Gasztrokaland
Az ízek világa - a világ ízei

Hírességek - Helené, mitológiai alak


Helené a görög mitológiában Zeusz és Léda leánya, aki egy tojásból kikelve látta meg először a napvilágot Lakhedaimón városában.
Léda tojásaiból két ikerpár kelt ki – Helené és Klütaimnésztra, illetve Kasztór és Polüdeukész (Castor és

Pollux), mindegyikből az egyiknek Zeusz volt az apja, a másiknak Tündareósz király, Léda férje.
A főisten ugyanis hattyú képében ejtette teherbe a szépséges Lédát. Léda Tündareósz, spártai király felesége volt, így Helené királylányként született. Születésekor, mint Zeusz leányát az istenek elhalmozták ajándékaikkal, de a legtöbbet Aphroditétól kapta, amikor a szépség és szerelem istennője a világ legszebb nőjévé változtatta élete folyamán. Amikor ez elterjedt a görög világban Thészeusz elhatározta, hogy elrabolja magának a még kislány szépséget. Peirithoosz segítségével sikerült is megszöktetnie Helenét az udvarból. Mivel még fiatal volt, így Aéthra gondjaira bízta. A Dioszkuroszok azonban bosszút fogadtak, és visszahozták Helenét Lakhedaimón városába.

KÖRTE SZÉP HELÉNA MÓDRA
Hozzávalók 4 személyre: 1 citrom, 4 nagy Alexander körte, 10 dkg cukor, kisujjnyi fahéj, 6-8 szem szegfűszeg, 20 dkg étcsokoládé, 5 dkg vaníliás porcukor, 2 dl tejszín, 1 evőkanál pirított mandulaforgács, néhány citromfű levélke

Elkészítése: A citrom héjából 1 ujjnyit levágunk, levét kinyomjuk, és 2 liter vízzel együtt akkora Fazékba öntjük; amekkorában a „talpra állított” körték éppen elférnek. A kemény, de érett körtéket megmossuk, száruk épségére ügyelve meghámozzuk, és azonnal a citromos vízbe állítjuk, hogy meg ne barnuljanak. Hozzáadjuk a cukrot, citromhéjat, fahéjat, valamint a szegfűszeget, és még annyi vizet, amennyi a körtéket teljesen ellepi, és 12-15 percig, puhára főzzük. A főzőlében hagyjuk kihűlni; és 3-4 órára behűtjük. Tálalás előtt a körtéket lecsepegtetjük, aljukról levágunk egy szeletkét, hogy ne billegjenek, és lapos tálra ültetjük őket. A csokoládét forró vízfürdőbe állított kisebb edénybe tördeljük, hozzáadjuk a porcukrot és a tejszínt, majd Folyamatosan keverve felolvasztjuk, és a körtékre öntjük. Meghintjük a mandulaforgáccsal, és citromfű levélkékkel díszítve azonnal tálaljuk. Mert a hideg-meleg összhatás teszi igazán különlegessé. Édes ostyát, rolettit, külön tálkában tejszínhabot adhatunk mellé.