Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Csirkeételek B-2.


BELGA TÖLTÖTT CSIRKE
Elkészítése: Tejben megáztatunk, kinyomkodunk, majd 10 deka sovány sertéshússal együtt ledarálunk egy zsemlét. Összegyúrjuk egy tojással, diónyi puha vajjal, sóval, őrölt borssal, egy csokor összevagdalt petrezselyemmel meg egy csipetnyi reszelt szerecsendióval. Egy közepes, kb. 1,20 kg-os csirke hasüregébe tömjük, és a csirkét kívülről is sózzuk, bevajazzuk. Tűzálló tálra vagy vastag falú lábasba fektetjük, aláöntünk egy deci világos sört, és hozzáadunk még egy csomó, nagyon kis kockára vágott vagy durvára reszelt leveszöldséget meg egy kiskanálnyi paradicsompürét. Fedő alatt a sütőben a levével időnként meglocsolva puhára pároljuk, majd deszkára szedve felszeleteljük. Közben a levét tésztaszűrőn áttörjük, és ezzel a sűrű mártással öntjük le a tálon a csirkedarabokat.

BETYÁR CSIRKEPECSENYE
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell, 4 fej gomba, 2 fej lilahagyma, 30 dkg füstölt szalonna, 2 pár baromfi-virsli, 3 nagy szem burgonya, 1 evőkanál olaj, szárnyas-fűszerkeverék, só, bors, pirospaprika, 4 db fél kihegyezett hurkapálca

Elkészítése: Tűzzük a hurkapálcára az alapanyagokat a következő sorrendben: egy szelet burgonya, egy szelet csirkemell, egy szelet szalonna, egy vastagabb szelet vöröshagyma, egy vastagabb karika virsli, egy szelet gomba. Ezután megismételjük ugyanebben a sorrendben az alapanyagok felszúrását egészen addig, amíg a hurkapálca meg nem telik. Ügyeljünk arra, hogy a végén minden esetben burgonya zárja a sort. Az így elkészült nyársakat olajjal meglocsoljuk, majd befűszerezzük. Egy tálba helyezve lefedjük és 18 percig 500 W-on sütjük, majd a fedőt levéve 350-400 W-on további 6 percig pároljuk.

BESZTERCEI CSIRKEMELL
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 2 nagy csirkemell, 50 dkg kissé éretlen, magvaváló szilva, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1-1 késhegynyi őrölt fahéj és szegfűszeg, 1 teáskanál mustár, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A csirkemellet kicsontozom, és kis kockákra vágom. Tűzálló tálba teszem a vajat, és lepirítom rajta a csirkemell-kockákat. Megsózom, majd köré rakom a megmosott, lecsöpögtetett és kimagozott fél szilvákat. Rászórom a fűszereket, és a tálat szorosan lefedve az előmelegített forró sütőbe teszem. 25 percig párolom az ételt. Közben a mustárt, a tejfölt és a csipetnyi sót összekeverem, majd a már megpuhult húsra locsolom, és a sütőbe visszatéve, fedő nélkül addig pirítom, amíg színesedni nem kezd a teteje. Párolt rizs illik hozzá.

BIRSALMÁS CSIRKE
Hozzávalók: 1 kg csirke 6 felé vágva, 2 ek vaj, 2 fej apróra vágott hagyma, 0,5 mk sáfrány, 1 mk őrölt fahéj, 0,5 mk cayenne-i bors, 2 ek finomra vágott petrezselyem, bors, só, 1 közepes birsalma kimagozva, 6 részre vágva

Elkészítés: Tegyük lábasba a vajat, 2 ek vöröshagymát, a megsózott csirkét, sáfrányt, petrezselymet, borsot. Annyi vizet öntsünk rá, hogy ellepje. Lassú tűzön, lefedve pároljuk 20 percig. Főzzük meg félig a birsalmát. Tegyük a csirkedarabok közé a fahéjjal, cayenne-i borssal, maradék hagymával együtt. Pároljuk tovább lefedve, míg a birs is megpuhul. Tegyük kerek tálra úgy, hogy a birs a húsdarabokra kerüljön.

BIRSALMÁS CSIRKEMÁJ
Hozzávalók: 8 db csirkemáj, 1 közepes nagyságú birsalma (vagy birskörte), 5 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál liszt, 1 kis fej vöröshagyma, 1-2 teáskanál cukor, ízlés szerint só és törött fekete bors, késhegynyi őrölt szegfűszeg

Elkészítése: A füstölt szalonnát nagyon apró darabokra vágom, zsírját kiolvasztom, majd a megtisztított és hajszálvékony karikákra vágott vöröshagymát sárgára fonnyasztom rajta. Ezután hozzáteszem a meghámozott, kicsumázott és vékony gerezdekre szeldelt birsalmát. Pirítom néhány percig, majd megsózom és fűszerezem. Ezután a birsalmát kiveszem a serpenyőből, és melegen tartom. Helyére dobom az előzőleg lisztben megmártott csirkemájakat és erős tűzön, hirtelen mindkét oldalán lepirítom. A májhoz teszem a birsalmát, összeforralom, és a birsalma savanyú ízét csöpp cukorral szelídítem.
Párolt rizs illik mellé. Csak a tányéron sózom.

BIRSALMÁS HÚSLEVES - MÁRTÉLY
Elkészítése: Csirke- vagy kacsaprólékot megfőzünk levesnek darabolt leveszöldségekkel. A levest leszűrjük, és a lébe megfőzzük a tisztított és darabolt birssel. Lisztből és tejfölből habarást készítünk, kevéske cukorral finomítjuk és besűrítjük vele a levest. A húsokat visszatesszük a lébe, és egyet forralunk rajta. A zöldséget külön adjuk be, tormával, mustárral vagy bármely hozzáillő mártással.

BOBOTIE – DÉL-AFRIKA
Hozzávalók 6 személyre: 75 dkg csirkemell, 2 szelet kenyér, 5 dl tej, 2 hagyma, 2,5 dkg vaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 friss gyömbér (kb. 2 cm), 2 kk currypor, 1 kk kurkuma, 1 ek citromlé, 1 citrom darált héja, 2 kk curry pép (Erős Pista jó), 2 tojás, só, bors

Elkészítése: A csirkét bőrözze le és csontozza ki, vágja kis darabokra, majd nyersen darálja le, vagy erős turmixgéppel aprítsa péppé. A kenyeret hámozza meg, áztassa 2,5 dl tejben, mikor megpuhult, dolgozza össze a csirkével. A vajat kis olajjal együtt serpenyőben hevítse, süsse rajta a finomra aprított hagymát, fokhagymát és gyömbért kicsit, míg a hagyma áttetszőre dinsztelődik, tegye hozzá a curryport és kurkumát, süsse még 1 percig.
Vegye le a tűzről, keverje a csirkepéphez, a citromlével és héjjal együtt, sózza és borsozza. Tegye a csirkepépet jól kivajazott tepsibe. A 2 tojást üsse 2,5 dl tejbe, verje fel, öntse a csirkére. Tetejére tegyen citrom vagy meggy leveleket, szórjon rájuk darált mandulát. Süsse 40-45 percig, míg enyhén megpirul. Tálalja rizzsel és salátával.
Megjegyzés: csirke helyett hallal is készíthető. Kemény húsú, tengeri vagy ragadozó hal lebőrözve, filézve használható, a sütési idő körülbelül 5 perccel rövidebb.

BOGOTAI CSIRKELEVES
Elkészítése: A darabolt csirkét a hasábokra vágott vegyes zöldséggel, a finomra vágott petrezselyemmel együtt hideg vízben feltesszük főzni. Megsózzuk. Amikor majdnem puha, hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, szőlőszemeket és 1/2 dl fehérbort. Kb. 20 percig főzzük.

BOGRÁCSBAN FŐTT KAPROS CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke (kb. 1 kg-os), 60-70 dkg burgonya, 1 salátauborka, 2 db zöldpaprika, 2 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dl tejföl, 2 nagy csokor friss kapor, 3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése: A megtisztított csirkét kis darabjaira vágom. (A combokat kétfelé, a mellet négyfelé darabolom.) A megtisztított vöröshagymát vékonyra karikázom, az előzőleg megmosott uborkát pedig héjastól felszeletelem. A zöldpaprikákat megmosom, kicsumázom, és a meghámozott burgonyával együtt karikákra vágom. Egy jó nagy bogrács alját hajszálvékonyra szeletelt füstölt szalonnával kibélelem, majd a csirke csontosabb darabjait ráfektetem a szalonnára. Jól megsózom, megszórom borssal és apróra vagdalt kaporral. Ráteszek néhány uborka-, vöröshagyma- és zöldpaprika-karikát. Ezt is megsózom, majd burgonyával folytatom a rétegezést. Sózás után csirkedarabok következnek. Addig rakosgatom a hozzávalókat a bográcsba, amíg elfogy a nyersanyag. A megtisztított és szétzúzott fokhagymát belekeverem a tejfölbe, kicsit megsózom, és nyakon öntöm vele az ételt. A bográcsot a tűz fölé akasztom és lassú forralással addig főzöm, amíg a tetején levő húsba vagy burgonyába könnyen beleszalad a villa. Keverni nem, csak rázogatni szabad! (Akkora bográcsba tanácsos betenni a hozzávalókat, hogy az étel tetejétől még legalább 10 centiméteres szabad hely legyen.)

BOGRÁCSOS PAPRIKÁS
Hozzávalók 6-8 személyre: 1 kg burgonya, 1 közepes méretű csirke, 1 nagy szál lángolt kolbász (vagy nem nagyon száraz füstölt kolbász).  3-4 pár virsli, 50 dkg zöldpaprika, 4 dl tejföl, 20 dkg paradicsom, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 15 dkg füstölt szalonna, 2 dl száraz vörösbor. 2 nagy fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 evőkanál vegeta, 1 púpozott mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só

Elkészítése: Jó nagy bográcsot készítek elő. Az apróra vágott füstölt szalonnát a bogrács aljába rakom. A csirkét megtisztítom, és kis darabjaira vágom, mint amikor paprikás csirkét készítek. A húsdarabok mindkét oldalát megsózom. A kolbászt megmosom, bőrét lehúzom, majd annyi darabra vágom, amennyi a vendégek száma. A virslik bőrét is lehúzom. A megmosott, és kicsumázott zöldpaprikát, valamint a megmosott paradicsomot karikákra vágom, a burgonyát meghámozom és felkockázom. A megtisztított vöröshagymát nagyon vékony karikákra metélem, a zöldséget tisztítás után vékony hasábokra aprítom. A bográcsot parázsra rakom, és a szalonna zsírját kiolvasztom. Kevergetés közben beleszórom a pirospaprikát, és azonnal meglocsolom 3 evőkanál vízzel. Összekeverem, és a következő sorrendben teszem be a bográcsba a hozzávalókat: először a hagymakarikákat, a csirkehús darabokat, a füstölt kolbászt, majd a zöldpaprikát, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret. Hagyom, hogy a parázson néhány percig erősen süljön a belerakott nyersanyag, majd annyi vízzel öntöm fel, amennyi 2 ujjnyival lepi el a zöldséges húst. A vegetával, a törött borssal és a zúzott fokhagymával megfűszerezem és 45-50 percig főzöm. Ezután hozzáadom a burgonyát, és együtt puhára főzöm. Meggyőződök arról, hogy a burgonya is egészen megpuhult-e már, csak akkor öntöm bele a bort és teszem hozzá a paradicsomot, meg a virsliket. Ízlés szerint meg is sózom. Jól összeforralom, végül a tejfölt belekeverem, és már csak forráspontig melegítem.

BOLGÁR CSIRKELEVES
Hozzávalók: csirke (szinte bármilyen része, de ne csak melle legyen, én a farhátat és a szárnyat szeretem benne a legjobban), 5-7 egész bors, só, 1 fej hagyma, spagetti, 1 tojás, 1-3 citrom, petrezselyem

Elkészítése: A csirkét hideg vízben sóval, borssal felteszem főni (én a habját le szoktam szedni). Amikor felforr, bele a kis kockára vágott hagymát. Fedő nélkül átforralom nagy lángon, h a hagyma szaga elszálljon, és fedő alatt kis lángon megfőzöm. Mikor majdnem kész, belerakom a spagettit (kb. annyit, amennyi tészta egy levesnek jólesik, de figyelni kell arra, h jól meg fog dagadni) ha kész, kicsit hagyom hűlni. 1 tojást (4 személyes adag eseten) 1 citrom levével összekeverek és behabarom vele a levest. Ha valaki savanykásabban szereti, lehet több citromot is. Viszont vigyázni kell, ha forró leves ne kapja össze a tojást) a végén apróra vágott petrezselymet szórok bele. Tálaláskor lehet bele őrölt borsot és meg citromot tenni. Nagyon finom.

BOLGÁR ÉDESKÁPOSZTÁS HÚS
Hozzávalók: 1 fej (kb. másfél kilós) káposzta, 2-3 fej vöröshagyma, só, bors, köménymag, 4-5 egész csirkecomb vagy 4-5 szelet vékony szelet karaj, 4-5 paradicsom, kb. 5 dl paradicsom ivólé

Elkészítés: A káposztát félbevágod, torzsáját kiszeded. Éles késsel kb. 3 mm vastagra felszeleteled. A hagymát feldarabolod. A káposztát és a hagymát kevés olajon üvegesre párolod, beleteszed a hámozott paradicsomot. Tovább kevered, a fűszereket is beleteszed.
Közben a kettévágott csirkecombokat vagy a karajokat hirtelen megpirítod úgy, hogy kicsit piros színe legyen.
Veszel egy mély jénait vagy tepsit: alulra kerül a káposzta, majd a hús, majd ismét káposzta. Ráöntöd a paradicsom ivólevet, és sütőbe rakod.
Hamar kész, de azért időnként jó megnézni, nehogy odaégjen. Ha erre utaló jelet találsz, tegyél rá még egy kicsi paradicsom ivólevet.

BOLGÁR LECSÓS CSIRKEMELL
Hozzávalók: 4-6 filézett csirkemell, 4-6 nagy paradicsom, 4-6 vastag húsú paprika, vöröshagyma, só, bors, vaj - csirkepároláshoz, rizs, reszelt sajt

Elkészítés: A csirkemelleket kb. 1x1 centis kockákra vágod, kevés vajban megpárolod. A paradicsomnak lehúzod a héját, kb. centisekre vágod. A paprikákat szintén centisekre vágod. (Látványosság kedvéért lehetőleg egyszínűt, vagy zöldet, vagy pirosat használj.) A vöröshagymát apróra vágod.
Az összes zöldséget egyszerre beleteszed egy teflonlábasba, besózod, és ráöntesz 2-3 evőkanál tejet! A tej, savat csinál, minden zöldség ropogós marad, annak ellenére, hogy levére sütöd őket. Kellő mennyiségű rizst főzöl, pörgős legyen. Szintén a látványosság kedvéért lehet összekeverni atomnyira vágott petrezselyemzölddel is. Ennek a mennyiségnek megfelelő teflon tepsit kivajazol, zsemlemorzsával megszórod.
Beleteszed először a rizst, utána a csirkemellet, majd a zöldségeket. Jól letunkolod. Először átsütöd egy kicsit, utána ipari mennyiségű olvadós sajttal megszórod.
Lehetőleg kockára vágva tálalod.

BOLGÁR SÜLTCSIRKE
Hozzávalók: 4 egész csirkecomb, 1 gombakonzerv, kb. 2 maroknyi fagyasztott borsó, 1 darabolt paradicsom-konzerv, 1-2 kicsi paradicsompüré (konzerv), 10-15 dkg olívabogyó, sok-sok fokhagyma, 1 nagy fej hagyma, bazsalikom, petrezselyem, olaj

Elkészítése: A hagymát apróra vágom, olajon megpárolom, majd hozzáadom a gombát, borsót, paradicsomkonzervet, paradicsompürét, olívabogyót, az összezúzott fokhagymát és a fűszereket. Ezt a ragut sózom, esetleg kevés cukrot teszek bele, és pár percet rotyogtatom.
A csirkecombokat besózom, tepsibe fektetem, majd ráöntöm a ragut, és kb. 200 fokon másfél órát sütöm.
Legjobb hozzá a rizs.

BORBAN FŐTT MÁJAS GOMBÓC
Hozzávalók: 60 dkg csirkemáj, 1.5 dl tej, 50 g zsír, 100 g gomba, 100 g füstölt szalonna, 2 db tojás, 150 g liszt, 60 g vaj, 60 g sajt, 1 l vörösbor, 1/2 csomó petrezselyemzöld, 1 db zsemle, só, őrölt bors, majoránna

Elkészítése: A megtisztított gombát felszeleteljük, a petrezselyemzöldet finomra, a füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk. A májat a tejben áztatott, majd kicsavart zsemlével ledaráljuk. A füstölt szalonnát kisütjük, és az egész nyers tojásokkal együtt a májhoz keverjük, annyi zsiradékkal és liszttel, hogy formálható legyen. Sózzuk, borsozzuk, majoránnával és a zöldpetrezselyemmel ízesítjük. Apró gombócokat formálunk belőle, és a felforralt borban lassú forralás mellett kifőzzük. A főző borból kiszedjük, lecsepegtetjük, olvasztott vajon megforgatjuk, tálra helyezzük és megszórjuk reszelt sajttal.

BOROS CSIRKE 01. (FRANGO AO VINHO)
Hozzávalók: 3 szelet baconszalonna, 4 db csirkemell-filé, szükség szerint só, őrölt bors és liszt, 2 evőkanál olívaolaj, 16 db mogyoróhagyma, 2,1 dl száraz vörösbor, 1,2 dl csirkeleves, 1 teáskanál morzsolt kakukkfű

Elkészítése: Nagyobb serpenyőt forrósítson fel. Süsse ropogósra a szalonnát, majd lecsepegtetve emelje tányérra és tegye félre. Dörzsölje be a bőr nélküli csirkemelleket sóval és őrölt borssal. Alaposan nyomkodja bele minden oldalukat lisztbe. Öntse az olívaolajat a szalonna zsírjára és forrósítsa fel. Süsse hirtelen barnára a filéket. Emelje tányérra és tartsa melegen azokat. Dobja a megtisztított és félbevágott mogyoróhagymákat a visszamaradt zsiradékra, majd öntse rá a bort és a levest. Gyöngyözve főzze 5-10 percen át, mialatt a mártás kezd sűrűsödni. Fektesse vissza a húsokat. Fedő alatt 15-20 perc alatt gyöngyözve párolja puhára. A ropogós szalonnával díszítve tálalja. Rizzsel körítheti.

BOROS CSIRKE 02.
Hozzávalók: 20 dkg bacon szalonna, 2 evőkanál vaj, 1,2 - 1,5 kg-os konyhakész csirke, ízlés szerint só és bors, fél dl konyak, 7 dl burgundi vagy Chianti, 1 dl csirkeleves, fél evőkanál paradicsompaszta, 2 gerezd fokhagyma, csipet morzsolt kakukkfű, 1 babérlevél, 20 dkg gomba, 1 fej hagyma

Elkészítése: Vágja fél centis kockákra a bacont, és főzze 10 percig 5 deci vízben. Szűrje le, öblítse hideg folyó csapvízben, csepegtesse le, és törölje szárazra. A felforrósított vajon enyhén pirítsa meg, míg világosbarna kezd lenni. Szűrőkanállal vegye ki, és tegye félre. A visszamaradt vajas zsiradékon minden oldalról süsse elő a kakast. Ekkor sózza és borsozza meg, és tegye vissza az edénybe a sült szalonnát. Fedje be az edényt, és közepes hőmérsékleten párolja 10 percig. Közben egyszer fordítsa meg. Vegye le a fedőt, öntse a szárnyasra a konyakot, és óvatosan gyújtsa meg. Amikor kialszik a láng, öntse fel a borral. A forró levesben keverje el a paradicsompürét a zúzott fokhagymát és a fűszereket, majd öntse a kakasra. Fedő alatt forralja további 25-30 percet. Amikor megpuhult vegye ki, és darabolja fel. A babérlevelet dobja ki. A finomra vágott hagymát kevés zsiradékon párolja üvegesre. Tegye bele a vékonyan felszeletelt gombát, és pirítsa zsírjára. Szórja meg a liszttel, végül a kakas főzőlevével csomómentesen hígítsa fel. Forralja össze a visszamaradt főzőlével, míg kellően besűrűsödik. Tegye vissza bele a húst, és tálalja.

BORSOS CSIRKE
Hozzávalók: 1,5 kg-os konyhakész csirke, 1 ek olívaolaj, 1,5 kk fekete bors, 2 ek szójaszósz, 1 ek borecet, 4 újhagyma, 1 gyömbérgumó (vagy őrölt gyömbér), 1 kk só

Elkészítése: Fazékban forraljunk fel vizet, tegyük bele a csirkét 75 percre. Csöpögtessük le és éles késsel daraboljuk fel. Helyezzük a húst a bőrös részével lefelé egy tűzálló edénybe. Aprítsuk fel a hagymát, vágjuk szálaira a gyömbért. Keverjük össze a mártás többi anyagával. Serpenyőben forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a borsot, és kevergessük addig, amíg nem érezzük az aromáját. Öntsük a húsra, majd öntsük rá a mártást. Fedjük be edényünket alumínium fóliával, tegyük gőzre és erős tűzön főzzük 30 percig. Tisztítsuk meg, vágjuk fel a körítésnek szánt újhagymát. Ha a hús megpuhult, szórjuk meg a hagymával. Forrón tálalhatjuk.

BOROS CSIRKECOMB
Hozzávalók: 4 nagyobb csirkecomb, 1 nagy fej kockára vágott vöröshagyma, 1 csomag mirepoix (sárgarépa, zeller és póréhagyma felkockázva, összesen kb. 20 dkg), 1 kanálnyi paradicsompüré, 1 üveg francia vörösbor, só, bors, fokhagyma, friss rozmaring, babérlevél, 1 kanálnyi zsiradék

Elkészítése: A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk majd egy nagyobb tepsiben egy kanálnyi zsiradékon, erős tűznél elősütjük. Mikor már szép piros, hozzátesszük a zöldséget, az aromátokat és a paradicsompürét, és tovább pirítjuk. Az üvegnyi vörösborral leoltjuk és közép-meleg sütőben kb. 1 órát pároljuk. A húst kivesszük, a szaftot pedig (forralással) besűrítjük. Az aromátok kivétele után a szaftot nem kell leszűrni.
Ajánlott köret: újhagymás burgonyapüré.

BORSOS CSIRKEMELL
Hozzávalók: 2 kisebb csirkemell, 2 tojás, 1 csapott teáskanál só, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors és borsmenta, 1 dl tejföl, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál liszt, zsemlemorzsa. A bundázáshoz, 1 dl olaj

Elkészítése: A csirkemelleket lebőrözöm és kicsontozom, majd 4 darabra vágom. A tojásokat habosra verem, megsózom, megborsozom, majd a csirkemellre öntöm. Sütés előtt a melleket lecsöpögtetem, és zsemlemorzsába mártom, majd a felforrósított olajon mindkét oldalán pirosra sütöm. Ezután átteszem egy másik edénybe. A serpenyőben maradt olajból egy evőkanálnyit öntök egy másik serpenyőbe, hozzáteszek 2 dl vizet meg a maradék borsos tojást. Felforralom, végül a simára kevert lisztes tejföllel behabarom, beleszórom a finomra vágott petrezselyemzöldet és a borsmentát. Sűrűre főzöm. Végül beleteszem a félretett sült csirkemelleket. Zsemlegombóccal vagy apró burgonyagombóccal nagyon finom. Érdemes belőle nagyobb adagot is készíteni, mert nemcsak frissen fogyasztható, melegítve is nagyon jó.

BOROS SZÁRNYAS-BECSINÁLT
Hozzávalók 6 személyre: 1 db 1,5 kg-os jérce, 8 dl víz, 2 dl félédes fehérbor, 1 sárgarépa, 1 hagyma, 4 db szegfűszeg, 1 babérlevél, kevés só, bors
A mártáshoz: 3 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kávéskanál cukor, 2 dl félédes fehérbor, 25 dkg főtt zöldborsó, 3 db sárgarépa, 4 szelet zeller megfőzve, kevés húsleves

Elkészítése: A jércét 3 literes fazékba tesszük a vízzel, a felszeletelt sárgarépával, az apróra vágott hagymával, a szegfűszeggel, babérlevéllel, hozzáöntjük a bort, megsózzuk-borsozzuk. Felmelegítjük, s lassú tűzön addig főzzük, míg a jérce meg nem puhul. Akkor kivesszük az edényből, tálalásra alkalmas darabokra vágjuk, a bőrét lehúzzuk, kicsontozzuk. A jércedarabokat előmelegített, mély edénybe tesszük, melegen tartjuk.
A vajat megolvasztjuk, simára keverjük benne a lisztet. Hozzáadunk annyi húslevest, amennyivel állandó kevergetés közben sűrű mártást kapunk. Hozzáadjuk a cukrot, a bort, a megfőtt sárgarépát, a borsót, a zellert, s az egészet átforrósítjuk.
Ráöntjük a mártást a jércedarabokra, és főtt rizzsel tálaljuk.

BORSOS PAPRIKÁZOTT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke (kb. 1 kg-os), 2 dl tejföl, 1 csöves, csípős paprika (aki nem szereti, tegyen bele édes paprikát), 3 evőkanál olaj, 1 teáskanál pirospaprika, 1 mokkáskanál chilipor, ízlés szerint törött fekete bors és só

Elkészítése: A megtisztított csirkét darabjaira vágom, megsózom, és a felhevített olajon mindkét oldalán jól átsütöm. A serpenyőből kivéve melegen tartom. A visszamaradt zsiradékban megpirítom a finomra vágott, megmosott paprikát, majd a tűzről lehúzva elkeverem benne a pirospaprikát, a chiliport, a borsot. Végül az egészet beleöntöm a tejfölbe. Ízlés szerint megsózom, és leöntöm vele a csirkedarabokat. Előmelegített, forró sütőben, nem túl erős lángon 25 percig sütöm. Nagyon finom mellé a palacsintatésztában megsütött kissé éretlen, zöld banán vagy ananászbefőtt, esetleg kimagozott meggy vagy cseresznye. Aki idegenkedik a gyümölcskörettől, az, burgonyapürét és sok salátát kínáljon hozzá.

BOSNYÁK CSIRKE
Hozzávalók: 80 dkg csirkecomb, 70 dkg burgonya, 2 fej hagyma, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 2 dl tejföl, 1 dl olaj, pirospaprika, só, bors, 5 dkg füstölt szalonna

Elkészítése: A combokat kettévágjuk. Enyhén megsózzuk és megborsozzuk. A füstölt szalonnát apróra vágjuk, 1 dl olajban kisütjük, majd ebben a zsiradékban kisütjük a húsdarabokat. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és karikára vágjuk. Mély tűzálló tálat beolajozunk, elterítjük benne a burgonyát, a karikára vágott hagymát, paradicsomot, zöldpaprikát, megsózzuk, megborsozzuk, és meghintjük pirospaprikával. Tetejére terítjük a megsütött csirkedarabokat, és rácsöpögtetjük egyenletesen a hússütésből megmaradt zsiradékot. Előmelegített sütőben a húsok tetejét megpirítjuk, megforgatjuk, és ha így is megpirultak, meglocsoljuk tejföllel, és még egy rövid ideig sütjük.

BOSTONI CSIRKE EGYTÁL
Hozzávalók: 30 dkg szeletelt konzerv sárgarépa (lecsepegtetve), 10 dkg szeletelt konzerv gomba (lecsepegtetve), 4,5 dl csirkeleves, 2 szárzeller (centisre felvagdalva), 1 teáskanál morzsolt zsálya, 1 teáskanál baromfi fűszerkeverék, 1 evőkanál olvasztott vaj vagy margarin, 3 db puffancs (1 centisre felkockázva), 32 dkg főtt csirkemell felcsíkozva, 1 evőkanál vagdalt petrezselyem, 2 evőkanál reszelt hagyma

Elkészítése: Vagdalja a zöldséget apróra. Csepegtesse le, és borítsa egy keverőtálba. Tegye hozzá a gombát is. Öntse rá a csirkelevest, tegye bele a zellert, a fűszereket és a margarint. Néhány pillanatig mixelje nagy sebességgel, amíg a zellerszárat feldarabolja. Szórja a tetejére a zsemlekockákat. Hintse meg a vagdalt petrezselyemmel és a hagymával. Merítse bele a mixert, és kevergetve pépesítse addig, amíg teljesen egynemű lesz. Tegye bele a főtt húst, fedje be az edényt, és 45 percre tegye 175 fokos sütőbe.
A maradék 1 hétig eláll hűtőszekrényben, fagyasztva 4 hónapig.

BOSTONI PÁCOLT CSIRKE
Hozzávalók: 4 csirkemell
Az öntethez: 0,6 dl olaj, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál zöldcitrom-lé, késhegynyi paprika, fűszeres só

Elkészítése: Az öntet hozzávalóit keverje össze egy kis tálkában, majd melegítse fel a méz teljes olvadásáig. A négy csirkemellet vágja félbe, és bőrével felfelé tegye azokat kerek tepsibe. Öntözze meg a fűszeres keverékkel, majd süsse 200 fokon szép barnára, 35-40 perc alatt, de anélkül, hogy megfordítaná a húsokat, ám közben 3-4-szer meglocsolja saját levével. Ha megsült, vegye ki a sütőből, és azonnal takarja be szorosan fóliával az edényt 15-20 percre.
Csak utána tálalja.

BOURBON CSIRKE
Hozzávalók: 4 db csirkemell-filé, 0,6 dl barna cukor, 0,6 dl mustár, 0,6 dl Bourbon whisky, 2 szál újhagyma, 1 teáskanál só, 1 teáskanál Worcestershire szósz
A sütéshez: 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál olaj

Elkészítése: A lebőrözött filéket felezze el, majd enyhén veregesse ki. A hagymát karikázza nagyon vékonyra, és keverje el a többi hozzávalóval. A keverékkel kenje meg a húsokat, majd letakarva pihentesse egy órán át. Teflonserpenyőben forrósítsa össze a vajat és az olajat. Oldalanként 3-4 perc alatt süsse mag a csirkemelleket. A visszamaradt pecsenyelevet tejszínnel sűrítse be, majd a húsra öntve tálalja.

BRAZIL CSIRKE
Hozzávalók: 1 db 1,5 kg-os csirke, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál őrölt koriander, fél citrom leve, 1 kiskanál chilipor, 1 evőkanál méz, 10 dkg kesudió (vagy földimogyoró), 2 evőkanál őrölt koriander, 1 evőkanál cukor. 1 dl kókusztej (vagy 10 dkg kókuszreszelék 1 dl vízzel leforrázva, majd átszűrve), fél citrom leve, 2 dl tyúkhúsleves kockából, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomag petrezselyemzöld, 1 db chilipaprika, 1 fej kisebb vöröshagyma, 20 dkg sampinyon, 20 dkg paradicsom, 20 dkg mini kukorica, 1 evőkanál kókusztej

Elkészítése: Vágjuk négyfelé a csirkét. A fokhagymát nyomjuk szét, majd vegyítjük össze a korianderrel, a citromlével és a chilivel. Helyezzük a csirkedarabokat egy tálba, és borítsuk be az előzőleg elkészített páccal. Legalább négy órát hagyjuk állni,de időnként forgassuk meg. Melegítsük elő a sütőt 175 fokra. Kaparjuk le a pácot a csirkedarabokról, végül kenjük be mézzel. A tálat helyezzük a sütő középső rácsára - 30-40 percig pirítsuk a húst.
Amíg a hús sül, turmixoljuk össze a kesudiót, a koriandert, a cukrot, a kókusztejet és a citromlét. Adjuk hozzá a megmelegített tyúkhúslevest. Nyomjuk át a fokhagymát, a petrezselymet tisztítsuk meg, aprítsuk apróra, mindkettőt vegyítjük a mártáshoz. A chilipaprikát karikázzuk fel, és csak tálaláskor szórjuk a tányérra. A vegyeszöldség-körethez aprítsuk apróra a hagymát, vagdaljuk fel a gombát és a paradicsomot. A serpenyőben felmelegített kókusztejben pároljuk meg a hagymát. Keverjük hozzá a gombát és a kukoricát, majd pároljuk még 4 percig. Végül öntsünk rá a paradicsomszeleteket, forrósítsuk össze, és máris kész.
A megsült húsokat helyezzük egy-egy tányérra, öntsük köréjük a mártást, ízlésesen helyezzük mellé a köretet.
Citromkarikákkal díszítsük.

BROCHETTE DE DIJON FLAMBÉ
Hozzávalók 4 személyre: 90 dkg csirkehús (mell, comb vagy szárnytő), 4 gerezd fokhagyma, 1 ek szárított kakukkfű, 2 ek citromlé, 2,5 dl Drambuié likőr, 2,5 dl dijoni mustár, 2 ek méz, só, bors

Elkészítése: A csirkét bőrözze le, csontozza ki, vágja kb. 3 cm-es kockákra, a fokhagymát törje át. Ha nem kap Drambuié likőrt, keverjen 1/5 whiskyt 4/5 mézzel, vagy vegyen más édes likőrt. Serpenyőben keverje össze a likőrt, fokhagymát, kakukkfüvet és citromlevet, főzze közepes hőn kb. 10 percig, míg kissé besűrűsödik. Keverje hozzá a mustárt és mézet, párolja néhány percig. A csirkét szórja meg sóval és borssal, forgassa bele a mustárkeverékbe. Szúrja fel a húst fapálcikákra, süsse grillen vagy roston oldalanként 8-10 percig.
Melegítsen fel 4 ek likőrt, gyújtsa meg és öntse a húsra, hagyja égni, míg kialszik.
Megjegyzés: birkából is készítheti.

BROKKOLIS CSIRKEMELLCSÍKOK
Elkészítési idő: 40 perc + érlelés
Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé, 2 ek búzakeményítő, 4 ek szójaszósz, 4 ek sherry, őrölt fehér bors, 60 dkg brokkoli, só, 5 dkg szezámmag, 4 ek olaj, 2,5 dl húsleves, 1 ek cukor, 2 ek citromlé, kevés Cayenne bors

Elkészítése: A búzakeményítőt a szójaszósszal meg a sherryvel összekeverjük, kevés őrölt fehér borssal fűszerezzük, majd a vékony csíkokra vágott csirkemellfilét beleforgatjuk, és legalább fél órán át, állni hagyjuk.
A brokkolit kis rózsákra szedjük, a szárát apróra daraboljuk, majd szűrőkanállal 2-3 percre lobogó forró vízbe mártjuk, behűtjük. Az olajt fölforrósítjuk, a bepácolt csirkecsíkokat 5-6 percig pirítjuk, majd a brokkolit hozzáadva további 2-3 percig sütjük. A húslevessel fölöntjük, sóval, cukorral, citromlével és kevés Cayenne-borssal ízesítjük, átforraljuk és szezámmaggal megszórva, forrón tálaljuk.

BROKKOLIS-SAJTOS CSIRKE
Hozzávalók: 60 dkg csirkemell, 50 dkg brokkoli, 5 dkg cheddar sajt, 3 dl sovány tej, 1 kk citromlé, 1/2 kk currypor, csipet bors, 3 dl gomba krémleves-lé, 3 ek liszt, 1 ek vaj, 3 ek víz

Elkészítése: A csirkét főzze meg és aprítsa fel, a sajtot reszelje le. A brokkolit tépje rózsáira, sütőserpenyőbe vagy tepsibe helyezze el 2 rétegben, szárával középre fordítva. A csirkét kanalazza középre, a szárakra, szórja rá a sajtot. Mély tálban keverje simára a tejet, citromlevet, gombakrémlevest, curryt és borsot, másik tálban a lisztet a vízzel, majd a kettőt egyesítve. Forralja fel, állandó keverés mellett, s főzze, míg besűrűsödik, majd öntse a csirkére. A felolvasztott vajba szórjon 1 ek pirított zsemlyemorzsát, öntse az ételre. 180C°-ra előmelegített sütőben süsse fedve 20 percig, majd fedetlenül még 15 percig. 10 perc hűlés után tálalja.
Főtt rizs köret ajánlott.

BRUNSWICK-RAGU
Hozzávalók: 50 dkg sertés rostélyos, 50 dkg csirkemell, 2 nagy vöröshagyma, 1,2 dl kukorica, 1,2 dl zöldbab, 3 db paradicsom, 1 dl ketchup, 1 dl Worchester szósz, 2 teáskanál füstízű só, 1 citrom leve, só, bors

Elkészítése: A húsokat kevés olajon hirtelen pirítsa meg, majd sós vízben főzze elő. Vágja egyforma kockára. Tegye nagy lábosba, az összes többi, megfelelően feldarabolt alkotórésszel együtt. Forgassa össze, majd a húsok főzőlevéből annyit merjen rá, hogy éppen ellepje a ragut. Lassú tűzön főzze készre. A végén sűrű levének kell lennie.
Még finomabb, ha a fogyasztás előtt egy-két nappal készítjük el.

BRÜSSZELI CSIRKE
Hozzávalók: 1 db csirke, 5 dkg vaj, 1 sárgarépa, 1 fehérrépa, 1 citrom, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, só, bors

Elkészítése: A csirkét feldaraboljuk minden oldalát olajban hirtelen, rózsaszínűre sütjük. Mellétesszük a négyfelé vágott sárgarépát, és a feldarabolt fehérrépát, egy kevés vízzel puhára pároljuk. Meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és a csirkedarabokat előmelegített tűzálló tálra szedjük. Levébe keverjük a citrom levét. Egy pohár tejfölbe elkeverünk egy evőkanál lisztet, besűrítjük vele a mártást, felforraljuk, és a csirkedarabokra öntjük.

BUCCO CSIRKE
Hozzávalók 5 személyre: 1 nagy csirke, 1 l olaj, 1 hagyma, 1 fej fokhagyma, 1 nagy paradicsom, 2,5 dl száraz fehérbor, 2,5 dl csirke leveslé, 3 ek petrezselyem, só és bors, 1/2 kk oregánó, 1/2 kk bazsalikom
A fokhagymás kenyérhez: kenyérszeletek, 2 gerezd fokhagyma, 4 ek vaj, oregánó, őrölt fűszernövények

Elkészítése: A csirkét vágja bontási darabokra, a hagymát és petrezselymet finomra, a paradicsomot kockákra, a fokhagymát törje át. A csirketagokat szórja be sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal, hintse meg liszttel és tegye félre. Hevítse az olajat, süsse benne a csirkét, míg megpirul, vegye ki.
Öntse le az olaj zömét úgy, hogy bő 1 dl maradjon, ebben süsse a hagymát, fokhagymát és paradicsomot 4 percig. Keverje bele a bort, csirkelevest és petrezselymet, sózza, ha kell. Tegye bele a csirkét, fedje le és főzze 45 percig. Tálalja vékony főtt spagettire vagy rizsre, fokhagymás kenyérrel.
Ehhez vajon süsse a fokhagymát üvegesre, szórja meg oregánóval és egyéb fűszernövény-őrleménnyel, forrón tartva mártsák ebbe a kenyérszeleteket.

BUDAI SÜLT CSIRKE
Hozzávalók: 1 kg-os csirke, 1 dl konyak, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál só, 2 gerezd fokhagyma, 2 db egész tojás, 5-6 evőkanál kukoricaliszt, 1 dl sűrű majonéz

Elkészítése: A megmosott, leszárított csirkét 8 darabra vágjuk és megsózzuk. A konyakba belekeverjük a sót és a cukrot, valamint a megtisztított és szétzúzott fokhagymát. A csirkedarabokat egyenként megmártjuk a fűszeres-konyakos lében, ezután mély tálban egymásra rakjuk a húsokat.
Legalább 2 órán keresztül hagyjuk állni, a tálba visszacsurgó levet időnként ráöntjük. A húsdarabokat még nedvesen megforgatjuk a kukoricalisztben, majd a felvert tojásba és ismét kukoricalisztbe mártjuk, amit jól rá is nyomkodunk. 170 fokra felforrósított olajban nagyságtól függően 6-10 perc alatt szép sárgásbarnára megsütjük. Míg a csirkedarabok sülnek, a visszamaradt konyakos-fűszeres levet belekeverjük a majonézbe és a már megsült, még forró húsdarabokat meglocsoljuk vele. Szalmaburgonya és saláta illik hozzá. Kissé munkaigényes, de ünnepi étel, és nem nagyon drága.

BUFFALO CSIRKESZÁRNY
Hozzávalók: 2,4 dl teljes kiőrlésű liszt, 2 teáskanál só, fél teáskanál őrölt bors, negyed-negyed teáskanál Cayenne bors és paprika, 1 tojás, 2,4 dl tej, 2 csirkemell filé, 1 l olaj, 0,6 dl csípős mártás, 1 evőkanál margarin
A tálaláshoz: párolt zöldségcsíkok, márványsajt mártás

Elkészítése: Keverje össze a lisztet, a sót, a borsot és a paprikát egy közepes tálban. Egy másikban verje simára a tojást a tejjel. Minden csirkemellet vágjon hat-hat darabra. Egyesével mártsa a csirke melleket először a tojásos, utána a lisztes keverékbe, majd ezt ismételje meg, hogy a húsok dupla borítást kapjanak. Ha végzett a panírozással, egymás mellé tegye tálra a húsokat, és negyed órára tegye be a hűtőbe. Közben a bő olajat melegítse fel 180 fokra. Amikor a húsok eleget pihentek, süsse a forró olajban 5-6 percet, amíg megbarnulnak. Amíg a csirkék sülnek, keverje össze a csípős mártást és a margarint. Mikrózza 20-30 másodpercig, amíg a margarin kissé megolvad, és a mártás teljesen sima lesz. (Ugyanezt vízfürdőben is kikeverheti.) A közben kisült csirkéket csepegtesse le, és tegye papírszalvétára. Ezután tegye a csirkedarabokat egy jól záródó dobozba. Öntse rá a margarinos mártást, szorosan zárja le, majd addig rázza, amíg a mártás mindenhol beborítja a sülteket. Tálaláskor rendezze tálra, rakja körbe párolt zöldségcsíkokkal, és adjon hozzá márványsajtból készített mártogatóst.

BUGACI TÖLTÖTT CSIRKE
Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb csirke (1.5 kg), 10 dkg füstölt szalonna, 15 dkg gomba, 10 dkg zöldborsó, 1 nyers és 2 kemény tojás, 15 dkg szárnyas-máj, 1 csomó petrezselyem, 15-20 dkg főtt rizs, só, bors, 5 dkg zsír

Elkészítése: A szalonnát apró kockára vágjuk és kisütjük, átpirítjuk benne az ugyancsak felkockázott vagy elkapart csirkemájat (természetesen lehet pecsenyekacsa-, illetve libamáj is), az apróra vágott gombát, petrezselymet. A rizst megpároljuk, a zöldborsót - ha nem konzervet használunk - megfőzzük. Megfőzünk két tojást, s ha kihűlt, megtisztítjuk, s azt is felkockázzuk. Az egészet egy tálban a nyers tojás hozzáadásával összekeverjük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, s betöltjük az egész csirke mellbőre alá, ahol kézzel, vigyázva, elegendő helyet csináltunk, egészen be a combokig. Az igazi bugaci töltött csirkét nyárson, grillezve kell sütni, olvasztott zsírral sűrűn kenegetve, hogy a bőre szép, piros, ropogós legyen, de ne száradjon ki. Természetesen süthetjük tepsiben is, kevés zsírt és vizet téve alá, de ott is gyakran locsolgassuk.

BUNDÁZOTT CSIRKEMELL 01.
Hozzávalók: 50 dkg csirkemell-filé, 1 tojás, 3 dl tej, 4 evőkanál liszt, ízlés szerint só, őrölt fehérbors, 1 csokor snidling
A sütéshez: margarin

Elkészítése: A felvert tojást keverje össze a tejjel és a finomra vagdalt metélőhagymával. Fűszerezze, majd csomómentesen dolgozza egybe a liszttel. A tenyérnyi darabokra vágott húst forgassa bele. A felforrósított sütőmargarinban süsse ropogósra.
Almaszósszal és krumplipürével tálalja.

BUNDÁZOTT CSIRKEMELL 02.
Hozzávalók: 1 tojás, 1,2 dl víz, 2,4 dl liszt, 2 mokkáskanál só, 1 teáskanál hagymapor, negyed teáskanál őrölt fehérbors, fél mokkáskanál fokhagymapor, 4 db csirkemell-filé
A sütéshez: olaj
A mártáshoz: 1 evőkanál olívaolaj, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, 1,5 dl csirkeleves, 1 mokkáskanál chilipor, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 kávéskanál liszt

Elkészítése: A mártáshoz, az olívaolajon párolja üvegesre a hagymát. Adja hozzá a többi hozzávalót, és folyamatosan keverve főzze csomómentesre. Tegye félre kihűlni. A csirkemelleket vágja ujjnyi széles csíkokra. Klopfolja ki fél centi vastagra. A húsok széleit kissé vagdalja be. Egy tálban verje fel a tojást a vízzel. Jól záródó nejlonzacskóban forgassa egybe a lisztet, a sót, a borsot és a hagymaporokat. Tegye bele a húsokat a száraz keverékkel töltött zacskóba, és addig rázza, míg a por bevonja a melldarabokat. Ezután egyesével forgassa bele a tojásos folyadékba. Egy rétegben terítse tálcára, és 10 percig hagyja száradni azokat (Félidőben fordítsa meg mindegyiket.) Végül újra rázogassa meg a lisztes tasakban. Bő, forró olajban süsse ropogósra a húsokat. (Egyszerre ne túl sokat tegyen bele, nehogy összesüljenek.) Csepegtesse és itassa le a felesleges zsiradékot.
Tálkába téve a mártást, mártogatva fogyassza.

BUNDÁZOTT CSIRKE PEKINGI MÓDRA
Hozzávalók 4-6 személyre: 75 dkg csirkehús, 3 ek szójamártás, 1 ek rizspálinka, fél kk fekete bors, 4 újhagyma, 1 tojás, 5 ek kukoricaliszt, 2 ek búzaliszt, olaj a sütéshez

Elkészítése: Szeleteljük vékony karikákra az újhagymát. Vágjuk 2,5 cm élű kockákra a húst. Verjük fel egy csészében a tojást. Keverjük össze a szójamártást a pálinkával, a borssal és a hagymával. Merítsük a húskockákat ebbe a mártásba, keverjük jól össze. Hagyjuk benne pácolódni 15 percig. Keverjük össze a tojást a kukorica és a búzaliszttel. Amint egységes masszát kapunk, forgassuk bele a húskockákat. Hevítsünk olajat egy közepes méretű serpenyőben, süssük ki kis adagokban a bundás húskockákat. Ropogós, aranysárga falatokat kapunk. Csöpögtessük le. Tálaljuk forrón, szecsuani fűszeres szezámmártás kíséretében.

BURGONYALEVES CSIRKÉVEL (SOPA DE AJIACI DE PAPAS)
Hozzávalók: 4 csirkemell, 1 fej hagyma apróra vágva, 4-6 szál petrezselyem zöld apróra vágva, só, bors, 4-5 burgonya kockákra vágva

Elkészítése: A csirkemellekre 1,25 l hideg vizet öntünk, beletesszük a hagymát, petrezselymet, megsózzuk, borsozzuk, és szép lassan főzzük, míg a hús meg nem puhul. Végül beletesszük a burgonyát, és azt is puhára főzzük.

BURGONYÁBAN SÜLT CSIRKE
Hozzávalók: 1 csirke (kb. 80 dkg-os), 50 dkg burgonya, 2 tojás, 2-3 dl tej, 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, 2 közepes nagyságú alma, 5 dkg reszelt sajt, 1 kis fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és törött fehér bors

Elkészítése: A csirkét kívül-belül jól megtisztítom. Belülről megsózom, a hasába bedugom a meghámozott, kicsumázott és negyedekbe vágott almát, majd alufóliába csomagolva, előmelegített, forró sütőben, közepes lángon 40 percig sütöm. Közben a burgonyát alaposan megmosom és héjastól puhára főzöm. Meghámozom, és melegen áttöröm. Belekeverem a felveretlen, nyers tojást, a megtisztított és a lereszelt vöröshagymát, a pépesre zúzott fokhagymát, sót, borsot, a felolvasztott vaj felét, és annyi tejet, hogy nem túl sűrű, kenhető masszát kapjak. A közben puhára sült csirkét kicsomagolom az alufóliából, darabjaira szeletelem, és a megmaradt vajjal kikent tűzálló tálra szorosan egymás mellé fektetem. Minden egyes húsdarabot vastagon bekenek a burgonyás masszával (az, teljesen fedje be), majd a csirke hasában lévő almát villával pépesre zúzom, és azt is ráteszem a tetejére. Végül vastagon beszórom a reszelt sajttal, és fedetlenül a forró sütőbe teszem. 15-20 percig pirítom. Akkor van készen, ha szép világossárga a teteje.
Saláta illik hozzá.

BÚJTATOTT CSIRKE
Nagyon egyszerűen elkészíthető, de nagyon ízletes étel. Jó előre összeállíthatjuk, és akkor sem igényel állandó felügyeletet, amikor már a sütőben van.
Eredetileg római tálban készül, de használhatunk más lefedhető edényt, vagy a sütéshez letakarhatjuk alufóliával, vagy sütőfóliával is

Hozzávalók: adagonként 1 nagyobb csirke, vagy 80 dkg egyéb csirkehús, 1,5 kg krumpli, 20 dkg füstölt szalonna vékonyra szeletelve (legjobb előreszeleteltet venni), só ízlés szerint (vigyázat, a szalonna sós).

Elkészítése: A krumplit hajában félig megfőzzük (kb. húsz perc), meghámozzuk, és vékony karikára szeleteljük.
A megtisztított csirkét a szalonnabőrrel (vagy egy szelet szalonnával) bedörzsöljük, az egész csirkének a hasába is teszünk egy darab szalonnabőrt vagy szalonnát.
Egy akkora tűzálló tálat vagy tepsit, amelyben a csirke még éppen jól elfér, kibélelünk a szalonna felével, és egy réteg krumplival. A csirkét erre az ágyra fektetjük, majd beborítjuk a maradék krumplival, letakarjuk a szalonnadarabokkal, és befedjük a tál fedőjével vagy alufóliával.
Mikróban vagy előmelegített sütőben sütjük közepes tűzön kb. 1 órát. Ha a csirke megpuhult, néhány percig még fedő nélkül süthetjük, hogy a felső szalonnaszeletek szépen megpiruljanak, vagy tálalás előtt a szalonnaszeleteket még megpiríthatjuk kissé.
A szalonnaszeleteket félretesszük, a csirkét óvatosan kiemeljük, majd - megfelelően feldarabolva - előmelegített tál, közepére tesszük, rárakjuk a szalonnaszeleteket, köré rendezzük a vele együtt sült krumplit. Díszíthetjük is a tálat zöldpetrezselyemmel, piros almahéjjal, stb.
Bármilyen savanyúság illik hozzá.

BÜKKI CSIRKEMÁJAS SZARVAS-CSÍKOK
Elkészítése: Hatalmas étel, már annak, aki szereti az érlelt, pácolt vadhúsokat. Tehát először 1,5 kg szarvas combot csíkokra vágunk, beleteszünk egy edénybe, fűszerezzük tört korianderrel, kakukkfűvel és rozmaringgal. Leöntjük annyi olajjal, ami éppen ellepi, lefedjük szorosan - alufólia - és hűtőbe tesszük 1-2 napra. Ezután 20 dkg csirkemájat kockára vágunk, fűszerezzük majoránnával és nagyon kevés zsályával, majd lefedve be a hűtőbe. Ha háznál készítjük, csak elővesszük és felhasználjuk, ha a természet lágy ölén végezzük a bográcsozást, akkor egy éjszakára tegyük mindkét anyagot a mélyhűtőbe egy éjszakára (a pácolás után és a szállítás előtt). Reggelre kelvén kivesszük őket a fagyból, és alaposan becsomagoljuk újságpapírba végül nejlon zacskóba. A legvadabb melegben is kitartanak romlás nélkül cirka 6-8 órán át (persze nem a tűző napon). No ha már áll a bogrács és ég a tűz: 20 dkg füstölt, aprított szalonnát kiolvasztunk, finomra vágott 2-3 fej vöröshagymát dobunk rá és lepirítjuk. Rákerül az olajtól lecsorgatott hús, és együtt pirul tovább. Kapjon borsot, sót, s ha majd odaég, - icipici vizet. Belekerül a máj és 20 dkg szeletelt erdei gomba, pirul tovább. Ha úgy érezzük - a hús puha, 2 dl vörösbort és egy fél deci konyakot öntsünk rá ízesítőnek. A végén jön a ráadás: 15-20 dkg zöldborsó és vajbab kerül még bele. Rövid lére engedjük, és körítsük (ha megoldható) rizzsel, hasábburgonyával.