Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Disznóölés - Felvágottak, szalámik


55555-ÖS SZALÁMI (GREGOR JÓZSEF OPERAÉNEKES)
Hozzávalók: 5 kg disznóhús, 5 kg marhahús, 5 kg sertés hasalja szalonna, 5 kg burgonya, 5 liter tej, 5 dkg péppé morzsolt fokhagyma, 5 dkg őrölt bors, só, 10 dkg csípős pirospaprika, 10 dkg édes pirospaprika

Elkészítése: A tejet felforraljuk és lefölözzük. A burgonyát hajában megfőzzük, lehajazás után áttörjük. A húsokat és a szalonnát megdaráljuk. Az egészet jól összedolgozzuk és minden kg masszához 2,2 dkg sót teszünk, majd hozzátesszük a többi fűszert. Ezután az egészet jól átgyúrjuk. Félnapi pihentetés után vastag marhabélbe, vagy szalámi műbélbe szép egyenletesen beletöltjük, jó keményre, hogy üreg, vagy levegő ne maradjon benne, ezért töltés közben a belet tűvel megszurkáljuk. Füstölő rudakra akasztva néhány órát száradni hagyjuk, majd egyenletes hideg füstön füstöljük. (ügyeljünk arra, hogy a füst ne melegedjen fel.) 3 - 4 nap füstölés után körülbelül 2 hónap múlva fogyasztható.

A SZALÁMI ELKÉSZÍTÉSÉRŐL (1880-BÓL)
Elkészítése: Négy font (2 kiló) marhahús, 2 font (1 kiló) disznóhús elkészítése előtt 2 nappal salétrom és sóval bedörzsölendő, hogy a hús vörös szint nyerjen.  Azután igen finomra összevágandó, valamint egy font (1 kiló) szalonnát is apróra kell vágni, és bele keverni, adj hozzá még törött gyömbért, szerecsendiót és borsot, keverd jól össze az egészet és töltsd meg jól e célra előkészített beleket, kösd össze és akaszd a kéménybe azonnal, füstölés végett.

BAJOR FELVÁGOTT
Hozzávalók: 1 kg 75 dkg kövérkés sertéshús, 50 dkg szalonnabőrke, 1 dkg fokhagyma, 1 dkg őrölt fehér bors, 2 dkg édes paprika, 25 dkg szalonna, fél dkg szegfűbors, ízlés szerint só

Elkészítése: A szalonnabőrkét sós vízben félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a kicsontozott húst is. Ha már mindkettő puha, a léből kivéve lecsöpögtetjük. A szalonnát nagyon apró kockákra vágjuk (de nem daráljuk), a szikkadt húst és szalonnabőrkét pedig kis lyukú darálón ledaráljuk. A megtisztított, szétzúzott és péppé nyomott fokhagymát, a porrá tört fűszereket összekeverjük a darált húsokkal, a kockázott szalonnával és annyi abalével, hogy közepes sűrűségű masszát kapjunk. Vastagbélbe közepes keménységűre töltjük, majd a maradék abalében - amelyet szükség szerint felöntünk vízzel - a bél vastagságához mérten 2 és fél-3 órán keresztül abáljuk. Az abaléből kivéve két deszka között nehezékkel préseljük, amíg teljesen ki nem hűlt. Ezután hűtőszekrénybe tesszük, és 8-10 napig tárolhatjuk.

BŐRKÉS SZALÁMI
Hozzávalók: 5 kg érett lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 3 kg zsírféle, 1 kg bőrke, 17 dkg só, 20 dkg paprika, 5 dkg erős paprika, 2 dkg fokhagyma

Elkészítése: A bőrkét a hurka abáló levében megfőzöm, és apró kockára vágom. A húsokat csíkokra vágom, majd 10 - 12-es tárcsájú darálón ledarálom. Összekeverem a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. Jó szorosan betöltöm az egyik végén előzőleg elkötött ló-vékonybélbe, 4 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 7-8 hónapig eláll!

BÁCSKAI BURGONYÁS SZALÁMI
Hozzávalók: 3 kg sertéshús, 3 kg marhahús, 3 kg nyers szalonna, 3 kg burgonya, só, pirospaprika, törött bors, 6 dl száraz fehérbor (elmaradhat)

Elkészítése: Az előző nap héjában megfőzött burgonyát, másnap meghámozzuk, lereszeljük. A húsokat és szalonnát ledarálva, hozzáadjuk a reszelt burgonyát, fűszerezzük, jól összegyúrjuk. Bélbe töltve, 24 óráig pihentetjük, majd füstre tesszük. 2-3 napig tartjuk nagyon hideg füstön, majd 1 hónapig szikkasztjuk. Ha kamránk nem elég hűvös és szellős, tárolhatjuk megfelelő csomagolással mélyhűtőben is.

BURGONYÁS SZALÁMI
Hozzávalók: 2 kg sertéshús (comb vagy dagadó), 2 kg marhahús (comb), 2 kg hasaalja-szalonna, 2 l nyers tej, 2 kg héjában főtt, reszelt burgonya, 1 dkg pirospaprika, 25 dkg só, 4 dkg őrölt bors

Elkészítése: azonos a “ Bácskai burgonyás szalámi” c. receptben leírtakkal.

CSABAI PAPRIKÁS SZALÁMI
Elkészítése: 10 kg sertéshúst kis darabokra vágunk. Lyukas deszkára terítve szikkasztjuk 1 napig. Elkeverve 10 dkg édes pirospaprikával, 2 dkg csípős pirospaprikával, 26 dkg sóval, 4 dkg őrölt borssal, 6 dkg zúzott fokhagymával, 5 dkg porcukorral, kis őrölt köménnyel, 1.5 dkg salétromsóval, ledaráljuk közepes lyukú tárcsán.
Teknőben jól összegyúrva, 2 napig érleljük, bő marhabélbe keményen betöltjük. Közben a szalámit masszírozzuk, nehogy levegős maradjon. Nagyfejű, vastag gombostűvel is megszurkálhatjuk. A kenderzsineget a szalámi egyik végére 3 hurokkal kötjük. A zsineget a szalámi másik végéig vezetve, újra 3 hurokra kötjük. Az ellenkező oldalon visszavezetve, újra 3 hurokra kötjük. Visszavezetéskor 2-3 kereszthurkot kötünk a rúdon. Ez ne legyen se túl szoros, se nagyon laza. Ügyeljünk, hogy a has- és hátkötés a szalámi tengelyével párhuzamos legyen, a végkötések pedig a rúd tengelyének közepére essenek. Füstölő rudakra téve levegőre rakjuk pár órára.
Szellős füstölőben magasra akasztjuk. Lassan, hideg füsttel 2-3 napig füstöljük. Vigyázzunk, a füstölő fel ne melegedjen! Füstölés után száraz helyre akasztjuk, 2 hónap múlva felvágható. Ez a kolbász csak hideg, száraz időben készíthető. A marhabelet töltés előtt 45 cm-re vágjuk, egyik végét bekötjük. Vigyázzunk, a hús meg ne fagyjon, sem egészben, sem darálva! Békéscsabán ezt az ún. csabai kolbászt sokan erősen fűszerezik.

CSABAI SZALÁMI
Elkészítése: 10 kg 1-2 napig hűtőben tárolt sertéshúst féltenyérnyi darabokra vágva, tiszta vesszőkosárba rakjuk 1 napra, hogy a felesleges lé kicsorogjon, majd 26 dkg sóval, 10 dkg édes pirospaprikával, 2 dkg csípős rózsapaprikával, 4 dkg törött borssal, 1 nagyobb fej zúzott fokhagymával, 4 dkg porcukorral elkeverjük.
Közepes lyukú tárcsán daráljuk, hogy a massza ne kenődjön. 2-3 napig zománcos edényben hagyjuk, hogy a fűszerek jól átjárják. Bő marha- vagy ló-bélbe keményen betöltve, erősen lekötjük. Felakasztva, pár óráig szikkasztjuk. Nagyon hideg füsttel 3-4 napig füstöljük, majd szellős, száraz helyen tartjuk. Körülbelül 1 hónap múlva fogyasztható. Kizárólag hideg téli időben készíthető.
Füstöléskor vigyázni kell, hogy a szalámi fel ne melegedjen, mert könnyen elromolhat! Fontos a megfelelő tárolás: száraz, szellős helyen, magasra akasztjuk, egymástól kellő távolságra. A csabai szalámi érés közben átfehéredik, azaz szürke vagy fehérpenész keletkezik rajta. Nedves helyen zöld penész mutatkozik. Száraz ruhával vagy puha kefével távolítsuk el.
Étolajos ruhával töröljük át, ha penészedni kezdenek. Ha a szalámi teljesen átért, és szeretnénk megóvni a száradástól, a következő módon járjunk el: tisztára szitált fahamuhoz 20 súlyszázaléknyi gipszet keverünk. Faláda aljára 1 ujjnyi vastagon elterítjük. Erre 1 sor szalámit téve, majd rá ismét 1 ujjnyi hamus gipszet. Ezt soronként ismételjük. A tetején hamus gipsz legyen. A hamu a szalámit szigeteli a levegőtől, megakadályozza a kiszáradást, a romlástól is óvja. Ily módon 8-10 hónapig is eltarthatjuk a szalámit.

CSÍPŐS SZALÁMI 01.
Hozzávalók: 5 kg sertéstarja színhús (ez körülbelül 7 kg csontjával együtt), 1,50 kg vastag zsírszalonna, 17 kg édesnemes pirospaprika, 3-4 dkg (ízlés szerint) csípős paprika (vagy 3 evőkanál cseresznyepaprika-krém), 3 dkg porcukor, 1 teáskanál szegfűbors, 1 dkg fekete bors, 14 dkg só

Elkészítése: A húst megtisztítjuk a mócsingos, inas részektől, és nagy lyukú darálón ledaráljuk. Az előzőleg lehűtött szalonnát éles késsel nagyon apró kockákra vagdaljuk. A fűszereket porrá törjük, és összekeverjük. A darált húst, a szalonnát és a fűszereket nagyon jól kidagasztjuk. A masszát néhány órán keresztül hűvös helyen pihentetjük, ezután vastagbélbe nagyon szorosra, keményre töltjük. Egyforma nagy, (kb. 70-80 cm-es) rudakat készítünk. Egy éjszakára hűvös helyen állni hagyjuk, ezután füstre tesszük 4 napra. Füstölés után felakasztva tároljuk. 6-8 hónapig is eláll, nem szárad ki, ha huzatos helyen tartjuk. Csak egy hónap múlva érdemes a fogyasztását megkezdeni, akkorra érik be igazán.

CSÍPŐS SZALÁMI 02.
Hozzávalók: 7 kg lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 3 kg zsírféle, 25 dkg só, 10 dkg paprika, 10 dkg erős paprika, 1 dkg salétrom, 1 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, a fűszerekkel együtt 12-es tárcsán ledarálom. Rövid fagyasztást követően 5-ös darálón újra ledarálom. Hideg helyen másnapig állni hagyom. Jó szorosan betöltöm a szalámi bélbe, 2 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 3-4 hónapig eláll!

DUNÁNTÚLI STIFOLDER SZALÁMI
Hozzávalók: 5 kg sovány sertéshús, 5 kg sovány marhahús, 1.5 kg kockákra vágott szalonna, 25 dkg só, 10 dkg édes pirospaprika, 1.5 dkg őrölt fehér bors, fél fej zúzott fokhagyma

Elkészítése: A húsokat megtisztítjuk, a marhahúst 2-szer, a sertést 1-szer ledaráljuk, hozzáadjuk a szalonnát és a fűszereket. Nagyon jól kigyúrjuk, marhabélbe jó keményre, légmentesen betöltjük. Füstölés előtt néhány napra sonkapácba tesszük, utána füstöljük.

ERDÉLYI SZALÁMI 01.
Hozzávalók: 5 kg lapocka, vagy comb, 1 dkg fokhagyma, 15 dkg só, 2,5 dkg fehérbors, 2 dkg porcukor, 1 g gyömbér, 3 g salétrom

Elkészítése: A húst nagy lyukú tárcsán ledarálom. A fokhagymát átzúzom. Az összes hozzávalót összegyúrom, majd keményre töltöm a szalámi bélbe, majd annyi 90 fokos vízben, amennyi ellepi, 1 órán keresztül abálom. Az abaléből kivéve vízben lehűtöm és leszárítom. 3 napra, hideg füstre teszem.

ERDÉLYI SZALÁMI 02.
Hozzávalók: 8 kg hús, 2 kg szalonna, 5 dkg porcukor, 1 kk. gyömbér, 1/2 dkg salétrom, 15 dkg só, 5 dkg szegfűbors, 2 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húst nagy lyukú tárcsán ledarálom, a szalonnát apró darabokra vágom. A fokhagymát átzúzom. Az összes hozzávalót összegyúrom, majd keményre töltöm a szalámi bélbe, majd annyi 90 fokos vízben, amennyi ellepi, 1 órán keresztül abálom. Az abaléből kivéve vízben lehűtöm, és leszárítom. 3 - 4 napra, hideg füstre teszem. Száraz hűvös helyen felakasztva tárolható. Körülbelül 2 hét után fogyasztható.

ERDÉLYI SZALÁMI 03.
Hozzávalók: 5 kg közepesen sovány sertéslapocka, 2,5 dkg porcukor, 0,5 dkg fokhagyma, 1 g gyömbér, 3 g salétromsó, 5 dkg fehér bors, 15 dkg só

Elkészítése: A húsról letisztítunk minden porcot, inat, hártyát és nagy lyukú darálón ledaráljuk. A fűszereket porrá törjük, a fokhagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk, majd késpengével szétnyomjuk. Ráöntünk 1 evőkanál vizet. A darált húsra szórjuk a fűszereket, és ráöntjük a fokhagymás levet. Jól összekeverjük, és vastagbélbe töltjük. Kisebb rudakat kötünk belőle, majd annyi vízben, amennyi ellepi, 1 órán keresztül abáljuk a gyöngyöző lében. A vízből kivéve lecsurgatjuk, tiszta, hideg vízben kihűtjük, majd szikkasztjuk (tiszta ruhára teregetve), és hideg füstre tesszük 3 napra. Száraz, hűvös helyen felakasztva tároljuk. Néhány hónapig tárolható.

ERŐS SZALÁMI
Hozzávalók: 6 kg lapocka, comb, száraz egyéb esőlék húsok (nyesedék), 2 kg marhahús, 2 kg zsírféle, 22 dkg só, 10 dkg édes paprika, 10 dkg erős paprika, 2 dkg fekete bors, 2 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, a fűszerekkel együtt 8-as tárcsán ledarálom. Hideg helyen másnapig állni hagyom. Jó szorosan betöltöm a szalámi bélbe, 3-4 napig hideg füstön füstölöm. Őszig biztosan eláll.

GYÖMBÉRES SZALÁMI 01.
Hozzávalók: 5 kg kissé zsíros disznóhús, 1,5 kg marhahús, vagy vadhús, fél kiló zsírszalonna, 2 dkg törött bors, 1 tk gyömbérpor, 12 dkg só, 2 g salétrom

Elkészítése: A húst nagy lyukú tárcsán ledarálom. A hozzávalókat összegyúrom, majd keményre töltöm a szalámi bélbe. Az elkötést követően 3 napra, hideg füstre teszem.

GYÖMBÉRES SZALÁMI 02.
Hozzávalók: 3,5 kg közepesen zsíros sertéstarja (csontja nélkül), 1 kg sovány marhahús (felsál, rostélyos, kicsontozva), 50 dkg zsírszalonna, 1 teáskanál őrölt szerecsendió, 1 teáskanál őrölt gyömbér, 2 g salétromsó, 1 dkg fekete bors, 10 dkg só

Elkészítése: A húsokat lehártyázzuk, megtisztítjuk az inas, mócsingos részektől, és nagy lyukú darálón ledaráljuk. Az előzőleg lehűtött szalonnát apró kockákra metéljük, a fűszereket porrá törjük. Az egészet összekeverjük és kidagasztjuk. Egy napig lefedve állni hagyjuk hűvös helyen, majd vastagbélbe szorosan betöltve, egyforma nagy rudakat készítünk. Néhány órai szikkasztás után 4 napig füstöljük. További 1 hónapig érleljük, hűvös, szellős helyen, csak azután kezdjünk hozzá a fogyasztáshoz.

HAGYMÁS SZALÁMI
Hozzávalók: 4 kg sovány sertéslapocka vagy comb, 1 kg sovány marhahús (felsál), 10 dkg édesnemes paprika, 5 nagy fej vöröshagyma, 2 g salétromsó, 1 dkg fekete bors, 10 dkg só

Elkészítése: A húsokat megtisztítjuk a porcos, mócsingos, hártyás részektől, és nagy lyukú darálón ledaráljuk. A fűszereket porrá törjük, és a vöröshagyma meg a salétromsó kivételével hozzákeverjük a masszához. Jól összedolgozzuk, nagyon szorosan vastagbélbe töltjük, egyforma, kis rudakat készítve belőle. Páclevet készítünk a vöröshagymából úgy, hogy a hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk, és forrásban levő sós vízbe tesszük, amelybe a salétromsót is belekevertük. Forraljuk 4-5 percig, majd hagyjuk kihűlni. A szalámi rudakat beletéve 5 napon át mindennap megforgatjuk, hogy a páclé a szalámit jól átjárja, majd a pácléből kivéve megtörülgetjük, és 4 órán keresztül szikkadni hagyjuk. Ezután füstre téve pirosra füstöljük. Kétheti érés után fogyasztható.

KASY (KOZÁK LÓSZALÁMI)
Hozzávalók: 10 kg lóhús, 5 kg lózsír, 2,5 dkg kömény, 5 dkg őrölt bors, 25 dkg só

Elkészítése: A húst 2-3 cm vastag, 8-10 cm hosszú csíkokra vágom. Sózom, belekeverem a zsírt, fűszerezem, és 2 napra letakarva hideg helyre teszem. Két nap után keményre töltöm a szalámi bélbe. Két órán át, főzöm 85 Celsius fokos vízben. Leszárítom, majd két napra, hideg füstre teszem (világos piros színig kell füstölni). Száraz hűvös helyen felakasztva tárolható. Körülbelül 1 hónap után fogyasztható.

KRAKKÓI SONKASZALÁMI
Elkészítése: Letisztítva 10 kg csontozott angolsertés-húst, 8 dkg-osra vágjuk. 30 dkg sót, 1 fej zúzott fokhagymát, 4 dkg őrölt szegfűborsot beletéve, zománcos edényben 2 napig állni hagyjuk. Negyedét borsónyira daráljuk. Az edényből a sós levet lecsurgatva kiöntjük, a benne levő húsokhoz hozzátéve a darált húst, az egészet jól összegyúrjuk. Feszesen 6 m ló vékony- vagy marha vastagbélbe töltve, szorosan lekötjük, mint a szalámit. Megfüstölve, forrás előtt levő vízben 2 óráig abáljuk. Ha kihűlt, újra füstölőbe téve leszárítjuk.

LIBASZALÁMI
Hozzávalók: 5 libamell, 5 kg száraz marhahús, 5 gerezd fokhagyma, 1 dkg törött fehérbors, 1 dkg salétromsó, 18 dkg só

Elkészítése: A húsokat nagyon apróra vagdaljuk, vagy ledaráljuk. Összedagasztjuk a zúzott fokhagymával, a fűszerekkel, a sóval, és a nátrium benzoáttal. Nagyon szorosan betöltjük a bélbe. 2-3 napig hideg helyen tartjuk, majd 3 napra páclébe tesszük (lásd sonkapác). A pácléből kivéve, leszikkadás után 4 napra, hideg füstre tesszük.

MANGALICA ÉS MARHAHÚSBÓL KÉSZÜLT TEJES SZALÁMI
Hozzávalók: 2,5 kg sertéshús (lehetőleg mangalica), 2,5 kg marhahús (gömbölyű felsál), 2 kg mangalica tokaszalonna (természetesen lebőrözve), 2 liter tej felforralva, majd lehűtve, 17 dkg só, 2,5 dkg salétromsó

Elkészítése: A húsokat és a szalonnát feldaraboljuk, kis lyukú (3-as) darálóval megdaráljuk. Aztán hozzáöntjük a tejet és megsózzuk. Jól átgyúrjuk, hideg helyen egy napig állni hagyjuk. Utána még egyszer jól átdolgozzuk, és még egy napot pihentetjük. Végül szorosan marhavastagbélbe töltjük. Egy napot enyhe füstön tartjuk.
Ha télen, decemberben készítjük, tavasszal, március közepe felé tegyük egy hétre szitált fahamuba, és utána szellős helyre akasszuk föl.

MARHAHÚSOS SZALÁMI
Hozzávalók: 5 kg érett lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 1 kg sovány marhahús, 4 kg zsírféle, 17 dkg só, 25 dkg paprika, 5 dkg erős paprika, 2 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, majd 10-12-es tárcsájú darálón ledarálom. Összekeverem a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. Jó szorosan betöltöm az egyik végén előzőleg elkötött ló-vékonybélbe, 4 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 7-8 hónapig eláll! Mikor a spájzban csöpögni kezdene, akkor egyenként lefóliázva lefagyasztom. A fagyasztóból kivéve a “márciusi” puhaságú szalámit ehetjük akár szeptemberben is.

MOZAIK SZALÁMI 01. (MORTADELLA)
Hozzávalók: 2 kg sovány hús (comb, lapocka), 1 kg zsírszalonna, 2 kg sovány marhahús (comb), 2 dkg őrölt fehérbors, 5-6 gerezd fokhagyma, fél dkg őrölt szegfűbors, 2 ek zöld bors, 3 dkg só

Elkészítése: A szalonnát 1x1 centis kockákra vágom, és 2-3 percre lobogó forró vízbe teszem. Onnét kivéve leszűröm, és hűlni hagyom. A húsokat többször átdarálom, vagy ha van olyan gép, akkor pépesítem. Belekeverem a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót és a szalonnakockákat. Keményen betöltöm a vastagbélbe, majd mindjárt felfüstölöm. 2 nap után leveszem, egy órát abálom 80 fokon, majd újra felteszem egy napra, a füstre.

MOZAIK SZALÁMI 02. (MORTADELLA)
Hozzávalók: 1 kg 20 dkg kicsontozott sovány sertéscomb vagy lapocka, 1 kg 20 dkg sovány, csont és ínmentes marhahús (pl. gömbölyű felsál vagy fartő), 60 dkg zsírszalonna, 0,5 dl száraz vörös bor, 1,2 dkg őrölt fehér bors, 3 gerezd fokhagyma, 3 g őrölt szegfűbors, ízlés szerint só

Elkészítése: A szalonnát apró kockákra vágjuk, majd lobogó forró vízbe dobjuk. Ha a víz újból forrni kezd, szűrőkanállal kiszedjük, lecsurgatjuk. A sertés- és marhahúst kis lyukú darálón kétszer átdaráljuk, hozzáadjuk a fűszereket, a vörös bort és a megtisztított, szétzúzott fokhagymát. Alaposan összedolgozzuk, beletesszük a már teljesen kihűlt és megszikkadt szalonnakockákat, végül ezzel is jól elkeverjük. Egyik végén szorosan elkötött vastagbélbe töltjük, de a hurkafélékkel ellentétben ezt nagyon keményre. Rögtön langyos füstre tesszük, pirosra füstöljük, ezután a füstről levéve gyöngyöző vízben főzzük 1 órán át. Hideg vízben lehűtjük, szikkasztjuk, és egy napra, hideg füstre tesszük. Hűvös, szellős helyen felakasztva tároljuk. Egy hónapig is eláll, de több rétegű selyempapírba becsomagolva - a hűtőszekrényben is tarthatjuk.

NÉMET SZALÁMI
Hozzávalók: 6 kg kövéres sertéshús (dagadó és lapocka), 4 kg sovány faggyúmentes marhahús, 0,5 dkg porcukor, 0,5 dkg fahéj, 0,5 dkg fokhagyma, 0,5 dkg salétromsó, 4 dkg fehér- és fekete bors vegyesen, 32 dkg só

Elkészítése: A húsokat megtisztítjuk a hártyás, inas, mócsingos részektől, és nagy lyukú darálón ledaráljuk. Az összes fűszert púderfinomságúra őröljük és összekeverjük. A fokhagymát megtisztítjuk, szétzúzzuk, és ráöntünk fél dl vizet. A darált húsra rászórjuk a fűszereket, rálocsoljuk a fokhagymás levet, majd addig dagasztjuk, amíg a fűszerek szemcséi teljesen eloszlanak a masszában. Egy éjszakán át lefedve, hűvös helyen pihentetjük, majd töltés előtt még egyszer átforgatjuk. Vastagbélbe töltjük, 2 napig huzatos helyen szellőztetjük, csak azután tesszük füstre. Hogy szép sötétvörös legyen, 3-4 napig füstöljük. Füstölés után szellős helyen felakasztva tároljuk, s csak egy hónap múlva kezdjük fogyasztani. Nagyon sokáig eláll.

PAPRIKÁS FELVÁGOTT
Hozzávalók: 3 + 1 kg sovány hús (comb, lapocka), 1 kg zsírszalonna, 4 dkg szép színű édes paprika, 5 g őrölt köménymag, 1 dkg őrölt bors, 5 gerezd fokhagyma, 3,5 dkg só

Elkészítése: 1 kg húst 2x2 centis kockákra vágok, a többit pedig a zsírszalonnával együtt aprólyukú tárcsán ledarálom. Hozzákeverem a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót, illetve a szép kockákra vágott húst. 105-ös szalámi bélbe töltöm, majd a végei elkötése után, egy órát abálom 90 fokon. Egy hétig áll el, vagy adagonként fóliába csomagolva kitűnően fagyasztható.

PRÁGAI SZALÁMI
Hozzávalók: 3 kg közepesen kövér sertéshús (lapocka), 1 kg sovány marhahús (felsál, fartő), 1 kg zsírszalonna, 5 gerezd fokhagyma, 2 g salétromsó, 1 dkg fekete bors, 10 dkg só, a sonkapácléhez: 1 evőkanál koriander, 1 evőkanál fenyőmag, 1 evőkanál majoránna, 1 fej vöröshagyma, 3 babérlevél, 1 evőkanál szemes bors, 10 dkg só

Elkészítése: A húsokat megtisztítjuk a mócsingos, inas, hártyás részektől, majd nagy lyukú darálón ledaráljuk. Az előzőleg lehűtött szalonnát éles késsel nagyon apró kockákra vagdaljuk. A fűszereket porrá törjük, a fokhagymát megtisztítjuk és szétzúzzuk. Fél dl vizet ráöntünk, majd a darált húst, a fűszereket meg a fokhagymás levet nagyon jól összekeverjük, kidagasztjuk, és keményre töltjük a vastagbélbe. Az egyforma nagy szalámi rudakat 2 napig a páclébe tesszük. Mindennap megforgatjuk a páclében, hogy a lé jól átjárhassa. A pácléből kivéve szikkasztjuk fél napig, majd füstre téve pirosra füstöljük. Két hét múlva már fogyasztható. A pácléhez a darabos fűszereket és a felszeletelt vöröshagymát 2,5 - 3 1 vízben felforraljuk, és ezután lehűtjük. Csak a már teljesen kihűlt páclébe tesszük bele a szalámi rudakat.

SOMOGYI CSÍPŐS SZALÁMI
Hozzávalók: 3 kg sovány hús (comb, lapocka), 1 kg zsírszalonna, 3 dkg szép színű édes paprika, 1 dkg erős paprika, 2 dkg őrölt bors, 6-8 gerezd fokhagyma, 3 dkg só

Elkészítése: A szalonnát 2x2 centis kockákra vágom, és 2-3 percre lobogó forró vízbe teszem. Onnét kivéve szűrőkanállal leszűröm és hagyom kihűlni. A húst aprólyukú tárcsán ledarálom, majd belekeverem a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a sót és a kihűlt szalonnakockákat. 105-ös szalámi bélbe töltöm, majd a végei elkötése után, egy órát abálom 90 fokon. Egy hétig áll el, vagy adagonként fóliába csomagolva kitűnően fagyasztható.

SONKASZALÁMI 01.
Hozzávalók: 2 kg kövérkés sertéshús, 50 dkg főtt füstölt sonka, 30 dkg sonkaszalonna (vagyis füstölt sonka kövérje), 1 csapott teáskanál őrölt fehér bors, mokkáskanálnyi őrölt szegfűbors, késhegynyi őrölt koriander, ízlés szerint só (vigyázunk a sóra, mert a füstölt hús és a szalonna sós)

Elkészítése: A sertéshúst teljesen megtisztítjuk az inas, porcogós, mócsingos részektől, majd húsdarálón kétszer átdaráljuk. A főtt füstölt sonkát és a kövérjét apró kockákra vágjuk (de nem daráljuk!), és hozzáadjuk a darált húshoz. Meghintjük a fűszerekkel és a sóval, ráöntünk fél dl vizet, és jól összedolgozzuk. Hurkabélbe közepes keménységűre töltjük, a végét szorosan bekötjük, és forró, sós vízben nagyon kis lángon főzzük 1 órán át. A vízből kiemelve deszkára tesszük, lecsurgatjuk, majd néhány órai szikkadás után 2 napra gyenge, hideg füstre tesszük. Hideg, szellős helyen 2-2,5 hétig eláll.

SONKASZALÁMI 02.
Hozzávalók: 1 kg lapocka, vagy comb, 30 dkg füstölt, főtt sonka, 20 dkg szalonna, 1 púpozott tk őrölt fehérbors, 0,5 dkg őrölt szegfűszeg, 1 tk őrölt koriander, 2,5 dkg só

Elkészítése: A friss húst kétszer ledarálom. A sonkát és a szalonnát apró kockákra vágom. Az összes hozzávalót alaposan összedolgozom. Keményen betöltöm vastag műbélbe. A végeit szorosan bekötöm, majd 95 fokos vízben mintegy 1 órán keresztül kis lángon megfőzöm. Onnét kiemelve lecsurgatom, leszárítom, és 2 napra enyhe füstre teszem.

SVÁB SZALÁMI
Hozzávalók: 1 kg hús, 4 dkg só, 2 dkg paprika, 20 dkg zsírszalonna

Elkészítése: A hozzávalókat jól keverjük össze.
Ajánlatos a húst egy napig hűvös helyen tárolni, hogy a felesleges víz távozzon a szövetekből.

SZAJMÓKA
Hozzávalók: 6 kg érett lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 4 kg zsírféle, 17 dkg só, 22 dkg paprika

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, majd 10 - 12-es tárcsájú darálón ledarálom. Összekeverem a fűszerekkel. Jó szorosan betöltöm az alaposan megmosott gyomorba, hólyagba, vagy marhabendőbe, 5 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 8-10 hónapig is eláll!

SZALÁMI 01.
Elkészítése: 80 % sovány disznóhúst ‚20 % marhahúst apróra vágunk. Sóval, paprikával, borssal fűszerezzük. Jól eldolgozzuk és marhabélbe, nagyon szorosan betöltjük. Levegőzárvány nem maradhat benne. A végeinél erősen bekötjük, besózzuk és 4-5 napig sós, hagymás salétromos páclében tartjuk, naponta forgatjuk, öntözzük. Utána szellős helyen szárítjuk, majd néhány napig gyenge füstön füstöljük. Utána belehempergetjük szitált fahamuba.

SZALÁMI 02.
Hozzávalók: 7 kg színhús, 2 kg szalonna, 20 dkg paprika, 4 dkg törött bors, 1 dkg szegfűbors, l kk nátrium benzoát, 20 dkg só

Elkészítése: A húst, és a lebőrözött szalonnát nagy lyukú tárcsán ledarálom. A hozzávalókat összegyúrom, néhány órán keresztül hűvös helyen állni hagyom, majd keményre töltöm a szalámi bélbe. Hűvös helyen egy napig pihentetem, majd hideg füstre teszem. 1 hónap eltelte után vágom meg először.

SZALÁMI 03.
Elkészítése: Csíkokra vágva 7 kg sertéscombot, 3 kg hasaalja szalonnát, közepes tárcsájú húsdarálón ledaráljuk. Jól összegyúrva 26 dkg sóval, 2 dkg zúzott fokhagymával, 4 dkg őrölt borssal, 25 dkg pirospaprikával, 1 dkg porrá őrölt szerecsendióval, 1 dkg őrölt gyömbérgyökérrel, 0.5 dkg szegfűborssal, 2 dkg porcukorral, 1 dkg salétromsóval, ízlés szerinti csípős pirospaprikával, marha vastagbélbe vagy műbélbe szép egyenletesen, jó keményre betöltjük. A bél egyik, majd betöltés után a másik végét is jó erősen elkötjük.
Töltés közben a belet megszurkáljuk. Füstölő rudakra akasztva pár órát szárítjuk. Egyenletes, hideg füstön füstöljük. Ügyeljünk, hogy a füstölő ne melegedjen fel! A szalámit 2-3 napig füstöljük. Ezután száraz, szellős helyen tárolva körülbelül 2 hónap múlva fogyasztható. Ebből a töltelékből készítjük a gyomrot vagy hólyagot is. A gyomor elkötését, töltését, “kantározását” különös gonddal végezzük. Tapasztalat alapján javasolt, hogy a töltést 32-es húsdarálóval célszerű végezni, akkor jó kemény szalámink lesz.

SZALÁMI 04.
Hozzávalók: 6 kg érett lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 4 kg zsírféle, 17 dkg só, 20 dkg paprika, 5 dkg erős paprika, 2 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, majd 10 - 12-es tárcsájú darálón ledarálom. Összekeverem a fűszerekkel és a zúzott fokhagymával. Jó szorosan betöltöm az egyik végén előzőleg elkötött ló-vékonybélbe, 4 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 7-8 hónapig eláll! Mikor a spájzban csöpögni kezdene, akkor egyenként lefóliázva lefagyasztom. A fagyasztóból kivéve a “márciusi” puhaságú szalámit ehetjük akár szeptemberben is.

SZALÁMI 05. (FOKHAGYMA NÉLKÜLI VÁLTOZAT)
Hozzávalók: 6 kg érett lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 4 kg zsírféle, 17 dkg só, 20 dkg paprika, 5 dkg erős paprika

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, majd 10 - 12 - es tárcsájú darálón ledarálom. Összekeverem a fűszerekkel. Jó szorosan betöltöm az egyik végén előzőleg elkötött ló-vékonybélbe, 4 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 7-8 hónapig eláll! Mikor a spájzban csöpögni kezdene, akkor egyenként lefóliázva lefagyasztom. A fagyasztóból kivéve a “márciusi” puhaságú szalámit ehetjük akár szeptemberben is.

SZALÁMI CSABAI MÓDRA
Hozzávalók: 10 kg kicsontozott nem kövér sertéshús (lapocka, comb), 2 dkg csípős paprika, 6 dkg édes paprika, 1 dkg köménymag, 1 dkg porcukor, 5 g salétromsó, 5 dkg fekete bors, 28 dkg só
Elkészítése: A húsról minden inas, porcos, mócsingos részt letisztítunk, majd nagy lyukú darálón ledaráljuk. A fűszereket porrá törjük vagy megdaráljuk, a fokhagymát megtisztítjuk és szétzúzzuk. Ráöntünk 1 evőkanál vizet, és 20 percig állni hagyjuk. Ezután az összekevert fűszert rászórjuk a húsra, és úgy dolgozzuk össze, mint a kelt tésztát szokás. Akkor kevertük ki jól, ha a húsban levő paprikaszemcséket már nem lehet külön-külön észrevenni a masszában. Lefedve érleljük egy éjszakán át, majd vastagabb bélbe töltjük jó szorosan, és egyforma nagyra kötözzük a rudakat. Még egy napig hűvös helyen pihentetjük, majd hideg füstön addig füstöljük, amíg sötétpiros színű nem lesz. A füstről levéve hűvös helyen felakasztva szikkasztjuk. 3-4 hét múlva kezdjük csak fogyasztani. 4-5 hónapig is eláll. Selyempapírba csomagolva egy része a hűtőszekrényben várhat felhasználásra, akár fél évig is.

SZEGEDI CSÍPŐS SZALÁMI
Hozzávalók 10 kg szalámihoz: 1,5 kg marhahús, 9 kg sovány sertéshús, 3 kg szalonna, 35 dkg só, 1 dkg salétromsó, 2 dkg porcukor, 4 dkg köménymag, 30 dkg paprika (ebből ízlés szerint csípős)

Elkészítése: A téliszalámihoz hasonlóan készítjük, illetve töltjük. A betöltött rudakat néhány órán át, szikkasztjuk, majd füstöljük. A füstölés kényes művelet. A füstölőtér hőmérséklete 10 C körüli lehet. Lassú légáradat és 85 % körüli páratartalom szükséges hozzá. Füstölés közben a szalámi átpirosodik. A füstölés ideje körülbelül egy hét. A füstölést szárítás követi.
Szárításkor a hőmérsékletet fokozatosan emeljük, a relatív páratartalmat kezdetben 90 %-ra állítjuk be, majd a penész kialakulása után fokozatosan csökkentjük. körülbelül 1 hét múlva megjelennek az első penésztelepek, majd a penész lassan bevonja az egész rudat. A páratartalom csökkentésével a penész fejlődése megáll. A szalámi körülbelül 3 hónap alatt éri el a kívánatos végső víztartalmát. A hosszú szárítási idő miatt a szalámi készítés különösen kényes művelet. A páratartalom túl gyors csökkenése kérgesedést, a hirtelen páratartalom növekedés vagy meleg, párás levegő a bél hirtelen felduzzadását, elválását, ráncosodását okozhatja.
A szalámiról a vastagabb penészbevonatot keféljük le. Így sima, vékony, egyenletes, szürkésfehér bevonat alakul ki. A penész valószínűleg részt vesz a vízcsere szabályozásában, az avasodás fékezésében és a szalámi aromájának “teltebbé” tételében.

SZEGEDI HÁZI-SZALÁMI
Elkészítése: 2 kg hízott marhahúst és 1 kg érett disznóhúst 3 mm-es kockákra vágok (nem darálom). Egy fej fokhagymát összezúzok, hozzáadok két marék sót, két kanál jófajta paprikát, késhegynyi szagos borsot. Jól összekeverve, hozzáadom a húshoz, és marhabélbe szorosan beletöltöm. A bél végét erősen elkötöm. Egy hétre teszem fel a füstre.

SZLOVÁK KULEN
Hozzávalók: 1 kg üszőhús, 5 kg sertéslapocka (csont nélkül), 5 kg nyers hamburgi szalonna, 24 dkg só, 11 dkg fehér bors, 24 dkg pirospaprika (fele csípős), fokhagyma, ízlés szerint

Elkészítése: Az üszőhúst és a szalonnát 4-es, a lapockahúst 6-os tárcsán megdaráljuk, valamennyit jól összegyúrjuk a sóval és az áttört fokhagymával, valamint a fűszerekkel.
Vastagbélbe töltjük, és hidegen megfüstöljük.

TÉLI SZALÁMI 01. (1940)
Elkészítése: Tizenöt kg disznóhúst apróbb darabokra vágva, 600 gr konzerv sóval (Wurstsalz) jól bedörzsöljük és egy széles, lejtős asztallapra széjjelteregetjük és két napig így, megfelelő hőmérséklet mellett (nyolc fok) szikkadni hagyjuk. Utána száraz ruhával megtöröljük a húst, és durván megvagdaljuk. Most hozzáadunk vékonyra vágott öt kg szalonnát, 200 gr sót, 80 gr durvára őrölt fekete borsot, 20 gr salétromot, 40 gr. cukrot és ezt addig vágjuk, mg a szalonna olyan kicsi lesz, mint az árpaszem. Ekkor az egészet egy teknőben jól összegyúrjuk, és azután marhabélbe a lehető legszorosabban betöltjük és bekötjük. Ezután négyujjnyi távolságra átkötjük a szalámi rudakat, és finom acéltűvel sűrűn megszurkáljuk, szellős, száraz helyen két-három hétig szikkadni hagyjuk, és csak ezután tesszük a gyönge füstre. Fontos, hogy a szalámi olyan szorosan legyen töltve és kötözve, ahogyan csak tudjuk. Zúzott fokhagymát is tesznek a szalámiba, de nem mindegyikbe egyformán, ez az illető ízlésétől függ.

TÉLISZALÁMI 02.
Hozzávalók: 3 kg zsírféle, 7 kg lapocka, comb, száraz egyéb húsok, 25 dkg só, 5 dkg fehérbors, 1 dkg szegfűbors, 1 dkg salétrom, 1,5 dkg porcukor, 0,5 dkg szerecsendió, 1 dkg fokhagyma

Elkészítése: A húsokat csíkokra vágom, a fűszerekkel együtt 12-es tárcsán ledarálom. Rövid fagyasztást követően 5-ös darálón újra ledarálom. Hideg helyen másnapig állni hagyom. Jó szorosan betöltöm a szalámi bélbe, 2 napig hideg füstön füstölöm. Hűvös helyen 3-4 hónapig eláll. Akkor jó, ha a bőrén fehér nemes penészréteg jelenik meg. Ezt 3-naponta lekefélni!

TEMESI RAKOTT CSÜLKÖS
Hozzávalók: 2 mellső csülök, 50 dkg szalonna, 80 dkg lapocka, 1 kis fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál törött fehér bors, mokkáskanálnyi őrölt mustármag, 1 teáskanál porcukor, 1 evőkanál pirospaprika, 3-4 dkg só

Elkészítése: A csülköt megtisztítjuk, és bőrével együtt annyi sós vízben, amennyi ellepi, félpuhára főzzük. Hozzáadjuk a kicsontozott lapockát, és ha már mindkettő nagyon puhára főtt, levéből kivéve lecsurgatjuk, majd vékony, kicsi kockákra vagdaljuk. Az előzőleg jól lehűtött szalonnát szintén nagyon apró kockákra vágjuk (semmiképpen sem daráljuk!). A vöröshagymát tisztítás után lereszeljük, a fokhagymát pedig szétzúzzuk. Az összes fűszert és a reszelt vöröshagymát belekeverjük fél dl-nyi átszűrt húslébe, majd a kockázott húsokkal és a szalonnával addig keverjük, amíg a massza teljesen felvette a fűszeres levet. Egyik végén szorosan elkötött vastag hurka- vagy marhabélbe töltjük közepesen keményre, és a másik végét is szorosra kötjük. Az átszűrt húslevet annyi vízzel egészítjük ki, hogy a beletett felvágottat teljesen ellepje. A levet kissé megsózzuk, és 1 órán át, abáljuk. Ezután deszkára helyezzük, lecsurgatjuk, majd néhány órai szikkadás után gyenge, hideg füstre tesszük. Elég sokáig eláll hűvös, szellős helyen, és azonnal fogyasztható.

VADDISZNÓ-SZALÁMI
Hozzávalók: 8 kg vaddisznóhús, 2 kg zsírszalonna, 5 dkg őrölt bors, 12 dkg paprika, 2 dkg salétrom, 30 dkg só

Elkészítése: A húst nagy lyukú tárcsán ledarálom, a szalonnát apró darabokra vágom. A fokhagymát átzúzom. Az összes hozzávalót összegyúrom, majd keményre töltöm a szalámi bélbe. 3 - 4 napra, hideg füstre teszem. (világos piros színig kell füstölni). Füstölés után szitált fahamuban megforgatom. Száraz hűvös helyen felakasztva tárolható. Körülbelül 1 hónap után fogyasztható.