Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Csirkeételek CS-4.


CSIRKEMÁJAS BROKKOLILEVES
Hozzávalók: 1 csirkeaprólék májjal együtt (kb. 50 dkg), + 1 csirkemáj, 25 dkg brokkoli (mélyhűtött is lehet), 5 dkg cérnametélt, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 evőkanál borecet, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors és őrölt koriander

Elkészítése: A csirkeaprólékot megtisztítom, feldarabolom, és a máj nélkül fazékba teszem. Leöntöm másfél liter vízzel, megsózom, beleszórom a törött borsot és a koriandert, hozzáteszem a megmosott, héjas vöröshagymát. A húst puhára főzöm, majd a levesből kivéve kicsontozom, és metéltre vágom. A nyers csirkemájat is metéltre vágom, és a hússal együtt beleteszem az átszűrt levesbe. Ezután belerakom a megmosott (vagy még fagyos), apró rózsáira szedett brokkolit és a cérnametéltet. Kis lángon addig főzöm, amíg a tészta is, meg a brokkoli is megpuhul. A tejfölt belekeverem a levesbe, felforralom és ízesítem a borecettel.
Rendkívül finom, pikáns leves és hidegen is fogyasztható, ha nincs benne cérnametélt.

CSIRKEMÁJAS BURGONYAPOGÁCSA
Hozzávalók: 40 dkg nyers burgonya, 25 dkg csirkemáj (szívvel együtt), 2 db egész tojás, késhegynyi sütőpor, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tej, 1 db zsemle (vagy 1 szelet kenyér), ízlés szerint só és törött bors, 1 teáskanál majoránna, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, kevés zsemlemorzsa

Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, és az almareszelő durva fokán nyersen lereszeljük. A májat néhány percre forrásban lévő sós vízbe tesszük, majd ha megfehéredett, leszűrjük és ledaráljuk. A zsemlét apró kockákra vágjuk, és a tejjel leöntjük. Párpercnyi áztatás után szétmorzsoljuk, hozzáadjuk a nyers burgonyát, az összes fűszert és a ledarált májat. Ráöntjük a nyers, felvert tojásokat, és addig gyúrjuk, amíg az összes folyadékot felveszi. Nedves kézzel kis pogácsákat formálunk a masszából, és zsemlemorzsában megmártjuk. Jól rá is nyomkodjuk a morzsát. Forró olajban 6-8 perc alatt pirosra sütjük.
Lecsurgatjuk róla a fölösleges olajat és bármilyen körettel, salátával tálalhatjuk. Kissé munkaigényes, de nagyon finom.

CSIRKEMÁJAS BURGONYATORTA
Hozzávalók: 50 dkg tisztított burgonya, 3 dl tej, 3 tojás, 25 dkg csirkemáj, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál ételízesítő, 1 fej vöröshagyma, 1 teáskanál majoránna, kevés só

Elkészítése: A burgonyát apróra vágjuk, és annyi sós vízben, amennyi szűken ellepi, megfőzzük. Még forrón leszűrjük, a fele főzővizet és a tejet ráöntjük, villával összetörjük, majd a tojássárgákkal és az ételízesítővel összekeverjük. A csirkemájat darabokra szedjük, és nagyon vékony csíkokra, a csíkokat pedig apró kockákra vágjuk. A meghámozott hagymát finomra metéljük, és a forró olajon megfonnyasztjuk; ezután a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát és a majoránnát. Ráöntünk egy evőkanál vizet, és a tűzre visszatéve beletesszük a csirkemájat. Néhány percig kevergetjük, addig, amíg a máj minden darabkája meg nem fehéredik. Hagyjuk, hogy kissé kihűljön. Közben a tojásfehérjéből kemény habot verünk. Egy nagy keverőtálban összeforgatjuk a hagymás májat a burgonyapürével, végül a tojáshabot is hozzáadva, az egészet egyneműre keverjük. Ha szükséges, meg is sózzuk. Kerek tortaformát kiolajozunk, morzsával beszórjuk, és a burgonyás-májas masszát belesimítjuk. 10 percig közepes lángon előmelegített sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a beleszúrt hurkapálcikára már nem ragad a masszából. Még forrón kiborítjuk, és cikkekre vágjuk.

CSIRKEMÁJAS GALUSKA
Hozzávalók: 2 db csirkemáj, 50 dkg finomliszt, 1 egész tojás, 2-3 dl víz, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál majoranna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 dl tejföl, 4 evőkanál olaj

Elkészítése: A csirkemájat forrásban lévő vízbe teszem, és az újraforrástól számított 5 percig főzöm. Leszűrve ledarálom. Egy mély tálba beleütöm a tojást, habosra felverem, majd két deci vízzel és a sóval, a borssal, a majoránnával és az apróra vágott petrezselyemzöld felével összekeverem, ezután hozzáadom a darált májat, és annyi lisztet, hogy a szokásos galuskatészta legyen belőle. Közben a maradék vizet is hozzákeverem. A galuskát beleszaggatom forrásban lévő, sós vízbe, majd meleg vízzel leszűröm, és a tejföllel összekevert olajra szedem. A maradék petrezselyemzölddel meghintem, és még egyszer átkeverve azonnal tálalom. (Ha nagyon kihűlne, felforrósítom.)

CSIRKEMÁJAS-GOMBÁS SPAGETTI
Hozzávalók: 25 dkg csirkemáj, 25 dkg spagetti, 10 dkg gomba, 2 dl tejföl, 5 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál majoránna, mokkás-kanál törött fekete bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A spagettit megfőzöm. Közben elkészítem a csirkemájas-gombás ragut: kevés, forrásban lévő vízbe dobom a szétszedett májakat, és fehéredésig főzöm. Ezután a léből kivéve, az almareszelő durva fokán lereszelem. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, zsírját kiolvasztom, majd ráteszem a megtisztított és felszeletelt gombát. Megsózom, és fedő alatt saját levében puhára párolom, ezután zsírjára sütöm. Rászórom a majoránnát, a törött borsot és a zúzott fokhagymát. Egy percnyi pirítás után hozzáadom a májreszeléket is, majd néhány percig még fedetlenül pirítom. A tejfölt a májra rálocsolom, és a ragut jól összeforralom. A ragut a tésztára öntöm, és összekeverve a sütőben átforrósítom.

CSIRKEMÁJAS HAB
Elkészítése: Tojást felverünk és tejszínt, majd összetört friss csirkemájat adunk hozzá. Sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítjük. Vajazott, zsemlemorzsával megszórt edénybe tesszük. Az edényt vízbe állítjuk, és 40 percig sütjük. Paradicsom szósszal tálaljuk.

CSIRKEMÁJAS KROKETT
Hozzávalók: 2 csirkemáj (12-15 dkg), 4 evőkanál burgonyapehely, 2 dl tej, 1 tojás, 1 evőkanál tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1-1 mokkáskanál majoránna és só, késhegynyi őrölt gyömbér, 1 dl olaj a sütéshez

Elkészítése: A tojást habosra verem a tejjel, majd a burgonyapehelyre öntöm. A csirkemájat nagyon apró kockákra vágom, és a finomra metélt petrezselyemzölddel a burgonyás masszához teszem. Megsózom, megszórom a többi fűszerrel és belekeverem a tejfölt. Az egészet jól összedolgozom, és néhány percig pihentetem. A masszának formázhatónak kell lennie. (Ha nem elég sűrű, még egy kevés burgonyapelyhet teszek hozzá, ha pedig túl sűrű, kevés tejjel hígítom.) Az olajat megforrósítom, és benne a vizes kézzel formált kis kroketteket mindkét oldalán pirosra sütöm.
Hideg majonézes mártással és párolt zöldséggel kínálom.

CSIRKEMÁJAS PALACSINTA
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 10 dkg liszt, 2 tojás, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt parmezán sajt, 3 dl tej, 2 dl szódavíz, fél dl olaj, törött bors és só ízlés szerint

Elkészítése: A csirkemájat (a szívekkel együtt) forrásban lévő vízbe dobom, majd 3 percnyi forralás után levétől leszűröm, és hűlni hagyom. Közben elkészítem a tésztát: a tojásokat habosra verem, simára keverem a liszttel, a tejjel, a szódavízzel, a sóval, a törött borssal. A kihűlt májat ledarálom, és az olajjal együtt a palacsintatésztához keverem. Ha a massza túl sűrű, kevés szódavízzel hígítom, ha nem elég sűrű, kis lisztet keverek hozzá. (Leggyorsabb, ha turmixgépbe teszem az egészet, és pépesre forgatom, így a májat sem kell külön megdarálni.) 10 percig pihentetem. Közben egy mély, kerek tűzálló tálat kiolajozok, a sütőt begyújtom. Az első palacsinta sütése előtt pici olajjal bekenem a serpenyőt. Többször nem kell olajozni, a többi palacsinta “önmagát” olajozza. A kisült palacsintákból egyet a tál aljára fektetek, és vékonyan megkenem a reszelt sajttal elkevert, megsózott tejföllel. Erre palacsinta kerül. A rétegezést addig folytatom, amíg elfogy a hozzávaló. A tetejére sajtos tejfölnek kell kerülnie. A tálat fedetlenül beteszem a forró sütőbe, és közepes lángon annyi ideig pirítom, amíg a teteje szép sárgásbarnára nem sül. Tálaláskor cikkeket vágok belőle (mint a tortából szokás).
Hidegen is, melegen is nagyon finom.

CSIRKEMÁJAS PÁSTÉTOM
Hozzávalók 6 személyre: 10 dkg friss gomba, 1 kis fej hagyma, 1 evőkanál margarin, 1 evőkanál brandy, 3 evőkanál vaj, 30 dkg csirkemáj, 1 kávéskanál majoránna

Elkészítése: A gombát és a hagymát megmossuk, lecsepegtetjük, apróra vágjuk. A hagymát megfonnyasztjuk a margarinon. Hozzáadjuk a gombát, és szintén megfonnyasztjuk. Félretesszük, hogy összeérjenek. A brandyt felmelegítjük. A vajat megolvasztjuk. Elkészítés: A csirkemájat nagy lángon hirtelen megsütjük (belül még rózsaszínű maradjon). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majoránnával fűszerezzük. Hagyjuk langyosra kihűlni.  A májat pépesre daráljuk. Hozzáadjuk a brandyt, a csirkemáj levét, a vajat, és ismét összeadjuk. Belekeverjük a hagymás gombát, és ízlés szerint fűszerezzük. tálalótálba öntjük, és kb. 2 órát állni hagyjuk.

CSIRKEMÁJAS PILÁF
Hozzávalók: 50 dkg rizs, 8 dl tyúkhúsleves, 20 dkg olaj vagy vaj, 1 hagyma, 1 paradicsom vagy 1 kanál paradicsompüré, 2-3 csirkemáj, 4 evőkanál koriander, 2 evőkanál fenyőmag, só, esetleg kevés cukor

Elkészítése: A rizst a piláfhoz szokásos módon elkészítjük. Kevés olajban vagy vajban a májdarabokat megsütjük. Ellentétben a hússal, a máj sütését célszerű nem forró zsiradékban kezdeni, mert akkor kívül kérges, belül nyers marad. Az átsült májakat félretesszük. A hagymát a fenyőmaggal együtt pároljuk, míg enyhén barnást szint kapnak. Leöntjük tyúkhúslevessel, és ízlés szerint esetleg felforraljuk. A lecsepegtetett rizst a korianderrel, sóval, kevés cukorral a lehámozott és feldarabolt paradicsommal vagy paradicsompürével összekeverjük, és a levesbe tesszük. Lefedjük, és kis lángon tovább főzzük, egészen addig, amíg a rizs a folyadékot felszívta. Egészen kis lángon a májdarabokat hozzáadjuk, óvatosan megkeverjük, levesszük a tűzről, az edényre itatóspapírt, vagy papírszalvétát teszünk, majd erre helyezzük el a fedőt, és hozzávetőlegesen fél órát gőzölődni hagyjuk.

CSIRKEMÁJAS PIZZATÖLTELÉK
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 4 nagyobb paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 10 dkg reszelt parmezán sajt, mokkáskanálnyi törött fekete bors, kakukkfű, rozmaring és bazsalikom, ízlés szerint só

Elkészítése: A forró olajon sárgára fonnyasztott, megtisztított és finomra metélt vöröshagymára rádobjuk a lehéjazott, felszeletelt paradicsomot. Meghintjük a fűszerekkel, de nem sózzuk meg. Pirítjuk egy-két percig, azután hozzáadjuk a metéltre vágott csirkemájat. Lefedve saját levében pároljuk 4 percig, majd a fedőt levéve zsírjára sütjük.
Csak ezután sózzuk meg. A májas tölteléket a pizzára kenjük, megszórjuk a reszelt sajttal, és készre sütjük.

CSIRKEMÁJAS RÁTÉT
Hozzávalók: 0.5 kg csirkemáj, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg sárgarépa, 5 dkg fehérrépa, 3 db zöldpaprika, 2 db paradicsom, 10 dkg reszelt sajt, egy evőkanálnyi zsír, csipetnyi majoránna, só, bors

Elkészítése: Az összes hozzávalókat kockára vágjuk. A kanálnyi zsírban az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a kockára vágott zöldséget, és puhára pároljuk. Közben meghintjük sóval, és ízlés szerint fűszerezzük. Ha a zöldség puha, beletesszük a zöldpaprikát, a paradicsomot és most már nagy lángon pirítjuk, állandóan kavarva, hogy ne égjen le. Ha a csirkemáj elvesztette véres színét kész a ragu. Ezt a pizzára helyezzük, majd reszelt sajttal megszórjuk, és sütőbe tesszük, amíg a sajt megolvad. Forrón tálaljuk.

CSIRKEMÁJAS RIZS
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 25 dkg rizs, 1 közepes nagyságú vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál vegeta, 1 teáskanál majoranna, 1 csokor petrezselyemzöld, kevés só, 1 mokkáskanál törött fekete bors

Elkészítése: A rizst átválogatom, majd jól átmosva fél órára tiszta, hideg vízbe áztatom. Közben a vöröshagymát megtisztítom, nagyon finomra aprítom, ezután 2 evőkanál felforrósított olajon megfonnyasztom, és ráteszem a vékony csíkokra vágott csirkemájat. Éppen csak fehéredésig pirítom, közben kevergetem. A rizst gondosan lecsurgatom, és a maradék olajon üvegesre pirítom. Térfogatához képest dupla mennyiségű vizet töltök rá. Beleszórom a vegetát, a törött borsot, a majoránnát és a tisztított, zúzott fokhagymát. Befedem, és kis lángon, keverés nélkül addig párolom, amíg az összes levét felszívta. Akkor villával - óvatosan, hogy a rizst ne törjem - belekeverem a félretett májat, meghintem a megmosott és nagyon finomra vágott petrezselyemmel, és ismét befedve, betolom az előmelegített, forró sütőbe még 10 percre. Salátával tálalom.

CSIRKEMÁJAS SÜLT KÁPOSZTA
Hozzávalók: 1 fej vöröshagyma, 1 kg savanyú káposzta, 15 dkg füstölt, nyers Kolozsvári szalonna, 75 dkg csirkemáj, fél zacskó gombaleves-por, kevés víz, 1 dl tejföl, 2-3 gerezd fokhagyma, só, fűszerpaprika

Elkészítése: A káposztát megsózzuk, egy tepsibe terítjük, beborítjuk a vékonyra szelt füstölt szalonnával, befedjük alufóliával és majdnem puhára pároljuk. Ezután a maradék szalonnát apró kockára vágjuk, rászórjuk a káposztára, majd az egészet világosbarnára sütjük. Amíg a káposzta elkészült, az apróra vágott hagymán megdinszteljük a csirkemájat, közben hozzáadjuk a zúzott fokhagymát is. Amikor a máj kész, kiveszünk belőle pár darabot, a többit pedig összekeverjük a gombaleves-porból készített levessel és a káposztára öntjük. A tetejére díszítésként rárakjuk a félretett egész májakat és meglocsoljuk a tejföllel.

CSIRKEMÁJ BUNDÁBAN
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 1 tojás, 1 nagy burgonya, 1 dl tej, 3-4 evőkanál finomliszt, 2 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál vegeta, 1 teáskanál majoranna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál só, olaj a sütéshez

Elkészítése: A csirkemájat annyi tiszta, hideg vízbe teszem, amennyi jól ellepi, majd fél óráig benne hagyom. Közben a tojást a tejjel habosra felverem, a fűszereket beleteszem, és hozzáadom a nyersen meghámozott és megreszelt burgonyát. Összekeverve annyi lisztet keverek hozzá, hogy a szokásosnál valamivel sűrűbb palacsintamasszát kapjak. Ezután beleteszem a megtisztított és összezúzott fokhagymát, valamint 2 evőkanál olajat. A csirkemájat kiszedem a vízből, szárazra törülgetem, és ujjnyi széles csíkokra vágom. Lisztben megmártom, majd a tésztában megforgatva azonnal bő, forró olajba teszem, és szép pirosra megsütöm mindkét oldalán. A felesleges olajat lecsurgatva, sült burgonyával és salátával vagy savanyúsággal tálalom.

CSIRKEMÁJ FEHÉRBORBAN
Hozzávalók: 40 dkg csirkemáj, liszt, só, bors, 4 ek olaj, 20 dkg szeletelt gomba, 1 zöldhagyma vagy kis fej hagyma aprítva, 1 dl száraz fehérbor, 1 dl húsleves, 1 babérlevél, 4-6 ek aprított petrezselyem

Elkészítése: A félbevágott májat megsózzuk, borsozzuk, lisztbe mártjuk. Forró olajban addig forgatjuk, míg minden oldala barnára sül.
A májat szedjük ki, tegyük az olajba a gombát, kevergetve pároljuk puhára.
A gombát és májat tegyük tűzálló edénybe.
Az olajban pároljuk meg a hagymát, adjuk hozzá a bort, húslevest, babért, forraljuk fel. Öntsük a gombás májra, és újra forraljuk fel. Fedjük be, és forró sütőben süssük 15 percig.
Petrezselyemmel meghintve, rizskörettel tálaljuk.

CSIRKEMÁJ FOKHAGYMAMÁRTÁSBAN
Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg csirkemáj, 10 dkg szárnyas zsír, 2 dkg vaj, 3 gerezd fokhagyma, 2 dkg liszt, szerecsendió, tej, só

Elkészítése: A megmosott, lecsepegtetett májakat kisütjük a forró zsírban. Közben a vajjal és a liszttel világos rántást készítünk. Hozzáadjuk a sóval szétzúzott fokhagymát, csipetnyi szerecsendióval ízesítjük, majd felengedjük annyi tejjel, hogy mártás sűrűségű legyen. A kisült csirkemájakat összeforraljuk a mártással, és azonnal sós krumplival tálaljuk.

CSIRKEMÁJ GYÖMBÉRREL ÉS ZÖLDBORSÓVAL
Elkészítési idő: 30 perc
Hozzávalók: 40 dkg csirkemáj (szív nélkül), 4 ek olaj, 1 ek frissen reszelt gyömbér, 4 ek szójaszósz, 30 dkg zöldborsó

Elkészítése: A zöldborsót sós vízben megfőzzük, majd lecsepegtetjük. A csirkemájat kockákra vágjuk, és a fölforrósított olajban megsütjük. A tűzről levéve meglocsoljuk szójaszósszal, hozzáadjuk a frissen reszelt gyömbért meg a párolt zöldborsót, majd a tűzre visszatesszük, egy-két percig együtt pirítjuk. Azon forrón tálaljuk.

CSIRKEMÁJ HAGYMÁS PALACSINTÁBAN
Hozzávalók: 4 csirkemáj (szív nélkül), 1 tojás, 2 dl tej, 13-15 dkg liszt, 1 közepes fej vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 1 teáskanál majoránna, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só; a sütéshez bő olaj

Elkészítése: A csirkemájakat szétszedjük, az ereket letisztítjuk, és megmossuk. Beletesszük a tejbe. Legalább fél órán át, áztatjuk. A májdarabokat időnként megfordítjuk, hogy a tej mindenütt érje. Ezután a tejből kivesszük, és megtöröljük. A májak mindkét oldalát lisztbe mártjuk, és félretesszük. Elkészítjük a palacsintatésztát: a tojást habosra verjük a májas áztató tejjel. Annyi lisztet keverünk bele, hogy a szokásosnál valamivel sűrűbb legyen a massza. Sóval, borssal, zúzott fokhagymával és majoránnával ízesítjük, végül belekeverjük a megtisztított és lereszelt (vagy nagyon apróra metélt) vöröshagymát, valamint 2 evőkanál olajat. A lisztes májdarabokat belemártjuk a tésztába, és azonnal bő, forró olajba tesszük. Az alsó felét fedő alatt sütjük, majd ha már megpirult, megfordítjuk, és fedő nélkül sütjük tovább. A megmaradt tésztához még 2 evőkanál olajat keverünk, és 4 vékony palacsintát sütünk belőle, amit 4 tányérra rakunk. A felesleges olajat lecsöpögtetjük a sült májakról, és elosztjuk a palacsintákon.
Friss zöldségből készült salátával, vagy hideg, majonézes mártással tálaljuk.

CSIRKEMÁJ ILLATOS MÁRTÁSBAN
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók: 60 dkg csirkemáj (szív nélkül), 1 ek frissen reszelt gyömbér, 2-3 gerezd fokhagyma, 2 dl húsleves, 6 ek szójaszósz, 2 ek cukor, 2 ek olaj, 2 db csillagánizs, 1 csokor friss koriander

Elkészítése: A csirkemájat megtisztítjuk, és falatnyi darabokra vágjuk. A fölforrósított olajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a frissen reszelt gyömbért, az összezúzott fokhagymagerezdeket, szójaszósszal, cukorral, csillagánizzsal fűszerezve, a húslevessel felöntve puhára pároljuk (kb. 20-25 perc).
A tűzről levéve megszórjuk apróra vágott, friss korianderrel.

CSIRKEMÁJJAL RAKOTT ZÖLDBAB
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 60 dkg zöldbab, 30 dkg paradicsom, 10 dkg reszelt sajt, 5 dkg vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 tojás, 1 teáskanál majoranna, 2 cikk fokhagyma, só, őrölt bors, 5 dkg vaj

Elkészítése: A csirkemájat kockákra, a vöröshagymát finomra, a paradicsomot karikákra vágjuk. A megtisztított zöldbabot 2-3 cm-es darabokra vágjuk, sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. Egy evőkanálnyi vajban aranysárgára pirítjuk a vöröshagymát. Rátesszük a csirkemájat és óvatosan kevergetve majoránnával, zúzott fokhagymával, borssal ízesítve 2-3 percig sütjük. Kivajazott tűzálló tálba szétterítjük a zöldbab felét. Erre rátesszük a májat, majd a zöldbab másik felét. Meglocsoljuk a két tojással elkevert, megsózott tejföllel. A karikákra vágott paradicsom, végül a reszelt sajt következik. Forró sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.

CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT BURGONYA
Hozzávalók: 8-10 db burgonya, 4-5 db csirkemáj, 6 dkg vaj, 1 kicsi fej vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 1 kávéskanál ételízesítő, só, bors

Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, félbe vágjuk, és félig megfőzzük. Ha meghűltek, mindegyik közepét kivágjuk. Az apróra vágott hagymát és a paprikát vajban kissé megpuhítjuk, beletesszük a kockára vágott májdarabokat, sóval, ételízesítővel, borssal megszórjuk, felengedjük vízzel, és puhára pároljuk. A töltelékkel megtöltjük a burgonyákat, vajjal kikent jénai tálba tesszük, és rászórjuk a reszelt sajtot. Forró sütőbe téve kb. 15 percig sütjük.

CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL
Hozzávalók: 4 db kicsontozott csirkemell, csirkemáj, só, bors, ízlés szerint egyéb fűszer, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál libazsír, olaj a sütéshez

Elkészítése: A csirkemájakat a felhevített fokhagymás libazsírban átsütjük és félretesszük. A csirkemelleket enyhén kiverjük, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint fűszerezzük. Minden csirkemellre 2-2 májat teszünk, felcsavarjuk, megtűzzük. Kevés olajon megpirítjuk a roládokat. Vizet öntünk alá és puhára pároljuk. Készíthetjük sütőben is, alufóliába csomagolva. Libazsírral meglocsoljuk a fóliába helyezett roládokat és 30 perc alatt közepes hőmérsékleten puhára sütjük. Hidegen, rézsútosan felszeleteljük, petrezselymes rizzsel tálaljuk.

CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT GOMBA
Hozzávalók: 6 db csirkemáj szív nélkül (azt levesbe főzöm), 8 db alma nagyságú gomba, 10 dkg reszelt sajt (lehetőleg többféle), 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 1 nagy csokor petrezselyemzöld, 1 tojás, 1 kupica konyak, késhegynyi pástétomfűszer, só ízlés szerint

Elkészítése: Először elkészítem a tölteléket: a csirkemájakat forrásban lévő vízbe dobom, és az újraforrástól számított 3 percig a vízben hagyom, majd lecsöpögtetem és kihűtöm. Közben a tojást habosra verem, összekeverem a konyakkal, a pástétomfűszerrel, a finomra metélt petrezselyemzölddel, sóval, a tisztított, zúzott fokhagymával, a reszelt sajt felével meg a nagyon apróra vágott (vagy ledarált) csirkemájjal, végül hozzáadom a gombák tisztított, apróra vágott szárát is. A jól megmosott, lecsöpögtetett gombakalapokat - üregükkel felfelé - sütőlemezre rakom egymás mellé és a közepükbe (jó vastagon) töltöm a májas tölteléket. Ami nem fér a gombába, abból kis golyókat formálok és melléteszem. A tetejüket meglocsolom a tejföllel, elosztom rajtuk a hajszálvékony szeletekre vágott füstölt szalonnát. Előmelegített, forró sütőben 20 percig sütöm, majd meghintem a maradék reszelt sajttal, és csak addig pirítom, amíg a sajt ráolvad. Sült burgonyát és salátát kínálok mellé, de a palacsintatésztában kisütött, vastaghúsú zöldpaprikaszelet is nagyon jó hozzá.

CSIRKEMÁJJAL TÖLTÖTT PARADICSOMPAPRIKA
Hozzávalók: 8 db csirkemáj (szív nélkül), 8 db szép, vastaghúsú paradicsompaprika, 5 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 tojás, 2 dl tejföl, 1 mokkáskanál majoránna, kevés zsemlemorzsa, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A paprikákat megmosom, kicsumázom, és a tetejükről levágok egy “kalapot”. A vöröshagymát tisztítás után nagyon finomra vágom, majd az olajon sárgára fonnyasztom. A hagymás olajra teszem a darabjaira szedett csirkemájat, és fehéredésig sütöm. Ha langyosra hűlt, apróra vagdalom (vagy ledarálom), összekeverem a felvert nyers tojással, sóval, borssal, majoránnával, hogy ne túl kemény, de szilárd legyen a töltelék. Betöltöm a paradicsompaprikákba, majd kikent sütőlemezre teszem őket. Mindegyik paprikára visszateszem a “kalapját” és hajszálvékonyra vágott füstölt szalonnával betakarom. Rálocsolom a gyengén megsózott tejfölt, és előmelegített, forró sütőben ropogós-pirosra megsütöm.
Párolt, petrezselymes rizst kínálok mellé saláta kíséretében.

CSIRKEMÁJ KOLBÁSSZAL (KUBA)
Hozzávalók: 0,5 dl salátaolaj, 1 felaprított hagyma, 15 dkg spanyol chorizo (pirospaprikás szárazkolbász) vagy magyar, erősen paprikás szárazkolbász vékonyan karikázva, 2-3 ek meleg víz, 0,5 kg tisztított, kettévágott csirkemáj, 12 szem kimagozott, felezett olívabogyó, 1 tk citromlé, só (a kolbász sós!)

Elkészítése: Tegyük lábasba az olajat, hagymát, kolbászt, meleg vizet. Lassú tűzön először pároljuk, majd pirítsuk a hagyma üvegesedéséig. Adjuk hozzá a májat, olajbogyót, citromlevet. Fedjük be az edényt, és 8-10 percig pirítsuk, közben 2 ágú villával keverjük.

CSIRKE-MÁJKRÉM FORMÁBAN
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj (szív nélkül), 20 dkg vaj, 2 csemege uborka, 1 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál zselatinpor, 1 kis fej vöröshagyma, 1 fiola kapribogyó, 1 dl tej, 1 teáskanál pirospaprika, 1-1 mokkáskanál törött fekete bors és pástétomfűszer, késhegynyi őrölt gyömbér, ízlés szerint só

Elkészítése: A csirkemájat forrásban lévő vízbe dobom és 5-6 percig főzöm. Ezután leszűröm. Közben a vöröshagymát megtisztítom, az uborkát almareszelőn lereszelem. A kihűlt májat és a vöröshagymát húsdarálón háromszor ledarálom (hogy teljesen pépes legyen), majd összedolgozom a fűszerekkel, a levétől leszűrt és apróra vágott kapribogyóval, a lereszelt uborkával és az előzőleg habosra kevert vajjal. A tejszínből nagyon kemény habot verek, és óvatosan hozzáadom a májas masszához. A zselatinport kis lábosba szórom, ráöntöm a tejet, és kis lángon addig kavargatom, amíg a zselatin feloldódik. Ezután átszűröm, és apránként a habos májba keverem. Mokkáskanálnyi olajjal kikent apró formákba simítom, és befedve fogyasztásig hűtőszekrényben dermesztem. A formából könnyen kiborítható, ha az oldalától késsel ellazítom. Gusztusos harapnivaló, szendvicsre is kitűnő, finom falat. Illik hozzá a paprikasaláta vagy a borssal bőven ízesített tartármártás is.

CSIRKEMÁJ MAGYAROSAN
Hozzávalók: 80 dkg csirkemáj, 12 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, majoránna, pirospaprika, törött bors, só

Elkészítése: A megmosott csirkemájat nagyobb darabokra vágjuk. Serpenyőben olajat hevítünk, a vékony szeletekre vágott vöröshagymát megpirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott zöldpaprikát, paradicsomot és néhány percig tovább pirítjuk. Beletesszük a csirkemájat, borssal, majoránnával fűszerezzük. A végén megszórjuk pirospaprikával és megsózzuk.
Azonnal, frissen tálaljuk.
Köretnek főtt burgonyát kínálunk hozzá.

CSIRKEMÁJ MEGGYSZÓSSZAL
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 mokkáskanál törött bors, 3 evőkanál vaj
A szószhoz: 30 dkg meggy, 1 evőkanál vaj, 2 dl víz, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukor, 1 dl tejföl, fahéj, só, 1 csomó petrezselyem

Elkészítése: A szeletekre vágott májat mindkét oldalán borsozzuk, kenjük be tejföllel, és pihentessük 20 percet. A meggyet magozzuk ki, és vajon pároljuk meg. Ízesítsük fahéjjal. A lisztet, a cukrot és egyéb hozzávalókat keverjük el a vízzel, adjuk a meggyhez, és forraljuk össze. Végül keverjük bele a nagyon finomra vágott petrezselymet. A serpenyő alját dörzsöljük be fokhagymával, melegítsük fel benne a vajat, majd a májszeleteket hirtelen süssük ki. Utólag sózzuk.
Tálaljuk vajas burgonyapürével és meggyszósszal.

CSIRKEMÁJ NARANCCSAL
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 1 közepes nagyságú narancs, 5 dkg vaj, 1 mokkáskanál majoránna és borsmenta, ízlés szerint só és törött fekete bors

Elkészítése: A csirkemájat szétszedem (a szíveket levesbe főzöm) és csíkokra metélem. A megmelegített vajon hirtelen átsütöm, rácsavarom a narancs levét és kevés narancshéjat is reszelek bele. A többi fűszerrel jól összeforralom, majd burgonyalángossal vagy burgonyakrokettel kínálom. Csak a tányéron szabad megsózni!

CSIRKEMÁJ PÁSTÉTOM 01.
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók 4 személyre: 2 db Maggi tyúkhúsleves-kocka, 50 dkg csirkemáj, 1 fej vöröshagyma, 15 dkg vaj (vagy kevés olaj), 2 kávéskanál mustár, 1 mokkáskanál morzsolt kakukkfű, 1 mokkáskanál morzsolt majoránna, 1 csipet őrölt fehér bors, díszítés

Elkészítése: A csirkemájat és a vöröshagymát megtisztítjuk, kisebb darabokra vágjuk, és előhevített vajon, lassú tűzön a Maggi Tyúkhúsleves-kockákat is belemorzsolva addig pároljuk, amíg a más közepe sem lesz rózsaszín. Levesszük a tűzről, és mixerben pürésítjük. A maradék vajat, a mustárt, fűszereket hozzáadva egy keverőedényben jól elkeverjük. Tálalásig hűtőben tartjuk.
Zöldségekkel díszítjük, pirított kenyérszeleteket kínálunk hozzá.

CSIRKEMÁJ PÁSTÉTOM 02.
Reggeli- és uzsonnaételnek, szendvicsek és hidegtálak díszítésére, töltött tojásba vagy gombába egyaránt finom.
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 1 dl zsír (legjobb csirkezsírral), só, fehér bors, bazsalikom, szerecsendió ízlés szerint

Elkészítése: A csirkemájat a zsíron átsütjük. Villával elkaparjuk, a zsírjával és a fűszerekkel eldolgozzuk.

CSIRKEMÁJ PÁSTÉTOM 03.
Hozzávalók: 1 kg csirkemáj (szívvel együtt 1,5 kg), só, 12 szem bors, 8 szem borókabogyó, 10 szem zöld bors (sós lében), 1 mokkáskanál morzsolt kakukkfű (vagy 2 szál friss), 5 cl brandy, 20-25 dkg füstölt bacon, 3 dkg vaj

Elkészítése: A májat megtisztítva üvegtálba tesszük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a borókát, kakukkfüvet, zöld borsot. Brandyvel meglocsoljuk, és lefedve egy éjszakára a hűtőbe tesszük. Egy 1,5 l-es szögletes formájú edényt kibélelünk szalonnával olyan módon, hogy a szalonna szeletek túllógjanak a peremén, hogy később be lehessen fedni a májat. A pácléből kivesszük a májat, lecsepegtetjük, majd a formába tesszük a szalonnára. Meglocsoljuk olvasztott vajjal, majd ráhajtjuk a szalonna szeletek kihajló szélét. A formát egy tepsibe tesszük, amibe előzetesen vizet raktunk, majd előmelegített sütőben 1 órán át, gőzöljük 180 fokon. Ezután kivesszük a sütőből, majd alufóliát teszünk a tetejére, és egy súlyos tárggyal lenyomatjuk. A levében kihűtjük, majd egy éjszakára, hidegre tesszük. Szeletelve tálaljuk, és pirítóst adunk mellé. Meg lilahagymát szeletelve.

CSIRKEMÁJ PUDING
Hozzávalók: 1,5 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt, 2,4 dl forró tej, fél kávéskanál só, csipet őrölt bors, 40 dkg csirkemáj, 2 tojás, 2 tojássárgája, só, bors, oregánó, 6 evőkanál tejszín, 2 evőkanál konyak

Elkészítése: A vajból, lisztből és a forró tejből készítsen sűrű rántást (besamelt). Ízesítse sóval, borssal, és folyamatosan keverve két percet főzze. Tegye félre hűlni. Közben a tojásokat és a sárgákat a májjal együtt tegye turmixgépbe. Nagy fordulaton pépesítse egy percet. Adja a kihűlt besamelhez. Keverje hozzá a konyakot és a tejszínt is. Fűszerezze ízlése szerint. Simítsa kivajazott, magas falú formába. Letakarva állítsa a formát 10 percre lobogó vízzel teli edénybe. A fedőt levéve tegye 20-25 percre, a 180 fokra előmelegített sütő középső rácsára. Ha megsült, még forrón szórja meg finomra vágott snidlinggel, majd hidegen felszeletelve tálalja.

CSIRKEMÁJ-PUFFANCS
Hozzávalók: 25 dkg csirkemáj (szívvel együtt), 10 dkg rizs, 1 egész tojás, 1 dl tej, 2 evőkanál finomliszt, 1 mokkáskanál sütőpor, 1 kis fej vöröshagyma, 1 teáskanál só, 1 mokkáskanál törött fekete bors, késhegynyi pástétomfűszer, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, olaj a sütéshez

Elkészítése: A csirkemájat forrásban lévő vízbe teszem, és addig főzöm, amíg megfehéredik. A léből kiveszem, és hagyom kihűlni, majd a megtisztított vöröshagymával együtt ledarálom. A rizst átválogatás után szűrőben megmosom, és a térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel feltöltve, sós vízben, fedő alatt kis lángon addig párolom, amíg az összes levét beszívja. Hagyom kihűlni. A tojást habosra verem a tejjel, belekeverem a fűszereket, a darált hagymás májat és a rizst. Ez után annyi lisztet keverek hozzá, hogy formázható, de ne nagyon lágy masszát kapjak.
Teáskanállal kis halmokat teszek a zsemlemorzsába, meghempergetem benne, és gombóccá formálva, bő, forró olajba téve, az egyik oldalát fedő alatt pirosra megsütöm. Ezután megfordítva, már fedő nélkül sütöm tovább. A felesleges olajat lecsurgatom, és salátával vagy savanyúsággal, sült burgonyával tálalom.

CSIRKEMÁJ-PÜRÉ
Hozzávalók: 30 dkg vaj, 4 sjalotten (salotta) hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 cup csirkemáj, 1 babérlevél, konyak, tejföl

Elkészítése: Körülbelül 10 dkg vajat megolvasztunk, hozzáadjuk az apróra vágott sjalottent (salotta), fokhagymát és együtt megpirítjuk. A csirkemájat feldaraboljuk, hozzáadjuk a hagymához, 1 babérlevelet teszünk bele, és lassan pároljuk. Ha puha sózzuk, borsozzuk.
Egy szószos kanálban 1/2 dl konyakot melegítünk és ráöntjük a májra (flambírozzuk). Kivesszük a babérlevelet és a májat 20 dkg vajjal összeturmixoljuk. Belekeverünk 2 dl tejfölt, formákba töltjük, és hidegre tesszük. Pirítósból mindenféle formákat vágunk. A májat meghintjük metélőhagymával és a pirítóssal tálaljuk.

CSIRKE MÁJPÜRÉ-LEVES
Hozzávalók: 2 szép nagy csirkemáj, 1 db zsemle (vagy 1 szelet fehér kenyér), 1 tubus zöldségkrém, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 2 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál majoránna, ízlés szerint törött fekete bors. (Só nem kell bele, mert a zöldségkrém nagyon sós.)

Elkészítése: A zsemlét nagyon apró (kb. 1 x 1 cm-es) kockákra vágom, és az olajon barnára pirítom, majd hozzáadom a vékony csíkokra vagdalt csirkemájat. Együtt sütöm néhány percig, azután felöntöm 4 dl vízzel. Hozzákeverem a megtisztított, pépesre zúzott fokhagymát, a zöldségkrémet és a fűszereket. 10 percnyi forralás után leveszem a tűzről, hozzáöntök két dl hideg vizet, majd az egészet turmixgépben pépesre zúzom. Ezután visszaöntöm a fazékba, vízzel egy literre kiegészítem, hozzákeverem a tejfölt, és még egyszer felforralom.

CSIRKEMÁJ RAGU 01.
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 10 dkg gomba, 1 szép, húsos paradicsompaprika, 5 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só és törött fekete bors, ízlés szerint

Elkészítése: A csirkemájat szétszedem, kis darabkákra vágom, a szíveket pedig vékonyra karikázom. A füstölt szalonnát apró kockákra metélem, zsírját kiolvasztom és a megtisztított, finomra vágott vöröshagymát sárgára fonnyasztom rajta. Ezután rádobom a tisztított, vékonyra szeletelt gombát és a kierezett, csíkokra vagdalt paradicsompaprikát. 5 percnyi pirítás után hozzáadom a májat, megborsozom, és fedő alatt néhány percig saját levében párolom. Zsírjára sütöm, majd a szétzúzott fokhagymával, a finomra metélt petrezselyemzölddel fűszerezem. Csak a tányéron szabad sózni! Körete pirított burgonya vagy petrezselymes rizs.

CSIRKEMÁJ RAGU 02.
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg csirkemáj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 db zöldpaprika, 5 dkg füstölt szalonna, 1 csokor hónapos retek (nem baj, ha már elnyílt), 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál majoránna, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só, csokor petrezselyemzöld

Elkészítése: A megtisztított vöröshagymát kis kockákra vágjuk. A hámozatlan retket és a zöldpaprikát tisztítás után ugyancsak kockákra aprítjuk. A csirkemájat szétszedjük, és ugyanakkora kockákra vágjuk, mint a zöldségeket. A füstölt szalonnát nagyon finomra metéljük, zsírját kiolvasztjuk, és rátesszük a vöröshagymakockákat. Egypercnyi pirítás után hozzáadjuk a zöldpaprikát és a retket, majd fedő alatt üvegesre pároljuk. (Ez is csak néhány perc!) Ez után tesszük bele a májat, majd beleszórjuk a zúzott fokhagymát és a többi fűszert (a só kivételével). Gyorsan kevergetve egészen addig pirítjuk, amíg a csirkemáj megfehéredik. A megmosott és lecsurgatott petrezselyemzöldet finomra aprítjuk, és rászórjuk az ételre. Befedve hagyjuk állni 10 percig, de már nem a tűzön. Sós vízben főtt vagy petrezselymes vajas burgonya a hozzáillő köret, de párolt rizzsel is Fogyasztható. Csak a tányéron sózzuk!

CSIRKEMÁJ RIZOTTÓ 01.
Hozzávalók: 25 dkg csirkemáj (szív nélkül, ezt húsos vagy zöldséges levesbe belefőzhetjük), 20 dkg rizs, 3 evőkanál olaj, 2 tyúkhúsleves-kocka, 10 dkg kifejtett zöldborsó, 10 dkg mirelit (vagy konzerv) morzsolt kukorica, 2 zöldpaprika, 5 dkg reszelt sajt, 1 mokkáskanál törött fehér bors, ízlés szerint kevés só

Elkészítése: A rizst addig mossuk egy szitában, amíg az alatta lévő víz egészen átlátszó, tiszta nem marad, majd 20 percig áztatjuk. Közben a csirkemájat egy pillanatra annyi, forrásban lévő vízbe tesszük, amennyi ellepi, és fehéredésig főzzük. Ezután lecsöpögtetjük, és egészen apró, borsónyi kockákra vágjuk. A megmosott, és kicsumázott zöldpaprikát, ugyancsak felkockázzuk. A leszűrt rizst egy lábosban a felhevített olajon üvegesre pirítjuk, majd felöntjük a májas lével, valamint annyi vízzel, hogy a rizs térfogatának megfelelően az összes folyadék mintegy kétszerese legyen. Belekeverjük a zöldborsót és a kukoricaszemeket, valamint beletesszük a csirkemáj-kockákat és a leveskockákat is.
Felforraljuk, borssal ízesítjük, végül befedve, nagyon kis lángon addig pároljuk, amíg az összes levét elfövi. Még forrón, óvatosan, villával átkeverjük, és a reszelt sajtot is belekeverjük. Kis gömbölyű formákba nyomkodjuk, majd néhány percnyi állás után meleg tányérokra csúsztatjuk.
Ne felejtsünk el salátát tálalni mellé!

CSIRKEMÁJ RIZOTTÓ 02.
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 15 dkg gomba, fél dl olaj, 5 dkg vöröshagyma, petrezselyem, 25 dkg rizs, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg sajt, bors, majoránna, só

Elkészítése: A májat kisebb darabokra vágjuk, a gombát felszeleteljük. A hagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a gombát és a májat. Sóval, petrezselyemmel, borssal és majoránnával ízesítjük. Ha a máj és a gomba megpuhult, hozzákeverjük a főtt rizst, a főtt borsot és a reszelt sajtot.

CSIRKEMÁJ RIZOTTÓ 03.
Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj, 5 dkg vaj, 10-10 dkg fagyasztott sárgarépa kocka és zöldborsó, 30 dkg rizsből főzött párolt rizs

Elkészítése: A csirkemájat kockákra vágjuk és vajon megpirítjuk. A fagyasztott zöldséget beleszórjuk, lefödve néhány percig saját levében pároljuk, végül a rizzsel összekeverjük.

CSIRKEMÁJ RIZOTTÓ 04.
Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg rizs 40 dkg csirkemáj, 25 dkg kifejtett zöldborsó, 1 fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 2 tyúkhúsleves-kocka, 1 csokor petrezselyem-zöld, majoránna, só, törött bors

Elkészítése: A csirkemájat megmossuk, leszárítjuk, darabjaira vágjuk. A füstölt szalonnát egészen apróra metéljük. A hagymát finomra aprítjuk. A rizst megmossuk, és egy 24 cm átmérőjű edénybe tesszük. Ráöntünk 4 dl vizet, beletesszük a húsleveskockákat, és befedjük. Közepes lángon felforraljuk, majd a legalacsonyabb hőfokra visszakapcsolva, 20 percig pároljuk. Egy másik, kisebb serpenyőt felforrósítunk, megpirítjuk benne a szalonnát, majd rátesszük a hagymát, meghintjük a majoránnával és a borssal. Rátesszük a májdarabokat és zöldborsót. Fedő alatt, a hőforrást a minimumra visszakapcsolva, kb. 5 percig pároljuk.
A rizs párolási idejének leteltével a hagymás-zöldborsós májat a rizshez keverjük, hozzáadjuk a petrezselyemzöldet, és a fedőt ismét rátéve, a hőforrás kikapcsolása után még 15 percig pároljuk. Tálalás előtt ismét átkeverjük.

CSIRKEMÁJ RIZOTTÓ 05.
Elkészítése: Ugyanúgy készül, mint a rizses hús. A legegyszerűbb, ha pörköltet készítesz a májból, megfőzöd a rizst (lehet gyorsrizs is) és utána összekevered.  Lehet bele tenni zöldborsót is, de el is maradhat.

CSIRKEMÁJ ROSTON
Hozzávalók: 50-60 dkg csirkemáj, 15 dkg császárszalonna, 1 teáskanál majoránna, törött fekete bors, só és mustár, ízlés szerint

Elkészítése: A császárszalonnát hajszálvékony, de akkora szeletekre vágom, hogy egy-egy májdarab beleférjen. A májakat, a szívekről leválasztom, (ez utóbbit levesbe főzöm), egyenként megborsozom, megszórom majoránnával, megkenem mustárral, majd egy-egy szalonnaszeletbe úgy csomagolom be, hogy ne tudjon szétesni (esetleg hústűvel vagy fogpiszkálóval összetűzöm). A felforrósított grillsütő rácsára szorosan egymás mellé teszem a csomagocskákat, majd néhány percnyi sütés után megfordítom. Gázsütőben is elkészíthető, de legalább 10 percig elő kell melegíteni a sütőt. Sok salátával, mártással kínálom. A tányéron sózom.

CSIRKEMÁJ SÁRGABARACKKAL
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 10 dkg bacon, 6 szárított barack, 2 szilva, 2 hagyma, 3 ek chilipor, 4 ek levespor vagy kocka, csipet kakukkfű és rozmaring, 3/4 dl narancslé, 3/4 dl barackpálinka vagy baracklé

Sütés mikróban: A barackot vágja kis kockára, főzze mikróban, 1 dl vízben 2 percig a legerősebb fokozaton, hagyja kihűlni. A hagymát vágja durvára, a bacont szeletelje vékonyra. A kettőt együtt egy tálban fedetlenül mikrózza másfél percig a legerősebb hőn. A májat szórja be chiliporral, tegye a baconos hagymához, fedve mikrózza 3-4 percig 3/4 erőn. Keverje a gyümölcslevet, pálinkát, levesport, kakukkfüvet és rozmaringot, töltse a májra, tegye bele, a lecsöpögtetett barackot és félbe vágott szilvát, mikrózza fedetlenül 4 percig 3/4 erőn. Tálalja francia kenyérrel vagy krumplipürével és zöldsalátával.

CSIRKEMÁJ SÜTÉSE
Elkészítése: A gyorsfagyasztott csirkemájat hagyjuk felolvadni, és távolítsuk el róla a szíveket (ezeket a levesbe főzzük). 20 deka libahájat vásárolunk, felével kibélelünk egy kis tűzálló tálat, ráfektetjük sorban a májat és befedjük a maradék hájjal. Közé teszünk egy gerezd megtisztított fokhagymát, és annyi húslevest öntünk rá, hogy teljesen ellepje. Fedő alatt, lassú tűzön 15 percig forraljuk, majd a májdarabokat kivesszük, és egy tálon szépen elrendezzük. A vissza maradt levet fedő nélkül addig forraljuk, míg zsírjára nem sült (ennek jele, hogy a benne maradt fokhagyma pirulni kezd), ekkor a tűzről levéve késhegynyi pirospaprikával ízesítjük. Leves szűrőn keresztül ráöntjük a tálra rakott májra. Hideg helyen hagyjuk állni, míg a zsír megdermed.

CSIRKEMÁJ SÜTVE
Hozzávalók: 50 dkg fagyasztott csirkemáj, 25 dkg libazsír, két cikk fokhagyma, kis fej vöröshagyma, tej, bors, majoranna

Elkészítése: A zsír lábasba rakjuk, belehelyezzük a fagyott csirkemájat, beletesszük a fokhagymát, a megtisztított vöröshagymát egészben. Felengedjük tejjel, hogy ellepje. Megszórjuk borssal, majoránnával. Ezt előző este elkészítjük, és betesszük a hűtőbe. Másnap kis lángon feltesszük főni, addig kell főnie, amíg a tej elfő róla. (A zsír “zúgni” kezd.) Melegen, hideg salátával (pl. francia saláta) tálaljuk. Ha marad belőle: hidegen, kenyérre kenve is fogyasztható.

CSIRKEMÁJ SÜTVE PANNI MÓDRA
Hozzávalók: kb. 10 db friss csirkemáj szívvel, 2 nagyobb fej hagyma, 1,5 dl olaj (olíva), fehérbors, vegeta, 2-3 gerezd fokhagyma, apró gomba (2 kisebb konzerv), 2 db zöld csőpaprika (egyik lehet csípős), 1 paradicsom

Elkészítése: Kb. 10 db friss csirkemájat szívvel együtt megtisztítok, majd a májat lebenyeik szerint kettészelem haránt vágással. A szíveket szép hosszú, vékony csíkokra vágom, kb. 6-ra. 2 nagyobb fej vöröshagymát nagyon vékonyra karikázok és mély teflon serpenyőben kb. 1,5 dl forró olajon icipicit megfuttatok. Ez pár perc csupán. A forró hagymás olajra rakom az előkészített májat és szívet, egyenletesen beterítve vele az egész serpenyőt, majd fűszerezem: - fehér borsot lazán, hogy minden darab májra jusson, közben lassítom a tüzet, de nem teszem takarékra. Vegetát szórok rá nagyon kevés tengeri só kíséretében, - tört fokhagyma, 2-3 gerezd, - apró egész gombát (2 kisebb konzerv) szeletelek fel, azzal terítem be a májat és a szívet, - 2 db zöld csőpaprikát (egyik csípős) felkarikázok (maggal együtt) és egyenletesen elterítem, majd egy héjától megtisztított, felszeletelt paradicsomot teszek a tetejére. Lefedem és kb. 8 percig fedő alatt párolom. Leveszem a fedőt, fakanállal megfordítom óvatosan a májakat, megszórom egy evőkanálnyi majoránnával, és újabb 5 percig sütöm, párolom. Főtt, apróra vágott sós krumplival tálalom, amelyet aprított zöldség zöldjével keverek össze. Fokhagymás, tejfölös uborkasaláta egészíti ki az ízek orgiáját.

CSIRKEMÁJ SAINT-GALLENBŐL
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj, 25 dkg bacon, 1-1 mokkáskanál őrölt bors és majoránna, 1 kg burgonya, 1 dl tejszín

Elkészítése: A májakat félbe vágom. Megforgatom a fűszerekben, majd mindegyiket egy-egy szalonnaszeletbe tekerem. Fogpiszkálóval megtűzöm, és hűtőszekrényben pihentetem 20 percet. Ezután tűzálló tálba rendezem, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütöm. Közben a megmaradt baconszalonnát apró kockákra vágom és kisütöm. A héjában megfőzött, majd meghámozott krumplit ebbe töröm bele, ráöntöm a tejszínt és alaposan kikeverem. Melegen tálalom a májjal.