Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Camember sajtos ételek


ALMÁS CAMEMBERT SALÁTA
Elkészítése: Ugyanúgy készül, mint a “Camembert saláta szőlővel”, azonban a szőlő helyett 20 dkg 1x1 cm-es kockákra vágott almával.

ASTORIA SALÁTA
Hozzávalók: 40 dkg zeller, 40 dkg savanykás alma, 1 doboz camembert sajt, 2 dl 12%-os tejföl, 2 dl joghurt, 5 dkg vagdalt dióbél, ízlés szerint cukor, ízlés szerint citromlé, ízlés szerint őrölt fehér bors, ízlés szerint só

Elkészítése: A meghámozott zellert gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk, és forrásban levő vízzel leöntjük. Öt percig állni hagyjuk, jól lecsepegtetjük és elvegyítjük a csíkokra vágott almával és sajttal. A tejfölből, joghurtból, egy csipet cukorral, néhány csepp citromlével, sóval, borssal öntetet készítünk. Összekeverjük a többi hozzávalóval.
Jól behűtve, tetejét vagdalt dióval díszítve tálaljuk.

BAZSALIKOMOS CAMEMBERTTEL TÖLTÖTT CSIRKEMELL
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók: csirkemell 2,50 kg, zsemle 5 db, Tihany Natúr Camembert sajt 1 kg, tojás 4 db, bazsalikom 3 dkg, só 0,2 dkg, bors 0,2 dkg, 1 csomag petrezselyem, olaj 2 dl

Elkészítése: A beáztatott zsemlével összekeverjük a camembert-et, a tojást, a bazsalikomot, a petrezselymet és a fűszereket. Az így képződött masszát betöltjük a csirkemell bőre alá, majd a sütőbe téve sütjük.

BORSOS CAMEMBERT-GOLYÓK
Hozzávalók: 15 dkg camembert (érett), 2 gerezd fokhagyma, frissen őrölt fekete bors. A hempergetéshez: durvára őrölt színes bors

Elkészítése: A fokhagymát összezúzom, összekeverem a sajttal és a borssal. Diónyi golyócskákat formálok belőle. A kész golyókat durvára őrölt színes borsba hempergetem. A hűtőben legalább egy napig érlelem. Kiváló bor-, vagy sörkorcsolya.

BUNDÁS ALMA
Hozzávalók: 1 kg Golden alma, de más fajta is jó
A palacsintatésztához: 25 dkg rétesliszt, 2 tojás, kb. 0,25 liter hideg tej, 1 csipetnyi cukor, 1 csipetnyi só
A sütéshez: bő olaj
A tetejére: 10 dkg dióbél egészben
Az aljára: 12,5 dkg felszeletelt camembert sajt

Elkészítése: Legfinomabb, ha Golden almából készül el. Meghámozom, eltávolítom a magházát mindegyik almának, és tömzsibb szeletekre vágva száraz meleg helyen - ez lehet akár egy mérsékelt lángon égő sütő is, de a meleg kályha is tökéletesen megfelel - enyhén megaszalom. Ha erre nincs idő, akkor frissen is jóízű csemege.
Szokásos tejes palacsintatésztánál kissé sűrűbb masszát kavarok ki, s ebbe forgatom bele az almaszeleteket. Felforrósított olajban mindkét oldalát halványpirosra sütöm, papírszalvétára vagy itatóspapírra kiszedem, hogy a kelleténél több olajat nehogy magába szívja. Végül egy-egy szem dióbéllel ékesítem.
Mindegyik bundás almaszelet alá egy szelet camembert sajtot bujtatok el, így tálalom.

CAMEMBERT BALZSAMECETTEL
Hozzávalók: 125 g camembert, 1/2 lilahagyma, 1 ek balzsamecet

Elkészítése: Egy tálra rakom az érett camembert-szeleteket és ráteszem a vékony karikákra vágott lilahagymát. Tálaláskor megöntözöm balzsamecettel.

CAMEMBERT BIRSALMABEFŐTTEL
Elkészítése: A szobahőmérsékletű camembert-szeleteket egy tányérra rendezem. Lecsepegtetett birsbefőtt darabokkal és mandula stiftekkel szép csinosan díszítem.

CAMEMBERT BORSSAL
Elkészítése: A szobahőmérsékletű camembert-szeleteket egy tányérra rendezem, megszórom durvára őrölt fekete borssal, és hagymakarikákkal díszítem.

CAMEMBERT-CSILLAG
Elkészítése: A Camembert szeleteket egy tányéron csillagalakban helyezem el, a közepébe egy kivájt fél paradicsomot teszek, abba pedig egy tojássárgáját.

CAMEMBERT-GOLYÓK
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg camembert sajt, 6 dkg liszt, 6 dkg vaj, 1 dl tej, só, kávéskanál őrölt bors, reszelt szerecsendió, liszt, tojás, zsemlemorzsa, olaj

Elkészítése: A kockára vágott sajtot a vajjal, liszttel, tejjel, fűszerekkel felfőzzük, és hagyjuk kihűlni. Ezután golyókat formázunk a masszából, a szokásos módon bepanírozzuk, és bő forró olajban (úsztatva) kisütjük.

CAMEMBERT-GOLYÓK SZOTYIBAN
Hozzávalók: 15 dkg camembert, 1 ek tejföl, 8 dkg pirított napraforgómag, késhegynyi őrölt fekete bors

Elkészítése: A camembertet átnyomom, a szotyola negyedét pedig apróra vágom. Összekeverem az összes hozzávalót, és nedves kézzel kis golyókat formálok belőle. A golyókat napraforgóban hempergetem meg, és legalább két órára a hűtőbe teszem. Kiváló bor-, vagy sörkorcsolya.

CAMEMBERT-JOGHURT KRÉM
Hozzávalók: 20 dkg camembert, 1 pohár joghurt, 4 ek tejföl, 3 ek narancslé, só, bors

Elkészítése: Egy tálban simára keverem a joghurtot, a tejfölt és a camembert sajtot. Narancslével, sóval, borssal ízesítem.

CAMEMBERT KAVIÁRRAL
Hozzávalók: 15 dkg camembert, 1 ek tejföl, 8 dkg pirított napraforgómag, késhegynyi őrölt fekete bors

Elkészítése: A szobahőmérsékletű camembert szeleteket a tál baloldalára, a behűtött kaviárt pedig egy kis tálkában a tál jobb oldalára helyezem. Apróra vágott hagymával díszítem.

CAMEMBERT - KRÉMLEVES
Elkészítése: Egy kevés besamelt készítek, abba bele a kockára vágott camembert. Fűszerezés: só, fehér bors, szerecsendió. Amikor a sajt megolvad, (vagy mikor túl sűrűvé válna a szósz) felöntöm húslevessel. Kissé hűtöm, majd turmixolom. Aztán annyi húslevest öntök még hozzá, amennyi levest akarok (de ne is legyen túl híg). Kissé átrotyogtatom még egyszer, ha kell, utána fűszerezek. Pirított zsemlekockával, és hintett petrezselyemmel tálalom.
Vagy kiflit szeletekre vágok, reszelt sajtot szórok rá, és megpirítom. És ezt teszem a levesbe feltétnek.

CAMEMBERT-LEVES
Hozzávalók: 20 dkg érett camembert, 4 dl zöldségleves, 1 ek vaj, 1 ek liszt, 2 gerezd fokhagyma, apróra vágott petrezselyemzöld, bors, 3,5 dl fehérbor, pirított zsemlekockák

Elkészítése: A lisztből, vajból és a szétnyomott fokhagymából rántást készítek és felöntöm a zöldséglevessel. Felkockázom az érett camembert sajtot, belekeverem a levesbe, míg egy sűrű levest nem kapok. Apróra vágott zöldpetrezselyemmel és borssal ízesítem. Tovább nem forralom. Hozzáadom a fehérbort, és egy kicsit együtt melegítem. Krutonnal, illetve pirított zsemlekockákkal tálalom.

CAMEMBERT LILAHAGYMÁVAL
Elkészítése: A szobahőmérsékletű camembert-szeleteket egy tányérra rendezem. Körberakom szétszedett lilahagyma karikákkal és megszórom frissen őrölt fekete borssal.

CAMEMBERT-NYÁRSAK OLAJBAN
Hozzávalók: 1 csomag camembert sajt, 10-12 gerezd fokhagyma, 1 kk egész színes bors, 15 szem koriander, 25-30 szem mustármag, 1 szem szegfűbors, fél pritaminpaprika, egy chili paprika cső, olívaolaj

Elkészítése: A sajtot 1x1 centis falatokra vágom és a kockákra vágott paprikával, valamint az elfelezett fokhagymagerezdekkel váltakozva fogpiszkálóra húzom, majd egy szép üvegbe teszem. Rászórom a fűszereket, olívaolajjal feltöltöm, lezárom, majd 5-10 napig érlelem.
Tipp: A fokhagymás olajat később fűszerolajként használom.

CAMEMBERT MÉZZEL
Hozzávalók: Camembert, kenyér, vaj, méz
Elkészítése: A kenyérszeletet megkenem vajjal, ráteszem a Camembert-szeletet és meglocsolom mézzel.

CAMEMBERT PAPRIKÁVAL
Elkészítése: A szobahőmérsékletű camembert-szeleteket egy tányérra rendezem, megszórom pirospaprikával, és zöldpaprikával díszítve szervírozom.

CAMEMBERT-SALÁTA SZŐLŐVEL
Hozzávalók: 20 dkg camembert, 20 dkg szőlő, 20 dkg majonéz, 2 dkg mandula, csipetnyi só, késhegynyi fehérbors, 1 ek porcukor

Elkészítése: A szőlőt megmosom, a sajtot 1x1 cm-es kockákra vágom, és egy mély tálba teszem. A mandulát apróra vagdalom és összekeverem a porcukorral. A cukrozott mandulát a tálba teszem, belekeverem a majonézt, sózom, borsozom, és jól behűtöm.

CAMEMBERT-SZARDELLA ZEBRA
Hozzávalók: 10 dkg camembert, 1 doboz olajban eltett szardellacsíkok, vaj, rozskenyérszeletek

Elkészítése: A sajtot 5x5 mm-es csíkokra vágom. A rozskenyereket megvajazom, majd váltakozva megpakolom camembert- és lecsepegtetett szardellacsíkokkal.
Salátával tálalom.

CAMEMBERT-REL TÖLTÖTT ALMA
Hozzávalók 4 személyre: 4 alma, 10 dkg camembert sajt, 1 tojás, 1 dl tejföl, só, 1 dl fehérbor

Elkészítése: Főleg vendégváró előételnek alkalmas. Az alma szár felőli részén levágunk egy szélesebb kalapot, az alma magházát kiszedjük és egy kevés almát is kivájunk, amit felaprítunk és összekeverjük a villával szétnyomott puha sajttal. Az almával kevert sajtot visszatöltjük a magház helyére, a tojással, kevés sóval elkevert tejfölből egy evőkanálnyit teszünk rá, s ráhelyezzük az almakalapot.
Tepsibe vagy tűzálló tálba tesszük, meglocsoljuk kevés fehérborral, és előmelegített sütőben nagyjából 10 perc alatt megsütjük.

CAMEMBERT TORTA
Hozzávalók 6 személyre: 15 dkg leveles tészta, 1 Camembert sajt (250 g), 2 érett paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 1 közepes vöröshagyma, 1 kis csokor friss bazsalikom, 1 egész tojás, só, bors

Elkészítése: A leveles tésztát két azonos méretű koronggá nyújtjuk, majd az egyiket kivajazott tortasütőbe helyezzük.
A paradicsomot és a hagymát karikára vágjuk és a formában levő tésztára rakjuk úgy, hogy azt teljesen lefedje.
A sajtot vékony lapokra vágjuk, majd a paradicsomra és a hagymára helyezzük. Megszórjuk az apróra vágott fokhagymával és bazsalikommal, sózzuk, borsozzuk. A tortaforma széleinél a tésztát megkenjük felvert tojással, majd a második tésztalapot ráhelyezzük, és a széleinél a két tésztaréteget összenyomkodjuk. A tészta felszínét megkenjük tojással és magas hőmérsékletű (220 C) sütőben 20 percig sütjük. Forrón tálaljuk.

CAMEMBERT-TÚRÓ KENCE
Hozzávalók: 20 dkg Camembert, 5 dkg vaj, 10 dkg sovány túró, 1 kis fej hagyma, só, bors, paprika

Elkészítése: A sajtot egy villával szétnyomkodom, majd összekeverem a puha vajjal, és a túróval. Apróra vágott hagymával, sóval, borssal és paprikával fűszerezem. A tálon szépen körítve, díszítve, behűtve tálalom.

CIPÓBAN SÜLT SAJT
Elkészítése: Két nagy, ropogós zsemle tetejéről egy lapot levágunk, a belsejüket úgy szedjük ki, hogy csak kisujjnyi kérge maradjon. Az üregbe egy-egy kerek camembert sajtot nyomunk, és a zsemle tetejét ráfektetjük. Egyenként alufóliába csomagoljuk, és forró (200 fokos) sütőbe téve 15-21 percig sütjük. Akkor jó, ha a kérge ropogós, a sajt megolvadt benne. (Főételnek dupla adagból süssük.) Friss gyümölccsel tálaljuk. Előételnek, főételnek egyaránt kitűnő a cipóban sült sajt.

DIÓS CAMEMBERT SZENDVICS
Hozzávalók: 1 zsemle, fél cs Bakony camembert sajt, 1 dkg vaj, 1 ek darált dió

Elkészítése: A zsemlét kettévágom, alját megkenem vajjal, befedem a felszeletelt camembert-rel, megszórom a dióval, majd ráteszem a tetejét. Follpackba, vagy alufóliába csomagolom.

EGYSZERŰ CAMEMBERT SZENDVICS
Hozzávalók: 1 zsemle, fél cs Bakony camembert sajt, 1 dkg vaj

Elkészítése: A zsemlét kettévágom, alját megkenem vajjal, befedem a felszeletelt camembert-rel, majd ráteszem a tetejét. Follpackba, vagy alufóliába csomagolom.

FLAMBÍROZOTT CAMEMBERT-DARABOK
Hozzávalók: 15 dkg Camembert, durvára őrölt fekete bors, 3 cl konyak, mandulaforgács

Elkészítése: A sajtot (én Borsos Tihany Camembert-el készítem) szépen elrendezem egy tűzálló tálon, megszórom borssal és mandulaforgáccsal. A konyakot felmelegítem a mikróban, ráöntöm a sajttálra, és azonnal meggyújtom.

FOGYÓKÚRÁS SALÁTA
Hozzávalók: 5-6 nagyobb, kemény paradicsom, 2-3 paprika, 2-3 kisméretű csemegeuborka (savanyú), 20 dkg szeletelt csemege sonka, 1 doboz Bakony Camembert krémsajt, 1 doboz Bakony Csemege krémsajt, 1 dl joghurt, kevés só, bors

Elkészítése: A paradicsomot és a paprikát felkockázzuk, a csemegeuborkát pedig karikára vágjuk. A szeletelt sonkát is kockára vágjuk. Az egészet egy salátás tálba tesszük és az elkészítés előtt 1 órával a hűtőből kivett krémsajtokat, a salátára öntjük. (Akkor jó a krémsajtok állaga, ha már egy kicsit folynak.) Hozzákeverjük a joghurtot, ízlés szerint fűszerezzük.
Igazán ínyencek vadíthatják darabolt ananásszal is.
Aki az erőteljesebb camembert ízt kedveli, az a Csemege krémsajt helyett is tehet Camembert-t.
Vásárlási tipp: Ehhez a salátához viszont kifejezetten jó a szavatossági idő vége felé járó krémsajt, mivel addigra a benne lévő adalékanyagoknak köszönhetően már magától is folyós, lágy krém lesz a sajtokból, amiket könnyebb lesz elkeverni a salátában.

FRANCIÁS CAMEMBERT-TÚRÓ KRÉM
Hozzávalók: 5 dkg camembert, 5 dkg vaj, 10 dkg sovány túró, 1 citrom leve, só, 2 tk áfonyalekvár, kevés ásványvíz

Elkészítése: A sajtot villával szétnyomkodom, majd elvegyítem a túróval, sóval, citromlével és áfonyalekvárral. Némi ásványvízzel simára keverem.

FRANCIA SÓS PALACSINTA
Hozzávalók:
A tésztához: 13 dkg liszt, 2 tojás, másfél dl tej, kevés rum, citrom- és narancshéj, ízlés szerint, 5 dkg vaj, csipetnyi só
A töltelékhez: 1 doboz camembert sajt, 3 evőkanál ketchup, késhegynyi só; 1 teáskanál olaj a serpenyő kikenéséhez

Elkészítése: A tejjel, tojással és kevés olvasztott vajjal elkevert palacsintatésztát rummal, reszelt narancs- és citromhéjjal ízesítjük. A camembert sajtot annyi szeletkére vágjuk, ahány palacsintát sütöttünk. Minden palacsintába beleteszünk egy sajtszeletet, megkenjük a ketchuppal, majd négyrét hajtva tűzálló tálra tesszük. A tálat lefedjük, és előmelegített forró sütőben, erős lángon 10 percig sütjük, hogy a belsejében lévő sajt megolvadjon.

GÉRAMONT TATÁR
Hozzávalók: 125 g Géramont, 1 tojássárgája, 1 kk paprika, 1 kk őrölt fekete bors, 1/2 ek mustár, 1/2 ek apróra vágott hagyma, 1 kk szétnyomott fokhagyma, 1/2 mk só

Elkészítése: A Géramontot (vagy más camembert fajtát) gyufaszál vastagságú csíkokra vágom. Egy tálra fészekszerűen elrendezem, a közepébe egy tojássárgáját teszek. Körben szépen elhelyezem a többi hozzávalót.

GÉRAMONT OLAJBAN ELTÉVE
Hozzávalók: 1 csomag (125 g) Geramont, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 kk egész bors, 1 babérlevél, 2-3 pepperoni, olívaolaj

Elkészítése: A Geramont (vagy más camembert sajtot) falatokra vágom, és a többi fűszerrel egy szép üvegbe rétegezem. Olívaolajjal feltöltöm, és 5-10 napig érlelem.

GOMBÁS-CAMEMBERT-ES MELEGSZENDVICS
Hozzávalók: 25 dkg camembert, 15 dkg konzerv gomba, vaj, bors, metélőhagyma, 4 szelet pirítós

Elkészítése: A gombát lecsepegtetem, a kenyeret megpirítom, megkenem vajjal, elosztom rajtuk a gombát, ráteszem a camembert szeleteket, majd aranysárgára sütöm (sütőben, vagy grillben). Megszórom kevés borssal és snidlinggel.

GOMBÁS PULYKARAGU CAMEMBERT SAJTTAL
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: Pulykamell 1,40 kg, sárgarépa 20 dkg, fehérrépa 20 dkg, vöröshagyma 15 dkg, fokhagyma 3 dkg, kakukkfű 0,1 dkg, bors 0,2 dkg, fehérbor 2 dl, gomba 50 dkg, zöldborsó 20 dkg, só 3 dkg, olaj 1,5 dl, Tihany Natúr Camembert 50 dkg

Elkészítése: A pulykamellet kockára vágjuk, kevés olajon világosbarnára pirítjuk. A zöldségeket megpároljuk, a fűszereket hozzáadjuk, majd a megpirított húst ráöntjük és összepároljuk. Tálaláskor a kockára vágott Camembert sajtot Szalamanderben rámelegítjük a ragura.

GRILLEZETT CAMEMBERT
Hozzávalók 4 személyre: 2 nagydoboz camembert sajt, 8 szelet zsúrkenyér, 8 kiskanál áfonyadzsem.

Elkészítése: A sajtot kicsomagoljuk, majd először két darabba, utána hosszában is kettévágjuk, így dobozonként 4-4 vékonyabb, félkör alakú sajtszeletet kapunk. A kenyérszeletek egyik felét a grillsütőben megpirítjuk, majd a grillezettlen oldalra ráfektetjük egyenként a sajtszeleteket. A sajtos kenyérszeleteket 3-4 percig sütjük, végül pedig az olvadt sajt tetejére 1-1 kiskanál áfonyadzsemet teszünk.

GURMAND SAJTLEVES
Hozzávalók: 20 dkg Karaván füstölt sajt, 10 dkg trappista sajt, 1 db borsos Camembert sajt, 1 dl száraz fehérbor, 4 dkg vaj, 1,5 dl tejszín, 1 liter erőleves (kockából), 3-5 dkg liszt, 10 dkg császárszalonna, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál Knorr Delikát ételízesítő

Elkészítése: A Karaván és a trappista sajtot lereszeljük, a Camembert-t kis darabokra vágjuk. Világos vajas rántást készítünk, Delikát ételízesítővel, áttört fokhagymával ízesítjük, majd felöntjük az erőlevessel. Felforraljuk, hozzáadjuk a sajtokat, a száraz fehérbort. Kézi mixerrel krémesítjük, tejszínnel dúsítjuk, kiforraljuk. Sült császárszalonna-kockákra tálaljuk.
Elkészítési idő: 60 perc

KÖRTE SAJTTAL
Elkészítése: Tálaljunk sajttal szép, érett, leves körtéket. A sajt lehet keményebb fajta is (ementáli, trappista), de jobb, ha zsírosabb, puhább sajtot veszünk (Camembert, Brie stb.)
A nyers gyümölcs és a sajt elősegíti a zsíros ételek megemésztését.

MANDULÁS CAMEMBERT SAJT ILDI MÓDRA
Hozzávalók: Kerek camembert sajt, tojás, liszt, szeletelt mandula, rizs, őszibarackbefőtt, ketchup 1 evőkanálnyi, narancs a díszítéshez

Elkészítése: A sajtot négyfelé vágjuk. A vágási felületét bemártjuk lisztbe, hogy ne folyjon ki. Liszt, tojás és szeletelt mandula formációban bepanírozzuk,
fritőzben kisütjük. Az ínyenc-érzést a finoman megsült mandula adja. A befőttet apróra daraboljuk és a ketchuppal összekeverjük (1 ek). Főtt rizzsel tálaljuk, a barackos - ketchupos mártásból mindig lehet utána pótolni, mert evésközben fog megjönni az étvágy. A narancsokat felkarikázzuk, és díszítésként a tányér szélére rakjuk.

MÁKOS CAMEMBERT-KRÉM
Hozzávalók: 20 dkg camembert, 1 ek mák, késhegynyi só, 3-4 ek tejföl

Elkészítése: A sajtot megszabadítom a héjától, majd összekeverem a tejföllel, a mákkal és a sóval. Egy tálba teszem, és a felületét mákkal díszítem.

MÁKOS-PISZTÁCIÁS CAMEMBERT-KRÉM
Hozzávalók: 20 dkg camembert, 1 ek mák, 1 ek vágott pisztácia, késhegynyi só, 3-4 ek tejföl
Elkészítése: A sajtot megszabadítom a héjától, majd összekeverem a tejföllel, a mákkal, a pisztáciával és a sóval. Egy tálba teszem és a felületét mákkal és pisztáciával díszítem.

MÁRVÁNYSAJTTAL TÖLTÖTT CSIRKEMELL FÓLIÁBAN
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: csirkemell 2 kg, márványsajt 60 dkg, tojás 6 db, vaj 20 dkg, parajlevél 10 dkg

Elkészítése: Csirkemelleket kiklopfoljuk, sózzuk, állni hagyjuk, majd leforrázott parajlevéllel letakarjuk, utána a vajat habosra verjük, hozzátesszük a tojást majd, a reszelt márványsajtot. Ezt a masszát beletöltjük a csirkemellekbe, kivajazott fóliába becsavarjuk, sütőbe kb. 20 percig sütjük.

MELEGSZENDVICS CAMEMBERTTEL
Hozzávalók: 25 dkg camembert, vaj, bors, metélőhagyma, 4 szelet pirítós

Elkészítése: A kenyeret megpirítom, megkenem vajjal, ráteszem a camembert szeleteket, majd aranysárgára sütöm (sütőben, vagy grillben). Megszórom kevés borssal és snidlinggel.

MELEGSZENDVICS LYONI MÓDRA
Hozzávalók: 4 szelet zsúrkenyér, 25 dkg Camembert sajt, 4 szál újhagyma, 3 cl száraz fehérbor, 4 dkg margarin

Elkészítése: A zsúrkenyér szeleteket tálba helyezve 1 percig 500 W-on pirítjuk. A sajtból és a margarinból, fehérbor és apróra vágott újhagyma hozzáadásával masszát készítünk. A sütőből kivett zsúrkenyér szeleteket az így elkészített masszával megkenjük, majd 2 percig 500 W-on megsütjük. Tálaláskor petrezselyemzölddel díszítjük.

MINDENT BELE RIZS KRISZTINA MÓDRA
Elkészítése: 1 db padlizsánt kockára vágok, megsózom, és 20 percig állni hagyom, majd kevés olajon megsütöm. Amikor kész van, félre teszem. A rizst meg kell főzni. Én az alábbiak szerint szoktam: 1 közepes hagymát felvágva megpirítok, amikor már üveges leveszem a tűzről és hozzáteszem a megmosott rizst. Bögrével mérem, így vízből dupla annyit veszek. 2 bögre rizshez 2 ek olajat teszek, egy csokor petrezselymet, 1 ek. vegetát és kevés borsot. Forrástól számítva 15 percig főzöm takaréklángon. Amikor kész, még 10 percig hagyom fedő alatt. Ezután teszek bele friss reszelt répát, 1 nagy cikk zúzott fokhagymát, 1 db felvágott Camembert sajtot, és a sült padlizsánt. Egytálételként is remek. Ilyenkor apró garnélarákkal, vagy konzerv tonhal darabkákkal dúsítom.

PARADICSOMLEVES EGY KICSIT MÁSKÉPPEN
Elkészítése: A paradicsomlevest a szokásos módon készítjük, az egyetlen lényeges dolog, hogy a sós paradicsomleves a cél, tehát nem az édes, cukros változat. Ha elkészült, akkor a tányér aljára Tihany fokhagymás camembert sajtot kockázunk (ha valakit zavar a külső fehérpenész, akkor azt levághatjuk) és erre szedjük ki a forró paradicsomlevest, majd egy kis keverés után hagyjuk ehető hőmérsékletűre hűlni. Ez idő alatt a camembert sajt krémesen folyóssá válik, és az egész levesnek egy kellemes lágy ízt kölcsönöz.
A sajt vásárlásakor figyeljünk oda, hogy még legalább két hét legyen a szavatossági idejéből, különben a túlérett Camembert-re jellemző kesernyés mellékíz elronthatja a levesünk ízharmóniáját.
Ha valakit zavar a fokhagymás így, akkor a Tihany család borsos és natúr változatával is kipróbálhatja, mindkettő kellemesen harmonizál a paradicsomleves ízeivel.

PARTI - FALATOK
Elkészítése: A parti falatok olyan aprócska szendvicsek, amelyeket egy falatként bekaphatunk, aztán jöhet a következő, vagy az ital, vagy a beszélgetés. Tehetjük őket kifli karikákra, háromszögletűre vágott, vagy pogácsaszaggatóval kiszúrt kenyér szeletkékre, krékerre, kekszre, de még zöldségfélékre is - ezt mindenki a saját tehetsége és ízlése alapján döntse el.
Az alapot megkenhetem vajkrémmel, sajtkrémmel, túrókrémmel. Ezeket rákenhetem simán, késsel, de szebben - habzsákkal díszesebb lesz. Ugyanezekből az anyagokból szintén habzsákkal tehetek vaj csomócskákat a szendvics tetejére, vagy koszorúként, ha a közepét töltöm ki valamivel.
Tálalásig a partifalatkás tálakat, tálcákat lefóliázva tartom a kiszáradás megelőzésére.

CAMEMBERT-FÜRJTOJÁS PARTIFALATKA
Elkészítése: Az alapot megvajazom, majd habzsákkal rányomok egy féldiónyi camembert krémet. A főtt fürjtojást hosszában négyfelé vágom és egy fogvájóval kissé ferdén rátűzöm az alapra.

CAMEMBERT-SPÁRGA PARTIFALATKA
Elkészítése: Az alapot megvajazom, ráteszek egy kocka borsos camembert sajtot. Konzerv spárgát lecsepegtetek, és 2-3 centis darabot teszek belőle a szendvics tetejére. Fogvájóval döföm át és megöntözöm mokkáskanálnyi hollandi mártással.

GÉRAMONT - SZÖRNY
Hozzávalók: 1 csomag (125 g) Géramont, 2 szegfűszeg, lilahagyma, bors, fogvájó

Elkészítése: A Géramont (vagy Diadal) sajtot úgy szelem fel, hogy az első harmada egészben maradjon. A megadott hozzávalókkal a egy szörnyet formálok belőle és a részeket fogvájóval szúrom át.

GOMBÁS PARTYFALATKA
Elkészítése: Az alapot megvajazom, ráteszek egy kockányi camembert sajtot, arra pedig egy szép szelet kínai konzervgombát (nem kell megpárolni!)

KAVIÁROS - CAMEMBERTES PARTYFALATKA
Elkészítése: Az alapot megvajazom, ráteszek egy kockányi camembert sajtot, és habzsákkal körben koszorút képzek ki. Az így kapott kosárkát megtöltöm kaviárral és beletűzök egy negyed citromkarikát.

SAJTOS PARTYFALATKA 01.
Elkészítése: Az alapot megvajazom, ráteszek egy 1,5 x 1,5 centiméteres Ementáli kockát, arra egy szem koktélcseresznyét és az egészet egy fogvájóval rátűzöm az alapra.

SAJTOS PARTYFALATKA 02.
Elkészítése: Lapkasajtot vékonyan megkenek körözöttel, felgöngyölöm, és a tekercset négyfelé vágom. Az alapot megvajazom, ráteszek egy tekercset, arra egy kettévágott magozott olajbogyót és az egészet egy fogvájóval rátűzöm az alapra.
SZALÁMIS - CAMEMBERT-KRÉMES PARTYFALATKA
Elkészítése: Az alapot megvajazom, a szalámi szeletből tölcsért készítek, telenyomom camembert krémmel és megszórom durvára őrölt borssal. Az egészet egy fogvájóval rátűzöm az alapra.

PÁRIZSI CAMEMBERT FOKHAGYMÁS TEJFÖLLEL
Hozzávalók: 2 doboz szögletes camembert sajt, 2 dl tejföl, 1 tojás, 1 dl tej, 4 evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál búzaliszt, 3 gerezd fokhagyma, késhegynyi őrölt szerecsendió-virág, só és őrölt fehér bors, ízlés szerint, olaj a sütéshez

Elkészítése: A habosra felvert tojást elkeverjük a tejjel, a rizsliszttel, a sóval, a borssal, a szerecsendió-virággal, és 10 percig pihentetjük. Közben a sajtot egyenként 6 szeletkére vágjuk, és először a búzalisztben forgatjuk meg, azután a tésztába mártjuk. Megismételjük a műveletet, majd bő, forró olajban sárgásbarnára sütjük. Lapátkanállal óvatosan megforgatjuk, hogy a másik oldala is átsülhessen. Vigyázzunk, hogy a sajt bundáját ne sértsük meg, mert kifolyik belőle a sajt. Az olajból kivéve lecsöpögtetjük, és rálocsoljuk az összezúzott fokhagymával, sóval elkevert tejfölt. Nagyon finom mellé a sült alma, de burgonyapürét is kínálhatunk hozzá.

RAKOTT PACAL CAMEMBERT-REL
Hozzávalók: 1 kg tisztított, fagyasztott pacal, 25 dkg Tihany camembert, 2 tojás, só, durvára őrölt bors, 1 fej hagyma, 2 ek olaj, ételízesítő, egy csokor vágott petrezselyemzöld

Elkészítése: A pacalt sós, ételízesítős vízben “rongypuhára” főzöm. A finomra vágott hagymát az olajon üvegesre párolom, rádobom a pacalt, borsozom, és néhányszor átkeverem. Kihűlés után összekeverem a kisujjnyi csíkokra vágott camemberttel, a tojásokkal, a petrezselyemzölddel és egy kávéskanál sóval. A keveréket kivajazott tűzálló tálba teszem, és forró sütőben kb. fél óra alatt, készre sütöm.
RÁNTOTT CAMEMBERT
Hozzávalók: Fél kg Camembert, vagy Brie, 2 tojás, zsemlemorzsa, liszt, olaj

Elkészítése: A sajtot az eredeti alakjától függően darabolom, lisztbe, felvert tojásba, és zsemlemorzsába forgatom, majd a panírozást megismétlem. Forró olajban mindkét oldalát szép aranysárgára sütöm. Krokettel és áfonyalekvárral tálalom.

RÁNTOTT CAMEMBERT DIÓS BUNDÁBAN
Hozzávalók: Fél kiló camembert, 7 dkg őrölt dió, 2 ek zsemlemorzsa, 2 tojásfehérje
Öntet: 15 dkg szárított sárgabarack, 1 ek méz, fél citrom leve

Elkészítése: 3 órára, 3 dl vízbe áztatjuk a sárgabarackot, majd az áztató vízben puhára főzzük és összeturmixoljuk. Az öntetet csipet sóval, egy korty citromlével és 1 ek. mézzel ízesítjük, esetleg vízzel hígítjuk. A diót a morzsával összekeverjük, a fehérjét felverjük, a sajtot szeleteljük. Belemártjuk a fehérjébe, megforgatjuk a diós keverékben és olajban aranybarnára sütjük, lecsepegtetjük, és itatóspapírra tesszük. Az öntettel tálaljuk.

RÁNTOTT CAMEMBERT, GYÜMÖLCCSEL
Hozzávalók 4 személyre: 4 camembert sajt, liszt, tojás, zsemlemorzsa, 250 g őszibarackbefőtt, 400 g ribizli, 1 dl vörösbor, 100 g kristálycukor, olaj

Elkészítése: A sajtokat nem túl vékonyan felszeleteljük, a szokásos módon lisztben, tojásban, zsemlemorzsában bundázzuk, és forró olajban kisütjük. A megtisztított ribizlit a borral és a cukorral felfőzzük, s azon forrón kínáljuk a rántott sajthoz, és az őszibarack- befőtthöz.
Tipp: A sajtot kétszer fogassuk meg a tojásban és zsemlemorzsában, hogy a megolvadt sajt ki ne folyjon.

SAJTFALATKÁK
Hozzávalók: 2,5 dkg Camembert sajt, 6 dkg lágy vaj, 4 evőkanál tejszín, 8 szelet barna kenyér, 1 csomag retek, petrezselyem, 3 dkg dióbél, olajbogyó, ízlés szerint

Elkészítése: A Camembert egy deszkán villával péppé nyomjuk össze. Tálba tesszük, majd a vajjal és a tejszínnel alaposan összekeverjük. A kenyér héját levágjuk, és kerek vagy szögletes darabokra szeljük. A sajtkrémmel megkenjük, és két-két darabot egymásra helyezünk. A falatkákat hónapos retekkel és petrezselyemmel díszítjük. Tetszés szerint megszórhatjuk durvára darált dióval, vagy adhatunk hozzá olajbogyót.
Mindenféle ital illik hozzá, valamint friss gyümölcs, pl. szőlő, körte és ananász.

SAJTFALATOK
Hozzávalók: 10 dkg trappista sajt, 1 Camembert, 10 dkg Lajta sajt, 10 dkg füstölt sajt
A díszítéshez: retek, újhagyma, zöldpaprika, paradicsom, Piros Arany, olívabogyó, diógerezdek, metélőhagyma, szőlőszem stb.

Elkészítése: A felsorolt sajtokból különböző alakú és nagyságú falatokat vágok. Ugyanezt elvégezhetem mintás kiszúrók segítségével is.
A felsorolt díszítő anyagok ízlés szerinti kiválasztásával és darabolásával műanyag kardokra vagy fogvájókra színes díszítéseket húzok fel, ezután a kardokat a sajtdarabokba szúrom. A díszített sajtfalatokat ízlésesen tálra rakom. (A sajtfalatok színes felsorakoztatása, díszítésének változatossága, az egész étel megjelenése kizárólag készítője ízlését, fantáziáját dicséri.)

SAJTKOKTÉL
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: füstölt sajt 0,4 kg, Trappista sajt 0,4 kg , Camembert sajt 0,4 kg, alma 2 db, kígyóuborka 0,7 kg, paradicsom 0,5 kg, 1 tubus majonéz , natúr joghurt
Díszítéshez dió, reszelt sajt, alma

Elkészítése: A fenti alapanyagokat összekockázzuk, a majonézt a natúr joghurttal összekeverjük, és lazán összeforgatjuk, majd előhűtött kehelybe tálaljuk. A tetejére egy kis reszelt sajt, kandírozott dió és almadísz kerül.
SAJTKRÉM GAZDAGON
Elkészítése: Egy méretes edényben 10 dkg túrót és egy doboz camembert áttörök, hozzákeverek egy rúd paprikás krémsajtot, 1 dl tejfölt és 10 dkg vajat. Simára kikeverem, kap 1-1 csokor apróra vágott snidlinget, zeller-zöldet és újhagymát. Pár dkg darált dióval, sóval, fehér borssal és szerecsendióval fűszerezem, 1 dl körüli tejszínnel lazítom.

SAJTMÁRTÁS
Elkészítése: A mártáshoz egy szál póréhagymát szeletekre vágunk, olívaolajban megpároljuk, ráteszünk 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, fél csomó vágott petrezselymet, negyed mokkáskanál frissen őrölt borsot, és pár perc után felengedjük 2 dl húslevessel.
Összeforraljuk, majd 5 dkg camembert, 5 dkg rokfort és 5 dkg trappista sajtot belereszelünk, és ezzel is jól összekeverjük-forraljuk. Ha elolvadtak a sajtok, akkor levesszük a tűzről, belekeverünk 1 dl tejszínt, 1 tojássárgáját és 2-3 csipet őrölt szerecsendiót.

SAJTOS CUKKÍNI SALÁTA
Hozzávalók: 2 cukkíni, 30 dkg sajt, 2 nagy paradicsom, olaj, só, bors, 1 hagyma

Elkészítése: A cukkíni megmossuk, nem hámozzuk meg, és nyersen uborkagyalun felszeleteljük, a paradicsomot vékony szeletekre vágjuk, a sajtot (pl. rokfort, camembert) apróbb darabokra tördeljük vagy felkockázzuk, az egészet összekeverjük. A hagymát megreszeljük, egy kis tálkába tesszük, az olajjal, sóval, borssal habosra keverjük, és a salátára öntjük. A paradicsom miatt elvileg nem kellene hozzá savanyítás, ha mégis, ne ecetet, hanem néhány csepp citromlét használjunk. 1-2 órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

SAJTOS GOLYÓCSKÁK
Hozzávalók: 15 dkg sajt, 10 dkg vaj, 0.2 dl konyak, Tabasco szósz, 10 dkg dió, pirospaprika, só, bors

Elkészítése: Egy tálkába keverjük simára a sajtot (pl. rokfort, camembert, göcseji, kvargli) a vajjal, adjuk hozzá a tabascot, és a konyakot, ha szükséges, egy kevés sót. Negyed órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy kissé megkössön. Apró, azonos nagyságú golyókat formálunk belőle, meghengergetjük először a pirospaprikában, aztán a durvára vágott dióbélben. Tálalásig hidegen tálaljuk.

SAJTOS PALACSINTA
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 2 tojás, csipetnyi só, szódavíz vagy tej, 30 dkg camembert sajt, 3-4 dl tejföl, 1 kis csomó petrezselyem vagy snidling, a sütéshez zsír vagy olaj

Elkészítése: A lisztet a két tojással elkeverjük és folyamatosan kevergetve, lassan felengedjük szódavízzel vagy tejjel, hogy nagyjából tejföl sűrűségű palacsintatésztát kapjunk. Csipetnyi sóval ízesítjük. A palacsintasütőben egy jó kanálnyi zsiradékot hevítünk úgy, hogy a serpenyő egész felületét bevonja, a felesleges zsírt vagy olajat visszaöntjük. Kis merőkanálnyi palacsintatésztát egy gyors mozdulattal terítsünk szét a serpenyőben, és mindkét oldalát süssük meg. A kisült palacsinták egyik felére tegyünk egy-egy félujjnyi vastag sajtszeletet, a másik felét hajtsuk rá, rakjuk egymás mellé tepsibe vagy tűzálló tálba, gazdagon locsoljuk meg tejföllel és forró sütőben melegítsük át, hogy a sajt megolvadjon. Tálalásnál hintsük meg finomra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel.

SAJTOS-TÚRÓS LEPÉNY
Hozzávalók 4 személyre: 40 dkg liszt, 4 kanál olívaolaj, fehérbor, só, 20 dkg túró, 30 dkg lágy sajt, 20 dkg füstölt sonka, 10 dkg camembert sajt, 2 db tojás, bors

Elkészítése: A lisztet és az olívaolajat kevés sóval és ízlés szerint fehérborral masszív tésztává gyúrjuk. Egy kis adagot félreteszünk a tésztából, a többit kinyújtjuk, és olajozott tortaformába tesszük.
A túrót, a lágy sajtot, a kockára vágott füstölt sonkát, és a szintén felkockázott camembert sajtot ízlés szerint sóval, őrölt borssal, és egy egész tojással, illetve egy tojás sárgájával alaposan összedolgozzuk. A masszát a torta-formában levő tésztára tesszük.
A megmaradt tésztadarabot kinyújtjuk, metéltre vágjuk, és berácsozzuk vele a lepény tetejét. A megmaradt tojásfehérjével megkenjük a tészta tetejét.
Előmelegített, 200°C fokos sütőben 50-60 perc alatt készre sütjük.
Paradicsommal, bazsalikommal díszítjük.

SONKÁS - CAMEMBERT-ES MELEGSZENDVICS
Hozzávalók: 25 dkg camembert, 4 szelet főtt sonka, 1 alma, vaj, bors, metélőhagyma, 4 szelet pirítós

Elkészítése: A kenyeret megpirítom, az almát meghámozom és felszeletelem. A kenyereket megkenem vajjal, ráhelyezem az almaszeleteket, arra a sonkákat, végül a camembert szeleteket, majd aranysárgára sütöm (sütőben, vagy grillben). Megszórom kevés borssal és snidlinggel.

SONKÁS CAMEMBERT SALÁTA
Hozzávalók: 20 dkg camembert, 20 dkg főtt sonka, 20 dkg tartár, csipetnyi só, késhegynyi őrölt fekete bors, 1 ek vágott petrezselyemzöld

Elkészítése: A sonkát metéltre, a sajtot 1x1 cm-es kockákra vágom, és egy mély tálba teszem. Összekeverem a tartárral és a zöldpetrezselyemmel. Sózom, borsozom, és jól behűtöm.

SONKÁS-SAJTOS SZENDVICS (HAM AND BRIE SANDWICHES)
Hozzávalók: 12 szelet rozskenyér, 2 evőkanál mustár, 12-12 szelet füstölt sonka és camembert sajt, 10 dkg vaj

Elkészítése: A kenyérszeletek egyik oldalát kissé vajazza meg. Hat szeletet a mustárral is kenjen meg. Fektessen a mustáros kenyerekre egy-egy szelet sonkát és sajtot. Takarja be a maradék kenyerekkel úgy, hogy a vajazott felület kerüljön fentre. Kissé nyomja össze az elkészített szendvicseket, végül közepes hőfokon 5-6 perc alatt melegítse össze azokat.  Melegen kínálja.

SVÁJCI HALSZELETEK.
Hozzávalók: 75 dkg tonhal, 1 citrom leve, 2 hagyma, 1 zöld, 1 piros paprika, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg camembert sajt

Elkészítése: A tonhalat feldaraboljuk, és a citrom levével megcsöpögtetjük. 10 percig állni hagyjuk. A hagymát kockára, a paprikát, és a szalonnát csíkokra vágjuk, a szalonnát kiolvasztjuk, a halat fűszerezzük, és a szalonna zsírjában mindkét oldalát megsütjük. A hagymát és paprikát hozzáadva, lefedve kb. 25 percig pároljuk. Végül a halszeleteket camembert szeletekkel lefedjük, és fedő alatt lassan olvadni hagyjuk.

TOJÁSOS CAMEMBERT REGGELIRE
Hozzávalók személyenként: 2 tojás, 12,5 dkg camembert sajt, 1 dl tejföl, só bors, pirospaprika, 3 dkg vaj

Elkészítése: Teáscsészéket vékonyan kikenünk vajjal, és alul is, oldalt is kibéleljük vékonyra vágott sajtszeletekkel. A tojásokat összekeverjük a tejföllel, sóval, borssal, ízesítjük, csészékbe töltjük, a csészéket forró vízbe állítjuk, s gyengén gyöngyöző vízben addig főzzük, amíg a tojás megdermed. Pirospaprikával megszórva, pirítóssal tálaljuk.

VEGETÁRIÁNUS MANDULÁS CAMEMBERT SAJT ILDI MÓDRA
Hozzávalók: Kerek camembert sajt, tojás, liszt, szeletelt mandula, rizs, őszibarackbefőtt, ketchup 1 evőkanálnyi, narancs a díszítéshez

Elkészítése: A sajtot négyfelé vágjuk. A vágási felületét bemártjuk lisztbe, hogy ne folyjon ki. Liszt, tojás és szeletelt mandula formációban bepanírozzuk, fritőzben kisütjük. Az ínyencérzést a finoman megsült mandula adja. A befőttet apróra daraboljuk és a ketchuppal összekeverjük/1 ek/. Főtt rizzsel tálaljuk, a barackos - ketchupos mártásból mindig lehet utána pótolni, mert evésközben fog megjönni az étvágy. A narancsokat felkarikázzuk és díszítésként a tányér szélére rakjuk.

VESZPRÉMI HÚSZEMELETES
Hozzávalók: 125 g camembert, 10 dkg főtt sonka, 2 ek vaj, pirítós

Elkészítése: A sajtot vékony szeletekre vágom. A pirítóst megkenem vajjal, ráteszek egy szelet sonkát, majd vajat - sajtot - vajat - stb. Hűtőben lehűtöm és tálaláskor éles késsel 2*2 centis kockákra vágom. A toronyházkockákat fogpiszkálóval szúrom át.

WALDORF SALÁTA
Hozzávalók: 250 g zeller, 1 citrom leve, 2 savanykás alma, 150 g ementáli vagy camembert sajt,, 100 g dió, 4 evőkanál majonéz, 1 dl tejszín, só, bors, 1 kis fej saláta a dekoráláshoz

Elkészítése: A zellert meghámozzuk, gyufaszál vékonyra vágjuk, az almákat megmossuk, vékony szeletkékre, csíkokra vágjuk, meglocsoljuk őket citromlével. A sajtot kisebb kockákra, a diót durvára vágjuk. Az egészet lazán összekeverjük. A majonézt sóval, borssal a kemény habbá vert tejszínnel elkeverjük (na, én sose vertem föl a tejszínt, ráöntjük a salátára. 1 órára behűtjük, salátalevéllel bélelt tálba öntjük, almaszeletekkel, dió gerezdekkel díszítjük

ZÖLD-BORSOS CAMEMBERT-KRÉM
Hozzávalók: 16 dkg camembert, 2 ek sovány túró, 2 ek zöld bors (konzerv)

Elkészítése: A sajtról levágom a héját és elkeverem a túróval. Egy késpengével elnyomom a zöld borsot, majd a masszába keverem.