Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Pogácsák - SZ


SZAKÁLLAS POGÁCSA
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 1 kiskanál só, 30 dkg margarin, 1 1/4 pohár tejföl

Elkészítése: Ezeket gyorsan összedolgozzuk (ragad, ezért késsel a legjobb). 1-2 órára hűtőbe tenni, de jobb 1 nappal előbb meggyúrni, hidegen tartani, még hidegen gyorsan dolgozni vele, kisodorni késfok vékonyságúra, szorosan egymás mellé rakva a tepsibe, tojással megkenni, sajttal megszórni, forró sütőbe sütni.
Krém: 1 pohár tejföl, 1 tojás sárgáját 1 mokkás kanál sót, 1 kiskanál lisztet gőz felett besűríteni, 6-7 dkg sajtot beletenni.
Ha kihűl, belekeverünk 10 dkg vajat, melyet előzőleg kis sóval kikevertünk. Majd ezzel a krémmel töltjük meg, a pogácsákat sajtba forgatjuk. két pogácsát egymáshoz fordítva.

SZALONNÁS POGÁCSA 01. LITVÁN RECEPT
Hozzávalók: 4 kg liszt, 3 cs (eredetileg 3 kg) margarin, 15 dkg élesztő, 6 dl tej, 6 db tejföl, só, és cukor, ízlés szerint, 3 tojás, olaj, szalonna, sajt, ízlés szerint köménymag

Elkészítése: Az élesztőt a tejben felfuttatjuk. Miközben az élesztő fut, egy műanyag tálban a lisztbe belereszeljük a 3 cs margarint. Ezt a masszát minél morzsásabbra gyúrjuk. Ezután a masszába öntjük az összes hozzávalót a szalonna, a sajt és a köménymag kivételével. Az egészet addig gyúrjuk, amíg tészta könnyen gyúrhatóvá nem válik. A gyúrást végezhetjük többen is, így talán könnyebb. Miután meggyúrtuk egy konyharuhával letakarva félóráig pihentetjük. A félórás pihenő után a tésztából kiszakítunk kisebb darabokat, amiket egy nyújtódeszkán körülbelül félujjnyi vastagságúra nyújtunk szét. A tészta egyik felét megpakoljuk szalonnával és sajttal, majd a másik felét gondosan ráhajtjuk. Az így kapott töltött tésztát tepsibe rakjuk, majd pedig előmelegített sütőben megsütjük.

SZALONNÁS POGÁCSA 02.
Elkészítése: 40 dkg lisztet elkeverünk 1 cs. V.-sütőporral és 20 dkg zsírral deszkán elmorzsolunk. Hozzágyúrunk ízlés szerinti mennyiségben sót, 1 egész tojást és 10 dkg vékony, keskeny csíkokra vágott füstölt szalonnát, hozzáadva annyi tejfölt, hogy könnyen nyújtható legyen. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, éles pogácsavágóval kiszúrjuk és tojással megkenve, forró sütőben barnára sütjük. Igen jó kirándulási sütemény.
SZALONNÁS RAKOTT POGÁCSA
Hozzávalók: 0,5 kg liszt, 5 dkg élesztő, 20 dkg margarin, 1,4 kg tehéntúró, 1 pohár kefir, 6 púpos evőkanál korpa, 10-15 dkg reszelt sajt, 10-15 dkg kolozsvári- vagy császárszalonna, só, köménymag, 2 dl tej, 1 csapott evőkanál kristálycukor, zsír

Elkészítése: A langyos tejből, cukorból és 1 kanál lisztből az élesztővel kovászt készítünk. Ha megkelt, a liszttel, túróval, kefirrel, margarinnal, sajttal, a korpával és kevés sóval jól összedolgozzuk. Duplájára kelesztjük. Közben a szalonnát apró kockákra vágjuk. Ha megkelt a tészta, ujjnyi vasragra nyújtjuk, kiszaggatjuk, és a felét jól kizsírozott tepsibe sorakoztatjuk. Megszórjuk szalonnával, mindegyikre egy-egy üres, kiszaggatott pogácsát fektetünk. Ennek a tésztának a tetejét jól belisztezett, kisebb méretű szaggatóval rányomjuk, hogy jól összetapadjanak. Tojásfehérjével megkenjük, köménymaggal megszórjuk. Hideg sütőbe tesszük, és erős lángon kb. 30 percig sütjük.
SZAMOSÚJVÁRI MÉZES POGÁCSA
Hozzávalók: 20 dkg méz, 20 dkg porcukor, 45 dkg liszt, 2 db tojás, 5 g fahéj, 2 g sáfrány, 1 dkg szódabikarbóna, 5 dkg mogyoró, 5 dkg mandula, 3 dkg vaj

Elkészítése: A mézet egy zománcozott lábosba mérjük és hozzákeverünk ugyanannyi mennyiségű porcukrot. Gyakori keverés mellett, gyenge tűzre állítva felforraljuk. A lisztet egy keverőtálba szitáljuk, majd ráöntjük a felforrt mézet. Amikor kihűlt, hozzáadjuk a tojást, őrölt fahéjjal és sáfránnyal ízesítjük, majd hozzáadva a szódabikarbónát is, összegyúrjuk, és a tésztát alaposan kidolgozzuk.
Lisztezett deszkára téve kinyújtjuk, és pogácsa-szaggatóval kiszúrjuk. Váltakozva mindegyik pogácsa közepébe egy-egy mogyoró, illetve tisztított mandulaszemet nyomunk. Vajjal kikent, lisztezett tepsibe rakjuk, letakarva még kb. 30-35 percet pihentetjük és sütőbe téve kb. 20 percig sütjük.
Elkészítési idő: 70 perc

SZEGEDI TEPERTŐS POGÁCSA
Hozzávalók: Élesztő 3 dkg, tej 1.5 dl, cukor 2 kocka. Liszt 0.5 kg, tepertő 25 dkg, só 1 kk, tojássárgája 2 db, tejföl 2 dl, tej 1 dl, tetejére 1 tojás

Elkészítése: Másfél dl tejben 2 kockacukorral az élesztőt megáztatjuk, meleg helyre tesszük. A gyúródeszkára teszünk 0.5 kg lisztet, 25 dkg finomra vágott tepertőt, kávéskanál sót, 2 tojás sárgáját, 2 dl tejfelt és a megkelt élesztőt, azután 1-2 dl tejjel könnyű tésztává dolgozzuk ki. Háromszor egymás után nyújtjuk ki, harmadik nyújtásnál meleg tállal befedjük, két óráig kelni hagyjuk.
Azután kisujjnyi vastagra nyújtjuk, megvagdaljuk, kiszaggatjuk, megkenjük tojással, és forró sütőben lassú tűznél sütjük.