Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Eperszezon - Édességek, sütemények 02.


FAGYOS FÖLDIEPERKOCKÁK
Hozzávalók: 12,5 dkg liszt, 6 dkg vagdalt dióbél, 11 dkg vaj vagy margarin, 0,6 dl kristálycukor szorosan töltve (eredetileg barna cukor), 2 tojásfehérje, 30 dkg eper, 20 dkg cukor, 2 evőkanál citromlé, 2,5 dl tejszín.
Morzsalék: Keverd össze a lisztet, a diót, a vajat és a kristálycukrot. Szórd egyenletesen egy tepsibe és süsd meg előmelegített, közepes hőmérsékletű (180° C) sütőben kb. 20 percig. Néha keverd meg. Ha készen van, szórd a kétharmad részét egy közepes tepsibe.
Krém: Verd kemény habbá a tojásfehérjét a cukorral, a szeletelt eperrel és a citromlével. A tejszínt külön verd fel habbá és forgasd bele óvatosan az epres habba.

Elkészítése: Kanállal rakd rá ezt a masszát az egyenletesen a tepsiben lévő morzsalékra, utána szórd a félretett fél rész morzsalékot a tetejére. Takard le celofánnal vagy alufóliával és tedd mélyhűtőbe legalább 6 órahosszára, vagyis amíg meg nem szilárdul. Kockákra vágva kínáljuk.

FRANCIA EPERKRÉM
Hozzávalók: 25 dkg eper, 10 dkg porcukor, fél citrom leve, 2 dl tejszín, 2 evőkanál tej

Elkészítése: Turmixoljuk össze a megmosott epret, adjuk hozzá a tejet, a cukrot és a citrom levét. Verjük fel a tejszínt, és óvatosan keverjük a gyümölcspéphez. Hűtve tálaljuk. Díszíthetjük egész eprekkel.
GYÖMBÉRES EPERLEKVÁR
Hozzávalók: 50 dkg eper, 50 dkg cukor, friss gyömbér, 1 citrom

Elkészítése: A megmosott epret vágjuk félbe-negyedbe mérete szerint, locsoljuk meg a citrom levével, és keverjük hozzá a cukrot. Tegyük fel főni, és forrástól számítva még 15 percet hagyjuk rotyogni. Húzzuk le a tűzről, majd adjuk hozzá a lereszelt gyömbért (sokat vagy keveset - ízlésünknek megfelelően). Tegyük üvegekbe, dunsztoljuk ki, és legalább négy hetet várjunk, mielőtt a lekvárt megkóstolnánk!

GYÜMÖLCSHAB
Hozzávalók: 40 dkg eper vagy málna, 4 db tojásfehérje, 1 dkg margarin, édesítőszer

Elkészítése: A gyümölcsöt nagyon erősen verjük a tojásfehérjékkel, míg teljesen habos nem lesz. Édesítjük, gyengén kimargarinozott, tűzálló tálba öntjük, és néhány pillanatra a sütőbe tesszük. Forrón, azonnal tálaljuk.

GYÜMÖLCSKOSÁR
Hozzávalók: Liszt 24 dkg, vaj 21 dkg, porcukor 10 dkg, tojás 3 db, málna, földieper, ribiszke stb. 25 dkg, tejszínhab 0.5 l, vaníliás cukor 15 dkg.

Elkészítése: Vajat liszttel, porcukorral kidolgozunk, 3 tojássárgáját adva hozzá. Ezt a keveréket nikkel-tálba tesszük, szétnyomkodjuk benne, ha kisült, telerakjuk ribiszkével, málnával, földieperrel, vagy meggyel, még egy kicsit sütjük, és kemény, vaníliás cukros tejszínhabbal feladjuk.

GYÜMÖLCSKRÉM
Hozzávalók: 6 dkg eper, 1 levél zselatin, 1 dl tejszín, édesítőszer

Elkészítése: A gyümölcsöt jól összetörjük. A zselatint kevés meleg vízben feloldjuk, a gyümölcspüréhez keverjük, ízlés szerint édesítjük. Hűtőbe tesszük, ha keményedni kezd, a habbá vert tejszínt belekeverjük. Poharakban, díszítve tálaljuk. Készíthetjük diétás befőttekkel is.

GYÜMÖLCSKRÉMEK (EPER, BARACK, MÁLNA STB.)
Elkészítése: 1,5 dl áttört gyümölcslevet 20 dkg cukorral sűrűre főzünk, 1 tojássárgáját hab-verővel keverőtálban elkeverünk, hozzácsurgatjuk a gyümölcs levét, és szapora keverés közben hozzáadunk 20 dkg vajat, citromlevet, és habosra keverjük. Hidegre tesszük, használat előtt újra habosra keverjük. Torták vagy tekercsek töltésére használjuk. Az eper- és málnakrémet kevés piros ételfestékkel színesíthetjük.

GYÜMÖLCSÖS HABTEKERCS
Hozzávalók:
A tésztához: 3 egész tojás, 10 dkg porcukor, 9 dkg liszt
A töltelékhez: 2 dl tejszín, 25 dkg málna vagy eper, 7 evőkanál porcukor
A tepsi kenéséhez: 2 dkg vaj és kevés liszt

Elkészítése: Az egész tojásokat habosra keverem a porcukorral, a vaníliás cukorral és a liszttel. Egy sütőlapot megvajazok, kevés liszttel meghintem, majd a tésztából evőkanállal kis halmokat teszek rá, egymástól elég távol. A tésztamassza azonnal szétfolyik a tepsin és korong alakú lesz. Előmelegített, közepes hőfokú sütőbe tolom, és pár percig sütöm. Csak éppen világossárgának kell lennie. Még tűzforrón, széles pengéjű késsel leszedem a sütőlapról és azonnal rácsavarom egy vastag nyújtófára vagy úgynevezett sütőcsőre. Így számos kis tekercset kapok, amit a fán hagyok kihűlni. Ha kihűlt, leütögetem a formáról. A tekercs töltelékéhez a tejszínhabot a porcukorral kemény habbá verem, és belerakom a megmosott, lecsöpögtetett, kicsumázott és feldarabolt gyümölcsöt. Egy-két órán belül el kell fogyasztani, nehogy a hab és a gyümölcs, levet engedjen.
Ha nem azonnali fogyasztásra szánom a süteményt, akkor a tejszínhabba belekeverek 1 teáskanál, fél dl tejben megáztatott és langyosra melegített zselatint. Ez fogja “fixálni” a habot. Ilyenkor a hűtőszekrényben legalább két órát kell pihennie, hogy a habos gyümölcs megkössön.

GYÜMÖLCSÖS-SAJTOS HÁROMSZÖGEK
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg (1 csomag) leveles tészta, 25 dkg Mascarpone krémsajt, 25 dkg fagyasztott eper, málna vagy más gyümölcs, 5 dkg porcukor, 2 dkg vaj

Elkészítése: A sajtot összekeverjük a fagyasztott gyümölccsel, s a hűtőbe tesszük, nehogy kiolvadjon. A kinyújtott tésztát nagyobb négyzetekre vágjuk, a gyümölcs-sajt keverékéből minden négyzet egyik sarkába egy púpozott kanállal teszünk, az átellenben lévő sarkot ráhajtjuk, hogy háromszöget kapjunk. A széleit bekenjük olvasztott vajjal, hogy összeragadjanak. Öt percre visszatesszük a hűtőbe, majd előmelegített, forró sütőben aranyszínűre sütjük. Még forrón bőven meghintjük porcukorral.

GYÜMÖLCSTÁL (FRUIT DISH)
Hozzávalók: 2 mangó, 0,6 dl narancsszörp, 24 db eper, 4 kivi, 12 db áfonya, 1 dl tejszín

Elkészítése: A meghámozott és felkockázott mangót a narancslével együtt tegye turmixgépbe, és dolgozza krémmé. Húsz eperszemet vékonyan szeleteljen fel, és rendezze egy nagyobb üvegtál aljára. Simítsa rá a mangós pép felét. Erre tegye a kivi szeleteket, majd az áfonyaszemeket. Az egészet takarja be a maradék krémmel. A tetejét díszítse tejszínhabbal és a megmaradt 4 szem eperrel.
HŰSÍTŐ DINNYEKEHELY
Hozzávalók: 2 db sárgadinnye, 2 kg mandarin, 20 dkg eper, 1 db ananász, 1 doboz őszibarack, 1 dl triple sec, 1 db citrom

Elkészítése: A gyümölcsöket megtisztítjuk, alaposan megmossuk. A dinnye magjait eltávolítjuk. Nagyobb darabokra vágjuk őket. Az őszibarack levét utóízesítjük kevés triple sec likőrrel és szűrt citromlével. A gyümölcsöket összekeverjük, majd kevés lével visszatöltjük a dinnyekosarakba. Fogyasztásig hűtőbe tesszük.
Elkészítési idő: 25 perc

JOGHURTOS EPER
Hozzávalók: 40 dkg eper, 6 dl joghurt, 2 evőkanál méz

Elkészítése: A megtisztított epret vékony cikkekre vágjuk, és egy magas pohárba tesszük. A joghurtot a mézzel jól elkeverjük, pohárba töltjük, és behűtve kínáljuk.

JOGHURTOS EPERBOMBA
Hozzávalók:
A krémhez: 6 levél világos zselatin, 30 dkg natúr joghurt, 10 dkg virágméz, 1 citrom kifacsart leve és lereszelt héja, 1 pohár (2dl) tejszín
Az öntethez és a díszítéshez: 25 dkg friss eper, 5 dkg cukor, 2 pohárka narancslikőr, 1 szelet citrom, eperlevél.  (4 személyre)

Elkészítése:
Krém: A zselatint 5 percig hideg vízben puhítjuk. A joghurtot elkeverjük mézzel, a citrom levével és lereszelt héjával. A zselatint szitán átnyomjuk, 2 evőkanálnyi forró vízzel feloldjuk és hozzáadunk 4-5 evőkanál joghurtot.
A zselatint a maradék joghurthoz keverjük és a krémet kb. 20 percig hagyjuk állni. Mielőtt megdermed a krém, beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt.
A krémet hideg vízzel kiöblített tálba öntjük, a tetejét elsimítjuk, legalább 3-4 órára hideg helyre tesszük.
Mártás és díszítés: Az epret megmossuk és megtisztítjuk. 20 dkg epret pürévé törünk, cukorral együtt felmelegítjük, hagyjuk kihűlni, és végül narancslikőrrel ízesítjük. Tálalás előtt tányérra borítjuk a megdermedt krémet, körbe rakjuk a szeletekre vágott friss eperrel, és köré öntjük a mártást. A desszert tetejére citromkarikát és eperlevelet teszünk.

JOGHURTSZELET
Hozzávalók:
A tésztához: 2 dl joghurt, 4 egész tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál liszt, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1 evőkanál sütőpor
A töltelékhez: 4 dl joghurt, 25-30 dkg málna vagy eper, 1 teáskanál zselatinpor, 15-20 dkg cukor, ízlés szerint, 1 dl tej, 2 dl tejszín, csipetnyi só, vaj és liszt a tepsihez

Elkészítése: A tojások sárgáit fehéredésig keverem a cukorral és a vaníliás cukorral, majd a sütőporral elkevert lisztet és a joghurtot felváltva hozzáadva, néhány percig keverem. Ezután beleforgatom a tojásfehérjéből vert kemény habot és vastagon kivajazott, meglisztezett tepsibe simítom a masszát. Tűpróbáig sütöm közepes hőfokú sütőben. Amíg a tészta sül, a krémhez valókat elkészítem. A tejbe beleszórom a zselatinport és hagyom állni 10 percig. Közben a gyümölcsöt kicsumázom, megmosom, lecsöpögtetem, majd szitán átnyomom. Az így kapott gyümölcslevet belekeverem a joghurtba, és annyi cukorral édesítem, hogy kellemesen édes legyen, de azért a gyümölcs eredeti aromáját ne vegye el. Csipetnyi sót is teszek hozzá, majd belekeverem a feláztatott és langyosra melegített, átszűrt zselatint, végül átforgatom a tejszínből vert kemény habbal.
Ezt a habos krémet rákenem a megsült és kihűlt tészta tetejére, végül a hűtőszekrényben jól lehűtöm. Szeletekre vágva kínálom. Tejszínhab nélkül is elkészíthető, kevésbé energia dús sütemény.
KANDÍROZOTT EPER
Hozzávalók: 2 kg eper, 1 kg cukor, fahéj

Elkészítése: Az előkészített gyümölcsöket porcelán edénybe tesszük. A cukrot 1 l vízben felforraljuk, darabos fahéjjal ízesítjük, és forrón a gyümölcsökre öntjük. Az edényt lefedjük, és hűvös helyre (nem hűtőbe) tesszük. Másnap a szirupot leszűrjük, újra felforraljuk, és a gyümölcsre öntjük. A műveletet naponta addig ismételjük, amíg a szirup elfogy. Ezután az eperszemeket kristálycukorba meghempergetjük, erős napon szárítjuk, majd üvegekbe rakva lekötözzük.

KAVART TÉSZTA
Hozzávalók: Fél bögre liszt, háromnegyed bögre cukor, 15 dkg olvasztott vaj vagy margarin, 2 tojás, 2 dl tej, fél dl fehérbor, 1 citrom reszelt héja, 5 dkg őrölt dióbél, 10 dkg egész dióbél, mazsola, 2 kk sütőpor, 40 dkg sárgabarack, eper vagy szilva kompót, tetszés szerint, 1 bögre reszelt alma

Elkészítése: Kikeverjük az egész tojásokat a cukorral, vajjal, reszelt almával, őrölt dióval, borban áztatott mazsolával, citromhéjjal, liszttel, sütőporral és annyi tejjel, hogy önthető legyen. A masszát kivajazott és lisztezett tepsibe öntjük, és tetejére tesszük a kompótot. A gyümölcsök tetejére egy-egy szem diót teszünk. Előmelegített sütőben közepes tűzön megsütjük.

KOCSONYÁZOTT EPRES JOGHURTHAB
Hozzávalók: 60 dkg gyümölcskocsonya, 15 dkg eper vagy vegyes befőtt a díszítéshez, 3 pohár epres joghurthab, 1,5 pohár tejszín

Elkészítése: Hagyományos piskótatésztát készítek, a forma méretének megfelelő kör alakú lapot sütök belőle. A formát előzőleg fagyasztóba teszem, utána színültig töltöm olaj-sűrű, hideg gyümölcsaszpikkal. Amikor 3-4 mm vastagon rádermed az edény belső falára, a felesleget kiöntöm belőle, és a formát 10 percre a hűtőbe teszem. Onnan kivéve a forma belsejét kirakom a maradék aszpikba mártott gyümölcsdarabokkal.
A joghurtot egy tálban simára keverem a felvert tejszínhabbal és öt evőkanál hűtött, folyós aszpikkal lazán összekeverem.
A joghurthabot a díszített formába töltöm, lefedem piskótalappal, és kb. 3-4 órát a hűtőben dermesztem. Amikor kész, kiöntöm a tálcára, tejszínhabbal és gyümölccsel díszítem.

KÓKUSZOS EPER
Hozzávalók: 40 dkg eper, 3 dkg kókuszreszelék, 2 dkg mazsola, 1 dl tejszín

Elkészítése: Az epreket megmossuk, leszárítjuk, és 4 tálkába rakjuk. Megszórjuk a kókuszreszelékkel, mazsolával, édesített tejszínhabbal díszítjük.

KRÉMSAJTOS EPERKOCKA
Hozzávalók: 25 dkg nagykocka száraztészta, 10 dkg tejszínes krémsajt, 2 dl tejföl, 15 dkg eper vagy szamóca, 3-4 evőkanál eperszörp, ízlés szerint porcukor és só

Elkészítése: A tésztát a szokásos módon, forró sós vízbe téve megfőzöm, majd meleg vízzel leöblítem, és melegen tartom. A mártáshoz turmixgépbe öntöm a tejfölt, az eperszörpöt, a krémsajtot, kevés cukrot (vigyázat, a szörp is édes), és a csipetnyi sót. Simára keverem, illetve turmixolom. A megfőtt tésztát beleforgatom a krémsajtos mártásba, és a tetejét meghintem a nagyon apróra vágott friss gyümölccsel.

LÁNGOLÓ EPRES OMLETT
Hozzávalók: 6 egész tojás, 5 evőkanál porcukor, 25-30 dkg friss eper, csipetnyi só, 4 evőkanál rum vagy konyak, 4 dkg vaj

Elkészítése: A tojássárgákat habosra keverem a cukorral és a sóval, majd hozzáadom a fehérjékből vert kemény habot. A masszát 4 részre osztva egy-egy dkg vajon 4 omlettet sütök belőle, mind a két oldalán. Tálra csúsztatom, és mindegyiket megrakom az előzőleg megmosott, lecsöpögtetett és kicsumázott eperszemekkel. Kevés porcukorral meghintem, majd a sütőben jól átforrósítom. A sütőből kivéve lelocsolom az alkohollal, és az asztalon látványosan meggyújtom a szeszt. Ha a láng elhamvadt, azonnal fogyasztjuk. Rendkívül finom és gusztusos.

MANDULÁS EPERKRÉM (SEMIFREDDO CON FRAGOLE)
Hozzávalók:
A karamellhez: 10 dkg cukor, 1 citrom leve, olaj, 10 dkg mandula
A krémhez: 45 dkg eper, 1 evőkanál citromlé, 3 evőkanál fehér rum, 4 tojás, 15 dkg cukor, csipet só
A tetejére: 2 dl tejszín, pár szem eper

Elkészítése: Kis lábosban melegítse fel az olajat, és folyamatosan keverve karamellizálja világosbarnára rajta a cukrot. Húzza félre a melegről, csurgassa rá a citrom kifacsart levét és keverje hozzá a durvára vagdalt mandulát. Ha szükséges, akkor újra melegítse fel kissé, s a folyékony keveréket olajozott üveglapra öntve terítse szét. Amikor teljesen megszilárdul, akkor tördelje apró darabokra. A megmosott epret keverőtálban villával (de ne mixerrel) törje péppé. Keverje hozzá a citromlevet és a rumot, majd tegye félre. A tojások sárgáját verje fel a cukorral, míg ez utóbbi teljesen feloldódik. Forgassa egybe a csipetnyi sóval keményre felvert tojáshabbal. A tejszínt verje fel keményre.
Fagylaltos kelyhekbe rétegezze az epres krémet, amelybe rétegenként a mandulás karamellből szór. A tetejét tejszínhabbal fedje be, amelyre díszítésként néhány szem friss epret rak.

MANDULÁS, EPRES KOSÁRKÁK
Hozzávalók 12 darabhoz:
A tésztához: 25 dkg liszt, 5 dkg darált mandula, 15 dkg vaj, 7 dkg cukor, 1 tojássárgája, csipetnyi só,
A formák kikenéséhez: vaj
A krémhez: 1 csomag (5 dkg) főzni való epres pudingpor, tej és cukor
A tetejére: 60 dkg eper, 4-5 dkg vékony lapocskákra vágott mandula, tejszínhab

Elkészítése: A tésztához a lisztet a mandulával, a vajjal, a cukorral, a tojássárgájával és csipetnyi sóval összegyúrjuk. Hűtő-szekrényben 1 órán át, pihentetjük, majd 12 közepes nagyságú, kivajazott kosárformát kibélelünk vele. Villával megszurkáljuk és sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 160 °C) kb. 15 percig sütjük. Amikor kihűlt, kiborítjuk, tányérokra rakjuk. Az epres pudingporból az előírás szerint tejjel és cukorral krémet főzünk, még melegen a kosarakba töltjük. A megmosott, kicsumázott, fölszeletelt epret rárakjuk és kicsit bele is nyomkodjuk. A vékony lapocskákra vágott mandulát zsiradék nélkül megpirítjuk, a töltött kosarakra szórjuk. Tálaláskor tejszínhabbal koronázzuk.
Elkészítési idő: 1 óra 30 perc + pihentetés

NARANCSOS KRÉM
Hozzávalók 4 személyre: 6 csomag fehér zselatin, 3 db narancs, 2 evőkanál narancslikőr, 1 db vaníliarúd, 4 dl tejszínhab, 2 evőkanál cukor, 1 doboz Rama Krémalap, 20 dkg földieper, mentalevél, fehér és barna csokoládédarabok a díszítéshez

Elkészítése: Két csomagból az elkészítési utasításnak megfelelően zselatint készítünk. Egy narancs levét kipréseljük. A kapott kb.100 ml narancslevet először a narancslikőrrel, majd a két csomagból készített zselatinnal összekeverjük. A négy előhűtött formába beletöltjük az előbb elkészített narancskrémet, majd visszatesszük a formákat a hűtőbe. Közben elkészítjük a vaníliakrémet. A vanília rudat és a tejszínt egy edénybe töltjük és hozzáadjuk a cukrot. Forró gőz fölött kb. 5 percig kevergetve főzzük. Eltávolítjuk a vanília rudat és a Rama Krémalapot, azonnal a meleg krémhez keverjük. Majd a maradék 4 csomagból készített zselatint is a krémhez hozzáadjuk, és az egészet kicsit hűlni hagyjuk, és csak ezután, de még folyékony állapotban a már megszilárdult narancském-rétegre öntjük. Kb. 3 órát hűtjük, amíg az egész megszilárdul. A maradék narancsot, a megmosott földiepret felszeleteljük. A kész megszilárdult krémet kivesszük a hűtőből, és a formákat egy pillanatra forró vízbe mártjuk, hogy könnyen kijöjjön a formából a krém. A tányért a narancs és földieper szeletekkel díszítjük. A krémet csokoládé darabokkal és mentalevéllel szervírozzuk.
OLGA SZELET
Hozzávalók: 2 doboz babapiskóta, 1 doboz mirelit málna vagy eper, tejszínhab

Elkészítése: A babapiskótákat hosszú tálra szorosan egymás mellé fektetjük. A málnát vagy epret felolvasztva levével együtt a piskótára öntjük. Kb. 4 órára hideg helyre rakjuk, hogy a piskóta megpuhuljon. Utána tejszínhabbal bevonjuk, tetejét gyümölcsszemekkel díszítjük.

PROFITEROL
Hozzávalók: 15 dkg margarin, 22 dkg liszt, 1 evőkanál méz, 6 tojás, 1 teáskanál só, 3,5 dl víz
Krém: Tejszín, Hullala, csokoládé

Elkészítése: Egy nyeles edényben felforraljuk a vizet egy csipet sóval, a mézzel és a margarinnal. Hozzáadjuk a lisztet, és fakanállal keverve, égetett tésztát készítünk. Addig kell főzni a tésztát, amíg vékony hártya nem keletkezik az edény alján. Akkor levesszük, és egyenként hozzákeverjük a tojásokat. A tésztát nyomózsákba tesszük, és sütőpapírral kibélelt tepsibe diónyi halmocskákat nyomunk (tanácsos vízzel is megspriccelni a tepsit kicsit, és a sütőbe is egy edénykébe vizet tenni) 220 fokon sütjük 10 percet, majd 200 fokon további 20 perc alatt aranyszínűre sütjük.
Sütőt kikapcsoljuk, és a résnyire nyitva hagyott sütőben hagyjuk 5 percre, és utána a tepsiben hagyjuk a fánkocskákat kihűlni. Késsel vagy ollóval a tetejüket félig bevágjuk, és megtöltjük.
A töltelék lehet tejszínes málna-eper- barackkrém, de csoki krém is. 2 dl tejszín, 2 dl Hullala, tetszés szerinti tortabevonó. Felforraljuk, jól lehűtjük, és felverjük.

RÓZSASZÍN FELHŐ (PINK COULD)
Hozzávalók: 2 tasak zselatin, 4,8 dl forró víz, 30 dkg eper, 20 dkg babapiskóta, 1 dl tejszín

Elkészítése: A zselatint oldja fel a forró vízben, majd adja hozzá levével együtt az apró kockákra vágott epret. Turmixgéppel 4 percen át forgatva alaposan pépesítse. Forgassa hozzá a kisebb darabokra tört piskótát. Ossza poharakba a keveréket, és tejszínhabbal díszítve kínálja.

TAVASZ-TÉL TURMIX
Hozzávalók: földeper 5 dkg, banán 1/2 db. zsírszegény tej 1,5 dl, méz 2 kávéskanál

Elkészítése: A kétféle gyümölcsöt a tejjel és a mézzel turmixgépben jól összekeverjük.

TEJFÖLÖS EPER 01.
Hozzávalók: 25 dkg eper, 4 dl tejföl, 2 dl tej, 4 csapott evőkanál porcukor

Elkészítése: A megmosott és kicsumázott epret, habosra keverem az összes hozzávalóval és azonnal kínálom. Málnával is nagyon finom.

TEJFÖLÖS EPER 02.
Hozzávalók: 50 dkg eper, 5 dl tejföl, 3-4 evőkanál porcukor, ízlés szerint, 2 evőkanál eperszörp

Elkészítése: Az epret megmosom, kicsumázom, ismét megmosom, majd szitán lecsöpögtetem. Salátástálba teszem, és jégbe hűtöm. A tejfölt összekeverem a porcukorral (ne legyen nagyon édes, mert a gyümölcs friss aromáját elveszi az édes íz), és közvetlenül tálalás előtt a kompótos tálkákba osztott eperre ráöntöm. Végül az eperszörppel meglocsolom és azonnal kínálom.

TÖLTÖTT BARACK (PEACH MELBA)
Hozzávalók: 20 dkg eper, 1,2 dl eperlekvár, 1,5 teáskanál étkezési keményítő, 1 evőkanál hideg víz, 40 dkg felezett őszibarack, vanília fagylalt

Elkészítése: Villával törje péppé az epret. Keverje hozzá a lekvárt, majd a vízzel csomómentesre kevert keményítőt. Közepes hőmérsékleten, folyamatosan keverve öt percig párolja. Kanállal töltse a felezett barackokba a pépet, majd mindegyikre tegyen fagylaltot. Azonnal kínálja.

TÚRÓGOMBÓC EPERHABBAL
Hozzávalók:
Gombóc: 25 dkg tehéntúró, 4 zsemle, 1 tojás, 1/4 szerecsendió, 1 teáskanál porcukor, só
Az eperhabhoz: 20 dkg eper, 3 dl tejszín, 5 cl rum, 1 evőkanál liszt, 2 tojás, fél csomag vaníliás cukor, 5 dkg kristálycukor

Elkészítése: A zsemle belét apró kockákra vágjuk, vagy lereszeljük. A megtisztított epret megmossuk, szitán áttörjük vagy turmixoljuk, a túrót burgonyanyomón áttörjük.
Egy tojást az áttört túróval, reszelt szerecsendióval, kevés sóval, porcukorral alaposan kikeverünk. Beletesszük a zsemlekockákat, és jól összegyúrjuk. Vizes kézzel 8 db gombócot formálunk belőle, és forrásban levő vízbe tesszük. Tízpercnyi forralás után a tűzről levesszük, tálalásig a vízben hagyjuk. Az áttört epret 2 dl tejszínnel, liszttel, 2 tojássárgájával, a vaníliás cukorral, a kristálycukorral vízgőz fölött (habüst, vagy zománcozott edény, alatta forrásban levő víz) habverővel kevergetve 5-6 perc alatt besűrítjük. A gőzről levéve belekeverjük a két tojás fehérjéből felvert habot és a rumot. A gombócokat szűrőkanállal kiszedjük, a vízből, tányérokra tesszük, eperhabbal bevonjuk, tejszínhabbal és eperszemekkel díszítjük.

VEGYES JÉGRÉM
Hozzávalók: 6 db tojás, 4 dl tejszín, 15 dkg kristálycukor, 5 dkg porcukor, 1/2 dkg vanillincukor, 10 dkg eper, 4 dkg kakaópor

Elkészítése: A tojásokat felütjük, vízgőz fölött, habverővel kevergetve, a cukorral együtt felfőzzük. Ha krémsűrűségűvé vált, a vízgőzről levesszük, és tovább keverjük, míg kissé lehűl.
Csak így nem csomósodik meg. Hideg vízbe állítjuk, így hűthetjük ki a leggyorsabban. 1/3 részét kivesszük, hozzákeverünk 10 dkg kemény tejszínhabot és a vaníliás cukrot. Fémformába töltjük, és azon nyomban mélyhűtőbe tesszük. Nyolc perc múlva, amikor kissé megdermed, ráöntjük a következő, epres réteget, további 1 óra elteltével fedjük be a kakaós krémmel. 3-4 órai hűtés után meleg vízbe vagy gőz fölé tartva a fémformát kissé felmelegítjük, így a jégkrémet könnyedén a tálra borítjuk. Meleg vízbe mártott késsel szeleteljük, tejszínhabbal és eperdarabkákkal díszítjük.

VILÁGSZÉP GYÜMÖLCSKOCSONYA
Hozzávalók 6 személyre: 80 dkg friss eper, szeder, málna és áfonya vegyesen lehet másféle is a lényeg, hogy piros és kékesfekete gyümölcsök egyenlő arányban legyenek 4 dl tejszín 4 dkg zselatinpor 6-8 evőkanál cukor 4 dl joghurt

Elkészítése: A gyümölcsöket megmossuk, lecsöpögtetjük. A fele tejszínt a zselatinporral és a cukorral szorgalmasan kevergetve 2-3 percig forraljuk, amíg a zselatin elolvad. Kicsit hűlni hagyjuk, majd a többi tejszínnel és a joghurttal összekeverjük. Mielőtt megkocsonyásodhatna, vagyis még langyosan az egynegyedét egy nedves celofánnal kibélelt püspökkenyérformába simítjuk, majd az egyik fajta gyümölcsöt egyenletesen rászórjuk. Hűtőszekrényben dermedni hagyjuk, de akár a mélyhűtőbe is betehetjük. A maradék zselatinos, tejszínes keveréket a művelet folytatásáig vízgőzre állítjuk, nehogy megkocsonyásodjon, közben többször megkeverjük. Ha a formába töltött tejszínes gyümölcsréteg megszilárdult, a zselatinos tejszínt a tűzről lehúzzuk. Kicsit hűlni hagyjuk, a következő negyedét az első réteg gyümölcsre kenjük, újabb sor, de más színű gyümölccsel megszórjuk, és újra behűtjük. A maradék zselatinos masszát ismét vízgőzre tesszük. A rétegezést így folytatjuk, de ügyeljünk arra, hogy a tetejére ne gyümölcs kerüljön. Amikor teljesen megdermedt, a celofán segítségével ügyesen kiemeljük a formából. Miután a gyümölcskocsonyát lemeztelenítettük, forró vízbe mártott késsel, ujjnyi vastagon fölszeleteljük.
Elkészítési idő: 35 perc

VULKÁN
Hozzávalók: 0,5 kg túró, 4 tojás, 1 citrom, 2 dkg zselatin, 15 dkg tejszínhab, 10 kockacukor, 15 dkg vaníliás porcukor, 40 dkg eper

Elkészítése: A megmosott citrom héján ledörzsöljük a kockacukrokat. Hozzáadjuk a citrom átszűrt levét, a tojások sárgáját, és habverővel verve gőz fölött besűrítjük. A túrót áttörjük, a zselatint kevés vízben feloldjuk, a fehérjét habbá verjük. A tojásos masszához hozzáadjuk a feloldott zselatint, majd a túróval és 10 dkg porcukorral alaposan összekeverjük. Beleforgatjuk a tojásfehérjehabot és a tejszínhabot. A masszát kuglófformába töltjük, és 2 órán keresztül hűtőben dermesztjük. Tálaláskor a forma külsejét forró vízbe mártjuk, a tartalmát tálra borítjuk. A lyukat a közepén telerakjuk eperrel, a maradékot cukorral összeturmixoljuk, és a vulkán köré öntjük.

ZSELÉBE ZÁRT GYÜMÖLCSÖK
Hozzávalók: 2 csomag átlátszó torta-zselépor, 40 dkg eper, 30 dkg sárgabarackbefőtt, a díszítéshez: tejszínhab

Elkészítése: A torta-zseléport az előírás szerint elkészítjük. Az epret megmossuk, kicsumázzuk. A szemeket először félbe, majd további 2-3 darabra vágjuk. A sárgabarackbefőttet lecsöpögtetjük, az eperhez hasonló nagyságúra vágjuk. 4 egyszemélyes pudingformába elosztjuk a gyümölcsöket, majd a zselét rámerjük. A tálkákat többször megrázzuk, hogy a zselé mindenhová befolyjon. Hűtőszekrényben kocsonyásodni hagyjuk. Tálaláskor a formákat egy pillanatra meleg vízbe mártjuk, majd a kész kocsonyákat tányérra borítjuk. Tejszínhabbal díszítve kínáljuk.
Elkészítési idő: 40 perc + dermedés