Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Családi receptek 03. - Főzelékek


BABFŐZELÉK SZÁRAZBABBÓL
Hozzávalók: 40 dkg száraz bab, 1-2 apróra vágott hagyma, 2-3 evőkanál étolaj, 2 evőkanál liszt, kiskanálnyi pirospaprika, 2 gerezd fokhagyma 1 dl tejföl, ízlés szerint cukor, ecet és só

Elkészítése: A babot kiválogatjuk, megmossuk, és egy éjjelen át hideg vízben áztatjuk. Másnap friss hideg vizet teszünk rá, beledobjuk a hagymát és feltesszük főni. Mikor a bab megpuhult megsózzuk. (Itt szoktam belerakni a sonkalét!). A zsiradékból, a lisztből és az elkapart fokhagymából világos rántást készítünk, meghintjük a pirospaprikával, elkeverjük kevés hideg vízzel, és berántjuk vele a már puha babot. Felforraljuk, ha valaki igényli, ecettel meg cukorral ízesítjük, aztán belekeverjük a tejfölt. Kissé még forraljuk, majd levesszük a tűzről.
Megjegyzés 01.: ha sonkalével főzöm, tejföl nem kerül bele, csak fokhagymás rántás! (Ha még marad egy kevés másnapra, akkor leves lesz belőle.)
Sült hússal kínáljuk, de pár karika sózott lilahagyma se ront az ízén semmit.
Megjegyzés 02.: A babot, mielőtt megpuhulna, soha ne sózzuk meg, mert akkor jóval nehezebben puhul, tehát a sonkalével csak a főzés vége felé ízesítsük.

BURGONYAFŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg burgonya, tyúktojásnyi apróra vágott hagyma, só, olaj, babérlevél, bors, tejfel, tej, liszt

Elkészítése: A karikára, vagy kockára vágott burgonyát feltesszük főni. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Sót, borsot, babérlevelet teszünk bele, együtt főzzük. Zsíron két kanál liszttel világos rántást készítünk. Felöntjük vízzel, és a burgonyára öntjük kavargatás közben. Ezután két pohár tejfelből, lisztből habarást készítünk, hozzá öntjük, s állandó kavargatás mellett készre főzzük. Ha sonkalét is teszünk bele, ugyanúgy fejezzük be, mint a babfőzeléket.
Készíthetjük – ahogy már többször is találkoztam vele – parasztosan is. Na, nem sűrű káromkodások közepette, hanem úgy, hogy úgy kezdjük főzni, mintha paprikás krumplit akarnánk készíteni. Ezt az alapot engedjük fel a vízzel, és főzzük készre. Ugyanígy készülhet a krumplileves is, de jóval hígabbra, és abba csak nagyon vékony tejfölös habarást teszünk.

KARALÁBÉ FŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg karalábé, só. 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 1/2 csomó petrezselyemzöld, 1 csipetnyi őrölt bors, 1 dl tej, vagy tejföl, cukor

Elkészítése: A megtisztított karalábét egyenletes szeletkékre (metéltre vagy kockára) vágom és megmosom. A fás részeket eltávolítom. A petrezselyemzöldet finomra vágom.
A karalábét forrásban levő vízbe teszem fel főni. Megsózom, felforralom, majd fedővel letakarva, mérsékelt tűzön, egyenletes forralással puhítom. Világos, petrezselyemmel ízesített rántást készítek, és hideg vízzel felengedve berántom vele a forrásban levő karalábét. Őrölt borssal, kevés cukorral ízesítem, és beleöntöm a tejet/tejfölt. Mérsékelt tűzön, óvatos keveréssel felforralom.
Forrón tálalom, különböző sültek, vagdaltak mellé.
Ha a karalábé korai, zsenge, akkor vajjal, fedő alatt, rövid lében párolom meg. Megsózom, meghintem vágott petrezselyemzölddel, borssal és kevés cukrot is adok hozzá. Ha megpuhult, zsírjára pirítva liszttel sűrítem. Vízzel és tejjel felengedem, felforralom és utánízesítem.

KELKÁPOSZTA FŐZELÉK
Hozzávalók: 80 dkg kelkáposzta, 40 dkg burgonya, 2 ek étolaj, 4 dkg liszt, fokhagyma, só, bors, köménymag (őrölt), majoránna

Elkészítése: A cikkekre, majd laskásra vágott kelkáposztát forrásban lévő sós vízben feltesszük főzni, a kockára vágott burgonyával, őrölt köménnyel, majoránnával, és a zúzott fokhagyma felével együtt. A lisztből, olajból világos rántást készítünk, hozzáadjuk a maradék péppé zúzott fokhagymát, hideg vízzel felengedjük, és jól elkeverjük. Ha a kelkáposzta megfőtt, hozzáöntjük a rántást, és jól felforraljuk. Őrölt borssal is fűszerezhetjük.

LENCSEFŐZELÉK
A szilveszterek elmaradhatatlan kelléke!
Hozzávalók: 40 dkg lencse, 2 evőkanál olaj, 1 púpos evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, só, körömnyi citromhéj (el is maradhat)

Elkészítése: Az előző este beáztatott lencsét annyi vízben, amennyi éppen ellepi, sóval és citromhéjjal ízesítve puhára főzzük. Ezután a citromhéjat kidobjuk belőle. Az olajból, a lisztből meg a hagymából barna rántást készítünk, és ezzel sűrítjük be a főzeléket. Megtejfölözve tálaljuk. (Nagyon finom, ha a lencsét hígított sonkalében főzzük meg, vagy mondjuk, egy darabka füstölt húst, esetleg szűkösebb napokon szalonnabőrt is főzünk vele együtt.)

SPENÓT
Erről csak annyit, hogy nejem és én is imádjuk.
Elkészítése: A spenótot nagyon alaposan, két-három vízben átmosom, majd leszárazom. Közben nagyobb edényben vizet forralok, teszek bele sót is, majd amikor lobogva forr, beledobom a leveleket, és megvárom, amíg összeesnek. Leszűröm, de a főzőléből 2-3 decit félrerakok. Ha kissé kihűltek a levelek, bedobom őket a robotgépbe és leturmixolom. Ha kell, a megmentett főzőlével hígítom, hogy a gép könnyebben dolgozzon. Tejfölszerű pép lesz a végeredmény.
Kb. 1 dl olajból és 2-3 evőkanálnyi lisztből, félbarna rántást készítek, a művelet vége felé pedig bedobok a rántásba 3-4 gerezd finomra kapart fokhagymát.
Kissé még pirítom, aztán megy bele a leturmixolt spenót. Összekeverem, és fölengedem tejjel. 1 kg spenóthoz kb. 1 liter tej kell. Sózom, ha kell, még adok hozzá tejet és készre főzöm. Tejes-rámás krumplipürével és tükörtojással tálalom.
Megjegyzem, mángoldból is főzhetsz “spenótot”, de azt erősebben kell fűszerezni. Több fokhagyma és több só is kell hozzá. Ez is nagyon finom!

TEJFÖLÖS ÚJBURGONYA-FŐZELÉK
Hozzávalók: 1 kg újburgonya, diónyi zsír, 1 fej vöröshagyma, 1 kávéskanál piros paprika, 1 pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, só

Elkészítése: Az újburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, kockára vágjuk. A hagymát megreszeljük, és a felhevített zsírba tesszük. Kissé pirítjuk, hozzátesszük a színes paprikát, és kevés vízzel fölengedjük. Belekeverjük a kockára vágott burgonyát, megsózzuk, rövid lében puhára pároljuk. A tejfölt elkeverjük a liszttel, kevés hideg vízzel fölengedjük, és a burgonyára szűrjük. Elkeverjük, jól kiforraljuk és frissensültekkel, vagy fasírozottal tálaljuk.

TÖKFŐZELÉK
Hozzávalók: gyalult tök, hagyma, kefir, tejföl, kapor, só, pirospaprika, olaj, liszt

Elkészítése: A hagymát apróra vágom, megdinsztelem, megszórom pirospaprikával, rárakom a gyalult tököt, és összekeverem. Rövid ideig párolom, majd felöntöm fél liter kefirrel, és belekeverem a kaprot. Ha már majdnem puha, hozzáadok 2-3 deci tejfölt, amiben elkevertem 1-2 evőkanálnyi lisztet, majd készre főzöm. Persze cukkiniből is elkészíthető.
Némi pörkölt kíséretében sem megvetendő étel!

ZÖLDBABFŐZELÉK KONZERVBŐL
Minden évben rakok el üvegekben enyhén ecetes zöldbabot. Ebből a legegyszerűbb elkészíteni. Rajtam kívül az egész család szereti. De mit meg nem tesz az ember a családért!
Hozzávalók: 1 kg-os zöldbabkonzerv (Lásd: Üveges zöldbab), 1 evőkanál zsiradék, 1 kiskanál reszelt vöröshagyma, 1 késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, só, néhány csepp ecet

Elkészítése: A zsiradékban megpirítjuk a hagymát, a paprikával meghintjük, és a leszűrt zöldbabot belekeverjük. Végül ráöntjük a liszttel simára kevert tejfölt, ezzel 3-4 percig forraljuk, és ha túl sűrű lenne, kevés konzerv lével hígítjuk. Ha savanykásan szeretjük, enyhén megecetezzük, de ezt el is hagyhatjuk.