöket szeletelve üvegtálba lerakjuk, és meglocsoljuk rummal vagy Maraschino likőrrel. Hozzáadjuk a citrom levét, a fahajat, a porcukorral kikevert tojássárgákat, hozzáöntjük a tejet. Óvatosan hozzákeverjük a felvert tojásfehérjéket, beletesszük a mazsolát, és a tetejét meghintjük mogyoróval.

ŐSZIBARACKOS SAJTSALÁTA
Hozzávalók: 1 doboz felezett, hámozott őszibarackbefőtt, 40 dkg ementáli sajt, 1 üveg majonéz, snidling vagy hagyma

Elkészítése: A hozzávalókat feldaraboljuk kis kockákra, majd leöntjük a majonézzel. A végén apróra vágott snidlinget, ha nincs, hagymát keverünk hozzá.

ŐSZIBARACK SALÁTA
Elkészítése: Négy kistányérba osszunk el 1 db metéltre vágott fejes salátát. 4 db nagy őszibarackot meghámozunk, és 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk, a saláta tetejére rakjuk. 4 evőkanál tejfölbe 1 citrom reszelt héját és levét fokozatosan keverjük bele. Ízesítsük pici sóval, borssal és curry porral, majd öntsük a gyümölcsös salátalevélre. Jól lehűtve ízletes.

RÉSZEGES SZŐLŐSALÁTA
Elkészítése: 60 dkg szőlőt elvegyítünk ugyanennyi kockára vágott őszibarackkal, és szeletekre vágott körtével. Megöntözzük ízlés szerint konyakkal vagy vodkával, kevés citromlét csepegtetünk rá. 1-2 órát hűtőszekrényben érleljük.

SÁRGADINNYÉS GYÜMÖLCSSALÁTA
Elkészítése: 1 kg sárgadinnye húsát hámozás után szeletekre vágunk. 30 dkg őszibarackot meghámozunk, és kockára vágjuk. A dinnyével összekeverjük. Cukorral meghintjük, és rummal meglocsoljuk. 10 dkg málnát vagy szamócát, esetleg mindkettőt adunk hozzá. Mindezt vigyázva összekeverjük, s salátástálra helyezzük. Tetejét keményre felvert tejszínhabbal lefedjük, és lehűtve tálaljuk.
Elkészítési idő kb. 20 perc

SAVANYÍTOTT ŐSZIBARACK
Hozzávalók: 1 kg őszibarack (vagy egy üveg őszibarackbefőtt), 1/2 csésze borecet, 1 csokor kapor, csipetnyi majoránna, 1 szőlő- és néhány meggyfalevél, 1 szelet torma, néhány szál vasfű, só, kevés cukor

Elkészítése: Meghámozzuk, félbevágjuk a barackokat, és kimagvaljuk. Kevés cukorral - tehát nem édes - kompótot főzünk belőle, majd a léből kiszedve a gyümölcsöt, üvegbe rakjuk. (Ha befőttből készítjük, egyszerűen leszűrjük a levét.)
A kompótlevet ép zománcú lábasba öntjük, belerakjuk a fűszereket meg az ecetet, néhány percig forraljuk, és kihűtjük. A fűszerekkel együtt öntjük az üvegben levő barackra, és az üveget lezárva, másnapig hűtőszekrényben tartjuk. Leszűrve adjuk pecsenyéhez, sült halhoz.

SOUL GYÜMÖLCSSALÁTA
Hozzávalók: 4-5 fajta gyümölcs, például: körte, szőlő, sárgadinnye, sárgabarack, avokádó, jégsaláta, virágméz, balzsamecet, friss kakukkfű, póréhagyma

Elkészítése: A jégsalátát mossuk meg és tördeljük a tányérra. A gyümölcsöket, amelyiket lehet negyedbe vágva, halmozzuk a salátára. Itt kellőképpen kibontakoztathatjuk kreativitásunkat. Az öntet elkészítéséhez keverjük össze a mézzel a balzsamecetet és a kakukkfüvet. Öntsük le a salátát, majd a tetejére szórjunk apróra vágott póréhagymát.

SZÁRNYAS-SALÁTA ŐSZIBARACKKAL
Hozzávalók: 30 dkg kicsontozott főtt, sült vagy dinsztelt baromfihús (csirke-, pulyka-, kacsa- vagy liba), 1 db nagyobb alma, 1 pohár fehér joghurt, 1 evőkanál tartármártás, citromlé, borsikafű, só, 8 db darab fél őszibarackkompót, 1 fej saláta

Elkészítése: A kicsontozott baromfihúst lenyúzzuk, finom metéltre vágjuk, és tálba rakjuk, s hozzákeverjük a durvára reszelt meghámozott almát, s leöntjük a tartármártással és citromlével elkevert joghurttal, s megszórjuk borsikafűvel és megsózzuk. Óvatosan összekeverjük, és húsz percig hideg helyen érleljük. Az így elkészített salátát a lecsepegtetett fél őszibarackokra halmozzuk, salátalevelekre rakva kínáljuk.

TARTÁROS GYÜMÖLCSSALÁTA
Elkészítése: Meghámozunk, kimagozunk, kockára vágunk 50 deka őszibarackot, és rácsavarjuk egy citrom levét, nehogy megbarnuljon. Beleszemezünk egy fél kiló szőlőt is. Egy csokor kaprot, egy szál vasfüvet, egy szál megtisztított, hosszában félbevágott tormát leöntünk annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadunk néhány szem borsot, késhegynyi majoránnát, sót meg annyi borecetet, hogy kellemesen savanykás legyen az íze, és öt percig forraljuk, majd kihűtjük. Leszűrve a gyümölcsre öntjük, és másnapig hűtőszekrényben állni hagyjuk. Fogyasztás előtt a levét leöntjük róla, és elkeverjük a gyümölcsöt egy kis tubusnyi majonézből, két deci tejföllel, kiskanálnyi mustárral, csipet cukorral készült tartármártással. Jégbe hűtve kínáljuk.
Télen kompót szőlőből és barackból készülhet: a befőttek levét ízesítjük, felforraljuk és a felaprított gyümölcsre hidegen visszaöntve, a hűtőszekrényben érleljük, fogyasztás előtt tartározzuk.

TÚRÓS ŐSZIBARACK-SALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg őszibarack, 20 dkg tehéntúró, 1 dl tejföl, 5 dkg dióbél, 2 evőkanál citromlé, őrölt bors, só

Elkészítése: A meghámozott, félbevágott barackot kimagozzuk, és a fél gyümölcsöket citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljanak meg. Vágott felükkel felfelé, egy tálra rakjuk, a magok helyére fél diókat teszünk. A túrót összekeverjük a tejföllel és a durvára aprított dióval, sózzuk, borsozzuk, és a gyümölcsök közé halmozzuk.
Behűtve tálaljuk.

ÜNNEPI GYÜMÖLCSSALÁTA 01.
Hozzávalók: 1/2 kg ananászkonzerv, 1 kicsi őszibarackkonzerv, 1 kis üveg cseresznye- vagy meggybefőtt, 10 dkg mazsola, 10 dkg mandula (vagy dió), 25 dkg kész gesztenyemassza, 5-10 dkg porcukor, 1/2 dl rum. Tetejére: 3-4 almából készült almahab (vagy fél zacskó citromízű pudingporból készült puding)

Elkészítése: Leszűrjük, darabokra vágjuk (illetve kimagozzuk) a gyümölcsöt, összekeverjük, és megszórjuk ízlés szerint 5-10 dkg porcukorral, megöntözzük rummal. Közé keverjük a jól megmosott mazsolát, a lehámozott mandulát vagy diót, és lefedve a hűtőszekrénybe tesszük néhány órára. Végül a gyümölcs felét mély üvegtálba terítjük, krumplinyomón átnyomjuk a gesztenyemasszát, beborítjuk a maradék gyümölccsel, és tetejére vagy almahabot simítunk, vagy bevonjuk citrompudinggal. (A befőttek levét külön adhatjuk üdítő italként.)

ÜNNEPI GYÜMÖLCSSALÁTA 02.
Elkészítése: Levétől leszűrünk, és kis kockákra vágunk egy félkilós konzervananászt, meg egy félkilós őszibarack befőttet, lecsepegtetünk, kimagozunk egy félkilós befőtt cseresznyét vagy meggyet, és a többihez keverjük. Meghintjük ízlés szerint 5-10 deka porcukorral, megöntözzük egy féldeci rummal, és 10 deka mazsolával. 10 deka hámozott mandulával vagy durvára vágott dióval gazdagítjuk. Lefedve néhány óráig állni hagyjuk hűvös helyen. Időnként megkeverjük. Végül a gyümölcs felét üvegtálba terítjük, krumplinyomóval rányomunk 25 deka gesztenye masszát, beborítjuk a maradék gyümölccsel, és tetejét vagy almahabbal vonjuk be, vagy ráöntünk egy fél zacskó citromízű pudingporból készült pudingot. amely rádermed a tetejére.
Az almahabhoz megfőzünk vagy megsütünk 3-4 almát, meghámozva áttörjük, kevés porcukorral édesítjük. és 2 tojás fehérjével addig verjük, míg könnyű, habos, fehér nem lesz. Ajánlatos néhány csepp citromlével is ízesíteni.

WACHAUI SÁRGABARACK-SALÁTA
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg sárgabarack, 10 dkg málna, 1 citrom leve, ízlés szerint porcukor, mandulaforgács vagy darált dió

Elkészítése: A jól megmosott sárgabarackokat félbevágjuk, magját eltávolítjuk. A málnát megszórjuk porcukorral, meglocsoljuk citromlével, és állni hagyjuk. Utána szitán átnyomjuk, levét a barackra öntjük, és mandulaforgáccsal vagy dióval megszórva tálaljuk.