Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Animal Cannibals


Az Animal Cannibals az első magyar rapcsapat.

Az együttes 1989-ben indult három taggal (Ricsipí, Qka MC, D.J. UBY), 1990 januárjában született meg az első rapszám, ami egy józsefvárosi klub indulója volt. 1991 végén D.J. UBY kivált a bandából és azután duóban folytatták. Mint minden kezdő együttes, az Animal Cannibals is demókazettákat készített, amit híres rapperekhez próbált meg eljuttatni. Végül a Warner-Magneoton kapott az alkalmon és 1995-ben megjelentette első kazettájukat, a Takarítónőt. Az Animal Cannibals foglalkozik az ifjú tehetségek felkutatásával is 1996 óta, Fila Rap Jam néven.

GOFRI
Hozzávalók: liszt, tej, tojás, teáskanál só, teáskanál cukor, teáskanál sütőpor, evőkanál olaj

Elkészítése: Tegyük a lisztet mély tálba, közepére csináljunk egy mélyedést, és üssük bele a tojásokat, tegyük bele a sót, cukrot és habverővel keverjük simára, csomómentesre. Folyamatosan adjuk hozzá a tejet, az olajat és legvégén a sütőport. Pihentessük a tésztát egy órán át, keverjük át, majd az olajjal vagy vajjal megkent sütőlapon süssük ki. Ízesíthetjük lekvárral, gyümölccsel, csokoládéöntettel.