Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Sonkaszezon - Sonkatekercsek


ANANÁSZOS SONKATEKERCS
Hozzávalók: 9 nagyon vékony, téglalap alakú szelet prágai sonka, 3 karika ananászbefőtt (ha friss ananászhoz hozzájutok, akkor azzal készítem), 1 teáskanál frissen reszelt torma, 3 dkg vaj vagy margarin, 4 evőkanál tejszín, 5 dkg tehéntúró, ízlés szerint só és törött fehér bors, csipetnyi porcukor, és a díszítéshez salátalevelek, ananászkarikák és reszelt torma

Elkészítése: A megpuhított vajat a tejszínnel, a túróval, a sóval, a borssal és a tormával habosra keverem, majd hozzáadom 1 szelet sonka nagyon apróra vágott darabkáit. Ezután ugyancsak belekeverem a leszűrt és egészen apróra metélt gyümölcsöt. A kiterített sonkaszeletekre sorban ráhalmozom a tölteléket, majd összecsavarom, mint a palacsintát szokás. Salátalevelekkel bélelt tálon, sugarasan elhelyezem a tekercseket, körberakom a díszítésre szánt ananászdarabokkal, és ráhintem a reszelt tormát. Befedve, egy-két órára beteszem a hűtőszekrénybe. Ropogós-barnára pirított kalácsszeletekkel vagy édeskés péksüteménnyel fogyasztva az igazi!

ASZPIKOS SONKATEKERCS
Hozzávalók: 40 dkg készen vásárolt franciasaláta, 8 vékony, nagy szelet gépsonka, 5 dkg juhtúró, 2 dl tartármártás, 1 szál tormagyökér, 1 teáskanál tejföl, 2 húsleveskocka, fél citrom leve, 2 púpozott evőkanál zselatinpor, 1 mokkáskanál porcukor, csipetnyi só

Elkészítése: A húsleveskockákat 6 dl vízben feloldjuk, és hagyjuk kihűlni. Kis lábosba szórjuk a zselatinport, és a már kihűlt levesből 2 dl-nyit, valamint a citromlevet ráöntjük. Összekeverjük, és hagyjuk, hogy jól felázzon. Ha már egyben áll az egész, ráöntjük a megmaradt húslevest, és kis lángon, folyamatosan kevergetve feloldjuk. Félretesszük. A juhtúrót összekeverjük a tejföllel, a közben lereszelt tormával, pici sóval és a cukorral. A gépsonkaszeleteket egyenként megkenjük a krémmel, és mint a palacsintát, felcsavarjuk. Szögletes, kisebb tepsit follpack fóliával úgy bélelünk ki, hogy pereme is legyen. Az aszpikos lé felével összekeverjük a franciasalátát és a tartármártást. A gépsonkaszeleteket egymás mellé tesszük a tepsibe, és apránként ráöntjük a megmaradt zselatinos húslevet. 5 percre a mélyhűtőbe tesszük, majd a kevert salátát is ráöntjük. A tetejét follpackkal befedjük, és a hűtőszekrény normál hűtőterében legalább fél napig dermesztjük. Tálalás előtt közvetlenül tálra borítjuk, és a fóliát óvatosan lehúzzuk a tetejéről. Adagokra vágjuk.

GÖNGYÖLT RÁNTOTT SONKA
Hozzávalók 4 személyre: 8 nagy (téglalap alakú) szelet hajszálvékonyra vágott gépsonka (kb. 20 dkg), 1 evőkanál frissen reszelt torma, 5 dkg juhtúró, 2 dkg egész tojás, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, 1-1 mokkáskanál só és porcukor, 1 késhegynyi őrölt fehér bors, olaj a sütéshez

Elkészítése: A juhtúrót összekeverjük a reszelt tormával, és sóval, borssal, porcukorral ízesítjük, majd az egyik tojássárgáját hozzákeverjük. A nagy gépsonkaszeleteket egyenként megkenjük a tormás túróval, és szorosan felcsavarjuk. A nyolc göngyöleget ily módon lisztbe és a maradék tojásfehérjével együtt habosra felvert tojásba, valamint zsemlemorzsába forgatjuk, majd ismét a tojásba és a morzsába hempergetjük. Bő, forró olajban szép pirosra megsütjük. A felesleges olajat leitatjuk a sonkatekercsekről, és tetszés szerinti körettel, valamint salátával tálaljuk.

HAWAII TEKERCS
Hozzávalók: 8 vékony, nagy szelet gépsonka, 8 vékony szelet ömlesztett sajt, 4 karika ananászbefőtt, 2 db egész tojás kevés liszt, valamint zsemlemorzsa a bundázáshoz

Elkészítése: A kiterített sonkaszeletre ráfektetünk egy szelet sajtot. Az ananászbefőttet levétől lecsöpögtetjük, és egészen apróra összevágjuk, majd egy nyolcad részét rászórjuk a sajtra. A sonkát úgy csavarjuk fel, mint a palacsintát. A “göngyöleget” hústűvel (vagy fogpiszkálóval) összetűzzük, hogy a következő munkafolyamatok közben szét ne essen. Ezután nagyon óvatosan lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd ismét tojásba, végül újra a morzsába hempergetjük, végül a kész, panírozott tekercseket a 180 fokra felhevített olajba tesszük. A 4-5 perc alatt szép pirosra megsült tekercseket kiszedjük az olajból, lecsöpögtetjük, és papírtörülközőre rakjuk. Fehérbort és turmixolt ananásszal ízesített majonézt tálalunk mellé, amelybe belemártogatjuk. Nagyon finom és különleges étel, amelyet friss ananásszal készítenek Hawaii szigetén. Ünnepi étkezések alkalmával, ananászbóléval vagy ananászkoktéllal együtt fogyasztják.

KÁPOSZTÁS SONKA ROLÁD
Hozzávalók: 8 nagy savanyúkáposzta-levél, 25 dkg bármilyen főtt sonka (vagy kicsontozott füstölt hús), 2 evőkanál majonéz, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál mustár, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors és pástétomfűszer

Elkészítése: A savanyúkáposzta-levelek vastag erezetét levágom, majd forrásban lévő vízbe dobom néhány percre, hogy kissé megpuhuljanak. Ezután leszűröm és sorban, egymás mellé kiterítem, hogy gyorsan kihűljenek. A töltelékhez a füstölt húst ledarálom, majd összekeverem a majonézzel, a mustárral, a megtisztított és összezúzott fokhagymával, a sóval, a borssal és a pástétomfűszerrel. A sonkás masszát a káposztalevelekre felkenem, és mint a palacsintát szokás, szorosan összecsavarom. A roládokat follpack fóliába vagy alufóliába csavarom és a hűtőszekrényben legalább fél napig dermesztem. Tálalás előtt ujjnyi vastagra felszeletelem és apróra vágott savanyú káposztával vagy csalamádéval kínálom.

PRÁGAI TEKERCS
Hozzávalók: 1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta, 2 tojás, 10 hajszálvékonyra vágott gépsonkaszelet, kevés mustár és ecetes torma

Elkészítése: A sonkaszeleteket félbevágjuk, így 20 szeletet kapunk. 10 szeletet megkenünk mustárral, a másik 10-et pedig ecetes tormával. A felengedett tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk, és 20 négyzetre vágjuk. Egy-egy tésztalapot megkenünk a felvert tojással, ráfektetünk egy szelet sonkát, és két végét behajtva, szorosan felcsavarjuk. Úgy helyezzük az alufóliával bélelt sütőlemezre, hogy a tésztatekercs vége alulra kerüljön (azaz ne tudjon szétnyílni). A tetejét megkenjük tojással, és előmelegített forró sütőben közepesnél kisebb lángon 15-18 percig sütjük. Hidegen is, melegen is nagyon finom.

SAJTOS SONKATEKERCS
Hozzávalók: 8 szelet gépsonka, 5 dkg krémsajt, 4 dkg trappista, 2 dkg vaj, 1 dkg ecetes torma

Elkészítése: Jénai tálat vékonyan kivajazzuk. A sonkaszeleteket megkenjük a krémsajttal. A trappistát 8 vékony szeletre vágjuk, és a sonkákba göngyöljük. Betesszük a jénaiba. Sütőben vagy mikróban átmelegítjük, hogy a sajt meglágyuljon. A tetejére kenhetünk kevés tormát is.
Elkészítési idő: 15 perc

SAJTTAL TÖLTÖTT RÁNTOTT SONKATEKERCS
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg szeletelt sonka, 20 dkg reszelni való kemény sajt, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 tojás, 5 dkg liszt, 2 tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, a sütéshez olaj, a díszítéshez salátalevél, fogvájó

Elkészítése: A sajtot finomra lereszeljük, és tálba szórjuk. A megtisztított fokhagymát apróra felkockázzuk, vagy présen átnyomjuk, és a reszelt sajthoz vegyítjük.
A sonkaszeleteket kiterítjük, és elosztjuk rajtuk a fokhagymás sajtot. A szeleteket szorosan feltekerjük, és fogvájóval megtűzzük. A lisztben, az elkevert tojásban és a zsemlemorzsában megforgatjuk, majd a tekercseket másodszor is a tojásba mártjuk, illetve a morzsában meghempergetjük, hogy a sajt ne folyjon ki.
A felforrósított olajban a tekercseket aranyszínűre sütjük, majd konyhai papírtörlőn leitatjuk. Párolt zöldséggel vagy főtt burgonyával kínálhatjuk.
Elkészítési idő 40 perc

SONKATEKERCS 01.
Hozzávalók: szeletelt sült sonka, főtt tojás, lila hagyma, só, natúr joghurt, reszelt sajt, piros arany

Elkészítése: A legjobb a szeletelt sült sonka hozzá. Kevés joghurtot elkeverünk az összetört főtt tojással, apróra vágott lila hagymával, és reszelt sajttal úgy, hogy ne folyjon, hanem kellő keménységű legyen. Sóval, pici piros arannyal ízesítjük, színesítjük. Ezt a masszát tesszük a sonkára, majd feltekerjük.
Tipp: sonka helyett lehet fehér paprikába tölteni is.

SONKATEKERCS 02.
Hozzávalók: 8 szelet gépsonka, 15 dkg Bechamel mártás, 10 dkg vaj, 10 dkg ecetes torma, só, fehérbors

Elkészítése: A sonkaszeleteket egy gyúródeszkára egyenként lerakjuk. Tormakrémmel fogjuk megtölteni. Ennek alapja a Bechamel mártás, mely egy világos vajas rántáshoz hozzáadott forralt tejből jól kiforralva készül, majd lehűtjük. Mártásunk jó sűrű legyen! Míg hűl, a vajat habosra kikeverjük, hozzáadjuk a hideg besamelt, a jó minőségű ecetes tormát, ha az túl híg lenne, enyhén kinyomkodjuk, sóval, borssal ízesítve együtt habosra keverjük. Nyomózsákba töltve a sonkaszeletek elejére egyenletesen elosztva rátöltjük. Mikor ezzel végeztünk, a szeleteket felgöngyöljük, a végén kilógó tölteléket késsel levágjuk.

SONKATEKERCS 03.
Hozzávalók 32 db-hoz: 1 kisebb salátának való uborka, 250 g lágy tejszínes sajt, 2 ek magvas mustár, 1 ek friss aprított kapor, vagy 1 tk szárított kapor, 8 szögletes formájú főtt sonka

Elkészítése: Az uborkát megmossuk, megszárítjuk, és hosszában kettévágjuk. A magokat kanállal kikaparjuk. Megint hosszában 8 db kb. 1 cm vastagságú csíkokra vágjuk. Közepes méretű tálkában jól elkeverjük a sajtot, a mustárt és a kaprot. A sonkaszeleteket vágólapra vagy tálcára fektetjük. Egy-egy szeletre kb. 2 evőkanálnyi sajtkeveréket rakunk, és gondosan elkenjük a sonka széléig. A szeletek keskenyebbik oldalára egy-egy uborkacsíkot teszünk, majd levágjuk a kilógó uborkavégeket. Ezután feltekerjük a sonkatekercseket, és 20 percre a hűtőszekrénybe tesszük.
A lehűtött tekercseket fűrészes pengéjű késsel keresztben 4 egyforma nagyságú darabra vágjuk. Tálra rakjuk és tálaljuk.

SONKATEKERCS 04.
Hozzávalók: 8-10 szelet nagyon vékonyra (lehetőleg géppel) vágott gépsonka, 5 dkg juhtúró, 1 evőkanál natúr reszelt torma, 1 evőkanál tejföl, kevés mustár, kevés cukor és só, késhegynyi őrölt fehér bors, salátalevelek

Elkészítése: A juhtúrót jól kikeverjük a reszelt tormával, a tejföllel és a fűszerekkel. A sonkaszeleteket megkenjük a tormakrémmel, és szorosan felcsavarjuk. Jól kifagyasztjuk, majd megmosott és megszárított salátalevélen kínáljuk. A sonkaszeleteket tölthetjük még juhtúróval elkevert szardellapasztával és ringlivel, körözöttel, sonkakrémmel, sajtkrémmel.

SONKATEKERCS 05.
Hozzávalók: 16 dkg gépsonka, 24 dkg túró, pici tejföl, só, bors, metélőhagyma, petrezselyemzöldje

Elkészítése: A túróból, tejfölből krémet készítünk, amit ízesítünk sóval, borssal, reszelt hagymával, apróra vágott petrezselyemmel. A krémet a sonka szélére helyezzük és felgöngyöljük.

SONKATEKERCS 06.
Elkészítése: Kavarj le két kanál vajat. Keverj bele hat tojássárgáját, végy hozzá 1/4 kg lisztet, mindezt kavard el jól, végre a hat tojás, habbá vert fehérjét, s tedd vajjal kikent tepsibe. Kend el, hogy félujjnyi vastagságú legyen, s tedd a sütőbe. Addig egy darab főtt sonkát finomra meg kell vágni és egy darab sajtot megreszelni. Ha a tészta félig kisült, vedd ki a sütőből, szórd rá a vagdalt sonkát és sajtot, locsold meg néhány kanál tejföllel, tedd vissza a sütőbe, hogy megsüljön. Ha megsült, szélét hajtsd föl késsel, és így szépen hengerítsd az egész tésztát össze. A tekercs tetejét kend meg tejföllel, és hintsd meg sajttal. Tedd még vissza egy pár percig a sütőbe, s ha föltálalod, éles késsel ujjnyi vastagságra vágd föl.

SONKATEKERCS 07.
Hozzávalók: 15 dkg gépsonka, 25 dkg túró, 1 ek tejföl, só, fehér bors, metélőhagyma, petrezselyem

Elkészítése: A petrezselymet és a metélőhagymát finomra vágjuk, a túrót a tejföllel, sóval, borssal krémesre keverjük. A sonkaszeletekre elosztjuk a túrókrémet, feltekerjük és alufóliába csomagolva, egy órára hűtőbe tesszük. Kefires zöldségsalátával tálaljuk.

SONKATEKERCS 08.
Hozzávalók 4 személyre: 150 g főtt sonka, 4 tojás, 100 g liszt, 2 tk szárított élesztő, vaj, 2 dl tejszín, 1 tk citromlé, 2 sárgarépa, só, bors, mustár

Elkészítése: A tojásokat felverjük, összedolgozzuk a sóval, borssal, és az élesztővel elkevert liszttel. Egy 20x30 cm-es tűzálló tálba öntjük, amelyet vajjal megkent sütőpapírral béleltünk ki. Előmelegített sütőben 180°C-on 15 percig sütjük. Közben a citromlevet összekeverjük a tejszínnel, egy kiskanálnyi mustárral és a lereszelt sárgarépával. Amikor a piskóta meg-sült, óvatosan nedves konyharuhára borítjuk, majd megszórjuk az apróra vágott főtt sonkával. Rákenjük a sárgarépakrémet, és a konyharuha segítségével szorosan feltekerjük, majd fóliába csomagoljuk, s egy órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Szeletelve tálaljuk.

SONKATEKERCS 09.
Hozzávalók: 30 vékony szelet sonkás felvágott, 25 dkg túró, 1 cs ömlesztett sajt, só, bors, ízlés szerint ecetes torma, esetleg egy kis tejföl

Elkészítése: A túrót villával összetörjük, hozzáadjuk az ömlesztett sajtot, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint ecetes tormát adunk hozzá,ha a massza túl száraz lenne,akkor keverünk hozzá egy kis tejfölt. A masszát nyomózsákba töltjük és egyenként nyomunk a sonkaszeletek közepébe egy csíkot belőle, majd feltekerjük, tálcára tesszük,ha kész és maradt ki masszánk,akkor a végeibe még kis rózsákat nyomunk díszítésnek.

SONKATEKERCS 10.
Hozzávalók: 8 szelet gépsonka, 20 dkg krémsajt, 10 dkg ecetes torma, 1 nagy reszelt alma, só, bors, 1 fej saláta

Elkészítése: A krémsajtot habosra keverjük a tormával és az almával, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Egy hosszúkás vagy kerek tálat kirakunk a lecsurgatott salátalevelekkel és elhelyezzük rajta a fenti töltelékkel töltött sonkatekercseket. Ügyeljünk arra, hogy a tekercs végére és a tetejére jusson egy-egy nyomózsákból kinyomott rózsa.
Díszíthetjük ecetes uborkával, paradicsomkarikával, nyers uborkával, tojáskarikával.
Jól behűtve tálaljuk.

SONKATEKERCS MÓRA FERENCNÉ MÓDRA
Hozzávalók: vaj 5 dkg, tojás 4 db, liszt 15 dkg, parmezán sajt 3 dkg, sonka 10 dkg, tejföl 3+2 ek., só 1 késhegynyi

Elkészítése: Vajat tojássárgájával, sóval habosra keverünk. Teszünk bele 15 dkg lisztet, amivel nagyon jól kidolgozzuk és beleadjuk a négy tojás habját. Lassú tűznél tepsiben sütjük. Ha félig megsült, megszórjuk reszelt sajttal, darált sonkával és megkenjük tejföllel, azután tekercsbe gömbölygetjük, megkenjük tejföllel, és újra sülni hagyjuk. Az asztalnál szeleteljük fel.

SONKATEKERCSEK RUCCOLÁVAL ÉS PARMEZÁNNAL
Hozzávalók 2 személyre: 10 grisini, 10 szelet főtt borókás sonka, 10 dkg ruccola, 5 dkg reszelt parmezán

Elkészítése: A ruccolát megmossuk, jól lecsepegtetjük, a hosszú levélnyeleket lecsipkedjük. Pár ruccola levelet egy-egy sonkával egy-egy grisini köré tekerünk úgy, hogy az egyik oldalán kikukucskáljanak a ruccola levelek. Megtöltünk egy dekoratív poharat reszelt parmezán sajttal, majd belenyomjuk a sonkatekercseket.

SONKATEKERCS SAJTMÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 4 ek liszt, 4 dl tej, diónyi vaj, 4 tojás, só
Töltelék: 30 dkg darált sonka, mustár, bors, tejföl
Tetejére olvasztott vaj, 10 dkg reszelt sajt
Sajtmártáshoz: 3 dkg vaj, 4-5 dkg liszt, 2 dl tejföl, 15 dkg reszelt trappista sajt, só

Elkészítése: A lisztből, tejből besamelt főzünk és kihűtjük. Beledolgozzuk a tojássárgájákat, sóval ízesítjük és beleforgatjuk a keményre vert tojásfehérjét. Ezt a masszát papírral bélelt tepsibe simítjuk, és forró sütőben aranysárgára sütjük, majd még forrón szalvétára borítjuk és összetekerjük. A töltelékhez a darált sonkát kevés mustárral, borssal ízesítjük, tejfölt adunk hozzá. A kihűlt tésztát ezzel megtöltjük. A tetejére olvasztott vajat locsolunk, és megszórjuk reszelt sajttal. Tálalás előtt 15 percig a sütőben melegítjük. A sajtmártáshoz a lisztből és vajból rántást készítünk, megsózzuk, és a tejföllel fölengedjük. Hozzáadjuk a sajtot, és egy kevés forró vízzel összekeverve mártássá főzzük. A töltött tekercset ezzel tálaljuk.
Tálalhatjuk úgy is, hogy minden tányérra 2 szelet sonkatekercset teszünk, melléöntünk egy kis sajtmártást, néhány csepp ketchupot csöppentünk a mártásra, amit késsel egymásba húzunk. Így nagyon mutatós lesz.

SONKATEKERCS ZÖLDBABBAL
Hozzávalók: 40 dkg zöldbab, 20 dkg gépsonka, 1 doboz joghurt vagy tejföl, 1 db tojássárgája, só, petrezselyem

Elkészítése: A zöldbabot enyhén sós, ecetes vízben puhára pároljuk, majd lecsepegtetjük. Ezzel a vékonyra szeletelt gépsonkát megtöltjük, felgöngyöljük, kivajazott sütőedénybe egymás mellé helyezve lerakjuk. Tojás sárgával elkevert tejföllel vagy joghurttal meglocsoljuk, sütőben átpirítjuk. A megpirult, átforrósodott sonkatekercseket apróra vágott petrezselyemmel meghintve tálaljuk.

SONKÁS ROLÁD
Hozzávalók:
A tésztához: 4 tojás, 4 púpozott evőkanál liszt, 1 mokkáskanál só
A töltelékhez: 20 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg vaj, 1 evőkanál sűrű tejföl, 1 evőkanál konyak, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só, 1 csokor snidling (vagy 1 teáskanál reszelt vöröshagyma)

Elkészítése: A tojássárgákat elkeverjük a liszttel, a sóval, és hozzáadjuk a tojások fehérjéből vert kemény habot is. A masszát vastagon kivajazott és liszttel meghintett tepsibe kenjük. Előmelegített forró sütőben megsütjük, majd nedves konyharuhára borítjuk, és szorosan felcsavarjuk, mint a rétest. A töltelékhez a főtt füstölt húst ledaráljuk, majd habosra keverjük a vajjal, a tejföllel, a mustárral, a finomra metélt snidlinggel, a sóval, a konyakkal. A tésztát megkenjük a sonkakrémmel és felcsavarjuk. Alufóliába csomagoljuk, és jól kifagyasztjuk. Felszeletelve kínáljuk.

SONKÁS TEKERCS
Hozzávalók: 70 dkg comb, 20 dkg főtt füstölt hús, 1 tojássárga, 2 evőkanál natúr reszelt torma, 1 dl tejföl, 1 dl vörös bor, 3 dkg reszelt sajt, 3 evőkanál olaj, 1 teáskanál mustár, törött fekete bors, só

Elkészítése: A húst megmossuk, leszárítjuk, és csigavonalban, éles kés segítségével úgy vágjuk fel, hogy egy nagy kiterített lapot kapjunk. Ezt a húslapot húskalapáccsal gyengén kiverjük, majd megsózzuk. A füstölt húst ledaráljuk, és összekeverjük a tejföllel, a tojássárgával, a mustárral és a törött borssal. A húst megkenjük a sonkakrémmel, ráhintjük a reszelt tormát, felcsavarjuk, és hústűkkel megtűzzük, vagy összevarrjuk. Forró olajon, minden oldalán lepirítjuk, és tűzálló tálba téve, aláöntjük a pecsenyelével és 1 dl vízzel elkevert vörös bort. A tálat befedjük, és előmelegített forró sütőben közepes lángon puhára sütjük. A puha húst felszeleteljük, a roládokat lapjával lefelé lapos tűzálló tálra helyezzük, meghintjük reszelt sajttal, és a sütőbe visszatesszük annyi időre, amíg a sajt elolvad a tetején. Rizibizi és hagymás saláta illik mellé.

SONKÁS TEKERCS ZÖLDSÉGGEL
Hozzávalók: 6 tojás, 25 dkg bármilyen főtt füstölt hús, 2 evőkanál sűrű tejföl, 3 dl tej, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2 dkg vaj, 1 szál sárgarépa, 10 dkg apró gombafej (vagy gombakonzerv), 1 paradicsompaprika, 1 maréknyi vágott zöldbab, 1 csokor zöldpetrezselyem, törött fekete bors, késhegynyi curry, só

Elkészítése: 5 tojást habosra verünk 1 dl tejjel és az olajjal. Palacsintasütőben 8 kis tojáslepényt sütünk belőle, keverés nélkül. (Csak az első előtt kell kiolajozni a palacsintasütőt.) Amíg a tojáslepény sül, a füstölt húst ledaráljuk, és összekeverjük a tejföllel, a finomra metélt petrezselyemzölddel, törött borssal. Ezzel a sonkakrémmel mindegyik lepényt vastagon bekenjük, és úgy csavarjuk össze, mint a palacsintát. Tűzálló tálba szorosan egymás mellé tesszük a tekercseket. Tetejét megszórjuk a megtisztított gombával, a tisztított és vékony karikákra vágott sárgarépával, a kicsumázott és csíkokra vágott paradicsompaprikával és a zöldbabbal. A vajat a liszttel habzásig hevítjük, majd a maradék tejjel felöntjük. Simára keverve sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük, és belekeverünk 1 felvert tojást, kis sót, curryt. Ezt a mártást rácsorgatjuk a zöldségekre, és előmelegített forró sütőben, fedő alatt sütjük 20 percig, majd pirítjuk 6-8 percig. Sült burgonyával, salátával kínáljuk.

SOPRONI SONKA
Hozzávalók: 8 vékony, nagy szelet nyers füstölt sonka vagy tarja, tej a sonka áztatásához, 20 dkg gomba, 5 dl Soproni kékfrankos (vagy egyéb száraz vörösbor), 1 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, késhegynyi bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott evőkanál liszt, kevés só

Elkészítése: A sonkaszeleteket előző este tejbe áztatjuk, és hűtőszekrényben tároljuk felhasználásig. Másnap a tejből kivéve lecsurgatjuk, és tiszta szalvétával a nedvességet leitatjuk róla. A gombát megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük, és az olajon sóval, borssal, fedő alatt, saját levében puhára pároljuk, majd zsírjára sütjük. Minden sonkaszeletre egy-egy halom gombát teszünk, és begöngyölve hústűvel megtűzzük, ezután tűzálló tálra fektetjük a gombás töltött sonkatekercseket. A borba beleszórjuk a fűszereket, ízesítjük a tisztított, szétzúzott fokhagymával, és felforraljuk. 5 percnyi főzés után ráöntjük a sonkára. A tálat lefedjük, és előmelegített, forró sütőben legalább 1 órán át közepes lángon sütjük. Ha a sonka megpuhult, levéből kiszedjük. A visszamaradt mártást behabarjuk a liszt, a tejföl és 1 dl víz keverékével, majd sűrűre főzzük. A sonkatekercseket visszahelyezzük a mártásba, még egyszer felforraljuk, és burgonyakrokettel vagy zsemlegombóccal tálaljuk. Finom, pikáns étel.

SPÁRGÁVAL TÖLTÖTT SONKATEKERCS HOLLANDI MÁRTÁSSAL
Hozzávalók: 1 kg spárga, 10 dkg eidami sajt, 4 nagy vagy 8 kisebb szelet maradék húsvéti sonka, 4 szelet sertéscomb, 2 evőkanál olaj, cukor, fehér bors, só; a hollandi mártáshoz: 1 dl tejszín, 4 tojássárgája, 10 dkg vaj, fél citrom, só, Cayenne bors

Elkészítése: A meghámozott spárgákról a fás végüket levágjuk. Egy fazékban kevés sóval, cukorral ízesített vizet forralunk. Beletesszük az összekötözött spárgát, és lefedve 15 alatt puhára főzzük. A hússzeleteket laposra verjük, sóval, borssal bedörzsöljük, lisztben megforgatjuk, és előhevített olajon mindkét oldalukat 2-3 percig sütjük, majd tűzálló tálba fektetjük. Beborítjuk eidami sajttal. Elkészítjük a hollandi mártást: a vajat felolvasztjuk, és félretesszük, hogy langyos maradjon. Egy vastag falú lábasba egyenként beletesszük a tojássárgákat, hozzáadjuk a tejszínt, megsózzuk, és mérsékelt melegen tartva a mártást habverővel folytonos keverés mellett addig verjük, amíg sűrűsödni kezd. Forrni ne engedjük. Ha a mártás sűrűsödni kezd, lehúzzuk a tűzről, és további állandó keverés mellett sugárban hozzáöntjük a langyos vajat. Citromlével, Cayenne borssal ízesítjük. A sonkatekercseket előmelegített sütőben 200 fokon 10 perc alatt megsütjük, és bevonjuk a kész hollandi mártással. Petrezselymes burgonyával kínáljuk.

TOJÁSOS SONKATEKERCS 01.
Hozzávalók: 8 szelet sonka, 4 főtt tojás, 1 nyers tojás, 1 dl tejföl, mustár, metélőhagyma, só, bors

Elkészítése: A keményre főzött tojások sárgáját, villával összetöröm, összekeverem tejföllel, metélő-hagymával. ízlés szerint mustárral, sóval, borssal fűszerezem, majd hozzákeverem a nyers tojást és az apróra vágott főtt fehérjéket. Megtöltöm a sonkaszeleteket, feltekerem, és grillsütőben pár percig sütöm. Forrón tálalom, burgonyapürét és salátát kínálok hozzá.
Elkészítési idő: kb. 35 perc
Jó tanács: Ha nincs grillünk, hagyományos sütőben, zsiradékkal kikent tepsiben is megsüthetjük.

TOJÁSOS SONKATEKERCS 02.
Hozzávalók: 8 szelet sonka, 4 tojás, 1 dl tejföl, mustár, snidling, só, bors

Elkészítése: A kemény tojások sárgáját villával összetörjük. Elkeverjük a tejföllel, mustárral. Fűszerezzük, hozzáadjuk az apróra vágott snidlinget, egy nyers tojást és az apróra vágott fehérjét. A keverékkel megtöltjük a sonkaszeleteket, és feltekerjük. Grillsütőben néhány percig sütjük. (Előtte a roládokat megkenhetjük olvasztott vajjal, és megszórhatjuk reszelt sajttal.) Forrón, vegyes zöldség salátával tálaljuk.

TORMAKRÉMES SONKATEKERCS
Hozzávalók: 8 szelet gépsonka, 1 pohár ecetes torma, 10 dkg besamel, 10 dkg vaj, 4 adag franciasaláta, 1 kemény tojás, 2 dl tartármártás, só, petrezselyemzöld ízlés szerint

Elkészítése: Az áttört besamelt a habosra kevert vajjal, a levétől kinyomkodott ecetes tormával és egy kevés sóval simára keverjük. A sonkaszeleteket egymás mellé egy vágódeszkára fektetjük, mindegyik szeletet egyenletesen megkenjük tormakrémmel, majd felgöngyöljük. Franciasaláta talapzatra helyezzük a tekercseket, tetejükre egy-egy szelet kemény tojást és petrezselyemzöldet teszünk díszítésül. Ha nem azonnal fogyasztjuk, a tekercseket fényezzük át.

TORMAKRÉMMEL TÖLTÖTT SONKATEKERCS
Hozzávalók:1 db sonkaszelet, 1 evőkanál besamelmártás, 1 dkg vaj, 2,5 dkg reszelt torma, 5 dkg franciasaláta, só, bors, szerecsendió

Elkészítése: A reszelt tormát a besamelmártással és a vajjal elkeverjük, ízlés szerint ízesítjük sóval, borssal, reszelt szerecsendióval. Ezzel a krémmel kenjük meg a sonkaszeletet. Tekercsszerűen összehajtogatjuk és a franciasaláta alapra helyezzük.

TORMÁS SONKA ROLÁD
Hozzávalók: 8 nagyon vékony gépsonkaszelet, 5 dkg juhtúró, 2 evőkanál natúr reszelt torma (vagy fél doboz nem túl savanyú ecetes torma), 1 közepes nagyságú alma, 1 evőkanál tejföl, só és cukor, ízlés szerint

Elkészítése: A juhtúrót áttörjük, hozzákeverjük a tormát, a tejfölt, a sót, kevés cukrot és a meghámozott, lereszelt almát. Mindegyik sonkaszeletet megkenjük a krémmel, szorosan felcsavarjuk, és hűtőszekrényben jól kifagyasztjuk. Friss, ropogós kiflivel kínáljuk.

TORMÁS SONKATEKERCS 01.
Hozzávalók: 8 gépsonkaszelet, 5 dkg juhtúró, 1 ek reszelt torma, 1 ek tejföl, kevés cukor és só, késhegynyi őrölt fehér bors, salátalevelek

Elkészítése: A juhtúrót jól kikeverem a reszelt tormával, a tejföllel és a fűszerekkel. A sonkaszeleteket megkenem a tormás krémmel, és szorosan felcsavarom. Megmosott és megszárított salátalevéllel beterítek egy tálat vagy tálcát, és egymás mellett szorosan elhelyezem a tekercseket. A megmaradt krémből a tekercsek mindkét végére kis rózsákat vagy pacnikat nyomok. Befedem és lehűtve tálalom. A sonkaszeletek tölthetők még juhtúróval kevert ringlivel és szardellapasztával, körözöttel, sonkakrémmel, sajtkrémmel.

TORMÁS SONKATEKERCS 02.
Hozzávalók: 2,5 dl leszűrt húsleves, 1 evőkanál zselatinpor, 15 dkg nagyon vékonyra szeletelt gépsonka, 15 dkg juhtúró, 2 evőkanál reszelt torma, 1 evőkanál tejföl, csipetnyi cukor, csipetnyi só, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 paradicsom

Elkészítése: A hideg húslevest ráöntöm a zselatinporra, majd állandó keverés közben forráspontig hevítem. Ha kihűlt, hűtőszekrényben megdermesztem. Az aszpikot apróra vágom, és egy lapos tálon szétterítem. A juhtúrót összekeverem a sóval, a cukorral, a tormával és a tejföllel.
A sonkaszeleteket megtöltöm a tormakrémmel, felcsavarom, és az aszpikra rakom. A tekercsek két végét és a tetejét tormakrémmel, valamint apróra vágott petrezselyemzölddel és paradicsomdarabkával díszítem.

TORMÁS SONKATEKERCS 03. (NAGYVÁRADI KATI MÓDRA)
Hozzávalók, kb. 25 db sonkatekercshez: 2 üveg 375g-os natúr tormakrém, 25 dkg ráma margarin, 2 dl folyékony natúr tejszín, 1 cs habfixáló, 2 ek finomliszt, ízlés szerint + cukor,+só,+margarin

Elkészítése: A margarint felolvasztom, majd hozzáteszem a lisztet, összekeverem és “felhabzásig” hevítem. Jól kikeverem és beleöntöm a 2 ü. tormát, majd állandó kevergetés mellett összeforralom. Félre teszem kihűlni. A tejszínt kemény habbá verem a habfixálóval és a kihűlt masszával óvatosan összekeverem. Habzsákba töltöm. Így könnyebb vele dolgozni.

TORMÁS SONKATEKERCS 04.
Hozzávalók: 20 dkg gépsonka, majonézes torma, tubusos ömlesztett sajtkrém

Elkészítése: A majonézes tormából ízlés szerinti mennyiséget teszünk a sajtkrémhez, majd jól elkeverjük. A sonkaszeleteket egyenként megtöltjük vele, és feltekerjük.

TORMÁS SONKATEKERCS ASZPIKBAN
Hozzávalók: 5 dkg juhtúró, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál frissen reszelt torma, 8 vékony szelet gépsonka, 2 marhahúsleves-kocka, 3 evőkanál zselatinpor, 1 evőkanál citromlé, ízlés szerint só, porcukor

Elkészítése: A juhtúrót, a tormát és a tejfölt összekeverjük, sóval és csipetnyi cukorral ízesítjük, a sonkaszeletekre kenjük és feltekerjük. Egy téglalap alakú edényt úgy bélelünk ki follpack fóliával, hogy hosszan kilógjon. A húsleveskockákat beletesszük egy kisebb lábosba, rászórjuk a zselatinport, és 6 dl hideg vízzel feltöltjük. Citromlével ízesítjük, majd nagyon kis lángon, folyamatos kevergetés közben feloldjuk. A kibélelt edény aljába kevés langyos zselatinos levet öntünk, majd a hűtőszekrényben megdermesztjük. Ezután egymás mellé fektetjük a sonkatekercseket, és megöntözzük a lével. Ha ez is megdermedt, újabb zselatinréteget dermesztünk rá, egészen addig, amíg a lé el nem fogy. A lelógó fóliát ráhajtjuk, és legalább fél napra a hűtőszekrénybe tesszük. Tálalás előtt deszkára borítjuk, és lehúzzuk róla a fóliát. Kettesével felvágjuk.
Tetszés szerinti hideg mártással és könnyű, félszáraz fehérborral tálaljuk.

TÖLTÖTT CSÁSZÁRSZELET
Hozzávalók: 8 hajszálvékony szelet húsos császárszalonna, 10 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, kis doboz szárnyas-krém (libamájkrém), 1 gerezd fokhagyma, kis fej vöröshagyma, 1 tojás, l evőkanál zsemlemorzsa, 1 teáskanál konyak, 1 késhegynyi pástétomfűszer, 1 evőkanál tejszín, 1 teáskanál olaj, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A májkrémet, a felvert tojást, a konyakot, a pástétomfűszert, a megtisztított és finomra vagdalt vöröshagymát, a szétzúzott fokhagymát, a tejszínt és a zsemlemorzsát jól összedolgozzuk, majd hozzáadjuk az apróra vagdalt füstölt húst. A császárhús-szeleteket vastagon megkenjük a májas töltelékkel, szorosan felcsavarjuk, és úgy tűzzük össze (hústűvel vagy fogvájóval), hogy a töltelék ne folyhasson ki belőle. A tekercseket olajjal kikent tálba fektetjük szorosan egymás mellé, és lefedve előmelegített forró sütőbe toljuk. 20 percig sütjük közepes lángon, ezután a fedőt levesszük, és addig pirítjuk, amíg a császárhús, ropogósra nem sül. Burgonyapürével és ecetes salátával kínáljuk.

TÖLTÖTT SAJTOS SONKA
Hozzávalók: 8 vékony, nagy szelet gépsonka, 1 tojás, 4 evőkanál reszelt parmezánsajt, 2 evőkanál reszelt márványsajt, 1 evőkanál sűrű tejföl, 2 dkg vaj, 1 mokkáskanál curry, 1 teáskanál zsemlemorzsa, csipetnyi csípős paprika, só és törött bors, ízlés szerint

Elkészítése: A habosra felvert tojást összekeverjük a tejföllel, a reszelt parmezán sajttal és a zsemlemorzsával, ízlés szerint fűszerezzük, majd a sonkaszeleteket megkenjük a sajtos krémmel. Egy tűzálló tálat kivajazunk, egymás mellé tesszük a sonkatekercseket, és megszórjuk a maradék vajból tördelt borsónyi darabkákkal. Ráhintjük a reszelt márványsajtot, és előmelegített sütőbe tesszük 10-15 percre, míg a tetején lévő sajt megolvad.

TÖLTÖTT SONKA
Hozzávalók: 8 vékony, nagy szelet, nyers füstölt sonka, tej az áztatáshoz, 10 dkg juhtúró, 5 dkg reszelt sajt (lehetőleg csípős ízű), 1 csokor petrezselyemzöld, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, 1 tojás, törött fekete bors, késhegynyi curry, 1 evőkanál tejföl

Elkészítése: A nyers füstölt sonka-szeleteket előző este tejbe áztatjuk. Másnap lecsurgatjuk, és a következő töltelékkel töltjük meg: a juhtúrót, a reszelt sajtot és a fűszereket meg az apróra metélt zöldpetrezselymet alaposan összekeverjük a tejföllel. Ezzel a krémmel vastagon bekenjük a sonkát, majd szorosan felcsavarjuk, és hústűvel megtűzzük, hogy a töltelék ne folyhasson ki belőle. Lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, ezután bő, forró olajban, de takaréklángon lassan megsütjük. Tálalás előtt a hústűket kihúzzuk a tekercsekből, és sült burgonyával meg ecetes salátával kínáljuk.

TÚRÓKRÉMES SONKATEKERCS
Hozzávalók 4 személyre: 1/2 csokor metélőhagyma, 3 ág petrezselyemzöld, 10 dkg krémtúró, 15 dkg félzsíros tehéntúró, 4 nagy szelet főtt sonka (3O-35 dkg), 8 salátalevél, kb.10 dkg paprikával töltött zöld olajbogyó, só, fehér bors, a díszítéshez tetszés szerint metélőhagyma

Elkészítése: A megmosott, lerázott metélőhagymát és petrezselyemzöldet finomra felaprítjuk. Robotgép habverőjével a kétféle túrót alaposan összekeverjük. Belevegyítjük a felaprított zöldfűszereket, és sóval, őrölt borssal ízesítjük.
Deszkán a kiterített sonkaszeleteket keresztben félbevágjuk. Kevés zöldfűszeres túrókrémmel egyenletesen megkenjük, majd óvatosan feltekerjük. A salátaleveleket megmossuk és megtöröljük. A sonkatekercseket a salátalevelekkel, és az olajbogyókkal, kettesével tányérokra tesszük, és néhány szál metélőhagymával díszítjük.
Elkészítési idő 15 perc

VECSÉSI TEKERCS
Hozzávalók: 1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta, 50 dkg savanyú káposzta, 20 dkg főtt füstölt sonka vagy egyéb kicsontozott füstölt hús, 1 dl tejföl, 1 tojás, 1 dl tej, 2 evőkanál olaj, mokkáskanálnyi csombor, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A savanyú káposztát levétől lecsöpögtetjük, és ha túl savanyú, néhányszor átmossuk. Nagyon apróra vágjuk, majd olajon, fedő alatt, gyakori keverés közben puhára pároljuk. Megszórjuk a fűszerekkel, és hűlni hagyjuk. A füstölt húst nagyon vékony metéltre vágjuk, és a tejföllel elkevert tojással együtt a már kihűlt pirított káposztához adjuk. A felengedett tésztát két részre osztjuk. Lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk, majd a káposztás töltelék felét egy csíkban a szélére kenjük, és szorosan felcsavarjuk. A másik tésztalapot ugyanígy készítjük el. A tekercseket sütőlemezre tesszük, a tetejüket tejjel megkenjük, majd előmelegített forró sütőben kis lángon pirosra sütjük.