Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Városi ízek - Győr


CSANAK FALUI RÉSZEGES CSÜLÖK
Elkészítése: 4 személyre: 2 csülköt kicsontozunk, a húst szeletekre vágjuk, egy tepsiben egymás mellé elrendezzük és megsózzuk. Egy tálkában mustárt, fokhagymakrémet és csípős paprikakrémet összekeverünk, ezzel kenjük meg a húsdarabokat. Őrölt fekete borssal és majoránnával megszórjuk, a szeleteket átforgatjuk. A csülök másik oldalát is hasonlóképpen fűszerezzük. Még jobb, ha ezt a műveletet már előző este elvégezzük.
Annyi száraz fehérbort öntünk a hús alá, hogy félig ellepje. Fóliával letakarva toljuk a sütőbe.
Lassú tűzön, kb. 3 órát sütjük. Amikor megpuhult, a fóliát leszedjük, és szép pirosra sütjük mindkét oldalát.
Hagymás főtt burgonyával kínáljuk. Ehhez a héjában megfőzött burgonyát megtisztítjuk, karikákra vágjuk. Kevés zsírban vöröshagymát párolunk, hozzákeverjük a krumplit, összepirítjuk, a megsült csülök pecsenyelevével kicsit meglocsoljuk.

CIBERELEVES
Elkészítése 4 személyre: Fél dl étolajban 3 evőkanál szilvalekvárt és 2 evőkanál lisztet felmelegítünk, hozzákeverünk 2 dl vizet. Másfél dl tejfölt kevés vízzel összevegyítünk, szűrőn át a levesbe csurgatjuk, adunk hozzá 1 vaníliás cukrot, kevés citromlevet, és csipetnyi sót.
Ízlés szerint cukorral édesítjük és összeforraljuk. Tálalás előtt megmosott aszalt szilva szemeket szórunk bele.

FOKHAGYMÁS MARHAHÚS KRUMPLIFÁNKKAL
Elkészítése: Bő egy kg marhacombot szeletekre vágunk, besózunk, lisztbe forgatunk, és forró olajban hirtelen megpirítunk. 50 dkg fokhagymát megtisztítunk, felaprítunk. A hússzeleteket egy nagyobb lábosba tesszük, ráborítjuk a fokhagymát, felöntjük fél liter vörösborral, megszórjuk őrölt borssal. Fedő alatt kb. 2 órát pároljuk, hogy jó puha legyen. Ekkor a fedőt levesszük, és addig rotyogtatjuk, míg besűrűsödik.
Krumplifánkkal kínáljuk.
KRUMPLIFÁNK
Elkészítése: 25 dkg krumplit héjában puhára főzünk. 25 dkg lisztbe belereszeljük, hozzádolgozunk 1 evőkanál olajat, 2 tojás sárgáját, kevés sót, és 1,5 dl langyos, cukros tejben felfuttatott 1,5 dkg élesztőt. Lágy tésztává gyúrjuk, kinyújtjuk, pogácsákat szaggatunk belőle, és ruhával letakarva 1 órát kelesztjük. Ekkor bő, forró olajban mindkét oldalát aranysárgára sütjük, és a marhahúshoz kínáljuk.

GYŐRI ALMÁS TÚRÓTORTA
Hozzávalók: 50 dkg félzsíros tehéntúró, 8 dkg margarin, 4 db savanykás alma, 1 zacskó vanília ízű pudingpor, 12-15 dkg kristálycukor, 3 evőkanál búzadara, 5 dkg mazsola, 1 dl tejföl, 3 egész tojás, 2 evőkanál sárgabaracklekvár, fél citrom leve és reszelt héja, csipetnyi só, 1 zacskó vaníliás cukor, a forma kenéséhez 2 dkg vaj és 1 evőkanál búzadara

Elkészítése: A tojásokat habosra verem, utána a következő sorrendben keverem bele a hozzávalókat: cukor, tehéntúró, búzadara, tejföl, sárgabaracklekvár, só, reszelt citromhéj, citromlé, vaníliás cukor, pudingpor, a megtisztított és lereszelt alma, mazsola, végül az olvasztott, de már hideg margarin. A tortaformát a vajjal kikenem, a búzadarával megszórom és belesimítom a túrós-almás masszát. Előmelegített, forró sütőben, közepes hőfokon tűpróbáig sütöm, majd tálra borítom. Melegen is, hidegen is nagyon finom. Lehet külön is kínálni hozzá sárgabaracklekvárt.

GYŐRI APRÓPECSENYE
Hozzávalók: 5 dkg füstölt szalonna, 10 dkg gomba, 20 dkg sertéscomb, 3 dl vörösbor, 1 dl víz, 1 fej vöröshagyma, 1 db konzerv sűrített paradicsom, 1 db zöldpaprika, 1 db paradicsom, 1 pár virsli, 1 gerezd fokhagyma, liszt, só, őrölt bors, olaj

Elkészítése: A szalonnát apró kockákra vágva kiolvasztjuk, beletesszük a lereszelt vöröshagymát, és megpirítjuk. Közben az apróra vágott húst megforgatjuk lisztben, és forró olajban hirtelen megsütjük. Amikor a hús fehér lesz, kivesszük. A húsból megmaradt olajat beleöntjük a hagymás zsírba, teszünk bele sót, őrölt borsot, zúzott fokhagymát. Felöntjük vörösborral, beletesszük a sűrített paradicsomot és végül a húst. Takaréklángon főzzük kb. fél órát. Majd beletesszük az apróra vágott gombát és a felkarikázott virslit. Ha elfőtt a leve felöntjük 1 dl vízzel, de a víz helyett lehet még 1 dl bort is használni. Teljesen puhára főzzük.
Köretnek párolt rizst adunk hozzá.

GYŐRI TEJFÖLLEVES
Elkészítése: Egy liter vizet vagy ugyanannyi csontlevet 15 percig forraljunk 1 kávéskanálnyi köménymaggal és 3-4 szem borssal. 8-10 deka lisztet simára habarunk fél liter sűrű tejföllel. Tovább is folyamato¬san keverve belevegyítjük a még mindig forrásban levő vízbe vagy húslébe. Még egyszer felforraljuk, pár csepp citromlevet öntünk bele, átpasszírozzuk és pirított zsemlekockákkal tálaljuk. Termé¬szetesen kellőleg meg is sózzuk tálalás előtt.

MÁJPÁSTÉTOM
Elkészítése: 80 dkg sertésmájat csíkokra vágunk. 2-3 fej vöröshagymát megtisztítunk, felszeletelünk, serpenyőbe tesszük, adunk hozzá 1 nagy evőkanál sertészsírt, összeolvasztjuk, és a hagymát üvegesre pároljuk. Hozzákeverjük a májat és néhány perc alatt készre sütjük. Sóval, őrölt feketeborssal, majorannával és paprikával fűszerezzük.
Ezután közel 1 kg zsiradékot sós, fokhagymás vízben megfőzünk.
A resztelt májba 3 szikkadt zsemlét szeletelünk, ezzel itatjuk fel a fűszeres zsírt. Húsdarálón először a zsemleszeleteket, majd a reszteltmájat és a csíkokra vágott zsiradékot is ledaráljuk. Az egészet összekeverjük, és hogy még finomabb, kenhetőbb legyen, még egyszer átdaráljuk.
Fűszerezzük fokhagymakrémmel, majorannával, őrölt borssal, piros paprikával, sóval és mustárral.
Jól összedolgozzuk, tányérra, vagy tálba halmozzuk, és hűtőszekrényben tartjuk. Kenyérre kenve, de húsételek ízesítéséhez is nagyon finom.

MEGGYES LINZERTORTA
Hozzávalók:
A tésztához: 45 dkg liszt, 30 dkg margarin, 15 dkg porcukor, 0,5 dl tej, 2 db tojás, vaníliás cukor, citromhéj
A töltelékhez: 45 dkg meggybefőtt, 3 dl meggylé, 10 dkg kristálycukor, 10 dkg édes morzsa (keksz vagy maradék piskóta), 2 dkg főzőpuding, fahéj

Elkészítése: A lisztet, a cukrot, a zsiradékot elmorzsoljuk, hozzáadjuk a már összekevert járulékos anyagokat, simára gyúrjuk és lehűtjük. A tészta egy részét (kb. felét) 4-5 mm vastagságúra kinyújtjuk, tortaformánkkal egy kerek lapot szúrunk ki belőle, és 50-60%-osra megsütjük 200 fokon.
Közben elkészítjük a tölteléket is. A meggylevet felforraljuk a cukorral, besűrítjük a pudinggal, és ehhez még melegen hozzákeverjük a meggyet, az édes-morzsát és a fahéjat. A félig megsült lapot megkenjük lekvárral, és a tortaforma peremét rátesszük. A maradék tésztát is kinyújtjuk 3-4 mm vastagra, és olyan széles csíkot vágunk belőle, hogy a tortaforma oldalát ki tudjuk vele bélelni. Mikor ezzel készen vagyunk, az oldalsó részt dolgozzuk el az aljával. A tölteléket a formába tömören, egyenletesen, fakanál segítségével kenjük. A megmaradt kinyújtott tésztából 5-6 mm széles csíkokat vágunk, és átlósan berácsozzuk a torta felületét. Az oldalánál fennmaradó tésztát a rácsozatra visszahajtjuk, eligazgatjuk, hogy esztétikus legyen, és tojással lekenjük a felületét. 200 fokon kb. 45 percig sütjük. A tortát szeletelni, csak kihűlt állapotban fogjuk tudni.

TEJSZÍNES HÚS
Elkészítése: A húst felszeleteled, kiklopfolod. Sütőtálba leraksz belőle egy sor husit, és megborsozod, sózod, és ráreszelsz frissen bőven szerecsendiót.
Ennek a tetejére jön egy sor reszelt sajt, bőven, ami kétféle sajtból kell összekeverni, amiből az egyik feltétlen füstölt sajt legyen. Ebből annyit raksz le váltogatva, amennyit szeretnél, amennyi főre készül. Ez mehet a hűtőbe, ha kész, és amikor sütöd, előtte: nyakon öntöd, tejszínnel. Nem muszáj ellepnie, de én kb. 2 dl azért aláöntök. A tálat lefedve a forró sütőbe rakod.  50 perc alatt általában megsül. Végig fedve van a tál.
Krumplipürével szeretik.

TÖRÖK CSIRKE CSERÉPTÁLBAN
Elkészítése: 1 csirke máját és zúzáját apró kockákra vágjuk. 6-8 evőkanál rizst étolajban megpirítunk, hozzákeverjük a májat és a zúzát, ételízesítővel és kevés sóval fűszerezzük, felöntjük vízzel, és fedő alatt félpuhára pároljuk.
Az egész csirkét kívül-belül megsózzuk, borsozzuk, a rizses tölteléket a belsejébe nyomkodjuk. Hústűvel megtűzzük, és az előre beáztatott cseréptálba helyezzük. Hideg sütőbe helyezzük, a tüzet csak ekkor gyújtjuk meg, hogy a cseréptál lassan melegedjen át.
Sütés közben görög salátát készítünk hozzá. Vegyes salátadarabokhoz keverünk 1 db szeletekre vágott görög édes hagymát, kockára vágott paradicsomot, piros húsú paprikát, 1 kisebb kígyóuborkát. Olívaolajjal meglocsoljuk, és hűtőszekrénybe tesszük.
0,5 dl almaecetet egy bögrében felengedünk vízzel, hozzákeverünk 1 púpos evőkanál cukrot, kevés sót, bazsalikomot.
Tálalás előtt a lehűtött salátához keverjük a dresszinget, tetejére kék olajbogyót és kockára vágott feta sajtot halmozunk.
Amikor a csirke megpuhult, 1 egész tojást 2 dl tejfölben elkeverünk, a felét a csirke egyik oldalára kenjük, és a sütőbe visszatolva szép barnára sütjük. Újra kivesszük, megfordítjuk, és a másik oldalát is megkenjük tejfölös mártással. Amikor ez is megpirult, a csirke elkészült.
A körethez még egy tasak rizst puhára főzünk, ehhez keverjük a csirke belsejéből kikapart rizst, a tálban összegyűlt fűszeres, tejfölös lével meglocsoljuk, és a darabokra felszelt csirkét ezen az alapon, görög salátával tálaljuk.