Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Bársonyos sütemény


(Red Velvet Cake)
Hozzávalók: 1 evőkanál vaj, 6 dl liszt, 3,6 dl cukor, 1 tasak sütőpor, 1 teáskanál kakaó, 1 mokkáskanál só, 2 tojás, 3,6 dl olaj, 2,4 dl tejszín, 2 teáskanál piros ételfesték, 1 teáskanál vanília aroma, 1 teáskanál fehér borecet

A krémhez: 30 dkg krémsajt, 30 dkg vaj, 1,5 teáskanál vanília aroma, 3 tasak vaníliás cukor

Húsz centi átmérőjű csatos tortaformát vajazzon és lisztezzen ki. A maradék lisztet, a cukrot, a sütőport, a sót és a kakaót keverje össze egy tálban. A tojásokat üsse fel, és géppel verje habosra, miközben folyamatosan adja hozzá a tejszínt, az olajat, az ételfestéket, az aromát és a borecetet. Dolgozza egybe a két keveréket, majd simítsa bele az előkészített formába. 220 fokra előmelegített sütőben 25-30 perc alatt süsse meg a tésztát. Ekkor tűpróbával ellenőrizze, hogy átsült-e. Hagyja pihenni öt percet, majd vegye ki a formából. Amíg kihűl, addig alaposan keverje ki a krémet. A tésztát vízszintesen vágja ketté, és kenjen bele egy réteg krémet. Végül a tortát kívülről is kenje be. Tegye hűtőbe, amíg megdermed, majd cikkekre vágva kínálja.

Fordította Barna Aladár