Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Cowboy kaják


BABLEVES


Hozzávalók: 3 csésze száraz tarkabab, 3 evőkanál apróra vágott petrezselyem, 45 deka felkockázott füstölt sonka, negyed csésze apróra vágott zöldpaprika, 1 liter víz, 6 dl paradicsomlé, 2 csésze csirkehúsleves. 2 közepes apróra vágott hagyma 3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál chilipor, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt babér, negyed-negyed kávéskanál zellermag, kakukkfű, majoránna, bazsalikom és rozmaring, 1 csésze sherry

Elkészítése: A babot áztassuk váltott hideg vízben 8-10 órán át (egy éjszaka). Másnap öntsük le róla a vizet, és annyi új vizet töltsünk rá, amennyi ellepi. Ezután minden hozzávalót rakjunk bele a fazékba - a cherry kivételével - és forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük körülbelül három óra hosszat, amíg a bab meg nem puhul, majd adjuk hozzá a cherryt. Nagy levesestálban tálaljuk. Vágott zöldhagymát vagy zöldpaprika-karikákat tehetünk a tetejére.

BUNDÁS MARHASÜLT 01.
Elkészítése: A lábast zsiradékkal helyezzük a parázs fölé. A húst tisztítsuk meg a hártyáitól, és mossuk meg. Sózzuk be, majd hempergessük meg lisztben, és tegyük a forró zsírba. Borítsunk az edényre előmelegített fedőt, rakjunk rá friss parazsat, s hagyjuk a húst sülni. Amikor megsült, vegyük ki az edényből, a levét habarjuk simára két evőkanál liszttel, majd adjunk hozzá vizet, sót és borsot. Főzzünk belőle sűrű mártást.

BUNDÁS MARHASÜLT 02.
Elkészítése: Hasonlóképpen sütötték a marhaszeleteket, a híres cowboy-steaket is. Középvastagságú (kb. 1 cm-es), nagy szeleteket verjünk ki puhára, sózzuk meg, forgassuk lisztbe, majd tegyük fölforrósított zsiradékba (kb. két és fél cm magasan álljon a serpenyőben), és fedjük be. Amikor kezdenek megpirulni, fordítsuk meg a szeleteket, és újra fedő alatt puhítsuk.

BUNYUELO
Hozzávalók: 3 csésze liszt, 25 dkg margarin, 3 kávéskanál sütőpor, 1 kikevert tojás, 1 kávéskanál só

Elkészítése: A lisztet, a sütőport és a sót jól keverjük össze, majd dolgozzuk hozzá a margarint. Készítsünk a keverék közepébe mélyedést, öntsünk bele fél csésze meleg vizet, majd a kikevert tojást. Gyúrjuk az egészet addig, amíg sima tésztát nem kapunk. 15 percnyi pihentetés után a tésztából szaggassunk körülbelül 3 cm átmérőjű gömböket, aztán lapítsuk őket fél cm vastagságúra. Bő olajban, erős tűzön (220 fokon) süssük a tésztákat barnára. Melegen tálaljuk mézzel vagy sósan.

COWBOY-KAJA
Hozzávalók: 45 dkg marhahús, 1 doboz paradicsompüré, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál ketchup, 1 evőkanál cukor, 1,5 evőkanál Worcestershire mártás, 1 teáskanál ecet, 1 csípős paprika

Elkészítése: Serpenyőben a reszelt hagymával és az apróra vagdalt paprikával együtt pirítsa barnára a darált húst. Húzza le a melegről, és forgassa egybe a többi alkotórésszel. Tegye vissza fedő alatt, 15-20 percre, a tűzre. Időnként keverje meg. A félbevágott zsemlékbe halmozva tálalja.

COWBOY-KÁVÉ
Elkészítése: “Két gallon (8 liter) forró vízhez adj két font (90 dkg) kávét. Forrald két órán keresztül, majd dobj bele egy lópatkót. Ha elsüllyed, a kávé nem elég sűrű.” - mondta egy kávé ínyenc cowboy. Miként az idézetből is kitűnik, a cowboyok a kávét egyszerűen forró vízben kifőzték, azaz “törökösen” készítették. Egy dl vízhez 1,1 dkg őrölt kávét adtak általában.

FARMER-OMLETT
Hozzávalók (2 személyre): 8 tojás, 1 nagy hagyma, 2 paradicsom, 5 dkg makaróni, 4 vékony szelet húsos szalonna, 8 dkg vaj, 4 evőkanál főtt zöldborsó, só, bors

Elkészítése: Apróra vágjuk a hagymát. Meghámozzuk, és kockára vágjuk a paradicsomot. Megfőzzük a kis darabokra tört makarónit, megpirítjuk a szalonnát, s a kiolvadt zsírban aranysárgára pirítjuk a hagymát. Két evőkanál hideg vízben felverjük, s tetszés szerint fűszerezzük a tojást, ráöntjük a hagymára. Hozzáadjuk a borsót, a paradicsomot és a makarónit. Lassú tűzön, állandó kevergetés közben megsütjük az omlettet. 2-2 szelet pirított szalonnával tálaljuk.

FLEPDZSEK
Hozzávalók: 1 csésze liszt, csipetnyi sütőpor, víz

Elkészítése: Mindezt keverjük sűrű tésztává, majd lapítsuk lepényszerűvé. Szabad tűz felett, serpenyőben, bő zsírban (olajban) süssük meg mindkét oldalát.

GAZFICKÓPÖRKÖLT
Elkészítése: A gazfickópörkölt annyiban tér el a mi pörköltünktől, hogy csak borjúból készülhet, ráadásul nem csak a húsából, hanem miközben puhul a saját levében a zsiradékra tett hús a fedő alatt, folyamatosan hozzá kell adni a borjúbelsőségeket is: a szívet, a májat, a vesét, legvégül a velőt. Ha a pörkölt lefövi a levét, meleg vízzel föl kell engedni, de csak annyira, hogy a lé ellepje a belevalókat. Sóval, borssal, chilivel, ritkán hagymával ízesítették, és órákig főzték, hogy minden kellőképpen megpuhuljon, s az ízek összeérjenek. Körítésnek rizst vagy krumplit ettek.

NYUGATI ESKÜVŐI TORTA
Hozzávalók: 1 csésze vaj, 2 csésze cukor, 4-4,5 csésze liszt, 5 kávéskanál sütőpor, 1 kávéskanál só, 1,5 csésze tej, 1 csomag vaníliás cukor, 1 evőkanál konyak, 9 tojásfehérje

Elkészítése: Sütés előtt tartsuk szobahőmérsékleten a hozzávalókat. A sütőt közép-melegre (180 fokra) melegítsük elő. Keverjük jól össze a száraz anyagokat, majd dolgozzuk össze a tejjel. Verjünk kemény habbá 4 tojásfehérjét, és adjuk a masszához. A tésztát tegyük kizsírozott és kilisztezett, kis átmérőjű tortasütő karikába. Közepes hőfokon süssük meg (kb. 30-45 perc alatt). Amikor a tészta megsült, vonjuk be cukormázzal: 5 tojásfehérjét verjünk habbá, tojásonként 5-5 kávéskanál porcukorral és a konyakkal. A kész habot kenjük a tortára, és meleg szobában, kályha közelében hagyjuk megszáradni. Végül díszítsük a torta tetejét és a tál szélét néhány szál rövid szárú virággal.

PARADICSOMOS RIZS
Elkészítése: Serpenyőben pirítsunk meg zsiradékon egy csésze rizst. Amikor aranysárgára pirult, szeleteljünk fel egy középnagyságú hagymát, tegyük a rizsbe, s pirítsuk őket együtt, amíg a hagyma üvegesedni nem kezd. Ekkor adjunk hozzá egy doboz paradicsompürét, borsot, sót, és lefedve főzzük addig, amíg a rizs fel nem szívja a paradicsom nedvességét. Kevergessük közben, mert könnyen leég.

SZOPAPIJA
Hozzávalók: 4 csésze liszt, 1,5 kávéskanál só, 1 kávéskanál sütőpor, 1 evőkanál kristálycukor, 1 evőkanál margarin, 3 dkg élesztő, negyed csésze meleg víz, 1,25 csésze forralt tej

Elkészítése: Keverjük össze a lisztet, a sót, a sütőport, a cukrot, majd a zsiradékot. Oldjuk fel az élesztőt a meleg vízben, majd keverjük hozzá a langyosra hűtött, forralt tejet. Csináljunk a lisztes keverékben egy mélyedést, öntsük bele az élesztős folyadékot, és gyúrjunk tésztát. 10 percnyi pihentetés után nyújtsuk ki 6-7 mm vastagra, és vágjuk 5x5 cm-es négyszögletes vagy háromszög darabokra. Bő, forró olajban süssük ki a lapocskákat, de egyszerre ne tegyünk bele sokat, mert akkor lehűl, s a tészta nem puffad fel kellőképpen, nem lesz üreges. Mézzel, porcukros, őrölt fahéjjal lehet tálalni.

TOJÁSLEPÉNY
Hozzávalók: 4 tojás, 10 dkg angolszalonna, 1 evőkanálnyi darált sós mogyoró (vagy sótlan mogyoró és 1 púpozott késhegynyi só), 2 közepes nagyságú ecetes uborka, törött fekete bors és só ízlés szerint

Elkészítése: Az angolszalonnáról levágjuk a zsírréteget, és nagyon apróra vagdalva kisütjük. Rátesszük az almareszelőn lereszelt uborkát meg a vékony csíkokra metélt angolszalonna húsos részét. Pár percig együtt pirítjuk, majd ráöntjük a tejföllel habosra vert, megsózott és megborsozott tojást. Keverés nélkül addig sütjük, míg az alja pirosra nem sült. (Palacsintasütőben vagy teflonbevonatú serpenyőben a legjobb készíteni)
A serpenyőből tálra csúsztatjuk, megszórjuk a darált mogyoróval, megsózzuk (feltéve, ha nem sósmogyorót használunk), és azonnal felcsavarjuk, mint a palacsintát szokás. Vékonyra felkarikázzuk és a serpenyőbe egy-két percre visszatéve, forrón, sör mellé kínáljuk.

TORTILLA
Hozzávalók: 30 dkg rétesliszt, 3 evőkanál zsiradék, fél csomag sütőpor, só ízlés szerint

Elkészítése: A hozzávalókból meleg vízzel gyúrjunk kemény tésztát, majd formáljunk belőle citrom nagyságú gombócokat. Nyújtsuk vékonyra a gombócokat, és kizsírozatlan serpenyőben vagy forró vaslapon mindkét oldalukon süssük meg őket. A tortilla akkor jó, ha világosbarna foltocskák jelennek meg rajta. Melegen tálaljuk.

VADNYUGATI KELT PALACSINTA
(Western Sourdough Flapjacks)
Hozzávalók: 2,4 dl liszt, 2 tasak sütőpor, 2 teáskanál barnacukor, 1 teáskanál kristálycukor, 3 tojás, 1 kávéskanál vaj, 1,2 dl tej, 2 mokkáskanál ecet

Elkészítése: Az ecetet keverje össze a tejjel, és tegye félre pár percre. A száraz összetevőket forgassa össze egy keverőtálban. Adja hozzá az olvasztott vajat és a felvert tojásokat, végül a tejet. Csipet sóval ízesítse. Kivajazott serpenyőben süssön palacsintákat a tésztából. Édes lekvárral megkenve, negyedekbe hajtogatva, melegen adja fel.

VADNYUGATI CSEREPES OMLETT
(Crockpot Western Omelet Casserole)
Hozzávalók: 3 db burgonya, 30 dkg főtt-füstölt sonka, 1 db vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 10 dkg ementáli sajt, 4 db tojás, fél 1 dl tej, fél-fél mokkáskanál só és őrölt bors

Elkészítése: A meghámozott és felkarikázott burgonyával takarja be egy cserépedény alját. Szórjon rá egy réteg apró kockákra vagdalt sonkát és zöldpaprikát, majd reszelt sajtot. Ezt ismételje kétszer-háromszor, míg a készlet tart. Öntse rá a tejjel és fűszerekkel felvert tojást. Szorosan takarja le, majd a legalacsonyabb hőfokra előmelegített sütőben 10-12 órán át, vagyis egy éjszakán keresztül süsse készre, a másnapi reggelire.

VADNYUGATI OMLETT
(Western Omelet)
Hozzávalók: 2 tojás, 3 kávéskanál tej, só, 5 dkg sajt, 10 dkg sonka, negyed fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 szelet füstölt sajt, 1 evőkanál ketchup

Elkészítése: A serpenyőt gyengén vajazza ki. Öntse bele a tejjel felvert, megsózott tojást, és fedő alatt hagyja a lassú tűzön, míg kocsonyásodni kezd. Szórja rá a durván lereszelt sajtot, és pár pillanatra újra fedje le az edényt. Húzza félre a melegről, és szórja rá a vékonyan felkarikázott hagymát, zöldpaprikát és paradicsomot. Fedő alatt párolja 2-3 percet, majd tegye a tetejére a szelet füstölt sajtot, s várja meg, míg kissé megolvad. Végig alacsony hőfokon készítse az omlettet, amit tányérra csúsztatva, ketchuppal meglocsolva melegen tálal.

A recepteket Barna Aladár fordította.