Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Ezékiel próféta


Ezékiel (Kr.e. 623-571) bibliai, ószövetségi személy, Ezékiel próféta könyvének fő szereplője. Papi családból származott, ő maga is pap volt. Kr.e. 597-ben, Izráel leigázása után Nabukodonozor seregei elhurcolták a babiloni fogságba. Nehéz sorsa volt, fiatalon elveszítette a feleségét is (Ezékiel 24.), a fogságba vetettek nem értették szavát, ezért egy időre el is kellett némulnia, és csak jelbeszéddel fejezhette ki magát (Ez. 3,26), de még az óhazában maradtak lelki hanyatlásába, bálványozásába is be kellett pillantania.
Prófétai működését a fogság ötödik évében kezdte el. Ezékiel kb. húsz éven keresztül hirdette próféciáit a fogságban élők között.

EZÉKIEL VEGYES LISZTBŐL KÉSZÜLT KENYERE
Hozzávalók: 450 g búzaliszt, 200 g köles liszt, 3 ek tönkölyliszt, 1 ek babliszt, 1 ek lencseliszt, 500 g víz, 20 g élesztő, 1 tk só

Elkészítése: Oldjuk fel az élesztőt vízben, adjuk hozzá a liszteket, keverjük el, gyúrjuk alaposan össze. Hagyjuk kelni egy jó órát, majd ismét alaposan gyúrjuk át. Szakítsuk ki megkent sütőformákba és hagyjuk ismét 1 órát kelni.
Forró sütőben kb. 1 órán át, sütjük.