Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Szalvéta-gombócok


CSEH GOMBÓC - SZALVÉTAGOMBÓC
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 2 tojás, 5 dkg élesztő, 1 dl tej, 3 zsemle vagy ennek megfelelő fehér kenyér, 1 kis hagyma, 4 dkg vaj, só

Elkészítése: A lisztet, a tojást, az élesztőt a tejjel közepes keménységű tésztává dolgozzuk össze. Ha hólyagokat vet, 30 percig pihentetjük, majd hozzákeverjük a hagymás vajon átsütött zsemlekockákat. Lisztezett gyúródeszkán 7 - 8 cm átmérőjű hengert formálunk belőle, és annyi sós vízben, amennyi félig ellepi, 15 - 15 percig főzzük mindkét oldalán, de vigyázzunk, hogy a víz ne forrjon. Ha megfőtt, a vízből kivéve, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, és azonnal fogyasztjuk.
Készíthetjük szalvétában is, a fenti gombócmasszát zsírozott szalvétába kötjük, a szalvéta végét fakanál nyelére húzzuk, forrásban lévő vízbe lógatjuk, és 20 percig főzzük. Utána 5 percig pihentetjük a szalvétában, majd kicsomagoljuk, és felszeleteljük.
Szaftos húsok körítése lehet.

ÉDES SZALVÉTAGOMBÓC
Hozzávalók: 4 dl rétesliszt, 4 egész tojás, 4 dl tejföl, 10 dkg porcukor, 5 dkg, nagyon finomra darált dió vagy mandula, 3 evőkanál margarin, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só

Elkészítése: A tojásokat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tejfölt, a vaníliás cukrot, végül a lisztet. Egy tiszta konyharuhát vastagon bekenek a margarinnal, majd a tésztából hosszúkás cipót formálva belekötöm olyan lazán, levegősen, hogy az, fövés közben kedvére dagadhasson. Annyi sós vizet forralok, hogy a kendőbe kötött tészta kényelmesen beleférjen, és éppen ellepje azt. (Legjobb egy mély tepsit használni erre a célra.) 30 percig főzöm a tésztát, majd lecsöpögtetem és kibontom a ruhából. Egy centi vastag szeletekre vágom. Bármilyen édes mártás finom hozzá, én azonban rumos baracklekvárt kínálok mellé.

KÁPOSZTÁS SZALVÉTAGOMBÓC
Elkészítése: Káposztát reszelünk és megsózzuk. Ha két óra hosszat állt, kinyomjuk és átpároljuk. Közben burgonyatésztát készítünk főtt, áttört burgonyából, annyi liszttel, hogy ne kapjunk túl lágy tésztát. A tésztából egy nagy gombócot formálunk, amelynek közepét megtöltjük a párolt káposztával. Egy szalvétába bekötjük, és a láboson keresztbe fektetett fakanálra kötve, sós vízben kifőzzük.

SAJTOS SZALVÉTAGOMBÓC
Elkészítése: Három szikkadt zsemlét kockákra vágunk és négy deci tejjel leöntve, megpuhulni hagyjuk. Ezután beleütünk három tojást, hozzáadunk öt deka vajat vagy Ráma margarint, megsózzuk, és az egészet habosra keverjük, hogy teljesen sima legyen. (Turmixgépben is pépesíthetjük.)
Aki szereti, csipetnyi reszelt szerecsendióval is fűszerezheti. Egy tiszta ruhát bezsírozunk, vagy bevajazunk, és a tésztát henger alakúra formázva, belecsomagoljuk, lazán átkötjük. Lobogva forró sós vízbe fektetjük, és egy fél óráig főzzük.
Ezután alaposan lecsepegtetjük, a kendőből kibontva forró tálra fektetjük, és öt deka vajjal megöntözzük, tíz deka reszelt sajttal megszórjuk. Csak frissen jó! Egy nagy tál friss salátával kínáljuk.

SZALONNÁS SZALVÉTAGOMBÓC
Hozzávalók: 25 dkg szikkadt zsemle, 2 ek liszt, 15 dkg vaj, 6 dkg bacon szalonna, 1,5 dl tej, 3 tojás, só, petrezselyem

Elkészítése: Az apróra vágott zsemlét egy tálban összekeverjük a liszttel. 6 dkg vajat felforrósítunk egy serpenyőben, majd az apróra vágott szalonnát aranysárgára pirítjuk benne, és a zsemlekockára ontjuk. A tojást a tejjel felverjük, megsózzuk, és a zsemléhez adjuk. Mindezt jól összekeverjük, jól összenyomkodjuk, és fél órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Ezután a masszából egy nagy kerek cipót formázunk, belecsomagoljuk alufóliába és enyhen sós vízben kb. 30 percig főzzük. Kivesszük a fóliából, és cikkekre vágjuk, mint a dinnyét. Tálon elrendezzük, és barnulásig forrósított vajjal leöntjük, petrezselyemmel megszórjuk.

SZALVÉTAGOMBÓC 01.
Hozzávalók: 6 zsemle, 2 csomó petrezselyemzöld, 2 dl tej, 2 tojás, só, 1 csipetnyi őrölt bors, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 dkg vaj

Elkészítése: A zsemléket kockákra vágom, a petrezselyemzöldet finomra metélem. A zsemlekockákat meglocsolom forró tejjel, alaposan összekeverem a tojásokkal, sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítem, majd összegyúrom a zsemlemorzsával. Vajjal vékonyan megkent tiszta szalvétára teszem, henger alakúra formázom, szorosan felcsavarom, és zsineggel összekötözöm. Sós vízben harminc percig főzöm. Tálalás előtt kibontom a szalvétából, és ujjnyi vastag karikákra szeletelem.
Mártásos húsok mellé köretnek kínálom.

SZALVÉTAGOMBÓC 02.
Hozzávalók: 6 db zsömle, 3 tojás, 1 csomó zöldpetrezselyem, 2 evőkanál zsömlemorzsa, 2 dl tej, 5 dkg vaj vagy 1 evőkanál zsír és ízlés szerint só, törött bors

Elkészítése: A kockára vágott zsömlét tejjel leforrázzuk, sóval, borssal, vágott zöldpetrezselyemmel ízesítve, 3 tojással, zsömlemorzsával jól összegyúrjuk. Ha a masszánk túl híg lenne, még további zsömlemorzsa hozzáadásával sűríthetjük. Kissé megvajazott ruhaszalvétán henger alakúra formázzuk, szorosan feltekerjük, összekötözzük, és sós vízben 20 perc alatt megfőzzük. Ujjnyi vastag szeletekre vágva tálaljuk.

SZALVÉTAGOMBÓC 03. (SERVIETTENKNÖDEL - EREDETI BÉCSI RECEPT)
Hozzávalók: 30 dkg szikkadt vizes zsemle, 1 fej vöröshagyma, 3 dkg vaj, 30 dkg liszt, 3 db szétválasztott tojás, 2,5 dl tej, só

Elkészítése: A vajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, majd rátesszük a kis (kb. 0,5 cm) kockára vágott zsemlét, és aranysárgára pirítjuk, meghintjük finomra vágott zöldpetrezselyemmel, és kihűtjük. A lisztet összekeverjük a tojássárgákkal és sóval, apránként hozzáadjuk a tejet, majd a zsemlekockát. A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan a masszába keverjük.
A gombócmasszából egy vastag hurkát formázunk, olajozott alufóliára helyezzük, begöngyöljük, és lassú tűzön, sütőben, vízgőz fölött kb. 25-35 percig pároljuk.
Amikor elkészül, kibontjuk, és nem túl vékony szeletekre vágva, mártással és sült hússal, vagy raguval tálaljuk. Van, aki széles jókedvében 15-20 dkg apróra vágott kolozsvári szalonnát is pirít bele.

SZALVÉTAGOMBÓC 04. (SERVIETTENKNÖDEL)
Hozzávalók: 300 g zsemle kenyér vagy héj nélküli fehér kenyér, 40 g derített vaj, 300 g liszt, 3 db tojás, 250 ml tej, 60 g olvasztott vaj, só

Elkészítése: A kockára vágott kenyeret derített vajon aranysárgára pirítjuk, kihűtjük. A lisztet összekeverjük a tojássárgákkal és sóval, apránként hozzáadjuk a tejet, majd a kenyérkockát. A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan a masszába keverjük. Egy konyharuhát hideg vízzel megnedvesítünk, és a gombócmasszából egy vastag hurkát formázunk, begöngyöljük a nedves szalvétába, sonka-kötéssel átkötjük és egy óra alatt - lassú tűzön, sós vízben - megfőzzük. A szalvétából kivesszük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és olvasztott vajjal meglocsolva tálaljuk

SZALVÉTAGOMBÓC 05.
Hozzávalók: 25 dkg szikkadt kenyér, 2 ek liszt, 15 dkg vaj, 6 dkg bacon szalonna, 1,5 dl tej, 3 tojás, só, petrezselyem

Elkészítése: Az apróra vágott kenyeret egy tálban összekeverjük a liszttel. 6 dkg vajat felforrósítunk egy serpenyőben, majd az apróra vágott szalonnát aranysárgára pirítjuk benne, és a kenyérkockára öntjük. A tojást a tejjel felverjük, megsózzuk, és a kenyérhez adjuk. Mindezt jól összekeverjük, jól összenyomkodjuk, és fél órán át a hűtőszekrényben pihentetjük. Ezután a masszából egy nagy kerek cipót formázunk, belecsomagoljuk alufóliába és enyhén sós vízben kb. 30 percig főzzük. Kivesszük a fóliából, és cikkekre vágjuk, mint a dinnyét. Tálon elrendezzük, és barnulásig forrósított vajjal leöntjük, petrezselyemmel megszórjuk.
Nagyon finom vadas mellé köretnek.

SZALVÉTAGOMBÓC 06.
Hozzávalók: 4 szárított, felkockázott zsemle, 2 egész tojás, 2 ek zsemlemorzsa, 10 dkg házi szalonna, 1 fej vöröshagyma, 1 cs. friss petrezselyem, 1 színes paprika, só, csipet fekete bors, csipet majoranna

Elkészítése: A szalonnát megolvasztjuk, rádobjuk az apróra vágott hagymát, petrezselyem zöldet, és paprikát. Kissé megfonnyasztjuk őket. Ezt a ragut hozzáadjuk a tálba helyezett szárított zsemlekockákhoz. Elkeverjük, majd hozzáadjuk az egész tojásokat. Formázhatóvá keverjük, a zsemlemorzsát, és a fűszereket is hozzászórva. Átlátszó fóliára hosszúkás alakban ráhelyezzük a masszánkat, majd ezt alumínium fóliába hengergetjük, s egy nagy szaloncukrot formázunk belőle, két végét jól lezárva. Egy tepsibe vizet teszünk, ez képezi a sütés alatt a gőzt. A tepsibe állítjuk „szaloncukrunkat”, s kb. fél óra alatt közepes hőfokon, készre sütjük. Ha elkészült kicsomagoljuk, s felszeleteljük.

SZALVÉTAGOMBÓC 07.
Hozzávalók 4 adaghoz: 30 dkg zsemle kenyér, 4 dkg vaj, 30 dkg liszt, 3 db tojás, 6 dkg olvasztott vaj, só

Elkészítése: A kockára vágott kenyeret derített vajon aranysárgára pirítjuk, kihűtjük. A lisztet összekeverjük a tojássárgákkal és sóval, apránként hozzáadjuk a tejet, majd a kenyérkockát. A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan a masszába keverjük. Egy konyharuhát hideg vízzel megnedvesítünk, és a gombócmasszából egy vastag hurkát formázunk, begöngyöljük a nedves szalvétába, sonkakötéssel átkötjük és egy óra alatt - lassú tűzön, sós vízben - megfőzzük. A szalvétából kivesszük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és olvasztott vajjal meglocsolva tálaljuk. 
Elkészítési idő: 30 perc

SZALVÉTAGOMBÓC 08.
Hozzávalók: 9 db zsemle, 3 db tojás, 3 dl tej, 1 fej vöröshagyma, 1 dl olaj, petrezselyem zöld, törött bors, só

Elkészítése: A zsemléket kockára vágjuk, leforrázzuk a tejjel és letakarva néhány percig állni hagyjuk. Ezután hozzáadjuk a borsot, sót, petrezselymet, pirított hagymát, 3 egész tojást, és összedolgozzuk. Beletekerjük fóliába, a két végét összetekerjük, néhány lyukat szúrunk rajta késsel és forró, sós vízben körülbelül 10-15 perc alatt kifőzzük. Hideg vízbe kiszedjük, ha kihűlt, leszedjük róla a fóliát és felszeleteljük.

SZALVÉTAGOMBÓC 09.
Elkészítése: Burgonyát megfőzünk, áttörjük, és annyi lisztet keverünk hozzá, hogy összegyúrás után lágy tésztát kapjunk. Tegyünk bele több-kevesebb sót is aszerint, hogy sós vagy édes tölteléket teszünk bele. A tésztából egy nagy gombócot készítünk, amelyet gyümölcsízzel vagy gyümölccsel, párolt káposztával vagy pirított morzsával töltünk. A gombócot egy szalvétába kötjük, amit fakanálra akasztunk, és forró vízzel telt fazékban úgy főzzük ki, hogy a fakanalat a rajta levő szalvétával keresztbe fektetjük a fazékon.

SZALVÉTAGOMBÓC 10.
Hozzávalók: 4 dl rétesliszt, 4 egész tojás, 4 dl tejföl, 10 dkg porcukor, 5 dkg nagyon finomra darált dió vagy mandula, 3 evőkanál margarin, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só

Elkészítése: A tojásokat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tejfölt, a vaníliás cukrot, végül a lisztet. Egy tiszta konyharuhát vastagon bekenek a margarinnal, majd a tésztából hosszúkás cipót formálva belekötöm olyan lazán, levegősen, hogy az fövés közben kedvére dagadhasson. Annyi sós vizet forralok, hogy a kendőbe kötött tészta kényelmesen beleférjen, és éppen ellepje azt. (Legjobb egy mély tepsit használni erre a célra.) 30 percig főzöm a tésztát, majd lecsöpögtetem és kibontom a ruhából. Egy centi vastag szeletekre vágom. Bármilyen édes mártás finom hozzá, én azonban rumos baracklekvárt kínálok mellé.

SZALVÉTAGOMBÓC 11.
Hozzávalók: 10 zsemle, 3 tojás, fél fej vöröshagyma, 2 dl tej, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 1 csokor petrezselyem, 1 ek olaj, só, őrölt bors

Elkészítése: A szalvétagombóchoz a zsemlét kockákra, a hagymát finomra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, összekeverjük a tojással, sóval, borssal, apróra vágott petrezselyemmel ízesítjük, majd ráöntünk 2 dl meleg tejet, meghintjük zsemlemorzsával, és alaposan összekeverve jól formázható masszává alakítjuk. Kiterített ruhaszalvétán henger alakúra formázzuk, szorosan felgöngyöljük, és zsineggel rögzítjük. Forrásban lévő vízbe tesszük, és 15 percig forraljuk. A vízből kiemelve pár percig állni hagyjuk, majd kibontjuk a szalvétából, félujjnyi vastag karikákra szeleteljük, és melegen tálaljuk.

SZALVÉTAGOMBÓC 12. (SERVIETTENKNÖDEL)
Hozzávalók: 30 dkg pirítani való kenyér, 3 dkg derített vaj, 30 dkg liszt, 3 db szétválasztott tojás, 2,5 dl liter tej, 0,5 dkg olvasztott vaj, só

Elkészítése: A kockára vágott kenyeret derített vajon aranysárgára pirítjuk, kihűtjük. A lisztet összekeverjük a tojássárgákkal és sóval, és apránként hozzáadjuk a tejet, majd a kenyérkockát. A tojásfehérjét habbá verjük, és óvatosan - hogy ne essen össze - a masszába keverjük. Egy konyharuhát hideg vízzel megnedvesítünk, a gombócmasszából egy vastag hurkát formázunk, begöngyöljük a nedves szalvétába, és egy óra alatt - lassú tűzön, sós vízben - megfőzzük. A szalvétából kivesszük, ujjnyi szeletekre vágjuk, és olvasztott vajjal meglocsolva tálaljuk.