Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Erdődi Pálffy Ferdinánd


Erdődi Pálffy Ferdinánd (1774-1840) bányamérnök, a Bécsi Színház vezetője.
1834-ben a Bécsben élő Pálffy Ferdinánd vette bérbe a Theater an der Wient. Ott egy operettben egy indián artistát alkalmazott. A darab népszerűsítésére egy jó nevű cukrásszal készíttetett egy süteményt, amit “Indiáner“-nek neveztek el. Azóta nagyon sok féle indiáner készült világ szerte. Találkoztak már 25 cm-es süteménnyel is, a legnagyobb azonban 2 m magas volt. Ezt a süteményt 1929 júniusában készítették a Bécsi cukrászok ünnepi felvonulására. Kétlovas kocsin vitték végig az Osztrák fővároson, természetesen tejszínhabbal töltve.

INDIÁNER 01.
Hozzávalók: 4 evőkanál porcukor, 5 tojás, 5 evőkanál liszt
A csokoládémázhoz: 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál víz, 2 evőkanál cukor, 2 dkg vaj, 1/2 l habtejszín

Elkészítése: A porcukrot a tojás sárgákkal keverje nagyon habosra. Vegyítse hozzá a nagyon keményre felvert tojáshabot, majd a lisztet. Csillagcsőrrel ellátott habnyomó zsákból, sütőpapírra 5-6 cm átmérőjű, kör alakú fánkformákat nyomjon. Mérsékelt tűznél süsse meg, de a sütő ajtaját kissé tartsa nyitva, hogy a gőz eltávozzon. A megsült fánkokat hagyja kihűlni, a belsejét éles késsel és kiskanál segítségével kaparja ki.
Készítsen csokoládémázat. A kakaót a cukorral és a vízzel főzze nagyon sűrűre. A tűzről levéve dobja bele a vajat és addig keverje, míg felolvad. Mártsa a fánkokat csokoládémázba, amit hűvös helyen, rácson hagyja megszáradni. A tejszínt kemény habbá verje, tálalás előtt töltse meg fánkokat és kettőt-kettőt összeragasztva kínálja.

INDIÁNER 02.
Hozzávalók: 22 dkg (12 pár) indiáner, 4 dl tejszín, 10 dkg diabetikus csokoládé, 2 dkg Glukonon.

Elkészítése: Két, indiáner-piskótát a belső felületével összerakunk, az egyiknek az alját késsel levágjuk, hogy lapos legyen. Diabetikus csokoládéba félig bemártjuk, vagy ecset segítségével vékonyan bevonjuk. Amikor megszáradt, a felső, csokoládéval bevont félgömböt óvatosan éles késsel levágjuk. A két tészta közé glukononnal édesített, egy-két evőkanál tejszínhabot halmozunk. A tejszínhabra visszahelyezzük a csokoládéval bevont lapocskát. Amikor jól lehűlt, tálaljuk.

INDIÁNER 03.
Hozzávalók: Tojás 8 db, cukor 28 dkg, liszt 28 dkg, vaníliás cukor 15 dkg, tejszínhab 4 dl

Elkészítése: 8 tojássárgáját 28 dkg cukorral elkeverünk jól, kanalanként hozzáadunk 28 dkg lisztet és 8 tojás kemény habját. A vajjal kikent, és meglisztezett indiáner-formákat ezzel megtöltjük, és szép sárgára sütjük. Ha kihűlt, közepét kivágjuk, külsejét csokoládé-mázzal bevonjuk, vaníliás, cukros tejszínhabbal megtöltjük, és kettőt összeragasztunk.

INDIÁNER 04.
Hozzávalók: Tojás 6 db, porcukor 28 dkg, liszt 28 dkg

Elkészítése: 6 tojássárgáját 28 dkg cukorral habosra keverünk, hozzáadunk kanalanként 28 dkg lisztet. Forró vízzel telt edénybe állítjuk a habüstöt, melyben a keverék van, és folytonos keverés közt főzzük, azután hozzáadjuk a 6 tojás kemény habját, és addig keverjük, míg kihűl, és megsűrűsödik, tovább a fenti módon járunk el.

INDIÁNER-FÁNK
Elkészítése: 5 deka cukrot fél evőkanál vízzel és 4 tojás sárgájával fél óráig habosra keverünk, azután 10 deka finomliszttel kevert fél csomag sütőport és a 4 tojás keményre vert habját adjuk hozzá. Sütőbádogra tett fehér papírra nyomózsákból vagy papírtölcsérből kis tojásnagyságú halmokat nyomunk. A fánkokat lassú tűznél sütjük. Sütés után mártó-csokoládéval vagy cukros csokoládé-mázzal vonjuk be. Ha a mázbevonat megkeményedett, a fánkot kettévágjuk, s belsejüket késsel kiemeljük. Töltelék: fél liter tejszínhab és 5 deka porcukorral kevert fél csomag vaníliás cukor. A habtöltést a felszolgálás előtt végezzük. A megtöltött fánkokat mignon kapszulákba helyezve tálaljuk.

INDIÁNER FELVERT TÉSZTA
Hozzávalók: 2 tojássárgája, 4 tojásfehérje, 11 dkg liszt, 6 dkg cukor, 2.5 cl víz, 15 dkg eperkrém, 15 dkg fondant

Elkészítése: Az indiáner felvert tésztához a tojássárgáját elkeverjük 2 dkg liszttel és kevés vízzel. A tojásfehérjét 6 dkg cukorral habbá verjük. Az egészet fakanállal óvatosan összekeverjük 9 dkg szitált liszttel együtt. Nyomózsákból, papírral betakart sütőlemezre félgömböket formálunk, és megsütjük. Sütés után a tésztalapokra eperkrémből kis csúcsokat formázunk, majd kifagyasztás után rózsaszínű fondant-ba mártjuk.

INDIÁNER KOSÁR
Hozzávalók: Liszt 12 dkg, vaj 7 dkg, tojás 1 db, só 1/4 késh tejföl 1/2 dl, cukor 1 ek

Elkészítése: A lisztet, a vajat, egy tojássárgáját, pici sót, ek cukrot a tejföllel könnyű tésztának gyúrunk össze. Az indiáner-formákat késfoknyi vastagon kibéleljük, és kisütjük. Ha kihűlt, kiborítjuk, közepét kivágjuk, külsejét csokoládémázzal bevonjuk, vaníliás, cukros tejszínhabbal megtöltjük, és kettőt összeragasztunk.

INDIÁNER TÉSZTA
Hozzávalók: 5 tojás, 5 dkg Glukonon, 11 dkg liszt

Elkészítése: A tojások sárgáját 3 centiliter vízzel, és 4 dkg liszttel simára keverjük. A fehérjéhez a glukonont fokozatosan hozzáadva kemény habbá verjük, és óvatosan, nehogy összetörjön, a sárgájához keverjük. Végül a maradék lisztet óvatosan, fakanállal keverve beleszórjuk. Papírral bélelt tepsire kanállal 24 egyforma halmot rakunk. Közepesen meleg (170-180 fokos) sütőben 25-30 perc alatt aranysárgára sütjük. A sütés közben a sütőajtót kissé kitámasztjuk, hogy a keletkező felesleges gőz eltávozhasson.