Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Sonkaszezon - Sonkaételek vegyesen 01.


AJÓKÁS TÚRÓFELFÚJT
Hozzávalók: 50 dkg tehéntúró, 15 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 15 dkg reszelt parmezánsajt, másfél dl tejföl, 1 doboz ringli, 6 evőkanál búzadara, 3 dkg vaj, 4 tojás, 1 púpozott mokkáskanál sütőpor, ugyanannyi só, búzadara a tál behintéséhez

Elkészítése: A tehéntúrót villával áttörjük, a főtt füstölt sonkát apróra vágjuk. Egy mélyebb tűzálló tálat 1 dkg vajjal kikenünk, és búzadarával beszórunk. A tojássárgákat habosra keverjük a ringli leszűrt olajával, hozzáadjuk a sütőport, a sót, az apróra vagdalt ringlit, a sonkát, a reszelt sajtot, a búzadarát, az áttört túrót, végül óvatosan belekeverjük a tojások fehérjéből vert kemény habot. A masszát beleöntjük a kikent tálba. Előmelegített forró, vízgőzös sütőbe tesszük, erős lángon 30 percig sütjük, majd a tüzet mérsékelve addig sütjük tovább, amíg a beleszúrt hurkapálca már teljesen száraz marad. A sütőből kivéve meleg tálra borítjuk, a maradék olvasztott vajjal lelocsoljuk, és cikkekre vágva kínáljuk. A tetejére még tehetünk reszelt sajtot.
Akkor lesz vízgőzös a sütő, ha az aljába vízzel telt kicsi, tűzálló tálat rakunk, ami a sütés ideje alatt a magas hőtől gőzölög.

CHILIS SONKASZELET
Hozzávalók: 40-50 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, tej a sonka áztatásához, 5 dkg parmezánsajt, 1 dl vörösbor, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor zöldpetrezselyem, 2 teáskanál liszt, l teáskanál chili, 5 dkg vaj, zsemlemorzsa a bundázáshoz, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A főtt füstölt sonkát, a fogyasztást megelőző este felszeleteljük, és annyi tejet öntünk rá, amennyi teljesen ellepi. Az étel elkészítéséig lefedve hűtőszekrényben tartjuk. A tejből kivéve felitatjuk róla a nedvességet. A tojást habosra verjük, majd összekeverjük a vörösborral, 3 evőkanál tejjel, 1 dl vízzel, a reszelt sajttal, a liszttel, a fűszerekkel, végül a finomra metélt zöldpetrezselyemmel. A sonkaszeleteket egyenként megforgatjuk a lisztben, a mártásban és a zsemlemorzsában, majd felforrósított vajban mindkét oldalát megsütjük. Rizibizi illik hozzá leginkább.

CSEREPES SONKA
Hozzávalók: 70-80 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja (egy darabban), tej az áztatáshoz, 25 dkg vegyes leveszöldség, 4 dl száraz vörösbor, 1 szál torma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, mokkáskanálnyi törött fekete bors, 2 szem összetört szegfűszeg

Elkészítése: A füstölt sonkát elkészítése előtt 2 nappal annyi tejbe áztatjuk, amennyi teljesen ellepi, majd lefedve, hűtőszekrényben tároljuk. Az étel elkészítése előtt a cseréptálat fél órára hideg vízbe áztatjuk, ezután a vizet kiöntjük, és elhelyezzük benne a tejtől, lecsöpögtetett és felszeletelt sonkát. Köré rakjuk a megtisztított és karikára vágott zöldséget, a hajszálvékonyra karikázott vöröshagymát, beletesszük a babérlevelet és az összetört szegfűszeget, megszórjuk a törött borssal, majd ráöntjük a vörösbort. Annyi vízzel egészítjük ki, hogy a folyadék teljesen ellepje a sonkát. A cserépedényt saját tetejével lefedjük, és hideg sütőbe állítjuk. 10 percig takaréklángon, majd két és fél órán keresztül a közepesnél valamivel kisebb lángon sütjük. Ezután a sonkát saját levében hagyjuk kihűlni. A visszamaradt zöldséges levet turmixgépben pépesítjük, majd a sűrű mártásba belekeverjük a frissen reszelt tormát. A sonkaszeleteket visszatesszük a mártásba, és burgonyapürével kínáljuk. Ha hidegen akarjuk tálalni, akkor a sonkát a mártásból kivesszük, és majonézes tormával fogyasztjuk, a mártásból pedig sonka-krémlevest főzhetünk.

EMMENTÁLI SONKA
Hozzávalók: 4 szép, nagy szelet füstölt sonka, 20 dkg gomba, 4 vékony, nagy szelet ementáli sajt, 5 dkg vaj, 1 dl tejszín, 1 nagy csokor zöldpetrezselyem, törött fekete bors, só

Elkészítése: A gombát megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk. 3 dkg megmelegített vajon, sóval, borssal, fedő alatt, saját levében puhára pároljuk, és meghintjük a finomra metélt zöldpetrezselyemmel. Ha a gomba zsírjára sült, vastagon bekenjük vele a lapos, kikent tűzálló tálra helyezett sonkaszeleteket. Minden szelet sonkára egy-egy sajtszeletet borítunk, a sajt tetejére pedig borsónyi vajdarabkákat szórunk. A tejszínt megsózzuk és megborsozzuk, majd ráöntjük a megrakott sonkaszeletekre. Előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad a gombás sonkára. Petrezselymes, párolt rizzsel és almakompóttal vagy ananászbefőttel kínáljuk.

FINOM SONKÁSTÁL
Hozzávalók: 8 vékony szelet nyers füstölt sonka, 8 vékony szelet óvári sajt, 2-3 dl tej, 8 karika ananászbefőtt, 70-80 dkg burgonya, 4 evőkanál olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió-virág, 1 mokkáskanál curry, fehér bors, 1 dl ananászié, só

Elkészítése: A sonkaszeletekre előző este annyi tejet öntünk, amennyi ellepi. Hűtőszekrényben, befedve tároljuk az étel elkészítéséig. Másnap a burgonyát meghámozzuk, és a megtisztított vöröshagymával együtt vékonyra karikázzuk. A burgonyát a hagymával összekeverjük, meghintjük sóval, borssal és szerecsendió-virággal, majd mély tűzálló tálba öntve lelocsoljuk 2 evőkanál olajjal. Előmelegített sütőben, fedő alatt közepes lángon addig sütjük, amíg a burgonya megpuhul. Közben a sonkaszeleteket a tejből kivesszük, a nedvességet leitatjuk róla, és a maradék olajon hirtelen lepirítjuk mindkét oldalán. A már megsült burgonyát a pirított sonkaszeletekkel beborítjuk. Mindegyik sonkára egy-egy ananászkarikát teszünk, végül sajtszeletekkel rakjuk meg. Az ananász lébe belekeverjük a curryt, és rálocsoljuk a sajtra. Meleg sütőben addig sütjük, amíg a sajt teljesen ráolvad a tetejére, de nem szabad megbarnulnia.

FÜRJTOJÁSOS SONKAKOCSONYA
Hozzávalók: 16 db fürjtojás, 20 dkg főtt, sovány sonka, 1,5 dl majonéz, 2 dl kefir, 1 dl tej, 2 evőkanál zselatinpor, 2 cent konyak, 1 teáskanál mustár, 1 mokkáskanál pástétomfűszer, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A fürjtojásokat keményre főzöm és meghámozom. A sonkát egészen apró kockákra vágom. A majonézt simára keverem a kefirrel, hozzáteszem a mustárt és a konyakot, majd az összes fűszerrel összekeverem. A mártásba belerakom a sonkakockákat is. Egy edénykébe beleszórom a zselatinport, rálocsolom a tejet, és folytonosan kevergetve, kis lángon addig melegítem, amíg az egész folyékonnyá válik. Ha már nem nagyon forró, belekeverem a sonkás mártásba. Közben 1 őzgerincformát (vagy 4 kisebb formát) előkészítek, amit kibélelek folpack fóliával. Az aljába kanalazok kevés mártást, és hagyom, hogy megdermedjen, majd szépen elhelyezek rajta 4 főtt fürjtojás. Erre is öntök némi mártást, megint hagyom dermedni, végül egészen feltöltöm. Legalább fél napig tartom a hűtőszekrényben, mielőtt kínálnám. Tálalás előtt a formából kistányérokra borítom, óvatosan lehúzom róla a fóliát, és paradicsomos ízesítésű, hideg, majonézes mártással körülöntöm.

FÜSTÖS NYÁRS
Hozzávalók: 25 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 5 dkg füstölt szalonna, 15 dkg nem száraz füstölt kolbász, 1 marék apró lilahagyma, 1 marék apró gombafej (konzerv is lehet), 2-3 zöldpaprika (gyorsfagyasztott is jó), mustár, törött bors, só

Elkészítése: A sonkát, a kolbászt és a zöldpaprikát egyenlő nagyságú érmékre vagdaljuk, a hagymát és a gombát megtisztítjuk, de egészben hagyjuk. (A gomba szárából készülhet a másnapi leves vagy gombamártás.)
A grillsütő nyársára (nyársaira) a következő sorrendben húzzuk a falatokat: sonka, hagyma, szalonna, gomba, paprika, kolbász. Megkenjük mustárral, beszórjuk törött borssal, és a grillsütőben megsütjük. Ha gáz- vagy villanysütőben sütjük, akkor hurkapálcákra fűzhetjük fel a hozzávalókat, és előmelegített, forró sütőben sütjük úgy, hogy egy kisebb tepsire fektetjük fel a hurkapálcákat. (Vagy a rácsra helyezzük a nyársakat, de akkor is tegyünk alá tepsit, hogy a szaft lecsuroghasson.)
A tepsibe rakhatunk héjában főtt burgonyát vagy párolt rizst, a lecsurgó mártástól finom ízt kap. Salátával és hideg mártásokkal kínáljuk.

FŰSZERES SONKAKOKTÉL
Hozzávalók: 20 dkg füstölt sonka (vagy egyéb, kicsontozott főtt füstölt hús), fél doboz ringli az olajjal együtt, 1/2 teáskanál szardellapaszta, 1 dl majonéz, 1/2 dl tejföl, 1/2 dl tejszín, 1/2 teáskanál reszelt vöröshagyma (vagy 1/2 csokor snidling), 4 salátalevél

Elkészítése: A főtt sonkát apró kockákra vágjuk. A ringli olaját elkeverjük a szardellapasztával, a majonézzel, a tejföllel, a tejszínnel és a reszelt vöröshagymával. Megmosott és megszárított salátalevéllel kibélelt talpas poharakba tesszük a mártással elkevert sonkakockákat, és a tetejét sűrűn beszórjuk az apróra vagdalt ringli-darabkákkal. Jól behűtve kínáljuk.  Száraz fehérbor illik hozzá.

GŐZBEN PÁROLT BURGONYAPUDING
Hozzávalók: 60 dkg újburgonya, 20 dkg főtt, füstölt sonka (vagy tarja), 10 dkg vaj (vagy margarin), 3 dkg finomliszt, 3 dl tej, 4 egész tojás, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 teáskanálnyi só

Elkészítése: A burgonyát gondosan megmosom, letisztítom, majd apró kockákra vágom. 2 dkg vajon, serpenyőben, lefedve, a saját levén puhára párolom. 5 dkg vajat habzásig hevítek a liszttel, felöntöm a melegített tejjel és folytonos keverés közben sűrűre főzöm. Ha langyosra hűlt, hozzákeverem a tojássárgákat, a sót, a borsot, a nagyon apróra vágott főtt sonkát és a már kihűlt, párolt burgonyát. A tojások fehérjéből kemény habot verek és óvatosan, hogy a hab ne törjön össze, azt is beledolgozom. Egy pudingformát (kerek tortaformát vagy kuglófformát) vastagon kikenek a maradék vajjal, majd belesimítom a masszát. A formát beleállítom egy háromujjnyi vízzel telt tepsibe, amit betolok az előmelegített, forró sütőbe. Legalább egy órán keresztül párolom a pudingot. Ha a próbaképpen beleszúrt hurkapálcára már nem ragad a masszából, akkor készen van a burgonyapuding. Meleg tálra borítva kínálom.

GURULÓS TARHONYA
Hozzávalók: 25 dkg tarhonya, 20 dkg főtt füstölt sonka, 3 evőkanál olaj, 25 dkg kifejtett zöldborsó, fél doboz konzerv csemegekukorica, 1 fej vöröshagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 tyúkhúsleves-kocka, fél mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, majd négybe vágjuk. A felforrósított olajon addig pirítjuk a tarhonyát, amíg világosbarna nem lesz. Akkor a tűzről félrehúzzuk, és belekeverjük a pirospaprikát, majd azonnal annyi vizet öntünk rá, hogy az a tarhonyát kétujjnyival ellepje. Beletesszük a húsleveskockát, meghintjük a törött borssal, és kevés sóval fűszerezzük. A tűzre visszatéve kis lángon forraljuk 25 percig. Közben a sonkát nagy lyukú darálón ledaráljuk, vagy nagyon apróra összevágjuk. Ha a párolási idő letelt, a tarhonyára öntjük a felaprított sonkát, a zöldborsót és a kukoricát (utóbbit levével együtt). Jól összekeverjük, még egyszer felforraljuk, és befedve főzzük 5 percig. Ezután ugyancsak befedve hagyjuk állni további 15 percig, addigra az összes levét beszívja. Tálalás előtt felkeverjük, és salátával kínáljuk.

HABOS TÖLTÖTT SONKA
Hozzávalók: 8 hajszálvékonyra vágott, nagy szelet gépsonka, 10 dkg főtt füstölt sonka, 1 dl tejszín, 1 közepes nagyságú alma, 1 evőkanál reszelt torma, 1 evőkanál tejföl, 1/2 dl tej, 1 teáskanál zselatinpor, 1 mokkáskanálnyi mustár, só és törött bors, ízlés szerint, salátalevelek

Elkészítése: A főtt füstölt sonkát húsdarálón kétszer ledaráljuk, hogy pépes legyen és összekeverjük a tejföllel, a reszelt tormával, mustárral, sóval, borssal. Hozzáadjuk a meghámozott és lereszelt almát. A tejszínből nagyon kemény habot verünk, majd elkeverjük a tejben feloldott, forráspontig hevített, átszűrt zselatinnal, és a sonkakrémhez öntjük. Szögletes forma aljára fektetünk egy szelet sonkát, ezt bekenjük a habos krémmel, majd ráborítunk még egy sonkaszeletet. Ezt ismét megkenjük krémmel, és a műveletet addig ismételjük, míg az alapanyagok el nem fogynak. A tálat alufóliával szorosan lefedjük, és hűtőszekrényben legalább 3 órán keresztül dermesztjük. Tálalás előtt lapos üvegtálra megmosott és megszárított salátaleveleket helyezünk, és a sonkát kiborítva, kis négyzetekre vagy háromszögekre vágva, a salátára tesszük.

HÚSVÉTI SONKA
Hozzávalók: 60-70 dkg nyers kötözött sonka, 4 db narancs, 1 dl száraz vörösbor, 2 szem összetört szegfűszeg, tej a sonka áztatásához

Elkészítése: Az előző nap tejbe áztatott sonkát lecsurgatva úgy vágom szeletekre, hogy az alsó része egyben maradjon, tehát csak bevágom, de nem vágom el. Egy-egy sonkaszelet közé teszek egy megmosott és héjas narancskarikát. A megmaradt narancsok kicsavart levével összekeverem a vörösbort és beleszórom a szegfűszeget. Az ily módon előkészített narancsos sonkát tűzálló tálba fektetem, aláöntöm a fűszeres-boros levet és a tálat jól lezárva, a mikrohullámú sütőbe rakom. A legerősebb fokozaton huszonöt-harminc percig párolom, közben egyszer megfordítom, és a saját levével meglocsolom. A párolási idő letelte után tizenöt percig még nem nyitom ki a tálat. Tálalás előtt a sonkaszeleteket átvágom és vagy burgonyalepénnyel, vagy gesztenyelepénnyel kínálom.

KASZINÓ ÍZELÍTŐ
Hozzávalók: 10 dkg sovány sonka, 10 db fürjtojás, 1 ecetes uborka, 10 dkg füstölt sajt, 1 pár virsli, 2 db levesben főtt csirkemáj, 1 főtt sárgarépa, 2 tyúkhúsleveskocka, 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor, kevés só és törött fekete bors, 1 evőkanál zselatinpor

Elkészítése: 6 dl vízbe beleteszem a húsleveskockákat, a megtisztított és összezúzott fokhagymát, kevés sót és borsot. Felforralom, beleteszem a virsliket, és hagyom kihűlni. Közben a sonkát, a sajtot, az uborkát, a csirkemájat valamint a sárgarépát egyforma vékony csíkokra vágom. A fürjtojásokat keményre főzöm és meghámozom. A már nem nagyon forró húsléből egy decinyit elveszek, beleszórom a zselatinport, és kis lángon, folyamatos kevergetés közben feloldva, visszaöntöm a többi lébe. Kis formákat kibélelek folpack fóliával, majd kevés kocsonyalevet öntök rá, és megdermesztem. Erre teszem a negyedrésznyi darabos anyagokat és a fürjtojásokat, ezután pedig a többi levet is ráöntöm. A hűtőszekrényben szilárdulásig dermesztem: Tálalás előtt lapos tányérokra borítom, a fóliát lehúzom a tetejéről, és tetszés szerint körberakom zöldhagymával, paradicsommal, ecetes uborkával stb.
KONYAKOS SONKA
Hozzávalók: 30-40 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 3 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1 dl vörösbor, 1 fiola kapribogyó, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál konyak, késhegynyi pástétomfűszer, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése: A vajat megmelegítjük, majd a liszttel megszórva habzásig forrósítjuk. Ekkor felöntjük a tejjel, a vörösborral, a kapribogyó levével, sóval, borssal, a pástétomfűszerrel, a megtisztított, szétzúzott fokhagymával és a tejföllel. Simára keverve jól felforraljuk, végül beletesszük a laskára vágott főtt sonkát, a konyakot, és egy pillanatig forraljuk. Burgonyakrokettel vagy zsemlegombóccal kínáljuk.

LÁNGOLÓ BORSOS SONKA
Hozzávalók: 40-50 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja egy darabban, l evőkanál szemes bors, 5 dkg vaj, 1 kupica konyak

Elkészítése: A szemes borsot durvára törjük. A sonkát 4 szeletre vágjuk, majd rászórjuk, és jól rányomkodjuk a borsot. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, és a megborsozott sonkaszeleteket mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk. Tálalás előtt a konyakkal lelocsoljuk, és az asztalon meggyújtjuk. Ha a láng elaludt, azonnal kínálhatjuk burgonyapürével és friss fejes salátával.

LÁNGOLÓ SONKA
Hozzávalók: 8 szelet főtt füstölt sonka (25-30 dkg), 2 alma, 2 dkg vaj, 5 dkg mandula, 2 evőkanál rum vagy konyak, 2 szem porrá tört szegfűszeg

Elkészítése: A mandulát egy pillanatra forrásban lévő vízbe dobjuk, majd leszűrjük, és a héját lehúzzuk. Éles késsel vékony lapokra vagdaljuk. Az almát meghámozzuk, csumáját kivesszük, és úgy vágjuk karikára, hogy a karika egyben maradjon. A vaj felével kikenünk egy tűzálló tálat, megszórjuk a porrá tört szegfűszeg felével, és a sonkaszeleteket egymás mellé (nem egymásra) fektetjük. Az almakarikákkal beborítjuk, rászórjuk a vágott mandulát és a maradék szegfűszeget, meg a borsónyi darabkákra csipkedett vajat. Előmelegített, forró sütőben 15 percig sütjük. A sütőből kivéve azon forrón lelocsoljuk az alkohollal és meggyújtjuk. Ha a láng kialudt, rögtön kínálhatjuk.

MÁRTOGATÓS SONKA
Hozzávalók: 35-40 dkg sovány, főtt, füstölt sonka, 2 tojássárga, 2 dl olaj, 1 teáskanál konyak, 1 csokor metélőhagyma (vagy 1 evőkanál reszelt vöröshagyma), 1 csokor kapor. 1 evőkanál natúr reszelt torma, fél dl száraz fehérbor, fél citrom leve, 1 teáskanál mustár, 1 teáskanál porcukor, fél dl tejszín, 3 evőkanál tej, 1 mokkáskanál zselatin, törött fehér bors, só

Elkészítése: A tojássárgákat az olajjal cseppenként elkeverjük, majd hozzáadjuk (szintén cseppenként) a citromlevet és a bort. Belekeverjük a mustárt, sót, borsot, cukrot, a tormát, a finomra metélt kaprot, a snidlinget és a konyakot. A tejszínből kemény habot verünk, majd a tejben megáztatott és langyosra melegített, átszűrt zselatint belekeverjük a habba, végül a habot óvatosan a mártáshoz adjuk. Hűtőszekrényben hűtjük felhasználásig. A főtt sonkát másfél centis kockákra vagdaljuk, és mélyebb tálba öntjük. Fogyasztáskor mindenki a villájára felszúrja a sonkadarabkákat és belemártja a jéghideg fűszeres mártásba.

NAGYBÁNYAI SONKÁS KOCKA
Hozzávalók: 25-30 dkg nagykocka száraztészta, 25 dkg főtt füstölt hús, 2 dl tejföl, 1 dl tejszín, 3 tojás, 10 dkg füstölt szalonna, só és törött fekete bors, ízlés szerint, mokkáskanálnyi törött borókabogyó, 1 teáskanál olaj

Elkészítése: A tésztát forrásban lévő vízbe dobjuk és kifőzzük. Közben a füstölt húst kétszer átdaráljuk, hogy pépes legyen, majd elkeverjük a tejszínnel, 1 dl tejföllel, törött borssal, a borókabogyóval, sóval meg a tojások sárgájával. A füstölt szalonnát apróra vagdaljuk, zsírját kiolvasztjuk, és a pörcöt a sonkakrémhez keverjük. A megfőtt, hideg vízzel leöblített tésztát a szalonnazsírra szedjük, összekeverjük, majd a sonkás mártással jól összeforgatjuk. Ezután hozzákeverjük a tojások fehérjéből vert kemény habot, óvatosan elkeverjük, és az egészet olajjal kikent tűzálló tálba öntjük. Előmelegített forró sütőben 20-25 percig sütjük, tálaláskor a maradék tejföllel meglocsoljuk.

NAVARRAI PISZTRÁNG
Hozzávalók: 4 kisebb pisztráng, 4 vékony szelet füstölt sonka, kevés liszt és olaj (a sütéshez), só és törött fehér bors (ízlés szerint)
A tálaláshoz: 10 dkg főtt füstölt sonka, 5 dkg tisztított fehér mandula, 2 paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 citrom

Elkészítése: A pisztrángot megtisztítjuk, gerincét kiszedjük, majd a halat megsózzuk, megborsozzuk. A gerinc helyére teszünk egy-egy szelet füstölt sonkát. Lisztbe mártva kevés olajon megsütjük a hal mindkét oldalát. Az olajból kivéve melegen tartjuk. A sonkát metéltre vágjuk, a zöldpaprikát kicsumázzuk, és csíkokra aprítjuk, a mandulát elforgácsoljuk, a paradicsomot kis kockákra daraboljuk. 2 evőkanál olajon megpirítjuk a sonkát, hozzáadjuk a paprikát, a mandulát, és az egészet néhány percig együtt pirítjuk. Végül beletesszük a paradicsomot is. Csak addig sütjük tovább, amíg a paradicsom még nem esik össze. A citromot meghámozzuk, és nagyon vékony karikákra vágva feldíszítjük vele a töltött halat. A ragut köré téve tálaljuk.

PÁCOLT SONKA SAJTBUNDÁBAN
Hozzávalók: 40 dkg főtt, sovány füstölt tarja, félliternyi tej, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, kevés liszt, 2 db egész tojás, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 10 dkg zsemlemorzsa

Elkészítése: Előző este a tejbe belekeverjük a megtisztított és szétzúzott fokhagymát, majd a borssal ízesítjük. A sonkát egyformán fél centi vastag szeletekre vágjuk, és a tejbe beletesszük. Az edényt lefedjük, és másnapig a hűtőszekrényben tartjuk. Az étel készítése előtt a szeleteket kivesszük a fűszeres tejből, és lisztbe mártjuk, majd a felvert tojásban megforgatjuk. Reszelt sajtban meghempergetjük. Ezután ismét beletesszük a tojásba, végül a zsemlemorzsában megmártva 170 fokra felhevített olajban 3-4 perc alatt szép pirosra megsütjük. Vigyázzunk, hogy az olaj ne legyen forróbb, mert a sajt keserűvé válhat! Bármilyen friss salátával nagyon finom. Burgonyapüré illik mellé. Csak melegen jó igazán.

RÁNTOTT KAPROS SONKA
Hozzávalók: 40 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg reszelt óvári sajt, 1 dl nagyon sűrű tejföl, másfél dl tej, 1 csokor kapor (vagy 1 evőkanál szárított kapor), 1 tojás, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez

Elkészítése: A főtt füstölt húst rostjaira merőlegesen, nagyon vékonyan felszeleteljük. (Ha előzőleg hűtőszekrényben hűtjük 2 órán keresztül, könnyebben szeletelhető.) A reszelt sajtot elkeverjük a tejföllel és a nagyon finomra metélt kaporral, majd a sonkaszeleteket vastagon bekenjük a sajtos mártással. 1-1 megkent sonkaszeletet összeragasztunk (esetleg hústűvel összetűzzük), lisztbe, tejjel felvert tojásba, végül zsemlemorzsába hempergetjük, és bő, forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük. Sült burgonyával és tejfölös tormamártással kínáljuk.

REJTETT SONKA
Hozzávalók: 40-50 dkg főtt füstölt hús, kis fej kelkáposzta, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt sajt, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 1 dl paradicsomlé, 1 evőkanál olaj, törött fekete bors, késhegynyi őrölt kömény, só

Elkészítése: A kelkáposztát leveleire szedjük, és egy pillanatra forrásban levő, sózott vízbe dobjuk egyenként, majd szűrőlapáton levétől lecsorgatjuk. Amíg a kellevelek hűlnek, addig a füstölt húst annyi darabra vágjuk, ahány kellevél van. Minden levélbe belegöngyölünk egy-egy darab húst, és a göngyölegeket szorosan egymás mellé, kikent tűzálló tálba fektetjük. A reszelt sajtot, tejfölt, olajat, a felvert tojást, a paradicsomlét, a köménymagot, kis sót, borsot és a lisztet simára keverjük, majd a mártást a tekercsekre öntjük. Forró sütőbe téve a tálat, addig sütjük, amíg a mártás rá nem sült a tetejére. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne barnuljon meg, mert keserűvé válik az égett sajttól. Ha a család nagyétkű, kínáljunk mellé burgonyapürét is.

REJTETT, TÖLTÖTT SONKA
Hozzávalók: 8 vékony, nagy gépsonkaszelet, 5 dkg juhtúró, 2 evőkanál frissen reszelt torma, só, cukor, ízlés szerint, 1 evőkanál tejföl, késhegynyi törött fehér bors, 1 db egész tojás, 1 dl tej, 8-10 dkg finomliszt, 1 teáskanál konyak, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése: Először a “mártó tésztát” készítjük el. A tojást habosra verjük, hozzáadjuk a tejet, a lisztet, a konyakot, és sóval, borssal ízesítjük. Simára keverjük, és 15 percig hagyjuk állni. Közben a juhtúrót összekeverjük a tormával, a sóval, a cukorral és a tejföllel, majd a borssal ízesítjük. A kiterített sonkaszeleteket bekenjük a túrós-tormás krémmel, és szorosan felcsavarjuk. Lisztbe mártjuk és a tésztában megforgatva, forró olajba tesszük. 4-5 perc alatt piros-ropogósra megsütjük, és lecsöpögtetve róla a felesleges olajat, azonnal tálaljuk. Melegen burgonyapüré vagy vajas párolt zöldség illik hozzá, hidegen pedig franciasalátával tesszük az asztalra.
Egyszerűen és gyorsan készíthető, kellemesen pikáns étel.

RIZSES SONKAMAJONÉZ
Hozzávalók: 1 zacskó gyorsrizs, 25 dkg főtt füstölt sonka, 1 dl tejszín, 2 dl majonéz, 1 dl tejföl, 2 ecetes uborka, só és törött fekete bors, ízlés szerint, kevés mustár, 1-2 evőkanál fűszerezett paradicsomlé, 1 nagy csokor snidling és petrezselyemzöld

Elkészítése: A rizst megfőzzük, a füstölt sonkát ledaráljuk, az ecetes uborkát pedig finom reszelőn lereszeljük. A tejszínből kemény habot verünk. A majonézt összekeverjük a tejföllel, a paradicsomlével, a mustárral, a törött borssal, majd belekeverjük a rizst, a darált sonkát és a reszelt uborkát, végül óvatosan hozzáadjuk a kemény habot. Átforgatjuk, és egy üvegtálra kúpalakban felhalmozzuk. Tetejére nagyon finomra vágott zöldpetrezselymet és snidlinget szórunk. Jól behűtve kínáljuk.

SAJTBAN SÜLT SONKA
Elkészítési idő: 35-40 perc
Hozzávalók: 8 kis szelet füstölt főtt tarja, 3 tojásfehérje, 1 evőkanál reszelt sajt (lehetőleg parmezán), só és törött bors, ízlés szerint, 1 evőkanál liszt, olaj a sütéshez

Elkészítése: A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd belekeverjük a reszelt sajtot, 1 evőkanál lisztet, a sót, a borsot. A sonkaszeleteket egyenként megforgatjuk a lisztben, majd a habos masszában, és bő, forró olajban hirtelen kisütjük. Vajas zöldséggel vagy burgonyapürével és salátával kínálhatjuk, de jól illik mellé a majonézes mártás is.

SAJTOS TÖLTÖTT SONKA
Hozzávalók: 8 nagy, vékony szelet nyers füstölt sonka vagy tarja, 1 nagyobb, savanykás alma, 8 hajszálvékony szelet óvári sajt, kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 8 szem szegfűszeg, tej a sonka áztatásához, törött fekete bors, ízlés szerint, liszt, olaj, só
Elkészítése: A nyers sonkaszeleteket előző nap tejben áztatjuk, és felhasználásig hűtőszekrényben tároljuk. A tejből kivesszük, lecsöpögtetjük, és törött borssal bőven megszórjuk. Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk, és 8 karikára vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, és szintén 8 karikára szeleteljük. Minden sonkára egy-egy almaszeletet helyezünk, ezt leborítjuk egy szelet sajttal, majd ráteszünk egy hagymakarikát is. A hagymába beleszúrunk egy szem szegfűszeget, jól megsózzuk, és úgy göngyöljük össze a sonkát, hogy a töltelék ne eshessen ki belőle. Hústővel megtűzzük, majd lisztbe forgatjuk. A sonka áztatásához használt tejből 1 decit összekeverünk a felvert tojással, és ebben mártjuk meg a töltött sonkát. Ezután újból a lisztbe, majd még egyszer a tejes tojásba mártjuk, és bő, forró olajban, takaréklángon pirosra sütjük. Sült burgonya és majonézes tormamártás illik mellé, de kínálhatjuk burgonyapürével és ecetes salátával is.

SONKA ASZPIKBAN
Hozzávalók: 40 dkg főtt füstölt hús, 12 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, fél dl konyak, 1 dl tejszín, 1 húsleveskocka, másfél evőkanál zselatin, törött fekete bors, kevés só

Elkészítése: A sonkát kétszer átdaráljuk. 2 dkg vajat felhevítünk, hozzáadjuk a lisztet, és addig pirítjuk, amíg fehér színét el nem veszti. Ezután a meleg tejet hozzáöntjük, és simára keverve, sűrűre főzzük. Ha kihűlt, hozzáadjuk a darált sonkát és az előre habosra kevert vajat. Beleöntjük a konyakot, megszórjuk a fűszerekkel, végül belekeverjük a kemény habbá vert tejszínt. A húsleveskockát 4 dl vízben feloldjuk, a zselatint a langyos levesbe téve, állandó keverés közben addig melegítjük, amíg a zselatinkristályok el nem olvadnak. (Forralni nem szabad!) Ezután finom szűrőn átszűrjük, majd apránként hozzáadjuk a sonkás masszához. Alaposan összekeverjük, és langyosra hűtjük. Vízzel kiöblített kis formákba, pl. kávéscsészékbe, poharakba vagy kompótos tálkákba öntjük. Hűtőszekrényben legalább 4 órán keresztül dermesztjük. (Másik készítési módja: a zselatinnal elkevert és leszűrt húslét nem keverjük össze a darált sonkás masszával, hanem a formába öntünk egy kis húslevet, az edényt körülfolyatjuk vele, majd ha megdermedt, még egy aszpikréteget öntünk bele. Ha az is megszilárdult, akkor a sonkakrémet töltjük a formába. Ráöntünk egy kis aszpikot, és ugyancsak hűtjük néhány órán át.) Tálalás előtt a formákat egy pillanatra forró vízbe mártjuk, az aszpikos sonkát tálra borítjuk, és tetszés szerint díszítjük céklával, főtt tojással, salátával, uborkával, a maradék aszpikkal, amelyet nagyon apróra vágunk. Tartármártást vagy hideg gyümölcsmártást kínálunk mellé. A büféasztalon nagyon mutatós, finom étel.

SONKA CSÉSZÉBEN
Hozzávalók: 4 szelet gépsonka, 4 tojás, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 2 dl tejföl, 1 kis tubus majonéz (vagy 1 tojásból készített majonéz), 2 dkg vaj, 1 teáskanál kapribogyó (leve nélkül), 1 teáskanál szardellapaszta, kevés mustár, törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: Kis alufólia pohárkákat vagy csészéket nagyon vastagon kikenünk vajjal, és kibéleljük egy-egy gépsonkaszelettel. Mindegyikbe óvatosan beleütünk egy tojást, vastagon beszórjuk reszelt sajttal és megsózzuk. Az előmelegített forró sütőbe beleállítunk egy tepsit, egy ujjnyi vizet töltünk bele, és a poharakat a tepsibe tesszük. A sonkás tojást addig pároljuk a gőzben, amíg a tojás megkocsonyásodik. Ezután a csészékből óvatosan kiborítjuk, és meleg tálra tesszük. Leöntjük a majonéz, a szardellapaszta, az apróra vágott kapribogyó, a mustár, a törött bors és a tejföl keverékével. Tálalhatjuk úgy is, hogy tálra halmozunk párolt petrezselymes rizst (vagy pirított burgonyát), ráhelyezzük a sonkás tojást, és a mártást külön kínáljuk hozzá.

SONKA KOTLETT
Hozzávalók: 8 szelet főtt füstölt sonka vagy tarja, 3 dl tejföl, 10 dkg juhtúró, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál natúr reszelt torma, cukor, törött fekete bors, 3 dkg vaj, kevés só

Elkészítése: Kikent, lapos tűzálló tálra fektetjük egymás mellé a sonkaszeleteket. A tejfölt, juhtúrót, a tormát, a sót, a puha vajat, kis cukrot és borsot meg a tisztított és reszelt vöröshagymát alaposan összekeverjük, és ezzel a mártással vastagon megkenjük a sonkaszeletek tetejét. A tálat alufóliával lefedjük, és előmelegített sütőben 20 percig sütjük. Rósejbni vagy szalmaburgonya illik hozzá.

SONKA-KROKETT OLASZ MÓDON
Hozzávalók: 30 dkg főtt füstölt hús, 1 egész tojás + 2 tojássárga, 2 dl tej, 2 dkg vaj, 2 dkg liszt, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 1 csokor petrezselyemzöld, késhegynyi curry, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, zsemlemorzsa és liszt a bundázáshoz, olaj a sütéshez
Elkészítése: A vajat felhevítjük, és a lisztet hozzáadva addig pirítjuk, amíg az habzani nem kezd, ekkor felöntjük a megmelegített tejjel, és simára keverve, sűrűre főzzük. Amíg hűl, addig a főtt füstölt húst ledaráljuk, összekeverjük a 2 tojássárgával, a reszelt sajttal és a fűszerekkel. A kihűlt mártást hozzáadjuk a sonkás masszához, és alaposan összekeverjük. Hűtőszekrényben hűtjük 1 órán át, ezután ujjnyi vastag, 4-5 centis rudacskákat formálunk belőle. Lisztben, felvert tojásban és zsemlemorzsában meghempergetjük, és bő, forró olajban pirosra sütjük. Hideg, fűszeres paradicsommártást kínálunk hozzá.

SONKAKRÉM, FORMÁBAN DERMESZTVE
Hozzávalók: 25 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 4 dkg vaj vagy margarin, 1 dl tejszín, 1 dl tejföl, 1 dl tej, 1 púpozott teáskanál zselatin, só és törött bors, kevés mustár, 1 teáskanál olaj, 1 evőkanál konyak

Elkészítése: A füstölt sonkát kétszer átdaráljuk, majd habosra keverjük a puha vajjal, tejföllel, a konyakkal és a fűszerekkel. A zselatinport kis lábosba szórjuk, ráöntjük a tejet, és állandó keverés mellett addig melegítjük, míg sűrű, de már folyékony lesz. A tejszínből nagyon kemény habot verünk, és óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, a langyos zselatinnal együtt belekeverjük a sonkás masszába. A keveréket kiolajozott alufólia tálkába vagy egyéb formába simítjuk, és hűtőszekrényben egy napig dermesztjük. Tálalás előtt a forma alját forróvizes ruhával átsimítjuk, majd a krémet tálra csúsztatva felszeleteljük. Díszíthetjük uborkakarikákkal, piros retekkel, zöldhagymával, de kínálhatunk mellé tartármártást vagy ízesített tejfölt is. Kis adagokban is fagyasztható.

SONKAKRÉMMEL TÖLTÖTT TOJÁS
Hozzávalók: 4 tojás, 5 dkg sonka, 1 evőkanál tejföl, 1 késhegynyi pástétomfűszer, 1 teáskanálnyi frissen kipréselt narancslé, 1 mokkáskanálnyi mustár, csipetnyi só és törött fekete bors, a díszítéshez salátalevelek, 1 narancs, 5 dkg sovány sonka

Elkészítése: A tojásokat keményre főzöm, majd a meghámozott tojást hosszában kettévágva, a sárgáját kikaparom. A sonkát nagyon apróra metélem, vagy aprítógépben péppé zúzom. Összekeverem a tejföllel, a tojássárgákkal, a mustárral, a narancslével és a fűszerekkel. Jól megpúpozva, a masszát visszatöltöm a fél tojásfehérjékbe, majd a töltelékkel felfelé, salátalevelekkel bélelt tálra rakom. Ráhintem a nagyon vékony csíkokra metélt sonkát, körberakom a meghámozott és felszeletelt naranccsal, és jól behűtöm. Fokhagymás tartármártást kínálok mellé.

SONKALEPÉNY
Hozzávalók: 25 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja, 2 tojás, 2 dl tej + tej a sonka áztatásához, 3 púpozott evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 2 szem összetört szegfűszeg, só és törött fekete bors, ízlés szerint, 1 nagy csokor zöldpetrezselyem

Elkészítése: A nyers füstölt sonkát előző nap tejben áztatjuk. A tejből kivéve lecsöpögtetjük, és kétszer átdaráljuk, hogy teljesen pépes legyen. A tojásokat habosra felverjük, belekeverjük a 2 dl tejet és a lisztet, majd hozzáadjuk a pépes sonkát és a fűszereket. Jól összedolgozzuk, és 10 percig állni hagyjuk. Ezután evőkanállal adagolva kis lepényeket formálunk belőle, s ezeket forró olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. Meleg tálra szedjük és burgonyapürével, almás tormamártással tálaljuk.

SONKAMÁRTÁS
Hozzávalók: 2 dl füstölthúslé, 2 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 1 dl tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, őrölt fehér bors

Elkészítése: A vajat a liszttel addig forrósítjuk, amíg a liszt habzani nem kezd (de vigyázzunk arra, hogy ne barnuljon meg), majd a sonkalével meg a tejszínnel felengedve simára keverjük, és sűrűre főzzük. Meghintjük a törött borssal és a nagyon finomra vágott zöldpetrezselyemmel, végül a tejfölt is belekeverjük, de ezzel már nem forraljuk. Sós vízben főtt kelbimbót vagy karfiolt forgathatunk meg benne, de kínálhatjuk szárazabb sült vagy főtt hús mellé.

SONKAMETÉLT BIKAVÉRBEN
Hozzávalók: 40 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 5 dkg vaj, egy-másfél dl bikavér (vagy egyéb testes, nehéz vörösbor), 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál liszt, 1 csokor zöldpetrezselyem, só és törött fekete bors, ízlés szerint, késhegynyi őrölt koriander és mustármag

Elkészítése: A vajat megmelegítjük, majd üvegesre fonnyasztjuk rajta a megtisztított, finomra vagdalt vöröshagymát és a szétzúzott fokhagymát. Meghintjük a liszttel, pirítjuk néhány percig, majd felöntjük 1 dl vízzel, a tejszínnel és a vörösborral. Sóval és a többi fűszerrel ízesítjük, ezután simára keverve jól felforraljuk. Közben a sonkát vékony csíkokra metéljük, és a finomra vagdalt zöldpetrezselyemmel együtt beleforgatjuk a mártásba. Még egyszer felforraljuk, és burgonyakrokettel vagy burgonyalepénnyel kínáljuk.

SONKAPAPRIKÁS
Hozzávalók: 40 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 3 evőkanál olaj, 1 dl tejföl, 1 paradicsom (lehet gyorsfagyasztott is), 2 zöldpaprika, 1 evőkanál pirospaprika, 2 dl száraz vörösbor, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma

Elkészítése: A füstölt sonkát kockákra vágjuk, a zöldpaprikát kicsumázzuk és felszeleteljük, a paradicsomot lehéjazzuk, és vékonyra karikázzuk. A felhevített olajon a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát üvegesre fonnyasztjuk, meghintjük a pirospaprikával, majd rádobjuk a sonkakockákat és a paprikaszeleteket. Saját levében, fedő alatt pároljuk 4 percig, majd a bort aláöntve 5 percig forraljuk. Ezután a paradicsomot és a szétzúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és további 5 percig főzzük. A lángot eloltva alatta belekeverjük a tejfölt, és galuskával vagy tarhonyával kínáljuk.

SONKAPUDING
Hozzávalók: 30 dkg főtt füstölt hús, 4 dkg vaj, 4 púpozott evőkanál liszt, 4 tojás, 4 dl tej, 2 savanykás alma, 2 dl tejföl, törött bors, csipetnyi cukor

Elkészítése: A főtt füstölt húst kétszer ledaráljuk. A vajat a liszttel habzásig hevítjük, majd a meleg tejjel felengedjük, megszórjuk törött borssal, és simára keverve sűrűre főzzük. Langyosra hűtjük, majd hozzákeverjük a sonkapépet és a tojások sárgáit is. A tojásfehérjékből nagyon kemény habot verünk, és óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, belekeverjük a sonkás masszába. Kikent és lisztezett formába töltjük, és a formát ujjnyi vízzel telt lábosba vagy tepsibe állítjuk. Forró sütőben 50 percig gőzöljük. Akkor van készen, ha a beleszúrt próbatű vagy hurkapálca teljesen száraz marad. Közben az almákat meghámozzuk, kicsumázzuk és lereszeljük, majd összekeverjük a tejföllel, kis sóval és cukorral. A tálra borított sonkapudingból kis cikkeket vágunk, és leöntjük az almás mártással. Lehetőleg azonnal tálaljuk, mert a puding nagyon hamar összeesik.

SONKARAGU KAPRIBOGYÓVAL
Hozzávalók: 40 dkg nyers füstölt sonka, tej az áztatáshoz, 2 evőkanál kapribogyó, 2 dl tejszín, csipetnyi cukor, 1 teáskanál mustár, fél citrom lereszelt héja, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 evőkanál olaj

Elkészítése: A nyers füstölt sonkát előző nap nagyon éles késsel vékony csíkokra metéljük, majd annyi tejben, amennyi ellepi, 24 órán keresztül áztatjuk. Másnap a tejből kivéve lecsöpögtetjük, és a felhevített olajon hirtelen lepirítjuk. Felöntjük a tejszínnel és a teljes áztató-léből 2 dl-nyivel. Meghintjük törött borssal, hozzákeverjük a mustárt és a kapribogyót (levével együtt), beleszórjuk a reszelt citromhéjat és kis cukrot, majd ha felforrt, kis lángon addig főzzük, amíg a sonka puha nem lesz. Ha a sonka megfőtt, csak sűrű, pikáns mártásnak kell lennie alatta. Apróra tört spagettivel vagy párolt rizzsel kínáljuk.

SONKA RÁC MÓDON
Hozzávalók: 40 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja, tej az áztatásához, 75-80 dkg burgonya, 25 dkg húsos zöldpaprika, 4 paradicsom (az utóbbiak lehetnek gyorsfagyasztott lecsó alkotórészei is), 2 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, másfél dl száraz vörösbor, 2 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál olaj, kevés só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A nyers füstölt sonkát előző nap tejben áztatjuk, és felhasználásig a hűtőszekrényben tartjuk. Kivesszük a tejből, lecsöpögtetjük, és vékony szeletekre vágjuk. A burgonyát meghámozzuk, és vékonyra karikázzuk. A zöldpaprikát kicsumázzuk, felszeleteljük, a paradicsomot lehéjazzuk, és vékony karikákra vágjuk. A vöröshagymát tisztítás után szintén felkarikázzuk. Egy tűzálló tálat egy evőkanál olajjal kikenünk, és az aljára terítünk egy réteg burgonyát. Ezt megsózzuk, beborítjuk vöröshagyma- és zöldpaprikaszeletekkel, és ráteszünk a sonkából. Meghintjük törött borssal, megrakjuk paradicsomszeletekkel. Rámorzsolunk a megtisztított és szétzúzott fokhagymából, és burgonyával folytatjuk a rétegezést addig, amíg el nem fogynak az alapanyagok. Az olajat, a vörösbort és a tejfölt összekeverjük, rálocsoljuk a tetejére, és a tálat befedve előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepes lángon, 2 órán át, sütjük, majd a tál tetejét levéve, az ételt pirosra pirítjuk. Tálaláskor még külön is megtejfölözhetjük.

SONKATÉSZTÁBAN SÜLT SAJT
Hozzávalók: 25 dkg parmezánsajt, 25 dkg főtt füstölt hús (csont nélkül), 1 tojás, 8-10 dkg tiszt, 2 dl tej, 1 teáskanál mustár, só és törött fekete bors, ízlés szerint, zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez, 1 csokor zöldpetrezselyem

Elkészítése: A főtt füstölt húst ledaráljuk, majd összekeverjük a habosra vert tojással, a liszttel, a tejjel, a sóval, a törött borssal, a mustárral és a finomra metélt zöldpetrezselyemmel. A sajtot hosszúkás csíkokra vagdaljuk. Először lisztbe, majd a sűrű palacsintatésztába, végül zsemlemorzsába forgatjuk. A morzsát jól rányomkodjuk, és bő, forró olajban, erős tűzön, hirtelen pirosra sütjük. Sült burgonyával és salátával kínáljuk.

SONKA, TOJÁSSAL 01. (HAM AND EGGS)
Hozzávalók: 8 vékony szelet gépsonka, 8 tojás, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint só, törött fekete bors, piros fűszerpaprika

Elkészítése: Adagonként készítem. Fél evőkanálnyi olajat a serpenyőben felforrósítok, és beleteszek 2 szelet sonkát. Ha jól átforrósodott, ráütök 2 tojást. Nem baj, ha a tojássárgája szétfolyik a sonkán. Addig sütöm, amíg a tojásfehérje kissé megkocsonyásodik, de a sárgája még nem szilárd. Rögtön meghintem sóval, borssal, paprikával, és azonnal tálalom. (A tojásokat először egyenként beleütöm egy csészébe, így győződök meg arról, nem rossz-e. Egyetlen rossz tönkreteheti az egész ételt!)

SONKA, TOJÁSSAL 02.
Hozzávalók: 8 db egész tojás, 15 dkg gépsonka (vagy egészen vékonyra szeletelt füstölt tarja), 1 mokkáskanálnyi só, 1 mokkáskanálnyi törött fehér bors

Elkészítése: A sonkaszeleteket nagyon vékony csíkokra vágom, és egyenletesen szétterítem egy lapos tűzálló tálon. A megmosott tojásokat egyenként, külön-külön kis csészébe ütöm, hogy meggyőződjek azok “jóságáról”, mert egyetlen rossz tönkretehetné az egész ételt. A felütött tojásokat a sonkacsíkokra öntöm úgy, hogy azok lehetőleg ne egymásra, hanem egymás mellé kerüljenek. A tojássárgákat villával megszúrom, majd folpack fóliát borítok a tál tetejére és a mikrohullámú sütőben a legerősebb fokozaton, négy percig sütöm. A sütőből kivéve négy részre vágom, és meleg tányérokra teszem. Mindenki a tányérján sózza és borsozza, ízlése szerint.

SONKATÖLCSÉR
Hozzávalók: 8 hajszálvékony, nagy szelet gépsonka, 10 dkg füstölt hús, 2 evőkanál tejföl, 1 teáskanál mustár, 5 dkg vaj, só és törött bors, ízlés szerint, 2 ananászkarika (vagy 2 evőkanál darabolt ananász)

Elkészítése: A főtt füstölt húst ledaráljuk, és habosra keverjük a vajjal, tejföllel, mustárral, sóval, borssal, végül hozzáadjuk az apróra vágott ananászbefőttet is. A sonkaszeletekből tölcsért formálunk, megtöltjük a krémmel, és hústűvel megtűzve tálra fektetjük. Legalább 2 órán át, hűtjük. Tálalás előtt a hústűket kivesszük belőle.

SONKA VAD MÓDRA
Hozzávalók: 50 dkg nyers füstölt sonka vagy tarja, 5 dl száraz vörösbor, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 nagy narancs leve és lereszelt héja, 3 dkg mazsola, késhegynyi törött fenyőmag, késhegynyi törött koriander és mustármag, kevés liszt, 1 mokkáskanál őrölt bors

Elkészítése: Az összes fűszert és a megtisztított, karikára vágott vöröshagymát a vörösborba belekeverjük, és felforraljuk. Amíg a páclé hűl, a nyers füstölt sonkát féltenyérnyi vékony szeletekre vágjuk, és a páclébe beletesszük. 6 napig érleljük benne. Mindennap néhányszor megforgatjuk, hogy a fűszeres pác mindenütt egyformán érje. (A hűtőszekrényben lefedve tároljuk.) Az étel elkészítése előtt a sonkát a pácléből kivesszük és lecsepegtetjük. A páclét átszűrjük, majd a lébe a szeleteket visszatéve, lassú forralással puhára főzzük. Ezután a levéből kivéve félretesszük. A visszamaradt sonkalébe belecsavarjuk a narancslét, hozzáadjuk a reszelt narancshéjat, a megtisztított mazsolát és a liszttel simára kevert tejfölt. Az egészet alaposan összeforraljuk, és a főtt sonkát visszatesszük a mártásba. Burgonyagombóccal tálaljuk ezt a különleges, pikáns ételt.
SONKÁBAN SÜLT TOJÁS
Hozzávalók: 20 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 8 tojás, 5 dkg vaj, 20 dkg reszelt parmezánsajt, 2 dl tejföl, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A vaj felével vastagon kikenünk egy lapos tűzálló tálat. A füstölt sonkát vékony csíkokra vágjuk, és a felét beleszórjuk a tál aljába. Egyenletesen elterítjük, majd a reszelt sajt felét rászórjuk úgy, hogy mindenhova jusson. 1 dl tejföllel meglocsoljuk, megsózzuk, megborsozzuk, majd sorban egymás mellé ráütjük a tojásokat (ügyeljünk arra, hogy egyben maradjanak). A tojások tetejét megszórjuk a maradék sonkával, a reszelt sajttal, borsónyi vajdarabkákkal, és a tejföllel lelocsoljuk. Forró sütőben vagy előmelegített grillsütőben addig sütjük, amíg a tojás megkocsonyásodik. (Egy villát vagy hurkapálcát beleszúrunk, és ha már nem ragad, akkor kész az étel.) Tálaláskor cikkekre vagy kockákra szeleteljük, és salátával kínáljuk.

SONKÁS BURGONYAFELFÚJT
Hozzávalók: 3 dl burgonyapehely, 2 dl tej, 2 dl víz, 4 db egész tojás, 5 dkg vaj, 10 dkg főtt füstölt tarja (vagy sonka), 1 evőkanál finomliszt, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál őrölt fehér bors, 1 teáskanál tormás mustár, 1 evőkanál reszelt torma, 1 evőkanál olaj és kevés liszt a felfújtformához

Elkészítése: Egy mély tálban a tejet a vízzel összeöntöm és beleszórom a burgonyapelyhet. Megsózom, megborsozom, összekeverem. Legalább tíz percig hagyom állni, azután újból átkeverem. Közben a sonkát apró kockákra vágom. A tojásokat szétválasztva a sárgákat jól kikeverem az olvasztott, de már hideg vajjal, majd hozzákeverem a lisztet és a mustárt. A tojáskeveréket beledolgozom a burgonyamasszába, ezután hozzákeverem a tormát, a nagyon apróra metélt sonkakockákat, valamint a tojások fehérjéből vert kemény habot. Egy felfújtformát az olajjal kikenek, kevés liszttel meghintem, és belesimítom a burgonyás masszát. Előmelegített forró sütőbe tolom, és közepes lángon addig sütöm, amíg a próbaképpen beleszúrt hurkapálcára a masszából már semmi sem tapad. (Ha a teteje idő előtt, vagyis azelőtt barnulna, hogy átsült, egy alufólia lapot ráborítok.) Közvetlen tálalás előttre kell időzíteni a sütését, mert hamar összeesik. Meleg tálra borítom, négy cikkre vágom és reszelt sajttal azonnal lehintve, forró tányérokra rakom.
Elkészítési ideje: kb. 70-75 perc

SONKÁS BURGONYAVAGDALT
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg, előző nap héjában megfőtt (dermedt) burgonya, 15 dkg főtt tarja vagy sonka (esetleg 10 dkg párizsi és 5 dkg húsos füstölt szalonna), 2 tojás, 4-5 evőkanál zsemlemorzsa, 4 evőkanál olaj, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, ugyanennyi majoránna, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése: A meghámozott főtt burgonyát, a megtisztított vöröshagymát és a sonkát a húsdarálón ledaráljuk, majd összedolgozzuk a felveretlen, nyers tojásokkal és a fűszerekkel. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, és nedves kézzel 8 fasírtpogácsát formázunk belőle. Zsemlemorzsában megforgatjuk, és egy kikent tepsire fektetjük, szorosan egymás mellé. A megmaradt olajjal, kenőtoll segítségével bekenjük a tetejüket, majd az előmelegített forró sütőbe toljuk, és megsütjük előbb az egyik, majd megfordítva a másik oldalát. (A megfordítás után ugyancsak bekenjük a tetejüket kevés olajjal.) Bármilyen köret vagy saláta és savanyúság jó mellé.

SONKÁS CANAPÉ
Elkészítése: A kenyérszeleteket petrezselymes vajjal vékonyan megkenjük, pontosan a kenyérszelet nagyságára vágott sonkaszelettel borítjuk be.