Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Farkas Antal


PAPRIKÁS VASTAGKOLBÁSZ
Hozzávalók: 7 kg színhús (lapocka, comb), 3 kg bőr nélküli nyers szalonna, 40 dkg csemegepaprika, 20 dkg erős paprika, 20 dkg asztali só, 10 dkg fokhagyma, 6 dkg kömény, amit egészben kell beletenni

Elkészítése: A húst apró, a szalonnát vastag lyukú darálón kell ledarálni. A masszát jól össze kell keverni, majd 50-es, vagy 65-ös műbélbe kell tölteni. 60 centis darabokra kell elvágni a műbelet. Ez után jól meg kell füstölni és nagyon fontos, hogy télen kifagyjon, különben tavaszra, vagy nyárra nem áll el.

*********************************************************
Farkas Antal (Öcsöd, 1922. január 1. – Budapest, 2010. szeptember 24.) magyar színművész.

Farkas Antal és Farkas Julianna gyermekeként született. 1952-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A budapesti Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt 1951-1954 között, illetve 1955 után. Egy évadot (1954-1955) Pécsett játszott a Nemzeti Színházban, majd 1955-ben visszatért az immár Vígszínházra változtatott színházhoz, amelynek haláláig, közel 60 évig a tagja volt. Számos filmben szerepelt, jellegzetes hangja és alkata darabos alakok megformálására predesztinálták. Közel 200 színházi szerepe mellett az Indul a bakterház című filmben nyújtott alakítására emlékeznek sokan. 2010. szeptember 24-én hunyt el Budapesten.

Forrás: DPG, Wikipédia