Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Batyu receptek 02.


HAGYMÁS-BATYU (WELSH PASTIES)
Hozzávalók:
A tésztához: 4,8 dl liszt, 1 tasak sütőpor, 1 tojás, 1 teáskanál só, 1,2 dl olaj, 1,2 dl meleg víz
A töltelékhez: 2 póréhagyma, 1 teáskanál étolaj, 45 dkg darált marhahús, 1 sárgarépa, 1 szelet zellergumó, 2 burgonya, 2,4 dl csirke húsleves, 2 teáskanál liszt, só, őrölt bors

Elkészítése:A finomra vágott hagymát kevés olajon párolja üvegesre. Adja hozzá a darált húst, és addig párolja, amíg elveszti vörös színét. Forgassa bele a lereszelt zöldségféléket. Fűszerezze és fedő alatt, lassú tűzön párolja puhára. Öntse rá a liszttel elkevert húslevest, s forralja sűrű masszává a tölteléket. Tegye félre hűlni, míg a tészta elkészül. Ehhez a lisztet és a sütőport szitálja egybe. Habverővel alaposan keverje ki a tojást az olajjal és a meleg vízzel, majd fokozatosan a liszthez adva gyúrjon kemény tésztát. Letakarva pihentesse szobahőmérsékleten legalább 30 percet. Lisztezett deszkán nyújtsa ki, és vágjon belőle 4x4 centis lapokat. Mindegyik közepére tegyen kis halom tölteléket, majd a négy sarkát összefogva készítsen kis batyukat. Tojással kenje meg a tetejüket. 190 fokos sütőben 20 perc alatt süsse pirosra.

HARGITAI KÁPOSZTÁS KARAJ
Hozzávalók: 1 kg karaj, 60 dkg darált sertéshús, 40 dkg debreceni, 30 dkg húsos füstölt szalonna, 2 kg savanyú káposzta,1 kg savanyúkáposzta-levél, 2 fej vöröshagyma, 2 csomag kapor, pár szál csombor (borsikafű), 8+2 dl tejföl, liszt, zsír, majoránna, kakukkfű, só, bors

Elkészítése: A karajt vágjunk 10 szeletre, sózzuk, borsozzuk, majd lisztbe mártjuk. Kevés forró zsírban elősütjük, majd meleg helyre félretesszük. A szalonnát apróra vágjuk, serpenyőben el kezdjük sütni. Apróra metéljük az egyik hagymát, és a szalonnára szórjuk. Aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, majoránnát és kakukkfüvet is szórunk rá. Kevergetve tovább pirítjuk, s beletesszük a karikára vágott debrecenit is. Jól összepirítjuk az egészet. 10 szép káposztalevelet kiterítünk, rájuk helyezünk egy-egy bordát és elosztjuk a bordák tetején a ragut. Szépen becsomagoljuk a leveleket, és madzaggal átkötjük. Egy méretes lábasban kevés zsírt olvasztunk, a másik fej hagymát is apróra vágjuk, s a lábasba szórjuk. Sárgára pirítjuk, beletesszük a savanyú káposztát (ha túl savanyú mossuk ki). Megszórjuk az aprított csomborral és az egyik csomag vágott kaporral. Kevés vízzel, vagy csontlével felengedjük, és jól összeforraljuk. Ekkor a tetejére helyezzük a káposztabatyukat, majd közepes tűzön, lefedve, másfél órát főzzük. Egy tálalótálra helyezzük a bordákat. A visszamaradt káposztát tejfölös habarással besűrítjük. Jól kiforraljuk, meghintjük a másik csomag vágott kaporral, s a bordákra öntjük. Tetejét tejföllel meglocsoljuk és tálaljuk.

HÚSBATYU ALUFÓLIÁBAN
Hozzávalók adagonként: 1-1 szelet marha- és disznóhús, sonka, 1 karika hagyma, fél zöldpaprika, néhány karika füstölt kolbász, egy vékony szelet szalonna, kevés olaj, só, bors.

Elkészítése: A húsokat kiverve, lesózva (lehet húspuhító sóval), ízlés szerint borsozva bekenjük olajjal, és egy éjszakára hűtőbe tesszük.
Az alufólia belső oldalát (jó nagy fóliákat vágjunk) bekenjük olajjal vagy szalonnabőrrel, és rárétegezzük a marhahúst, a kolbászkarikákat, a disznóhúst, a felkarikázott zöldpaprikát, a sonkát, a hagymát, a szalonnaszeletet. Lazán, hogy a keletkező gőznek elég hely legyen, de nagyon alaposan, dupla hajtásokkal összecsomagoljuk a fóliát. (A biztonság kedvéért - különösen, ha a batyut parázsban sütjük - egy második réteg fóliába is becsomagolhatjuk.)
A csomagokat parázsban vagy roston (lehet persze sütőben is) sütjük, a fólia kifeszülésétől kezdve kb. fél óráig. Forgatni nem kell. A batyukat bontatlanul tálaljuk, ha parázson sütöttük, töröljük le róla a hamut.
Semleges köretet adjunk hozzá (pl. hajában főtt vagy sült krumplit - parázsban is süthetjük).

HÚSOS BATYU 01.
Hozzávalók: 1 cs. vajas tészta, 25 dkg főtt füstölt csülök, 2 db zsemle, 2 db tojás vagy besamel, só, őrölt bors, sajt
Besamelmártás: 10 dkg vaj,10 dkg liszt,3-3,5 dl tej, só, őrölt fehér bors,(tojássárgája, tejszín)

Elkészítése: A főtt füstölt csülköt vagy tarját ledaráljuk. Besamelmártással összeállítjuk, ehhez világos vajas rántást készítünk, s mikor kihabzik, felöntjük forralt hideg tejjel. Simára keverjük, sűrűre kiforraljuk. Ízesítjük fehér borssal, ételízesítővel. Tehetünk hozzá tojássárgáját tejszínnel. A mélyhűtött vajas tésztát a hűtőben kiengeszteljük, majd lisztezett deszkán egyenletes vastagságúra nyújtjuk. Derelyevágóval felvágjuk. A sarkait lekenjük felvert tojással. A tölteléket kanállal a tésztára tesszük, majd reszelt füstölt sajttal is megszórjuk. A tésztát átlósan ráhajtjuk a töltelékre. Sütő lapra helyezzük, s 180-190C-os sütőben megsütjük.

HÚSOS BATYU 02.
Előkészítési idő kb. 1 óra
Hozzávalók:
A tésztához: 1 dl víz, 15 dkg átszitált liszt
A töltelékhez: 12,5 dkg darált sertéshús, 4 kk szójaszósz, 2 kk szezámolaj, 1 csipet glutamát, 15 dkg főtt, felaprított kínai kelkáposztalevél, 1-2 felaprított kínai gomba, 5 dkg főtt, aprított bambuszrügy, 1/2 fej egészen apróra vagdalt mogyoróhagyma, 1-2 cm gyömbér felaprítva, borecet, mustár, szójaszósz, barna babszósz, olaj

Elkészítése: A tésztához keverjünk a lisztből a vízzel sima tésztát, burkoljuk nedves konyharuhába, és hagyjuk 2 órát pihenni. Időközben a darált húst gyúrjuk össze a szójaszósszal, szezámolajjal és glutamáttal, majd keverjük össze alaposan a kínai kellel, a gombával, a bambuszrüggyel, a mogyoróhagymával meg a gyömbérrel. A tésztát óvatosan bontsuk ki, és formáljunk belőle lisztezett deszkán pontosan 3 cm átmérőjű hengert. Vágjunk le belőle 2 cm hosszú darabokat, és külön-külön nyújtsuk lapokká. Minden tésztalapra tegyünk kb. 11/2 kávéskanál tölteléket, hajtogassuk össze és formáljunk egyforma batyukat. A batyukat pirítsuk meg erőteljesen a wokban lévő olajban, öntsünk rá forró vizet, és fedjük le. Vigyázzunk, hogy a fedőt időben vegyük le, a folyadék ugyanis kb. 20 perc alatt elpárolog. Ekkor a fedőt fejjel lefelé fordított tányérral helyettesítsük, és úgy borítsuk rá a batyukat, hogy pirult oldaluk felfelé nézzen. A batyukat a maradék fűszerrel melegen tálaljuk.

HÚSOS BATYU 03.
Hozzávalók: 12 dkg darál pulykahús, fél teáskanál reszelt gyömbér, 1 teáskanál reszelt újhagyma, 1 evőkanál gesztenyemassza, fél-fél teáskanál szójaszósz és őrölt bors, negyed-negyed teáskanál Erős Pista és só, késhegynyi fokhagyma, 1 tojás, réteslap

Elkészítése: Három-három réteslapot fektessen nedves konyharuhára. Amint kissé átnedvesedtek a lapok, vágjon belőlük pohár segítségével 10 centis köröket. A tojás kivételével dolgozzon össze minden alapanyagot egyneművé. A tojást alaposan verje fel, és egy teáskanálnyit adjon a keverékhez, a maradékot tegye félre. Minden kivágott tésztára tegyen kiskanálnyi tölteléket. A szélüket kenje be tojással, majd összefogva alakítson ki kis batyukat belőlük. 180 fokra melegítsen fel bőven olajat, és 5 perc alatt süsse arany-barnára benne a csomagocskákat, majd csepegtesse le. Melegen tálalja, édes-csípős mártással.

HÚSOS OMLETT-BATYU
Hozzávalók: 2 szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg konzerv rák, 4 szál metélőhagyma, 4 tojás, 3 evőkanál napraforgóolaj, 15 dkg darált disznóhús, 2-3 evőkanál halszósz, őrölt bors

Elkészítése: Az újhagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, majd apró darabokra vágjuk. A tojást egy tálban villával felverjük, az olajat felforrósítjuk. A felvert tojások negyedét a serpenyőbe öntjük. A masszát nem kavargatjuk, ha az egyik fele megsült, megfordítjuk. Az omlettet még 2 percig sütjük. Egy másik serpenyőben olajat forrósítunk. A darált húst nagy lángon megpirítjuk, majd mérsékelt tűzön tovább sütjük. A feldarabolt újhagymát, rákot és fokhagymát hozzáadjuk a húshoz. A darált húsos masszára öntjük a halszószt, és frissen őrölt borssal fűszerezzük. Az omlettek közepére halmozzuk a tölteléket. Az omlettekből batyukat formálunk; majd óvatosan összekötözzük a metélőhagymával. Az omlett-batyuk töltelékét ízlés szerint variálhatjuk: hallal, hússal, zöldséggel - fantáziánknak semmi sem szabhat határt. A változatosság kedvéért az omletteket három- vagy négyszögletűre is hajtogathatjuk.

HÚSOS TÖLTÖTT BATYU
Hozzávalók 4-6 személyre:
A tésztához: 20 dkg hideg vaj, 30 dkg liszt, 1 teáskanálnyi só, 1 dl friss aprított petrezselyem, 1 teáskanálnyi szárított bazsalikom, 2 evőkanálnyi hideg víz, tojás (a megkenéshez)
A töltelékhez: 2,5 dkg vaj, 2 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej hagyma, 50 dkg egyszer átdarált marhahús, 3 evőkanálnyi enyhén fűszeres mangó chutney, 1 evőkanálnyi édes chili szósz, 1 teáskanálnyi só, bors

Elkészítése: A vajat dolgozd össze a liszttel, sóval, petrezselyemmel, bazsalikommal és a vízzel, s a tésztát letakarva pihentesd kb. 1 órát.
A töltelékhez olvaszd fel a vajat egy serpenyőben, pirítsd benne az apróra vágott hagymát kb. 2 percig, majd add hozzá a húst és süsd, amíg a hús ki nem fehéredik. Tedd bele a chutneyt, a chili szószt, sót, borsot és főzd kb. 2 percig. Ízesítsd és hűtsd ki. A tölteléknek száraznak kell lennie.
A tésztát nyújtsd ki kb. 30x40 cm-esre és helyezd sütőpapírral bélelt sütőlemezre. A tölteléket tedd - hosszában - a tészta felére, úgy hogy a szélei maradjanak szabadon. A széleket kend meg tojással és borítsd a töltelékre a tészta másik felét. Villával jól nyomkodd össze a széleket és a megmaradt tojást kend a tészta tetejét. A sütő középső rácsán süsd kb. 30 percig 200°C-on. Tejfölös salátával tálald.

IZRAELI BATYU
Hozzávalók: 50 dkg vaj vagy margarin, 60 dkg liszt, 6 dkg rétesliszt, 1 dkg só, 2 dkg porcukor, 30 dkg tej, csipetnyi citromhéj, vaníliás cukor, 1 vagy 1,5 kg szilvalekvár, ízlés szerint

Elkészítése: A tésztához valókat lazán összegyúrjuk, de ügyeljünk arra, hogy ne gyúrjuk túl, mert akkor nem lesz jó, ugyanis szétomlik, és nem tudjuk felhasználni. Kevés és laza mozdulatokkal végzett gyúrással egyneműsítjük nyers tésztát, és utána lisztezett asztalon 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Vagy egy 5-6 cm átmérőjű kerek süteményformával kiszúrjuk, vagy késsel ugyanilyen nagyságú kockákra vágjuk. A lekvárt a közepébe helyezzük, ujjainkkal összecsípjük batyu alakúra, a csúcsát összefogjuk, és ezt kell kisütni kb. 170-180 fokon. Ügyesen fogjuk össze a tetejét, hogy a lekvár ne tudjon kifolyni sütés közben. Ha kisült, még melegen cukrozzuk meg. Jól szállítható és tárolható sütemény.

KAKASKIRÁLY RÉTESTÉSZTÁBAN
Hozzávalók: 1 konyhakész kakas, húsleveshez való zöldség, és fűszerek, 1 kisebb vöröshagyma, 6 evőkanál olaj, 1 kiskanál pirospaprika, 1 kisebb paprika, 1 kisebb paradicsom, 15-20 dkg csiperke, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi őrölt kömény, 1 dl tejföl, 0,5 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 csomag (4 lapos) rétestészta, 1 tojássárgája

Elkészítése: A kakasból a hagyományos húsleveshez hasonlóan bezöldségelve és fűszerezve levest főzünk, kissé hűlni hagyjuk, majd leszűrjük. A főtt húst kicsontozzuk, és 50 dekát finomra darálunk belőle. A többit vékony csíkokra vágjuk, és félretesszük a leveshez. A hagymát megtisztítjuk, fölaprítjuk, a fele olajon üvegesre sütjük. A pirospaprikával meghintjük, 2,5 deci levessel fölöntjük. A kis kockákra vágott paprikát és paradicsomot hozzáadjuk. 2-3 percig főzzük, majd 3-4 evő- kanálnyit a darált húshoz dolgozunk, hogy ne legyen olyan száraz. A gombát megtisztítjuk, apró cikkekre vágjuk, és a paprikás lében 5 percig főzzük. A zúzott fokhagymával meg a köménnyel fűszerezzük, végül a tejföllel meg a tejszínnel simára kevert liszttel sűrítjük. A réteslapokat egymásra fektetve kiterítjük, majd keresztben is, hosszában is elfelezve négy részre vágjuk. Megolajozzuk, tojássárgájával megkenjük, majd mindegyik közepére gombócnyi húsos masszát rakunk, és a tészta csücskeit középen összefogjuk. Így csinos kis batyukat kapunk, amik úgy tartják meg formájukat, ha metélőhagymával összekötjük őket, vagy ahogyan a képen is látható, egy paprikakarikát húzunk rájuk. A maradék olajjal mindegyiket megkenjük, kiolajozott tepsibe rakjuk, és előmelegített sütőben, nagy lánggal (200°C; légkeveréses sütőben 180°C) 20 percig sütjük. Tálaláskor a paprikás gombamártással körülöntjük.
Elkészítési idő: 1 óra + a leves főzése.

KÁPOSZTABATYU
Hozzávalók: 1 db kisebb fej káposzta, 1 fej vöröshagyma, olaj, só, törött bors, őrölt kömény, 5 dkg húsos füstölt szalonna, zöldséglé - 2,5 dl vízhez 1 kiskanál Vegeta

Elkészítése: A fejes káposzta nagyobb leveleit félretesszük - négy-nyolc darabot -, a többit vékony metéltre vágjuk. Felhevített olajon megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, s rádobjuk a káposztát, azután megsózzuk, megborsozzuk, megszórjuk őrölt köménnyel, s kicsit megpirítjuk. Azután két-három evőkanál zöldséglevet öntünk alá, s lefedve megpároljuk. Közben a nagy káposztaleveleket sós vízben hat-hét percig főzzük, azután kihűtjük, és kicsit kiveregetjük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, és zsírjára pirítjuk, összekeverjük a párolt káposztával, azután megtöltjük vele a káposztaleveleket. Kizsírozott tűzálló tálba rakjuk a töltelékeket, s forró sütőben harminc percig sütjük. Sütés közben szükség szerint felöntjük zöldséglével.

KAPROS-SÓS BATYU
Hozzávalók: 1 doboz gyorsfagyasztott leveles tészta, 50 dkg tehéntúró, 2 tojás, 2-3 evőkanál sűrű tejföl, 2 csokor kapor, kevés cukor, ízlés szerint só, 1 evőkanál búzadara

Elkészítése: A tehéntúrót villával áttörjük, elkeverjük a tejföllel, a nagyon finomra vágott kaporral, a sóval, kevés cukorral és egy felvert tojással, majd belekeverjük a búzadarát. A felengedett leveles tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra nyújtjuk, és 6 x 6 centis kockákra vágjuk. Közepükre halmozunk a töltelékből, majd a tészta négy sarkát összefogva, batyut formálunk belőlük. Sütőlemezre téve (egymástól fél centi távolságra), tetejüket megkenjük a maradék felvert tojással, és előmelegített forró sütőben kis lángon megsütjük.

KARÁCSONYI TÖLTÖTT ALMA
Hozzávalók 4 személyre: vaj, 1 tojássárgája, porcukor, 50 dkg leveles tészta, 4 alma, őrölt fahéj, 5 dkg dió, 5 dkg mogyoró, 10 dkg kristálycukor

Elkészítése: A cukrot egy serpenyőben kevergetve aranybarnára pirítjuk. 3-4 evőkanál vizet adunk hozzá, majd amikor a karamell újra felforr, beletesszük a durvára vágott diót meg a mogyorót. Jól összekeverjük, s egy kevés őrölt fahéjjal ízesítjük.
Az almát megpucoljuk, almacsumázóval kivágjuk a közepét, de a szokásosnál egy kicsit nagyobb lyukat fúrunk bele. Megtöltjük az előkészített töltelékkel, azután körös-körül meghintjük fahéjas porcukorral.
A leveles tésztát nem túl vékonyra kinyújtjuk, négyfelé vágjuk, majd minden tésztába becsomagolunk egy-egy almát. Az almabatyukat kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe ültetjük, a tetejüket megkenjük tojássárgájával, és 250 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A forró töltött almát hideg vaníliasodóval tálaljuk.
Elkészítési idő: 30 perc

KÍNAI HÚSLEVES TÖLTÖTT TÉSZTABATYUKKAL
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók 4 személyre:
A töltelékhez 20 dkg darált sertéshús, 5 dkg tisztított rák, 1 teás-kanál só, 2 teáskanál cukor, 1 evőkanál híg szójamártás, 1 teáskanál sűrű szójamártás, frissen őrölt fekete bors, 2 teáskanál száraz sherry, 1 teáskanál étkezési keményítő. 4-5 evőkanál víz, 3 újhagyma, 3-4 dkg bambuszrügy, (konzerv). 2 teáskanál szezámolaj, 1 tojássárgája
A tésztához: 15-20 dkg búzaliszt, 1 teáskanál só, 1 tojás 2-3 evőkanál hideg víz, kevés liszt a kisodráshoz
A leveshez: 3-4 kínai kel levél, só, 1 1/2 l húsleves (lehet kockából), 8 teáskanál mogyoróolaj vagy kukoricaolaj,
A tálaláshoz: frissen őrölt fekete bors, szezámolaj, híg szójamártás

Elkészítése: A töltelékhez a sertéshúst keverőtálba tesszük. A rákot apróra vágjuk és hozzákeverjük. Ezután hozzáadjuk a soron következő hozzávalókat (fűszerek, sherry, keményítő), és jól összekeverjük. A vizet kanalanként keverjük hozzá (csak azonos irányba keverjük) majd a tölteléket kézzel jól átgyúrjuk.
Az újhagymát megtisztítjuk, és nagyon finom karikákra vágjuk, a bambuszrügyet a dobozból kivéve lecsöpögtetjük, és finomra vágjuk. A hagyma felét (a másik felét félretesszük díszítéshez) és a bambuszrügyet alaposan összekeverjük a hússal. 20-30 percig állni hagyjuk, majd az olajat is hozzáadjuk.
Mielőtt a tésztát megtöltenénk, a tojássárgáját is hozzá adjuk a húsmasszához.
A tésztához a lisztet és a sót egy nagyobb tálba tesszük, a közepébe mélyedést nyomunk, amelybe beleütjük a tojást, rálocsoljuk a vizet, és az egészet alaposan sima tésztává gyúrjuk. Ezután lefedve legalább fél órán át (de jobb egy órán át) hűtőben pihentetjük. Lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtjuk, majd 5-7 cm széles csíkokra vágjuk, a csíkokat belisztezzük, és egymásra fektetjük, majd négyzetekre vágjuk. A töltéskor egy tésztadarabot a tenyerünkbe veszünk, a közepére teszünk egy kiskanálnyi tölteléket. A tészta sarkait a másik kezünkkel összefogjuk, és szorosan feltekerjük, hogy egy bezárt kis batyu keletkezzen. A leveshez a kelleveleket széles csíkokra vágjuk, és egy nagy edényben forrásban lévő sós vízben 1 percig blansírozzuk, majd szűrőkanállal kiemeljük. A húslevest egy másik edényben lassan felforraljuk. A kel főzővizét újra felforraljuk, beletesszük a töltött tésztabatyukat (egyszerre legfeljebb 20 darabot) és óvatosan kevergetve (nehogy összeragadjanak) 3 percig főzzük, amíg a víz felszínére feljönnek. Szűrőkanállal kihalásszuk, és kínai csészékbe tálaljuk.
Mindegyikre teszünk a félretett hagymákból, és a káposztából. 2-2 kiskanálnyi olajat adunk hozzá, végül felöntjük húslevessel. Mindenki ízesíti borssal, szezámolajjal és szójamártással.

KOLDUSBATYU
Elkészítése: 35 dkg lisztből, 2-2 dl tejből és vízből, egy evőkanál cukorból és 2 dkg élesztőből kelt tésztát készítünk. 2 sl hagymakockát, 5 gerezd szeletelt fokhagymát és 2 dl vegyes zöldséget megpirítunk, hozzáadunk 3 dkg főtt cérnametéltet. Szójaszósszal, borssal ízesítjük. A megkelt tésztát 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, és 16-18 egyforma négyzetet vágunk. Ezek közepébe rakjuk a tölteléket, majd a sarkokat összefogva batyukat formázunk. Forró olajban kisütjük (egyszerre 4-6 darabot, hogy ropogós legyen). A töltelék lehet 10 dkg darált hús és 1 dl vegyes zöldség keveréke is. Kelt tészta helyett vonton tésztát is készíthetünk 22 dkg lisztből, 1 tojással, 6 evőkanál vízzel, csipet sóval. Az összegyúrt tésztát fél óráig pihentetni kell.

KÖRÍTETT CSIRKEMELL
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 4 csirkemáj, fél póréhagyma, 8 brokkolirózsa, 4 sárgarépa, 1 kis fej karalábé, 4 krumpli, 10 dk sajt, só, ételízesítő, margarin

Elkészítése: A csirkemellet apró hosszúkás darabokra vágjuk, sóval, ételízesítővel megszórjuk, kicsit állni hagyjuk. A zöldséget megtisztítjuk, a karfiolt rózsáira szedjük, a hagymát vékonyan felkarikázzuk, a répát, krumpli, karalábét hosszúkásra vágjuk.
Alufóliából 4 nagyobb darabot tépünk. Rárakjuk kb. egyforma mennyiségben a húst, a májat, 1 mokkáskanálnyi margarint és beborítjuk a zöldségekkel. A zöldséget is fűszerezzük, majd a fóliát batyuformára összerendezzük, egy tepsin előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Ha kész, kibontjuk a batyukat, reszelt sajttal megszórjuk és ráolvasztjuk.

KÖRTEPALACSINTA KARAMELLSZÓSZBAN
Hozzávalók: 6 palacsinta, 3 körte, maroknyi dió, kevés cukor, a karamellhez: 10 dkg cukor, 1 dl meleg víz

Elkészítése: Hámozzuk meg a körtét, vágjuk félbe, és kevés szirupban főzzük néhány percig. Tegyünk 10 dkg cukrot egy lábasba, hintsük meg egy kevés vízzel, és gyenge tűznél kezdjük pirítani. Ne kavargassuk, de az edényt időnként rázogassuk, hogy a cukor le ne ragadjon. Amikor már szép színe van, húzzuk le a tűzről és adjuk hozzá a meleg vizet. Alaposan keverjük össze. Ez után töltsünk minden palacsintába egy fél körtét úgy, hogy kis batyut kapjunk. Szórjuk meg a dióval, majd öntsük rá a karamellszószt.

LIBAMÁJ BATYUBAN
Hozzávalók: 50 dkg libamáj, 10 dkg vaj, 1 mk bors, 1 mk kakukkfű, 1 ek Worcester szósz, 1 dl vörösbor, 2 dl tejszín, só

Elkészítése: A libamájat felszeleteljük, vajban megsütjük, fűszerezzük, majd a vajból egy kicsit félreteszünk. Kevés lisztet pirítunk a vajban, felengedjük csont alap lével, kiforraljuk, ráöntjük a vörösbort, fűszerezzük, sózzuk, kakukkfűvel, borskeverékkel fűszerezzük, és felöntjük a Worcester szósszal. Tejszínnel felöntjük, a mártást, ha kész vajdarabokkal megszórjuk. Sós palacsinta tésztába beletesszük a szeleteket, és a mártással leöntjük.

MÁTRAI BETYÁR BATYU
Hozzávalók: 4 db nagy szelet sertéshús 10 dkg lángolt kolbász (parasztkolbász) 10 dkg bacon szalonna 1 db vöröshagyma 5 dkg párizsi 5 dkg reszelt sajt só panírozáshoz: liszt, tojás, morzsa olaj a sütéshez

Elkészítése: Elkészítjük a tölteléket: a kolbászt, a bacon szalonnát, a hagymát, a párizsit apróra vágjuk. A sajtot lereszeljük. Ezeket jól összeverjük. A hússzeleteket kiklopfoljuk úgy, hogy szép nagy szeleteket kapjunk, melyeket besózunk. A hússzeleteket kiterítjük, és a közepébe helyezünk annyi tölteléket, hogy feltekerve ne folyjék ki a töltelék. A feltekert húst fogpiszkálóval összetűzzük, vagy jól lenyomkodjuk a széleit, és bepanírozzuk. Lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk, bő forró olajban kisütjük.
Szalmaburgonya illik hozzá, de bármilyen salátával, savanyúsággal tálalható.

MEDVEHAGYMA-LEVÉLBEN SÜLT JÓFALAT
Hozzávalók: 40 dkg trappista sajt 5 dkg füstölt, főtt sonka 20 dkg sárgarépa 2 evőkanál olaj, jó 2 maréknyi (40-50 db) medvehagyma-levél, a tálaláshoz: 1-1 kiskanál fehér, fekete és vörös bors

Elkészítése: A trappista sajtot meg a sárgarépát lereszeljük. Az apróra vágott sonkát hozzáadjuk, az egészet összekeverjük, és négy részre osztjuk. Megvizezett tenyérrel lapos pogácsákká összenyomjuk. Egy négyzet alakú alufólia lapot olajjal megkenünk. 10-12 medvehagyma-levelet körkörösen ráfektetünk úgy, hogy középen egymást fedjék - akár a virág szirmai. Egy sajtos-sonkás pogácsát ráhelyezünk, a leveleket sorra ráhajtjuk, és az alufóliába lazán beburkoljuk. A többi pogácsát is hasonlóképpen csomagoljuk be, és a kis batyukat tepsibe rakjuk. Forró sütőben 240°C-on 10-12 perc alatt megsütjük. A fóliából kicsomagolva, mozsárban durvára tört színes borssal megszórva, forrón tálaljuk. Friss fehér kenyér kívánkozik mellé. Az alufóliába bugyolált jó falatokat faszénparázson is megsüthetjük.
Elkészítési idő: 40 perc

MISMÁS DEKLI
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 1 dkg élesztő, egy kevés tej, 20 dkg vaj, egy kevés cukor és só, 15 dkg túró, 1 evőkanál szilvalekvár

Elkészítése: Az élesztőt a cukorral, tejjel megfuttatjuk, majd a liszttel összegyúrjuk, és kelni hagyjuk, nem meleg helyen, de azért úgy, hogy meg ne fázzon. Mielőtt megkelne, a vajat egy kevés liszttel nyújthatóvá tesszük, és a megkelt tésztához előkészítjük.
A tésztát kinyújtjuk, majd a vajat tesszük rá, és együtt nyújtjuk tovább. Ezután 4 részre hajtjuk, úgy, hogy először a két szélső részt a középsőig, hogy összeérjen, majd a másik két szélét is összehajtjuk, szalvétával letakarva pihentetjük 20 percig, azután még két alkalommal megismételjük a műveletet, közben betartva a pihentetési időt.
Ezután kinyújtjuk a tésztát, kis négyzetekre szabdaljuk, és azok közepére tesszük a túróval kevert szilvalekvárt. A négy csücskénél fogva összesodorjuk, hogy ne bomoljon ki.
Sütőlapra tesszük a kis batyukat és megsütjük.

ŐZBATYU
Elkészítése: Ha sok pénzed van, vegyél az erdőben megkergetett, lesi-vadász által lőtt őz húsából - lehetőleg a combjából - egy szép darabot. Tisztítsd meg, szeleteld fel, fűszerezd be ízlés szerint (só, kakukkfű, vad-fűszerkeverék, bazsalikom, mustár). Kinek mi a kedvenc íze, de gondolj arra is, hogy mi illik az őzhöz! A húst párold puhára. A maradék pénzedből vegyél pecsenyekacsa máját. Az őzhús szeletekre tegyél egy-egy májat, göngyöld fel, tekerd körül bacon-szalonnával, hogy ne fázzon. Ezeket, a kis batyukat csomagold fóliába, hogy el ne vesszenek. Lassú tűzön sütögesd puhára, szeleteld fel, rakd tálra, tegyél mellé kukoricalisztből készült galuskát, finom pirított gombát, áfonyát.

PALACSINTA ZÖLDSÉGKEVERÉKKEL
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 4 tojás, 2 dl tej, só, ásvány- vagy szódavíz, 4 evőkanál olaj, 25 dkg spenót, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 50 dkg sampinyon gomba, 1-1 paradicsom és zöldpaprika, 1 kávéskanál pirospaprika, só, bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál rizsliszt, 4 dl tejföl

Elkészítése: Simára keverjük a lisztet a tojásokkal, a tejjel, kevés sóval és annyi ásvány- vagy szódavízzel, hogy folyós masszát kapjunk. Belekeverünk 2 evőkanál olajat, lefedjük, fél órát pihentetjük. A spenótot megtisztítjuk, megmossuk, enyhén sós vízben 2 percig főzzük, hideg vízzel leöblítjük, finomra vágjuk. A palacsintatésztából 6 palacsintát kisütünk. A maradék tésztában pedig elkeverjük a spenótot, és további 6 palacsintát sütünk. A hagymát és a fokhagymát megtisztítjuk, finomra vágjuk. a gombát vékonyan felszeleteljük. A paradicsomot meghámozzuk, a paprikát kicsumázzuk, mindkettőt apróra felkockázzuk. A maradék olajban megfonnyasztjuk a hagymát és a fokhagymát, elkeverjük a pirospaprikával, rádobjuk a gombát, a paradicsomot és a zöldpaprikát, 15 percig pároljuk, majd ízesítjük. A gombát leszűrjük, összekeverjük a tojásokkal és finomra vágott petrezselyemmel, arányosan elosztva megtöltjük vele a palacsintákat. Batyuszerűen feltekerjük, és tűzálló tálba tesszük. A rizslisztet elkeverjük 3 dl tejföllel, a felforralt gomba-léhez adjuk, mártássűrűségűre főzzük, és a palacsinták tetejére öntjük.
Előmelegített sütőben átforrósítjuk, petrezselyemmel díszítve kínáljuk. 

PALACSINTA-ZSÁKBAMACSKA
Hozzávalók: 2 db egész tojás, 3 dl tej, 12 dkg féldarás liszt, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, olaj, 2 db alma, 8 dkg vaj, őrölt fahéj, 3 evőkanál kristálycukor

Elkészítése: A tejet a tojással és a liszttel meg a vaníliás cukorral összehabarjuk, és harminc percig pihentetjük. Azután felhevített olajon a tésztából nyolc darab palacsintát sütünk. Az almát meghámozzuk, és apró kockákra vágjuk, s forró olajon megpároljuk, majd megszórjuk fahéjjal és kristálycukorral és karamellizáljuk. Végül az almát a palacsinták közepére halmozzuk, azután batyuszerűen összefogjuk és megtűzzük fogvájóval és átkötjük szalaggal.

PÁSZTOR BATYU, NYÁRON
Hozzávalók 4 személyre: kb. 40 deka sertéscomb, vagy lapocka, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 nagy paprika, 4 paradicsom, 50 deka újkrumpli, 1 csokor petrezselyem, ha szereted: némi szalonna, só, bors, vegeta, majoránna, kömény

Elkészítése: A hozzávalókat a petrezselyem és a fűszerek kivételével kockákra vágjuk és “mindent bele” módjára a háztartásban fellelhető legnagyobb tálba tesszük vegyesen. Megfűszerezzük, és egy fakanállal összekeverjük. Elővesszük a szintén legnagyobb méretű tepsit vagy sütőlemezt, valamint alufóliát. A fóliát (follpack nem jó!) kb. 20 X 20 centis darabokra tépjük (vágjuk) és a fakanállal ráteszünk egy jó adagot a fóliára, majd összecsavarjuk, mint egy batyut és a tepsire rakjuk. Amikor a tálból elfogyott minden és a tepsi tele van batyukkal, kb. félliternyi vizet öntünk a tepsi aljába és sütjük. Zsiradék egyáltalán nem kell hozzá, akkor sem, ha szalonnát is tettél hozzá, mert tulajdon képen minden a saját gőzében-levében fog megpárolódni.
Nagyon finom lesz, és az ízeket sokkal jobban ki lehet venni, mint az agyonsütött - zsírozott ételeknél, ráadásul - a krumpli miatt - már a köret is meg van oldva, hideg uborkasalátával isteni. A sütési idő ennél a nyári változatnál kb. 25 perc, de menet közben ellenőrizhető.

PLANET HOLLYWOOD® HÚSOS BATYUJA (PLANET HOLLYWOOD® POT STICKERS)
A menü meghatározása: “Kis csomagban friss, darált pulykahús gyömbérrel, borssal, paprikával fűszerezve és gesztenyével, hagymával ízesítve. Mindez megsütve, és fűszeres öntettel tálalva.”
Hozzávalók: 12 dkg darál pulykahús, fél teáskanál reszelt gyömbér, 1 teáskanál reszelt újhagyma, 1 evőkanál gesztenyemassza, fél-fél teáskanál szójaszósz és őrölt bors, negyed-negyed teáskanál Erős Pista és só, késhegynyi fokhagyma, 1 tojás, réteslap

Elkészítése: Három-három réteslapot fektessen nedves konyharuhára. Amint kissé átnedvesedtek a lapok, vágjon belőlük pohár segítségével 10 centis köröket. A tojás kivételével dolgozzon össze minden alapanyagot egyneművé. A tojást alaposan verje fel, és egy teáskanálnyit adjon a keverékhez, a maradékot tegye félre. Minden kivágott tésztára tegyen kiskanálnyi tölteléket. A szélüket kenje be tojással, majd összefogva alakítson ki kis batyukat belőlük. 180 fokra melegítsen fel bőven olajat, és 5 perc alatt süsse arany-barnára benne a csomagocskákat, majd csepegtesse le. Melegen tálalja, édes-csípős mártással.

PULYKAMELL-CSÍKOK FÓLIÁBAN
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg pulykamell (csont nélkül), 2 evőkanál szójamártás, 1 teáskanál mustár, 1 teáskanál Worcestershire mártás, frissen őrölt bors, 1 teáskanál olaj

Elkészítése: A pulykamellfilét kisujjnyi csíkokra vágjuk. Összekeverjük a kétféle mártást a mustárral, majd beletesszük a húsdarabokat. Lefedve, hideg helyen, 3-4 órát pácoljuk. Négy kisebb, téglalap alakú alufóliát vékonyan megkenünk olajjal, és ráfektetjük a lecsöpögtetett húsdarabokat. A fóliát nem túl szorosan (nehogy a gőz szétfeszítse) összezárjuk, majd a batyukat előmelegített sütőbe helyezzük. Kb. 25-30 percig sütjük. Párolt zöldbabbal és 1 kanál vízben főtt rizzsel körítjük.

RÁKKAL ÉS ZÖLDSÉGEKKEL TÖLTÖTT TÉSZTABATYUK (KÍNÍI RECEPT)
Hozzávalók: 20 dkg Shrimp rák, 20 dkg kínai kel, 10 dkg babcsíra, 1 tojás, pár szál újhagyma, 1 evőkanál szezámolaj, 2 evőkanál szójaszósz, frissen őrölt fehér bors, só, olaj a batyuk kisütéséhez.
A tésztához (won-ton tészta): 2 csésze liszt, 1 tojás, víz, só

Elkészítése: Az átszitált lisztből, a sóból, a lazára felvert tojásból, vízből kemény tésztát gyúrunk, jól kidolgozzuk. Papírvékonyra kinyújtjuk, és 10X10 cm-es négyzetekre vágjuk. Apróra vágjuk a megtisztított, megmosott kínai kelt, az újhagymát, rátesszük a rákot, a babcsírát, és sóval, fehér borssal, szezámolajjal, szójaszósszal ízesítjük. Hozzáöntjük a lazára felvert egész tojást, és az egészet jól elkeverjük. A tésztanégyzetek közepén evőkanál segítségével elosztjuk a tölteléket. Nyitott tetejű kis batyukat formálunk. Wokban felhevített bő olajban szép aranybarnára sütjük, majd szűrőkanállal rácsra szedjük.
Reszelt fokhagymával, finomra vágott újhagymával ízesített ketchuppal tálaljuk.

RÉTEGEZETT KELKÁPOSZTA
Hozzávalók: 1 kg körüli kelkáposzta, 4 dl tejföl, 2 ecetes uborka, 2 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, késhegynyi őrölt fekete bors, ízlés szerint, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez

Elkészítése: A kelkáposzta külső leveleit leszedem, és az egészet leveleire szétbontom. Egyenként megmosom, lecsurgatom, és forrásban levő sós vízbe dobom. Az újraforrástól számított 3 percnyi főzés után lecsöpögtetem és hagyom kihűlni. 2 levelet egymásra teszek és szorosan felcsavarom (üresen), mintha töltött káposztát készítenék. Az ily módon készített kis batyukat lisztbe, felvert tojásba, végül zsemlemorzsába hempergetem. Bő, forró olajban szép sárgásbarnára sütöm. A felesleges olajat lecsöpögtetem róla, és tűzálló tálba vagy tepsibe teszem, jó szorosan egymás mellé. Közben a tejfölbe belekeverem a nagyon finomra vágott (vagy lereszelt) vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, a köménymagot, a sót, az őrölt fekete borsot, és belereszelem az ecetes uborkát. A sült kelkáposztát lelocsolom ezzel a mártással, beborítom hajszálvékonyra vágott füstöltszalonna - szeletekkel, és az előmelegített forró sütőben addig sütöm, amíg a szalonnából ropogós-piros pörc nem válik. Rendkívül egyszerű, jóízű egytálétel.

RIBIZLIS BATYU
Hozzávalók 15 darabhoz: 35 dkg búzaliszt, 2 dkg élesztő, 2-2,5 dl zsírszegény tej, 80-100 csepp Polisweet, 10 dkg Delma margarin, 25 dkg tehéntúró, 25 dkg ribizli, 2 dkg búzacsíra, 1-2 evőkanál kefir, 1/2 citrom héja, kevés só
Elkészítése: A lisztből, élesztőből, tejből, margarinból és a Polisweet feléből csipetnyi sóval kelt tésztát dagasztunk az ismert módon. Ha megkelt, fél centi vastagra nyújtjuk, és 15-16 8x8 centis négyzet alakú darabra vágjuk. Az áttört túróból, reszelt citromhéjból, búzacsírából, kefirből és a Polisweet feléből készült krémet elosztjuk a tésztán, majd rászórjuk a ribizli-szemeket. A batyuk négy sarkát összenyomva egy margarinnal vékonyan kikent sütőlapra tesszük, helyet hagyva a tészta növekedésének. 10-15 percig kelesztjük, majd tejjel megkenve előmelegített, közép-meleg sütőben körülbelül 20 perc alatt megsütjük.
Ízlés szerint almával, málnával, eperrel, barackkal, naranccsal is készíthető. 

RIZSES BATYU
Hozzávalók: 15 dkg étcsokoládé, 15 dkg tejkaramella, 25 dkg rizs, 5 dkg földimogyoró

Elkészítése: A rizst a szokásos módon főzze meg. Közben olvassza össze a csokoládét és a karamellát. Keverje össze a rizzsel. Hagyja kihűlni, majd formázzon vizes kézzel diónyi golyókat a keverékből. A golyókat forgassa bele a darált mogyoróba. Tegye hűtőszekrénybe, és alaposan hűtse le.

ROPOGÓS RÉTES BATYU
Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 10 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt, 15 dkg főtt sonka, 3 tojás, 2 nagy fej vöröshagyma, fél zacskó burgonyapehely, 2 evőkanál olaj, 1 késhegynyi pástétomfűszer, ízlés szerint só és törött fekete bors, olaj a sütéshez

Elkészítése: A megtisztított és kockákra vágott vöröshagymát a felforrósított olajon üvegesre fonnyasztom, ezután hozzáadom a nagyon apró kockákra vágott sonkát. Beleszórom a burgonyapelyhet, a reszelt sajtot és a habosra felvert tojásokat. 10 percnyi pihentetés után beleszórom a fűszereket, és ismét átkeverem. A réteslapokat egy tiszta, nedves konyharuhára borítom, mindegyiket megolajozom, majd a szélére egy csíkban felkenem a tölteléket. Szorosan felcsavarom. Ezután jó éles késsel három centis darabokra felvágom. Bő olajat forrósítok, amelybe egyenként, óvatosan beleeresztem a rétest, és szép pirosra megsütöm mindkét oldalán. (Nem fog szétesni, hiszen a forró olaj azonnal “összekapja” a benne lévő tojást.) Fritőzben (olajsütőben) könnyedén és gyorsan megsüthető, és a szűrőkosárral ki is emelhető. A lecsöpögtetett sült batyukat itatóspapírra, vagy papírtörülközőre rakom, hogy az a felesleges olajat felszívhassa. Száraz fehérbor mellé kitűnő korcsolya.

SAJTOS BATYU (PEYNIRLI GEVREK) TÖRÖK RECEPT
Hozzávalók: 30 dkg kemény sajt, 20 dkg liszt, 2 db tojás, 2 dkg élesztő, 2 evőkanál tej, 1 db kockacukor, 1 csokor petrezselyem, 4 evőkanál olaj, 2 evőkanál víz, só, bors

Elkészítése: Az élesztőt kevés langyos tejjel és egy kockacukorral felfuttatjuk. Majd eldolgozzuk a liszttel és hozzáadjuk a tojásokat, egy kevés vízzel kemény tésztát gyúrva belőle. Vékonyra kinyújtjuk. A sajtot megreszeljük, petrezselyemmel megszórjuk. Az elnyújtott tésztát derelyevágóval kb. 15 cm nagy kockákra vágjuk.
Közepükre 1-1 kávéskanál reszelt sajttölteléket teszünk. Átlósan behajtjuk, a széleket lenyomogatjuk. Majd megkenjük a tetejüket tojás sárgával. Vigyázzunk, hogy levegő nem maradjon a táskákban, a széleket jól nyomkodjuk le.

SAJTOS BATYU FORMÁBAN
Hozzávalók: 40 dkg linzertészta, 40 dkg sajt, só, bors, 1 tojássárgája, vaj

Elkészítése: Kb. 15-20 db tortelette formára van szükségünk (ez olyan, mint a kuglófforma, csak pici). A mélyhűtött tésztát felengedjük, vékonyra kinyújtjuk, és derelyeszaggatóval akkora négyzetekre vágjuk, hogy a formák kibélelése után a széleit egymásra vissza tudjuk hajtani. A vegyes sajtféléket (lehet mindenféle maradék sajt) nagy lyukú reszelőn megreszeljük, vagy apró kockára vágjuk. A formákat kivajazzuk, meglisztezzük, kibéleljük tésztával, félig megtöltjük a sajttal, tetejét megszórjuk sóval, borssal, a széleket visszahajtjuk, de csak lazán, ne nyomkodjuk le! Végül megkenjük tojássárgájával és előmelegített sütőben, mérsékelt tűznél pirosra sütjük (kb. 30 perc). Óvatosan kiborítjuk a formákból és azon melegében tálaljuk. Nagyon finom, mutatós és nem kis előnye, hogy a maradék sajtokat hasznosíthatjuk!

SAJTOS KELKÁPOSZTA BATYU
Hozzávalók: 12 közepes nagyságú kelkáposztalevél, 30 dkg sajt, 2 evőkanál paradicsompüré, 10 dkg darált hús, 1 leveskocka, 5 dkg vaj, olaj, 2 dl fehérbor, só, bors, 2 dl tejföl

Elkészítése: A kelkáposztaleveleket több vízben megmossuk, enyhén sós vízzel leforrázzuk, néhány percig a vízben hagyjuk, leszűrjük, és tiszta konyharuhára téve megszikkasztjuk. A sajtot (ementáli, trappista, eidami) felkockázzuk, egy lábaskába 1/4 l vizet teszünk, ha forr, feloldjuk benne a leveskockát, a paradicsompürét, hozzáadjuk a darált húst, valamint a sajtot és lassú tűzön rövid lére pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hagyjuk egészen kihűlni, majd megtöltjük vele a káposztaleveleket, melyeket szorosan feltekerünk (a torzsa felőli résznél kezdjük, hajtsunk rá egy tenyérnyi darabot, aztán a két oldalát és végül tekerjük végig), fehér zsineggel megkötözzük és kivajazott, tűzálló tálba egymás mellé lerakjuk. Tetejét meglocsoljuk kevés olajjal, aláöntjük a bort, alufóliával szorosan lefedjük a tál tetejét, és előmelegített sütőben egészen gyenge tűzön 20 percig pároljuk. Ekkor eltávolítjuk az alufóliát, saját levével megöntözzük és további 10-15 percig, sütjük, amíg a batyuk egy kis szint nem kapnak, de megpirulniuk nem szabad. Tálalás előtt meglocsoljuk 2 dl felforrósított tejföllel vagy tejszínnel, és lehetőleg azonnal fogyasszuk.

SONKÁS BATYU 01.
Elkészítése: Kb. 25 dkg felszeletelt gombát egy kis olajon megpirítok. 2 evőkanál lisztből világos rántást készítek, majd felöntöm 1,5 dl fehérborral és ugyanannyi tejszínnel, és addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik. Sóval, fehér borssal ízesítem. A tűzről levéve hozzákeverem a gombát és 1 tojást. 40 dkg főtt sonkát 8 szeletre vágok, egymás mellé helyezem a szeleteket, elosztom rajta a tölteléket. Batyukat formálok belőle (hústűvel, vagy fogpiszkálóval megtűzöm), és kivajazott jénaiba teszem. A batyuk közé, lehet paradicsomszeleteket tenni, a tetejét megszórom reszelt ementáli sajttal. Előmelegített sütőben addig sütöm, amíg a sajt ráolvad.

SONKÁS BATYU 02.
Hozzávalók:
A tésztához 35 dkg finomliszt, 18 dkg vaj (vagy margarin), 1 dkg sütőpor, 2 tojássárgája, kevés tejföl, 1 mokkáskanál só
A töltelékhez 30 dkg főtt sonka, 2 db tojás, 5 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, törött fekete bors, ízlés szerint, és a tészta tetejére 1 db tojás

Elkészítése: A vajat elmorzsolom a liszttel és a sütőporral, majd hozzáadom a tojássárgákat, a sót és annyi tejfölt, hogy rugalmas, jól nyújtható tésztát kapjak. Cipóvá formálom, tetejét kevés liszttel meghintem és follpack fóliába takarva, a hűtőszekrényben legalább 1 órán keresztül pihentetem. Közben elkészítem a tölteléket: a sonkát ledarálom. A vajat habosra keverem a tojássárgákkal, majd hozzáadom a tejfölt és a törött borsot. Ezután belekeverem a darált sonkát, végül óvatosan beleforgatom a tojások fehérjéből vert kemény habot. A tésztát lisztezett deszkán nagyon vékonyra kinyújtom (persze ügyelek arra, hogy ne szakadjon el), és 10x10 cm-es négyzeteket vágok belőle. Mindegyikre ráhalmozok a sonkás krémből, majd a négy sarkát összefogva sütőlemezre teszem. Tetejüket a felvert tojással megkenem, és az előmelegített forró sütőben szép pirosra megsütöm. (Sonka helyett párizsival vagy krinolinnal is készíthető, de akkor tegyenek bele egy mokkáskanálnyi füstízű sót is.)

SONKÁS BATYU 03.
Hozzávalók:
Tészta: 80 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 1 tejföl, 1 dl tej, 2 tojás 25 dkg olvasztott margarin, 1 kávéskanál cukor, 1 mokkáskanál só
Töltelék: 30 dkg füstölt, főtt tarja, 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg sajt, 5 dkg vaj, 1 tejföl, 2 tojás, pici bors

Elkészítése: A tésztát elkészítem a szokásos módon. Közben elkészítem a tölteléket. A főtt tarját, a szalonnát a sajtot ledarálom. A tojást, tejfölt, vajat és a borsot a sonkához keverem. Eközben a megkelt tésztát gyúrólapra borítom, nyújtom, 10X10 cm-es négyzetekre vágom. Közepére teszek 1 mokkáskanál tölteléket. A négy sarkát felhajtva batyut formálok belőle. Tetejét tojással megkenem, szezámmaggal megszórom és 10 perc pihenés után forró sütőben készre sütöm.

SONKÁS-SAJTOS BATYU
Hozzávalók:
A tésztához: 40 dkg liszt, 6 evőkanál olívaolaj, 4 dkg élesztő, 1 dl szódavíz, só, őrölt bors, bazsalikom, oregánó, zúzott fokhagyma
A töltelékhez: 20 dkg főtt sonka, 1 kisebb fej brokkoli, 10 dkg Cheddar sajt, 1 evőkanál tej

Elkészítése: Futtassa fel az élesztőt a langyos, cukros tejben, majd dolgozza össze a liszttel és a szódavízzel. A lágy, formálható tésztát pihentesse langyos helyen 45 percet. Ezután nyújtsa ki félujjnyi vastagra. Szúrjon ki a tésztából köralakokat, és letakarva tegye langyos helyre. Közben egy tálban a lereszelt, vagy finomra vagdalt sonkát, brokkolit, a reszelt sajtot és a tejet alaposan keverje ki. Fél órás pihentetés után a tészták közepére tegyen a töltelékből. Formázzon kis batyukat, majd fektesse kiolajozott sütőlapra mindegyiket. Ecsettel kenje meg a tetejüket vízzel, végül a 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt süsse pirosra.

SONKÁS VAGY GOMBÁS BATYU
Hozzávalók: 20 dkg liszt, 12 dkg margarin, 3 dkg élesztő, kb. fél liter tej, 1 mokkáskanálnyi cukor, 1 tojás, 10 dkg gomba vagy 10 dkg gépsonka, kevés petrezselyem

Elkészítése: A margarint eldolgozzuk a liszttel és eldolgozzuk a cukrozott tejben megfuttatott élesztővel. A késhát-vékonyságúra kinyújtott tésztából kerek darabokat szaggatunk, közepére halmozzuk a tölteléket, csipkés szélűre mintázva visszahajtogatjuk a tésztát, kb. fél órát hagyjuk kelni, majd tojással megkenjük, és előmelegített sütőben aranysárgára sütjük.
Töltelék: 10 dkg darált gépsonka (lehet maradék sült hús is), kevés bors, 3 kanál tejföl. (Vagy kevés vajon megpárolt, apróra vágott gomba, csipet só, kevés bors, három kanál tejföl és apróra vágott petrezselyem.)
Ha gombát használunk, a tésztát aznap fogyasszuk el!

SÜLT ALMA BATYUBAN
Hozzávalók: 6 db nagy piros alma, 1 doboz mirelit leveles tészta, 10 dkg marcipánmassza, 2 ek narancslekvár, 1 tojás, nagyobb szemű kristálycukor (vagy “jégcukor“), porcukor, ribizli öntet

Elkészítése: Az almákat kettőbe vágjuk, magházukat kiemeljük.
A marcipánmasszát összekeverjük a lekvárral, az üregekbe betöltjük. A fél almákat összeillesztjük.
A felengedett tésztát 2-3 mm vékonyra kinyújtjuk, 6 egyforma darabra vágjuk. 1-1 almát beborítunk vele.
A tésztát batyuszerűen összefogjuk, összenyomjuk.
A leeső tésztarészekből leveleket vágunk és rátesszük a batyura. Tojással megkenjük, cukorral megszórjuk.
Forró sütőben 200°C-on kb. 20 perc alatt pirosra sütjük.
Porcukorral meghintve, vagy ribizli öntettel kínáljuk.


SÜTŐBEN SÜLT LEKVÁROS TÉSZTA
Hozzávalók egy lapos, másfél liter térfogatú sütőformához:
A tésztához: 5 dkg Rama margarin, félcsomagnyi élesztő, 6 dkg kristálycukor, 1,25 dl tej, 40 dkg liszt, fél teáskanál só, 2 db tojás.
A töltelékhez: 40 dkg szilvalekvár, 2 evőkanál aprított mogyoró, 1-2 evőkanál szilvapálinka vagy fél teáskanál fahéj, 7,5 dkg olvasztott Rama margarin a sütőlap kikenéséhez és a tészta megkenéséhez, 5 dkg szórócukor a sütemény meghintéséhez

Elkészítése: A tejet meglangyosítjuk. Egy teáskanál cukrot adunk hozzá, és belemorzsoljuk az élesztőt, letakarjuk, majd kb. 10 percre meleg helyre tesszük, amíg az élesztő feljön a tetejére. A margarint megolvasztjuk. A lisztet a maradék cukorral, a sóval, a megolvasztott margarinnal és a tojásokkal egy tálba tesszük, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, és sima hólyagos tésztát dagasztunk. Letakarjuk, és 30 percig kelesztjük, amíg a térfogata kétszeresére nő. A töltelékhez a szilvalekvárt összekeverjük az aprított mogyoróval és a szilvapálinkával vagy a fahéjjal. A tésztát kb. 40x32 cm-es téglalappá nyújtjuk, és 20 négyzetre vágjuk. Egy-egy négyzetet a tenyerünkbe véve megtöltjük az ízesített szilvalekvárral, és a sarkait összefogva egy batyuformát készítünk. A tésztát körben megkenjük olvasztott margarinnal, és az összefogott csücskével lefelé fordítva szorosan egymás mellé helyezzük az előzőleg margarinnal kikent sütőlapra. Felületét olvasztott margarinnal megkenjük. A tésztát előmelegített sütőben 200°C-on kb. 20-25 percig sütjük, amíg színe aranybarna lesz. Sütés után meghintjük szórócukorral, és még langyosan tálaljuk.

SZALKAI BATYÚS-LEVES
Hozzávalók: 50 dkg marha lábszárhús, 50 dkg tyúk, 5 dkg só, 25 dkg sárgarépa, 25 dkg gyökér, 10 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 3 db tojás, 20 dkg gomba, 1 dkg Delikát, 1 cs petrezselyemzöld. 15 dkg vöröshagyma, 8 dkg zsír, 2 db tojásfehérje, 1 g szerecsendió

Elkészítése: tyúkhús és marhahúsból húslevest készítünk. Betétnek házi gyúrt tésztát készítünk, amelyet megtöltünk főtt darált, hússal, borssal, sóval, gombával ízesítve. A tésztákat tojással összefogatva batyu alakúra készítjük. Forró levesben kifőzzük, zöldséggel együtt tálaljuk.

SZÁNBÚSZIK (HÚSOS PITE) LIBANONI RECEPT
Hozzávalók:
A tésztához: 2 bögre liszt, 20 dkg vaj, só, cukor, víz
A töltelékhez: kevés vaj, olaj, fenyőmag, 2 nagy fej hagyma, 40 dkg darált marha- vagy bárányhús, bors, fahéj, só

Elkészítése:
Tészta: A liszthez adjunk sót, majd cukrot, amitől sütéskor a tészta szép arany színt kap. A lisztet ezután keverjük össze 20 dkg vajjal, és víz hozzáadásával kezdjük gyúrni a tésztát. (Élesztőt NEM teszünk bele, mert - ahogy a libanoniak mondják- attól sütés után keserű lesz a tészta.) Ezek után a tésztát egy óráig vagy még tovább állni hagyjuk, majd sodrófával kb. 1 cm vékonyra nyújtjuk. Ezután pohárral kis köröket szaggatunk, végül megtöltjük és lezárjuk a kis batyukat.
Töltelék: A töltelékbe vaj, olaj, fenyőmag, kockára vágott hagyma és darált hús kerül. Előbb a fenyőmagot megpirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott hagymát, a darált húst, a borsot, a fahéjat és végül a sót. Ezt követően a kis kör alakú tésztalapok egyik felére helyezzük a tölteléket, majd a másik felét ráhajtjuk - így tehát kis félkör alakú formát kapunk- s az íves oldalnál az egymásra boruló végeket összezárjuk. A süteményeket ezután forró olajban arany-barnára sütjük.

SZARVAS-BATYU
Hozzávalók: 8 szelet szarvascomb, 16 gombakalap, 30 deka baconszalonna, 25 deka magozott aszalt szilva, tízujjnyi kenyérszalonna-szelet, vad-fűszerkeverék, só, fahéj, félédes vörösbor, két citrom, vaníliarúd

Elkészítése: A hússzeleteket nagyon vékonyra kiklopfoljuk, befűszerezzük, a közepükre néhány darab baconszalonnát, néhány szelet gombát és aszalt szilvát helyezünk. A húst batyuszerűen összefogjuk, és baconszalonnával megkötjük. egy lábas alját kibéleljük a kenyérszalonnával, s ráhelyezzük a batyukat. Föltesszük a tűzre, s amikor a szalonna már kiolvadt, felöntjük a borral, és hozzáadjuk a fűszereket. Egy óra hosszat főzzük, majd kivesszük a húst, és a szaftot besűrítjük. Héjában sült krumpli illik hozzá. Elkészíthetjük bográcsban is.

SZEGEDI BATYUS HALÁSZLÉ
Hozzávalók:
A halászléhez: 60 dkg ponty, 60 dkg harcsa, 3 fej vöröshagyma, 1 darab, csípős zöldpaprika, fele, 1 darab paradicsom, őrölt pirospaprika, őrölt bors, só (ízlés szerint)
A batyuhoz: 15 dkg liszt, 2 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 15 dkg halbelsőség, vaj, őrölt fehér bors, só (ízlés szerint)

Elkészítése: A pontyot és a harcsát folyó víz alatt alaposan megmossuk, majd kifilézzük. A húst különtesszük, a halak csontos részeit is megtartjuk. A filéket falatnyi kockákra vágjuk, majd sóval és őrölt fehér borssal meghintjük. Amíg a hal pácolódik, a vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra vágjuk. A paradicsomot megmossuk, és felcikkezzük.
Másfél liter vizet öntünk a bográcsba, hozzáadjuk a halak csontos részeit, a felaprított vöröshagymát és a felcikkezett paradicsomot, sóval és őrölt pirospaprikával fűszerezzük, kevés erős paprikát is teszünk bele. Az alaplevet 90 percig főzzük.
Amíg a halászlé alapjául szolgáló lé rotyog a bográcsban, elkészítjük a batyukat. A halbelsőséget (ikra, máj) gondosan átmossuk, és apróra vágjuk. A kis fej vöröshagymát megtisztítjuk, és finomra aprítjuk. Edényben vajat olvasztunk, majd beleszórjuk a vöröshagymát. Addig dinszteljük, amíg szalmasárga lesz, majd hozzászórjuk a feldarabolt halbelsőséget. Sóval és fehér borssal megszórjuk, kevés liszttel meghintjük, majd hozzáadunk néhány kanálnyit a bográcsban rotyogó alapélből, és jól összekeverjük. A tölteléket hűlni hagyjuk, majd egy felvert tojással elkeverjük.
A lisztből, kevés vízből és a megmaradt tojásból tésztát gyúrunk. A tésztát deszkán, sodrófa használatával vékonyra nyújtjuk, és késsel gyufásdoboznyi darabokra vágjuk. A tésztadarabok közepén szétosztjuk a tölteléket, majd batyukat formálunk belőlük.
Az elkészült alapelvet tésztaszűrőn átpasszírozzuk, majd visszatesszük a bográcsba. Felforraljuk a halászlevet, majd óvatosan belehelyezzük a fűszerezett haldarabokat és a batyukat. Az első forrástól számítva 15-20 percig főzzük, majd forrón tálaljuk.

SZFIHA - LIBANONI RECEPT
Hozzávalók:
A tésztához: 2 bögre liszt, 10 dkg vaj, egy kevés olívaolaj, só, egy kávéskanálnyi szárított élesztő, víz
A töltelékhez: 50 dkg darált bárányhús (melynek egyharmada faggyú!), 4 db nagy paradicsom, 2 db nagy fej hagyma, szezámpaszta, bors, őrölt koriander, fahéj, só, fenyőmag

Elkészítése: A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, s addig gyúrjuk, amíg lágy tésztát nem kapunk. Majd kis ideig állni hagyjuk. Ezután sodrófával kinyújtjuk, és köröket szaggatunk belőle.
A töltelék bárányhúsból készül, amelynek egyharmada faggyú, ezért ezt az ételt nem ajánljuk azoknak, akik ügyelnek a koleszterinszintjükre. Hozzáadjuk a felvágott paradicsomot, a kockára vágott hagymát, a borsot, az őrölt koriandert, a fahéjat és a sót. Az egészet összekeverjük és egy kis szezámpasztát adunk még hozzá.
Ezt követően mindegyik kis tésztakör közepébe egy kiskanálnyi tölteléket teszünk, majd négy oldalán összecsippentjük a batyukat úgy, hogy a töltelék középen szabadon maradjon. Végül mindegyiket fenyőmaggal díszítjük. Ezután olajjal kikenünk egy tepsit és ráhelyezzük a batyukat. Nagyon forró sütőben süssük!

SZINGALÉZ FŐTT TÉSZTA (IDI APPI) (SRÍ LANKA)
Hozzávalók: 0,5 kg kétszer szitált liszt, nagy szalvéta, hosszú nyelű fakanál, forrásban lévő víz, 6 kis lapos lószőrből vagy műszálból készült szita, kis lyukú burgonyanyomó.

Elkészítése: Tegyük a lisztet a szalvétába, batyuszerűen kössük össze. A fakanál nyelét húzzuk át a csomón. Állítsuk forrásban lévő vízzel félig főtt fazék fölé úgy, hogy a víz ne, csak a gőz érje. Gőzöljük 1 órát.
Öntsük szitába, sózzuk meg, szitáljuk át. Tegyünk hozzá annyi forró vizet, hogy közepesen lágy, de ne ragadós tészta legyen belőle. Kis adagokban nyomjuk át a burgonyanyomón a kis szitákba.
Öntsünk 2 ujjnyi vizet egy nagy lábasba, forraljuk fel. Fedjük le egy nagy szitával, tegyük bele a kis szitákat, gőzöljük 5-6 percig.
A szitákon, vagy kistányéron tálaljuk.
Magában is fogyasztható vagy zöldséges, currys húsokhoz.

SZŐLŐS PALACSINTA
Elkészítése: A szőlőszemeket porcukorral ízesített, pirított zsemlemorzsában megforgatjuk. Az édes tésztából készített palacsintákat megtöltjük ezzel, aztán batyuformára hajtogatjuk.
Vaníliás porcukorral meghintve, borsodóval tálaljuk.

SZŰZPECSENYE BATYUBAN
Hozzávalók: 1 csomag vajastészta, 6 dkg főzőmargarin, 50 dkg szűzpecsenye, 2 dkg vöröshagyma, 15 dkg gomba, 2 db tojás, 3 dkg finomliszt, só, őrölt bors, 1 csokor zöldpetrezselyem, 1 dkg paradicsompüré, 1 teáskanál leves ízesítő, 1 dl bor

Elkészítése: A vajastésztát kiengedjük. A megtisztított vöröshagymát, gombát, petrezselymet finomra vágjuk. A vöröshagymát margarinon megfuttatjuk, hozzáadjuk a gombát, sózzuk és pirítjuk. A tűzről levéve hozzáadjuk a petrezselymet. Ha kissé kihűlt 1 felvert tojást keverünk bele. A szűzpecsenyét darabokra vágjuk, lazítjuk, sózzuk, borsozzuk, lisztbe mártva elősütjük. A vajastésztát 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk, és 8 x 8 cm-es darabokra vágjuk. Minden négyzet közepébe helyezünk egy szelet húst és erre a gombapürét. A tészta négy csücskét batyuszerűen ráhajtjuk és beleszúrunk egy fogvájót. A tésztát megkenjük tojással, és 200-210 fokos sütőben sütjük. A hús sütésénél visszamaradt zsiradékba paradicsompürét teszünk, átpirítjuk, megszórjuk liszttel, felengedjük, leves ízesítőt adunk hozzá, majd bort és kiforraljuk. Kevés őrölt borssal fűszerezzük, végül átszűrjük.

Forrás: DPG Recepttár