Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Jákob


Jákob (héberül: יעקב) a zsidó nép egyik pátriárkája (ősatyja), Izsák és Rebeka kisebbik fia, Ábrahám és Sára unokája, Ézsau ikertestvére, próféta. Istentől a Jiszráél (ישראל) melléknevet kapta, melynek jelentése Istennel harcoló (erősnek bizonyult az Istennel való küzdelemben).

JÁKOB LENCSEFŐZELÉKE
Hozzávalók: 250 g tányérlencse, 1 l víz, 1 evőkanál olívaolaj vagy főzőolaj, 1 fej hagyma felaprítva, 2 fokhagymagerezd összezúzva, 1 kisebb póréhagyma felkarikázva, 1 teáskanál őrölt kömény, koriander, fahéj vegyesen, 1 csapott teáskanál só

Elkészítése: Mossuk meg a lencsét, és egy éjszakára, áztassuk be. Szűrjük le, de az áztatóvizet NE öntsük ki. Olvasszunk fel főzővajat, (olajat,) forróra, a hagymát süssük üvegesre, pároljuk vele együtt tovább a fokhagymát, és porét. Ezután tegyük bele a fűszerkeveréket, és egy kis ideig hagyjuk pirulni, tegyük hozzá a lencsét, és rövid ideig pörköljük, hűtsük le az eltett áztatóvízzel, majd engedjük fel, szükség szerint adjunk még hozzá vizet (a lencse megdagad, ezért erre ügyelni kell!), kis lángon pároljuk, kb. 30-50 percig, mielőtt levennénk, sózzuk meg. Levesként egy kicsivel több vizet kell tenni hozzá. Ha lencsefőzeléket akarunk, akkor szűkebben bánjunk a vízzel, éppen csak mindig legyen rajta. Nagyon megy hozzá az ízletes búzalisztlángos vagy a friss kenyér. Fogyasztható együtt a köles- vagy árpakásával is. Az asztalnál tehetünk hozzá citromlevet, finom zamatot ad.