Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Dávid király


Dávid Izráel második királya volt kb. Kr. e. 1000 – Kr. e. 961.  Történetét az Ószövetségben találhatjuk meg Sámuel próféta könyveiben. A Bibliában több zsoltárt tulajdonítanak neki.
A zsidó vallás szerint a Messiás Dávid leszármazottja lesz, a keresztények pedig őhozzá vezetik vissza Jézus családfáját Józsefen és Márián keresztül.

CSIRKEMÁJPÁSTÉTOM DÁVID KIRÁLY MÓDRA
Hozzávalók 12 személyre: 50 dkg csirkemáj, 5 dkg füstölt szalonna, só, őrölt bors és szerecsendió, 0,5 dl konyak, 2 tojás fehérje, 5 dkg vaj A tálaláshoz: 30 dkg aszalt szilva (mag nélkül), 4 dl vörösbor, szegfűszeg és fahéj, 2 dg savanykás alma, 1 evőkanál citromlé

Elkészítése: A májat megtisztítjuk és a füstölt szalonnával együtt kétszer, ledaráljuk. Sóval, őrölt borssal és szerecsendióval bátran fűszerezzük, hozzáadjuk a konyakot és a két tojásfehérjével, jól kikeverjük. Egy hosszúkás, szögletes formát a vajjal vastagon bekenünk, belesimítjuk a májas masszát, és alufóliával lefedjük. Vízzel telt tepsibe állítjuk és előmelegített sütőben 200 C-on 55-60 percig, gőzöljük: A sütőből kivéve lehűtjük, majd 2-3 órára a hűtőbe tesszük. Az aszalt szilvát a fahéjjal és szegfűszeggel ízesített vörösborban megfőzzük. Az almákat megtisztítjuk, a magházat eltávolítjuk, a gyümölcs húsát cikkekre vágjuk, és citromos vízben nem túl puhára főzzük. A jól lehűtött májpástétomot a formából kiborítjuk, fölszeletelve tálra tesszük. Körülötte elrendezzük a lecsöpögtetett vörösboros aszalt szilvákat és a párolt almacikkeket.